Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Iyesebel
Faj: Démon
Frakció: kóborló démon
Kaszt: Csábdémon
Nem: Nő
kor: 0
Kinézet: Iyesebel csábdémon, ezért rendkívül vonzó kinézettel bír. Hófehér haja loknikban omlik a vállára, szeme szikrázóan kék, akár a tiszta égbolt, pillái olyan hosszúak, hogy árnyékot vetnek porcelán bőrére, ajkai vörösek, akár a rózsa bársonyos szirmai. Törékeny, vékony testalkata dús keblekkel társul. Haját mindig kibontva hordja, hadd fújja a lágy szellő, csak nagyon ritkán tűzi hátra. Finom csipkével szegélyezett, selyemruhát hord, melyből kikandikálnak a combjai, azonban, ha hűvösre vált az idő csontszínű, szövet kabátot ölt magára, melynek szőrme borítja a gallérját.
Jellem: Magabiztos személyiség, és bátor is, de ugyanakkor kedves, és segítőkész. Ha számára imponáló egyeddel találkozik, aligha tudja visszafogni magát. Ereje főként csáb tudományában lakozik, ám hatalmas szíve teszi igazán erőssé és kitartóvá. Barátkozó jellem, de nehezen viseli a nagyképűséget. Szívesen segít bárkinek, aki rászorul. Barátkozó de ugyanakkor nagyon nehéz hozzá kerülni a testieken kívül.
Előtörténet: Nathalia orvos volt, az az igazi elkötelezett orvos, aki, ha hajnalban dörömböltek az ajtaján is felkelt, hogy megmentsen egy életet. Roppant művelt volt, mindent tudott az emberi testről, és sokan csodájára jártak gyógyászati tudományának. Lucas kutató volt, a növény- és állatvilágba temetkezett, ismert minden gyógynövényt, így teljesen kiegészítették egymást a feleségével.
Nagyon boldogan éltek együtt, harmóniában, békességben. Ugyan keményen dolgoztak, ám mégis képesek voltak felfedezni, az apró örömöket az életben, és egymásban egyaránt. Egy ilyen öröm lángocskából született lucy. Csodás hold fényes éjszaka volt, a fák levelein hárfázott a könnyű nyári szellő, ócska viaszgyertya aprócska fénye világította meg, a tölgyfa asztalon a sárgás öregedő pergamenek halmazát, a földön nyugvó fehér inget, és végül az egymásba forrt két testet. Ahogy a kéz a kézbe fonódik, ahogy a verejtékcseppek lassan csordulnak végig rajtuk. Szenvedéllyel teli éjszakájuknak, csak a hold és a csillagok voltak a tanúi, melyek mámorító lepellel feddték be azt.
Lucy szülei már jóval világra jötte előtte, eldöntötték, hogy ezt a nevet adják lányuknak. A jelentése fényesen tündöklő. Először egy ősi tekercs tanításában találkoztak ezzel a meseszép névvel, mely azt magyarázta, hogy aki szeret azt mindig is szeretni fogják, és aki tisztel mindig is tiszteletre méltó lesz. Rögtön ezt a nevet választották.
Mikor azonban meglátta a napvilágot, szülei szívében szomorúság vegyült az örömben, ugyan is kis lányuk fehér hajjal született. Ők tudták a tudományos magyarázatott arra, hogy miért született így, tudták, hogy hiányzik a szervezetéből egy bizonyos szín anyag, viszont nagyon jól tudták azt is, hogy hiába a tudományos magyarázat. Rosszakaró mindig akad és simán máglyára kerülhet lányuk, boszorkányság vádjával. Rettegtek attól, hogy édes lányuk hamuvá lehet, ezért egy darabig rejtegették, éjjelente mikor felsírt a kicsi lány, összerándult minden izmuk, nehogy valaki meghallja.
