A zsoldos, a bérgyilkos, a pap, a démon és a hercegnő

A démon játszi könnyedséggel kerüli ki a felé lökött borfolyamot, akrobatákat megszégyenítő mozdulattal pördült meg a levegőben és még arra is volt lélekjelenléte, hogy egy széket asztalukhoz fordítva leüljön közéjük. Gustav szigorú tekin-tettel köszönte meg Lance kedvességét és magához emelte a következő kört, durcásan kortyolt bele az egyre kelleme-sebbé váló nedűbe.
- Elismerem, jó hely ez, jó a kiszolgálás és finomak az ételek, a bor ugyan furcsa nekem, de ezt betudom a fővárosi borászat elmaradottságának. – válaszolt Loreenának.
- Egy Démonnal tisztességes csatát vívni? Álomvilágban élsz Barátom? – rázta meg fejét a pap, gondolva ezalatt arra, hogy egy Démon leginkább akkor játssza el a tisztességtelen párbaj felet, mikor vesztésre áll…szégyentelen népség, erre fel Gustavnak itt teszi a keménykezű harcost.
- Minek hívjunk úgy, ahogy akarunk? Elég az is, ahogy te magad hívod. – válaszolt a Pap mosolyogva, legszívesebben pacsizott volna a sötét tündével, ha nem lett volna ilyen mufurc, nem beszélve a priuszáról sem.
Amikor viszont odavitt a lánynak egy kupa italt, amit talán terhesen is ihat, így kicsit javult a hozzáállása, függetlenül attól, hogy szerzett hozzá alapanyagot. Végül az okozta a legnagyobb örömöt a pap számára, mikor megjelent az asztaluknál és ivásra invitálta az egybegyűlteket.
- Ez az! Igyunk!....khm…akarom mondani, ha alkohol kell ahhoz, hogy a társaság megbékéljen egymással az Úr tekintete előtt, ám legyen…alávetem magam a tortúrának. – válaszolt Crispin felkérésére.

- Valóban nem volt tisztességes. - bólogatott egyetértően Lance-szal, mintha pont ugyanarra gondolna. Úgy mesélte a papnak a történetet, mintha csak a tábortűz mellett üldögélnének és szalonnát sütnének - Túlerővel támadni, ráadásul aljas módon kihasználni egy társam árulását...bár az, hogy elmenekültetek egy kisebb sereg elől, igazán dicséretes. Kénytelen vagyok elismerni...
Ebben a pillanatban valami iszonyatos erővel vágódott neki a hátának. Nem volt rá felkészülve, majdnem le is fejelte az asztalt. A második ütésre felkészülve hajtotta hátra az egyik kezét, a tulajdon hátát védve.
- Csak azért, mert nem küzdünk meg, még nem lettünk puszipajtások. Vagy ti ketten ilyen elnézőek vagytok? - nézett rájuk most már elég kihívóan. Kezdte furcsállni ezt a semmiből jobb barátságosságot, ami itt mindenkit jellemez.

Cyne megérkezett, és békéért kiáltott, aminek nem voltam kifejezetten ellene, hiszen végtére is nem kifejezetten egy démonnal szópárbajozni jöttem, hanem egy jót enni, de ha már így jött...
- Az lehet, de arcoskodni, amíg fölényben vagyunk, majd gyáva módon elmenekült, amint érezte halványan is, hogy vesztésre áll. Ugyanis, habár csak kettővel voltak többen eleinte, kiegyenlített volt a harc. De ezt ugye elfelejtik olykor megemlíteni. Viszont tényleg ki kell javítanom magam, tisztességtelen nem volt, ellenben gerinctelen annál inkább. Én hadd ne részletezzem, hogy különösen miért, de elérzékenyítő keveréket főzni képes barátunk bizonyára tudna mesélni róla bővebben. - Sandítottam Cynére, amit egy ugyancsak elismerő pillantás követett felé, ahogy majdnem asztalt fejeltetett a nagyszájú Gedeonkával. - Az Ön kérdésére is ő fog tudni bővebb választ adni. - Emeltem poharam Lory felé mintegy jelzésként, hogy neki szóltam. Valahogy megmelengette a szívemet, ahogy elérzékenyült, de csak remélni tudtam, hogy ezzel nem érzi majd feljogosítva magát a démon, hogy pofátlankodjon, merthogy a főnökasszony éppen érzelmileg elgyengült, és akkor biztos büntetlenül balhézhat. Rajta kívül még legalább ketten, de talán hárman is voltunk csak az asztalnál, akik igencsak helytelenítenék, bár ha pattogna, akkor sokat nem tudnánk kezdeni vele, feltéve ha valaki közben képes lett távolról osztani a rohadjmeg típusú, igencsak fájdalmas üzeneteket. Még egy mélyet kortyoltam a sörömből, mintegy időt nyerve magamnak, hogy kitaláljak valamit a beszélgetés továbbvitelére, Loreena nyilván nem volt most abban az állapotban. Aztán úgy döntöttem, hogy követem a többiek példáját, és inkább az ivásnak minden nyelvre kiterjedő módját választom a békésség megszilárdítására köreinkben. Úgy döntöttem most, hogy nem is reagálok a démonnak, mert nem igazán voltam elnéző, csak éppen elnéző kedvem volt, többségében a környezet miatt. Nem is tudtam, hogy érezzek iránta, sajnáljam, hogy nem bánthatom, vagy örüljek, hogy ő nem bánt. Egyelőre megmaradtam abban az álláspontban, hogy ha iszom, baj nem lehet. [i]~ Persze csak ha mértékkel... ~ Tettem hozzá magamnak a papra sandítva. Nem akarok így kinézni öregkoromra.

