Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték] Első nap Hellenburgban - Fa'alherion&Avis

3 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Közel nyolc nap után végre meg érkeztünk Hellenburgba. Örültem neki bár sajnáltam hogy Egan nem tartott velem.Kellemes társaság volt és őszintén megkedveltem. De neki is meg volt a maga dolga és nekem is meg kellett találnom a helyemet ebben a világban. Azt azért reméltem hogy egyszer még újra találkozhatok vele. Miután sikeresen átjutottam a kapuőrség ellenőrzésén, körbe pillantottam a kapu negyedben. Rengetegen voltak és úgy láttam sok volt közöttük a messziről érkezett kereskedő is. Dunkenheilt, néha megbökdöste a vállamat mikor úgy érezte tál sokat bámészkodtam, ezért inkább szállás után kezdtem el érdeklődni. Szinte mindenki akivel beszéltem a Hellenburg-fénye nevű fogadót emlegette ezért megkerestem a helyet. Egész takaros volt és árban is megfelelő volt. És persze a lovamat is eltudták szállásolni, így  rögtön bejelentkeztem, majd elláttam az istállóban hű társamat, majd azonnal nyakamba vettem a várost, és útnak indultam hogy körbe nézzek. Természetesen nem bírtam kihagyni a piacot, ahol a kereskedők igen érdekes csecsebecséket árultak. Nagy önuralom kellett nehogy megvegyek egy szépen megmunkált tőrt vagy a lovam kantárjára valamiféle szép díszes amulettet. De csodák csodájára pénzköltés nélkül átjutottam a piacon. Nagy szerencsémre. Azért óvatos voltam és nyitva tartottam a szememet, nehogy kizsebeljenek. Nem szerettem volna már az első nap bajba kerülni. Néhány órai bolyongás után egy falnak vetettem a hátam és úgy gondolkoztam. Mivel a lovakhoz értek a legjobban alap hogy hozzájuk kötődő munkát válasszak. A városőrségnek biztos szüksége van lovászra, talán náluk próbálkozhatnék. Gondolkodtam, majd új erőre kapva megindultam ismét a legközelebbi városőrség épülete felé.Nagy örömömben és lendületemben annyira nem figyeltem, hogy neki mentem valakinek, és mivel nem számított rá hogy egy hiperaktív vámpír neki rohanhat, sikeresen ledöntöttem a lábáról, és mindketten hangos puffanással értünk földet. Legalább is én jó nagyot nyekkentem. Egy kis gondolkodás után hogy vajon mi is történhetett, gyorsan felpattantam hogy felsegítsem áldozatomat, akit sikeresen letaroltam.
- Nagyon sajnálom, remélem nem ütötte meg magát. Tényleg sajnálom, az én hibám. Megsérült? - kérdeztem szaporán, hadarva bocsánatkérések közepette felé nyújtva a kezem remélve, hogy elfogadja a segítségemet, és nem lesz túl dühös.

Fa'alherion

Fa'alherion

Izgatott pezsgés járt át végig, ahogy arra gondoltam: visszamegyek Hellenburgba. Tudniillik, vándor voltam, s vagyok, ezért nem töltöttem sok időt egy helyen, de mindig visszatértem, ha érdekesnek találtam. Ez a várossal sem volt másképp.
Érdekes volt azért, mert amellett, hogy sokféle embernek adott otthont, nagyon változatos helynek számított, és nem csak az én szívemben. Látszólag sokan keresték, bár ki miért. Akadtak akik szórakozni akartak egy jót, és előttem űztek viccet egy ismeretlen alakból. Szegény, nem lennék a helyében! Hogy lehet egyáltalán rohadt gyümölcsökkel ilyen módon bepiszkítani valakit? ... Ideje lenne másfelé is nézni. Mások beszélgetéssel töltötték idejüket, míg tettek pár kör sétát. Engem más vonzott: az itt fellelhető tudás.
Rengeteg mindenről volt már jegyzetem: különös állat fajokról, növényekről, könyvekről amik Hellenburg könyvtárában fellelhetőek, és fel akartam keresni ezeket... Azonban nem ma.
Helyette a városi piacok portékáit mértem fel, illetve azt, mire van a leginkább igénye a lelkeknek. Igyekeztem köztük elvegyülni, majd nem túl feltűnően megfigyelni őket, miközben sürgölődve kattogtak fejemben a fogaskerekek. Az agyamba véstem minden látott/tapasztalt dolgot, később aztán papírra vetettem őket.
Végül felálltam, elhagyva a piac forgatagát, azon törpölve, merre mehetnék még? Elvégre az idő felettébb szépnek ígérkezett. Nem mondtam volna tavasziasnak, de nem is volt hideg. Épp olyan volt, ami szerintem mindenkinek megfelelt.
Teljesen belemerültem az égbolt látványába, mikor fájdalmat éreztem a homlokomnál. Valami erősen megütötte, a gyomromba pedig olyan érzés nyílalt, mintha ágyúgolyóval találtak volna el.
Mikor észbe kaptam, magam felett láttam egy idegent, aki bocsánatért esedezve kezét nyújtotta. Meglepetten pislogva rá elfogadtam azt.
- Ugyan! Nem, nem! Tényleg minden rendben - mosolyogtam rá szélesen. Nekem jött, előfordul. Lapozzunk tovább! Nehogy még inkább aggodalmaskodnia kelljen.
- Önnel mi a helyzet? - kérdeztem vissza udvariasan - Aztán mire ez a nagy rohanás, ha szabad kérdeznem?

