Magánjáték: Csoda, hogy a víz még tiszta

Arra gondolt, valahogy nagyon elkerülték egymás a szavaikkal. Mintha ugyanazt akarnák elérni...csak más módon.
- Azt mondtad mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik majd, amit akarsz. Felkészültél rá, hogy esetleg ellened fordulnak majd? Szinte biztosra mondhatom, lehetetlenség anélkül elérni valamit, hogy ne gázolj át valakin. Az egyetlen amit tehetsz, hogy megbizonyosodsz róla, hogy akin átgázolsz, valóban helyesen cselekedtél-e, s tanulsz belőle. - furcsa volt,a hogy ezt kimondta. Magához képest szokatlanul komoly volt.
Vett egy nagy levegőt, majd hátrább lépett. Nem mintha zavarta volna a pap társasága, csak a túlzott közelség már biztos kezdett neki zavaró lenni. Őt annyira nem érdekelte, a tudásdémonok nem nagyon éreznek szégyent, vagy ha éreznek is könnyen el tudják fojtani, de próbált a másik kedvében járni ezzel.
Talán értette, mire gondolt Gloria.
~ De az egyetlen mód, hogy változtass valamin anélkül, hogy bárkit is földre kelljen érte vinned, ha képes vagy meggyőzni mindenkit, kivétel nélkül, hogy támogassa az ügyedet...
- Ezzel a válasszal meg vagy elégedve?

Bár még mindig nem mondta ki, hogy ő maga hogyan vélekedik a saját újtáról, eléggé körbeírta ahhoz, hogy le tudjam szűrni a lényeget. Mégsem tudtam elképzelni, hogy esetemben lennének olyanok, akiket nem érint meg idővel Isten és az ő szent lelke. Lehettem fáklya de ennél több nem, az út megmutatása után a lélekben a munkát már az Úr végezte el. Csal annyit kellett elérnem, hogy nyissák ki a szívüket és engedjék be. Ez egyszerűen így műkdött, Krisztus is megmondta, hogy így működik és a Biblia is. Nem volt mitől tartanom és nem kellett átgyalogolnom senkin ahhoz, hogy jobb világot mutassak nekik.
Persze arra fel voltam készülve, hogy lesznek, akik nem fogják elsőre megérteni, akiket gúzsba kötnek az előítéletek és a hagyományok. Ők ellenem fognak majd fordulni, de csak egy ideig, és addig állni kell majd a sarat. Ki kell állni akkor is, amiben hiszünk, de nem háborúval, ahogy von Himmelreich tette. Talán ő is jobb hellyé akarta tenni ezt a világot, de pokollá változtatta a háborújával.
- Félig. Vagyis... értem amit mondasz, csak nem tudom elképzelni a világot, ami a fejedben van és ami felé töretlen menetelsz. Nem tudom elképzelni, hogy létezhet boldog, békés fényárban úszó hely Isten országán kívül is, de te nyilván nem arra mész.
Vagy mégis? Talán Gedeon is Istent keresi, az ő fényét, az ő új országát a Mennyei Jeruzsálemet, ahova az utolsó ítélet után mind elköltözünk majd. Csak még ő maga sem tudta, hogy a lelke erre vágyik. Minden lélek erre kellett hogy vágyjon mélyen legbelül. Klaushoz és Eteliához fordultam.
- Elnézésüket kérem, a világért sem akartam untatni önöket, csupán ritkán adódik alkalom ilyesfajta beszélgetésre. - néztem rájuk bocsánatkérőn. Én nem bántam, hogy hallják, csak nem szerettem volna kellemetlenséget okozni.

A kis csapat némán hallgatta Gloriát. Gerard is, Klaus is, Aleena is. Ahogy a lány elfordult Gerardtól, nem szólt utána. Csak figyelte, ahogy a többiek felé fordul, akik rezzenéstelen arccal hallgatták végig a bocsánatkérést. Utána kis ideig némán hallgatott mindenki. Aztán Klaus halványan elmosolyodott.
- Ugyan-ugyan. Szeretem a meglepetéseket.
Aleena egyszerűen csak vállat vont.
- És elég kevésszer találkoztunk ilyen emberrel.
Gerard odalépett Gloria mellé, majd felé fordult. Még mindig nem hitte el, hogy nem álmodik. Talán most találta meg a lehetősége, amit olyan régóta keresett. Végre valahára elérhet valami olyat, amitől emlékezni fog rá az egész világ. Nem a mesekönyvekben leírt hőstett a vízió, amit Gloria akart nekik mutatni. Nem bizony...amit ő akar tenni, arról egy teljesen új könyvet fognak majd a meseondók írni. Ők ketten ugyanazt akarják elérni. Más módon, de biztos volt benne, egyezik a céljuk. És mindketten bolond álmodozók, akik vakon hisznek benne, hogy amit akarnak, megvalósítható. Gerard boldog volt. Ironikusnak gondolta, hogy pont az egyház berkein belül talált egy ilyen valakit.
- Gloria - szólt hozzá határozott mosollyal - Még életemben nem találkoztam olyan pappal, aki ilyeneket mondott volna. Ilyen vad álmokat kergetni, elérni egy igével még a démonokat is. Látni akarom! - nézett ismét a szemébe - Látni akarom, ahogy ez a képtelenség alakot ölt. Látni akarom, ahogy a vízióból valóság lesz.
Gerard lépett egyet hátra, hogy legyen helye neki. Aztán kihúzta magát, egyik kezével megragadta a ruhája oldalán, félig maga elé húzta, a másik kezét pedig felemelte egészen a mellkasáig.
- Teljes mellszélességgel támogatni foglak mindenben. Csak mond meg, hogyan tervezed a démonokat erre az útra vezetni?