Szemei cikáztak, hol az egyik férfira nézett, hol a másikra, aztán amikor azok tornyot emlegettek végre összeállt neki a kép a történetről.
- Mostmár értem! A repülő Dornburg kastélyról van szó, és ellentétes oldalon álltatok! Jó, így érthető. De uraim én azt mondom, hogy mindenki szolgálta a megbízóját a legjobb tudása szerint, nem pedig személyes ellentétek miatt estetek egymásnak. Az esetleges fennmaradó számlát meg majd kiegyenlítitek, de tudnám értékelni, ha nem halna meg senki.- próbált békíteni ő is. Hallott már Cynetól az esetről, bár főleg arról, hogy Ada mennyi titkot fecsegett el neki a közös kalandjuk alkalmával. Ezek szerint Lance is ott volt Cyne oldalán, Ger meg az ellenségükként… Bonyolódtak a szálak, és ki tudja mit nem tudott még? Felsóhajtott és újat kortyolt a kupájából, a fantasztikus fűszeres borból, amit barátja az imént rittyentett össze neki, és még mindig nagyon hálás volt érte… És szentimentális. Hiszen hol kellett volna, hogy érdekelje, hogy akár a Démonfiú, akár Lance meghal az úgynevezett számlakiegyenlítéskor? Cyne érdekelte, ha másért nem hát azért mert a barátsága jót tett Arminnak, és a jelenléte mindig élettel töltötte meg a Fairlight-kúriát, de a többiek… Mindegy kellett volna legyen. És mégsem bírta jelenleg elviselni a gondolatot, hogy ha meg tudja akadályozni valakinek a halálát de nem teszi meg. Felemelte a kezét és kért még egy kör italt, konkrétan négy felest.
- Ezt én állom, remélem valami minőségit adnak. Remélem nem bánja atyám, ha alávetjük még egy kis kínzásnak…

Egy Démon érzi sértettnek magát, Gustav még ilyet nem hallott, bár nyilván vannak emberi érzései, függetlenül arrogáns viselkedésétől. A társaság viszont pont kezdte volna elásni a csatabárdot, mikor Gedeon úgy döntött, nem eszik olyan forrón a kását.
- Nézze Gedeon, eltekintve a bűvészmutatványaitól, még, ha nem is vagyunk az Urakkal egy hullámhosszon, hárman vagyunk egy ellen…nem túl jó kilátások. – kezdte beszédét Gustav, majd Loreenára tekintett.
- Abban is biztos vagyok, hogy terhessége ellenére a Hölgy is komoly erőket képvisel, mert kérésére, mind a hárman abbahagyták a zsörtölődést, a fogadóban ülők épségére is gondolva, magam is amondó vagyok, hagyjuk az ellenségeskedéseket. A problémákat nem lehet csak úgy félretenni, lesz még alkalmunk az erőfitogtatásra. – fejezte be hosszúra nyúlt véleménynyilvánítását, majd a Selfre tekintett.
- Milyen italra gondoltál, be nem mutatkozó barátom? – kérdezte mosollyal az arcán, no nem mintha a kedvesség miatt erőltetett volna vigyort képére, inkább a közelgő ital áradat hozta meg a jó kedvét.
- Bortúra…ez tetszik. Legyen…Jöhet még egy kör, de csak mert ez tartja nyugalomban a közösséget. – vetett keresztet mellkasára.
~ Micsoda drámába csöppentem…nem semmi harcot vívhattak ezek egymással. – állapította meg magában a férfi, és hálát adott az Úrnak, hogy ő nem volt akkor jelen. Nincs még olyan régóta az Egyház szolgálatában, hogy ilyen szörnyekkel felvegye a versenyt, de persze ezt nekik nem kell tudni.
- Feles? Uram segíts. – vetett keresztet ismét mellkasára eljátszva a mártírt, szemeiből pedig ugyanúgy könny csordult volna ki, mint korábban Loreenának, csak neki nem volt áldás a hasában…majd csak lesz nemsoká.

