[Magánjáték] Sillock Holmes és Helsa Wattson

Késő délután érkezek a fogadóba, jóval az ajánlott időpont előtt. Habár a testvéreim azt javasolták, hogy sötétedés után jelenjek meg, nem akartam kockáztatni. Semmit sem tudunk a halál okáról és a test állapotáról, ha pedig mocskosabb és véresebb - amit őszintén remélek, hogy nem így lesz - akkor sok időbe fog telni eltüntetni minden nyomot.
A helységbe belépve célirányosan indulok el a tulajdonoshoz és bemutatkozok neki, közölve hogy miért jöttem. Szerencsére nem kell sem magyarázkodni, sem győzködni, amikor megjelenek előtte. A testvéreim már jóval az érkezésem előtt levélben értesítették az érkezésemről őt.
Habár Omegának köszönhetően már reggel tudtam hogy valami baj történhetett, mégis csak a délben kapott üzenetben világosítottak fel, hogy miről is van szó pontosan. Előtte sosem gondoltam volna a halál lehetőségére, főleg nem arra, hogy egy ilyen gyönyörű, napsütéses napon kell majd elszállítanom egy elhunyt társunk testét.
Egyikőnk sem szól egy szót sem amikor a tulajdonos felvezet a lépcsőn; feleslegesnek tartom, hogy bármit is mondjak, az ő részvétét is csak kínos bólintással intézem el. Nem mintha ismerte volna, vagy törődött volna vele valaha is. Valószínűleg holnap már úgy fogja élni az életét mint ezelőtt, felesleges hamis empátiát mutatni a kialakult helyzet miatt.
Feszengve áll meg az egyik szoba ajtaja előtt, egy ideig kényelmetlenül nehezedve hol az egyik, hol a másik lábára. Szótlanul kivárom amíg befejezi.
- Itt is lennénk. - feleli megköszörülve a torkát, próbálva oldani a szorongását. Kerüli a tekintetem amikor átnyújtva nekem a kulcsot, amit egy bólintással megköszönve el is fogadok. Valószínűleg kellemetlen lehet az arcomra nézni. - Elnézést kérek, hogy ebben a nehéz időszakban ezt kell mondanom, de ha kérhetek ennyit, kérem próbálja meg úgy elszállítani, hogy a vendégek nyugalmát ne zavarja. Rosszat tenne a fogadó hírnevének, ha ez kiderülne, ne adj Isten megpillantanák.
- Természetesen. - Megértően bólintok a kérésére. - Biztosra fogok menni, hogy senki se lássa és hajnalban kezdek neki. Ebben az esetben viszont kérem nekem is foglaljon egy szobát az éjszakára, ha teheti. Veszélyes lenne elindulnom a sötétben.
- Mindenképpen, köszönöm a megértését. - Újra a padlóra pillant, majd hirtelen az övéhez nyúl, ahonnan leakasztja az azon lógó kulcscsomót. A kezébe vesz egyet, gyorsan ellenőrizve a számot rajta, majd egy nagy lépéssel az annak megfelelő ajtóhoz lép. Miután megbizonyosodott arról, hogy még nincs kiadva, a kezembe nyomja a kulcsot. - A szomszéd szoba még szabad, ha ez megfelel. Legyen magánál ez a kulcs, így nem kell lejönni érte.
- Hálás vagyok a figyelmessége miatt. - Előhalászom a táskámból az árát egy kis ráadással és a kezébe nyomom. Csak erre várhatott, hiszen a fizetség megszámolása után egy bólintással sarkon fordul és elindul.
Megvárom amíg eltűnik a folyosó végén és még utoljára körbenézek, mielőtt egy kattanással feloldom a zárat. Résnyire nyitom ki és úgy lépek be, háttal rádőlve az ajtóra mialatt a tekintetemet a padlóra sütöm. Senki sem szólt arról, hogy milyen látvány fogad majd, így szükségem van egy kis felkészülési időre, hogy megacélozzam a szívem. Nem zaklat fel a vér, főleg nem a sajátunké, de nem tagadhatom azt sem hogy megrendíthetetlen lennék. Különösképpen ha egy olyan emberünkről van szó, akinek hetekkel ezelőtt az élettel teli szemeibe néztem.