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

- Tényleg nagyon sajnálom. - mondtam miután felsegítettem. Nem láttam rajta hogy nagyon haragudna és ez megnyugtatott. 
- Velem semmi baj. Elég kemény a fejem. - mondtam vidámabban. Majd megkérdezte hova siettem ennyire. 
- Csak azért rohanok mert mi hamarabb munkát kell találnom. Nem rég érkeztem a városba. - válaszoltam neki, közben alaposabban végig mértem. Csinos arca volt, és magasabb mint én. Csuklyája neki is kicsit félre csúszott. Biztos esés közben történt. 
- Bocsánat még be sem mutatkoztam Avis Schwarzritter vagyok, benned kit tisztelhetek? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Fa'alherion

Fa'alherion

Sosem tartottam magam annak, aki haragudna bármi hasonló apróság miatt. Én szerettem mindent, és mindenkit ezen a világon, talán ezért is nézhettek sokszor naivnak. Lehet, hogy a sok szeretet ami szüntelenül áradt belőlem annak mutathatott, azonban tudtam a magam igazáról, ezért soha nem is vettem komolyan a naivitásra irányuló állításokat. Többnyire olyanok szájából hallottam, akik azonnal a rejtőzködő kislányt látták bennem. Őket mélyen megvetettem a mai napig.
Az rendben, hogy nem vagyok angyal. Az is rendben, hogy hülyének néznek, esetleg gyávának, mert menekülök a harc helyzetek elől. De naivnak senki ne bélyegezzen, aki nem ismer! Mert ezt igenis rossz néven fogom venni. Mondjuk a barátaim esetében is, ha lennének...
A fejemet csóváltam, mintha kirázhattam volna gondolatom utolsó, negatív foszlányát belőle. Balszerencsémre persze ez nem működött, de az időzítés tökéletes volt! Az ismeretlen száját ekkor hagyta el ugyanis még egy "sajnálom". Barátságosan rámosolyogtam csuklyám alól, hogy még inkább megerősítsem a pozitív kisugárzást. Mááár amennyire egy Tudásdémoné annak nevezhető.
Ezután felnevettem kijelentésén, és elvigyorodtam.
- A kemény fej mindig jól jön! - jegyeztem meg. Bármilyen helyzetben.
Ahogy ez utóbbi felé terelődtek gondolataim, eszembe jutott pár pillanatra az a bűzös csatorna, ahova egy drog felkutatása miatt kerültem. Nem volt kellemes hely, belül ráadásul állandó félelem járt át attól, hogy megölthetnek. A színészi képességeim éppenséggel nem voltak a legjobbak, a szerencse viszont mellettem állt. Bevették a trükköm és elszeleltem! ... Apropó elszelelés!
- Oh, értem! Milyen munkára gondolt? - kérdeztem érdeklődön, majd bemutatkoztam - Semmi probléma! Az én nevem Fa'alherion.
Mielőtt elmondtam volna ki vagyok, óvatosan körbenéztem, nehogy sokan legyenek a közelben.
Szerencsére csak néhány ember vett körül minket, de így sem lehettem biztos abban, hogy vannak -e a közelben esetlegesen rám vadászó egyháziak, vagy mások, akik elől menekülnöm kéne. Minden esetre elsuttogtam a nevem, és jól artikuláltam, így ha esetleg az isme-, akarom mondani Avis nem hallotta, leolvashatta helyette a számról. Rájöttem, hogy a csuklyám kissé hátracsúszott, talán esés közben. Így ezt kihasználó vetettem be az artikulálást. Na meg így láthatta a hölgy, tényleg nincs okom a haragra! Elvégre mindvégig a legbarátságosabb tekintetem mutattam felé, és a lehető legnyugodtabban beszéltem. Még a két oldalt előbukkanó vörös hajtincsek is melegséget árasztottak. Legalábbis én mindig eképp tekintettem magamra, ha megláttam magam mondjuk a víz tükrén.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

