[Magánjáték - Damien & Nessa] Im Wein ist die Wahrheit

Egy különleges kérés érkezett a birtokra. Egy meglehetősen hosszú fantázianevű borból rendelt tekintélyes adagot egy nemes, akivel nem ártott kedvezően tartani a diplomáciai kapcsolatokat. A grófnő otthon maradt ezúttal a gyermekével, mint oly sokszor, s Damien őszintén remélte, hogy nem bánta ezt. Mina nem szerette cselédekre bízni a gyermeket. Senkire nem szerette bízni, még akkor sem, ha borzasztóan fáradt volt attól, hogy el kellett látnia őt.
Damiennek viszont hasznos volt már csak kilépni is a kastélyból.
Ahogy a kék tornyok rózsás illatukkal együtt eltűntek mögötte, fellélegzik és megdörzsöli homlokát, lelkifurdalásos megkönnyebbüléssel.
Hellenburgba érve azon veszi észre magát, hogy figyel mindent, akár egy gyermek. Ritkán jár errefelé egyedül, így minden újnak fest, pedig már sokszor látta ezeket az épületeket, a hajnalban munkába vonuló embereket, piacon az árusokat.
Mina még minden bizonnyal alszik. Hacsak Sebastian fel nem keltette.
Ekkor jut eszébe, hogy körbenézhetne valamelyik piacon, hogy vigyen neki valamiféle ajándékot. Nem, mintha a maga életkorával különösen felfogná még a kisfiú, hogy mi az. De enni nagyon szeret...
...meg talán akad errefelé valami játék is, amit talán nem tör szét rögtön.
Megállítja hát a lovakat és körbenéz Hellenburg egyik, a város szélén található piacán. Udvarias mosollyal hűti le a kofákat, akik zöldséget és gyümölcsöt sóznának rá, erre most nincs szüksége. Sikeresen talál egy bódét, ahol apró fajátékokat árulnak, s vesz egy strapabírónak tűnő kisebb falovat. Kemény fából készült, s fehérre van festve, hintaló. Nem kerül szinte semmibe.
Ezek után előveszi táskájából a sebtében felskiccelt térképet, amelyet a nemesember üzenetküldője magyarázata alapján alkotott, hogy ne kelljen kérdezősködnie, merre is van az a bizonyos kocsma. Nos, az illető valamiféle más szóval illetve, tekintve, hogy egy igen drága és magas rangú helyről van szó, de alapvetően alkoholügyben járul oda, így... kocsma.
Néhány fölösleges kanyar után meg is pillantja a cégért: élénklila szőlőfürt egy világoszöld háttér előtt, lemenő nappal a hátterében, alatta cikornyás betűk, nehéz kivenni, de határozottan az a név, amelyre neki szükség van.  Visszfény Borozó. Mily kreatív.
Bár lényegében minden létező fogadó- illetve kocsmanévre ezt a megjegyzést szokta alkalmazni, talán nem annyira igazságosan. Rengeteg ilyen létezik elvégre.
Végiggondolja, pontosan mennyit is kell rendelnie abból a borból, majd vesz egy nagy levegőt és benyit az épületbe. Határozott léptekkel a pulthoz siet, bejelenti,  mifélét szeretne vásárolni, s ellenőrzi óvatosan figyelve, hogy a papírra valóban az kerül-e. Majd készségesen megköszöni és mivel beletelik egy időbe, míg hazaér, előtte rendel egy adag sültet, majd egy félreeső asztalhoz ül s várja, hogy étele megérkezzék.

Gondolatban már szervezkedik, s csak sokára kapja azon magát, hogy már megint nem éppen a pillanatban él, hanem visszalovagolt a kastélyban és intézi a dolgait. Pedig most egyedül van. Nos, emberek veszi körül, ez igaz, azonban olyanok, akik nem tudják, ki ő. Ez már majdnem egyedül. Akár ki is élvezhetné, ritka alkalom.
Elkalandozása eredményeként nem tűnik föl neki az ismerős hang és alak, csak akkor, amikor fölpillant a kiszolgálószemélyzetre, és hibát érzékel a rendszerben.
Nos. "Hibát". Valószínűleg sokkal inkább egy viccről lehet szó.
Szórakozott mosoly telepszik az arcára és ott is marad, amíg Nessa végigmondja a szövegét, majd helyet foglal mellette s lazán tegezésre vált.
