Csendes napnak indult az is, úgy ahogy a többi. Gerard árnyként suhant végig a járókelőkön ügyelve arra, hogy ne keltsen feltűnést. Ha démon az ember, nem szívesen tűrik meg az Északi Királyság virágzó fővárosában. Ám azok, akik képesek a jelenlétét érzékelni könnyedén átlátnak bármilyen álcán, így ellenük fölösleges bármiféle trükkel vagy csellel védekezni. A több árgus szem pedig...nos, a rejtőzködés legjobb módja talán tényleg az, ha az ember egyáltalán nem próbál meg észrevétlen maradni, mert így egyszerű járókelőnek tűnik. Gerard is pontosan ezt tette: a tőle megszokott, sötétes árnyalatú mágusköpenyben rótta az utcákat. Normális esetben ki szokták nézni, csak mert mágus, de mivel a Fővárosban tucatjával élnek hasonló, mágiában járatos alakok ő is csupán egy egyszerű varázslónak tűnik.
Legnagyobb szerencséjére egy egyházibba sem botlott bele, akadálytalanul eljutott a könyvtárig. Mert végsősoron azért kockáztatta meg, hogy démon létére Kalorusburgba merészkedjen, hogy végre valahára láthassa azt a sok ezer kötetet, amikről eddig csak álmodni tudott. Korábban is kutatott már nemegyszer könyvek után, ám ezek általában azok a papírosok voltak, melyeket a Kegyelmes Egyház indexlistára tett, így ezeknek nyomát sem találta volna a Fővárosban. Most azonban új ismeretek után kutatott, így kézenfekvőnek tánt, hogy magévá tegye azt a tudást is, ami mindenki számára hozzáférhető volt.
Ebben a szellemben nyitott be a díszes, tölgyfából készített ajtón. Azonnal megcsapta orrát a régi, omladozó könyvek lapjainak szaga.
~ Rendben van, kezdjünk neki!
Elégedetten szívott bele a levegőbe, majd nekilátott kutatni a sorok között. Egyik kötetet a másik után emelte, míg nem egy akkora tornyot halmozott fel, amit éppen csak el tudott bírni. Ekkor megakadt a szeme egy aranyozott gerincű példányon, ami az egyik alacsonyabb polcról mosolygott vissza rá. Mohón szaladt oda mellé, majd szemügyre vette a díszes papírhalmot.
~ "Az aranycsinálás művészete"? Hát, legalább végre valami fogalmam is lesz az alkímiáról.
Majd miközben egyre csak azon agyalt, melyik könyvet olvassa el először a másik, még szabad kezével megpróbálta anélkül leemelni, hogy közben bármi mást elejtene.
Legnagyobb szerencséjére egy egyházibba sem botlott bele, akadálytalanul eljutott a könyvtárig. Mert végsősoron azért kockáztatta meg, hogy démon létére Kalorusburgba merészkedjen, hogy végre valahára láthassa azt a sok ezer kötetet, amikről eddig csak álmodni tudott. Korábban is kutatott már nemegyszer könyvek után, ám ezek általában azok a papírosok voltak, melyeket a Kegyelmes Egyház indexlistára tett, így ezeknek nyomát sem találta volna a Fővárosban. Most azonban új ismeretek után kutatott, így kézenfekvőnek tánt, hogy magévá tegye azt a tudást is, ami mindenki számára hozzáférhető volt.
Ebben a szellemben nyitott be a díszes, tölgyfából készített ajtón. Azonnal megcsapta orrát a régi, omladozó könyvek lapjainak szaga.
~ Rendben van, kezdjünk neki!
Elégedetten szívott bele a levegőbe, majd nekilátott kutatni a sorok között. Egyik kötetet a másik után emelte, míg nem egy akkora tornyot halmozott fel, amit éppen csak el tudott bírni. Ekkor megakadt a szeme egy aranyozott gerincű példányon, ami az egyik alacsonyabb polcról mosolygott vissza rá. Mohón szaladt oda mellé, majd szemügyre vette a díszes papírhalmot.
~ "Az aranycsinálás művészete"? Hát, legalább végre valami fogalmam is lesz az alkímiáról.
Majd miközben egyre csak azon agyalt, melyik könyvet olvassa el először a másik, még szabad kezével megpróbálta anélkül leemelni, hogy közben bármi mást elejtene.