Az átvirrasztott éjszakák, és a leforgott napok után, belátták, hogy ezt így nem lehet csinálni. Kiötlötték hát, hogy parókát csináltatnak a lányuknak. Nathaliának a szülés után, meglehetősen megnőtt a haja, ami korlátozta a munkában is. Ezért levágatta erős szálú fekete haját, s parókát készítettet belőle. Fiú ruhákba öltöztették, hogy senki ne vehesse észre, véka alá rejtett szépségét, különlegességet.
Mind ezek mellet boldog volt. Lucy édesanyja gondoskodó keze alatt, elsajátította a gyógyászat alapjait. Nem félt a vértől sem, bátran segített. A növényeket úgy sorolta, akár a családtagjait. Gyakran járták az erdőt apjával, ahol frissen csobogó patak szaladt végig, vize tiszta volt, akár csak a levegő, melyet a dús lombú tölgyeknek, édes illatú hársoknak köszönhettek. Azért volt, hogy az élet komoly megpróbáltatások elé állította; volt, hogy neki kellet főzni és takarítani otthon, mert anyját halálos beteghez hívták, apja pedig új fajt tanulmányozott, ami nem is lenne olyan nehéz így első hallásra, ám ez egy nem hétköznapi ház volt.
Szép terebélyes házikó az erdőhöz közel, kis konyhakerttel. A házban még nem volt víz, ugyan a kertben volt kút de iszapos vize miatt, csak locsolásra volt alkalmas, ezért az erdei patakhoz kellet vízért elmennie. A konyha egy része kémcsövekkel volt tele, a gyógyszerek kotyvasztása végett. A nappaliban és a fönti dolgozó szobában is, ősi pergamenek, régi enciklopédiák hevertek szanaszét, a növény és állat mintákról nem is beszélve. Az emeletre, egy gyönyörű fa lépcső vezetett, mellette kovácsoltvas korlát futott. A lépcsők halk reccsenéssel jelzett, hogy valaki lépdelt rajtuk. Az emeleten két hálószoba volt, az egyik a kicsi Lucyé, a másik a szüleié, plusz az édesapja dolgozó szobája, amit mindig kellemes kamillatea nyugtató illata lengett be. Lucas esténként, mindig ivott egy csészével, néha Lucy is kért egy kortyot belőle, nem volt kifejezetten oda érte, de apjával mégis szerette kortyolgatni, a hatalmas csészéből, melyből visszatükröződtek ragyogó, égszínkék szemecskéi és hófehér pofia, aminek nagy részét eltakarta a dús fekete paróka.
Gyakran voltak nagycsaládi összejövetelek. ilyenkor mindig sütöttek anyukájával. A családból csak a szülei tudták, hogy ő valójában nem fiú. Kicsit furcsállották, hogy miért sürgölődik ennyit a konyhában, azonban senki nem fogott gyanút. Illetve majdnem mindenki elsuhant felette, kivéve egy bizonyos személyt.
Történt egyszer, hogy náluk maradt Lucy nagybátyja mert valami nyavalya kapta el, s Nathalia szívesen vette kezelés alá, a megszorult rokont. Elég makacs egy betegség volt, hirtelen az egekbe szökött a láza, és vacogott mintha északi szelek fújdogálták volna aszott testét. Még arra sem volt képes, hogy egyedül egyen, teljesen legyengült a szervezete. Azonban Nathalia és Lucy lágy, ápoló kezei alatt, heteken belül egyre jobb és jobb színben látta a világot; már sétálni is tudott, a friss levegőn, igaz csak segítséggel. mindig a kicsi lányka kísérte ki, persze ekkor már nem is volt kicsi, sőt egyre erősebbé, tapasztaltabbá és nőiesebbé érett.
Nőtt is az aggodalom, Lucas és Nathalia szívében. Lucy is kezdett öntudatára ébredni. Néha-néha a mosásból elcsente édesanyja ruháit, és kibontott hajjal sétált fel s alá az emeleten, ám apja észre vette. Kiabálástól lett hangos aznap, az amúgy békés házikó. Szülei megértették lányukat, viszont erősnek kellet maradniuk, hogy megóvják őt.
