[Azonnali] - Gang for Azrael

"Dis buddha be all dat, homey!" - Joachim Klein vélekedése barátja házi termesztéséről.

Tételezzük fel, hogy Veronia sose létezett, legalábbis nem egy kiátkozott kontinensként. Helyette kapunk egy huszonegyedik századi amerikai nagyvárost, tele élettel és pezsgéssel. A városban mindent megtalál az ember, mit oda képes képzelni, fényűző lakónegyedek, felhőkarcolók, színházak, mozik, bevásárlóközpontok...és persze a gettó. A világ, ahol a törvény megszűnik létezni, bűnözés drog, prostitúció, bandaháborúk. A kérdés, hogy kicsoda és micsoda lennél ebben a világban?

Határidő: március 27.
Jutalom: 1500 della




//Note: mivel a gettószleng egy elég jelentős hányadát képtelenség normálisan magyarra fordítani aki úgy érzi, nyugodtan írhatja a dialógusokat angolul, a szöveg többi részét meg magyarul, vagy akár az egészet angolul//

Szerettem a BMW-t. Fogyasztott, mint egy régi olajkályha, de olyan simán, zajmentesen duruzsolva fékezett le, amit semelyik másik kocsi nem volt képes utánozni. A tükörfényesre polírozott fekete motorháztetőn szinte megcsúszott a napfény, míg el nem ért a fehér gumikig és a szintén fehér sárvédőkig. Még a hátulján lévő spoiler is fehérre volt festve, az egész kocsi úgy nézett ki mint egy fekete-fehér madár. Mint egy pingvin, vagy egy fecske. Természetesen nem kellett sok, hogy a negyed összes lakosa kivándoroljon a tornácaikra és hangos füttyök kíséretében nyáladdzák végig, ahogy leparkolok a járda mellett és feleslegesen lassan leengedem az ablakot.
- Cheers guys! – könyököltem ki, mosolyogva figyelve a lassan felém sétáló két alakot. Mindketten tipikus afroamerikaiak voltak, hosszú végtagokkal, sötét bőrrel és csípőjükről lecsúszott nadrággal. Az egyik fehér asszonyverő trikóban feszített, fülében valami hamis aranykarika csillant meg, ahogy meglepően fehér fogait széles vigyorral kivillantva behajolt az ablakon.
- Hey there, Snow-white. Whaddaya want here, honey?
Feljebb toltam az orromon a napszemüveget és kissé hátrébb dőltem a férfi közvetlenségétől. Vélhetően valakik már azon ügyködtek milyen gyorsan szedhetnék le a felnimet, míg nem figyelek oda. A másik, egy börtöntetoválásokkal telerajzolt, félmeztelen alak Mistwoods Rangers-es sapkában végignézett az autón és elégedetten bólintott. A nyakára rajzolt, furcsa pillangó szinte verdesett, ahogy a nyakizmai táncoltak a bőre alatt.
- It’s a fucking nice ride you got there. Can be sold for over two hundred thousand dolla’s, ain’t it, mate?
- Sorry boys, it’s not for sale. Not even mine, only borrowing it from my boss. – legyintettem szomorúan, mintha tényleg sajnálnám. Az előbbi gorombán nézett a tetováltra, aztán bocsánatkérő mosollyal fordult felém.
- Don’t my BigWingD, honey. He’s an exceptional niggah, only a bit fucked in the head. It was a couple of years back, in the St. Kather’s Reformatory. Got hit with a bat, know only has eyes for money ’n weed. What can we help ya with? Lookin’ for some fun?
A félreérthetetlenül kéjsóvár vigyor, amivel végignézett rajtam kis híján meggondolatlan dolgokra sarkallt, de kényszerítetten ellazítottam a vállam és tovább mosolyogtam.
- Not now, I’m busy. Do you guys know a man named Chris C. Lopez?
Az arany fülbevalós elgondolkodott, hosszú ujjaival dobolva a BMW ajtaján.
- Lopez, Lopez… Ain’t it Crazy Chris’ real name? – fordult oldalra a tetoválthoz, aki megrázta hatalmas fejét. – You sure, niggah? You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. No?
- Nah. – szólalt meg a másik, hatalmas kezével legyintve. – Lopez is the name of Little Boss’s mommah. Ain’t it his real name?
- Who is this Little Boss? – szóltam közbe, mire a fülbevalós visszafordult felém.
- You’re not gonna find ’im here, honey. He ain’t our homie. He’s with those latino fuckheads south of here.
- Got ya. Thank you, guys! – mosolyodtam el, miközben két ujjam között tartva odanyújtottam egy huszast. A férfi elégedett vigyorral elvette, aztán hátrahúzódott, ahogy megérezte a felemelkedő ablakot a karja alatt.
- No worries, honey. If you goin’ there, give ’em an ass kickin’ in our stead, will ya? And if ever bored, you know where to find decent folk to entertain you!
Nem válaszoltam, csak egy intéssel kiengedtem a kéziféket és sebességbe tettem a BMW-t. Szóval a latinok… Nem örültem, jobban jártam volna, ha már itt lerendezem a dolgot. De hát a munka az munka.

