Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» [Magánjáték - Syele & Matheus] A nyáj
by Rudenz von Hellenburg Today at 2:50 pm

» [Magánjáték] A Vándor új kardja
by Cedrick von Nebelturm Today at 12:14 pm

» [Küldetés] Tíz kicsi démon
by Oswald von Bertold Szomb. Aug. 08, 2020 5:38 am

» A QFA Memek hivatalos topikja
by Iudex Pént. Aug. 07, 2020 7:56 pm

» Gerard D. Lawrenz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Aug. 07, 2020 7:40 am

» Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)
by Lothar von Nebelturm Csüt. Aug. 06, 2020 11:04 pm

» Barátokért jutalom
by Nessaris Maera Csüt. Aug. 06, 2020 7:19 pm

» [Magánjáték] Sons of the North
by Eirik von Hildebrand Csüt. Aug. 06, 2020 9:19 am

» [Azonnali] Emlékek IV.
by Hóhajú Yrsil Szer. Aug. 05, 2020 1:33 pm


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Hétf. Jan. 13, 2020 11:27 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Olyan érzés tölt el, mint amikor először láttam meg Hellenburg falait, mikor Helmut idehozott. Most is hosszú út áll mögöttem, de egykori mentorom nincs mellettem, s nincs már, aki akkor visszavárt: olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam.
Hazatértem. Mégsem tudok őszintén örülni, valahogy mintha mindenből áradna a szomorúság, hogy hiába szeretném, semmi nem olyan már, mint régen. Minden megváltozott. Az ismerős épületek helyett újakat látok. A sárkány pusztításának aligha látszik nyoma a város ebben a negyedében, de nem merek belegondolni, mi lehet a külső részeken, ami mindig is koszosabb, szegényebb és elhanyagoltabb volt, mint a belső területek.
Csupán pár évig voltam távol, mégsem ismerek fel senkit, aki a kapuban strázsál, aki az utcán szembe jön velem. A lovászfiú is új, akinek átadom a lovat, immáron mást, mint amelyet elvittem. Rendbe hozták a parókia leégett részeit, helyenként új a tető, újak a nyílászárók. A leomlott épületek törmelékeit eltakarították. Csak a Nagytemplom nem változott semmit. Ékes, fehér tornya sudáran magasodik most is az ég felé, mint mindig.

Akarva akaratlanul is keresem azt, ami nem változott, ami emlékeztet arra a Hellenburgra, ahol békében éltem, amit otthonomnak érezhettem az Úr haragja előtt. Tudom, hogy hiába zörgetnék az idős hölgy, frau Seger ajtaján, tudom, hogy nem bízza rám többet a kerítése javítását vagy a macskáját, nem kell felolvasnom neki a fia levelét és válaszolni rá. Erich, Rickert és Gilbert nem lesz a gyakorlótéren, Helmut se fog többé kinevetni, amiért lefejelem a szemöldökfát, ami nála alacsonyabban van, mint ahogy azt megszoktam másutt.
Hilde már korábban elutazott a Neulander vámpírokhoz, hogy diplomáciát tanuljon tőlük, s azóta sem felejtettem el, ahogy Kohle hátán kiléptetett a városkapun. Megegyeztünk, hogy időnként küldünk egymásnak levelet, de ez csakhamar lehetetlenné vált az egész Veronián eluralkodó zűrzavaros állapotok miatt, így arról sem értesítettem, hogy északra mentem, hogy felkutassam herr Weindorfot és a családomat. Fogalmam sincs, jól van-e, visszatért-e már időközben, vagy még távol van? Azzal nyugtattam magam, hogy számos alkalommal eshetett volna komoly baja, de rátermettsége révén ügyesen kiláballt bármilyen veszélyes helyzetből. Nem olyan lánynak ismertem meg, aki megijed a saját árnyékától, vagy könnyen elhagyná magát. Na meg nincs egyedül, az öreg von Nebelturm számos alkalommal segített minket tapasztalatával, mindig is vigyázott az unokájára már azelőtt, hogy fegyverbe zárták, s azután is.

Az első dolgom, hogy a parancsnokságon jelentkezzem, amint azt ígértem a kapitánynak, azonban mikor Hilde felől érdeklődnék, belém fojtja a szót, s tekintve, hogy így is igencsak elnéző volt velem, mikor utoljára kihallgatást kértem tőle, engedelmesen végighallgatom.
Új beosztott, fiatal, problémás, de biztosan tudom majd kezelni. Nem vagyok biztos benne, hogy minden felfogok abból, amit mond, s mikor észbekapok, már úton vagyok, hogy találkozzam ezzel a bizonyos Wilfreddel, akinek a neve hallatán sajnálkozó tekintettel fordul felém valamennyi jelenlevő bajtársam, beleértve Ackerbach-ot is, aki bemutat majd neki.
A találkozó furcsábbra és aggasztóbbra sikerül, mint azt vártam. Pedig ennyit nem változhattam, most mégsem tudom, mihez fogok kezdeni a fiúval. Egy újonc sem volt ennyire neveletlen és kiismerhetetlen, akivel eddig találkoztam, de abban reménykedem, hogy von Witten nem hozott rossz döntést és idővel megszokjuk majd egymást, s tudjuk egymás épülését szolgálni.

Még nem megyek haza, túl sok minden kavarog a fejemben és a lábam céltalanul visz előre az utcán, talán az ismerőst keresve az ismeretlenben. Már hűvösödik az idő, nem bántón, s jól is esik, remélhetőleg segít kiszellőztetni a fejem.