- Igazán köszönöm a szívélyes kiszolgálást. Egy kisebb adagot rendeltem különféle borokból. Szükségünk van rájuk, vendégségek és hasonlók - jegyzi meg kissé szürkén, érezhetően fáradtan. Amíg valakinek nincs az önmaga elképzeléséhez képest meglepően hatalmas vagyon, s ezzel adódó státusza, talán nem gondol bele, mennyire kimerítő is lehet ez. Ám joga persze nincs panaszkodni, hisz mindene megvan, míg mások éheznek. És szomjaznak. A státusz persze segít, hogy ezen némileg változtasson, de nem eleget, főleg, amíg különféle nemeseket kell parádéztatni fényűző lakosztályukban havonta többször.
Ezért is "imádja" az efféle beszerzéseket. Kérjen valamit s fizessen érte, mikor voltaképp nem is vágyik rá. Sebaj, meg kell tenni, s Wilhelmina grófnő természetesen nem látogathat ide, amikor fia van, ráadásul igencsak fiatal. S különben is. Ha Sebastian nem létezne, Damien akkor sem engedné, hogy Mina járkáljon mindenfelé. Legalábbis nem egyedül. Igen, talán jönne vele, s rácsodálkozna mindenre. Ahogy mindig is tette.
- Éppen itt dolgozol? Vagy csak megtréfáltál?- kérdi halvány mosollyal, majd eszébe jut, hogy a szüreti bálon is a konyhán dolgozott Nessa. Nos, valamiből pénzt is kell szerezni. Zavartan gondol bele, hogy nem sok ötlete van arról, az efféle démonok hogyan jutnak pénzhez. Nem sokkal beszélt életében, a legélénkebb emléke pedig az eichenschildi bordélyházhoz kötődik, ahol, nos, logikus professziót láttak el a csábdémonok.
Valószínűleg az az épület is csak egy halom rom már.
Mennyi borús gondolat. Megfordul a fejében, hogy nyúljon a borospohárért, de még nem teszi. Előtte ennie kellene valamit, s most inkább beszélgetne. Nessa feltűnése a meglepetés jóleső érzetével tölti el.

Helyeslően bólogat. A legtöbb efféle bálnak több köze van a protokollhoz, mint a szórakozáshoz, bár szokott igyekezni, hogy Mina ne legyen teljesen kimerült a végére, rendszerint sok feladatot elvállal, s odafigyel, hogy ha már nagyon sok lenne valami, átvegye tőle a feladatokat.
Nessa bizonytalan "gazdagok"-ján önkéntelenül is felnevet halkan. Annyira meglepődik, hogy képtelen visszafogni.
- Elnézést. Furcsa, hogy valakinek ez nem természetes, jó ideje ez az életünk. - Néha nem ártana magát is emlékeztetnie, jut eszébe. Ugyanakkor... igen gyakran emlékszik vissza ez előtti életére. Néha vágyódva, néha kevésbé. Sok előnye van, hogy nem kell a túlélés miatt aggódniuk. Sok előnye van a hírnévnek is. Ez is jár azonban olyan feladatokkal, melyeket gyakran a háta közepébe sem kívánna. - Eichenschild ostromának "köszönhetjük". - Nem rajzol idézőjeleket a levegőbe, de hallatszik a hangsúlyából. Elhivatottságukért jutalmat kaptak, azonban az az esemény minden, csak nem valami, amire büszkének lehetne lenni.
Könnyed odafigyeléssel nyugtatja szemét Nessán, udvariasan. Szavai mögött megszokott felszínességet vél felfedezni, szinte a legegyszerűbb mondat is flörtként távozik a szájából.
Megemeli a poharát és iszik.
- Legutóbbi találkozásunk alapján gondolhattam, hogy itt dolgozol. - mutat rá magyarázatként.
Ahogy Nessa a fülébe suttog, megborzong, és biztos benne, hogy egész azon oldali karján végigfut a libabőr. Vajon ez feltűnő? Nagyrészt takarja az öltözéke.
Hálás érte, hogy Nessa ekkor hátat fordít, így van ideje rendezni vonásait. Ha pirulást szeretne látni, a démonnak nem kell csalódnia.
Lázasan gondolkozik a válaszon. Másodpercei vannak, pillanatai. Ismét megemeli a poharát, hörpint egyet, majd nagyot sóhajt, ahogy visszateszi az asztalra. Nyugalmat és könnyedséget erőltet az arcára.