Egy nap; mikor nagybátyjával sétált a kamaszodó leányzó, szikrázó napsütés simogatta arcát, a virágok mámorító illata kúszott az orrukba, és gyengéd nyári szellő lobogtatta, a frissen mosott ruhákat. Furcsa láng lobbant szívében; a szabadság tüze. Bekísérte, az ekkor már teljesen felgyógyult rokont, aki már rég kileste, a család titkát. Jól időzített rosszullétet színlelt, összeroskadt a nappaliban és magára rántotta Lucyt, akinek így lefordult fejéről a paróka.
Loknis tincsei vállára omlottak, arcán pedig rémület tükröződött. Az erős férfi felülkerekedett a törékeny női testen. Mocskos, girbegurba kezeivel lecsúsztatta a lány nadrágját, s nappali hideg padlóján magáévá tette, hiába visított, kietlen volt a ház, s a környéken nem túl sűrűn voltak a házak. Senki nem hallotta kétségbe esett visításait. Hiába toporzékolt, hiába próbált szabadulni, az erő ellen nem tudott mit tenni. Az öreg undorító nyáltól ragacsos ajkai, mindig az övéhez tapadtak, érdes kezei mindvégig kebleit markolászták, a férfi szájából orrfacsaró leheletet érzett nyakán, mindeközben érezte, hogy vérzik.
Mikor véget ért a rémálom, Lucy mozdulni sem bírt. Remegett, és zokogott. a férfi érdes kezeivel megragadta gyönge karját, és bevágta az udvaron álló lovaskocsiba, amivel érkezett. Befogta a lovakat, és egy levelet hagyott a szülőknek: „Kedves Nathalia, Lucas! Sajnálattal írom nektek ezt a levelet, de elhagyni kényszerültünk ezt a házat. Kérlek ne gyertek utánunk. Nem tudom mit gondoltatok, mennyi ideig lehet rejtegetni a lányotokat, de mostantól kezdve én viselem gondját! Nehogy bármi megfontolatlan dolgot tegyetek, mert elvágom a bájos kis torkát! remélem megértettük egymást. A soha viszont nem látásra: Marcus”
Egy utolsó tollvonással aláírta és már rohant is a kocsihoz. Akkorát csapott gyeplővel, hogy a lovak bőre, majd kirepedt. Hatalmasat ugrottak és már zötykölőtek is idegen városkák felé, csak a por és a keréknyomok maradtak utánuk. Lucy a kocsiban magát teljesen elhagyva pityergett, majd elaludt. Álmában újra szüleivel volt, és átölelte őket, érezte a kamilla nyugtató illatát, mely körbe vette őket, lábát simogatta az erdei kis patak, arcát pedig a napfény, a madárkák csicseregtek a fán. Minden olyan, nyugodt és békés volt.
Halk morajlásra kelt fel. Nagyokat pislogott, mire tisztán látta az őt körülvevő dolgokat. Összetört, az idilli álomkép, újra a kocsiban volt. Fullasztó levegő lebegte körbe a szűk teret, és egy poros városka zajai és éles, szúró fénycsóvák szűrődtek be a függönnyel elfedett kis ablakon. A kocsi hatalmasat zökkent, majd megállt. Lucy rémülten nézet az ajtó felé, amely lassan, nyikorogva nyilt ki. Marcus durva keze ismét megragadta, és egy cigi füsttől fullasztó házba rángatta. Vörös szájú, fekete szemű, szemérmetlenül rövid ruhájú, nők kacarásztak cigivel a szájukban.