A ház meglepően kicsi volt, legalább is kívülről. A rövid verandán ketten álltak, egy alacsony, tömzsi mesztic, meg egy tréninggatyás Eminem-hasonmás, akiről a karjairól induló, a nyakán át a halántékáig felfutó bandatetoválások nélkül egyáltalán nem mondtam volna meg, hogy spanyol vér csörgedezik az ereiben. Ahogy fellépdeltem a falépcsőkön úgy pattantak fel egyszerre, mint akibe áram csapott, és vállukat összeérintve elzárták a bejáratot. Felesleges volt, odakintről is éreztem a tömény marijuana illatot, de nem ezért voltam itt.
- What ya lookin’ for, ma’am? – szólított meg az alacsonyabb. – We don’t like cops here.
- My my, not even a hello. I’m looking for Chris Lopez, or Little Boss. I was told he lives here.
- You were told wrong! – felelte a másik. – Get out of here. Don’t you hear? We don’t like cops.
Magasabb volt nálam valamennyivel így könnyedén érte el a vállamat, hogy hátra taszítson. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy elkapjam a csuklóját és két kézzel fordítsak rajta egyet a vállával együtt, amitől fájdalmasan jajdult fel és ívben megfeszülve kicsavarodott. Mielőtt bármit tehetett volna elgáncsoltam a lábát és rátérdeltem a hátára, közben tovább húzva hátrafelé a karját.
- You bitch! I will fucking kill you, you cunt! – hörögte, miközben a tömzsi a zsebéből pillangókést kapott elő és felesleges színpadiassággal kinyitotta. Szabad kezem rátalált a derekamra övezett pisztoly markolatára és rá szegeztem, amitől elkerekedett szemekkel torpant meg. – What are you waiting for, man? Kill this fucking whore!
- Now-now, no hasty moves. I just want you to tell me where can I find Chris Lopez and I leave you in peace. Deal?
A bejárat felőli, sűrű szúnyoghálóval fedett ajtó kinyílt, és egy nyurga, a latino vonásokat tipikusan tükröző férfi lépett ki fehér melegítőben, csupasz mellkasa fölött csak egy szétnyitott farmerdzsekit viselve. Szemei lassan mozogtak, szinte csak végiggurultak a látványon és láthatóan hamarabb szólalt meg, mint ahogy felfogta volna mit is lát, nyilván a benti füst hatására.
- Ey, what is this noise. Did you guys get high without me? Noone gets high without Little Bo… - ekkor juthatott el a felismerésig, mert ahogy szemei megtaláltak futni kezdett. Lerobogott a verandáról és esetlenül, előre dőlve rohanni kezdett a szomszédság házai előtt így elengedtem az Eminem utánzatot és rohanni kezdtem utána.
- Chris Lopez, stop, CBPD!
A kiáltásom láthatóan nem hatotta meg, ahogy befordult egy sikátorba a házak között, és az azt követő csörömpölésből ítélve beleakadt az ottani szemetesekbe. Épp akkor értem utol mikor feltápászkodott, és ráfogtam a fegyvert. Ekkorra az adrenalin valószínűleg vert belé annyi józanságot hogy felismerje a helyzetét és megadóan feltartsa a kezét.
- Chris Lopez, you are under arrest! You are associated with the murder of two police officers, smuggling and selling prohibited drugs and weapons. – soroltam, ahogy még mindig pisztolyt szegezve rá mögé léptem és hátul összebilincseltem a kezét. – You have the right to stay silent, if you don’t, then I will allow myself to make you shut up. Are we clear?
- Yes, ma’am. You got me, officer. – sóhajtott hosszan, és a lehelletében is annyi cannabis volt, amitől egy fél kerület beállna.
- Detective. Detective Christine Dalgarde, and yes, I got you. Now, come with me and make it easy for the both of us… - feleltem, ahogy a kocsihoz taszigáltam és belöktem a hátsó ülésre. Mondtam már, hogy imádom a BMW-t? Zabálja a benzint, mint egy kiéheztetett ló a zabot, de bármikor elfér benne egy betépett pitiáner gengszter a hátsó ülésen.

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ IROMÁNY MEGLEHETŐSEN SOK CSÚNYA SZÓT TARTALMAZ, AMI ALKALMAS A LELKI NYUGALOM MEGSÉRTÉSÉRE. ELOLVASÁSA CSAK SAJÁT FELEŐSSÉGRE!

  Veronia, te csodálatos! A felhőkarcolóid az egekbe szökkenek, a bevásárló központjaidban csak úgy nyüzsög az élet. Autók milliói cikáznak. Pezsgő és nyüzsgő város, csupa fény és csillogás. Vidám arcok mindenfele. Aztán lenézel a felhőkarcoló árnyékában terpeszkedő szegény negyedre, ahol két centért megkéselnek téged és elhányod magad. A gyér közvilágítás fénye megcsillan egy olcsó kurva cicomás ruháján és mély dekoltázsán. A kacagó hangokat felváltja a köhögés és prüszkölés, ahogy herkások és kokósok szippantják fel a napi adagjukat. A baráti ölelések átváltanak pedofilok karjába, akik gyerekeket cibálnak elhagyatott házakba. A rendőrautók szirénáját már csak unottan fogadod, csak pillanatnyi akadályt jelentenek számodra az utad során. Nézzünk csak meg egy tipikus Veroniai estét.

  A helyszín a Hellenburg Boulevard és az Eletha Street csomópontjától ötszáz méterre kezdődő gettó egy eldugott sarka. A negyedet még a város "kölyökkorában" telepítették be, mielőtt a sugárút elnyerte volna a mai alakját. Eredetileg a város építésén dolgozó munkások lakónegyede volt, aztán szépen lassan elhagyatottá vállt, az aktuális városvezetés meg lusta volt leromboltatni a területet, főleg, mivel elkezdtek kétes alakok beszivárogni oda, akik tettek pár fenyegetést. Az azóta eltelt közel két évtizedben a hely egyre jobban lepusztult, s bár a kerület képviselője próbálta felszámolni a bűnöző negyeddé változott egykori laktelepet, eredményt nem ért el vele, csak azt, hogy átvágják a torkát. A rendőrök gyakran megfordultak erre felé, de csak a terület széléig merészkedtek. A magukat Átkozottaknak nevezett gang és a Keresztesek bandája vívott állandó harcot a terület felett. A lövöldözés minden napos volt, ahogy ez a jelenet is....