- Nem tartozol nekem semmiféle szolgálattal - feleli engedékenyen, halvány mosollyal, ahogy Nessa visszaül vele szemben. A mondat úgy hangzik részéről, mint egy - remélhetőleg - jól irányzott pengevágás. Miért érzi úgy, hogy az egész beszélgetés egy kifinomult harc?

Ha világosabb bőre lenne, most látványosan elsápadna. Látható így is, ahogy kissé megfeszülnek az arcán az izmok, s a nyugodt, könnyed mosoly picit ráfagy az arcára. Eichenschild. Milyen szimbolikus is lenne, ha valóban ez válna hivatalos nevükké. A mészárlás helyszíne, egy romhalmaz, mely... tény, hogy újjáépült azóta, de korántsem lett olyan, mint régen volt.
Jó kérdés, Nessa hol lehetett akkor. Eljátszik ezzel a gondolattal, és arra a megállapításra jut, hogy a démon talán el sem tudná képzelni, mi zajlott ott. Talán arra gondol, hogy Damien számára ez milyen dicsőség lehetett.
Nos, Mina így érezte egy ideig... kissé.
- Nos. Aligha illene a nevemhez. Az embereknek épp elég megtanulni, hogy hogy kell kiejteni a nevemet, ha az emberi nyelvvel kevernék, az már túl sok lenne. - próbálja elviccelni a dolgot egy félmosoly kíséretében. Meglepően jólesik mosolyogni. Ugyanakkor eszébe juttatja, hogy még mindig itt van, nem pedig úton.
A végén jó kedvvel távoznak. Hát persze. Minden bizonnyal nem csak az étel és ital miatt, fut át az agyán, és kényszerítenie kell magát, hogy tekintetét a bor felszínére fixálja.
Ahogy föltekint, épp nyúl a pohárért, hogy igyon egy kortyot, amikor megpillantja Nessa arcát. Keze megáll a levegőben. Az a mosoly... valamit elrontott. Csak ekkor jön rá, mennyire félreérthető volt, amit mondott.
Bolond.
- Nem... nem úgy gondoltam.
A szégyen úgy zúdul rá, mint a hirtelen jött záporeső, esélye sincs fedél alá menekülni, így úgy dönt, inkább elfogadja, hogy elrontotta és hagyja, hogy ázzon. Ujjaival megdörzsöli a homlokát és így arca nagy részét is takarja a keze. Persze nem maradhat mindig így.
Kattog az agya, hogy engesztelhetné ki Nessát. Eszébe jut, hogy meghívja egy italra, de azt most a ház állja, és egyébként is a pénzhez kapcsolódik, ezzel nem jutna előrébb.
- Ne haragudj. - kezdi, de nem bír rájönni, mivel folytassa. Most jönne az a rész, hogy magyarázkodik. Fáradt. Sok dolga van. Összezavarodott. Régóta nem beszélt emberekkel, leszámítva a hivatalos ügyeket, tele van az agya mindenféle ügyes-bajos dologgal. Ürügyek. Talán el sem hinné őket Nessa.
Miért zavarja ez annyira?

Újból felsóhajt.
- Elnézést a rosszul választott szavaimért. Próbálhatnék magyarázkodni, de inkább nem teszem. Csak kérni tudom, hogy higgy nekem.
Maga sem hiszi el, hogy itt könyörög. Ez az egész furcsa. Nem kellene történnie. Már rég úton kellene lennie. Ám ez nem olyan egyszerű, persze, nem könnyű ellenállni a föld vonzásának sem, ugyanígy Nessáénak sem.
Hogy mit gondol róla? Ennek bocsánatkérésnek kell lennie? Üres és gyönyörű bókoknak?
Nem, hisz őszinteséget kért. Netán arra vár, hogy Damien ronda dolgokat fog állítani róla, elvörösödve és az asztallapot bámulva?
Mély levegőt vesz.
- Segítőkész vagy és nagyon vonzó. - mondja, mintha csak azt mondaná egy levesről, hogy csodás az illata, tényszerűen, ám tagadhatatlanul kissé sóvárogva. - Nyilvánvalóan kedvelsz engem, de nem tudom, hogy azért vagy-e kedves velem, mert jobban kedvelsz, mint másokat. Nem nagyon láttalak másokkal.