- Néha tényleg jól jön a kemény fej. De vannak helyzetek amikor nem kéne annak lennie. - mondtam mosolyogva, és örömmel konstatáltam hogy nem mérges rám az előbbi kis baleset miatt. Eddigi utam során örültem hogy nem bajba keveredtem hanem remek személyekkel találkoztam. Talán pont nekik köszönhettem, hogy elkerült a baj. Majd rákérdezett hogy milyen munkára gondoltam. 
- Leginkább lovász. Ahhoz legalább értek. - mondtam a tarkómat vakarva. Majd bemutatkozott. Érdekesnek találtam a nevét és igazán egyedinek. Mint a lányt magát. Láttam rajta hogy kissé ideges, és inkább halkan szinte már suttogva mondta a nevét. Még jó, hogy éles volt a hallásom. 
- Örvendek a találkozásnak. Még ha az elsőre nem is volt kellemes. - mosolyogtam rá majd körbe néztem. Kezdtek kisit sokan lenni körülöttünk. 
- Ne beszélgessünk inkább egy nyugodtabb helyen? Már ha nincs ellene kifogása. - mondtam egy halvány mosollyal.

Fa'alherion

Fa'alherion

Ismét felnevettem, miután a fejről alkotott gondolatom Avis remekül továbbvitte. Szerintem a kemény kobak egyébként tényleg mindig jól jött. Ha újfent visszagondoltam a csatornás történetre, ott például igenis örültem, amiért nem papírból teremtettem. A végén ugyanis, amennyiben harc bontakozik ki, pórul jártam volna. No de miért gondolok én ilyenekre?
Végül is előttem állt egy ismeretlen, aki rendesnek tűnt, s bár figyeltem arra, hogy a bizalmamból kinek adok, és mennyit, úgy éreztem, hogy vele nem lesz bajom később sem.
- Úúú, mesélj erről a szakmáról! Vagy-vagy-vagy-vagy.... magukról a lovakról! - vágtam rá kitörő lelkesedéssel. Ami leginkább felkeltette az érdeklődésem a Veronián tartózkodó állatok közül, azok ők voltak. Magával ragadónak tartottam őket fülüktől egészen a patájukig, ülni viszont sosem ültem egyiken sem. Pedig nagy álmom! Egyszer pedig, a mocsaras kaland után, mindenképp beszerzek egy példányt! Addig meg marad ez, amivel embert tudnék öl-... khm fojtani.
Annyira elöntött a lelkesedés, hogy két pillanaton belül közelugrottam Avishoz, és kezeimet a vállaira téve ugrándozni kezdtem. Ettől a csuklyám teljesen hátrahullott, láthatóvá téve vörös hajkoronám. De nem bántam egy cseppet sem, mert nagyon élveztem a pillanatot.
Valószínűleg a felénk pillantó emberhad is, akik folytán zavartan visszafogtam magam. A lányra vigyorogtam.
- Khm, én is örülök, és remélem nem zavar, ha tegeznek! V-vagy igen? Mert akkor szívesen magázódom tovább - tettem hozzá, aztán nagyot sóhajtottam. A lehetőség, hogy új tudásra tehettem szert, hatalmas mennyiségű erőt öntött belém. Úgy éreztem magam, mintha semmi rossz nem tudna kihozni a sodromból: energikusan, boldogan, nyitottan.
- Menjünk - egyeztem bele aztán, s ösztönösen megindultam a város külső része felé, ahol kevésbé zavarhattak minket. Reméltem Avis követni kezdett, és nem vetett meg az előbbiekért.
Azt hiszem, a saját fajtám nagyon utálna azért, aki vagyok. Megfigyeléseim szerint a többség elkeseredett, fásult tagja a társadalomnak, ami folytán az ölés az egyetlen, ami érdekli. Ha pedig épp nem is ez, de az annál inkább, hogy a tudás megszerzésébe menekülhessék... Nem tudom, amit én csinálok, annak számít -e. Talán nem, mert én tényleg érdekelt vagyok a dologban, nem pedig azért művelem, mert olyan szomorú lennék, vagy elhagyatott.
Míg az imént megfogant gondolaton törtem a fejem, elértünk egy padhoz. Itt már nem volt szinte senki, távolabb viszont jól láthattuk az embereket, akik mintha kicsit többen lettek volna.
Kezemmel barátságosan mutattam mellé.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Hirtelen, belelkesült, mikor a lovakra terelődött a szó. Olyan szinten, hogy a vállamat megragadva elkezdett ugrálni. Nagyon lelkes volt, és ez aranyosan állt neki.
- Szívesen mesélek róluk. Ültél már lovon? Mert ha gondolod megtaníthatlak. -  Kicsit lecsúszott fejéről a köpenye, ettől elő bukkant vörös haja és szarvai. 
- Egyáltalán nem zavar ha tegezel. Ha gondolod menjünk a Hellenburg-fénye, fogadó. Ott szálltam meg és a lovam is a fogadó istállójában van elhelyezve. - mondtam miközben elkezdtem követni őt. Egyáltalán nem zavart a viselkedése, sőt örültem hogy ilyen energikus és vidám. Mikor leült én is leültem mellé, mikor maga mellé mutatott.
- Nos mi érdekelne? - kérdeztem tőle.

