[Magánjáték] - Kés ... villa ... olló ... - Suzy és Marcus

Tekintve, hogy ma egész nap esett, kénytelen voltam egy fogadóba betérni, de szerencsére a fogadós hajlandó volt munka fejében szállást adni nekem. Na nem egy szobát, csak egy kis benyílóban egy szalmazsákot, de jó lesz ez is. Azt mondta, ma úgyis nagy lesz a forgalom a rossz idő miatt, sokan fognak megszállni estére, és "ilyenkor a konyhában minden segítő kéz jól jön".
~ Hát öregem az én kezem a konyhában nem tudom mit tud előre lendíteni a folyamatokon, de majd igyekszem.
Valami majdcsak lesz. Legfeljebb, ha nagyon melléfogok, akkor kiteszi a szűröm, vagy fizetségért maradhatok itt. Van némi pénzem, csak nem fogadóra akarom költeni.
Szóval konyha ... a fogadós nem ér rá nagyon, betol egy ajtón, odabenn egy pirospozsgás arcú, testes asszonyság fordul felénk.
- Na, mama, hoztam neked segítséget!
- Jól van, papa, csak ne olyan legyen mint múltkor, mert azzal nem sokra mentem!
De "papa" már addigra az épület másik végében jár.
- Mit állsz ott, mint aki karót nyelt? Gyere ide, és kevergesd ezt, amíg fel nem forr! - int nekem az asszony, odaállít egy kondér mellé, és kezembe nyomja a fakanalat.
Az edényből mennyei illatok szállnak fel, a gyomrom azonnal, és igen hangosan megkordul.
- Na, még egy éhenkórász ... - csóválja meg a fejét az asszony, és nekiáll csirkét kopasztani.
Fogom a fakanalat, és nekiállok kavarni az ételt. Eddig még megy ...

A kisvárosban Suzi számára minden a rutinnak megfelelően ment. 3-4 napot tervezett eltöllteni a településen, hogy kicsit feltöltse kiapadt készleteit, mind élelem, mint pénz terén.
Szerencséjére megint volt egy kedves fogadós aki befogadta, és cserébe a konyhai kisegítésért szállást, napi egyszer meleg ételt, és ha nagyon ügyes némi pénzt is adott neki.  Jószívűnek és kihagyhatatlannak tűnik ugye az ajánlat?
Nem volt ám bolond a fogadós! Suzi kora reggeltől késő estig sürgölődött a konyhában! Hol takarított, hol a főzésnél segített amiben tudott (amolyan lótifutiként) máskor alapanyagokat ment beszerezni. És ez már a harmadik ilyen nap. Nem csoda, hogy kicsit el is fáradt bele a leányzó. De meghozta a gyümölcsét a munka! Nem éhezett, volt hol aludnia, és a készletét is többé-kevésbé sikerült feltöltenie.
Az egyetlen apró hátrány talán az volt, hogy monotonnak tűnt a konyhai körforgás számára. Éppen ezért kifejezetten megörült, amikor egy új arcot vezettek a konyhába.  Ráadásul pont olyan feladatot adnak neki, ami összekapcsolódik az övével. Őt bízták meg ugyanis, hogy a hozzávalókat elvegye mikor előkészítették, és beleöntse az edénybe. Amiben jelen esetben már majdnem minden hozzávaló ott rotyogott. Már csak az utolsó ki tálka fűszerkeveréket vitte oda, utána - ameddig nem szólítják el megint valami lóti futi-munkára - nyugodtan bámészkodhat, és nézheti ahogy fő a vacsora, amiből egy tálnyi neki is az aznapi munka jutalma lesz.

Feltűnt még egy lányka, aki szemmel láthatóan otthonosan mozgott a területen, és supp! beleszórt valamit abba, amit kevergettem. Na, most őszintén remélem, hogy ez tényleg kellett bele, mert ha nem, még én leszek a hibás. Én nem hagyom abba a keverést, a por eloszlik a lében, és ... igen, még jobb illata lett tőle. Elfojtok egy vágyakozó, majdnem alélt sóhajt, és kevergetek tovább.
A gazdaasszony végez a csirkével, és beteszi egy tepsibe két másik csirke mellé, aztán odajön, kiveszi a fakanalat a kezemből, belekóstol az ételbe, kicsit lehunyt szemmel nyammogja a falatot, majd bólint.  
- Menjél, hámozz krumplit! - veti oda nekem.
Oh, rendben, még az is megy. A krumpli a konyha egyik sarkában halmozódik egy ládában. Körbepillantok, és keresek egy kést, találok egy sámlit is, meg egy üres vájlingot, így nekiállhatok a munkának. A Krumplik kicsit szögletesek lesznek, amikor végzek velük, de alapvetően, szerintem egészen elmegy, amit csinálok.
Közben a gazdaasszony egy másik edényben lisztet, tojást és egyéb dolgokat kever össze.
Egy pillanatra oldalt sandítok a lánykára, aki ... jelenleg éppen nem csinál semmit. Lógunk? Lógunk? Nem baj, ez nem az én dolgom.