Furcsa, hűvös félelem fészkeli be magát a gyomrába. Mint amikor álmában valami szörnyen meggondolatlant mond vagy tesz, és érzi, hogy nincs visszaút. A csábdémonok képesek igazságot is kicsalni az elméből? Maga is meglepődik, hogy ezek a szavak elhagyták a száját. Gyöngének érzi magát, mint egy darab papír. Kellemesen könnyűnek.
Nyel egyet és rájön, hogy a szemei csak a semmibe révednek. Egyelőre nem tér vissza Nessa szemeihez, csak néz maga elé továbbra is.

Lassan és gondterhelten vesz levegőt. Mit vár tőle a lány? Költői, hangzatos, lenyűgöző szavakat?
Nyilván nem. Hanem őszinteséget. De miért?
Rájön, hogy nem nagyon tud amögé tekinteni, hogy Nessa egy démon, s valójában nem kellene sokat tennie érte, hogy megkapja, amit akar. Azaz... amire szüksége van. Damien nem biztos benne, hogy tudja, Nessa mit is akar. Sőt.
Ahogy épp visszagörgetné emlékeit, hogy megkeresse azt a siralmasan kevés információt a Nessával való korábbi találkozásokról, a lány már beszél is tovább. Mégpedig őróla.
A "szexi" szónál nevet föl először halkan, zavartan, s kínosan elmosolyodva eltakarja homlokát a kezével. Az asztallapot nézi egyfolytában és hallgat, majdhogynem, mintha vádolnák.
Mogorvának tűnne? Megráncolja a homlokát. Valóban így lehet. Főleg, hogy amikor Nessa látta, nem épp olyasmivel kellett foglalkoznia, amit különösebben élvez. Álarc, hogy a társadalom könnyebben befogadja. Hát, eszerint mégsem túl jó álarc, ha ennyire át lehet látni rajta.
Bízz bennem, régen sokkal több álarcom volt, és sokkal gyakrabban viseltem őket.
Mikor tiszta szívűnek nevezi Nessa, alig állja meg, hogy ne forgassa a szemeit. Próbál rájönni, miért is érzi magát ennyire kellemetlenül - merthogy úgy érzi. Talán csak senki nem szokta megfogalmazni, milyen ő. Semmiképp sem ilyen hosszan. Úgy érzi magát, mintha gyónni jött volna, pedig mióta Nessa megszólalt vele kapcsolatban, ő még semmit sem mondott, és soha életében nem is tett olyat. Az egyházhoz nem sok köze volt életében.
Amint a lány Eichenschildet említi, keserűen felnevet.
- Nekem sem, Nessa. Nekem sem. Próbálom elfelejteni, de nem könnyű, amikor mindent, ami körülvesz, lényegében annak köszönhetek.
Az ágy, ahová lefekszik aludni. A falak, melyek körülveszik napjai nagy részében. A rózsák illata, mely beszivárog a kerthez közeli szobákba. A szolgálók, akik szaladgálnak a lépcsőn. A bőséges ételek, melyeket most már mindennap megengedhet magának. A frissen fésült haja. Az elegáns ruhái.
Mina szentélye az a hely, és egy fantasztikus palota. Bárcsak elfelejthetné, hogy miért is kapták. Ám a múlton rágódni meglehetősen haszontalan.
- És ki az, akinek a barátaim megismertek?
Most elveszi a homloka elől a kezét, s kissé felvont szemöldökkel néz Nessa szemébe. Hangja kihívóbb, mint szánta. Kíváncsi, a lány szerint miféle döntést kéne meghoznia. Miért is viselkedik úgy, mintha ismerné Damient? És legfőképp miért annyira fontos egy csábdémonnak az ő lelkét vizsgálni?
Aggódva gondol arra, mi lesz, ha nem menekülhet el az elől, hogy valami hasonló jellemzést adjon Nessáról. Nem fog menni. Rá kell jönnie, hogy alig tud róla valamit. Talán, mert nem voltak épp adottak a lehetőségek az ismerkedésre. Vagy talán, mert igyekezett nem figyelni.
Egyszer Nessa felajánlotta már, hogy együtt töltsék az éjszakát. Elutasította. És Nessa elfogadta ezt. Most pedig itt beszél vele türelmesen. Bármire is vágyik, az több talán, vagy más annál, amit bármilyen férfi meg tud adni.