Gerard tekintete úgy merevedett meg, akár a márványból faragott szobor szemei. Elméjében már látta, ahogy ő hősiesen veti bele magát a harcba a háromszoros túlerő ellen, s egyenként teríti le őket, miközben egy bárd a csatatér szélén állva éppen hősies küzdelmének énekét készül megkomponálni. A társai éppen akkor érnének oda, s éljeneznének neki, ő lenne a nap hőse, majd egész este ünnepelnének, ő pedig egymás után nyűgözné le a hölgyeket vitéz történetével, hogy hogyan is terített le megannyi ellenfelet, mire bekövetkezett ennek a csatának a napja.
- Érdekesen hangzik! - dőlt előre, miközben egyre szélesebbre húzódott a mosolya. Nem a korábban látott elvetemült, ártó szándékú, sokkal inkább egy lelkes birkózó, vagy egy magabiztos kocsmai kártyás mosolya volt ez - Örömmel kiállok mindhármótok ellen. Bármi kihívás jöjjön, azt teljesítem!
És ekkor történt, hogy valaki szóba merte hozni az ivást. Gerardnak abban a pillanatban szorult össze a torka, ahogy meghallotta a "bor" szót. Amióta tünékeny társa ismét vele volt, azóta mégannyira sem állta az erős italokat, mint korábban. Főleg most, most szüksége volt minden erejére. Nem engedhette meg magának, hogy igyon. Fájdalmas volt ez, hogy saját kezűleg kellett összetörnie a becsületét, de nem volt sok választása. Eszébe is jutott, miért jött ide. Így utólag belegondolva nem is értette, miért ült le eredetileg. Talán segítséget várt valamelyik félnótástól.
- Én inkább kihagyom. Nem kenyerem a bor, talán soha nem is lesz. - tüntette el a pecséteket a testéről. Nem sok kedve volt szökdécselve sétálni az utcákon. Főleg, hogy igencsak szeles idő volt aznap - El kell intézzek még ezt-azt, mielőtt útra kelek.

Cyne már majdnem elkezdte nagy lelkesen mondani a történéseket, főként valószínűleg Lorynak, de az is benne lehetett, hogy a saját sérelmeit akarja a démon fejéhez vágni. Őszike kisasszonynak pedig teljes mértékben összeállt a kép minden tekintetben, hogy miért ez az ellenszenv, és ezt is megpróbálta megoldani. Csodáltam a békeszeretését, hogy ennyire nem tud kijönni a sodrából, pedig mondta is, hogy nyűgös. Pedig, ha már az ő városa, könnyűszerrel mondhatta volna a sarokban figyelő őröknek, hogy akkor eztésezt el kell vinni. Egy percig se hittem, hogy azok ott meg fognak nyugodni, amíg a mi asztaltársaságunk a fogadóban van. Gustav szintén megpróbálta jobb belátásra téríteni a démont, majd a lényegre tért, és odafordult Cynéhez, aki egy harmadik pontot javasolt a csatabárd elásására... igyunk! Ebben benne voltam, le is húztam gyorsan a maradék sört, és örömmel hallottam, hogy feleseket fogunk kapni Loreenától, közben pedig jót szórakoztam a pap reakcióján, meg se lepődve, hogy Gedeonka nem akart inni. Talán számított rá, hogy Cyne meg akarná esetleg mérgezni... és meg is értettem volna, ha ez a helyzet, de biztos semmi nem volt.

Angyali mosolyt küldött Gerard felé, amikor az közölte, hogy bármilyen kihívást elfogad… De egy perccel később kijelentette, hogy nem iszik. Milyen irónikus.
- Hát nem látod, Démonfiú? Ez az első kihívás, valószínűleg ma az utolsó is. Csak nem sértelnél meg azzal, hogy nem iszod meg a felest amit rendeltem neked is?
Innen már nem volt visszaút legalábbis ő úgy gondolta. Elégedetten dőlt hátra kezében a kupájával, amikor az erejéről esett a szó, Cyne pedig elhencegte mindenkinek, hogy ő egy hercegné… de végülis ki előtt akart titkolózni, a pap előtt? Ugyanmár! De még mindig furcsa volt mások szájából hallani a saját címeit, és rádöbbenni, hogy Köderdő örököseit hordja a szíve alatt. Armin élvezte volna ezt az estét… Bár valószínűleg akkor már most mindenki részeg lett volna.
- De, igaz. - bólintott a sötét tündének. - Kivéve a nénit. Ameddig harminc alatt vagyok ne nénizz, mert be találom mutatni azt a gerinctörést! - figyelmeztette a másikat zsörtölődve, de szinte rögtön el is felejtette, amikor Cyne végül bemutatkozott. Majdnem megfulladt a bortól az Armax név hallatán, a Wildlight pedig már mindennek a teteje volt. Értette, hogy örökbefogadták és ezért játszott a vezetékneveikkel de ez… Ha már így álltak visszavágott.
- Igazából atyám, a neve Crispin Shadowbane. Ropogós… Árnyvész… Legalábbis ez a német fordítása. Persze egyértelműen fedőnév, senki se cseszne így ki a gyerekével, de inkább ez, minthogy a férjem nevével gúnyolódjon! - öltött nyelvet a sötét tündére. Alig bírta végigmondani németül a másik nevét még mindig annyira mókás volt. Persze sajnálta Cyne-t néha miatta, de ilyenkor annyira jól jött… Közben a felszolgáló kihozta a feleseket, és elhelyezte az urak előtt. Már az állagán látszott, hogy tényleg jó minőséget hoztak ki nekik, az átlátszó nedű szinte olajosan ült a kis poharakban.
- Uraim, fenékig! Ne aggódjanak, mivel én józan maradok gondoskodok róla hogy mindenki biztonságos ágyba kerüljön hajnalra.

