[Magánjáték] Űzött őzgida

Kezdte kapisgálni Hilde szavainak értelmét. Szóval ő is van már olyan nagylány, mint a vámpírnő? Akkor már kész felnőtt! A felismeréstől boldogan csillogó szemekkel, kissé elpirulva rázza meg a fejét.
- Nem sér-tettél meg! Csak nem ér-tettem mit sze-ret-nél mon-dani. De már ér-tem! -
Kissé meglepetten nézett Hildére. Tényleg ennyire nem érti a dolgokat? Sokkal sokkal veszélyesebb, és ijesztőbb az a sok ember Hellenburgban, mint a lények, akik az erdőkben szaladgálnak... Arra mondjuk muszáj volt bólintania, hogy éjszaka félelmetes olyan helyen maradni, ahol egyáltalán nem laknak emberek... Ő legszívesebben kisebb városokban, vagy falvakban töltötte az éjszakákat, amik között nap közben vándorolt folyamatosan.
A nevetést ő is hallotta, és kicsit jobban visszabújt a ponyva alá.
- Ak-kor indul-notok kell? - kérdezte egyébként sem erőteljes hangjához képest suttogva, ami így alig észlelhető hangerejű szinte sóhajtás lett.

Megkönnyebbülve mosolyodott el a lány szavaira, elégedettségében zavartan meg is vakarta egy kissé a sebet az arca oldalán. Valamiért hirtelen úgy érezte, hogy csípte, s marta is a fájdalom, pedig pár pillanattal ezelőttig eszébe se jutott a dolog. Vélhetőleg leginkább csak az kezdte el irritálni, hogy hozzáért, néha maga a tudat jobban bántotta, mint bármi más, de szerencsére ezt a fájdalmat szerencsésen tudta leckévé kovácsolni, az alázatosságában pedig, ami mostanság fontosabb volt, mint valaha, igen segítette a rusnya égés.
– Akkor minden rendben van. – mosolygott. – Néha picit nehezen érthetően fogalmazok, a legrosszabb szófordulatok ragadnak rám.
A fiatal lány kissé meglepetten méregette a Hellenburggal kapcsolatos beszédét, kezdte úgy érezni, hogy esetleg teljesen máshogy tekintettek a világra. Ő maga talán kissé valóban túlzóan elnéző volt a település dolgaival, s végül is igen bűnös hely is volt a fehér (kormos) falak városának némely negyede, érthető volt, ha esetleg a leány félte. Ngy számban voltak ott rossz emberek, de végül is pont emiatt vette ki részét a városi őrjáratokban, fontosnak tartotta, hogy a megtépázott utcákon legalább egy kissé biztonságosak legyen, vagy ha más nem, annak az illúzióját keltsék. Ennek az ábrándnak nem sok jót tett pattanásos sihederekből toborzott őrök jelenléte, de nehéz idők voltak ezek, néha a szamár is megtette, ha a ló a fronton harcolt.  
– Indulunk, egyenesen Hellenburgba. – nevetett kissé. – Javaslom, ha nem akarsz velünk jönni, pattanj le gyorsan. Nem kenyerem a gyermekek csempészése, pláne nem azoké, akik inkább nem jönnének.
Felsóhajtott, majd különösebb gondolkodás nélkül az övéhez kapott, amiről lefejtett egy keményre cserzett bőrtokot, amiben egy tőr volt. Nevetnie kellett, hogy a tőrjei végül mindig másnál kötöttek ki, de valahogy ezt már csak így érezte helyesnek. Ez volt a sorsa. Valakin a sisak nem marad meg, neki a tőrje tűnik el mindig.

Elképesztően bájosnak találtam úgy összességében a játékot, ahogy olvastam, ez a jelző jutott eszembe a két karakter találkozásáról. Nagyon kedves volt Suzi önmagában is, mint jelenség, és az is, ahogyan egymáshoz viszonyultak Hildével, aki mindent igyekezett megtenni, hogy meg ne rémissze szegény lányt, akiről kiderült, hogy nem is annyira kicsi, mint gondolta. Érdekes volt, ahogyan mégis nagyon is megjelent a sorok között, hogy a rokonszenv ellenére valójában ellenségek állnak szemben egymással, ha úgy vesszük, és hogy óriási hatalom áll mindkét szereplő mögött transzcendens értelemben is, ez nyilvánvalóan Suzanne szempontjából fontosabb.
Külön megjegyezném: muszáj voltam chaten rákérdezni, ki is a helyes férfiú, akit legalább három reagban is dicsér Hilde, és igazán értékeltem a cameot, egyszerre sajnáltam szegényt és szorítottam, hogy meg ne találja a lányt.
Nem tudom, terveztetek-e újból találkozni, mindenesetre szívesen olvasnám azt is.

Jutalmatokként fel is írhatjátok magatoknak a 100tp-t, emellett Suzi a kocsi alatt a porban talált egy rubintot, Hilde pedig az út során egy kovával is gazdagabb lett. További jó játékot kívánok!