Utólag megbánja, hogy újból kérdezett, így olybá tűnhet, csak a saját maga fényezését szeretné hallani. Koránt sincs így. Úgy érzi, húzza az időt, de mint látszik, a végén nem menekülhet.
Összeráncolja a homlokát. Miért várja tőle ezt ez a nő? Nem gondolta, hogy a magafajták ennyit szoktak... beszélgetni másokkal.
Amint ez a gondolat megfogalmazódik benne, nagyon hálás, hogy Nessa nem tud gondolatot olvasni. Valószínűleg vérig sértődne, és feltehetően joggal tenné. Ha viszont joggal tenné, akkor... lehet, hogy valóban szerett beszélgetni, hogy fontos ez neki, és nem csak...
Mina említésénél enyhén megrezzen a szája széle. Ez egy keserű mosoly volna, ha nem fojtaná el még csírájában. Hogy tudja-e ő most, hogy Damien mit érez? Jó kérdés. És fordítva is.
Mennie kellene.
De valahogy képtelen szabadulni ebből a kelepcéből. Valamit ki kell hát találnia.
Mikor eszébe jut, hogy mit, most már engedi, hogy szélesen elmosolyodjon, könnyeden, mint amikor valakinek eszébe jut egy régi vicc.
- Nos, az elmúlt pár percek alapján bebizonyosodott, hogy sokkal makacsabb vagy, mint sejtettem.

Próbálja egyenletesen tartani a lélegzetét. Nem egyszerű. Legszívesebben az asztal alá süllyedne, s nem egyszer megfordul a fejében, hogy nemes egyszerűséggel félbeszakítja Nessát, közli, hogy mennie kell, majd feláll és távozik.
De a hatalmas szóáradatnak mégis vége szakad, Damien megkönnyebbülésére.
- Nem úgy értettem a szolgálatot és a tartozást. Egyszerűen csak úgy értettem, hogy nem tartozol nekem semmivel és nem várok el semmit. Ennyi.- szögezi le, próbálván közömbösen tartani a hangját, s még megy is valamennyire. Ezek után elrejti arcát a kupa mögé és egy jó nagyot húz belőle. Ennek eredményeképp az ki is ürül. A fenébe.
Ezek után enni kezd, hisz a sültje lassan kihűlne, ha nem tenné. Mellesleg ez is egy jó mód, hogy ne kelljen beszélnie. Egy darabig. Csak reméli, a nő valóban hisz neki. Hihetetlen, meddig kell neki bizonygatni az igazát.

Nyel egyet. Utál csalódást okozni, most mégis úgy tűnik, sikerült. Próbál enni tovább, bár aztán inkább úgy dönt, ital nélkül nem szükséges erőltetni ezt. Gombóccal a torokban még nehezebb.
- A szívességet jobban kedvelem, mint a kölcsönös tartozásokat. - hárít ismét, és utólag talán visszavonná, de már nem lehet.
A tartozás elvárást szül, üzletiessé tesz mindent, teszi hozzá gondolatban, de hangosan nem szólal meg egy darabig.
Nessa lesüti a szemét. Damien csak nézi őt, picit összeszűkült szemekkel, elgondolkozva - vajon megjátssza vagy tényleg így érez? Egy démonnál nehéz tudni, főleg, hogy egy halandónál sem tudná biztosra megállapítani. Ezer meg ezer hivatalos vacsora nem lesz elég arra, hogy megtanuljon arcrezdülésekből olvasni...
Azon veszi észre magát, hogy halvány mosoly ül az arcán. Egész biztos, hogy nem az ő irányítása alatt került oda, de nincs kedve eltüntetni.
- Mit tehetnék érted? - kérdi egyszerűen, halkan, mélyen és könnyeden. Mintha álomból ébredne, nem teljesen tudja visszavezetni, honnan jönnek a szavak. Nincs, ami visszafogná őket. Mintha a keze újból közeledne a tűz felé és nem félne, hogy megégetik a lángok.

Halkan felnevet. Minden szóval jobban bebizonyosodik, hogy eddig nem igazán ismerte Nessát.
- Nem használsz ki. - Lassan elveszti a reményt, hogy bármit is el tud hitetni Nessával. De azért próbálkozni lehet.
A nő válasza - illetve kérése - meglepi, s elszégyelli magát, amiért nem erre számított. Bár lassan annyira ködösnek érzi az elméjét, hogy nem fogja elszégyellni magát semmi miatt.