  Egy olcsó ringyó álldogált az utca sarkon. Arany szívét már rég elcsencselte. Egykor aranyos arcocskája megnyúlt és beesetté vált, miután már több száz férfi és néha egy-két nő is végig ment rajta. A stricije fizető eszközként használta őt arra, hogy nyugodtan tevékenykedhessen a környéken és egyik banda tagja se bántotta őt. Az évek során beletörődött a sorába és már mindent elvállalt. Annyiszor kellett elvetetnie a megfogant kölyköket, hogy terméketlenné vált, így ha még valakinek undora volt hozzá, akár gumi nélkül is csinálhatták. Feszes mellei megereszkedtek, s annyi kábszert fogyasztott az állandó sajgás leküzdésére, hogy teljesen érzéketlenné vált...tényleg azt csinált vele az ember, amit akart.
   A vele szemben pózoló férfi egy egyszerű kis drogkereskedő volt, aki mindig próbált helyezkedni a két banda között, csak egyik se nagyon tűrte meg őt, de megölni nem ölték meg, mert egyszerűen teljesen értelmetlen lett volna. Minek foglalkozzanak egy ilyen kis szerencsétlen fasszal, akinek az élete kevesebbet ér, mint a belé eresztett golyó? Az új bandatagok felavatási szertartása volt, hogy jól verjék el a szerencsétlen hülyét és vegyék el az összes cuccát "védelmi pénz" címszó alatt. Ő is már beletörődött a helyzetébe, s ennek megfelelően minden nap kiment az utcára, hogy az olcsó szarjait terítse. Nem sok bevétele maradt, de azt is piára költötte. Szülei kitagadták, lánytestvére pedig valahol a város túl felén tette szét a lábát mindenkinek, hogy legalább legyen valami pénze kajára. A két alak jó ideig csak szótlanul állt egymással szemben, aztán autó ajtajának csapódása hallattszódott.