Amig nem szállt le az est bújtató leple, a redőnyök fedték az ablakokat. Tűsarkak kopogtak a fapadlón, halvány fény derengett, ami elegyedett a füst gomolyagokkal. Kissé kísérteties külsőt kölcsönzött, a korhoz képest egész higiénikus bordélyháznak. Aztán leszállt az éj, nehéz ködként telepedett a városra. Szállingóztak az első vendégek, és elfoglalták az ágyakat, egy-egy nő társaságában. A teret játékos kacagások és nyögdécselések töltötték meg.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, kitárult az ajtó, és egy kalapos férfi lépett be a sötétre mázolt ajtón, majd minden folytatódott tovább. A magas, izmos férfi odalépet Lucyhoz, és kezét nyújtotta neki. A lány teljesen össze volt zavarodva, de megfogta a karakteres erős markot, amely oly gyengéden tartotta törékeny kezét, mintha madárfióka lettek volna. Nagybátyja kezébe egy tekintélyes köteg pénzt nyomot, majd elsétáltak hátra egy fehér selyem függönnyel eltakart ágyhoz.
A férfi gyöngéden megcsókolta Lucyt, akinek porcelán bőre olyan piros lett, akár egy érett alma. Majd a gyertyák pislákoló fényében, gombról gombra lefejtette róla az inget, és lassan végig döntötte a selymes ágyon. Forró csókokat váltottak, elszabadultak az érzelmek és vágyak. Lucy végre úgy érezte nő lehet, rég elfelejtette az aszott öregembert és csak a jelen pillanatnak élt. Élvezte, hogy erős szorítják, de mégis gyöngéden, hogy leheletükkel befűtötték az apró szobát. Már nem fájt neki, sőt egyenesen élvezte, és nem akarta, hogy vége szakadjon. Ám ez nem valósult meg. A sötét barna szemű ifiú, felöltözött és lágy bólintással köszönt el, majd magára hagyta a lányt, aki teljesen elvarázsolódott.
Teltek múltak a napok és hetek. Eleinte minden nap meglátogatta a titokzatos kalapos, ám egyszer csak vége szakadt a kitartó látogatásoknak. Közben Lucy is hozzá szokott a bordélyházhoz. A vendégeket is megszokta, és már nem jelentett neki gondot megosztani ágyát másokkal. Teljesen átadta magát ennek a hivatásnak. Szerető szüleit, köd fedte el fejében. Minden este izgatottan várt a sorára, közben egy bár széken ült. Igazi különlegességnek számított, hófehér haja miatt.
Aztán 1-2 hónap múlva minden megváltozott. Lucy babát várt. Egyre többször lett rosszul, és ez feltűnt Marcusnak is, akinek nagyon nem tetszett a dolog. Amikor már a munkára sem tudott koncentrálni Lucy, akkor nagybátyja kegyetlen tervet eszelt ki. Semmiképp nem akarta, hogy a gyerek megszülessen, ezért úgy döntött megöli Lucyt.
Egyik reggel, megragadta az akkor még alvó Lucyt. Gyanútlanul követte Marcust, akire már nem úgy tekintett, mint nagybátyjára. Elvezette egy sötét sikátorba, és egy jókora késsel elvágta a gyönge kis nyakát. Lucynak annyi ideje sem volt sikoltani tudjon, csak azt érezte, ahogy melegség önti el a mellkasát, a ráömlő vér miatt. Leperegtek élete képei, akár egy film kockái, majd összeroskadt, és elterült a porral borított földön, ahol vörös vére tócsaként folyt szét.
Sötétség és hideg. Ez az, amit érzett, mintha lassan áramlanának ki belőle az emlékek. mintha minden elveszett volna. Egy hűvös erdőben tért eszméletéhez. Egy terebélyes koronájú tölgy alatt feküdt, kis selyem ruhájában melynek szélén lehelet finom csipke díszelgett. Haja a válláig ért, bőre oly fehér volt, mint a legértékesebb porcelán babáé. Szeme mélabúsan meredt a fára. Ugyan nem emlékezett semmire szörnyű múltjából, azonban lágyan megér intette hasát és hiány érzete támadt, amin hamar tovább siklott. Szívében égett egy láng, ami nem hagyta őt nyugodni. Felkerekedett hát, hogy megkeresse boldogságát, hogy megtalálja azt, akivel teljessé lehet.