Pontosan ettől tart.
- Sok szempontból egyszerűbb, mint a német, szerintem. Mina is elég gördülékenyen megtanulta.
Utólag rájön, ezt nem volt jó ötlet említeni.
Most már mindegy.
A nő felvetését hallgatva ismét kezd szorulni a hurok. Ez a tanítás rendszerességet feltételez. Már így is sokféle népeket láttak a kastélyban, de mennyit beszélnének, hogyha hetente többször megjelenne ott egy nyilvánvalóan csábdémon? Vagy csak bárki? Feltűnően szép nő, még ha álcázná is démonlétét, akkor is pletykák ezre kelne szárnyra. Amelyekből már így is túl sok van. Messze túl sok. A kicsi Sebastian egész léte. Éppen elég az a grófnőnek, és őszintén, Damiennek magának is.
Mindezen gondolatok nyilván lászanak az arcán is, a hatásuk legalábbis.
- Nézd. Bár Délen vagyunk, az embereink nem sok egyebet láttak a saját fajtájukon kívül. Azt is csodának tartom, hogy minket elfogadnak, mint vámpír és sötét tünde. Én pedig... nem lehetek mindig távol a kastélytól. - nyögi szenvedve. Reméli, nem kell tovább részleteznie és Nessa megérti, mire céloz.
Ez az indok fájdalommal tölti el, de egyben megkönnyebbüléssel is. Egyszerűen lehetetlen lenne teljesítenie e kérést, így nem is kell gondolkoznia rajta, megteszi-e. Hisz nem teheti... igaz?

Légzése egyre gyorsul, ahogy szívverése is. Minden mondat, sőt egy idő után minden szó után félbeszakítaná Nessát, de nem sikerül. Csak bámul tovább a szemeibe, melyek úgy néznek rá, mintha őszintén mondaná. Miért tenné? Ugyanez a kérdés tér vissza újra meg újra. Miért törődik ez a nő annyira azzal, mi történik ővele?
Nem csak Eichenschildre emlékeztet... igaz, hogy nem akartam... hogy ők nem fogadnak el? Elfogadom én egyáltalán magam? Itt sem kellene lennem. Úton kellene lennem hazafelé.
A gondolatfoszlányok megjelennek, felélénkülnek, elhalványulnak, elmosódnak, majd Nessa távolodó alakja látszik újfent, s Damien csak néz maga elé, eltervezve, hogy amíg a démon távol van, föláll, az ajtóhoz sétál és vissza sem néz. De Nessa szavainak fekete keserűsége afféle indaként szögezi a székhez. Haragszik, kiabálni akar és mégis csak tehetetlenül ül egy helyben.
Nem lehet ennyire hálátlan. Ahogy a nő mondta, sokan ölnének ezért. Irigyelnék. Ő pedig nem...
Ujjai karcolják az asztallapot. behunyja a szemét.
Véletlenül se kapkokdd el a kedvemért...
Szavai fájdalmasan kedvesek, támogatók. Nem tudja, igazak-e. Szeretné, ha azok lennének, de lehetetlen elhinni.
Csak azért mondja ezeket, mert akar engem. Ezt akarom hallani, tehát ezt mondja.
De valójában nem igaz. Azt akarja hallani, hogy minden rendben lesz. Hogy jól döntött, hogy nem is lehetett volna máshogy. Azt akarja hallani, hogy ne törődjön senki szavával, nem számít. Egy csábdémonnak ilyeneket kellene mondania, nem? A fülébe suttogni, hogy csak a mára figyeljen, hogy csak rá figyeljen. Nem pedig tanácsokat adni az életét illetően. Kitörni őt a kényelméből. Miért teszi hát?
Kifejezéstelenül nézi az újratöltött borospoharat. Nem nyúl érte. Nem néz Nessára sem, csak akkor, amikor a nő az ölébe ül. Megfordul a fejében, hogy tiltakozik, de a tagjai nemhogy mozdulni nem képesek, inkább simulnának hozzá még közelebb.
Hát persze. Hirtelen forróság árasztja el, és lehunyja a szemét újból, mintha ezzel el tudna bújni.
