Közel nyolc nap után végre meg érkeztünk Hellenburgba. Örültem neki bár sajnáltam hogy Egan nem tartott velem.Kellemes társaság volt és őszintén megkedveltem. De neki is meg volt a maga dolga és nekem is meg kellett találnom a helyemet ebben a világban. Azt azért reméltem hogy egyszer még újra találkozhatok vele. Miután sikeresen átjutottam a kapuőrség ellenőrzésén, körbe pillantottam a kapu negyedben. Rengetegen voltak és úgy láttam sok volt közöttük a messziről érkezett kereskedő is. Dunkenheilt, néha megbökdöste a vállamat mikor úgy érezte tál sokat bámészkodtam, ezért inkább szállás után kezdtem el érdeklődni. Szinte mindenki akivel beszéltem a Hellenburg-fénye nevű fogadót emlegette ezért megkerestem a helyet. Egész takaros volt és árban is megfelelő volt. És persze a lovamat is eltudták szállásolni, így rögtön bejelentkeztem, majd elláttam az istállóban hű társamat, majd azonnal nyakamba vettem a várost, és útnak indultam hogy körbe nézzek. Természetesen nem bírtam kihagyni a piacot, ahol a kereskedők igen érdekes csecsebecséket árultak. Nagy önuralom kellett nehogy megvegyek egy szépen megmunkált tőrt vagy a lovam kantárjára valamiféle szép díszes amulettet. De csodák csodájára pénzköltés nélkül átjutottam a piacon. Nagy szerencsémre. Azért óvatos voltam és nyitva tartottam a szememet, nehogy kizsebeljenek. Nem szerettem volna már az első nap bajba kerülni. Néhány órai bolyongás után egy falnak vetettem a hátam és úgy gondolkoztam. Mivel a lovakhoz értek a legjobban alap hogy hozzájuk kötődő munkát válasszak. A városőrségnek biztos szüksége van lovászra, talán náluk próbálkozhatnék. Gondolkodtam, majd új erőre kapva megindultam ismét a legközelebbi városőrség épülete felé.Nagy örömömben és lendületemben annyira nem figyeltem, hogy neki mentem valakinek, és mivel nem számított rá hogy egy hiperaktív vámpír neki rohanhat, sikeresen ledöntöttem a lábáról, és mindketten hangos puffanással értünk földet. Legalább is én jó nagyot nyekkentem. Egy kis gondolkodás után hogy vajon mi is történhetett, gyorsan felpattantam hogy felsegítsem áldozatomat, akit sikeresen letaroltam.
- Nagyon sajnálom, remélem nem ütötte meg magát. Tényleg sajnálom, az én hibám. Megsérült? - kérdeztem szaporán, hadarva bocsánatkérések közepette felé nyújtva a kezem remélve, hogy elfogadja a segítségemet, és nem lesz túl dühös.
- Nagyon sajnálom, remélem nem ütötte meg magát. Tényleg sajnálom, az én hibám. Megsérült? - kérdeztem szaporán, hadarva bocsánatkérések közepette felé nyújtva a kezem remélve, hogy elfogadja a segítségemet, és nem lesz túl dühös.