Faj: Démon
Frakció: kóborló démon
Kaszt: Csábdémon
Nem: Nő
kor: 0
Kinézet: Iyesebel csábdémon, ezért rendkívül vonzó kinézettel bír. Hófehér haja loknikban omlik a vállára, szeme szikrázóan kék, akár a tiszta égbolt, pillái olyan hosszúak, hogy árnyékot vetnek porcelán bőrére, ajkai vörösek, akár a rózsa bársonyos szirmai. Törékeny, vékony testalkata dús keblekkel társul. Haját mindig kibontva hordja, hadd fújja a lágy szellő, csak nagyon ritkán tűzi hátra. Finom csipkével szegélyezett, selyemruhát hord, melyből kikandikálnak a combjai, azonban, ha hűvösre vált az idő csontszínű, szövet kabátot ölt magára, melynek szőrme borítja a gallérját.
Jellem: Magabiztos személyiség, és bátor is, de ugyanakkor kedves, és segítőkész. Ha számára imponáló egyeddel találkozik, aligha tudja visszafogni magát. Ereje főként csáb tudományában lakozik, ám hatalmas szíve teszi igazán erőssé és kitartóvá. Barátkozó jellem, de nehezen viseli a nagyképűséget. Szívesen segít bárkinek, aki rászorul. Barátkozó de ugyanakkor nagyon nehéz hozzá kerülni a testieken kívül.
Előtörténet: Nathalia orvos volt, az az igazi elkötelezett orvos, aki, ha hajnalban dörömböltek az ajtaján is felkelt, hogy megmentsen egy életet. Roppant művelt volt, mindent tudott az emberi testről, és sokan csodájára jártak gyógyászati tudományának. Lucas kutató volt, a növény- és állatvilágba temetkezett, ismert minden gyógynövényt, így teljesen kiegészítették egymást a feleségével.
Nagyon boldogan éltek együtt, harmóniában, békességben. Ugyan keményen dolgoztak, ám mégis képesek voltak felfedezni, az apró örömöket az életben, és egymásban egyaránt. Egy ilyen öröm lángocskából született lucy. Csodás hold fényes éjszaka volt, a fák levelein hárfázott a könnyű nyári szellő, ócska viaszgyertya aprócska fénye világította meg, a tölgyfa asztalon a sárgás öregedő pergamenek halmazát, a földön nyugvó fehér inget, és végül az egymásba forrt két testet. Ahogy a kéz a kézbe fonódik, ahogy a verejtékcseppek lassan csordulnak végig rajtuk. Szenvedéllyel teli éjszakájuknak, csak a hold és a csillagok voltak a tanúi, melyek mámorító lepellel feddték be azt.
Lucy szülei már jóval világra jötte előtte, eldöntötték, hogy ezt a nevet adják lányuknak. A jelentése fényesen tündöklő. Először egy ősi tekercs tanításában találkoztak ezzel a meseszép névvel, mely azt magyarázta, hogy aki szeret azt mindig is szeretni fogják, és aki tisztel mindig is tiszteletre méltó lesz. Rögtön ezt a nevet választották.
Mikor azonban meglátta a napvilágot, szülei szívében szomorúság vegyült az örömben, ugyan is kis lányuk fehér hajjal született. Ők tudták a tudományos magyarázatott arra, hogy miért született így, tudták, hogy hiányzik a szervezetéből egy bizonyos szín anyag, viszont nagyon jól tudták azt is, hogy hiába a tudományos magyarázat. Rosszakaró mindig akad és simán máglyára kerülhet lányuk, boszorkányság vádjával. Rettegtek attól, hogy édes lányuk hamuvá lehet, ezért egy darabig rejtegették, éjjelente mikor felsírt a kicsi lány, összerándult minden izmuk, nehogy valaki meghallja.