El tud. Néhány pillanatig. Kapaszkodik ezekbe, mint valamiféle utolsó fogódzóba. Mélyen beszívja Nessa illatát, akár a friss esőét, amikor hosszú bentlét után kilép a házból. Nem kellene. Természetesen nem kellene. A "nem kellene" elhalkul és elhalványodik.
- Nem érdekel a... - kezd el tiltakozni némileg rekedt hangon.
...pénzem és a rangom - kongnak a fejében a szavak, majd gyorsan elhalványulnak, ahogy Nessa megcsókolja őt.
Tulajdonképpen meglepi, hogy eddig még nem tette meg. Mégis borzasztóan felkészületlenül éri, így pillanatokig nem tesz semmit, csak utána kezd reagálni a mozdulataira. Természetesnek tűnik, egyszerűnek és egyértelműnek, mintha egész életében ezt csinálta volna. Alig veszi észre, hogy kezeivel ő is átkarolja a nőt és ruhája finom szövetén keresztül érzi a bőre forróságát.
Minden olyan szép és gyönyörű volna, ha nem visszhangoznának benne a szavak, amiket az imént mondott.
Hirtelen dühös lesz és érzi, ahogy az ujjai begörbülnek, mintha ökölbe akarná szorítani, érzi a kezei között a ruhát gyűrődni...
Úgy kapja el a kezeit Nessától, mintha tűzbe nyúlt volna, és amennyire tudja, megpróbálja oldalra fordítani az arcát. Tekintete egy pillanatig az űzött vadé, majd miután behunyja a szemeit, inkább úgy fest, mint aki most jött rá, hogy megölt valakit.
Valahol a kettő közt érzi magát.
- Nem... nem itt - morogja-sóhajtja, majd megpróbál koherensebb mondatot összerakni. - Beszélnem kell veled. Ott, ahol nincsenek mások.
Igazából magával kellene beszélnie, de ha belegondol, hogy egyedül van valahol, annyira megretten, hogy elképzelni sem tudja.

Próbálja visszaszerezni az uralmat az elméje fölött - ugyanis meggyőződése, hogy az kicsúszott a kezei közül -, és ráfog Nessa kezére, mely a mellkasára kúszik, hogy eltávolítsa azt onnan, de csak odáig jut, hogy megszorítja a kezeit. Ezt még törődésnek vagy vágynak is lehetne értelmezni. Lemondóan sóhajt, és szorosan behunyja a szemeit. Ahogy a nő helyet foglal az asztal túlfelén, kezeibe temeti az arcát és próbál lassan lélegezni. Mintha bujkálna, mintha üldözné valaki és csendben kellene maradnia, mintha mérföldeket futott volna vagy hegyet mászott volna és vissza kellene szereznie a teste nyugalmát.
Nem nagyon megy.
A kérdésre megrázza a fejét.
- Nem. Nem vettem ki... Csak addig lettem volna itt, míg a borokat összekészítik. Ami már biztosan megtörtént.
Ahogy körbetekint a fogadón, látja, hogy a pultnál már meglehetősen feszengve várakozik egy legény. Fogalma sincs, mi történhtett az elmúlt pár percben, el volt foglalva Nessával de minden bizonnyal ő pakolta a borokat a fogathoz.
Nincs kedve szobát kivenni. Nem kellene itt tartózkodnia egy percnél tovább sem. Minden felelőssége szinte sokszorozódott erővel zuhan rá. Arca elnyűtt és fáradt lesz.
Kint sem beszélhet Nessával. Akkor a fogat mellett kellene diskurálnia. És amit mondani akar, azt... nem szeretné, ha hallaná bárki más. Nem szeretné, ha látná bárki más.
Ismét ökölbe szorulnak a kezei, de legalább most nincs köztük egy gyengéd test se, melyet bánthatnának.
Mély levegőt vesz és rendezi a vonásait, majd ennyit szól:
- Egy pillanat- s hirtelen felpattan az asztaltól. A pult mellett várakozó siheder, izmos legényhez sétál, aki zavartan pislog rá.
- U-uram, kipakoltuk az összes bort, amit kért, kérem, ha szeretné ellenőrizni, akkor-
- Nem, köszönöm, így minden rendben lesz. Kint vannak a fogatnál, igaz?
- Így van, szépen elrendezve, nem fog bajuk esni, erről biztosíthatom.
- Köszönöm, most már elmehetsz.
A legény láthatóan megkönnyebbül, ám aztán összerezzen, ahogy a fogadós csípősen hozzáteszi:
- Azt majd én mondom meg, hova mehet!