Fa'alherion

Fa'alherion

Úgy éreztem magam, mint aki élénkítőszert használt, és körülbelül úgy is festhettem. A bennem lévő energia hatalmas lendületet adott, amelynek folytán kedvet kaptam az ugráláshoz, meg jól éreztem magam. Szóval összességében tényleg nem bántam az egészet, csak Avis miatt aggódtam. Sok teremtményt űztem így el magamtól.
Ő viszont abszolút nem tűnt ellenszenvesnek, de még csak zavartnak sem! Ettől pedig rögvest jobban éreztem magam.
- Nem ültem még soha, de szeretnék egyszer!
Lelkes voltam a gondolattól, miképp valamikor egy büszke állat hátán ülhetek. Annyira, hogy megjelent előttem, és hosszú perceket töltöttem ennek a gyönyörű képnek a tanulmányozásával.
Mikor aztán meguntam, s úgy gondoltam, ideje folytatni a beszélgetést, felráztam magam, majd nagyot sóhajtottam. Közben hátratűrtem pár vörös tincset a hajamból. Mivel nem löktem hátra a mozdulattal a csuklya kapucniját, már biztos voltam a leesésében, meg abban, hogy a szarvaim se maradtak takaratlanok. Gyengéden végigsimítottam rajtuk, majd büszkén kihúztam magam.
Szeretem azt, ami vagyok. Sokak ellenségként tekintenek rám ugyanakkor, de ez izgat a legkevésbé! Mert tudom, hogy a fajtám nem feltétlenül gonosz. Az más, hogy vannak akik sajnos gondoskodnak ennek a hibás látszatnak a fenntartásáról.
Ahogy erre gondoltam, kissé lankadt a lelkesedésem, de nem feltűnőn. Ezt egyelőre csak én érzékeltem, mert nem hagytam, hogy a belső világomon kívül bárhova is jusson belőle.
Egy újabb sóhajt követően elővettem a bőrkötéses könyvecském, a pennájával együtt. Ezután közelebb csúsztam Avishoz egy mosoly kíséretében.
- Mindent! Először is azt, hogy mik a részei. Ha úgy gondolod, ehhez rajzolhatsz is! - mondtam, majd felé nyújtottam a tárgyat. Ha belement, kíváncsian figyeltem, mi kerekedik ki az egészből. Ha nem akar rajzolni, akkor meg csinálok mindent én magam, de úgy kicsit unalmas.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Rion nagyon energikus és vidám volt, ami rám is átragadt. Látszott rajta hogy nagyon szereti a lovakat ami elgondolkodtatott. Jó ötletnek tartottam hogy elvigyem, Dunkenheilthez, és megmutassam neki milyen egy vámpír ló. De azt is észre vettem hogy ahogy haját hátra simította kicsit, meglibbent csuklyája és szarvakat pillantottam meg alatta. 
- Kérdezhetek valamit? Már mint ha nem tolakodás számodra vagy kellemetlen. - mondtam bizonytalanul. Majd nagy levegőt vettem. - Te egy démon vagy? Még soha nem találkoztam démonnal. Ha őszinte akarok lenni, nem sok emberrel sem találkoztam eddig. - mondtam mosolyogva. Majd őt hallgattam, figyeltem ahogy közelebb csúszott a könyvecskével. 
- Sajnos nem vagyok valami nagy rajzoló, tudod mit inkább megmutatom. Itt van az istálló nem messze és ott a lovam. Egy igazi vámpír ló. -mondtam ahogy felkeltem. Megvártam hogy kövessen majd elindultunk. - Amúgy Dun egy kicsit kisebb mint fajtársai gyenge csikóként jött a világra, mindenki lemondott róla kivéve én és a bátyám Ezra. Ő segített felnevelni és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Hűséges csak kicsit makacs jószág. - mondtam ahogy beléptünk az istállóba. A lovak kíváncsian dugták ki a fejüket, de egyenesen a lovamhoz mentem, és a kantárt rá tettem hogy kivezessem. - Felnyergelem és kimehetünk a hátsó karámba. Ott teljes pompájában láthatod. - mosolyogtam rá miközben felszerszámoztam.