  Crispin unottan nézte a dílert és a kurvát. Jelentéktelen kis szarháziak voltak, igazából említésre méltóak sem. Ezen a környéken még nem nagyon ismerték őt, és ennek örült, nem akarta, hogy hirtelen mindkét banda szövetséget kössön és megpróbálják a területük mélyére bemerészkedő alakot kinyírni. Lassan kiszállt a kocsiból és a páros felé vette az útját. Menet közben rágyújtott egy Marlboro-ra, és lustán szívta be a cigaretta füstöt, lent tartotta, majd nagy élvezettel fújta ki. Nem sietett sehova, az egész napja szabad volt, így gondolta, hogy kicsit kibővíti a "baráti listáját". Az ajtócsapódásra mindkét jelenlévő felfigyelt és érdeklődve figyeltek a megjelenő karcsú, de sportos külsejű férfire, aki egyszerű, de igényes ruhákat hordott.
  Cris beletúrt a hajába és laza testtartással dőlt neki egy tűzcsapnak, amit már rég lekötöttek a rendszerről spórolás céljából és mivel igazából senki se sajnálta volna a városvezetők közül, ha leégne a negyed. Még mindig csend. A cigi meg csak fogyott. Az idő meg megfagyott. Végül a kurva vette a fáradtságot, hogy megszólaljon.
- Még is, mit akarsz itt? Kuncsafttal vagyok, nem látod?
- Nyanya, kussolsz. Nem veled van beszélni valóm!
- Nyanya? Tudd ám, hogy kivel beszélsz! -háborodott fel a nőnek csak gúnnyal nevezhető lény.
- Most te szépen elhúzod innen a beledet, és hagyod, hogy beszéljek a "kuncsaftoddal".
- Nekem Te nem parancsolgatsz!
- Mondom hogy tipli van, baszod, vagy csúnyán megbánod!
  A kurva sértődött képet vágott és már készítette is a gázspray-t, hogy megtámadja a kellemetlenkedőt, azonban amikor meglátta Crispin kezében a Beretta-t, inkább visszarakta lelakott táskájába a spray-t és ijedten hátrált pár lépést. Pont, ahogy a díler is, akinek az arcán ijedtség tükröződött. Úgy látszik, hogy valamelyik banda még is csak megunta, hogy az Ő területükön pofátlankodik? A fegyveres arcán gonosz mosoly terült szét és pár lépést tett az alakok felé, akik még tovább hátráltak volna, azonban egy régi épület tégla falai megakadályozták őket a további menekülésben.
- Ki a franc vagy Te?!
- Crispin.
- Milyen elmebeteg fasz ad ilyen nevet a gyerekének?
  Bukott ki belőle az önkéntelen reakció. Crispin erre kibiztosította a fegyverét és a fickó fejét vette célba, ujjai a ravasz körül játszadoztak.
- Édes anyám nem volt elmebeteg fasz, csak hogy megnyugtassalak. De tudod, hogy ki volt az?
- Szabad a gazda   -adta meg magát a díler remegő, majdnem hogy már sírós hangon.
- Az, aki fegyvert adott nekem és a fegyó mellé még ezt...
  Azzal a férfi a zsebébe nyúlt és előhalászott belőle egy hivatali jelvényt, amin tisztán rajzolódott ki a dombor nyomott DEA (Drug Enforcement Administration) felirat. Erre a díler halálsápadttá vált és halvány folt kezdett el látszódni a nadrágja körül.
- Na most pedig, hölgyem, ha lenne olyan szíves és eltakarodna innen a retkes picsába, azt igen csak megköszönném! -förmedt rá a kábszervadász a prostira.
- Há' maga nem parancsolgat nekem! Azért, mert van egy flancos jelvénye, az nekem nem jelent semmit. Zsaruk ide nem merészkednek be, lehet, hogy csak hamisítvány.
- Figyelj már ide, te picsa. Én nem rendőr vagyok, hanem kábszer osztályos, és azok közül is az aljasabb. Ha gondolok egyet, kinyírlak téged itt helyben, ezzel a fasszal itt elásatom a hulládat, aztán őt is lelövöm és az egészet egy rohadt bandaháborúra kenem, már ha egyáltalán valakinek a fülébe jut a kollégáim közül, hogy mi történt itt. Most utoljára szólok, hogy menjél már innen!
  A fenyegetés végre úgy látszott, hogy hatni fog a nőre, aki gyorsan elkezdett futni a helyszínről, miután a fegyver már nem a dílerre, hanem rá irányult. Crispin megvárta, míg a nő léptei elhalnak, majd a drogos felé fordult. Az menet közben tett pár lépést, remélve, hogy eléri a ház sarkát és elfuthat esküdt ellensége elől. A terve nem jött össze. A Beretta csöve ismét felé fordult, s most már Crispin teljes figyelme is.
- Tipli van a kocsimba, most!
- Meg a francokat! Hogy aztán ott lőjj le!
- Ha leakarnálak lőni, azt itt és most meg tehetném és még meg is köszönnék nekem. Ha élni akarsz, kurvára gyorsan beszállsz a kocsiba...
  Ennek már nem lehetett ellenállni. A nyámnyila fickó ideges arccal indult meg a jelzés nélküli autóba, ami az utca túl oldalán parkolt. A DEA-s követte őt és úgy szállt be az autóba, hogy a fegyverét folyamatosan az áldozatán tartotta. Miután kényelmesen elhelyezkedtek, egy újabb cigire gyújtott rá, s lehúzta az ablakot, hogy a füst kiszállhasson.
- Most pedig add ide az összes cuccodat!
- Nincs nálam semmi...
- Ne hazudj nekem baszdmeg, mert csúnyán ráfázol. Tudom, hogy mivel foglalkozol és már órák óta figyellek téged. Legalább 20g hernyó van nálad. Azok most szépen hozzám kerülnek.
  Reszkető kezek nyúlnak a zsebbe és egy zacskót vesznek elő. Át kell adnia, mert ha nem, ez az őrült biztos, hogy lelövi. De hát, az élete úgy se ér egy fabatkát sem, nem igaz? Egyáltalán miért engedelmeskedik? Tényleg jobban járna, ha valaki már lelőné. De ha eleget össze tudna spórolni, talán kiszakadhatna innen...de az sose fog összejönni. Nem, addig nem, míg minden jött ment ki nem fosztja őt. Végül a zacskót a korrupt zsaru ölébe dobta és olyan messzire húzódott tőle, amennyire csak tudott. Remegve és félve nézte, ahogy a zsaru kibontja a zacskót és megszagolja a tartalmát.
- Te most szopatsz? Ilyen szar árút terítesz az utcákon? Hogy a picsába nem lőttek még le téged? Még a szagján is érezhető, hogy ennek aztán a hernyóhoz nem sok köze van.
- De legalább olcsó...
- Az is igaz.
  Miután végzett az ellenőrzéssel, Crispin a zsebébe süllyesztette az olcsó anyagot. Lehet, hogy valami ritkán fos egy cucc, de pár órára ki tudja majd ütni magát tőle a házában, hogy másnap ismét bele vesse magát a bűnüldözésbe és a kis jelentéktelen halak kifogásába. Még csak öt éve tartózkodott Veronia-ban, de ezen idő alatt már rengeteg spiclit bezsebelt magának.
- Na most pedig elmegyünk kocsikázni....
  Az alak válaszát meg sem várva indította be az egyszerű járgányt, amivel a kétes ügyleteit szokta intézni, majd elindult a város külterülete felé. Amint kiért a gettóból, ismét megszólalt.
- Te csak egy jelentéktelen szarházi vagy.
- Öhm...kösz?
- De ettől független kellesz nekem. Pont az ilyen kis hülyék tudhatnak meg fontos információkat, mert senki se veszi őket komolyan, ha érted, mire gondolok.
- Azt akarod, hogy spicli legyek? Baszod, ha bárki meg tudja, engem kinyírnak!
- Akkor ajánlom, hogy ne tudják meg. Te nem keresel engem, majd én foglak keresni néha napján. Engem nem érdekel a Te nyomorod, én nagyobb halakra vadászok. Ha hallasz bármilyen nagyobb szállítmányról a városban, azt megjegyzed és elmondod nekem. Felőlem terítsed csak az olcsó szarjaidat, kurvára nem érdekel, de azt nem hagyom, hogy a városomban durva bulik történjenek. Én nekem a nagy halak kellenek.
- És miért is lennék én a Te spiclid?
  Ekkor már valahol a város keleti területei felé vezető Nebelstreeten haladtak, amely nyílegyenesen futott keresztül a város szívén. Most ezen az úton haladtak végig. Erre felé már rendezettebb volt a környék, a zegzugos sikátorokat széles sugárutak és jól megvilágított utcák váltották fel. A kilométerek csak suhantak, s minden elmosódottá vált. Lehet, hogy mondjuk nem piásan kéne vezetni, meg bedrogozva, de ez most nem számított. Senki se álltja meg, ha még is, akkor megvillogtatja nekik a jelvényét és már megy is tovább. Fél óra múlva már egy kies részen parkolt a kocsi, a DEA-s és a díler pedig egy mély szakadék szélénél áldogáltak. A város a lábuk előtt terült el, tökéletes látványt nyújtva. Az ég felhőtlen volt, s a telihold világította meg a tájat.
- Ha infókat szolgáltatsz nekem, megvédelek téged a többi bandától, eddig még egy informátoromat se nyírták ki. Nem vagyok én annyira mocskos zsaru, mint hinnéd, én csak hagylak titeket élni, hogy a nagyokat elkapjam. Tudom, ott van a két banda a területen, de azokkal még nem sikerült megegyeznem. Majd valamikor. De ők is csak kishalak. Nekem azok kellenek, akik az alvilág igazi urai. Ha őket lekapcsolom, akkor már nektek is könnyebb dolgotok lesz. Cserébe mindig figyelmeztetlek, ha netán razziára indulnának a többiek a környéken. Szerintem fair üzlet.
  A nyeszlett díler szemmel láthatólag elgondolkozott az üzleten. Aztán lassan bólintott.
- Hát jól van, áll az alku...
- Király, örülök hogy így megbeszéltük a dolgokat! Akkor én most lépek is!
- Várj! Mi van? Engem meg itt hagysz? Gyalog menjek vissza? Baszki, az úton legalább hat ellenséges banda területén kell áthaladnom! Azok ki fognak engem nyírni, ha meglátnak arra felé.
- Legyen ez a vizsgád. Ha épségben hazaérkezel, hasznomra leszel. Ha kinyírnak...így jártál. Na csá, öcskös.