Damiennek zavarba kellene jönnie ettől, de túl ideges ehhez.
- Természetesen, elnézést. - közli üres hangon, biccent, majd sarkon fordul. Még hallja, hogy a fogadós mély dörmögő hangon nevetgél kissé, majd ténylegeen elküldi a kölyköt.
- Na jól van, Jürgen, eredj, rászolgáltál a pihenésre.
Damien visszasétál a székhez, leül Nessával szemben s rákényszeríti magát, hogy a nő szemeibe nézzen.
- Mit akarsz tőlem? - préseli ki magából a szavakat.

Engedelmesen közelebb hajol. Van más választása? Nem először tapasztalja, hogy nehéz ellenállni a nőnek, nem úgy, ahogy általában nehéz egy szép nőnek, hanem úgy, hogy játszik az elméjével és a testével.
Démon.
Kényszeredetten felnevet, ahogy Nessa az arcához ér, ezen a gyermeki gesztuson nem tudna nem nevetni. Nem tudja tagadni, hogy aranyos.
Aztán Nessa ismét beszélni kezd, s lehetetlennek tűnik félbeszakítani. Furcsa. A korábbiakban nem hallotta ennyit beszélni. Pláne nem ilyesmiről.
- Azt gondolod, soha nem vagyok boldog? Az, hogy egy beszerzőúton betérek egy kocsmába, és éppen nem a legrózsásabb a hangulatom, nem jelent semmit. Nem látsz engem mindig, Nessa.
Próbál emlékeket előszedni, amikor felhőtlenül boldog volt, de ezek a képek általában Minához kötődnek és általában jó pár évvel ezelőttiek, s inkább bűntudatot szülnek, mint segítenek. Mikor volt boldog? Büszke volt, amikor sikerült elintéznie, hogy néhány bandita ne bántson tovább egy családot. Boldog volt, amikor megnyerte azt a versenyt és megszerezte a fogatot. Boldog volt, amikor csak úgy vágtázni ment a lovakkal, hogy azok mozogjanak, és a szél belekapott a sörényükbe, meg Damien hajába. Boldog volt, mikor látta, hogy Mina mosolyog, mikor látta, milyen büszke a rózsakertjére, mikor dekorálta a kastélyt, mikor ránézett és gyönyörködött.
És Damien gyönyörködött vele együtt.
Boldog volt, mikor arra gondolt, van egy biztos otthona, egy gyönyörű, biztos otthona, s biztos bevétele. Amelyre gyermekkorában nem mert számítani, gondolni sem.
Boldog, egészen addig, míg eszébe sem jut, ez honnan van.
De mi mást tehetne? Nem hagyhatja ott Minát. rengeteg feladat szakadna rá és ott van a gyermeke is.
És hiányozna.
Nem titkoltan megrökönyödik, hogy Nessa mennyire nyíltan bánik a szavaival. vér tolul az arcába és érzi, hogy a szája kiszáradt, így újból a pohara után nyúl, melyet Nessa már régen megtöltött, csak ő még nem ivott belőle.
Na, régen ezt se csinálta. Ez a rengeteg társasági esemény tönkreteszi, gondolja keserűen, de félig viccből.
Nem gondolhatja őszintén, amit gondol. Bár... hisz most mondta meg, mit akar. Teljesen nyílt lapokkal játszik.
"Már nagyon éhes vagyok. Én is.
Démon. Nem kellene akarnia semmi olyasmit, amely másoknak jó. Önzőnek kellene lennie, kizárólag önzőnek.
A kétkedés az egyetlen biztonságos út, amelyet lát maga előtt.
- Miért én, Nessa? Lehetne bárki más... miért... számít neked, hogy mi történik az életemmel? - kérdi halkan, és próbálja elképzelni, mi járhat a nő fejében. Az egyik lehetőség az, hogy valóban csak el akarja csavarni a fejét és mond mindent, amivel ezt elérheti, hogy aztán másnap csak eltűnjön...
Nem hiszi el, hogy valóban ezen gondolkozik. Bár gondolkozni egyre nehezebb és nehezebb.
S azt sem tudja elfelejteni, mennyire jólesnének ezek a szavak, ha elfogadná őket. Ha elhinné, hogy valódiak. Hiszen ki nem lesz boldog attól, ha valaki törődik vele, hogy boldog-e?