Soha nem beszéltem ilyesmikről még senkinek, mert féltem attól, hogy épp olyan szánalmas bolondnak tartanak amjd, mint amilyennek én tartottam saját magamat értük. Azt hittem, hogy ők is ki fognak majd nevetni, Klaus, Etelia és Gedeon... Már az, hogy eddig sem tették, amikor a filozófia síkjain voltunk, azt betudtam annak, hogy mindez csupán a képzelet játéka, ahol csupán elvekről volt szó és hozzáállásról, de nem megvalósításról. A démon viszont láthatóan tovább gondolta mindezt, és gondolatban rálépett az útra, ahol elkísérhet engem. Legalábbis én így értelmeztem a lelkesedését. Lesütöttem a szemem, és arcomat enyhe pír öntötte el, mikor azt mondta még nem találkozott olyannal, mint én. A fülem valahogy elengedte azt az apró részletet, hogy azt mondta "olyan pappal", mert abban a pillanatban mindegy volt. Csak akkor néztem újra a szemébe, mikor ő kereste az én tekintetem, mikor a homályos álom máglyaként gyulladt ki, és világítótoronyként ragyogott egy hosszú út végén. Egy nagyon-nagyon hosszú és sötét út végén. A kérdésére viszont most rajtam volt a sor, hogy hátrébb lépjek.
- Még.... nem tudom... - és ebben a pillanatban válhattam teljesen komolytalanná a szemében. Nem hagyhattam ennyiben. - Már az is jó kezdet, hogy itt beszélünk erről. Idővel még több démont fog az utamba sodorni az Úr, és nekik is el fogom mondani ugyan ezeket, mint neked. Aztán meglátjuk. Ha ez a helyes út, el fog jönni a lehetőség, amikor fordítani lehet egyet a sorson. Mindenki sorsán. Ha viszont támogatni akarsz, tudod, hogy először neked kell rálépned az útra ami az üdvsség felé vezet. Ha nem jársz a menet élén nem várhatod, hogy másik a jó irányba tartsanak.
Reméltem, hogy tudja, mit akartam tőle. Azt akartam, hogy mondjon le a bűnéről, hogy a lelke virágozhasson, és imádkozzon. Hogy meghallja az idét ő is, ne csak mondja, hogy hallja. De vajon képes volt erre?

Csendben, halvány mosollyal az arcán hallgatta végig a másik vizíóját. A mondandója végeztével aztán bólintott egyet, csendben nyugtázva köszönte meg a felvilágosítást, majd magához vette a kútnál időközben feltöltött kulacsok egy részét, készen arra hogy elinduljon vissza. Nem az országút közepe a legalkalmasabb hely az ilyenekre. Már eldőlt, hogy mit fognak csinálni, nincs okuk tovább húzni egymás idejét. Mindkettejüknek fontos dolgai vannak.
- Lassíts, lassíts, Gloria. - nevetett halványan - Azt mondtam, segíteni fogok, azt nem, hogy tetszeni is fog, ami utat ajánlani akarsz nekem. Fogalmam sincs, mit fogok róla gondolni, ha egyszer meglátom. - kicsit elgondolkodott, hogyan is kéne nekilátnia - Mit szólnál, ha felkeresnélek, amint visszatértem?

Félrebillentettem a fejem. Talán megijedt attól, amiket mondtam neki, és később észben kell tartanom, hogy az út amit kínálok egy démon számára nem knnyen járható. Akkor sem az, ha az akarat már megszületett, de Gedeon még nem tartott ott, hogy igazán érezze, hogy ténylegesen be is akarja fogadni azt a fényt.
- A segítséged felajánlása azt jelenti, hogy el is kísérsz rajta. Mi mást jelenthetne? Ha ott akarsz állni, velem kell jönnöd. - emlékeztettem rá, hogy mi az, amit épp az imént mondott. Nem hibáztattam volna, ha meggondolja magát. Megértettem, hog időre volt szüksége, de akkor még nem volt itt az ideje, hogy nagy szavakkal dobálózzon.
- Ahhoz viszont először túl kell élned, ami rátok vár. Imádkozni fogok értetek, és visszavárlak. - nem is tudtam, miért mondtam ezt. Nem kellett volna ezt mondanom. Enyhe pír költözött az arcomra zavaromban, így gyorsan vissza kellett térnem a gyakorlatiasabb információkhoz.
- A Könyörületes Szent Brünhilda rend apácája vagyok, a rendház pedig a katedrális területén belül van. A biztonság kedvéért... azt hiszem jobba lenne, ha előbb üzennél. - tartottam attól, hogyha csak úgy besétálna, a keresztesek egyszerűen megölnék, vagy ami még rosszabb, az inkvizició elé citálnák és megkínoznák... bele sem akartam gondolni. Mégis azt akartam, hogy eljöjjön. Most viszont eljött a búcsú ideje valóban. Így is soká időztem.
- Isten áldja önöket, és valóban könyörögni fogok, hogy épségben visszatérjenek a csatából. Herr Klaus, Frauline Etelia, igazán örülök, hogy megismerhettem nöket, remélem még találkozunk. - intettem búcsút nekik is, majd a vizestömlőkkel együtt visszaindultam a nővérekhez.

//részemről záró lenne, köszönöm a játékot, egy élmény volt!//

Felettébb érdekes és kifejezetten hullámzó játék volt, őszintén nem tudtam mi lesz a vége. Az, hogy a két karakter ennyire meg tudja találni a közös hangot, mégha teljesen más indíttatásból is kifejezetten meglepett, ügyesek vagytok. Mindkettőtöknek jár a 100 TP.