[Magánjáték] Nincsen rózsa tövis nélkül (Marcus & Mina)

Vérmesen próbálja levadászni a következő falatot, amikor azt orvul elveszik tőle... A szemei most, ha lehet, még vérmesebben villognak. Azért véges, ameddig lehet vele játszani.
Játék. Igen. Ennek érzi az egészet. Komoly és felelősségteljes játéknak, de játéknak. Nem hagyja, hogy megrémüljön, amikor tudatosítja ezt magában. Annyira közel van hozzá, nem engedheti most ki a kezei közül.
Átkarolja Marcus nyakát és közelebb húzza magát, annyira, hogy az orruk össze is érjen, és onnan ér a szemébe.
- Meddig akarsz még szórakozni velem?

~Hát eddig.~ - állapítja meg letámadása következtében, és azonmód zavartan, megilletődötten, de lelkesen és hirtelenül próbál felelni, minden mozdulatával felfedezve egy olyan világot, amelyben eddig még nem járt, ám pontosan olyan, mint egy új ízt felfedezni, egy olyan gyümölcsöt kóstolni, amelyhez még nem volt szerencséd, ám most, hogy tudod milyen, már biztosan nem fogsz leszokni róla.
Úgy érzi, egy örvénybe került, amiben akár meg is fulladhatna, ha nem lenne meg a képessége, hogy a felszínen maradjon. De küzd a hullámokkal és élvez minden apró kis sikerélményt.
El akar mosolyodni, amint visszakerül arra a felületre, amelyből nemrég kimászott. De nem nagyon tudja megtenni, mert szája éppen mással van elfoglalva...
Behajlítja az ujjait, körmeivel és egész testével kapaszkodik a másikba. Fogalma sincs, ő van foglyul ejtve vagy fordítva, de egy biztos, nem adja magát könnyen.
Várjunk, most valamiért küzd vagy valami ellen? Jó kérdés... talán mindkettő...
Lehet, hogy jó ötlet, lehet, hogy nem, de úgy véli, most talán egy kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy b bepillantást nyerjen, mi is rejlik a forróság fejében.

Vertraue mir: