[Magánjáték] A déli reggeli - Nessa & Mein

Kinyitom a szemem, majd körülnézek a szobában. Ásítok egyet. Jobb zezemet használom, hogy az erős napsugarak ellen védelmet alkossak belőle.  Sóhajtok egyet, aztán némán kikászálódok az ágyból.  Ásítok kettőt, miközben a tegnap estén töprengek, hogy mit csináltam. Eszembe jut, hogy Sternschnuppenfallban vagyok, de a többi részlet homályos számomra. Ellenőrzöm, hogy minden ruhám és felszerelésem maradéktalanul nálam van, csupán utána engedem meg magamnak, hogy végre mosakodás után felöltözzek. Beugrik az iszogatás, végül a botorkálós ágyba zuhanás, a fura ruha levétel, s végül az álomba zuhanás.
Nincs mit ennem, vagy innom. Szerencsére egy fogadóban szálltam meg, s nem egy kétes állapotú kocsmában. Ott már régen elvesztettem volna a fegyverem, vagy pénzem, főleg ha egy asztal lapjára rakott fejjel aludtam volna el. Korog a gyomrom, ami sürgeti az elkészülésem. Elindulok, s az első helyszínami fogad az a hosszú folyosó. Fából van, s régi festményeket helyezkednek el rajta. Egy a témája mindegyiknek, az pedig egy folyóról szól. Az ottani helyzetről. A legfeltűnőbb, hogy a padlót barna szőnyeg fedi a lépcsősorig. Ott lesétálok a közös részbe, s a fejemmel biccentek egyet köszönés gyanánt. Van élet, mert nehezen találok szabad asztalt. Mire kinézek egy kétszemélyeset, addig egy démon elfoglalja. Odasétálok, közben nyitott füllel meghallok pár lényegtelen információt.
- Elnézést! Már nincs több hely ezen kívül. Megkaphatnám? – tekintetem végigszalad a teremtésen, azonban próbálok nem tudomást venni a démoni szépségéről.

Előző nap egy fogadóban szálltam meg. Abból a fajtából, ahol nem kérnek egy egész vagyont egy éjszakáért, de a szobák kulcsát nem adják oda, csak a vendégeknek, akik azt kivették. Sokáig fönt maradtam, de végül senki sem akart ágyba vinni, úgyhogy nekem is ki kellett venni egy kis, egy személyes szobát. A hely több mint felét az ágy foglalta el, bár nem is kellett több az alváshoz. Másnap nem siettem el a felkelést, és ahogy láttam, milyen későre jár már, inkább vártam még fél órát az ágyamban, hogy egyből ebédelni mehessek majd. Ahogy kinézek egy asztalt, tűnik csak fel, hogy mennyire tele van a fogadó. Jó profitjuk lehet. Elkezdem kanalazgatni a jó meleg zöldséglevesemet, ám egy férfi megzavar ebben. Alaposan megnézem magamnak, mielőtt hellyel kínálnám. A nyúzott arca egyértelműen másnapról árulkodik, túl sok ilyen arcot láttam már, hogy ezt ne vegyem észre egyből. Arról meg megpróbálok nem tudomást venni, hogy csak azért akar mellém ülni, mert máshol már nincs hely, inkább sikertelenül, mint sikeresen...
-Tessék csak. -Tolom ki a lábammal az asztal alól a szemben lévő széket. -Hosszú éjszaka?
A szememet a férfin tartom, miközben a tányéromhoz hajolok, hogy egy újabb kanál levest megfújjak, majd megegyek.