2[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Jan. 15, 2020 12:29 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A hideg nedvesen tapadt a testéhez, a fagy ugyan még nem lépte át teljes testével a város kormos falait, ám kétségtelenül deres reggel várt reájuk. Mélyeket lélegezve hagyta, hogy átjárja tüdejét a hűs levegő, majd azt hamar ki is fújt, halvány, tejfehér felhőt lehelve maga elé. Gyerekkora óta imádta ezt csinálni, telenként kis barátaival összegyűltek valahol, s egyszerre fújták ki, majd azt játszották, hogy komoly vámpírok, akik a köddel járnak. Az emberek porontyai is csatlakoztak, akkoriban valahogy senkit sem érdekelt a tény, hogy ez nem volt különösebben kivitelezhető. Néha epekedve gondolt vissza ezekre a napokra, megint máskor pedig nem kívánkozott volna vissza a nyirkos levegőjű hideg sárfészekbe.
?Fraulein Nenbelturm, már a váltás ideje van, indulhatnánk vissza? ? kérdezte a mellette álló szőke siheder. 
? Természetesen, menjenek csak, nekem kedvem van még járni egy csöppet a várost, kellemes ez a kis hideg. ? elmosolyodott csöppet, majd biccentett a fejével.
A két fiatal városőr összepillantott, az alacsonyabbikuk, egy gesztenyebarna hajjal rendelkező kalácsképű leány, még mintha akart volna valamit mondani, ám végül lenyelte azt, s a nálánál fiatalabb férfi társasságában megindult a negyed őrségének épületéhez. Hilde még picit hátrapillantott a két már-már gyermekre. Elmosolyodott. Ő is ilyen lehetett, mikor először ide került: csillogó szemek, tettrekészség, halk, kimondatlan dac. Nagyon furcsa érzés volt számára, hogy ennyire újoncokkal kellett járnia a várost, pláne, hogy mostanság a megszokottnál több olyan dolog történt, ami egyébként igen igényelte az őrség erőfeszítéseit. Kevés ember volt, s nagy szükség volt azokra, akik még taníthatóak voltak a fegyverforgatás művészetére, így akár a 15-16 esztendős fiatalok is gyakran viselték az őrség gúnyáját. 
? Csak pár évig bírd ki még, Hellenburg. Minden helyre fog állni, csak addig össze ne dőlj... 
Súgta a lehelete mögé, majd egy gyengéd mosollyal végigsimította egy ház faját, s befordul egy sarkon. Sok dologra fel volt készülve, de ami ott fogadta nem ilyesmi volt. Lábai azonnal gyökeret vertek, s szinte teljesen megdermedt. Egy olyan személyt pillantott meg, akit igen rég látott már.

3[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Jan. 15, 2020 10:52 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
A lehelletem fehér páraként száll fel, s egy idő után érzem, hogy az arcomat is kezdi csípni a levegő. Ahogy lépkedek a macskaköves utcákon, mintha minden néma volna körülöttem. Nem emlékszem tisztán, hogy korábban is már elcsendesedett-e volna ilyenkorra a város, vagy csak ez is megváltozott-e? Azt mondják, hogy az ember olyannak látja a legtöbb dolgot, amiképp akarja, s talán azért is olyan borús számomra ez a Hellenburg, amelyet még meg kell szoknom újra.
A idő kereke meg nem áll, s megy tovább az élet is. Azonban erre egyszerűbb gondolni, mint eképpen cselekedni. Ugyan lehet létezni, amíg dobog valami az emberfia mellkasában, igaz, azonban a múltat elengedni sokszor egy élet is kevés. Annyi minden megváltozott, hogy előbb meg kell szokni, ami van, hogy aztán lehessen istenigazából élni benne.
Azt mondják, az élet egy út, amelyen vándorolunk földi életünk során. Adatnak társak is mellénk, van, ki tovább, van, ki csak egy időre. Én észre sem vettem, ahogy a társak eltűntek egyik pillanatról a másikra. De attól még menni kell tovább, ki tudja, kibe botlik az úton.
Olyan kevesen vannak az utcán, hogy azonnal észreveszem az alakot a távolban. Még a félhomályban is látom, hogy palástot visel, de ha nem is lenne az, sötét, hosszú haja takarná a vállait bizonyára. Eszembe jut róla Hilde, s mintha egyre jobban hasonlítana rá, ahogy közelebb ér. Ismét eszembe jut, hogy az ember olyannak látja a legtöbb dolgot, amint akarja.
Úgy tűnik, már a képzeletem is játszik velem.
- Hilde? - lehelem akaratlanul mégis a nevet, ami eszembe jut.

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Az éj sötétje talán jól rejtette az abban megbúvó embereket, ám a magafajtának azért eléggé jó látása volt még a félhomályban is (pont emiatt pedig a nap igen elvakította), így számára nem okozott sem a távolság, sem a sötétség problémát Oswald alakjának felismerésében. Volt pár nagydarab templomos, akivel keverhető lett volna, de kevesen voltak arányosan méretesek, ez utóbbi vonás pedig szerencsére mindig is felírható volt a férfi számlájára. Arcára azonnal bugyuta vigyor szaladt, ám vett egy mély levegőt, s igyekezett a lehető legkomolyabbnak tűnni. Ez meglepően jól is sikerült neki, sosem igazán tudott uralkodni az érzelmei felett, de ha más nem, a Neulanderek megtanították azt, hogyan is tudta előadni ennek illúzióját. A képesség kissé haladóbb formája lett volna az, amikor valóban nyugodt marad az ember, de az efféle tudással születni kellett, vagy éppenséggel hosszú évek tapasztalatával megszerezni. Neki egyik lehetőség se volt adatott, így megelégedett azzal, hogy el tudta simítani az arcán görcsösen táncoló mosolyt.
– Bírd ki egy csöppet anélkül, hogy beleszólnál, jó? – kuncogott kissé az orra alá.
Az öreg nem nagyon válaszolt semmit, de valahogy úgy érezte, hogy nem ellenkezett. Az is lehetett persze, hogy csak a saját gondolataiba volt belemerülve... Ám mégis úgy sejtette, hogy hallgatózott, nagyon is figyelve a helyzetet. Szórakoztatónak találta volna a bolondozást? Nem igazán tudta, inkább csak elhallgatott, s mikor közelebb ért a templomoshoz, közömbösen emelte rá a tekintetét, mintha csak egy pék lett volna, akitől éppen kenyeret kíván vásárolni.
– Von Bertold? – kérdezte sztoikus hanglejtéssel, majd készült is volt ellépni a férfi mellett.