Az átvirrasztott éjszakák, és a leforgott napok után, belátták, hogy ezt így nem lehet csinálni. Kiötlötték hát, hogy parókát csináltatnak a lányuknak. Nathaliának a szülés után, meglehetősen megnőtt a haja, ami korlátozta a munkában is. Ezért levágatta erős szálú fekete haját, s parókát készítettet belőle. Fiú ruhákba öltöztették, hogy senki ne vehesse észre, véka alá rejtett szépségét, különlegességet.
Mind ezek mellet boldog volt. Lucy édesanyja gondoskodó keze alatt, elsajátította a gyógyászat alapjait. Nem félt a vértől sem, bátran segített. A növényeket úgy sorolta, akár a családtagjait. Gyakran járták az erdőt apjával, ahol frissen csobogó patak szaladt végig, vize tiszta volt, akár csak a levegő, melyet a dús lombú tölgyeknek, édes illatú hársoknak köszönhettek. Azért volt, hogy az élet komoly megpróbáltatások elé állította; volt, hogy neki kellet főzni és takarítani otthon, mert anyját halálos beteghez hívták, apja pedig új fajt tanulmányozott, ami nem is lenne olyan nehéz így első hallásra, ám ez egy nem hétköznapi ház volt.
Szép terebélyes házikó az erdőhöz közel, kis konyhakerttel. A házban még nem volt víz, ugyan a kertben volt kút de iszapos vize miatt, csak locsolásra volt alkalmas, ezért az erdei patakhoz kellet vízért elmennie. A konyha egy része kémcsövekkel volt tele, a gyógyszerek kotyvasztása végett. A nappaliban és a fönti dolgozó szobában is, ősi pergamenek, régi enciklopédiák hevertek szanaszét, a növény és állat mintákról nem is beszélve. Az emeletre, egy gyönyörű fa lépcső vezetett, mellette kovácsoltvas korlát futott. A lépcsők halk reccsenéssel jelzett, hogy valaki lépdelt rajtuk. Az emeleten két hálószoba volt, az egyik a kicsi Lucyé, a másik a szüleié, plusz az édesapja dolgozó szobája, amit mindig kellemes kamillatea nyugtató illata lengett be. Lucas esténként, mindig ivott egy csészével, néha Lucy is kért egy kortyot belőle, nem volt kifejezetten oda érte, de apjával mégis szerette kortyolgatni, a hatalmas csészéből, melyből visszatükröződtek ragyogó, égszínkék szemecskéi és hófehér pofia, aminek nagy részét eltakarta a dús fekete paróka.
Gyakran voltak nagycsaládi összejövetelek. ilyenkor mindig sütöttek anyukájával. A családból csak a szülei tudták, hogy ő valójában nem fiú. Kicsit furcsállották, hogy miért sürgölődik ennyit a konyhában, azonban senki nem fogott gyanút. Illetve majdnem mindenki elsuhant felette, kivéve egy bizonyos személyt.
Történt egyszer, hogy náluk maradt Lucy nagybátyja mert valami nyavalya kapta el, s Nathalia szívesen vette kezelés alá, a megszorult rokont. Elég makacs egy betegség volt, hirtelen az egekbe szökött a láza, és vacogott mintha északi szelek fújdogálták volna aszott testét. Még arra sem volt képes, hogy egyedül egyen, teljesen legyengült a szervezete. Azonban Nathalia és Lucy lágy, ápoló kezei alatt, heteken belül egyre jobb és jobb színben látta a világot; már sétálni is tudott, a friss levegőn, igaz csak segítséggel. mindig a kicsi lányka kísérte ki, persze ekkor már nem is volt kicsi, sőt egyre erősebbé, tapasztaltabbá és nőiesebbé érett.
Nőtt is az aggodalom, Lucas és Nathalia szívében. Lucy is kezdett öntudatára ébredni. Néha-néha a mosásból elcsente édesanyja ruháit, és kibontott hajjal sétált fel s alá az emeleten, ám apja észre vette. Kiabálástól lett hangos aznap, az amúgy békés házikó. Szülei megértették lányukat, viszont erősnek kellet maradniuk, hogy megóvják őt.