Lassan emelem meg a pillantásomat és bennem reked a levegő, amikor meglátom őt az ágynak támasztva, elvágott kötéllel a nyakában. A lábaim súlyosnak tűnnek és erőt kell vennem magamon, hogy az első lépéseimet megtegyem.
Felfoghatatlan számomra, hogy miért venné el bárki is az életét, amikor egy olyan fantasztikus entitás áll mellette, mint Medkoksh?
Utólag már felesleges ilyeneken rágódni, de mégis azt kívánom, hogy bárcsak ott lehettem volna neki amikor szüksége volt valakire. Szinte összeszorul a szívem ha belegondolok a fájdalomba amit átélhetett.
Inkább úgy döntök, hogy jobb ha azonnal munkához kezdek, legalább elvonom a figyelmemet a rám törő érzelmektől. Nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy elkalandozzak.
Kioldom a palástomat, amit összehajtva teszek le az ágyára, majd letérdelek elé. Először leemelem a nyakáról a kötél maradékát, majd finom kézzel tapogatom végig a ruháját, ugyanis reménykedek abban, hogy rálelek valamilyen levélre amit hátrahagyott nekünk. Ugyanakkor sem üzenetet nem találok, sem pedig a beavatáskor kapott tőrét és ékszereit, pedig ezeket mindig magunknál hordjuk.
Talán elrejthette valahová.
Kiegyenesedek és tanácstalanul nézek szét a szobán. A berendezés több, mint visszafogott; szinte csak egy fekhely van az egyik sarokba tolva, mellette pedig egy rozoga éjjeli szekrény, hiányzó fiókokkal - nem ad túl sok lehetőséget embernek, ha el akarja rejteni az értékeit. A keresést először az ággyal kezdem; áttúrom a szalmát, átnézem az ágyneműt, hátha alá, vagy bele rejtette azt amit keresek, de hiába. Sem itt, sem a gerendák között, a padló és a fal repedéseiben nem találom.
Lemondóan állok meg a szoba közepén, karba font kezekkel, erősen gondolkozva a helyzeten, amikor egy szempillantás alatt összeszorul a gyomrom. Még ha búcsúlevelet nem is írt, lehetetlen az, hogy ne legyenek a közelében a beavatáskor kapott tárgyaink. Semmi sem ér többet ezeknél, hiszen ez köt össze minket Omegával. Még ha valamilyen komoly helyzetben le is veszi, nem tudom elképzelni azt, hogy ne akarná az utolsó perceit Medkoksh-al tölteni. Tudni, hogy ő itt van, még az élet legsötétebb perceiben is, megnyugtató. Képtelen vagyok elképzelni a halálomat nélküle.
Bármennyire próbáltam távol tartani a gondolatot, most mégis újra az elmémbe kúszik a kérdés.


Mindenképpen pontot kell tennem az ügy végére, még ha feltűnésmentesen nem is tudok tovább maradni a fogadó környékén, mint pár nap. Az áldozat fontos szerepet töltött be közöttünk, ha esetleg valaki felfedte a titkát és ezért ölték meg, az azt jelenti, hogy az egész kultusz veszélyben van - hiszen ahol egy van, ott van több is.
Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy a hanyagságom miatt veszélybe sodorjam a testvéreimet és olyan súlyos következményei legyenek, amik futótűzként pusztítanak el mindent amit évszázadok alatt építettünk fel.
Újra az ajtó elé sétálok, hogy bezárjam belülről. Úgy fordítom a kulcsot a zárban, hogy egy külső szemlélő ne tudjon leskelődni a lyukon. Jelenleg nem tudhatom, hogy kiben bízhatok és pont ezért nem kockáztathatom meg azt, hogy lássanak levelet írni. Jobb esetben gyanút fognának, rosszabb esetben az üzenet nem csak két személy között maradna.