  Veronia, te csodálatos. Minden egyes anyai ölelésedre egy olcsó kurva jut, aki a lábaival öleli át a kuncsaftja csípőjét. Minden egyes orvos injekcióra egy drogos tű jut. Minden egyes szerelmből adott rózsára egy temetési csokor. Egy város, ahol több heroin fogy, mint liszt. De Te így vagy csodálatos. Hisz nélküled rohadtul unnám magamat. Tarsd meg ezt a rossz szokásodat. S néz le megtévelyedett fiadra, aki mocskos zsaruvá vált, hogy megvédje szeretett gyerekeidet a nagyobb bajoktól. Nézz le rá és sajnáld őt, ha már Ő nem sajnálja magát.

A hold már magasan járt az égen, a csillagokat elnyomta az utcai lámpák fénye. A cigarettafüst és a sötétben világító laptop képernyő egyaránt szúrta már szememet, azonban még volt egy két akta a DEA oldalán, amit át akartam futni.
Név: „R” Kora: ~30 Tartózkodási hely: Ismeretlen.
Végignéztem a hosszú listát, ami az elkövetett bűneit taglalta, azonban nem igazán sikerült a végére jutnom. Drogcsempészet, kábítószer terjesztés, illegális fegyverárulás… a maffia egyik nagyhala.
Név: „André” Kora: ~25 Tartózkodási hely: 7. körzet. Nem volt feltöltve róla kép, de csak a nevét elolvasva már ökölbe szorult kezem, s nagyot slukkoltam cigarettámból. Az alt+tabot nyorsan leütve váltottam a másik lapra.
Név: Daniel Finsterblut. Kora: 37. Tartózkodási hely: MIA… Lecsaptam laptopom, majd elnyomtam a cigimet, s a zsebemből egy kulcsot matattam elő. Eljött a bosszú éjjele. Kinyitottam a felső fiókot, majd kivettem a végrendeletemet, s végigolvastam azt még egyszer… talán utoljára. Visszacsúsztattam a borítékba, majd a mellette fekvő dögcédulámat nyakamba akasztottam. Visszazártam a fiókot, majd elindultam a hálószoba felé. Megálltam az ajtóban, majd egy jó pár percig az ajtókeretnek támaszkodva néztem a világ borzalmaitól mentesen, nyugodtan alvó feleségemet. Világos vörös haján csillogott a holdfény, s az arcán ülő nyugalom mosolyt fakasztott arcomra. Halk léptekkel léptem oda hozzá, s egy lágy csókot adtam homlokára, majd megindultam a pincénk felé. A betonlépcsőn gyorsan szedtem a lábaimat, majd az ott terpeszkedő páncélszekrényhez sétáltam. Beütöttem a kódot az elektronikus panelen, majd egy mély zizegés tudatta velem, hogy kinyílott annak ajtaja. Kitártam, s végigpillantottam a felszerelésemen. A kezeslábason, a vállfára aggatott golyóálló mellényem, melyen díszelgett a büszkén viselt DEA – FF rövidítés. Drug Enforcment Administration – Finsterblut Force. Több mint egy évtizede szolgáltam már a drogháborúk véres csatamezein. Beöltöztem hát ruhámba, majd magamhoz vettem a fekete utazótáskám, melyben különféle gránátok, lőszerek voltak, és egyéb speciális tárgyak. Acélbetétes csizmám belsejébe beledugtam rejtett bajonettemet, oldalamra felszereltem Glock 22es pisztolyomat, majd már csak az LWRC M6A4 gépkarabélyom maradt a szekrényben, így azt is magamhoz nyaláboltam, majd becsuktam a szekrényt, s felbaktattam a lépcsőn, ki az utcára.