Egy nap; mikor nagybátyjával sétált a kamaszodó leányzó, szikrázó napsütés simogatta arcát, a virágok mámorító illata kúszott az orrukba, és gyengéd nyári szellő lobogtatta, a frissen mosott ruhákat. Furcsa láng lobbant szívében; a szabadság tüze. Bekísérte, az ekkor már teljesen felgyógyult rokont, aki már rég kileste, a család titkát. Jól időzített rosszullétet színlelt, összeroskadt a nappaliban és magára rántotta Lucyt, akinek így lefordult fejéről a paróka.
Loknis tincsei vállára omlottak, arcán pedig rémület tükröződött. Az erős férfi felülkerekedett a törékeny női testen. Mocskos, girbegurba kezeivel lecsúsztatta a lány nadrágját, s nappali hideg padlóján magáévá tette, hiába visított, kietlen volt a ház, s a környéken nem túl sűrűn voltak a házak. Senki nem hallotta kétségbe esett visításait. Hiába toporzékolt, hiába próbált szabadulni, az erő ellen nem tudott mit tenni. Az öreg undorító nyáltól ragacsos ajkai, mindig az övéhez tapadtak, érdes kezei mindvégig kebleit markolászták, a férfi szájából orrfacsaró leheletet érzett nyakán, mindeközben érezte, hogy vérzik.
Mikor véget ért a rémálom, Lucy mozdulni sem bírt. Remegett, és zokogott. a férfi érdes kezeivel megragadta gyönge karját, és bevágta az udvaron álló lovaskocsiba, amivel érkezett. Befogta a lovakat, és egy levelet hagyott a szülőknek: „Kedves Nathalia, Lucas! Sajnálattal írom nektek ezt a levelet, de elhagyni kényszerültünk ezt a házat. Kérlek ne gyertek utánunk. Nem tudom mit gondoltatok, mennyi ideig lehet rejtegetni a lányotokat, de mostantól kezdve én viselem gondját! Nehogy bármi megfontolatlan dolgot tegyetek, mert elvágom a bájos kis torkát! remélem megértettük egymást. A soha viszont nem látásra: Marcus”
Egy utolsó tollvonással aláírta és már rohant is a kocsihoz. Akkorát csapott gyeplővel, hogy a lovak bőre, majd kirepedt. Hatalmasat ugrottak és már zötykölőtek is idegen városkák felé, csak a por és a keréknyomok maradtak utánuk. Lucy a kocsiban magát teljesen elhagyva pityergett, majd elaludt. Álmában újra szüleivel volt, és átölelte őket, érezte a kamilla nyugtató illatát, mely körbe vette őket, lábát simogatta az erdei kis patak, arcát pedig a napfény, a madárkák csicseregtek a fán. Minden olyan, nyugodt és békés volt.
Halk morajlásra kelt fel. Nagyokat pislogott, mire tisztán látta az őt körülvevő dolgokat. Összetört, az idilli álomkép, újra a kocsiban volt. Fullasztó levegő lebegte körbe a szűk teret, és egy poros városka zajai és éles, szúró fénycsóvák szűrődtek be a függönnyel elfedett kis ablakon. A kocsi hatalmasat zökkent, majd megállt. Lucy rémülten nézet az ajtó felé, amely lassan, nyikorogva nyilt ki. Marcus durva keze ismét megragadta, és egy cigi füsttől fullasztó házba rángatta. Vörös szájú, fekete szemű, szemérmetlenül rövid ruhájú, nők kacarásztak cigivel a szájukban.