Egészen addig ott állt a fazék mellett, és figyelte ahogy rotyog, ameddig a háziasszony oda nem jött. Akkor kicsit hátrébb lépett, hogy legyen helye legyen a fazékhoz férkőzni, és ellenőrizni az ételt.
Egyelőre a fogadósné nem ad újabb utasítást Suzinak, csak az újonnan munkába kapcsolódó férfinak. A kislány egy darabig néz utána, hogy meglesse mit csinál, de aztán inkább figyelgeti ahogy különböző tésztákat gyúrnak, majd a házasszonyhoz is odatéved.
-Ne állj ott bogárkám. Tessék, dagaszd kicsit ezt a tésztát - adja a kezébe a tálat, amiben eddigre már többé kevésbé összekeverte a hozzávalókat, csak némi dagasztást van még hátra.
Suzi szó nélkül megfogja a tálat, és nekiáll dagasztani a tésztát. Sokat nem kell neki, és közben is kicsit nézelődik, és észreveszi, hogy a krumpli pucolásnál valami nem stimmel. A tállal a kezében közeleb megy, mert végülis lehet, hogy csak rosszul látott valamit
Közelebb érve viszont már teljesen biztosan látja, hogy tényleg történt egy kis hiba. A problémák elkerülése végett szeretné ezt jelezni is.
- Bocsá-nat - szólítja meg a férfit - Azon a krump-lin ma-radt még héj - mutat az egyik már pucolt krumplira.

Csendesen megállapítom, hogy nőuralom alá kerültem. A kis szöszke az "bogárkám", én meg vagyok az "éhenkórász". S akkor még  a munkámat is kritizálni kezdik. Maradt egy kis héj? A faluban tél vége felé már nem hámozták meg a krumplit, mert hát az vétkes pazarlás. Jó lesz az a héj is ...
- Erre gondolsz? - kérdem, kezembe fogva a kritizált darabot, és lenyesem a kis fecni héjat, ami rajta maradt, aztán visszateszem a tálba, és nekifogok a következőnek.

Nagyjából másfél óra megfeszített munkával elkészül a vacsora, és a fogadó közben benépesül. Ez egy elég nagy épület a város határában. azok szállnak meg itt, akik csak átutazóban vannak, és nem akarnak bemenni a város központjába. Mivel ma rossz az idő, és az út további része innen egy erdős-dombos részen vezet át, mely felázva nem annyira járható, sokan állnak meg itt, akik más körülmények között még továbbhaladtak volna. Az ivó úgy tele lesz, hogy már csak a gerendákról nem lógnak vendégek.

Innentől kettőnk dolga a felszolgálás. Szerencsére előtte kapunk azért egy keveset az elkészült ételből, mert én már nagyon éhes voltam. Fatálakat viszünk ki megrakva mindenféle jóval: hússal, sajttal, kenyérrel. Kupákat töltünk újra rendszerint sörrel. A helység hamar bemelegszik, az átázott utazók száradni kezdenek, és közben igen változatos szagok áradnak belőlük. Egyszerűen mondva: eléggé büdös lesz. Fogy a sör, és nem csak a hőmérséklet emelkedik, hanem a hangulat is. Egyesek már danolásznak.

Én ilyet még nem csináltam. Persze tálakat, korsókat cipelni mindenki tud. Néha ki kell kerülni egy-egy hirtelen az asztalától felálló vendéget, vagy csak egy lendülő kart, ahogy az illető tósztra emeli a kupáját. Megoldható. Így, hogy már ettem is, bírom a tempót, és nem zavar a tömeg sem. De. Igazából zavar, de kibírom.

A ház asszonya azok közé az emberek közé tartozott, akik hamar meglátták, hogy Suzi  esetében a korholással semmire nem mennek, ellenben a kedves noszogatással bármit meg lehet vele csináltatni. Ezért szólítja türelmesen bogárkámnak. Na meg kicsit meg is kedvelte a kedves kislányt a néhány nap alatt.
Boldogan konstatálja, hogy nem lett lehordva, amiért szólt a hibáról, sőt, a férfi gyorsan ki is javította, miután bólintott, hogy igen, pontosan arra a krumplira gondolt. Hiába, nem szeretika vendégek, ha krumplihajat találnak az ételben, kivéve ha héjábansült krumpliról van szó. Ezt megtanulta a sok alkalom alatt, amikor ehhez hasonlóan kisegített egy fogadó konyháján.
Az udvariasságot viszont nem felejti el
- Köszö-nöm - mosolygott a férfira, majd figyelmét visszafordította saját feladatára, és befejezi a tészta dagasztását, amit nemsokára készen vett át tőle a fogadósné.
Mire a vacsora elkészült, még sok apró feladatot kapott, és mindegyiket igyekezett maradéktalanul elvégezni.
Az este utolsó feladata a felszolgálás lett neki. Ez szerette a legkevésbé csinálni, mert az ilyesmi némi ügyességet is igényel.  De nem panaszkodott, amennyire tőle telt, nagyon óvatosan, és fürgén iparkodott kivinni az ebédlőből a sok finomságot, aminek az elkészítéséhez ő is hozzájárult a vendégek asztalára. Büszke is lett magára, mert nem ejtett el semmit, és nem is érezte túl lassúnak magát.
Utoljára három nem túl szimpatikus asztalára vitt k egy adag finoman gőzölgő csirkét. Igyekezett minél láthatatlanabbul letenni a tálat az asztalra, és visszavonulni a konyhába. Csakhogy az egyik férfi megragadta a csuklóját.
- Cicukám, hozzál nekünk korsó sört, de szedd a lábacskáidat. - utasította a kislány, mire az riadtan pislogott egyet, és igyekezett kedves, udvarias hangon válaszolni.
- Itt nin-cs sör - tájékoztatta az asztalnál ülőket, de ahelyett, hogy a csuklóján engedett volna a szorítás, a férfi csak még jobban markolta, annyira, hogy Suzi felnyikkant fájdalmában.
-Akkor szerezz! Szórakozni akarunk. Bár...-nézett végig Suzin kajánul elvigyorodva- Ha sör nincs máshogy is megoldhatjuk, ugye? -röhögött fel, kórusban társaival.

