Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Naela&Iboket] Földre szállt nem-angyal és kisördög

3 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Új városka, új remények, remélhetőleg nem ismernek. Egy ideje rádöbbentem, hogy sokan ki sem teszik a lábukat a városuk környékéről, így megeshet, hogy akitől elcsentem valamit, azzal sosem fogok többé találkozni, úgy járhatok, akár a köd, egy ideig jelen vagyok, majd a következő percekben már sehol sem látnak, cserébe pedig magammal viszek valamit emlékbe, lehet étel, valami szöveg, ruha, eszköz, bármi ami belefér a két kis kezembe és nem présel túlságosan a talajhoz, csak még több ok, hogy kis csillogó tárgyak és selymes tapintású ruhák kerüljenek az ujjaim közé. Meseszépek, ahogy sok ember mondta mindenféle dologra, pedig mennyi szebb dolog lehet még ezen a világon, amit senki sem emelt még el és mennyi olyan, amit már igen s kincsként őrzött, hogy érezheti magát, amikor rájön, hogy már sosem lesz az övé? Dühös? Szomorú? Kétségbeesett? Hihihihi...
Közben beértem a városkába, se fal, se őrök, se semmi, csak utak, házak és fogadók, távolabbra állatok vagy emberek -egy kutya- mozgolódtak a földeken. Biztos van itt pár szükségtelen dolog, amikre senkinek nincs szüksége, bár ékszer biztos nem lesz, ha csak nem jár erre egy őrzött kocsi, amit őrzött mivoltából kifolyólag nem tudnék idegesítő és zavaró kérdések nélkül megközelíteni, főleg nem a Nap figyelő szeme alatt, mindannyian egyenlően jól látunk.
Besétáltam a tér közepére, ahol biztos voltam benne, hogy vasárnaponként megszokás szerint vásár lesz, de addig még napok voltak hátra. Érdemes kivárni? Biztosan nem! Legfeljebb visszajövök, ha nem lesz a közelben érdekesebb dolog.
A nagy gondolkodásban végül a testem eszembe juttatta, hogy még mindig nem ettem semmit a második napja, hogy nincs már a kenyérből, amit kilenc napja… vettem. A kenyér sem tart örökké és nem is olyan az íze, mint a húsnak, vajon miért hiszik bizonyos emberek, hogy valaki húsává tudna változni? Fura egy népség.
Ötlet hiányában elindultam az egyik úton, ahol kis utcai pulton zöldségek díszelegtek. Legalább valaki adakozik, micsoda egy remek ember. Közeledvén megakadt a szemem egy paprikán. Talán egy-két nap. Elvettem és éreztem, ahogy a szokványos izgalom megindul, átsuhant magam előtt a másik kezembe, nehogy meglássa, de ahogy visszanéztem a haragos gyanú lángját láttam a szemében. Már megint.
Rohanni kezdtem, már megszoktam, mindig ez van. A küllem csak elárul, feltűnő vagyok és nem tudok úgy végigmenni egy utcán, hogy ne kergetnének meg legalább ketten. Sosem hallottak még vendégszeretetről? Nagylelkűségről? Háláról? Felfoghatatlan.



A hozzászólást Iboket Czirut összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 03, 2019 7:45 pm-kor.

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
A városba mentünk, mikor összetalálkoztunk Korachhal, azt mondta, hogy nem ártana felkészülni, hogy vándorolni fogunk. Venni akart szárított húst és némi kenyeret, ami kezdetekben elég lehet, elvégre a városokhoz közel nem igen lehet vadakkal találkozni, amit meg találunk nem lesz elég. Én csak bólintottam, igaza volt és én erre nem is gondoltam. Nem hiába él ő már külön a törzstől egy ideje, szinte magányosan, jól tudja mik a túlélés és a vándor élet velejárói. Jó megfigyelő és remek harcos, legalábbis ezt mesélték róla mások is, hisz ismerve unokabátyám, ő nem rest nagyzolni, hogy jobb fényben tűnjön ki bárhonnan is. Én eléggé elmerülök a piaci árusok portékáitól, amíg ő fél szemmel pásztázza a környéket. Hamar félmosolyra húzza a száját, amikor egy menekülő apróságot vél felfedezni, aki után a kalmár igen csak mutogat és szitkozódik. A menekülő elé lép és elkapja a grabancát, legalábbis megpróbálja, mert a nem sokkal kisebb démon elég kis mozgékonynak tűnik. A szárnyaival is közrefogja és ha mást nem, a farkát próbálja elkapni. Előre felkészült már agyban, miként állítsa meg a kis tolvajt, Naela biztos örülni fog neki, mert még nem találkozott démonnal az elmondása alapján. Persze inkább egy ilyennel találkozzon, mint a rosszabbik fajtájával.