Kitol egy széket, ami vele szemben található. Arcomra kiül egy kisebb elégedettség, egyik részről, mert van helyem, másod sorban a távolság szintén fontos. Abban a hiszemben vagyok, hogy a helykínálás után nyugodtan lehetek, s nem kell jártatnom a szám. Ezúttal nincs olyan szerencsém, mert asztal társaságom rákérdez az egyértelműre.
- Köszönöm – jelzem e szóval, hogy elfoglalom a felkínált helyet.  Tekintetem rajta tartom, miközben megfogom a szék támláját. Ő hasonlóan cselekszik, miközben folytatja az étkezést. Lehuppanok a helyemre, s beljebb húzom magamhoz.
- Hosszú utazás – nézek továbbra is a szemébe. Hátradűlök a széken, s abban reménykedek, hogy jön egy kiszolgáló, s leadhatom számára, hogy mit szeretnék étkezni. Figyelmem a környezetemre terelődik, s nem pedig csinos nő előttem. Megnézem, hogy van-e hozzá hasonló idebent, azonban a hosszas nézelődésem után kiderül a végeredmény. Magyarán akinek az asztalánál vagyok, az messze kiugróan szép. Nem vagyok szerencsés, ha szép nőkről van szó, így igazából én nem erőltetnem a továbbiakban a beszélgetést vele. Engem nem zavar a csend, meg a beszéd hiánya, azonban a másik szintén úgy gondolja?A belső térben többször próbálok körbenézni, hogy találjak valami érdekeset. Végezetül csak ott kötök ki, hogy férfi létem nem meghazudtolva pillantok oda, ahol szabadon van hagyva a bőrfelülete.

Nem túl beszédes az új társaságom, de ezt tudom, hogy nem róhatom fel neki, fájós fejjel én sem mindig akarok azon gondolkozni, hogy beszélgetni kellene. Vagy, úgy egyáltalán semmin. Utána ahogy leül, elkezd mindenfelé nézelődni. Először csak azért ül mellém, mert nincs más hely, utána meg miután leült, még a tekintetemet is kerülni próbálja? Ez azért kicsit szemtelenségnek tűnik, ami miatt húzom is a szám szélét, talán nem is csak gondolatban, de ezt persze biztosan nem veszi észre, miközben máshova figyel. Előbb-utóbb azonban csak elkezd rám figyelni, mire én reflexszerűen kicsit kihúzom magamat, hogy jobban látszanak az idomaim. Lehet, hogy nem is az én tekintetemet próbálta meg kerülni, hanem csak... szétnézett, hogy van-e ismerőse, vagy kiszolgálót keresett? A bátorságán felbátorodva úgy döntök, hogy érdemes lehet kicsit jobban megismerkedni, talán nem is olyan elveszett ember.
-Utazás? Honnan, és merre, ha nem vagyok túl tolakodó? Egyébként Nessaris Maera. Nyújtom neki a kezemet, és egy gyorsat rá is kacsintok, nem tudom miért.

Észlelem, hogy kihúzza magát, így a dombok íve csábítja a szemem. Míg nem szólal meg, addig rajta felejtem a tekintetem. Nem sokkal utána, hallom a hangját, így kapok észhez én is. A figyelmem központjába az arca kerül, miközben hasonlóan teszek én is, mint ő: kihúzom magam.
- Messziről jöttem, s arra megyek, ahol találhatok is valamit. - nézek rá, mert hamar meglep a bemutatkozásával. Tudom, hogy nekem kellett volna hamarabb, de az ilyesmiben nem vagyok olyan jó. Hagyom inkább, hogy ússzon az árral a beszélgetés.
- Meinhard Wittenbrink – kéznyújtására hasonlóan cselekszek, majd ha megfogtam a kezét, akkor meg is fogom finoman. Ennyi úriember szorult belém, hogy ne csak tátogjak, mint a hal a parton. Egyáltalán nem tűnik a személye veszélyesnek, azonban nem jelenteném ki előre, hogy megbízható. Fogalmam sincs, hogy mit kérdezhetnék tőle, mert nem akarom sem megsérteni, vagy haragosommá tenni.
- Kegyednek vannak céljai? - nézek bele a másik szemébe, úgy célirányosan. Az arcom vonásai a semlegesből átvált keménnyé. Eszembe jut a saját célom, amit egyáltalán nem veszek félvállról. Meg akarom találni Azrael Kardját, ha mások nem is.

Aha, semmit nem mondott el arról a hosszú utazásról. De ha titokzatos akar maradni, nem feszegetem a témát. Bemutatkozik ő is, és finoman megfogja a kezemet, hogy kezet rázhassunk.
-Célok? Egész biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami. Az enyém mondjuk elég unalmas. Neked milyen céljaid vannak? Dobom vissza a labdát, és elgondolkozok rajta, hogy mit is mondjak neki, ha rákérdez, mi is ez az unalmas célom. Azt mégsem mondhatom neki, hogy egy hatalmas hárem, pedig ez az első, ami eszembe jut.