Magánjáték - Szürkületi szeánsz

- Hogy én sértegetni? Ugyan már! Hát miket ki nem nézel belőlem?!
Csattantam fel tettetett felháborodásal, ahogy a démonka ilyen rágalmakat vágott hozzám. Én nem sértegettem, csupán a sajátos stílusomban adtam a tudtára, hogy annyira nem nagyon kedvelem őt és vígan gúnyt űzök a hagyományaiból meg a szokásaiból. Erre ez a pökhendi kis izé így reagál rá. Hova fajul ez a világ? Óh, Hold Anya, pont ezt a démont ajándékoztad meg az erőddel? Mi lesz a következő lépésed, Mamukám? Elgondolkoztam aztán Ger szavain. Szükségem lenne egy társra? Na és azt meg honnan szedjek össze? Bár volt egy olyan sejtésem, hogy Láncika kapva kapna az alkalmon, csak elő kell halásznom őt valahonnan. Ha szerencsém van, még nem hagyta el a városkát azok után, hogy igen csak látványosan szétkapta azt ez a hatalmas, megtermett kígyó. Ha még is elment, akkor gyorsan meg kell találnom. Rühelte Ő is annyira ezt a pöffeszkedő pávakirályt, mint én.
- Nos, itt adódnak némi problémák. Senkiről se tudnám teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy szívesen lenne a negyedik vagy ötödik felem. Vagy nem tudom, hogy hányadik. Tudod, nem lehet mindenki annyira népszerű, mint te, óh nagyságos Gedeon. Szóval mennyi időm van arra, hogy halásszak valakit, aki élvezettel nézi végig, ahogy a szart is kiverjük egymásból?

Végignézett a másikon. Még mindig nem hitte el, hogy tényleg beadta a derekát. Olyannak tűnt, aki semmibe veszi a becsületet és nevet azokon, akik elvekkel élnek. Vagy talán mégis ezzel akart iránta tiszteletet mutatni. Gerard megrázta a fejét. Most nem akart ezen agyalni. Csak az számít, hogy lerendezik végre a kettejük dolgát.
- Félholtan aligha volna egyenlő a küzdelem. - húzta ki magát, aztán intett egyet - Vedd az időt, amire szükséged van, hogy felkészülj. Hogy miként mérkőzünk meg, majd akkor eldöntjük. Amikor legközelebb egyfelé sodor minket a szél.
Korábban meglepődött rajta. Másodszorra már tudatalatt számított rá. Mostmár biztos volt benne, hasonló okok motiválják őket. Még látni fogják egymást, efelől biztos volt. És akkor végre megmérkőzhetnek.

Elgondolkoztam. Vajon mit akar ez párbajozni? Miért pont párbajozni? Az túlságosan kötött, túlságosan szabályos - de ha egyszer ez lesz az egyetlen lehetőségem hogy belegyaluljam a poshadt földbe, akkor élnem is kell vele. Persze, hogy ha előbb találkozok vele valahol, amikor nem számít rám és meg tudom őt közelíteni úgy, hogy nem vesz észre, akkor hamar pontot tehetek az ügy végére. De valahogy megérezte pár perccel ezelőtt is, hogy mögötte vagyok, tehát nem lenne annyira nagyon egyszerű a dolog. De ezen majd ráérek akkor gondolkozni, amikor...amikor megejtjük a dolgot.
- Oh, ez így eléggé tág idő intervallum, azt meg kell hagyni. Ki tudja, mi lesz, amikor legközelebb találkozunk, démonkölyök. Már ha lesz legközelebb. Veronia eléggé mocskos egy hely - remélhetőleg menet közben pont elkap téged az inkvizíció, vagy bárki, akinek van egy cseppnyi kis becsülete és megszabadítja Veronia-t tőled. De! -emeltem fel a hangomat és a kezemet is. - Most már semmi értelme a kis lelkivilágodba taposni, jobban szerintem már nem tudlak idegileg kikészíteni. Mármint, tudnálak, de már nem éri meg. Tartogatom a legjobbakat a következő találkozásunkra. Amúgy meg, hogy miért is nem hagytam el Armin-ékkal Veronia-t? A válaszom egyszerű: van még pár alak, akit ki kell nyírnom, hogy lenyugtassam a lelkiismeretemet. Hogy te is rajta vagy-e a listán? Majd kiderül legközelebb...

