[Magánjáték: Hilde és Eiryn] Családban marad

// Köszönöm szépen a játékot  //

* Kurtán bólintott Eiryn megjegyzésére, becsülendőnek tartotta azt, hogy nem panaszkodott túlságosan sokat emiatt, pedig tisztában volt vele nagyon is, hogy abszolút nem volt könnyű dolga egy fattyúnak, pláne nem egy olyan kultúrában, ahol a vér törvénye uralkodott. A család volt a lehető legfontosabb dolog, az odatartozás. Sok értelemben a vámpírok jóval szociálisabbak voltak az embereknél, de ha nem is feltétlenül, mindenképpen másként szocializálódtak. 
- Csodás célnak hangzik, ha nem is könnyűnek. * Kicsit megállt, majd halványan elmosolyodott * - De végül is nem lehetetlen, ha kellő minőségű munkát tesz az asztalra, biztos meglei a saját helyed a családban. 
* Nem tudta igazából, hogy mennyire is volt ilyesmire precedens, de valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy vámpírcsalád ne kezelne jól egy hatalmas mesterembert. Emellett persze visszatért az előbbi kérdéshez, hogy végül a vér a legfontosabb... De talán volt kivétel: A Mesterember munkájának minősége. 
- Igaza van, azt hiszem. A lényeg az, hogy a tökéletességre törekedjünk.
* Esze ágában sem volt olyasmit kiadni a kezéből, ami nem felelt volna meg, ezerszer kovácsolta újra és újra bizonyos fegyvereit, addig, hogy annak a minősége teljesen tönkrement, s kezdhette elölről... De lecke volt, s ez a legfontosabb, minden alkalmat kihasznált a tanulásra, szívügye volt az, hogy ha nem is a Vérért, legalább nagyapjáért befejezhesse azt, amit az elkezdett, hogy legalább az ő műveiben továbbélhessen fegyvereinek emléke... Igen.
- Egy ló sokat segít a haladásban, drága mulatság, de talán néhány alkotás árából összegyűlhet elég hozzá. * Megpaskolta az állat oldalát * - Aligha utaznék nappal, ha nem lenne lovam.
* Talán felajánlhatta volna Eirynnek, hogy elviszi a legközelebbi településre, kétségtelenül udvarias lépés lett volna, de valahogy nem érezte úgy, hogy kívánta volna azt, hogy a ló forró teste mellett egy másik ember is odaérjen hozzá, tovább fűtve a kegyetlenül meleg páncélt... Igen, ehhez semmi kedve sem volt, akkor sem, ha érzett szimpátiát a másik iránt.
- Köszönöm szépen, nagy becsben fogom tartani. * Jegyezte meg, majd megfigyelte egy kicsit , tenyerében forgatva egy kicsit a díszt. * - Úgy is megtetszett, de nem volt szívem elkunyerálni. Köszönöm, még egyszer.
* Kicsit habozott, majd elrakta a lóról lógó egyik táskába a díszt, s lándzsájával kézben felmászott a nyeregbe, s röviden bólintott egyet a nőnek. Nem volt kedve itt hagyni azt, de valahogy úgy érezte, hogy elegendő henyélés volt már ez.
- Várom mielőbbi látogatását. * Kicsit habozott, majd végül elmosolyodott ismét * - Minden jót kívánok!
* Megsarkantyúzta hát a lovat, majd egy utolsót hátrapillantva intett még a nőnek, végül távozva. Érdekes találkozó volt, ez kétségtelen olyasféle szimpátiát érzett Eiryn fel, amit ritkán szokott... Ezek szerint léteztek még magához hasonló vámpír lelkek Veronián...