- Korach, mi a fenét csinálsz? Fordul meg Naela, mert látja, hogy feltartóztat valakit, csak utána hallom a tömegen át közeledő kofát, aki valami paprikát emleget és egy kis enyveskezűt. Szinte még gyermek ez a démonszerzet. Nem vagyok benne biztos, hogy az, de a farka és pikkelyszerű bőre miatt nem tudok másra gondolni. Odafordulok a mérges emberhez.*
- Elnézést, ő velünk van, majd jobban figyelünk rá. Adok neki váltót, ami fedezi a paprikát, így távozik is morogva az illető. A nefilimekkel annyira nem akar senki összetűzésbe kerülni, de azért odaszúrta, hogy figyelhetnénk rá jobban is. Kérdőn fordulok nefilim társam felé, aki közben úgy döntött, hogy a vállára kapja a kölyköt és úgy fogja szorosan, nehogy leugorjon.
- Na most fogtam neked egy démont, ne nézz így rám, inkább menjünk nyugodtabb helyre, ahol beszélgethetsz vele. Mondja az idegesítő stílusával, amire én csak halkan sóhajtottam és követtem, így szembekerülve az áldozattal, akire eddig nem fordítottunk nagy figyelmet.
- Éhes vagy? érdeklődöm, elvégre még is csak lopott, ami nem olyan természetes, mi van ha éhes szegény? Olyan kis soványkának tűnik és elveszettnek.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
A hajsza izgalma és szépsége ellenére mégis unalmas volt, hogy mindig ugyanígy próbáltak elkapni, rettentően, ennek ellenére megérte. Remek étek volt, tudtam jól, az erdőben eltűnve szabadon lakomázhatok, már amennyire lakomának lehet nevezni, a francba is, de jó lenne szerezni hozzá valami sült valamit vagy kenye… MIÉRT?! MIÉRT PONT ILYENKOR KELL VALAKINEK BEZAVARNIA?!
Egy teljesen ismeretlen fickó lépett elém, éreztem, hogy nem fogok rajta könnyen túljutni. Nagy ember volt… egy pillanat… az embereknek mióta vannak szárnyaik? Megpróbált közrefogni velük, merre menekülhetnék? Megpróbáltam kitérni a keze elől, de ez csak annyit eredményezett, hogy megfogta a farkam, fájdalmasan erősen, az érzés végigfutott a gerincemen, úgy éreztem bármelyik pillanatban letéphetné.
- ERESSZ EL, ALANTAS GALAMBAGYÚ! - visítottam félelmemben, miközben a farkammal megpróbáltam visszaragadni a kezére, amennyire tudtam.
- Korach, mi a fenét csinálsz? -
- IGEN KORACS, MI A FENÉT CSINÁLSZ?! - ismételtem.
Rettegtem, mi van, ha elkapnak? Megölnek? Vagy rosszabb, levágják a kezem? Megégetnek? Karóba húznak? Kerékbe törnek? Kettéfűrészelnek, mint a kövér embert a téren? Nenenenenenenenene, bármit megteszek, csak azokat ne!
- Elnézést, ő velünk van, majd jobban figyelünk rá. -
MICSODA?! Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy kiállnak értem, pont az üldözőm miatt, logikus lett volna, ha a gondjaira bíznak, ahelyett, hogy a sajátjukba vesznek. Mégis mi a pokol lesz ebből? Közben válla fölé emelt és meg is pihentetett rajta, amit fojtottan tűrtem, csak remélni mertem, hogy nem vágják le térdből a lábamat közben.