Fa'alherion

Fa'alherion

Kézmozdulataim következtében csuklyám kapucnija teljesen hátracsúszott. Az így megvillant szarvpáron ösztönösen végigsimítottam, és aggodalmas pillantásokkal reagáltam Avis bizonytalanságára. Lehet ebből baj lesz?
A felsejlett, fajom iránti szeretett továbbra is ott ragyogott bennem. Mintegy pajzsomul választva utánanyúltam, és ha használhatjuk átvitt értelemben a tüzet, mondhatjuk, hogy komolyan fellobbant bennem valami. Ami hamarosan átvette a kétely helyét.
Miután bólintottam, Avis pedig elmondta mit akart, enyhén megvontam a vállam.
- Az vagyok, aminek látsz. Engem nem érdekel, hogy csúfítják a fajomat, mert a magam igazságában nincs jó vagy rossz. A démonok sem azok, csak valakik, akik szívük szerint igyekeznek tenni-vetni. Ebben az értelemben igen. Démon vagyok, mert van szarvam, van mágiám, és van tudásom. De ugyanez valamiképp másokban is jelen van. Ezért ha lehet, inkább a jellemet nézem. Viszont te sem hiszem, hogy ember lennél... többnyire egy rögtön harcba szállt volna velem, amint a közelembe ér - mondtam el a magam álláspontját. A tekintetem tiszta maradt, rendezett gondolatokat közvetített. Ez beszélt arról, mennyire élveztem a helyzetet. Még ha el is tért a véleményünk.
- Szóval vámpír? - vontam fel egyik szemöldököm. Avist könnyedén ebbe a fajba soroltam volna, de a lovát...! Mert mind abból amit mondott, inkább tűnt egy hétköznapi élőlénynek. Akire érdeklődőn tekintettem mindvégig.
- Rendbeeeen! - kiáltottam, a kezemben szorongatott könyvecskével - De egyébként is látom. Szép jószág. Bánnád, ha lerajzolnálak vele, amint kiléptünk innen?

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

- Jaj nem akartalak megbántani, nincs semmi bajom a démonokkal. Sőt örülök hogy megismerhetek egyet, végre. A családommal ellentétben én inkább vagyok kíváncsi és felfedező alkat, mint egy zárkózott vámpír nemes. Hogy őszinte legyek olyan nyolc nappal ezelőtt léptem le otthonról hogy világot lássak.- vontam vállat a padon ülve. Szívesen jártam a vidéket de azt is tudtam hogy munka kell ha saját lábra akartam állni. Ahogy a padon beszélgettünk, elő vette a naplóját meg egy ceruzát. Mivel a lovamról akart tudni, néhány dolgot elvittem az istállóba mert nem voltam valami nagy rajzos.
- Igen a hozzá hasonló lovakat a mi családunk tenyészti. Nagyok, még is kitartóak és gyorsak. Remek csatalovak, a vámpír és sok sötét tünde is szívesen választja ezt a fajtát. Tehát a Vámpír ló kifejezést nem úgy kell értened hogy véren él, csak azért ez a nevük mert vámpírok tenyésztették ki. - mondtam büszkén miközben felszerszámoztam lovamat és kivezettem a hátsó karámhoz. Elég nagy volt hogy bemutassam neki a mozgását, és őt is feltudom itt ültetni a lóra. - Rion, bemutatom neked Dunkelheit. És nem bánom nyugodtan lerajzolhatsz. - mondtam mosolyogva. - Mit szeretnél mit csináljak csak álljak meg előtte? - kérdeztem kíváncsian.