Nos, igen. Férfiembernek, ha tele ha hasa és ivott is némi alkoholt, akkor a következő programpont a nő. Komolyan, nem vagyok egy kocsmatöltelék, de már vártam, mikor jutunk el idáig, hogy a pincérlány is a fogások között szerepjen.
Nem kell sokat várni, kezdődik a műsor. Annyira tudtam! Három ápolatlan, borostás, csorba fogú akasztófavirág bele is kötött a kis fruskába, az egyik asztalnál.
Bár nem ehhez az asztalhoz indultam a sörrel teli kancsóval, de irányt váltok, és odafurakszom az asztalhoz.
- Uraim, uraim, csak kérniük kell, és itt a sör! Kinek tölthetek? Ez a kis nyápic nem bírja el egyszerre a kancsót meg a tálat is. Hát nézzék, zörögnek a csontjai.
Igyekszem úgy furakodni, a kupák megtöltéséhez, hogy a férfinak el kelljen engednie a lány csuklóját.
- Egy kupa sör ide, egy kupa oda … finom sörünk van, tessék, csak tessék! Nehéz nap után ez kijár.
Közben vigyorgok, mint a tejbetök, mint aki semmit nem vett észre a valós helyzetből.
Ha végre sikerül elválasztanom őket, akkor a lányt elpenderítem az asztaltól.
- Igyekezz, máshol is várnak még az ételre!

Suzi tanácstalanul, és riadtan pislog. Próbálja ő kiráncigálni a kezét a szorításból, de hiába, a férfi jóval erősebb nála, úgyhogy esélye sincs.  
Elgondolkodna ő azon, hogy kiabál, és úgy próbál meg segítséget szerezni, de azzal gondot okozna a fogadósnak és a fogadósnénak, akik kedvesek voltak vele, és szállást adtak neki , ezt pedig nagyon nem szeretné.
Már majdnem mégis megtenné, amikor az asztalhoz lép a délután érkezett férfi, ráadásul egy nagy adag sörrel. Fogalma sincs honnan varázsolta elő, de nem is nagyon foglalkozik vele. INkább megpróbálja kihasználni az alkalmat, és elszabadulni a szorításból.
Sikerül is neki, köszönhetően annak, hogy a rosszarcú  alakot jobban érdekelte az alkohol, mint az, hogy a kislányt terrorizálja.
Suzi azért el is lép az asztaltól, nehogy kartávolságban maradjon.
- Na végre! Van itt normális felszolgálás! - csap a térdére a kötekedő, és  elveszi az egész kanna sört, és lecsapja az asztal közepére.
- Fiúk, ma jól fogunk mulatni - vigyorog, és a kezével megpróbálja elhessenteni a sört hozó férfit.
Ezt Suzi is jelzésnek veszi
- Köszö-nöm - motyogja a segítségére siető férfinak, és gyorsan el is tűnik a konyhában, hogy a még hátralévő néhány adag ételt segítsen felszolgálni.

Ez működött. A lányka besiet a konyhába, és én is utána.
- Őket ezentúl én szolgálom ki. Ne menj a közelükbe! Van még olyan asztal, ahol problémád volt?
Jobb az ilyesmit megelőzni. Ebből veszekedés, verekedés törhet ki.
Közben persze kézbe veszem a következő tálakat, hogy kivigyem, és kéne sör ahhoz az asztalhoz, ahová nem jutottam el.
A gazdaasszony újabb adagokat rak a sütőbe, a fogadós pedig a szobákat mutatja meg a vendégeknek, pénzügyeket intéz, kérdésekre válaszol. Mindenki próbálja kihozni magából a legjobbat, vagy legtöbbet. Nem tudom, mihez kezdenének nélkülünk. Ez a fogadó nem két emberre van méretezve. De akkor hol a korábbi személyzet?
Persze amilyen időket élünk, bármi történhetett velük. Elvitték őket katonának, vagy az ágyat nyomják az utóbbi ilyen teltházas "muri" után.