A páncélozott transzporter hátuljában ültem öt társammal együtt. Mindenki egyhangúan nézett maga elé, majd megtörte a csendet az egyik.
– Roger that boss. – szólt bele röviden rádiójába, majd egy apró távirányítóval bekapcsolta a hátsó falra felszerelt képernyőt. Ahogy felvillant a képernyő, a DEA HQ ismert környezete tárult elénk, majd belépett a képbe a fő adminisztrátor.
– Uram. – hangzott a katonákból álló kórus, majd az ősz férfi is aprót biccentve vágott bele a témába.
– A mai küldetést akkor ismertetném még egyszer. „R” egyik fő heroin raktárába mennek. Huszonnégyen vannak, közöttük kettő Schwarzjäger mesterlövész. A raktár öt emelet magas, és nagyon jól őrzött. Az első négy emeletre két-két fő fog betörni. Az egyik mesterlövészünk a háttüzet fogja biztosítani, míg a másik… nos. Forrásunk megadta, hogy ne maradjon fent semmi bizonyíték, a maffia gondoskodott arról, hogy három tömbbel arrébb van egy épület, amivel egy távvezérlésű robbanórendszert aktiválnak, mely körülbelül az egész környéket a levegőbe repíti. A csapat maradéka először elfoglalja ezt a posztot, és minden áron megvédi. A második mesterlövész őket fogja védeni. A pozíciókat mindenkinek továbbítottuk a karperecére. Ne feledjék, ezek fanatikusok, és jól felszereltek… Fire at first sight. A küldetés elsődleges célja, hogy lefoglaljuk a raktárt. Próbáljanak legalább egy túszt ejteni, de ha nem sikerül, az sem különösebb probléma. Ne kockáztassák ezért az életüket. – mondta komoran. - Bármi kérdés? – emelte magasba szemöldökeit. Várt pár másodpercet, majd végül kijelentkezett. – Good luck in hell, boys.
Elég átlátható volt az egész. Nem ment másra ki ez a küldetés, csak hogy „R”-t kiugrasszuk a komfortzónájából, hogy valamit lépjen. Most csak az ismeretlenben ül a millióin kitudja hol, és nem lép semmi nagyobb dolgot, ameddig a dolgok rendben mennek. Huszonnégy elit katona, teljes felszerelésben – ami fejenként több mint huszonötezer váltódollár - , lerohan egy több emeletes raktárat, amiben több százezreket érő illegális heroin van, majd körülbelül egy óra leforgása alatt több száz élet fog odaveszni csak ez az egy akció miatt, azért, hogy egyetlen egy személyt cselekvésre ösztönözzük, hátha akkor majd sikerül elkapni… ez a drogháború.


– Pozícióban. – szóltam bele a sisakomba szerelt mikrofonba, ahogyan a tetőre erősített kötélen lógtam az egyik bedeszkázott ablak előtt. Az előbb elhangzott szó, mint egy végtelenített visszhangot huszonháromszor hallottam, majd végül az utolsó szó törte meg ezt a fonalat.
– Háromra. Egy. – éreztem, ahogy pulzusom emelkedni kezdett, nagy levegőt vettem, majd azt hosszasan kifújtam. – Kettő. – Felemeltem fegyveremet, hogy a holografikus célzó jobb szememmel egy vonalban legyen, és behajlítottam térdeimet, hogy közelebb kerüljek a falhoz. – Három! – rúgtam el magam a faltól, s kinyújtva lábaimat az ablakkal szembe tartva, mint egy csákány törtem be az előttem lévő ablakot. Amikor hallottam az üveg és a deszkák roppanását és megpillantottam a szobát, kikapcsoltam az övemen lévő rögzítő biztosítékot, mely a kötélhez kapcsolt, s telitalppal érkeztem a szobába. Nem tudom hányan voltak, és azt sem tudnám megmondani, hogy hányszor húztam le a ravaszt a háromgolyós sorozatok leadására, miközben karommal jobbra-balra rántottam, egyik célpontról a másikra, de valahogy arányos lehetett a kettő egymással. Eltelt pár másodperc, ameddig leszedtünk párat, azonban ez éppen elég volt a többinek, hogy fegyvereiket elővegyék. Levágódtam hát az egyik raklapon lévő hatalmas doboz mögé, s szorosan nekifeszültem annak. Társam is hasonlóképpen tett. A puskaropogás, a pisztolyok hangja, a villanógránátok robbanásának kórusa felváltva dübörgött dobhártyáimon. A tőlem körülbelül öt méterre fedezékbe húzódó társamnak leadtam a három kézjelből álló egyszerű mondatot. „Háromra füstgránát.” Látványosan visszaszámoltam ujjaimon miközben lehúztam sisakomon az éjjellátó szemüveget, majd kidobtam a gránátot oldalasan. Mint egy vulkán a kitörés előtt, csak okádta magából a füstöt, s belepte a szobát. Vártam még pár másodpercet, majd lélegzetemet visszafojtva pattantam fel, s osztottam le a sortüzet a fényes foltokra, melyek mögött egy-egy kioltásra várandó élet rejtőzött. Közben folyamatosan haladtam kifele a teremből, sorra adva le a lövéseket. Amikor kiértem, felcsaptam a szemüveget, s azonnal szemem elé tárult a lépcső, mely a tetőre vezetett. Alulról is áramlott a füst, így biztos voltam belőle, hogy ha valaki menekült, az bizony erre tette. Duplán szedve a fokokat téptem fel az ajtót, és értem ki a nagy tetőre. Ekkor nem akartam hinni szemeimnek. Egyetlen férfi állt előttem... Méghozzá nem is akárki… Amint meglátott, fejéhez tartotta pisztolyát, azonban időben reagáltam, és sikerült ellőnöm először a kezét, amitől elejtette fegyverét, majd jobb combját, amitől összerogyott a földön.
– ANDRÉÉÉÉ! – ordítottam, ahogyan a torkomon kifért, miközben, mint egy prédát kergető farkas, rohantam. Fegyverem tusával állon csaptam a férfit, aki elvágódott a földön, majd ledobva a gépfegyvert magam mellé, a sötételf felé térdeltem, s ütéseimmel kezdtem sorozni, miközben vicsorogtam rá.  Minden egyes leadott ütéstől megváltva éreztem magam. Életemben szinte sosem éreztem magam még ilyen jól… Dan… Végre megbosszulhatlak. Mikor egy perce vertem úgy, hogy már eszméletét vesztette, és arca felismerhetetlen volt, felvettem magam mellől a fegyverem, s a fegyvertussal pár másodperces szüneteket tartva, csapásokat mértem fejére addig, ameddig koponyája nedvesen ropogva teljesen széttörött. Nagyot ordítva csaptam le utoljára a fegyvert, majd lihegve felálltam a hullától. Megfordultam, s társam állt a tetőn, engem bámulva, teljesen kővé dermedve.
– Sajnos nem sikerült elkapnom túsznak… Kár. – Kaptam fel a gépfegyverem, s igyekeztem a lépcsőhöz. – Menjünk.