Szó szót követ, de az emberek közötti csípős hangulat továbbra is megmarad, noha ehhez a Démon hozzá is járul nem is kicsit. Hármójuk ellen is kiállna, akár egyszerre, nem tudja, milyen erőket képviselnek a többiek, de ez elég meggondolatlan megállapítás volt, talán még ezért nem szaporodtak el ennyire a Démonok a világon, mert ennyire arrogánsak...ez okozza majd Gedeon bácsi vesztét is...
- Ropogós? Árnyvész? Szép, innen már értem a gerinctöréses részt is. - nevetett Gustav, majd mikor az álszentségére hivatkozott a Self, az asztalra csapott.
- Megmutatom, hogy egy Egyházi Tiszteletes is fel tudja venni a versenyt holmi zsoldosokkal és egy a nevével is Önmagát megcsúfoló Démonnal! - fakadt ki a Pap, majd magához is emelte a felest. Nagyobb sértés volt ez számára, mintha magát az Egyházat szidták volna, nem azért edzette a máját idáig, hogy egy Self meggondolatlanul párbajra hívja, noha ismerte azok alkohol tűrési képességét.
- A Démont hagyjuk, ez férfias játék, kedves Gedeon, ne hallgass rájuk, a lányoknak nem kötelező innia, senkinek nem kell bizonyítanod semmit...ha elutasítod a kihívást, az teljesen érthető. - mosolygott sejtelmesen a Pap, majd a Selfre nézett, meglátva benne párbajellenfelét.
- Az Úr áldja meg italunkat és a ma éjszakánkat, minket, legfőképpen a Démont és a kedves hölgy szíve alatt növekvő kisdedet. Isten, Isten! - emelte poharát Gustav, majd várta a többiek reakcióját, leginkább koccintási szándékát.

A lovagias démonnak úgy tikkelt a szeme, mintha most vágták volna fejte egy két mázsás acélrúddal.
~ Az a két minden hájjal megkent, alattomos, semmirekellő...! Hogy merték?! Hogy merték?!
Lia már érezte, hogy ennek nem lesz jó vége. Meg is próbálta lenyugtatni őt.
~ Gerard...jól érzed magad? - kérdezte a fejében aggodalmasan szólva.
~ Több mint jól! És még jobban fogom, ahogy földbe döngöltem azt a két nagypofájú, modortalan, becstelen, felelőten... - a gondolataiban egy cseppnyi haragot nem lehetett találni. Sokkal rosszabb volt, Lia is tudta, s emiatt próbálta visszafogni. Gerard a Köderdő megjárása óta egyszerűen képtelen meghátrálni.
~ Nyuuugiiii...
~ Ne nyugtatgass engem!
A démon a magasba emelte a kezét. A tenyere körül ismét gyülekezni kezdtek a pecsétek. Az árnyak összefolytak, kavarogtak, s egymásba fonódtak az ujjai közt, ímgnem fel nem vették egy elegáns kis fél decis pohár alakját. Nem üveg volt, nem is fa. Valami különös anyag. Színtiszta mágia, amiből Gerard a kardjait kovácsolja. A démon mosolya egyre szélesebbre húzódott, ahogy utolsó simításként Nebelwald címerét gravírozta bele a pohár oldalába.
- Ti...még csak halvány fogalmatok sincs, kivel kezdtetek ki. - csapta le egy fenyegető mozdulattal az újonnan teremtett poharát az asztalra.

~ Nekem mondjuk volt megbízóm... de ez most legyen mindegy...~ Mondtam magamban egy enyhe félmosollyal. Lory is elkezdte húzni Gedeonka agyát. Egyre inkább tetszett ez az egész helyzet, mindenki a démon ellen, különös megelégedéssel töltött el a gondolat, nem csipáztam ezt a soknevű félkegyelműt egyáltalán. Aztán jobban megnéztem az arcát magamnak, és rájöttem, hogy már láttam a torony előtt is valamikor... A szemem előtt az arca egy kicsit kerekdedebb lett, a szemei megnagyobbodtak... tündér! Vele is ugyanakkor találkoztam, mint Loreenával, csak ő más évszakot képviselt... tél. Olyan hideg, olyan rideg, kegyetlen, mint maga ez a személy. Csak remélni tudtam, hogy ez alkalommal nem lesz olyan magamutogató kivagyi alak. Egészen belebambultam a gondolatba, csak arra eszméltem fel, hogy a, mint megtudtam hercegnő egészséget kíván az italhoz. A pap is húzta Gedeon agyát egy kicsit, majd egy rövid, pohárköszöntőhöz hasonlító áldást osztott. Egyetértően emeltem fel a felest, majd a számhoz tettem, mikor is a démon sértődését vettem észre.
- Nem hinném. - Mondtam szinte csak magamnak egy halvány mosollyal, majd lehúztam az italt. Kellemesen végigborzongatott, pont illik egy hideg téli estéhez.