A következő pár kör nyugalomban telik. Aztán a háromtagú társaság megint sörért kiált. Én már nem adnék nekik, bőven eleget ittak, de mindenkit ki kell szolgálni.
~ Takarodnátok haza, vagy egy ólba, aludni részeg disznók!
Én se vetem meg az alkoholt, de egy szint alá süllyedni ... na, azt nem.
Újratöltöm a kupáikat, de ez nem felel meg a társaságnak.
- Hol az a kis kurva? Mért nem ő szolgál ki? - tolnak odább az asztaltól. - Hé, gyere ide, aranyom, jó dolgod lesz, ne félj! - ordítják át aztán a termet, hogy mindenki hallja.
Kapnak érte pár dühös pillantást, de sajnos páran meg egyetértően és cinkosan felröhögnek.
Attól tartok, ebből gond lesz. De hogy lehetne ezt megoldani? Kell egy ötlet... Lázasan töröm a fejem, és kezd valami körvonalazódni.
- Ha akarod a lányt, akkor fizetned kell érte. Akkor hátramehetsz vele a sufniba. - súgom oda neki, mintha ez valami rendkívüli ajánlat lenne.
Persze a többieknek az asztalnál szintén felcsillan a szemük, de megrázom a fejem.
- Egyszerre csak egy, kicsi a hely, nem fértek el többen. Döntsétek el a sorrendet, aztán majd visszajövök az elsőért.
Azzal otthagyom őket. A konyha felé tartok, és közben karon fogom a kis fruskát, és őt is behúzom magammal.
- Ne ijedj meg, van egy ötletem. Azok az akasztófavirágok úgy hiszik, hogy befizethetnek nálam egy-egy menetre veled. De igazából amint hátraviszem őket a kamra felé, szeretném úgy intézni, hogy már csak holnap este ébredjenek fel. Kéne oda valami altatószerszám, mire hozom az elsőt. Serpenyő ... szeneslapát .... ami akad ...
Azzal otthagyom, remélem elintézi. Az ő érdekes is.

Akkor könnyebbül meg teljesen, amikor a konyhát elválasztó ajtó becsukódik mögötte. Nem szereti a férfiakat. Főleg nem az ilyeneket, akiknek piros az orra. A piros orrúak mindig ilyen ijesztően viselkednek... 
És még jobban örül amikor a férfi aki kimentette, közli, hogy ahhoz az asztalhoz nem is kell többet visszamennie. Bólint hogy rendben. Aztán megrázza a fejét. Sehol máshol nem volt gondja. A többi vendég leginkább levegőnek nézte, és ő pedig nem is próbálta felhívni magára a figyelmet.
Azért feltűnő lehet, hogy az este további részében igyekszik inkább a konyhán belül segíteni, és csak annyiszor visz ki valamit, amennyiszer muszáj, a kötekedő alakok asztalát jó nagy ívben elkerülve.
Éppen az egyik ilyen muszáj kört teszi meg akkor is, amikor pont attól az asztaltól ordítás hallatszik. 
Összerezzen, és megpróbál behúzódni valahova, hol nem veszik észre. Aztán szépen araszolgatni ahhoz az asztalhoz, ahová le kell tennie a kezében tartott tálat, és hogy minél hamarabb visszasurranhasson a konyhába.
Szerencsére nem kiabálnak többet, és a többi vendég pedig nem vesz tudomást a sertepertélő lányról, úgyhogy gond nélkül le tudja tenni az ételt a megfelelő asztalra, és elindul visszafele. Nagyjából egyszerre ér a felszolgáló férfival a konyhához, aki berántja magával. Ijedten pislog rá.
Aztán értetlenül pislog. Nem érti milyen menetről beszél, és miért csinálta ezt a megkérdezése nélkül, és hogy hogyan tud ő segíteni az ötlet megvalósításában.
Ellenben Armaros hangosan felnevet.
~ Tud valamit a srác. Csak csináld amit mond. Jó móka lesz ~ közli. És innentől kezdve Suzninak nincs mit csinálni. Serpenyőt mondott... vagy szeneslapátot... de sajnos éppen mindegyik foglalt. A serpenyőkben még készül a palacsinta desszertnek, a szeneslapát pedig a kemence fűtéséhez van használatban. De akkor mi lesz jó? Körülnéz, és keres valami olyasmit, ami hasonlít a két említett eszköz valamelyikéhet. És látja, hogy éppen most veszik ki a kemencéből a friss cipót. Az a lapát, amivel kivette a kisfiú, pont jó lesz! Oda is megy, hogy elkérje.
- Bocsá-nat. Elkérhe-tem? Elvi-szem megmos-ni! - 
Maga sem tudja miért nem az igaza mondja, de úgy érezte, jobb ha nem tudnak az ötletről sokan.
A fiú nem akadékoskodott, készségesen odaadta a péklapátot.
Suzi pedig a konyha ajtón kilesve várja, hogy mi a következő lépés.

Visszamegyek hát az ivóba, a problémás asztalhoz. Látom, egyik fickónak van egy monokli a szeme alatt, a másik pedig az orrát fogja, amiből kicsi szivárog a vér. Úgy tűnik megvan a sorrend. A nagyszájú hangadó áll fel az asztaltól látványosan megigazgatja a nadrágját, és teli szájjal vigyorog felém.
~ Vigyorogj csak … majd adok én neked …
A fogam kicsit csikorog, de összeszorított fogakkal is lehet mosolyogni.
- Készen vagyok, mehetünk.
- Óhó, előbb fizess! - tartom a tenyerem. – 30 váltó.
A fickó kiperkálja nekem az összeget, én meg a többiek felé kacsintok.
- Uraim, Önök is készíthetik a fizetséget!
Azzal elindulunk a hátsó traktus felé. Látom, hogy Suzy a konyhaajtóban les. Óvatosan intek neki, hogy menjen hátra. Nem látom egészen pontosan, mit szerzett, de valami volt nála, aminek nyele van. Remélem nem a portörlő…
A fickó csak röhögcsél, és enyhén dülöngél menet közben. Biztatóan megveregetem a vállát, és belépünk a vendégek által nem látogatható területre, útban a kamrák felé. Itt kellene valahogy ahhoz a bizonyos altatószerszámhoz jutnom …

