[Marcus&Wyn] - "Beszédnek egyenese, munkának szorgosa jó"

Az állatok valóban rendben vannak, nincs velük több gond.
- Ó, hidd el, én is éhes vagyok. - felelem az apróságnak, amikor türelmetlenkedni kezd.
Nem tudom hová tenni, furcsa, mert kicsi, de felnőttesen beszél, viszont a viselkedése meg eléggé gyerekes. De hát nem is nekem kell itt rendet tenni. Enni ehetek vele így is.
- Gyere, keresünk egy helyet, ahol ehetünk.
~ Ahol nem lépnek rád közben ...
Elindulok hát az utcán, és valami olcsóbb helyet keresek, ahol a pénztárcámhoz mértek lesznek az árak, és az adagok meg az étvágyamhoz igazodnak. Szerencsére maga a raktár is a település szélén van, így itt vannak ilyen "lebujabb" helyek, ahová be lehet térni. Mivel mindketten éhesek vagyunk, be is lépek az elsőnek az ajtaján, és beterelem a picurt egy sarokasztalhoz, ahol a leginkább kinn vagyunk az általános jövés menésből, és nem sodorja le senki a székéről.
- Hogy hogyan találok munkát? Nehezen. Az élet felborult, minden a feje tetején. Sokan kerültek az utcára, bár ezek egy részét felszívta a sereg. Szóval munka is meg munkás is kevés van. Én jelenleg elvállalok mindent, amiről úgy gondolom, hogy el tudom végezni.
Az asztalunkhoz lép a kiszolgáló, és kérek tőle magamnak egy kását, némi hússal, és kenyérrel, mert persze egy kupa sört.

Mérgelődhettem volna, hogy átvette a vezetést, így hozzá került a jog, hogy megfelelő helyet válasszon, de valamiért nem tettem. Nem láthatóan, ugyanis valahol elégedetten konstatáltam, hogy igyekszik, csak tudnám, miért? Vajon ennyire megrémisztettem volna az istállós eset kapcsán? Esetleg így gondolt megszabadulni tőlem? Akárhogy is tervezte, csendesen mentem utána, magamban többször is átforgatva az elmúlt eseményeket. Felettébb furcsa figura volt ez a Marcus Berger, furcsa, azonban nem az az idegesítően furcsa, amiért azért még magamban hálát adtam a Természetnek. Gyűlöltem az olyanokat, egyre inkább ki nem állhattam őket! Azóta se kerestem fel Erhardot, és egy ideje már Corlievával sem futottam össze hosszabb találkozásokra, mint hogy átadjam neki, amit kért - jóllehet, inkább csak felületesen elvégezve a feladatokat, hiszen egyre inkább kezdett feltűnni, hogy alig segít Ő NEKEM valamit, hát ÉN miért segítsek NEKI többet, ha még közben az idegeimen is táncot jár? Szóval ez az - előnyös értelemben - eseménytelennek nevezhető és úgyszólván majdhogynem lapos, hétköznapi találkozás egészen lenyugtatott.
Amikor megláttam, hová megyünk, óvatosan felnéztem a fiúra.
Remélem, tudod, miféle hely ez. Nem vagyok már többé két család által pénzelt szeretett gyermek... Aki semmibe vette ezt az értéket és mostanság igen-igen meg kellett gondolnia, hol eszik és mit, hogy kitartson a pénze, amit SAJÁT MAGA keres.
Tehát vizsgáló szemekkel körülnézve ültem le az asztalhoz, botomat pedig elegánsan kivitelezett mozdulattal a sarokba állítottam. Jól mutatott amellett a kiszáradt növény mellett a cserépben, amiről már én se tudtam megmondani, miféle élőlény volt valaha. De azt mondtam, jól, hiszen attól még a Természet része volt és maradt is, mint a földet tápláló elhullott test. Több se kellett, fogtam is magam, s miközben Marcus beszélt, gyorsan beledugdostam pár magot a földbe, és mint aki csak ivásra használja a vizet, felemeltem a kancsót, hogy egy jól kivitelezett megdöntéssel nedvességet zúdítsak a szánalmasan és ingerlően elhanyagoltan festő cserépbe. A visszafordulásomkor éppen odalépett illető - nyilvánvalóan az az ember, aki itt felírja, hogy mit rendelünk - szigorú, némileg felvont szemöldökkel társuló, érdekes tekintetben részesített, mire én csak leültem a helyemre és határozottan visszabámultam rá, vállam felett hátraemelve a kezem, egyenesen a botomra, ha esetleg ennyiből még nem jött volna rá az úr, hogy druidával van dolga. Ezután nyugalmasan helyezkedtem egy kicsit a széken, amíg Marcus leadta a rendelését.
- Sült csirkehúst szeretnék. - kezdtem bele - A többi mindegy.
- Köszönjük a rendelést... - közölte a férfi - bár inkább ő is csak fiúnak tűnt -, aztán végignézett rajtunk, elmosolyodott és furcsán vidáman elballagott a konyhára.
Csak ekkor fordultam Marcus felé, hogy folytathassuk a társalgást.
- Az élet sosem volt könnyebb. - javítottam ki - Csak nem érzékeltük.
Nos igen. A bármilyen munkát elvállalok-féle mentalitás mostanra már nálam is jócskán előtérbe került, azonban voltak itt bökkenők ezzel kapcsolatban: Először is, hiába edzettem azóta rengeteget, hogy... hogy megírtam azt a levelet Damiennek. Máig nem sikerült megfejtenem, miért ő írt, miért nem Mina? Hiszen ő volt a hivatalos oktatóm, a sötét tündének inkább csak bosszúságot okoztam - meg ő is nekem, de az okát nem különösebben szerettem végiggondolni -, és még ha Hollóhaj elfoglalt is lett volna, akkor sem hiszem, hogy átengedte volna a levélírás feladatát. Vagyis nem... Valójában akart nekem levelet írni. Azt akarta, hogy tudjam, hogy háborúba megy, ez pedig teljesen világos utalás volt arra, hogy jobb, ha el is felejtem őt, mint lehetséges pár. Na de hogy honnan gondolta, hogy egyszer is megfordulhatott ilyesmi a fejemben?! Pfff, ugyan! Az a sötét tünde több gond volt, mint az összes idegesítő egyén, akivel találkoztam, egybevéve.
- Mégis higgadt tudsz maradni és elvégzed, ami adatik. - mutattam rá a lényegre - Én egyszerűen el sem tudnám képzelni magam, mint valakinek a hordárja. Gyűlölöm, ha parancsolgatnak nekem.
Igazán megtisztelve érezhette volna magát, hogy ilyesmit elmondok neki. De valahol így éreztem helyesnek. Belekontárkodtam a napirendjébe, akadályoztam a munkában, és valahogy nem éreztem jól magam. Valahogy úgy, mint régen, amikor még csak kóstolgattam Veronia erdőn kívüli levegőjét, és úgy viselkedtem, ahogy nemesi neveltetésem megkövetelte - néhány kikötéssel persze.
- Viszont pénz híján vagyok. - mert a zsoldosok egyszerűen meg vannak győződve róla, hogy nem tudnak velem mit kezdeni - Úgyhogy remélem, nem jelent problémát, ha arra kérlek, hogy adj át nekem némi tapasztalatot.

Mindig szomorú, amikor befejezetlen játékot idő előtt kell lezárnom, de hát nincs mit tenni. Minden esetre megdolgoztatok mindketten a jutalomért, így a 100 TP jár mindkettőtöknek (Marcusnak is, ha esetleg visszatévedne).