Valahogy büszkeséget érzett. Sikert. Győzelmet. Akárcsak amikor a nagy lebegő toronyban találkoztak, s ahogy akkor tette, most is megtehette volna, hogy kérkedik, fenyeget, sarokba szorítja a másikat. De mégse tette. Még a másik könyörtelen unszolása ellenére is képes volt fékezni az indulatait, s olyan utat választani, amire büszke, amit nem szégyell, amit méltónak talál magához. Gerard úgy érezte, felülkerekedett a saját álnokságát. Örült is neki.
- Legyen úgy. Addig is...
Megtorpant egy pillanatra a gondolata. Elgondolkozott rajta, mekkora akaraterő szükséges, hogy valaki feláldozza az örök boldogság birodalmát azért, hogy befejezze, amit elkezdett. Emlékszik rá, annak idején Leot is megdöbbentette, amikor hallotta, mi történt az erdővel. Ő a mai napig nem tudta, hogyan tett volna. Valószínűleg elment volna a többiekkel. Gerard úgy érezte, az esküdt ellensége kiérdemelte a tiszteletét.
- ...meg ne merj pusztulni. - ezeken a napokon érezte igazán, mennyivel tisztábban látja maga körül a világot.

Nem tudtam olvasni a démon arcáról, hogy most vajon elégedettséget érez-e, vagy meglepettséget. De őszintén szólva, nem is nagyon érdekelt. Mert már fejben azt kezdtem el össze szedegetni, hogy milyen módszerekkel fogom megalázni őt, addig, amíg kegyelemért nem fog könyörögni. Irritált a jelenléte, de nem voltam olyan állapotban jelenleg, hogy ezen bármit is változtassak. Így maradt a merengés azon, hogy....egyáltalán, még is, ki a franc is Ő? Azon kívül, hogy hajlamos a legváratlanabb szituációkban előbukkanni és bonyodalmat okozni. De nem tudok róla semmit sem. Mik a motivációi? Hogyan lett démon? Mit tett azóta? Milyen rangot töltbe a visszakergetettek között? Hogyan szedte össze a kis hadseregét. A jelenlegi "ismerőseim" közül Ő az, aki a legnagyobb rejtély számomra, és aki egyáltalán méltó arra, hogy foglalkozzak vele. Volt benne valami erő, valami határozottság...valami nem is tudom mi, ami kissé bizonytalanná tett, és az a fajta erő sugárzott belőle, amit neki nem ismertem volna be, de némileg imponált is. De mindez semmissé fog válni, amikor legyőzöm őt...és kipukkan ez a szép kis buborék, hogy volt még egy kalandor, aki kiérdemelte az érdeklődésemet.
- Te is vigyázz magadra, Gedeon Túlhosszúésbonyolultanevemahhozhogybárkimásismegjegyezze Gerard Démonfiú. Na nem szentimentalitásból...de tudod, hogy miért kívánom ezt. Na, további szép szürkületet neked. Csak neked van olyan érzésed, mintha megidéztek volna minket ide? Nem? Oké, mert nekem egyáltalán nincs ilyen érzésem. De mintha csak úgy dróton rángatnának minket. Ja nem, csak a gyomrom rángat a fogadó irányába és a májam a borospincéhez. Szóval: még viszont látjuk egymást, Démonfajzat, addig is, legyél rossz...hátha elkap az inkvizíció. Remélhetőleg...úgy se lesz ekkora szerencsém. Miért mindig velem történnek az ilyen szerencsétlenségek? Eh, kussolj be Kiril, nem téged kérdeztelek. Csak menjünk tovább és tovább és vigyen minket a lábunk előre miközben...
És csak pofáztam és pofáztam tovább, faképnél hagyva a démont, aki jó eséllyel már a második mondatomnak a végét se hallotta, mert szépen hátat f ordítottam neki. Úgy se mer hátba támadni engem az a mocsok. Legalábbis reméltem. Így hát csak pofáztam és pofáztam tovább, mert amíg pofázni tudok, addig élek is.

Én őszintén nem értem, hogy nem járt el egyikőtk keze sem. Legalább 3 olyan pont volt fejenként(!) amikor egyszerűen behúztam volna valamelyikőtöknek a másik nevében. Kirillel és Liával értek egyet, amikor az egymásnak esésre buzdítottak benneteket. Remélem legközelebb már tényleg félholtra veritek egymást, egyszerűen vannak helyzetek, amikor csak így lehet elintézni a dolgokat. Addig is itt van nektek 100 tp