Mit látsz, amikor állsz egy festmény előtt? A tűztől vöröslő égboltot tán? Vagy az erdő feketére égett fáit? Esetleg a házat mellette, melynek lakói fejvesztve rohannak? Egy festményre, amikor ránézel, sosem szabad elveszned benne. Mert felemészt a kép, ahelyett, hogy megvizsgálnál minden egyes ecsetvonást, mellyel sikerülne meglátnod egyszerre mindent benne, s talán megmenekülnöd a tűzből…
A vásznam előtt álltam, vékony, fekete vonalakat húzva, melyek végül egy hollót alkottak. Három koppanást hallottam az ajtón, így beletettem ecsetemet a mellettem lévő kisasztalkán heverő félbevágott koponyából kialakított csont tálkába, mely vízzel volt megtöltve.
– Szabad! – feleltem röviden, engedélyt adva a belépésre, bárki is legyen az. Habár ezen az ajtón nem sokak léptek még át eddig. És annál kevesebben léptek ki.
– Elnézést, főnök! – tette be lábát lassan, kimérten a felhőkarcoló tizenhetedik emeleti luxuslakosztályának egyik szobájába. – Zavarom? – kérdezte, kicsit remegő hanggal. Elfojtottan felkuncogtam erre.
– Mindig zavarsz, Peter… De mondd, mit szeretnél? – fordultam felé, kicsit oldalra billentve fejemet, miközben csípőmet a mögöttem lévő asztalnak döntöttem, és kezeimmel támasztottam magam. Nagyot nyelt, majd közelebb lépett.
– N…nagyon szép az a festmény. – nézett rám rémült tekintettel. Jobb kezemmel elkezdtem masszírozni halántékomat. Már most tudtam, hogy ez bizony nem egy jó hír.
– Mondjad már, hogy mi a faszomat akarsz. – sziszegtem fogaim között, ahogyan tekintetemet a földről a fiatal, kese srácra emeltem. Szavaimra összerezzent, és úgy, hogy rám sem pillantott, csak a földet bámulta, belekezdett.
– Nos… az ötödik kerületi nagy raktár… Az éjjel rajtaütöttek… - mondta teljesen remegő hangon. Arcomra teljes hidegség ült ki, s elmém sztrádáin száguldozni kezdett kismillió gondolat. Kezem ökölbe szorult, majd megköszörülve torkomat, feltettem az egyik legfontosabb kérdést.
– Kik?
– DEAsek… valószínűleg FFesek. – harapott ajkaiba mondata végén.
– Sikerült felrobbantani a helyet, mielőtt lefoglaltak volna bármit is? – kérdeztem elhaló hangon. Erre a kérdésre összeszorította szemeit, és csak fejét rázta. Pár másodperc néma csönd állt be, majd sarkon fordultam, és kinyújtott karral lesöpörtem mindent az asztalról, miközben torkaszakadtából ordítottam. Felrúgtam az állványt, amire a fiú összerezzent. Fel-alá kezdtem járkálni a teremben, miközben kezeimet tarkómra szorítottam.
– Lenne még v… - kezdett bele, azonban pont akkor vágtam szavába.
– Tegnap éjjel… André ott volt… igaz? – álltam meg sétámban, és amikor láttam, hogy Peter szemei könnybe lábadtak, azonnal tudtam. Csak álltam, és magam elé meredtem. Így voltunk egy körülbelül fél percig, majd odaléptem asztalomhoz, és a fiókokat kezdtem ki-be húzogatni.
– Peter… nem láttad Lexát? Biztos megint bújócskázik. – nyitogattam szekrényajtókat, fiókokat, a keresést imitálva. A fiú tisztán láthatta, hogy az oldalamra volt szerelve a míves, forgótáras 44.es magnum, mely neve a csőbe gravírozva ékeskedett.
– Ott v… - kezdett bele, azonban nem igazán hagytam neki befejezni.
– Látod azt a nagy fehér vásznat kiterítve azon a falon? – mutattam a jobb oldali falra felhelyezett vászonra. – A mögött van. Higgy nekem! – mondtam neki teljesen érzelemmentes hanggal, kiadva neki az egyértelmű utasítást. Itt már a fiú nem mert megszólalni, majd könnyei is potyogni kezdtek. Lassú léptekkel haladt a vászon felé, hátra-hátra pillantgatva még rám, majd az utolsó két méteren csak előrenézve ment, s nekem háttal állva megállt a vászon előtt. Ekkor már Lexa csöve rég a srác fejét figyelte. Vártam pár másodpercet, hallgatva a fiatal fiú zokogását, majd meghúztam a ravaszt, s éreztem kezemben a fegyver kellemes rúgását. Vére felfröccsent a vászonra, egy gyönyörű absztrakt formát kirajzolva, míg a fiatal sötét elf teste ernyedten csuklott össze a földön. Odasiettem a vászonhoz, majd a hullát félrerúgva vettem le gyorsan a falról az imént készült alkotásomat, nehogy elfolyjon, vízszintesbe emeltem, s letettem az asztalra száradni. Miközben elvesztem az újonnan elkészült festmény vörös gyönyöreiben, hangosan elordítottam magam.
– PETEEEER! HÍVJ EGY TAKARÍTÓT! – bámultam még mindig a képet, majd pár másodperc múlva ránéztem a holttestre.
– Látod?... Mindig is hasztalan voltál. – csesztem le, majd megindultam kifele a szobából.
– Hogy mindent nekem kell megcsinálnom… - csóváltam a fejem kifele menet, majd hangosan felkacagtam.


A sivatagi éjszaka hűs szele csontrázóan fújt végig a kietlen, kopár köveken, magával hordva a port. Szorosabbra húztam magamon bőrkabátomat, miközben annak belső zsebéből egy jointot húztam elő, s kényelmesen rágyújtottam. Az előttem öt méterre térdelő, megkötözött férfit három autó reflektora is megvilágított. Valamit próbált mondani, azonban a száján lévő szigetelőszalag nem igazán hagyta. A mellettem a kocsinak támaszkodó, nagydarab emberem kérdően nézett rám, majd miközben nagyot slukkoltam a jointból, csóváltam fejem, hogy ne tegyen semmit. Odaléptem a sráchoz, majd leguggoltam, hogy szemeink körülbelül egy vonalba legyenek, és belefújtam füstöt arcába, majd letéptem szájáról a szalagot.
– NEM RÁÉRÜNK BAZDMEG? – Ordítottam rá, majd visszacsaptam arcára, megelőzve, hogy megnyikkanjon. A BMW-mnek nekitámaszkodva nézegettem a csillagos eget, a sötét, kopár sziklákat, és a zokogó sötételfet. Komótosan elszívtam a jointot, majd elnyomtam a srác homlokán. Fájdalmasan próbált felordítani, azonban a hangkiadási műveletek még mindig nem voltak neki igazán sikeresek. Elővettem pisztolyomat, majd annak csövét nekinyomtam a fiú homlokának, pontosan oda, ahol előbb a cigim nyomtam el. Összeszorította könnyes szemeit, én pedig vártam pár másodpercet.
– Neeem… tudod, hogy a patkányok nem ússzák meg ilyen könnyen. – csóváltam a fejemet, majd izomból gyomorszájon rúgtam. Elkullogtam a csomagtartómig, majd a slusszkulccsal kinyitottam. Kivettem belőle egy nagy fémtáskát, s fütyörészve a srác elé sétáltam, aki a földön elterülve nyüszített a félelemtől. Felnyitottam a táskát, majd szemügyre vettem a készletet. A harminc centis tűt, a csontfűrészt, a különféle fogászati eszközöket – a precíz, orvosiaktól kezdve a kalapácson át -, a szikéket, a tarka színű folyadékokkal töltött injekciós tűket, miközben élveztem a sötét elf zokogását, ahogyan felé fordítottam a táskát.


– Hozzatok össze egy időpontot a démonokkal! Van pár dolog, amiről beszélnem kell velük… készüljetek a legrosszabbra. – Szóltam ki még az ablakon a kocsimból, majd padlóig tapostam a gázt, meg sem várva válaszokat, helyette hallgatva a motor gyönyörű búgását. Körülbelül egy jó tíz perce vezettem, amikor telefonom csörögni kezdett. Felvéve az anyósülésről megnéztem ki az, majd félreálltam az út szélén.
– Főadminisztrátor úr! Kényelmesek a DEA HQ székei? – támaszkodtam egyik kezemmel a kormányra.
– Hagyjuk a viccelődést, R, azt beszéltük, hogy negyven kiló heroinnak igazinak kell lennie a helyszínen, és csak a többi lehet hamisítvány, s így adom ki a patkányok neveit, mielőtt máshol kezdenének cincogni, nem pedig nálunk! Ezen felül pedig meghalt két emberem is! Volt egy megállapodásunk, R!– ordította a telefonba.
– Áh, egy megállapodásunk! Nekem pedig az egyik tábornokom odaveszett… Azt hiszem ez sem szerepelt a „megállapodásunkban”. – dőltem hátra az ülésben.
– Remélem, hogy nem kell emlékeztetnem, hogy kivel beszél! – szúrt le.
– Adminisztrátor úr, kérem! Szerinte melyik lenne nagyobb címlaphír: „R-t és bandáját rács mögé helyezték, felszámolták a város egyik legnagyobb drogmaffiáját!”… Vagy pedig az, hogy: „A DEA Főadminisztrátora életfogytiglant kapott, mert több mint hat évre visszahúzódó illegális kapcsolata van a maffiával.” – vágtam vissza, pár másodperc hatásszünetet tartva. – Aztán meg ki tudja, mi történne szegény adminisztrátor két kisleányával, akik védtelenül az utcákon maradnak…
– NE PRÓBÁLJON ENGEM MEGFENYEGETNI! – ordított a telefonba, de olyan szinten, hogy szinte nyálas lett tőle a fülem.
– Mindenesetre, kap majd három démon nevet, akiket egy hét múlva rács mögé kéne zárni… Kokain, fegyverek, hasonlók... Csak előtte küldjön be egy patkányt bűnbaknak, rendben? Köszi Admi. Tudom, hogy rád mindig számíthatok. – csaptam le a telefont, majd ledobtam az ülésre, s indultam meg a sötét éjszakába. Nincs is szebb, mint amikor az élet színdarabjában te vagy a koreográfus.

Rendkívül élvezetes írások volta...bocsánat, rosszul fejeztem ki magam. Ez ütött, nigger! Lényeg, a lényeg mindnekinek jár az 1500 váltó, gratulálok hozzá.