Kezdett elszabadulni a pokol, már ha annak volt bőséges szeszfolyója… De ha jobban belegondolt, ha itt bármelyik férfi meghal alkohol mérgezésben, az minden bizonnyal kevélységdémonként fog majd ráköszönni, Gerardot kivéve, akinél ez már lejátszott meccs. Úgy tűnt örültek a felesnek, Gustav meg is áldotta, és a születendő gyermekeit is, amiért mosolyogva emelte meg fűszeres-borral telt kupáját a pap felé, és még Cyne is elmormolt egy sötét tünde imádságot az itala felett.
Legjobban mégis Gerard trükkje nyűgözte le, ahogyan poharat idézett a kezébe, és még meg is tisztelte őket a Köderdő címerével. Hirtelen rengeteg kérdése lett, de csak kettőt mert feltenni, hatalmasra tágult, csillogó zöld szemekkel.
- Ez örökre megmarad, ha nem tünteted el? És ha igen, nem tudnál nekem csinálni kettőt? Kifizetem ha akarod!
Akart egy olyat. Olyan címereset, és akkor elmondhatta volna, hogy varázspohárból szopogatják a konyakot esténként a kúriában. Persze szigorúan az után, hogy életet adott a gyermekeinek. A heccelés persze folytatódott, tovább, de örült, hogy Démonfiú végülis beszállt az ivászatba. Ő is ivott a maga poharából, amikor a férfiak kiitták a sajátjukat, majd felemelte a kezét, hogy jöjjön a következő kör.
- Tegyük érdekesebbé, játszunk valamit! Az egyik ötletem az unalmasabb: kiraktok öt-öt felest, és egymás után meg kell inni, aki gyorsabb az nyert, mi többiek pedig fogadunk a nyertesre, pár váltóban. A másik pedig… Az én még soha. Felváltva állítunk valamit, például… Még sosem láttam tündért. Aki látott tündért iszik, aki nem annak abban a körben nem kell, és megyünk tovább. Vagy az nyer, aki elsőnek kidől vagy az aki utoljára állva marad eldönthetitek, bár így én nem nyerhetek. Mit szóltok?

Gustav ámulva nézte Gerard trükkjét, pecsétek, villogások, egy fogadóban lévő mulatozásnál biztos nagy sikere lenne ennek...
~ Várjunk csak, fogadóban vagyunk és mulatunk... ~ jött a felismerés a Pap fejében, majd elismerően bólintott, amikor megjelent előttük a címeres pohár.
- Elmehetnél ezzel a türkkel fogadósnak... - jegyezte meg a Démon felé, mire mindenki más is kifejezte örömét, el akarták tanulni a trükköt, a Loreena még akart is magának két ilyet.
- Egy Démontól akartok magatoknak tárgyat? Rossz ómen... - válaszolt a Pap fintorogva, de nem sokáig tudta kifejezni nemtetszését, mert a következő pillanatban már mosolyogva figyelt fel Crispin versenyszellemére. Ő maga is "teremtett" egy címert poharára, amitől így szerinte nem tűnt kevesebbnek Gedeonnál, Gustav pedig, mivel már ki volt száradva a szája, úgy gondolta, nem fog ilyesmivel foglalkozni, gondolkodása is kellemesebb lesz, ha végre már lekerül a feles, így le is hajtotta azt, mindenki köszöntője után.
- Ez felpezsdített Gyermekeim, Loreena bármit játszhatunk, ha köze van az italhoz. - felelt lecsapva a poharat a Pap, már nem is palástolva ital utáni vágyát.
- Le van maradva Gedeon uram, mit isznak az ilyen kemény Démonok? Szőlőlevet? - kérdezte nevetve a fiatal egyházi, majd várta annak reakcióját, nem lepődne meg azon sem, ha újabb bűbájt követően valami ital beleteremne a pohárkájába.