- Na most fogtam neked egy démont, ne nézz így rám, inkább menjünk nyugodtabb helyre, ahol beszélgethetsz vele. -
Beszélgetni? Miről? Ez vallatás? Valamit láttam? Talán inkvizítorok és csak halogatják a kivégzésem puszta szórakozásból?
- Éhes vagy? -
Egy jó ideig nem válaszoltam, nem tértem magamhoz, hogyan lehetek még egyben, de tökéletes alkalomnak tűnt. Talán halálra untathatom őket és miután meghaltak elvehetem a dolgaikat, a fegyvert, a ruhát. Biztos adnak érte… valamit.
- Igen… kicsit… - néztem föl a paprikáról a nőforma galambemberre, biztos könnyű lesz kijátszani. A galambok buta lények.

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Korach kedélyesen felnevet a kis démon felháborodásán, főleg mikor galambagyúnak nevezi. Felettébb szórakoztató számára a helyzet, de csak mert sikerült elkapnia a kis menekülőt a tömegben. Naela persze, ahogy rokona számolt, megvédi a kölyköt egyből és pátyolgatni kezdi. Amíg nyugton van, addig azonban nem zavarja a férfit a kis aranyos.
- Te tényleg démon lennél? Még nem láttam démont, de ő elég érdekes volt. A kezem előrenyújtottam, hogy megérintsem az arcát. Gyengéden simogattam meg, az egész csak egy pillanat volt, különös érzés volt, elvégre kissé mintha pikkelyes lenne. Teljesen ellenmond mindennek, na meg ott a farka is, különös teremtés. A táskámból előveszek egy cipót, ami még elég friss és letöröm a felét, amit felé nyújtok, hogy vegye el.
- Te mindig így néztél ki? Amióta az eszedet tudod? Teszem fel a következő kérdéseimet, miközben eljutunk egy vendéglő teraszáig. Ott Korach leveszi magáról a kölyköt és leülteti maga mellé, a vállára felett a tarkójához téve a kezét, hogy ha szökni próbálna, akkor a grabancánál fogva állíthassa meg. Én a másik oldalára ülök le és felé fordulok.
- Ne haragudj, hogy elkaptunk, de szeretnék többet megtudni a fajtádról, nem fogunk bántani. Nyugtatom meg, elvégre én mindvégig kedves voltam vele és szeretném, ha együttműködő lenne.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Fura volt valakinek a vállán lenni, sosem gondoltam, hogy ennyire pöttöm lennék, vagyis de, csak nem ennyire. Zavaró volt, tehetetlennek éreztem magam, úgy éreztem kifosztottak, de nem tehettem sokat a szabadságomért, most kivételesen jól kellett viselkednem. A nő a galambagyú mögött ballagott.
- Te tényleg démon lennél? - ez tényleg hülye, mint egy madár. Elég lenne rám néznie és gondolkodnia, vagy csak tetteti a hülyét és azt akarja megvizsgálni, hogy én is hülye vagyok-e? A rohadék, nem is voltam hajlandó válaszolni, sértő volt. Egy kicsit morcosabban ugyan, de tovább… aztán megtörtént, amire nem számítottam… Megsimogatta az arcomat.
- HAGYJ BÉKÉN, TE LENGE RUHÁS, KÖNNYŰVÉRŰ BANYA! - visítottam, pár pillanat döbbenet után miközben a férfi hátán megtámaszkodva még előrébb toltam magamat, hogy még jobban hallja. Magamat sem értettem, csak egyszerűen nem éreztem biztonságosnak az érintését, valamiért nem, rettentő rossz érzésem volt ezzel a kettővel kapcsolatban, ennek ellenére körbetapogattam a fickót a farkammal, bár nem tudtam, hogy pontosan mit találok magamnak, az is lehet, hogy feleslegesen kockáztatok. Még meglepőbb volt, hogy ételt akart adni, először nem a nyújtott darabot akartam, hanem amit magának vett, az valahogy csábítóbb volt. Biztos kisebbet tört nekem a sajátjánál és be akart húzni a csőbe! Az álnok! Végül nem voltam hajlandó elfogadni egyiket sem.
- Megnézhetem mindkettőt, ha letesz? - kérdeztem, kértem a nőtől a fickó hátára mutogatva, amennyiben nemmel válaszolt elvettem a felém nyújtott felet, de szemmel tartottam a másikat is.