5[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szomb. Jan. 25, 2020 1:06 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ahogy közelebb ér, úgy válik egyre kivehetőbbé Hilde alakja. Csak megismerem, ha látom, és valóban ő az, hiszen ki más lehetne? Ha más nem, a fekete lándzsa alapján még az árnyékáról is megmondaná bárki, aki ismeri, hogy az övé.
Azonban nincs lehetőségem alaposabban szemügyre venni, mert amilyen természetességgel közeledett, épp olyan könnyedén állna is tovább, anélkül, hogy akár egy pillanatra is megtorpanna. Nem ismert volna meg talán?
Dehogynem, hiszen a nevemen szólított. A családnevemen. Amit sosem csinál, még akkor sem hívott így, amikor még nem ismertük egymást olyan jól.
Mégsem ő lenne? Az nem lehet, hogy a képzeletem ily aljas játékot űzzön velem. Vagy talán haragszik rám valamiért, akár amiért nem szóltam arról, hogy elhagyom egy időre a királyságot? Esetleg most, hogy immáron más minőségben van jelen Hellenburgban, már másképp kell viselkednie és távolságot kell tartson? Fene tudja, hogy működnek ezek a diplomaták, furcsa egy világ az övék.
Ahogy ellép mellettem, tanácstalanul fordulok utána.
- Hilde - szólítom meg ismét - Te vagy az?
Muszáj feltennem a kérdést akkor is, ha tudom rá a választ, még ha nincs is értelme; van, amit az ember ösztönösen szükségszerűnek érez némely váratlan helyzetben és csüggedtségében általában igent mond erre a megérzésre. Egy pillanat alatt összekuszálódnak a fejemben a gondolatok, az érzés, ami rám tör, leginkább a kétségbeesésre hasonlít. Elszorul a torkom egy pillanatra, ahogy rájövök, hiába áltatom magam, a Hellenburg, amit ismertem és szerettem, már nem létezik többé. Kár volt elhinnem, hogy idővel minden újra rendben lesz és az élet megy tovább.
Megy. Meg a barátok is.

6[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Feb. 05, 2020 10:11 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Nem nagyon habozik, valóban lép is tovább. Gyomrában gyermetegen játszanak az érzések, olyasfajta zsivány szórakozást érzett, mint mikor még lurkóként az ember alvást álcázott. Az egészben az volt a legcsodálatosabb, hogy nem tudhatta, hogy Oswald sejtette-e, hogy csak játszadozik, vagy esetleg fogalma sem volt erről. Ez a puszta tudat felszabadította a lelke mélyén szunnyadó bestiát, ami hirtelen még vadászni akart egy keveset.
– Önnek von Nebelturm, nem Hilde. –  hangja hideg volt, bár kissé megremegett, mert nem nagyon bírta tovább álcázni magát. Megállt, majd megfordult. – Talán az idő elvette a modorát?
Megfordult a férfi irányába, arcán teljes fagyosság pihent, mi több, szája széle kissé meg is remegett, ami pont úgy hatott, mintha undorodott is volna. Valójában csak a nevetés visszatartása miatt táncoltak arcizmai, szó sem volt róla, hogy bárminemű utálattal adakozott volna forrón szeretett barátjának. Bár kósza pillanatig bámulta csak a férfit, szigorú, kiolvashatatlan tekintettel, majd hirtelen megmozdult, s teketóriázás nélkül átölelte azt, jó szorosan, lényegében a lándzsát is hozzá szorítva a mozdulatsor közepette.
– Ne haragudj, drága barátom, de ha már tanultam valamit, meg akartam csillogtatni. –  még nem engedte el a férfit, továbbra is szorította. Nem volt igazán szokványos tőle, hogy ilyen nagyon kifejezte volna az érzéseit, de immáron szükségesnek érezte, arról nem beszélve, hogy zsigerből tört elő számára a gesztus, csak úgy, mint az önkénytelen bugyuta mosoly. Végül elengedte azt, majd kihúzta magát kissé. Az örömtől még mindig veres volt egy kissé a képe, úgy érezte, mintha önnön bátyját ölelte volna keblére, ki sosem létezett. – Mesélj, mi történt véled, míg a világ hamuvá lett?

7[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Pént. Feb. 07, 2020 10:33 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Sosem éreztem még ilyen zavarodottan magam. Hallottam meséket elvarázsolt királyfiról, akit hirtelen sehol sem ismertek, s tulajdon édesanyja is idegenként nézett rá, olyanról, aki az árnyékvilágban ragadt és mint valami kísértet volt jelen mindenki számára láthatatlanul, olyan emberekről is hallottam, akik elveszítették az emlékezetüket és nem tudtak úgy bánni a hozzájuk közel állókkal, mint azelőtt. Volt, akinek a külseje, volt, akinek a szíve változott meg.
Valahogy csak próbálom megérteni ezt a megérthetetlen helyzetet. Azt a Hildét, akit én ismerek és aki olyan közel áll hozzám, mintha édeshúgom volna, nem lehet csak úgy kicserélni, sem mézes-mázos szavakkal, sem ajándékokkal, sem erőszakos cselekedettel. Noha tisztában voltam azzal, hogy mi célból meg Neulanderbe, már mikor útra kelt, s tudtam, hogy változik majd némiképp a viselkedése, inkább lesz újra úrilány, mint katona, mégis, ez nem olyan változás, amire fel voltam készülve.
Talán nem előnyös számára, ha katonákkal barátkozik, diplomataként meg kell kapnia a méltóságának kijáró tiszteletet, s mivel mostantól más körökben is kell forgolódnia, meglehet, hogy rossz pillantásokat kapna, ha ugyanúgy megtartaná a régi kapcsolatait.
De ha ez a kívánsága, elfogadom, hogy ma elveszítettem egy újabb barátot.
Miután kijavít a megszólítását illetően, s pár pillanat erejéig a gondolataimba merülök, mély levegőt veszek, hogy megtörjem a közénk álló csöndet valami értelmes szóval, s ekkor ér a gesztus, amire nem számítottam, amit nem emlékszem, hogy bármikor tapasztaltam volna részéről.
Átölel.
Épp, amikor már azt hinném, zavarodottságom csillapodik, jövök rá, hogy még kevésbé értem a helyzetet, de szerencsére csak egy pillanatra. Bár a beszéde nem változik, a hangja mintha újból a régi lenne, s amikor felfogom, mi is történik, én is átölelem.
Sokat gondolkodtam, hogy fogom köszönteni, milyen lesz, ha újra találkozunk, mint a régi szép időkben. Ez valami egészen más, mint amit elképzeltem. Körülöttünk minden megváltozott és megváltoztunk mi is, de valamilyen formában ott van bennünk az is, ami rég volt, csupán egy darabka abból a letűnt világból, amelyet Abaddón felperzselt.
- Olyan jó újra látni - mosolyodom el, mikor elengedjük egymást, s ahogy közelebbről jobban megnézem, látom a bal arcán végíghúzódó sebhelyet. Talán csak a haja takarta, talán az én szemem nem olyan jó a sötétben, észre sem vettem ezidáig.
- Sok minden - sóhajtok aztán a kérdésére, ahogy eszembe jut az út, amiről épp ma érkeztem haza -, egy kis időre el kellett hagyjam Hellenburgot, de ahogy látom, a te számodra sem unalommal teli volt az utóbbi pár év.
Bármennyire igyekszem, biztos vagyok benne, hogy amit érzek, látszik az arcomon is. Tudom, hogy nem szereti, ha sajnálják, vagy gyengének nézik, mégis, szinte fájdalmas látni a szenvedése nyomait. Most értem igazán, hogy fogalmam sincs, min mehetett keresztül az elmúlt években.
- Mi minden történt veled?