Fa'alherion

Fa'alherion

Némán legyintettem. Ha komolyan megbántott volna, nem hiszem, hogy a padon ülve tovább beszélgetünk.
- Igazán szép elhatározás! - bólogattam csodálkozón, elismerve a lány tettre készségét - Ha nyitsz, minden bizonnyal többet tapasztalsz majd.
Azzal felálltunk, megnézni a lovat. Avisnak igaza volt: remek állat, akiről beszélt. Jobb azon felül, amiket időközben még mesélt róla! Főleg nekem. Hallottam már lovakról, így nem olyan idegenek. De ez volt az első testközeli élményem eggyel is.
- Értem - bólintottam, nehogy egy kicsivel több figyelmet fordítsak a teremtés felé. Elvégre milyen borzalmas lenne, ha a gazdáját meg elhanyagolnám?
- Állj meg a bal oldalánál, a többit rád bízom. Nem fog sokáig tartani! - ígértem ragyogó arccal, a kellemes időben ácsingózva. Ezután, ha a lány eldöntötte miképp áll be, szememmel végigmértem a párost, majd leültem a földre, s impresszionistát megszégyenítő mozdulatokkal készítettem vázlatot az előttem lebegő képből. Ez a festészeti irányzat kifejezetten erre volt hivatott: egy adott pillanatot örökített meg vele az ember, gyors mozdulatokat, erős vonalakat, és kevés részletet használva.
Miután végeztem, a kész alkotást megmutattam Avisnak. Közben a paciját méregettem.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Miután kivezettem a lovat Rion közelről és megcsodálhatta, Dunt és úgy láttam nagyon tetszik neki. Elmondtam nagyon - nagyon tömören a fajta történetét, majd beleegyeztem hogy rajzoljon le minket. 
- Csak nyugodtan ráérünk. - mondtam mosolyogva. Így ahogy kérte a bal oldalához álltam és jobb karomat a ló marjára helyeztem, másik kezemet meg csípőre raktam a lábaimat meg keresztbe raktam. Lovam mintha megérezte volna hogy most nyugton kell lennie, Rion felé fordította nagy fejét,és teljesen nyugodtan állt. Egyáltalán nem zavart hogy egy helyben kellett állnunk. Úgy látszik most még Dunkelheit is türelmes hangulatában volt.

Fa'alherion

Fa'alherion

- Rendben van.... Itt akkor még kiegészítem. Meg talán itt. Oh, itt is van mit csinosítani! - soroltam magamnak a teendőket, ahogy ismét a képre meredtem. Mint előzőleg tettem, levágódtam a porba, s tovább finomítottam a rajz vonalain. Ennek nyomán az impresszionista stílusra oly' jellemző erős, hirtelen felfestett vonalak lágyabb formát nyertek. Több lett a részlet. Például sűrűbb lett a szálazás Avis hajában, vagy a paci farkincájában. A tekintetük jobban tükrözött érzelmeket. Maga a táj is méltóbb lett a "két vonalas" ábrázolástól.
- Végezteeem! - lelkendeztem, s intettem, hogy nem kell modellt állniuk tovább - Milyen leett?
Vidáman pislogtam az előttem állóra, fél szemmel továbbra is hátasát méregetve. Nem tudtam megállni! Nem tudtam. Hatalmába kerített az alakja. Az ereje. A neve. Minden vele kapcsolatos.
- Mennyi idős? Mit eszik? Milyen a hátán ülni? - faggattam később Avist.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Ahogy kérte, megálltam a lovam mellett és vártam hogy kész legyen. Leült a porba és ott rajzolt tovább. Csak halványan elmosolyodtam, lelkesedésén. Nem is tudom láttam - e már valakin illyes fajta örömöt, mint ha tanulhat valami. Utam során még ide értem, többször is találkoztam olyanokkal, is akik igaz hogy nem mondják, de láttam rajtuk hogy gyűlölnek, mert vámpír vagyok. És olyat is aki nem leplezte egy pillanatra sem, mennyire gyűlölik a fajtámat. De Rion más volt. Szeretett tanulni, és meglehetősen kíváncsi volt. Pont mikor megszólalt lovam is elkezdte a türelmetlenkedést. Nagyon mehetnékje volt már. Majd jött a kérdés áradat. 
- Nos öt éves, a tápláléka, széna, zab, nassolni meg alma és répa leginkább. - mondtam neki a lovat simogatva. - Hogy milyen a hátán ülni? Mintha repülnél. - mondtam mosolyogva.