- Te mindig így néztél ki? Amióta az eszedet tudod? - még mindig tesztel? Fogalmam sem volt.
- Nem, a démonok minden évben levedlik a bőrüket és új kinézetet nyernek, ezután meg kell enni a bőrt, különben meghalunk. - hazudtam próbálva elnyomni a kitörő nevetést és természetesen viselkedni, de a halovány mosolyt csak nem sikerült megfojtani, de nem is gond. Direkt volt nevetséges és talán ő is megérti, feltéve, hogy van egy cseppnyi esze.
Éreztem, hogy időnként nő és csökken a nyomás a csípőmnél. Felfelé mentünk? Pár lépés után meglátszott a lépcső, amin fölment, ahogy gondoltam. Rettegtem, mi lesz velem?
A fickó lerakott, leültetett és ráfogott a tarkómra, nem ellenkeztem, az jobbnak tűnt jelenleg, mint küzdeni és nem is voltam annyira vérszomjas, a vér amúgy sem tűnt túl finomnak, inkább kerültem, nem tudtam, hogy a sápadtak mit ettek annyira rajta. Biztos szívás volt megszerezni, aztán ott van a fémes íz, az a gyomorforgató aroma. A nő a másik oldalra. Bekerítettek, kétségbeestem a tehetetlenség érzésétől, de nem veszthettem el nyugalmam. Nyugi, Iboket! Rendben leszel! Csak maradj nyugodt és mikor eljön az ideje, bizonyosan lesz lehetőséged elmenekülni! Van remény, csak maradj elszánt és használd az eszed!
- Ne haragudj, hogy elkaptunk, de szeretnék többet megtudni a fajtádról, nem fogunk bántani. -
- Azzal már elkéstetek... - fordultam a nőhöz - Tudod, hogy mennyire fáj, ha olyan erővel megfogják a farkad? NEM, NEM TUDOD! NEKED NINCS! - majd a férfihoz fordultam és ráböktem a karjára. - Te pedig minek fogsz?! Ketten is ültök mellettem, esélyem sincs, hogy elmeneküljek, mégis úgy vigyázol rám, mint egy rabra! Ha csak mesét akartok, mire fel ez a nagy fogdosás?! - Igazából, volt lehetőségem elmenekülni, egy pillanatnyi idő kellett, hogy szerezzek pár méter előnyt. A férfi, igaz nagyobb volt, én viszont fürgébb, ha nem is tudom lehagyni rövidtávon, irányváltoztatással ki tudnám játszani. Csak egy pillanatnyi figyelmetlenség kell! Hozzáláttam a cipó vizsgálatához vagy majszolásához.
- Mit szeretnétek tudni? - néztem vissza a nőre.

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Még sose látott démont és ez az ártatlan kis fejecske nem tűnt rossznak és gonosznak, sőt veszélyesnek sem. Egészen aranyos volt, amíg meg nem szólalt és le nem könnyűvérű banyázott. Akkor egy csíkká szűkült eddig kedves mosolyom és a szemöldököm is kicsit felszaladt, ám az inkább a meglepetéstől. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékenyen érinti, hogy kedvesen megsimogatom az arcát. Nem csak pikkelyesnek tűnt, olyan is volt. Korach a másik kezével megfogja a grabancánál is visszahúzza a kislányt, hogy ne akarjon annyira abba az irányba mozogni, Naelát elvégre meg kell védenie és ki tudja mikre képes ez a kis ördögfióka, akiből csak úgy jönnek a csúf szavak.
- Nem bántottalak, ne legyél undok. Szólal meg Naela nyugodt hangon, azért ennyitől még nem fogja felidegesíteni magát. Rosszul esett, az biztos, mert nincs igaza, vagyis a banyában biztos nincs, a könnyűvérűre meg inkább nem is akar most gondolni.
- Megnézheted, de még nem tesz le. Mindkét felet odanyújtom, a nagyobbat adtam neki oda alapból, de ha a másik felét is kéri, hát legyen, rajtam nem múlik. Az újabb kérdésemre már elég normálisan válaszolt, bár amit mondott, nem tűnt igaznak. Korach hallva a kis hazugot kicsit megdobja a vállán, hogy ne érezze magát annyira kényelmesen mégsem. Persze eleve nem lehet túl kényelmes, de annyira nem is érdekli őt ez az apróság.