8[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Feb. 19, 2020 6:18 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Téged is. Jól megöregedtél! – halkan felnevetett, csak hogy egyértelműen jelezze, hogy nem gondolta komolyan. Oswald egyébként is öreg volt már, mit számított nála ez a pár év? – Azt hiszem én is megöregedtem egy kissé,
Nem is tudta, hogy ezt miért mondta, talán egyszerűen csak biztosra akart menni, hogy a másik értse a viccet, talán csak azért, mert fényezni akarta magát. Tény, ami tény, ezen pár év alatt tényleg sokat öregedett, ebben pedig nem kis részt vállalt a tény, hogy a világ éppenséggel csak két közel egymást követő pusztuláson esett át, csoda, hogy még álltak a falak, s volt benne erős kéz, ha nem is sok. Hálás volt az Úrnak, hogy Oswald is ilyen kar volt ismét.
– Nem, izgalmas időszak volt, s ahogy nézem Hellenburg sem úszta meg izgalmak nélkül. Azt hiszem ez már csak ilyen, az ember csak pár évre hagyja el a várost, s mégis teljesen más házak emelkednek feje felé a régiek helyett. – elmosolyodott egy csöppet, s  fájdalmában megvonta vállát. –  Még a korom se lett ledörzsölve a falakról, de már most folytatódik az élet.
Érezte magán Oswald pillantását, ám nem teljesen értette, hogy vajon mi is járhatott a férfi fejében. Bátorítóan elmosolyodott, majd a kérdésre kissé elgondolkodott, kezével pedig okvetlenül is megvakarta sebét, tudomásul se véve, hogy mennyire is nevetlen gesztus volt.
– Messze túl sok ahhoz, hogy hirtelenjében elmeséljem, meg is fagyhatnánk itt az utcán, ha elkezdeném. – nevetett egy picit, majd folytatta. – De azt hiszem annyit teljes bizonysággal kijelenthetek, hogy gyakorlott lettem a könyvek fejemen való egyensúlyozásában, s egész ügyesen tudok mosolyogni úgy, hogy ne látszódjék a fogam.

9[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Pént. Ápr. 03, 2020 11:42 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Talán most tudatosul bennem először, mi mindenen mentünk keresztül az eltelt pár évben. Ha bárki is kérdezné, nem tudnám megmondani, pontosan mit érzek. Olyan, mintha összeért volna ezen a ponton a múlt és az a különös álom, amelyben ma élünk. Egy kissé olyan, mintha kívülről szemlélném, ahogy most itt állunk és beszélgetünk.
Halvány mosollyal hallgatom, ahogy igen nagy vonalakban ugyan, de mesél egy keveset a Neulanderben töltött időszakáról.
Halkan felnevetek, ahogy újonnan szerzett tudományát említi, alighanem, a hasznos mellett haszontalannak tűnő dolgokat is meg kellett tanuljon, de ez már csak ilyen; annak idején én sem értettem, miért kell megtanulnom a betűvetést meg a bibliai nyelveket ahhoz, hogy felszentelt templomos lehessek.
Ahogy a hideget említi, mintha az iméntieknél is jobban érezném, milyen hűvös levegő érkezett a városra telepedő sötétséggel együtt. A páncél, amelyet hosszú idő után ma újból felöltöttem, nem igazán segít a dolgon, de már az arcomon is igencsak érzem, hogy mostanra csípi a hideg.
– Igazad van. Ha nincs dolgod, keressünk inkább valami helyet, ahol nem vesz meg az Isten hidege. Azt hiszem, jócskán akadna mesélnivalód.
Ahogy itt van mellettem, egyre inkább változik vissza azzá, akit Hildeként ismertem. Furcsa belegondolni, mennyi minden változott, mennyit változhattunk mi is. Vagy csak a világ állt a feje tetejére körülöttünk?
– Én is csak ma tértem vissza, nem mondhatom bizonnyal, hogy ismerek jó helyeket, de úgy tudom, von Althaus azóta sem zárta be Hellenburg Fényét.

10[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Vas. Ápr. 12, 2020 4:10 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Jó ötlet, kissé éhes is vagyok már, azt hiszem. – ha fogadó, csak Hellenburg fénye jöhetett szóba, mindig ott találkoztak, arról nem beszélve, hogy messze a legnívósabb létesítmény volt, már persze azok között, ahol nem aranynak súlyába mérték a sört. Szerencsére nem kellett csalódnia, ezt Oswald is tudta. – Úgy sejtem, hogy neked is van mit mesélned, sok dolog történt az utóbbi pár év alatt, több, mint előtte, legalábbis. Az idő nagyon gyorsan telik mostanság, valami furcsa indokból.
Időnként tényleg úgy érezte, mintha nemes egyszerűséggel eltűnt volna a létezésből egy időre... Már a szó legszorosabb értelmében. Egyik nap még a Neulander toronyban volt, másik nap pedig már itt. Furcsa volt ez az egész, messze túl furcsa. Olyan, mintha valami megmagyarázhatatlan erő lett volna a dolog mögött.
– A Fény tökéletes lesz, hova máshova menne az ember? Von Althaus szokáshoz híven vendégül lát majd minket egy jó tál ízetlen, de legalább langyos gulyásra. Azt hiszem ennél több nem is nagyon kellhet ahhoz, hogy kellemes legyen az este... Esetleg pár falat hús. A gulyásban úgy se leljük meg. 
A kocsma gulyása a város össze katonája számára ismert volt. A fogadós ingyen osztotta az őröknek, mivelhogy ő maga is a seregben szolgált egész sokáig. Ízetlen volt, s persze húst se sokat látott, de ilyentájt az ember tényleg nem ízben mérte az étek értékét, sokkal inkább annak melegségében. Ezt a megállapítást pedig mindig meg kellett ejtenie, ha szóba került a férfi étke.
– Nos, indulhatunk? – kérdezte szelíden mosolyogva.