Jobb híján az ágyra ülök le, hogy elővegyem a jegyzetfüzetem, tollat és egy kis üveg tintát. Első körben lejegyzetelek mindent a helyszínnel és a testtel kapcsolatban; hogy hogy találtam rá, mi hiányzott, milyen volt a helyszín. Magát az elpostázandó üzenetet rövidre és lényegre törőre fogom, megemlítve, hogy bár a testet a mai nap elszállítom a célba, én még vissza fogok térni a teendőim elvégzése miatt. Nincs bátorságom részletesebb leírással ellátni a társaimat, félve attól, hogy esetleg idegen kézbe kerül az információ.
Addig amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, mindenki ellenem lehet.
A papírt három felé hajtva a ruhámba rejtem el, utoljára ellenőrizve mindent. Mielőtt távoznék, a testet letakarom a palástommal és elhagyom a szobát, a táskámmal a vállamon. Biztosra megyek, hogy senki se tudjon belépni ide, a pótkulcs nélkül.
Az utam először a szobák alatti kocsmába vezet - talán még van esély arra, hogy találjak valakit aki tegnap is itt volt. Az utolsó lépcsőfokokról lepillantok a jelenlévőkre; a tulajdonos épp beszélget valakivel, néhányan egyedül isznak, mások csoportosan énekelnek - a tekintetem végül egy fehér hajkoronán állapodik meg. Jobban megnézve egy hangszert látok lefektetve mellette - talán a fogadó zenésze lehet. Ebben az esetben pedig biztosan láthatott valamit az éjszaka.
Egy kicsit mérlegelem a helyzetet, de végül inkább felé indulok el - a tulajdonost nem szeretném túlzottan zavarni és nem csak azért, mert jelenleg el van foglalva. Az egész beszélgetésünk során zavartnak tűnt és lehet, hogy kell neki egy kis idő, hogy feldolgozza a történteket - arra tippelnék, hogy valószínűleg ő volt az, aki elvágta a kötelet is amikor megtalálta a testet.
- Jó napot, szabad a hely? - kedvesen mosolyodok el amikor mellé érek, finoman bökve a szabad helyre. Miután megengedi, megköszönöm és leülök mellé, azonnal a lényegre törve. - Ha szabad, feltennék néhány kérdést. Esetleg ha megengedi, szívesen rendelek valamit, lassan kiürül a pohara. - Finoman az üresedő üvegre bökök és ha elfogadja az ajánlatom, akkor magamnak is rendelek, ugyanabból. - Elnézést kérek ha furcsán kezdek, de érdekelne, tegnap este látott-e gyanús mozgást a kiadó szobák körül? Esetleg le tudná pontosan írni, hogy mit látott?
Egy kicsit talán homályosan fogalmaztam meg, de szeretném tartani az ígéretemet és nem közzétenni a napokban történt halálesetet. Remélhetőleg ő sem tesz fel túl specifikus kérdéseket válaszul.

Yrsil nagyot kortyolt a söréből, és elégedetten simított végig a dagadó erszényén. Elég váltó ütötte a markát ahhoz, hogy ne legyen gondja egy ideig. Legalábbis addig amíg Eichenschildnél át nem kel a határon. Még hosszú út állt előtte. Shina szerint Yvraine csapata valahol az északi területeken, Cinderwald határában veszett el ami nem sok jóval kecsegtetett. Még mindig szívesebben ment egy szörnyetegekkel teli erdőbe mint a Kísértet szigetekre. Aliciából kiindulva a főzéshez finomhangolt orra nem sokáig húzta volna egy szigetnyi nekromanta mellett. Akárhogy is az az egy nap amelyet a városban eltöltött hasznosnak bizonyult. Ha csak az ispotályba való látogatása nem hozott volna a konyhára néhány érmét, a ma esti mulatság minden bizonnyal megtöltötte a zsebét. Hálásan végigsimított a falszterpipáján, és örült annak a hangszerének köszönhetően még mindig nem kellett énekelnie. Nem mintha baj lett volna az énekhangjával. Amióta Mika...amióta Ő...