Elégedetten nyújtotta ki az ujját a pohár felé. Az emberek olyan kiszámíthatóak. Bár sajnos fogalma sem volt róla, hogyan főznek bármiféle erős italt. De alkoholt már látott magában. Azt nem volt nehéz elképzelnie. Hogy valóban szesznek tűnjön, valamivel ízesítenie is kell. Végül aztán a fekete gyantára esett a választása, mert elég erős íze volt neki, hogy elnyomja az alkohol zamatát. Ujjával megpöckölte a pohár szélét, amitől az árnyak egy felhővé tömörültek össze felette, majd mintha puszta gyümölcs lenne, összefacsarva őket fekete levet eresztettek a pohárkába. Az eredmény egy fél decinyi fekete lötty volt, még így is kilenc az egyhez arányban alkohollal töltve. Ahogy elkészült a keverékkel, pusztán heccből odacsúsztatta a poharat Gustav számára.
- Kóstold csak meg...ha van merszed... - vigyorgott rá álszent mosollyal, miközben teremtett egy új adagot magának, természetesen jóval kevesebb alkohollal.
Magasba emelte a poharat, majd hezitálás nélkül ledöntötte. Annak a fekete növénynek valami borzalmas íze volt, talán ezért is hagyott benne egy kevéske alkoholt. De még így is megérezte. Nem sok kellett, hogy azonnal ki is köpje. Szerencsére még időben megidézte az Árnypéncélt a szája belsejére, no meg persze a nyelőcsövére. Így aztán úgy tudta lenyelni, mintha csak forrásvíz lenne.
- Áh...ez jól esett. - mosolygott rá a többiekre - De sajnos ez a pohár csak negyed óráig marad meg. Jön és megy, mint neves költő csalfa gondolata... - tört belőle elő a poéta.
Tekintetét a sötét elf felé fordította. Nyakát merte volna rá tenni, hogy az lesz a kvöetkező kérdése, tud e még italt teremteni. Nebelessin szokás szerint jó helyre döfött a kandjával. Ha kiderül, hogy az a förtelen is csak negyed óráig marad meg, le fog bukni.
- Ez az ital a démonok legendás keveréke. Mi csak Krampnak hívjuk. - rögtönzött egy gyors nevet neki - Bár még az én képességeimmel is csak naponta egy decit vagyok képes készíteni belőle. Ami viszont a poharat illeti...attól függ...képes vagy uralni bármiféle anyagot? Kő nélkül elég nehéz várat emelni.

Éppen csak feleszméltem a feles tartalma által nyújtott örömökből, amikor azt vettem észre, hogy a pap elé a démon valami fortély által pohárba került itallal kínálta, nagyon kihívóan.
- Én nem tenném. Ki tudja, hogy mi került bele. - Fejtettem ki a véleményem az egyházinak, de persze senki nem voltam én neki, hogy meg akarjam mondani. Loreena ötlete tetszett, úgy is olyan feszült volt a hangulat, ideje volt kicsit megoldani, látszólag Gustav is benne volt, úgyhogy egy próbát megért. Az megkönnyítette a dolgot, hogy az új kört már megrendelte, így egy röpke pillanatig gondolkoztam, hogy mit mondjak. Megérkeztek közben a poharak az új spiritusszal, én pedig felemeltem a poharat, ahogy Gedeonra néztem.
- Én még soha nem játszottam el az istent.
Mondtam végül, reméltem, hogy Geryke magára veszi, és iszik. Aztán végignéztem a többieken, és vártam a következőt.

Nem tudta, hogy sajnálja-e vagy sem, hogy kimaradt a képletes farokméregetésből, és inkább a béke pártjára állt. A sok háború megtanította neki, hogy jobb a békés együttélés pártján lenni, mert igazi győztesek nem léteznek. Mindenki veszít valamit, ki többet ki kevesebbet. Persze ez nem pont egy kocsmaasztalnál fog kijönni. A többiek rákaptak az ötletére, hogy játszanak, legalábbis Gustav belement, Lance pedig el is kezdte. Egyedül Gerard nem vett tudomást az ötletről, jobban lekötötte, hogy alkoholt is varázsoljon újdonsült poharába.
- Ki tudja, milyen démoni ital ez! Lehet rájuk nem hat! Vagy senki másra nem hat… - mielőtt azonban befejezhette volna, Cyne már le is hajtotta a feles tartalmát. Úgy tűnt ez még az ő edzett torkának is erős volt.
- Ha az utolsó marad állva alapon játszunk előnyből indulsz… Bár ahogy ismerlek lehet minden körben inni fogsz. - Vigyorgott rá a sötét tündére, majd először Lance állításán gondolkozott el. Még sosem játszotta el az istent. Ő vajon megtette? Hány életről, hány sorsról döntött már önkényesen? Mindig a jó szándék vezérelte, hogy életeket mentsen, de ennek az érdekében hazudott és ölt is már… Csak mert azt gondolta, úgy a helyes. Meghúzta a kupa fűszeres bort. Ismert egy lehetséges jövőt, és mindent megtett, hogy azt megakadályozza, hazudott a tünde királynőnek Azraelről, és éppen azon dolgozik, hogy legyőzze Esronielt, bármilyen szörnyű terve legyen is a világgal… Ez a sok minden mindenképp kielégítette a fogalmat véleménye szerint.
Majd jött Cyne állítása, de ezúttal a kupa az asztalon maradt. Tényleg sosem csalt még egy játékban sem, de a barátjából kinézte, hogy igen. Az ő köre jött.
- Én még soha… Nem vétkeztem templomban.
Ő tényleg nem, de kíváncsi volt a díszes társaságból vajon hányan igen?