11[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Csüt. Május 07, 2020 1:26 am

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Bólogatok a megjegyzésére. Valóban, mintha az egész világ megváltozott volna körülöttünk, mintha az idő is egészen másképpen telne azóta. Mégis, az ember próbál úgy tenni, mint azelőtt megszokta, épp úgy, mintha csak azzal áltatná magát: minden olyan, mint régen.
Elmosolyodom az öreg von Althaus neve hallatán. Valahogy az az érzésem támad, mintha egy pillanatra a múltban volnánk, ahogy felidéződik bennem valamennyi emlék Hellenburg Fényéről.
Jó újra hallani Hilde hangját, szinte már el is felejtettem, milyen. Bár a szóhasználatán, beszéde módján mintha éreznék változást, alighanem, a Neulandereknél tanult egyet, s mást erről, beszédessége jólesik és régi kedves emlékeket idéz fel bennem. Egy pillanatra olyan, mintha nem lenne minden egészen más, mint azelőtt.
Csak ahogy említi, jut eszembe, von Althaus gulyása. A fogadós nagylelkűségét annyiszor tapasztaltuk már ily módon mi magunk is, hogy számba venni sem tudnám, de most talán még hálásabb vagyok érte már előre is, mint korábban, mikor könnyű volt természetesnek venni az ilyesmit.
– Indulhatunk – felelem, viszonozva mosolyát.
Egy biztos, más hely szóba sem jöhetett köztünk soha, s el is indulunk a jól ismert hely felé, bár az oda vezető út némiképp megváltozott azóta. Másmilyenek a házak, van épület, amit rendbe sem hoztak azóta egészen, s akivel találkozunk is nem tűnnek számomra ismerőseknek, pedig nem volt ez egészen így annak idején.
Azt hiszem, valóban kezdek megöregedni.
– Egek, ha nem jártunk volna ott annyiszor, talán most eltévednék, pedig csak pár év telt el – nevetek fel halkan – Kíváncsi vagyok, megismer-e minket von Althaus. Bár te talán többet változtál, azért nem gondolom, hogy sokkal több palástos vámpír járna errefelé, mint akkoriban. És csak pár év telt el.
A házak ablakaiból és a lámpákból szűrődő gyér fényben úgy tűnik, mintha meg is volna fésülködve, s csodálkozva nagyot pislogok. Hátha a fogadóban megbizonyosodhatom efelől. Sokáig azért nem is bámulom, nem látnám jobban és nem is illendő.

12[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Csüt. Május 21, 2020 5:55 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Csak utánad. – jegyezte meg mosolyogva, ám egyelőre nem mozdult.
Ha a férfi elindul, pár pillanatig még figyelte annak vaskos hátát. Néha már-már komikusan nagy volt, egy méretes ajtóra emlékeztette, amit egy óriás tudott volna csak belökni, de az is csak félig. Bármennyire is ismerte a férfit, el sem tudta képzelni, hogy néha mi is bújhatott meg az ajtófélfán túl. Oswald szűkszavú volt, s mégis beszédes, de a mindig úgy sejtette, hogy lenyelte a mondandója egy részét, amit aztán bezárt valahova az ajtó mögé. Az ember élvezi, ha csöndesnek (netalán egyszerűnek) vélik, de pont ezek az emberek azok, akiknek a lelke mélyebbre nyúlik, mint a legvénebb barlangok bármelyike is. Ő legalábbis így érezte, de abban is egész biztos volt, hogy aligha lehetett olyan ember a városban, aki igazán, mélységében ismerte a férfit. Még ő maga sem.  
– Sokat változott a város, becsületesen rajta hagyta kezének nyomát ez az őrült kor. – kissé elmosolyodott. – Ha nem benne élnék, talán el se hinném, hogy mik történtek. Majd vakargathatják a fejüket az eljövendő idők emberei, hogy nem koholmányok-e a történetek, amiket a krónikákban olvasnak.
Kicsit elmosolyodott, tudta jól, hogy sehol sem volt helye ezekben a történetekben, de azért reménykedett benne, hogy ha más nem, hát széljegyzékként megjelenik valahol egy kevésbé fontos részben. Akár csak a neve... Az se baj, ha lehagyják róla, hogy vámpír volt... Nem, mégse. Inkább legyen ott világosa, hogy egy fattyú vérszívó volt. Egyike lehetne annak a kevés vértestvérének, akiről pozitívan szólnak a fámák az emberi iratokban. Szép elképzelés. 
– Megismer, már találkoztam vele azóta. – mosolyodott el kicsit keserűen, mint aki elrontott egy jó játékot. – Legalábbis egy tányér levessel várt, mikor beléptem. Lehet csak a palást tette, de úgy tűnt, hogy nagyon is tudta, hogy ki vagyok.
Való igaz, úgy érkezett vissza a városba, mintha csak a tékozló fiú lett volna, s bár kevesen ismerték, aki igen, az pont úgy fogadta, mint apa a fiát. Althaus is ilyen volt, ha igaz, a maga szűkszavú módján.

Szépen lassan egymást követték a macskaköves utcák, s valahol a távolról már hallható volt a kocsmákhoz illő duhajkodás hangja. Elégedetten bólintott ennek hangjára, igen kívánta már az ivó melegét, hideg volt az este, s igen csorgott már a taknya a hűvös széltől.