- Nem én kaptalak el és szerintem jobban jártál, mintha a az a kalmár kap el és átad a helyi őröknek. A lopás bűn. Válaszolok neki, majd megérkezünk egy fogadóba, ahol kivettünk egy szobát. Nem szól senki semmit, amiért a nefilimek egy démont cipelnek, természetes jelenség is lehetne. Jobbnak látják nem foglalkozni vele, így hiába is kiabálna szegény lány, nem találna segítséget.
- Leteszlek, amint olyan helyre értünk és én tudom, milyen fájdalmas, ha a farkadnál fogva elkapnak. Szólal fel Korach, amire Naela a homlokára teszi a kezét és felsóhajt. Most komolyan szükség volt erre, hogy ő is megszólaljon? Pláne ilyesmit.
mikor a szobába belépünk és bezárja az ajtót Naela, akkor az ágyra leteszi Korach a kis démont és a vállán tartja a kezét, fogva, nehogy meglógjon.
- Mik is valójában a démonok és mi célotok van itt ezeken a földeken? Teszem fel a kérdést, ami érdekel. Nem tudok sokat a démonokról, sokkal több ismeretet kell szereznem róluk.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Mik is valójában a démonok és mi célotok van itt ezeken a földeken? - komolyan beszélt? És mi az, hogy a lopás bűn? Kizárólag akkor bűn, ha a tolvaj béna és elkapják, ha nem kapják el, akkor az áldozat hibája, hogy nem figyelt eléggé! Mammon nevére, szégyenletes volt ilyet mondani, ráadásul engem sem kaptak el, mert a kalmár nem fogott meg és a paprika még mindig nálam volt. Lényegében segítettek. A válasz kitalálása idejéig egyszerűen várattam őket és a két cipófelet vizsgálgattam, mérlegként használva a két kezecském a súlyát néztem, megnéztem, hogy penészes-e valamelyik, megszagoltam. Sikerült kitalálnom, végül is az igazságot terveztem megmondani, ha a hazugságomat nem hitték el, akkor talán ezt sem fogják.
- Nem t'om… Még kicsi vagyok… Fogalmam sincs. - mondtam szintén mosolyogva, ahogy a hazugságnál is, hátha beveszi a buta.
- És ti mik vagytok? Emberek? Az öltözetetek nem emberekre vall, az övék többet takar. - néztem az asszonyra az utolsó mondat végén. - Ti mit akartok? Hódítók vagytok? Követek? Ha ti lesztek Hellenburg új urai, lehetek a kincstárnokotok? Nem tudok még számolni, de gyorsan tanulok és halálomig szolgálhatlak titeket. Vicces lenne, nem? -
Hirtelen egész izgalmasnak tűnt, ha lerohanják a délt, akkor talán segíthetnék a munkájukban, bár utólag belegondolva elég monoton munka lenne, de legalább a birodalom összes kincsét én kezelném! Az ereimben is arany és gyémánt folyna! Izgalmas volt belegondolni és szerettem volna hinni benne, hogy így lesz, bár titkon sejtettem, hogy nem lesz belőle semmi, de mégis.
- Ugye szerintetek is meg tudnánk csinálni? Ugye?! - néztem a férfira, majd izgalmamban megpróbáltam közelebb menni a nőhöz, hátha nem hallja elég jól, amit mondok.
- Van seregetek? Hány fő? Milyen felszerelésetek van? Kellhet még? -

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
- Kicsi vagy? Hát azt látjuk! Nevet fel Korach és megpaskolja a buksiját a démonlánynak. Nagyon kis aranyos egyébként, de mégis csak egy gyermek, ahhoz meg nem füllik úgy a foga.
- Nefilimek vagyunk, félangyalok. Válaszol Naela, majd az unokatestvére a vállára teszi a kezét, hogy ezt inkább most ő magyarázná meg a démonnak. Halk sóhajjal át is adja a lehetőséget, bár érzi, hogy nem kellene.