Nem tetszik neki, ahogy az a bandita felkelt az asztaltól. Nagyon örült valaminek, és ettől a hideg futkosott a hátán.
Kedve lenne elszaladni, de Armaros azt parancsolta neki, hogy csinálja a amit a szőke férfi mond, úgyhogy nem teheti. Csak figyeli, hogy mikor kap valami jelzést, hogy mi a következő feladata. 
Kicsit visszább húzódik az ajtó mögé, amikor elhaladnak ott ketten, de nem annyira, hogy ne vegye észre az intést, hogy menjen hátra. 
Úgyhogy szépen csendben kioson a konyhából az élelmiszerraktár felé. Ott kissé tanácstalanul ácsorog, ameddig meg nem hallja a közeledő léptek zaját.
Akkor gyorsan a háta mögé rejti a péklapátot, amit részegen a sötétben biztosan nem venne észre senki.
És ácsorog ott, mint akinek fogalma sincs miért küldték oda. Mert... tényleg fogalma sincs mit keres ott, de annyit igyekszik megtenni, hogy nem pislog feltűnően a szőke férfira, nehogy gyanússá váljon a dolog a részeg meláknak. Aki meglátva őt felvihog, perverz élvezetet lelve a lány ártatlan viselkedésében, és a gondolatban, hogy mennyi mindent fog csinálni vele, és milyen imádnivaló lesz a reakciója.

Csak most kezd el derengeni nekem, hogy a lányka esetleg még ártatlan. Ahogy ott áll, mint egy jókislány…
~ Egek ura! Egy szót sem értett abból, amit mondtam neki?! Nahát, üdv az élet sűrűjében, gyöngyvirágom!
A fickó felröhög, ahogy meglátja a lányt.
- Jövök már bogaram … hidd el nagyon jó lesz neked mindjárt.
Ahogy közelebb érünk, és már karnyújtásnyira van a lány, meg a holmi, amit dugdos a háta mögött, akkor a vállveregetésből hirtelen erősebb markolás lesz, és egyetlen (lazának nem mondható) mozdulattal lököm a falhoz, lehetőleg úgy, hogy a feje érjen előbb oda. Közben a másik kezem nyújtom Suzy felé, hogy nyomja bele, amit hozott.
Remélem nem forró … remélem úgy adja, hogy használni is tudjam … remélem egyáltalán adja …
H megérkezik az eszköz, akkor azzal, ha nem, akkor könyökkel csapom meg a delikvenst. Nekem mindegy, csak aludjon.

Suzi összerezzen a nevetésre, de mivel tudja, hogy a szőke férfinak van valami terve, nyel egyet észrevétlenül, és igyekszik uralkodni magán.
Nem tart sokáig, hogy kiderüljön, mi a terv. Az alkoholtól bűzlő férfit alaposan meglepi hogy a feje koppan a falon, kicsit el is kábul tőle.
Nem ő az egyetlen, aki meglepődik, Suzi is egy pillanatra ledermed, de látva a felé nyújtott kezet, gyorsan kapcsol, és oda adja a péklapátot.
Ami egy pillanattal később koppan a delikvens fején, aki kábultan le is csúszik a fal mentén a földre, majd feldől, mint egy zsák. Suzi megkönnyebbülten sóhajt, miközben Armaros röhög.
~ Ekkora vadbarmot ~ nevet. Suzi ennyire nem találja viccesnek a helyzetet, de sokkal inkább biztonságban érzi magát így, hogy nincs eszméleténél a bajkeverő.
Csak sajnos nem sokáig örölhet ennek, mert nemsokára kivágódik a hátra vezető kiskapu, éktelen ordibálással kísértve.
- Hé, eleget vártunk már! Mi is akarunk szórakozni! - bömböli az eszméletlenül fekvő melák két társa, akik elunva a várakozást, úgy döntöttek a "bandavezérük" után jönnek, dülöngélve a részegségtől. Állhatnak ők itt is sorban, ha nincs hely, és csak fokozza a hangulatot, ha látják mi történik.

A fickó elterül a földön, ami nem kis diadalérzettel tölt el. De ekkor betoppan a két cimborájuk.
~ A fene belétek, de türelmetlenek vagytok!
Bár legszívesebben világgá szaladnék, mégis úgy fordulok feléjük, mintha örülnék nekik, miközben a péklapátot a hátam mögé rejtem.
- Jó, hogy jöttök, mert a cimborátok sajnos túl sokat ivott, hogy teljesíteni tudjon.
~ Hogy fogom elintézni mind a kettőt egyszerre?
Felkészülök lélekben egy nagyobb bunyóra, amikor nekem is behúzhatnak egyet.
- Hoztátok a pénzt? – kérdem, jó kerítőhöz híven, aki nem feledkezik meg a piszkos anyagiakról sem. Közben azt remélem, hogy amíg az erszényükért kotorásznak, lesz alkalmam meglepetészszerűen támadni.
S valóban, az egyik lepillant az övére a bugyellárisáért, és ez a kis fejmozdulat megbillenti kissé felém.
- Hoppá, pajti, fel ne bukj, hát mi lesz így a menettel? – kérdem, és látszólag megtámasztom, de ahogy előre lépek, kigáncsolom a lábát alóla. Közben a péklapátot előzékenyen és egyben reménykedve nyújtom vissza a lánynak. hátha a földön fekvővel elbánik maga is. És ha az eltűnik a kezemből, akkor az öklöm már indul is meg visszakézből a harmadik felé.