13[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Jún. 10, 2020 2:46 am

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Habozás nélkül megyek előre, miután szavai és a gesztusai alapján meggyőződöm róla, hogy ezt szeretné. Talán próbára akar tenni, hogy odatalálok-e még? Rá vallana, de nem bánom, akár így van, akár nem.
Furcsán álomszerűnek tűnik Hildével bandukolni a macskaköves sötét utcákon, a lámpák  gyér fényétől kísérve az utóbb évek eseményei után. Egyszerre vagyunk mások és egy kicsit ugyanazok mégis. Kicsit az a beszéd is ilyen, amit intéz hozzám a városról. Némivel másabb, mint amilyen annak idején volt, mintha fennköltebb volna, s a hangokat is kivehetőbben, ügyesebben ejtené, de a hangja és a gondolata ugyanúgy az övé, azé a Hildéé, akit egykor ismertem.
Mindig is úgy gondoltam, sokkal szebben és kifinomultabban fejezi mi magát, mint én valaha, de most kiváltképpen ez a helyzet. Igaz, sosem bántam, hogy így volt. Hozzá valahogy egyébként is jobban illettek az ékes szavak, mint hozzám.
- Időnként, ahogy most jártam-keltem, néha kishíja volt, hogy el nem tévedtem - bólogatok szavaira - Egy-két utcára valósággal rá sem lehet ismerni. Csupán a Templom tér volt olyan, mint régen.
Von Althaus említésére mintha elszomorodna és csodálkozva pillantok félhomályba burkolózó alakjára. Úgy sejtem, talán nem lehetett örömteli az újbóli találkozás, ám talán jobb, ha nem is kérdezem efelől. Az is meglehet, hogy csak képzelődöm. Mintha minden szomorúbb volna mostanság.
- Nem hinném, hogy könnyen elfelejtett volna téged - mosolyodom el egy pillanatra, ahogy eszembe jutnak az ott tett látogatásaink. Közöttünk, kékpalástosok közt Hilde valóságos színfolt volt, s azt hiszem, ő nem mindig örült ennek, ugyanúgy lehetett ez nehéz, mint jó is időnként. Voltak, akik, ha ki sem mondták, az átkozottat látták benne, mások számára igazi hős volt, Hellenburg Védelmezője.
- Úgy sejtem, palást nélkül is felismert volna - teszem még hozzá.
Lassacskánt elfogy az út, a hangok és az ismerős környék is elárulja, hogy jó helyen járunk. Lám, mégis van, ami nem változott. Hellenburg Fénye kívülről ilyennek tűnik.
- Itt is vagyunk - jegyzem meg inkább magamnak, mint neki a nyilvánvalót, s belépek. Odabent a kinti zimankó után kellemes meleg fogad és az ivó régi megszokott formájában tárul elénk. Tekintetem, miután a csapszék felé téved, félreeső üres asztalt kezd keresni.

14[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Jún. 10, 2020 9:43 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Igen, nagyon megváltoztak az épületek, s teljesen más hangulatuk van... Ezer kefe se sikálná re róluk a vámpír kéz munkáját. Nem feltűnő, de érzem, hogy néhol mintha direkt szebbekké tették volna a házakat, hogy emlékeztessék Délt, hogy mégis kik segítették a ledőlt épületeket ismét felhúzni. – fanyarul elmosolyodott. –  A Blutsternek.
Az ég világon semmi problémája sem volt a Blutsternekkel, ha valami, hát tényleg jó szolgálatot tettek általánosságában mindenkinek, aki felbérelte őket. Az a hír járta, hogy még az elfeknek is dolgoztak volt régen, s általánosságban az egyik legkedveltebb család volt. Emellett viszont minden épületük viselt egy kevés gőgöt, amitől kénytelen volt fintorogni. 
– Két év hosszú, Oswald. Két év alatt a város zöme elfelejtett, aminek nem kis része lehetett az, hogy a legtöbb katona most már a határon, s a vidéken van, de akár itt is lehetnének Akkor sem szerettek, most sem fognak. – kicsit nevetett. –  De van még másfél emberöltőm, hogy ezen változtassak.
Mosolyogva méregette a férfit, egyszerre volt nevetséges, s mélységesen szomorú belegondolni, hogy mire az már görnyedt háttal, s havas hajjal jár majd, ő éppen hogy csak eléri a virágkorát. Feltéve persze, hogy nem viszi el a vérhas, a pestis, vagy valami más. De reménykedett benne, hogy az ilyesmi nem fenyegette. Általánosságban eléggé jó sora volt betegségek terén, ha éppenséggel azért egy-egy megfázás megtalálta időnként.
– Talán. Mindig jó volt az öreg emlékezete, feltéve, ha érdekében volt, hogy emlékezzen. – végigsimította állát egy picit. – Amikor valami vendégéről kérdez az ember, hirtelen kevésbé rémlik neki bármi is... De azt hiszem ez már csak várható egy fogadóstól, nem adja el a saját embereit, vagy nem járnak vissza hozzá.
Oswald belépett a csehóba, ő maga is követte. Kellemes, langyos, ám kissé büdös levegő csapta meg az orrát, ami közel sem volt meglepő egy ivótól. Miként az öregek mondták, hol a büdös, ott a meleg, ez az évszázadokat átölelő frázis pedig továbbra is igaznak bizonyult, azonnal úgy érezte, hogy elkezdett a nyirkos páncél átmelegedni. Körbenézett ő is, csak akadt valahol egy üres asztal.

15[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Csüt. Jún. 11, 2020 11:15 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Érdeklődve hallgatom szavait a városról, s a Blutsternek munkájáról. Őszintén szólva, nem volt annyira kedvemre való az új épületek látványa a városban, de magam sem tudtam volna megmondani, hogy csupán a vámpírok építészete nincs-e ínyemre, vagy az, hogy a szeretett város ennyire megváltozott és soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt.
S bizony, hogy hosszú tud lenni két év, pedig átéltem már ezt-azt. De kevés idő is elég ahhoz, hogy megváltozzon az ember. Egy kicsit azért mégis elmosolyodom; sokszorosan több év az, ami előtte áll, az én hátralevő földi időmhöz képest.
Csodálkozom azon, amit mond, nem gondolom, hogy csupán a katonák némelyike volt az, akik ismerték, vagy akiknek szemet szúrt egy palástos vámpír, minden bizonnyal az egyetlen egész Veronián, azonban nem teszem szóvá, elvégre nincs fél napja sem, hogy visszatértem, Nem tudhatom, mikor érkezett, s mit tapasztalt azóta. Ezért nincs is jogom megkérdőjelezni. Csupán hümmentek egyet.
Odabent egy pár másodpercig elidőzöm azon, hogy tekintetemet körüljáratom az ismerős, kopott asztalokon és székeken, furcsa díszeken és agyag mécseseken, faragott csillárokon, és a söntéspulton. E művelet során akad meg a szemem egy félreeső üres asztalon az ajtóhoz közelebb. Kicsit ugyan távol esik a csapszéktől, de régen legalábbis kihozták az ételt-italt mindenféle felszolgálólányok. Hildére pillantok, majd állammal az asztal felé bökök.
- Talán az jó lesz ott.
Ha beleegyezését adja, el is indulok arrafelé, bár nem tűnik úgy, hogy valaki nagyon el akarná foglalni előlünk, de azért mégsem árthat biztosra menni. 
Bár általában elég masszív és jóforma székek voltak Hellenburg Fényében mindig, azért eleinte csak óvatosan ülök le, ki tudja, nem kellett-e lecserélniük őket. Szerencsém van.
Nagyot sóhajtok, ahogy a hátam a támlának döntöm és nekiállok megszabadulni a kesztyűimtől.
- Akkor érzi igazán az ember, milyen hideg van odakinn, amikor bejön a melegre - vigyorodom el egy pillanatra, ahogy az ajtó felé pillantok. Nem mintha volna bármi jelentősége a szavaimnak, ami Hildét érdekelheti. Északon hidegebb volt egyébként is.
- Mikor értél vissza? - pillantok rá érdeklődve.