- Hellenburg semmi ahhoz képest, ahonnan mi jöttünk! Sokkal nagyobb és tele van arannyal és szép drágakövekkel! Mindig jól jön egy plusz kincstárnok, de nem tudom mennyire bírnád azt a rengeteg kincset számolgatni. Úgy mesél, mintha minden igaz lenne, még a kezével mutogat is hozzá. Végül amúgy meg csak kicsit nagyzol, de arany és nagy tér az van bőven, elvégre valaha a sivatag az övéké volt, az meg bizony hatalmas.
- Persze, ahhoz, hogy hazajussunk információkat kell gyűjtenünk, hogy megtudjuk kiket engedhetünk be a birodalmunkba és itt jössz te a képbe. Nem sokat tudunk a démonokról és így nehéz eldönteni, hogy velünk tarthatsz-e vagy sem. Ezt a várost és északot már nem tudjuk megtéríteni, így inkább vinnénk át magunkkal az értelmes kiválasztottakat. Naela csak kedvesen mosolyog, nem szeretné elrontani ezt a mesés magyarázatot, mert még meg is állja a helyét többé kevésbé.
- Szóval, ha te nem tudsz semmit, nem vagy hasznunkra, akár el is engedhetünk. Szólal meg végül Naela, majd Korach folytatja a mondatát.
- Vagy segíthetsz nekünk, ha úgy érzed tudsz és cserébe gazdag lehetsz!


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Kicsi vagy? Hát azt látjuk! - nevet a férfi, mire morcosan rámeredek, majd inkább az asszony felé nézek. Biztos voltam benne, hogy meg fogok nőni, ahogy az emberek is mindenki növekedett, akit emberek neveltek és én is voltam a gondjaikban egy ideig, ráadásul még csak el sem kezdtem nőni… csak nem maradhat el. Azonban mégis csak megbocsájtható volt a sértés miután megsimogatta a fejem. Kellemes volt.
- Nefilimek vagyunk, félangyalok. - szólt a nő, amitől egy pár pillanatra lefagytam, majd végigfutott a hideg a hátamon. Ez megmagyarázza miért volt annyira zavaró az érintése, de a férfié miért nem zavart? Nem értettem. Mit meséltek a gyerekek az angyalokról? Szárnyak, szentek, Isten szolgái, körülbelül ennyire emlékeztem. Az Úr csapást küldött volna rám? Miért? Rossz gyerek voltam? Itt a vég? De azt mondták, nem akarnak bántani… Pillanat… Félangyalok? Félig szentek? Egy szárnyuk van? Félig Isten szolgái? Micsoda? Miért pont tőlem kérdezik? Nem lenne könnyebb Istentől kérdezni? Isten mindent lát, mindent tud és igazságos, bár még sosem találkoztam vele, de a papok biztos, miért hazudnának? A nő csak sóhajtott a mondat végén.
- Akkor ti csak félig vagytok szentek? Egy szárnyatok van? És csak félig vagytok az Úr szolgái? Ez hogy lehetséges? - értetlenkedtem, most először őszintén.
bár érzi, hogy nem kellene.
- Hellenburg semmi ahhoz képest, ahonnan mi jöttünk! - kezdte a férfi, felé fordultam. - Sokkal nagyobb és tele van arannyal és szép drágakövekkel! Mindig jól jön egy plusz kincstárnok, de nem tudom mennyire bírnád azt a rengeteg kincset számolgatni. - izgatottan hallgattam a történetet, ahogy mesélt a tengernyi csillogó arany és drágakő rengetegről, bár nem tudtam elképzelni milyen egy tenger, de biztos nagy volt. Örültem, hogy kellene nekik a segítségem ennyi kincset számolni.
- Nagyon! Nagyon nagyon sokáig bírom! - sipítoztam lelkesen és kérlelőn, látni akartam azt a helyet, amilyen hamar csak lehetett, nem volt egy pillanatnyi vesztegetni való időm.
- Persze, ahhoz, hogy hazajussunk információkat kell gyűjtenünk, hogy megtudjuk kiket engedhetünk be a birodalmunkba és itt jössz te a képbe. Nem sokat tudunk a démonokról és így nehéz eldönteni, hogy velünk tarthatsz-e vagy sem. Ezt a várost és északot már nem tudjuk megtéríteni, így inkább vinnénk át magunkkal az értelmes kiválasztottakat. - ez viszont szíven ütött, mert nem nagyon tudtam ebben segíteni. Az pedig, ha nem tudok segíteni azt jelentette, hogy nem tudnám megszerezni azt a sok mindent, amiről meséltek. ÁTVERTEK! Összeszorult a szívem, egy pajtás elvesztése sem lenne ennyire fájdalmas, úgy éreztem mindjárt fölrobbanok a bánattól, csak kell lennie más módnak, hogy megszerezzem a kincsüket.