Úgy tűnik, szúrkálódása ismét betalált, de végre Gedeon is válaszolt a Pap éles megjegyzésére, ismét megvillogtatta bűvészi tudását és valami rettentő furcsa készítményt állított elő poharába, melyet aztán Gustav felé tolt. A fiatal egyházi felhúzta szemöldökeit, végül rámosolygott a Démonra. Ez a förmedvény nem gondolta komolyan, hogy egy szent ember inni fog egy Démon által kreált italból...
- Majd, ha te megfürdesz egy dézsa szenteltvízben... - válaszolt Gedeonnak, majd miután a sötét tündétől nevét hallotta elég érdekes kivitelben, felé fordította tekintetét.
- Gusztuska? Pár perccel ezelőtt a neved sem akartam elárulni, de már ilyen jóban lettünk Ropogtatni való? - nevetett a férfi, meg is feledkezve a játékról, gyorsan át is gondolta az imént hallottakat, miközben figyelte, ahogy a self lehúzta a neki szánt sejtelmes italt.
- Egészségedre Cripsin cimborám, köszönöm, hogy bevállaltad helyettem, de aztán nehogy erre kend az esti vereséged. - mutatott ujjal a még fekete trutymótól mócsingos kupára.
- Istent nem játszottam soha, mert azt nem lehet...de Loreena érzékeny pontra tapintott. - válaszolt a Pap, majd elvett a tálcáról egy poharat és le is küldte annak tartalmát. Sóhajtott egy mélyet kiélvezve az alkohol zamatát, szájbavágós ízét, karcos útját a gyomor irányába, majd az azt követő nyugtató melegséget, mellyel jelezte, elérte célját.
- Én még soha nem öltem. - mondta határozottan, teljes nyugalommal hátradőlve székében, ugyanis biztos volt abban, hogy a jelenlévők már ontották ki mások vérét...sőt, ha minden egyes élet után inniuk kellene, a Pap már meg is nyerte volna a versenyt...
Feszülten figyelte asztaltársait, biztos volt benne, hogy valamennyiükből kivált ez a tipp egyfajta reakciót...kinél jót, kinél rosszat...

Az első, állítólag majdnem vegytiszta kör után csak ült, és szúrós szemekkel nézte a többieket. Egy darabig eljátszadozott a gondolattal milyen lenne, ha mérget is tudna teremteni. Akkor semmi más dolga nem lenne, csak megidézni a pecséteket ellenségei belsejébe, és azzal a lendülettel le is tudhatná minden baját. A világ túl bonyolult.
- Magatokat hibáztassátok, ha olyan hülyék vagytok, hogy leültök inni egy méregkeverővel. - fordította a tekintetét oldalra. Vérig sértve érezte magát.
~ Ezt a megaláztatást...mégis ki az a barbár, aki egy kocsma neme borát képes volna megfertőzni...?
~ Neked tényleg ez a legnagyobb bajod?
~ Nem érdekel. Meg fogom ismertetni velük...meg fogom ismertetni velük a vereség keserű ízét!
Elegánsa magához vett egy újabb poharat.  Az előző két állítás talán igaz volt rá, de egyiket sem érezte úgy, hogy magára kéne vennie. Istent játszani? Játékban csalni? Idétlen kérdések. Rá van írva az arcukra, hogy csak a másik idegein akarnak táncolni. Igaz, templomban is alig járt, amióta az erejét megkapta. De a harmadik...aligha lesz képes letagadni, hogy még nem ölt meg senkit.  A halállistája ahhoz már túlságosan hosszú. Gerardnak úgy tűnt, mintha nem vennék elég komolyan a kihívását. Elhatározta, hogy megmutatja nekik, milyen egy igazi bajnok.
~ Lia, ideje megmutatni, mire vagyunk képesek.
A lány a fejében elégedetlenül sóhajtott.
~ Ha ettől hamarabb végzünk...
- Ezt azokra, akiket eltettem láb alól! - hangzott a morbid pohárköszöntő.
Gerard legendás végső teknikája, amit a Köderdőben töltött éve alatt talált ki. A szájához emelte a poharat. Ruhája ujjából ekkor csúszott elő az Árnybéklyó, a színtiszta mágiából álló kötél, kezének takarásában mászva egészen a pohárig. Óvatos patakként a szájába csurgatva itta ki a poharat, miközben a kezével eltakart kötelet a szája és az ujjai közé szorította. A kötél nem kevés alkoholt felszívott, így nagyjából feleannyit kellett csak lenyelnie, mint egyébként.
Az a negyed deci mégis megtette a hatását. Tudásdémonként azért sem szerencsés alkoholhoz nyúlni, mert általában teljesen üres a tulajdon gyomra. Mély levegőt vett, megpróbálta összeszedni magát. Nem szabadott túlzásokba esnie, különben ha itt végzett, nem lesz képest a dolgát végezni.
- Legyen egy egyszerű...én még soha életemben nem harcoltam hétköznapi tárggyal. - nézett rajtuk végig, miközben a reakciójukat figyelte. Neki egyszerű dolga volt. Ő neki a varázslatain kívül másra nem volt szüksége. A kötél már rég visszacsúszott a ruhaujjába, elfedve minden nyomot. Végignézett a díszes társoságon. Nem kizárt, hogy elkezdenek gyanakodni, hogy nem ütötte máris ki magát. Talán okosabb volna visszavonulót fújnia...