16[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Hétf. Jún. 29, 2020 11:19 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Figyelte Oswald biccentését, a felvetésre pedig helyeslően bólintott. Ugyan az ajtóhoz közeli asztalok néha kissé szellősek a huzat miatt, idebent ez talán még jól is fog esni, a kocsma fülledtsége csak az első pár pillanatban volt kellemes, kiveri majd az ember homlokát az izzadtság, s akkor minden korty hűvös levegő áldás lesz majd. Körbepillantott közben, ismerős arcokat lesve, ám csak egy-egy szőrös korhelyen akadt meg a szeme. Úgy sejtette, hogy a Jóisten az összes városba leszórt egy-egy marékkal belőlük, hogy aztán minden kocsmában ugyanazt a történetet meséljék el száz és százszor.
– Tökéletes. – kicsit elmosolyodott. – A sarkokat hagyjuk meg a zsiványoknak, hogy hadd pipázzanak ott nyugodtan. Aligha lenne szívem arra kényszeríteni őket, hogy valahova a kocsma közepébe kelljen ülniük, ott nevetséges a csuklya.
Valamiért roppantul szórakoztatónak találta magát, s körbe is pillantott, de legnagyobb csalódottságára nem azt látta most, hogy minden sarokban egy sötételf gubbasztott volna. A másfajúak általában egyébként sem itt időztek, az alsóvárosban volt pár késelősebb lebuj, ott kevésbé nézték ki őket. Az elfek általában mindenhol szívesen látott vendégek voltak, de sötét társaikról ezt nem nagyon lehetett elmondani, őket gyakran kinézték, s ha lehetett, a gazdagabb polgárok kerülték is a népüket, mint a pestist. Az a pletyka járt róluk, hogy koszosak voltak.

Figyelte barátját, ahogy az leült s, kicsit el is mosolyodott azon, hogy mennyire komikusan kicsinek hatott a hegyomlásnyi óriás alatt az egyébként hétköznapi méretben lévő szék. Az egyébként, becsületére legyen, meg se nyekkent, pedig majd annyi mázsa nyomta, mint ameddig egy eszesebb északi számolni tud. Nem igazán várakozott ő sem, a falnak támasztotta a lándzsát, majd leült, kicsit leporolva a nadrágjáról a város szennyét.
– Való igaz. – szipogott is egy nagyot, ahogy a melegtől a takony utat talált magának orrába. – Jól is esne valami forró, remélem akad még egy-egy tál gulyás az kondérban. Se íze, se bűze, de legalább meleg.
Azzal intett is, majd amíg várakozott, hogy megérkezzen egy kocsmárosleány, kíváncsian a férfi felé fordult, s annak homlokát méregette. Mindig ilyen ráncos volt? Vagy csak régen látta, s elfeledkezett róla? Nem tudta... Akart vajon Oswald családot valaha is? El sem tudta képzelni a szerepben, de lassan illett volna már, hogy asszonyt keressen. Vélhetőleg jó apa lett volna, ha kissé engedékeny is.
– Pár hete, nem régóta. De a napok kissé összefolytak már, túlzottan elragadott, hogy ismételten felfedezzem Hellenburgot. – halványan elmosolyodott. – S túl sok volt az új arc.

17[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Kedd Júl. 07, 2020 1:34 am

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ahogy helyet foglalunk, neki is állok, hogy valamelyest könnyítsek az öltözékemen. Bólogatok a szavait hallgatva. Ezek szerint bőven régebb ideje van már itt, s mégis még mindig rácsodálkozik a városra. Úgy sejtem, nekem is ugyancsak szükségem lesz időre, hogy újból megismerjem, s megszokjam Hellenburg új arcát.
Ha ugyan valaha sikerül.
- Azt elhiszem - fintorodom el egy pillanatra. Valóban, alig ismertem én is valakit azok közül, akikkel találkoztam a mai nap. A kapuőrök, a járókelők, a lovászfiú és az ajtónálló valamennyien általam sosem látott figurák voltak. Csak a kapitány volt ugyanaz, mint két évvel ezelőtt, s Alaric. Na meg Hilde és von Althaus.
A kesztyűim némi bíbelődés után a fal mellett, az asztalunk bal szélén helyezem el, hogy ne foglalják nagyon a helyet, majd kíváncsian pillantok Hildére.
- Na és - mosolyodom el - milyen volt a Neulandereknél vendégeskedni?
Az ékesszólást igencsak kitanulta, s talán a fésű rendszeresebb használatát is? Az is meglehet, hogy ő maga alakított ki új szokásokat. Pár év alatt, különösen ifjúkorban, rengeteget változik az ember. Én pedig már tulajdon húgomat sem ismerném meg talán, ha újra látnám.
Bár megbeszéltük, mielőtt távozott volna, hogy időnként ír levelet, legalább írásban váltottunk volna szót, de ember tervez, Isten végez; csakhamar kiderült, hogy erre nemigen van módunk, mikor lángokba borult a világ, s csakhamar én is távozóra fogtam a dolgot alig egy hét után. Azt se tudhattuk, él-e, hal-e a másik.
Csakhamar megérkezik a kocsmároslány is. Más, mint akiket ismerhettünk eddig, vagy tán csak én nem emlékszem már rá. Mindkettő meglehet éppenséggel.
- Mit hozhatok?
A gyomrom halk korgása tudatosítja bennem: gulyást mindenképpen.