Fa'alherion

Fa'alherion

Rajzoltam. Rajzoltam, mint a gondtalan gyermek. Figyeltem. Figyeltem, és éreztem mindent magam körül. Ahogy ott ültem, szinte transzba ejtett Avis-ék kővé dermedtsége. Mintha az idő megállt volna, kivéve a kezet, mi szabályosan tintába mártotta a pennát, dolgozott, majd ismét a fekete folyadékért nyúlt. Az ezzel járó hang tetézte jelenlegi állapotomat. Földöntúli nyugodtság árasztott el. Sokan cáfolják, hogy létezne ilyen. Akárcsak azt, hogy létezne Isten. Pedig ha ő van, mi is. Így ha vagyunk mi, van ő is. Oda-vissza igaz, akárcsak az, hogy ebben az örök körforgásban az idő soha nem fog megállni. Soha, legalábbis ha külsőleg szemléljük, nem. De belül érezhetünk eképpen.
Miután kész lettem, elraktam mindenem, és odacaplattam a lányhoz a végleges művel. Bár különösebb reakciót nem kaptam rá, észrevettem a szemében valamit csillogni. Örült, én meg csak... vele örültem. Fogalmam sincs miért. De igazán boldognak éreztem magam.
- Hasonló, mint ezekkel repülni? - kérdeztem, majd hirtelen felindulásból levettem, és félredobtam a fekete csuklyát. Kitártam sárkányszerű szárnyaimat, miközben testemmel nyugalmat tükröztem a ló felé. Kevésbé értettem hozzá, mint ő tehette. Ám bíztam magamban annyira, hogy talán ha.... így cselekedek, ha engedek az ösztöneimnek, az állat nem fog megriadni. Persze, mindez tőle is függött.
Miközben választ vártam a meghökkentő tett előtt felvetett kérdésre, lejegyeztem Avis válaszait. Nem az összeset, leginkább csak azt, ami a lovak táplálkozási szokásait sejtette. Növényevő. Bírja a szálas és szemes takarmányokat, emellett zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt.

Avis Schwarzritter

Avis Schwarzritter
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó

Nagyon szép volt a rajza, és annyira tetszett, hogy nem is voltak rá szavaim. Reméltem azért szótlanságommal nem bántottam meg Riont, bár a rajz szebb lett volna ha én nem vagyok rajta. Majd sorra válaszolok a kérdéseire amiket le is jegyez. Tényleg nagyon kíváncsi volt, majd utolsó kérdésére válaszolva, elmondom neki hogy olyan Dun hátán ülni mint ha repülnék, mire levette köpenyét és kitárta szárnyait. Az állam is leesett mikor megláttam. Még Dun riadalma sem tudott visszarántani, a valóságba, csak a porba. Mikor kicsit megriadt megugrott és mivel a kantárt tartottam, elrántott és leültem a földre. Alig bírtam visszatérni a valóságba. 
- Majd nem olyan. - válaszoltam végül. - Bocsi hogy így bámullak, dedede még soha nem láttam senkin szárnyakat.- mondtam ahogy nagyjából magamhoz tértem és leporoltam magamat. 
- Ha gondolod megtaníthatlak lovagolni. De lenne nekem is egy kérésem. - mondtam miután végre teljesen összeszedtem magamat. Közben lovam kíváncsian szimatolta és vizsgálgatta, a lány szárnyait. - Na mit szólsz? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Rudenz von Hellenburg

Rudenz von Hellenburg
Design manager
Design manager

A játékot Lezárom, Rionnak jár a 100 TP, Avisnak nem sikerült elérni a szükséges szószámot.

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.