Suzi felkapta a fejét az ordításra. Azt szeretné, ha csak így hirtelen eltűnhetne, és a két melák ha akarná se tudná zargatni többet.
~ Kicsi Suzi… inkább segíts a szöszkének! ~ noszogatja Armaros, mire Suzi visszahoppan a valóságba, és körbenéz, mivel tudna segíteni. Közben szándékosan nem figyel oda a párbeszédre, ami a férfiak között zajlik.
Nem kell sokat keresgélnie, hamar meglát egy erősebbnek kinéző fadarabot, amihez szépen csendben oda is oson, amíg a két delikvens a pénzét próbálja előkotorni, meglehetősen lassan. Részegen elég nehéz számolni ugyebár, és a mozgáskoordináció is nehezen megy.
Amikor a szöszi kigáncsolja egyiküket, addig Suzi megpróbál a másik mögé osonni, hogy meglepetésszerűen tarkón vágja a fahasábbal. Puszta kézzel nem tudna akkorát ütni, de ez a fahasáb remélhetőleg pont elég, hogy az ő erejével is elég nagy legyen az ütés ereje, és a behemót kövesse a főnökét az álomvilágba.

Nincs időm figyelni arra, mit csinál a társam, de mivel a lepátot nem fogja meg senki, az eldől, és a földön landol. A harmadik fickó egyszerre kap tőlem elölről egy jobbegyenest, és hátulról egy fatuskót. Ez megfelelően elálmosítja valóban. Akit elgáncsoltam eddigre sejti, hogy légy került a levesbe, de részegen felkelni a földről nem egy egyszerű vállalkozás.
- Szétcsapok mindenkit! – hörgi a földön négykézláb állva, mert eddig tudta magát feltornászni.
- Perszpersze. – felelem nyugtatólag, miközben lehajolok a szeneslapátért.
Felém kap vagy üt, nem tudom, mi akart lenni a mozdulat, de ettől előrebukik. Ránézek a lánykára, akarja-e ő befejezni a remekművünket, vagy rám hagyja?

Suzi vérét elönti az adrenalin. Nagyon is kockázatosnak éli meg a próbálkozását, és épp ezért nagy sikernek éli meg, amikor a melák elterül. Csak akkor veszi észre, hogy a másik viszont így nem kapta meg a fejbekólintást, amikor felmordul.
A kislány elég tapasztalatlan hozzá, és elég kevéssé magabiztos, hogy ne tudja pontosan: ilyen állapotban egyértelműen puszta fecsegés, amit mondott, és a legkevésbé sem jelent veszélyt rá nézve.
Éppen ezért, ahogy a gyönge, és meghatározhatatlan indittatású mozdulat végén felbukik, részint az ijedtségtől, részint az adrenalintól hajtva, szinte gondolkodás nélkül megint meglendíti a kezében lévő fahasábot, és egyenesen tarkón találja a feltápászkodni készülő fickót. Az pedig nagyot nyekken, és visszacsuklik a földre úgy, hogy nem igen kel fel többet az éjszaka.
Armaros elégedetten kuncog. Csak tud kifejezetten szórakoztató is lenni a kislány, ha megkapja a megfelelő impulzust.
Suzit a kuncogás kicsit felbátorítja, így az ő szája is mosolya húzódik. Ügyesen csinálta! Tudja hogy a három behemótnak nem halt meg, de azt is, hogy mire magukhoz térnek ő már nem lesz itt, úgyhogy nem lesz alkalmuk kötekedni.

Ezzel megvolnánk. A kis fruska egészen jól állta a sarat, nem esett pánikba, nem fagyott le, és a végén még egy mosolyra is futja neki. Kár, hogy utánunk jöttek ezek a vadbarmok, mert így kicsit összesűrűsödtek a dolgok. Legalább azt meg kellett volna várni, amíg fizetnek … Vagyis hát … fizethetnek most is …
Most először gondolkodom el, mihez is kezdjünk a három magatehetetlen alakkal. Először is, nem maradhatnak itt. Ha itt térnek magukhoz, a fogadósnak baja lehet belőle. Feltehetően semmire nem fognak emlékezni abból, mi is történt velük. Hadd higgyék, hogy hazafelé menet bealudtak egy árokban. A fejük persze fájni fog, de ennyi pia után amúgy is fájna. Gondolhatják, hogy beverték esés közben. Viszont ha kirakom/juk őket egy árokba, akkor ott úgyis kirabolnák reggelre mindet.
Ettől megérik bennem az elhatározás, és szépen elszedem mind a három erszényét. A kettőtől, akik még nem fizettek, kiszámolok szépen 30-30 váltót, és aztán hozzácsapom az előzőleg beszedett harmincat. Ezt két részre osztom, és az egyik felét a lánykának nyújtom.
- Tessék! Harminc váltót lettek volna hajlandók fizetni azért, hogy … khmmm … meghágjanak. Minimum a fele jár neked bánatpénznek.
Ha elveszi, a másik negyventötö zsebre vágom.
- Szeretnéd a többit is? – nyújtom feléje a három erszényt.
Gondoltam rászorulóknak adom, de minek keresgélni? Ez a lány eléggé rászorulónak látszik.