Amig nem szállt le az est bújtató leple, a redőnyök fedték az ablakokat. Tűsarkak kopogtak a fapadlón, halvány fény derengett, ami elegyedett a füst gomolyagokkal. Kissé kísérteties külsőt kölcsönzött, a korhoz képest egész higiénikus bordélyháznak. Aztán leszállt az éj, nehéz ködként telepedett a városra. Szállingóztak az első vendégek, és elfoglalták az ágyakat, egy-egy nő társaságában. A teret játékos kacagások és nyögdécselések töltötték meg.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, kitárult az ajtó, és egy kalapos férfi lépett be a sötétre mázolt ajtón, majd minden folytatódott tovább. A magas, izmos férfi odalépet Lucyhoz, és kezét nyújtotta neki. A lány teljesen össze volt zavarodva, de megfogta a karakteres erős markot, amely oly gyengéden tartotta törékeny kezét, mintha madárfióka lettek volna. Nagybátyja kezébe egy tekintélyes köteg pénzt nyomot, majd elsétáltak hátra egy fehér selyem függönnyel eltakart ágyhoz.
A férfi gyöngéden megcsókolta Lucyt, akinek porcelán bőre olyan piros lett, akár egy érett alma. Majd a gyertyák pislákoló fényében, gombról gombra lefejtette róla az inget, és lassan végig döntötte a selymes ágyon. Forró csókokat váltottak, elszabadultak az érzelmek és vágyak. Lucy végre úgy érezte nő lehet, rég elfelejtette az aszott öregembert és csak a jelen pillanatnak élt. Élvezte, hogy erős szorítják, de mégis gyöngéden, hogy leheletükkel befűtötték az apró szobát. Már nem fájt neki, sőt egyenesen élvezte, és nem akarta, hogy vége szakadjon. Ám ez nem valósult meg. A sötét barna szemű ifiú, felöltözött és lágy bólintással köszönt el, majd magára hagyta a lányt, aki teljesen elvarázsolódott.
Teltek múltak a napok és hetek. Eleinte minden nap meglátogatta a titokzatos kalapos, ám egyszer csak vége szakadt a kitartó látogatásoknak. Közben Lucy is hozzá szokott a bordélyházhoz. A vendégeket is megszokta, és már nem jelentett neki gondot megosztani ágyát másokkal. Teljesen átadta magát ennek a hivatásnak. Szerető szüleit, köd fedte el fejében. Minden este izgatottan várt a sorára, közben egy bár széken ült. Igazi különlegességnek számított, hófehér haja miatt.
Aztán 1-2 hónap múlva minden megváltozott. Lucy babát várt. Egyre többször lett rosszul, és ez feltűnt Marcusnak is, akinek nagyon nem tetszett a dolog. Amikor már a munkára sem tudott koncentrálni Lucy, akkor nagybátyja kegyetlen tervet eszelt ki. Semmiképp nem akarta, hogy a gyerek megszülessen, ezért úgy döntött megöli Lucyt.
Egyik reggel, megragadta az akkor még alvó Lucyt. Gyanútlanul követte Marcust, akire már nem úgy tekintett, mint nagybátyjára. Elvezette egy sötét sikátorba, és egy jókora késsel elvágta a gyönge kis nyakát. Lucynak annyi ideje sem volt sikoltani tudjon, csak azt érezte, ahogy melegség önti el a mellkasát, a ráömlő vér miatt. Leperegtek élete képei, akár egy film kockái, majd összeroskadt, és elterült a porral borított földön, ahol vörös vére tócsaként folyt szét.
Sötétség és hideg. Ez az, amit érzett, mintha lassan áramlanának ki belőle az emlékek. mintha minden elveszett volna. Egy hűvös erdőben tért eszméletéhez. Egy terebélyes koronájú tölgy alatt feküdt, kis selyem ruhájában melynek szélén lehelet finom csipke díszelgett. Haja a válláig ért, bőre oly fehér volt, mint a legértékesebb porcelán babáé. Szeme mélabúsan meredt a fára. Ugyan nem emlékezett semmire szörnyű múltjából, azonban lágyan megér intette hasát és hiány érzete támadt, amin hamar tovább siklott. Szívében égett egy láng, ami nem hagyta őt nyugodni. Felkerekedett hát, hogy megkeresse boldogságát, hogy megtalálja azt, akivel teljessé lehet.
A hozzászólást Iysebel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 04, 2017 7:31 pm-kor.