18[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Szer. Júl. 15, 2020 9:07 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Talán mi vagyunk az új arcok. – bökte ki egy kis gondolkodás után. A világ nem várt meg az embert, s bár nem voltak sokáig távol, annyi dolog történt, hogy akár száz év is eltelhetett volna... Már csak Északnak kellett volna összeomlania, de arra aztán várhattak. Ahogy a bölcsek mondták, a csalánba nem üt a ménkő, ezen gondolaton elindulva pedig a kutyák birodalmába sem. 
Szórakozottan pillantott rá Oswald kesztyűire, hirtelen egy juhokat lopó óriásokról szóló bugyuta történet jutott eszébe, amit még gyerekkorában a szomszédasszony mesélt neki. Valamiért úgy érezte, hogy a Jóisten két embernek szánt csontját, s izmát kapta meg a templomos, jószerivel akár egy kevésbé derék párost is csinálhatott volna belőle. 
– Mint kivert farkasként odaverődni egy falka kutya közé... S rájönni, hogy te vagy a kutya a farkasok között. – nevetett kissé. – Tisztelettel, s szeretettel kezeltek, vagy legalábbis ezt éreztem, a többi úgy sem számít. Barátokat szereztem, s úgy érzem, hogy talán kapcsolatokat is, de emellett adósnak is érzem magam, a Neulandereknek pedig senki nem marad adósa.
Az igazat megvallva sosem éreztették vele azt, hogy igazán tartozott volna bármivel is, de lelke mélyén tudta, hogy jogosan kérhettek volna tőle számon a szívességet. Annak megfizetésére pedig bármikor kész volt, amennyiben persze nem Dél kárára kellett tennie. A maga bőrét bármely nap elvitte volna a vásárra, de haza ennél már csak többet ért.  
– Gulyást, s nekem forralt bort mellé. – emelte tekintetét a lányra, majd végül Oswaldra. 
Ha a nő távozott a kéréseik hallatán, ismét a férfi felé fordult, majd figyelte a ráncokat az arcán. Vele se lehettek könnyűek az évek, úgy hatott, mintha kissé nyűtt lett, s két lapáttal pakolta volna az Úr a bajt a vállára. Talán rossz beosztottat kapott? A tisztek lehordták? Kíváncsi volt. 
– Hát te, barátom? Merre vitt az utad?

19[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Hétf. Júl. 27, 2020 2:46 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Figyelmesen hallgatom, ahogy Hilde mesél. Valamiért azt reméltem, hogy ha nem is a saját családjánál, de a Neulander vámpírok között egy kicsit talán otthon érzi majd magát, nem néznek majd rá furcsán és nem húzódnak el mellőle. De a vámpírok is sokfélék, azt hiszem, én magam nem is tudhatom, mennyire. Sosem fogom megtudni. Annyira más világ az övék és az enyém, hogy csupán csak felszínesen együttérezhetek, de nem tudhatom igazán, mi rejtezik a jégkék szempár mögött. Végtére is senki nem ismerheti meg a másikat egészen, amíg át nem éljük, amit a másik, épp úgy, ahogyan ő. Ez pedig ebben a földi életben lehetetlen.
– Gulyást én is kérnék,meg sört is, ha van még csapon.
Amilyen farkasordító hideg van odakinn, talán érdemesebb volna valami meleget innom inkább, ha már a leves minden bizonnyal jó esetben is csak langyos lesz, ha olyan, mint rég, de abban reménykedem, hogy idebenn, amíg pattog a kandallóban pattog a tűz és az emberek lehelete is melegíti a levegőt, nem fogok fázni.
A leány távozik, miután mást egyelőre nem kérünk, ismét magukra maradunk. Évek óta nem láttuk egymást, s az ember jóformán fel sem tudja fogni egészen, mennyi minden változhat ennyi idő alatt. Nem csak körülöttünk. Bennünk is.
Még most sem ocsúdtam fel a harag napja óta.
Hilde hangjára eszmélek fel, ahogy az elmúlt év felől kérdez, s egy pillanatra el is gondolkodom, mit feleljek neki. Nem kell titkolnom, merre voltam, előtte talán a legkevésbé, mégis nehezen jön csak ajkamra a válasz, s ahogy megszólalok, a hangom erőtlenebbnek hallom, mint amilyennek akarom, hogy hangozzék.
– Északon.

20[Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten Empty Re: [Magánjáték] Wie in den guten alten Zeiten on Vas. Aug. 02, 2020 6:10 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A bugyuta arckifejezésű leány serényen bólogatott a szavaikra, majd mikor mindketten leadták a rendelést, megugrott, mintha csak egy bakkecske lett volna. Sietett is menten tovább, kevésnek híján át is esett egy asztaltársaságon, ám valahogy nagy nehezen megérkezett a söntéshez, s ott továbbította kéréseiket a fáradt fogadósnak. Új lehetett, nem nagyon látta még a csehóban, s mivel azért elég gyakran megfordult meg erre, kellően ismerte a személyzetet, ha máshogy nem is, látásból igen.
– A jó öreg gulyás... El se tudom képzelni, hogy eljöjjek, s ne egyek belőle. – pillanatra elhallgatott. – Igaz, azt se tudom elképzelni, hogy valaha is több hús kerüljön bele annál, ami a csontokra ragadt.
Ez természetesen hazugság volt, egy-egy kocka hús azért igenis akadt a levesben, de kétségtelen, hogy nem vitték túlzásban a nagylelkűséget. Ennél több mondjuk már luxus lett volna, s emellett néha nem ártott, ha az ember egyszerűbben étkezett. Von Althaus biztosra ment, hogy ne csak a hasának éljen.
– Északra? –  kérdezett vissza egy kis gondolkodás után. – Szokáshoz híven nem vagy különösebben bőbeszédű.
Nem nagyon tudta, hogy mi történhetett igazából, de meglepően erőtlennek hatott a válasz a férfi szájából. Oswald sosem volt híres arról, hogy olyan sokat beszélt volna, de mégis úgy tűnt számára, mintha csöppet kerülte volna a témát. Nem akart természetesen erősködni, mi több, távol volt tőle, hogy esetleg komolyabb választ passzírozzon ki belőle, de fene mód fúrta az oldalát a kíváncsiság. Mi dolga lehetett arra, így ennyi év után?
– Botlottál egyháziba, vagy békés volt az út?

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.