Lassan a helyzet nyugodtabbá válásával Suzi véréből az adrenalin is kezd eltűnni. És megtapasztalja, hogy az izgalom bizony fárasztó tud lenni, pláne az egész napi sürgölődés után. Fáradtan pislog, és innentől csak nézi, hogy a szőke férfi mit csinál. 
Furcsa pillantásokkal nézi, ahogy elveszi az erszényeket. Nem érti miért van erre szükség. Csak attól lepődik meg jobban, amikor a férfi negyven öt váltót felé nyújt. Még mindig nem érti miről beszél a férfi...Hiszen nem pénzért segített, pláne nem azért, hogy mástól elvett pénzt adjanak neki
~ Munka volt amit csináltál, a munkáért pedig pénz jár. És nem is te vetted el. ~ jegyzi meg halkan Armaros, és a stílusából Suzi már tudta, hogy ez nem utasítás tőle, csupán egy gondolat, amivel kiegészítette az övéit. Pislog még egyet a férfira, aztán megnyugtatja magát. Tényleg, munka volt, és neki a férfi adott pénzt, nem ellopta... A lopásm majd a szőke férfi gondja lesz, nem az övé. Elveszi tehát a pénzt.
- Köszö-nöm szé-pen - hajt fejet udvariasan.
Aztán még az eddigieknél is jobban elkerekedik a szeme látva, hogy a férfi felé nyújtja az ellopott erszényeket. Addig rendben van, hogy a munkáért elfogad pénzt, de... nem, nem teheti meg, hogy a lopott erszényeket is elfogadja. Akkor megtalálhatnák nála, és ő válna tolvajjá. Megrázza a fejét. Nem kéri a többit.
Ellenben úgy gondolja, hogy miután a férfi segített rajta, mindenképpen be kell mutatkoznia
- Suzi va-gyok - mutatkozik be újabb enyhe meghajlással. Aztán még egy fontos kérdés eszébe jut
- Meg tu-dom há-lál-ni, hogy se-gített? - kérdezi meg őszinte tekintettel.

Eddig nem tűnt fel, milyen nehezen beszél a lány. De most már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pár hónapja én is hasonló cipőben jártam. Nem irigylem érte.
- Az én nevem Marcus. Nem kell hálálkodnod, rajtuk kívül – mutatok a három jómadárra – mindenkinek jobb volt, hogy így alakult.
Az erszényeket nem kéri. Akkor majd odaadom másnak. Persze … erszény nélkül …
- De valamiben még segítened kéne. Ha itt ébrednek fel, bajba keverhetik a fogadóst, meg a feleségét. Ki kell majd vinnünk őket az utcára. De előbb menjünk és szolgáljunk fel pár kört, mert úgy vélem, már hiányolhatnak minket. Nem kéne másoknak megtudni, mi történt itt.
Lassan beszélek, és igyekszem egyszerűen fogalmazni.  A lánykával valami baj van. Nem tudom, mennyit ért meg.
A három fickót behúzom egy benyílóba, ahol szerszámokat tárolnak, oda ma este senki nem fog belépni, gondolom. Egy kupacba halmozom őket, és rájuk terítek egy szeneszsákot. Elégedetten szemlélem a kupacot. Jó lesz ez így ideiglenesen, úgy vélem.
- Mehetünk? – pillantok Suzyra.

Suzit az egész napos lóti-futi munka után kimerítette az izgalom, az ijedtség és a koncentráció, hogy ügyes legyen. Ezt ahogy az adrenalin lassacskán eltűnt a véréből, nagyon is megérezte. Elnehezedő pillákkal figyelte amit Marcus mond. 
Nem egészen érti, mitől lett mindenkinek jobb, hogy ezeket a melákokat leütötték... De Armaros is igazat ad a férfinak, úgyhogy nem vitatkozik vagy akadékoskodik miatta.
A pénzt teljes természetességgel utasítja vissza, amiből nem is származik kellemetlenség vagy gond, így ez ezután sem fog változni.
A fáradtsága ellenére különös figyelemmel hallgatja, hogy Marcus a segítségét kéri még valamiben. Fel sem merül, hogy nemet mondjon. Tartozik ennyivel a férfinak, miután segített neki, és egyébként is közösen csinálták És nem engedheti meg, hogy miatta gondja legyen a fogadósnak és fogadósnénak, akik kedvesek voltak és szállást és ételt adtak neki. Hálátlanság lenne, csúnya hálátlanság. Tehát bólint, hogy segíteni fog. Azután igazat adva Marcusnak, hogy nem jó, hogy ilyen sokáig elmaradtak, fogja a péklapátot, és elindul vissza. Közben látja, hogy a férfi még ügyködik, ezért vissza is lép, hogy segítsen, ha tud.
Miután végeztek a kérdésre bólint, és közösen indulnak vissza a fogadóba, hogy az este még hátralévő részében kiszolgálják a vendégeket.