- Én mondtam... - Forgattam a szemem, ahogy Cyne elkezdett köhécselni az italtól, de legalább a büszkeségét megtartotta, és megdicsérte az italt. Ha már állítása szerint játszott istent, viselkedjen is úgy. Az ő körére rábámultam a poharamra, átgondolva a gyerekkoromat. Persze hogy csaltam már, szerintem ez is a gyerekkor része. Lehúztam a poharam tartalmát, majd végigborzongtam. Loreena állítása hallatára viszont nem ittam. ~ Voltam már egyáltalán templomban? ~ Kérdeztem magamtól. A papon jót vigyorogtam, amikor bevallotta, hogy vétkezett már templomban a foglalkozása ellenére, viszont meg is hökkentett az állításával. Legszívesebben egyszerre hármat is ittam volna, ahogy tudatosult bennem a dolog. Szinte rosszul is lettem a démon hihetetlenül hideg pohárköszöntőjétől. Az ő állítására megint innom kellett, lévén nekem csak hétköznapi tárgyak jutottak. Tristan kardja nem volt ugyan hétköznapi, de sajnos az nem lehetett nálam tovább. Éreztem, hogy a következő köröktől már bajok lesznek, egyre nehezebben gondolkoztam, hogy ugyan mit nem követtem még el. Egy dolog jutott eszembe, de sajnos valószínűleg csak az nem ivott volna, akit úgy akartam, hogy lerészegedjen. Én már láttam a saját vesztemet.
- Én még soha nem varázsoltam.
Fordítottam meg végül az állítást.

Utána Gustav következett a játékban, és úgy tűnt az indulatok is kezdtek elcsitulni. Cyne lelkitársra lelt a papban, pedig tudta barátja mennyire megvetette a keresztény vallást. Ki tudja, még eljuthattak a teológiáig, ha ittak még néhány felest.
Az ölés kérdésére azonnal emelte is a kupáját és egy jó nagyot kortyolt belőle.
- Katona voltam főállásban elég sokáig. - adta meg a rövid magyarázatot, és remélte nem is kell több. A csatában öltél vagy meghaltál, és az üvöltésben, testnedvekben és fájdalomban gazdag egy órában semmi de semmi romantikus nem volt, amiről a hősköltemények szóltak. Sem bátorság, sem hősiesség nem volt ott, csak puszta pánik. Nem szeretett ölni, de amikor harcolt, akkor általában hitt egy őnála magasabb, jó célban. Mindig hitt abban, hogy az ellensége gonosz, noha visszagondolva nem volt biztos benne, hogy mindig igaza is volt. Gustavon kívül mindenki ivott, Lance is harcos félének tűnt, Cyne konkrétan bérgyilkolással kereste a kenyerét, de Gerardból sem nézett ki kevesebbet. A démonfiú céljainak eléréséhez is vérben kellett gázolnia.
A hétköznapi tárgy állítására felvonta a szemöldökét. Mégis mi számított hétköznapi tárgynak? Asztalláb? Serpenyő? Hála a kiképzésének, ami jó adag kézitusát is magába foglalt, sosem nyúlt ilyesmihez, általában az öklére vagy a varázslataira támaszkodott, ha az íja nem volt épp kéznél, így a boroskupa az asztallapon maradt. Lance állítására ellenben ismét meghúzta az italát, és Cyne bemutatója után elvigyorodott, és az asztal közepre helyezte a tenyerét. Kis koncentráció után kinyitotta az ujjait, amik közül kirepült egyetlen, smaragdzöld pillangó.
- Biztos vagy benne, Lance, hogy még sosem varázsoltál? Tünde vagy, a véredben kell legyen. - jegyezte meg. Mindannyian szoros köteléket ápoltak a Természettel születésüktől fogva. Mások voltak, mint az emberek, bár elképzelhető volt, hogy soha senki sem mutatta meg a fiúnak, hogy hogyan használja a saját képességeit. - Szomorú, ha még te sem tudod, mi rejlik benned, azt meg ne mondd, hogy csak egy egyszerű kardforgató vagy!
Érezte, hogy kezdett kicsit becsiccsenteni, és Cyne sem segített. Az állítása után úgy nézett a barátjára, mint a véres rongyra. Ezt most muszáj volt? Ő nem biztos, hogy világgá akarta kürtölni a találkozást… Mégis ivott. De nem beszélt róla.
- Én még sosem voltam nővel. - nézett a fiúkra kihívóan.