- Szóval, ha te nem tudsz semmit, nem vagy hasznunkra, akár el is engedhetünk. -
- Vagy segíthetsz nekünk, ha úgy érzed tudsz és cserébe gazdag lehetsz! -
- Én… Én nem tudok semmit… Csak annyira emlékszem, hogy egyszer csak fölébredtem és nem tudtam semmit és féltem és fáztam és éhes voltam… és vágytam… - ekkor ráfogtam a ruhámra. - Nem tudtam kié, de akartam és akarok, ezt és sok mást... - ekkor elpityeregtem magam, nem tudtam, hogy elég lesz-e, de éreztem, hogy nem és sosem jutok be a Mennybe a sok érme és kövecske közé és sosem lehetnek az enyémek. Micsoda Pokol, vajon a többi bűnös is így érzi magát? Nem azért fáj, mert nem a Pokolba kerülsz, hanem mert sosem juthatsz be a Mennybe? Szörnyű volt. Meg akartam halni ott helyben, ez egyenértékű volt az örökkévaló szenvedéssel.
- Azt mondtátok, hogy nem fogtok bántani… Akkor miért… - Miért nem tudtak befogadni? Csak egy kicsit fokozódott a bőgésem.

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Korach csak elhúzz a száját mosolyra, mert ez a morcos nézés nagyon kis aranyos. A fejsimogatás meg láthatóan tetszik neki, szóval ezt azért megjegyzi magának, ebből még sok minden lehet.
- Csak félig vagyunk szentek bizony, viszont nem nem egy szárnyunk van, ahogy azt láthatod is, hanem csak kisebb, mint az angyaloké. Mi sokkal jobb társaság vagyunk azokhoz képest hidd el. Persze csak Korach gondolja így, Naela inkább elfordul és ráhagyja ezt a férfire, mivel ő találta ki, nem sokat tud hozzátenni.
- Nos, hogy ki szolgálja az Urat vagy ki nem, azt mindenki maga dönti el. Látva a nagy lelkesedést még szélesebbre húzódik a férfi nefilim szája, hát ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis aranyos démonba ütköznek. Van egy olyan sejtése, hogy az arany és a drágakövek lesznek azok a dolgok, amik vonzzák őt, így erre kell alapoznia mindent.
- Helyes-helyes, mert rengeteg van odahaza a sivatagban, de ott mindenki eltéved, ha nincs vele egy nefilim! Nem lenne jó, ha elindulna egyedül a déli sivatagba, bár lehet már előtte a félangyalok táborába bejutva is elég aranyat és ékkövet fog látni, hogy ne menjen tovább.
- Nos, szerintem mindent elmondtál egy démon születése utáni pillanatról. Nincsenek emlékeid előző életedből és előjön a démoni éned. Foglalja össze Korach és odamegy megsimogatni a fejét ismét.
- Nem kell sírni, máris segítettél és még hasznunkra lehetsz, nem fogunk bántani. Mondja mély, de mégis megnyugtató hangon és elővesz egy családi ékszert, amiben biztos, hogy lecsap majd rá a kicsi bőgőmasina.
- Ez a jutalmad, de meghagyom, hogy elvedd, ha tetszik. A zsebébe csúsztatja az aranygyűrűt, amiben egy piros kő van belefoglalva. Számára ez semmiség és biztos benne, hogy ha ellopja a kis tolvaj, akkor sem fogja továbbadni senkinek.
- Igaz, később is tudsz még segíteni, előtted biztos könnyebben felfedik magukat a démonok és biztos mesélnek a fajtátokról neked, ha érdeklődsz náluk. Szólal fel Naela végül, egy informátor mindig jól jön.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Rudenz von Hellenburg

Rudenz von Hellenburg
Design manager
Design manager
A játékot lezárom, jutalmatok 100 TP.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.