Továbbra is az az érzésem, hogy Suzy jóval kevesebbet ért ebből az egész szituációból, mint amennyit a korabeli parasztlányok értenének úgy alapban. Ugyan tapasztalatom nincs sok, de a faluban a fruskák ennél sokkal életrevalóbbnak tűntek nekem. És most nem a fatuskók harci alkalmazásának rejtelmeire gondolok, mert abban nem találtam kivetnivalót. De mintha fogalma se lenne róla, mire is ment ki a játék. Márpedig ezen a területen a falusi lyánykák egyértelműen igen otthonosan mozogtak. Miután már engem is emberszámba vetek, nagyon kellett vigyáznom, hogy ne ragadjak ott egy tenyeres-talpas menyecske ifjú férjként, és apátlan Kismarcusok se maradjanak utánam.
Szóval, összefoglalva Suzy kicsit fura. Mintha nem lennének otthon nála ... legalábbis nem teljes létszámban ... vagy nem tudom ...
Mindenesetre együttműködő továbbra is, és nekem ez elég. A ki hova mikor mit akar rakni kérdésben meg nem én fogom felvilágosítani.
Előkerülünk hát, és igyekszem behozni a lemaradást a felszolgálás terén.
Az ivóban nem hiányzik senkinek a három akasztófavirág, de amikor Suzy feltűnik, páran megnyalják a szájuk szélét. ŐK valamit tudni vélnek arra nézve, mire való a lány, és mi vagyok én, és nem tehetem meg, hogy felvilágosítom őket a valós helyzetről. Jobb lesz, ha minél hamarabb eltűnünk.
Amint ritkulni kezd a vendégsereg, fejjel intek Suzynak, hogy húzzon el, és amennyiben nem indul meg utána senki, egy menetet remélve, én is követem.
- Mondd, hogy láttál valami kordét, vagy kézkocsit a fogadóban! - nézek rá reménykedve, mert azért ő mégiscsak jobban otthon van itt, mint én.
Nem akarnám őket egyenként kézben cipelni...

Való igaz, hogy Suzi szexuális téren iszonyatosan tájékozatlan. Valaki erre azt mondaná ártatlan, naív lány, de a helyzete ismeretében inkább arról van szó, hogy öt év alatt még nem jutott el odáig, hogy ezelet a dolgokat kezdje megtanulni. Tehát ebben a témában inkább kell őt 7 év körüli kislánynak tekinteni, mint eladósorban lévő lánynak. De ráér az ilyesmivel megismerkedni nem igaz?
Armaros mindenképpen így véli, már csak azért is, mert sejti, hogy a lánykát megijesztené, ha minden újdonsággal együtt, amit a világról folyamatosan tanul, ezt is a nyakába zúdítaná. Azzal pedig kárba veszhetne az erőfeszítés, amit eddig tett azért, hogy a lányból egy végletesen hűséges, megbízható, és az emberek közé könnyedén beférkőző szolgát neveljen. Na meg nem mellesleg a szórakozás is, amit a lány tudatlansága és esetlensége jelent számára az ilyen helyzetekben.
De arra még senkinek nem lehetett panasza, hogy a kislány ne tenne meg mindent, hogy egy-egy szituációban hasznos legyen, és előre mozdítsa a dolgokat. Mint ahogy most is, kérés nélkül is megy, és teszi amit tud (vagy amiről elhiszi, hogy tudja).
A fogadóban nem igazán veszi észre a kaján pillantásokat, amikkel néhány vendég méregeti, sem a lesújtó tekinteteket, amit mások meresztenek felé. Egyszerűen teszi a dolgát, és sürgölődik, bár látszik rajta a fáradtság.
Éppen emiatt örül, amikor azt látja, hogy minden tál, ami felszolgálásra várt, eltűnt a konyhából, és nem is készül újabb adag. A vendégek lassan visszavonulnak aludni, így az ő munkájuk is szép lassan véget ér. A fogadósné pedig nemkéri meg Suzit, hogy még mosogatni is segítsen, hiszen van épp elég olyan segítsége, aki nem töltötte az egész napot talpon.
De még meg sem fordul a fejében, hogy ideje visszavonulnia, mert Marcus félre inti, ő pedig, mivel megígérte, hogy még segít, megy is.
A kérdésre egy pillanatig gondolkodik, aztán bólint.
- Egy na-gyobb ta-lics-ka van ott há-tul - mutat a fás kamra felé. És valóban, éppen van ott egy talicska, amit a fa szállítására szoktak használni, és az egyesével éppen elférnek rajta a behemótok.

A talicska az jó lesz. A fogadó környékén pedig igencsak kellemes, kies árokpartok találhatóak mindkét irányban. Így aztán szépen türelmesen, egyenként elfuvarozzuk a három delikvenst ki a fogadótól. Kettőt egyik, egyet másik irányba. Én végzem a munka fizikai részét, Suzy les, jelez, irányít, hogy minél kevesebb tanúja legyen a műveleteknek.
Mire ezzel is végzünk már én is igencsak fáradt vagyok, de a történtek után nem merek itt aludni, de még csak a városban sem nagyon.
Így a "takarítási hadművelet" befejezése után szedem a cókmókomat, és indulni készülök.
- Nagyon részegek voltak, így elképzelhető, hogy holnap, ha felébrednek, nem emlékeznek majd semmire a ma estéből, de erre azért nem vennék mérget. Úgyhogy én inkább továbbállok. - lépek oda Suzyhoz.
Látom rajta, hogy nagyon fáradt. de nem tudom, mit tehetnék, hogy könnyítsek a terhein. Ha esetleg velem akarna tartani, természetesen nincs kifogásom ellene.