- Kocsmáros, még egy italt a bárdnak ! - hallotta egy férfi hangját az egyik asztaltól, amire ő hálásan odabiccentett. Még egy pint vagy kettő bőven elfért a bendőjében, hogy leöblítse a torkát a kiadós vacsorája után. Odahaza az erődben nem igazán volt alkalmuk inni, ha csak nem vetemedett rá valaki arra hogy megkóstolja Gwen főzeteit...amelyek pedig erősek voltak akár a lórúgás. Nem volt bennük sok élvezet, pocsék ízű erős alkoholok voltak amelyek megszolgálták a célt amennyiban az egy gyors berúgás volt. Bár Yrsil sem utasította ezt el, ő maga jobban élvezte a minőségi italok társaságát, főleg a vörösborokét. Ahogyan a finom bor és a szép nő, úgy az ízlés is korral érlelődött. De ezúttal jobb híján egy pofa sörrel is beérte.
- Egészség ! - emelte poharát a szomszédos asztalnál vigadó vendégeknek, majd újra belekortyolt a hűvös italba. A fogadós lassan odakecmergett és letett mellé egy még egy sört, amelyet a démon gyorsan kicserélt az üres kupájára.
- Köszönöm. - biccentett oda neki, majd az alaposan elpusztított tányérja maradékát az asztal alatt türelmesen várakozó rókái közé helyezte. - Jóétvágyat.
Lassan nekiállt megtömni a pipáját ahogyan az este eseményein merengett. Szórakoztató egy mulatság volt, mint mindig de mégis valahogy unalmasnak találta. A gondolataiba mélyedve bámulta az odalent iszogató és vigadozó emberek tömegét, majd rágyújtott a pipájára. Szinte unottan egyforma volt mindenki idebent, egyetlen valamire való vagy érdekes alak sem mutatkozott meg eddig. Ami pedig kissé irritálni kezdte így, hogy Alicia nem volt piszkálható közelségben. Túlságosan is. Bánta már hogy csak egy festékbombát rejtett el a nő táskájában.
Azonban ekkor egy új alak lépett le az emeletre vezető lépcsőről.
Az alkata meglepően magas és karcsú volt, amellyel párosuló hegyes fülei alapján még tündének is nézte volna, azonban a teltebb vonásai és rózsaszínes bőrszíne alapján inkább félvérnek mondta volna. Testét különféle ékszerek borították, amely talán nemesi rangra vagy legalábbis fényűző életmódra engedtek következtetni, azonban az arcára nézve magában tartotta a fintorgását. Minden bizonnyal nem volt híján a megpróbáltatásoknak, legalábbis a bal szemét fedő kötést tekintve. Az arcán meghúzódó tetoválások a démon szemszögéből meglehetősen merésznek, de mégis elegánsnak tűntek. Az emberek között nem sokan vállalták ezt a fajta díszítést, ellenben ő meglehetősen szerette. Még ő maga viselte régebben, azonban azóta a teste természetes megújító ereje egyszerűen levedlette. Az apró mandula szemét szinte takarólag elfedő sárgaréz fedő még az ékszerhalmaznál is túlzóbbnak tűnt, amelyen talán egy keveset segített a szép, világosszőke haja. A nő egy igazi jelenés volt ezen a helyen, ahol még maga Sil érezte magát kilógónak a maga élénk sárga köpenyével és hófehér sörényével. No, nem mintha az én dolgom lenne. A mai este tervei szerint egy egészen romantikus légyottra volt elígérkezve azzal az egész hordó sörrel, amelyet a kocsmáros meglékelt még az este folyamán. Bár némi szőke mindig belefért az estébe.
- Jó napot, szabad a hely? - szólította meg őt a nő. Yrsil nagyot szívott a pipájába, majd nekidőlt a szék támlájának és a vele szemközti székre intett. - Ha szabad, feltennék néhány kérdést. Esetleg ha megengedi, szívesen rendelek valamit, lassan kiürül a pohara.
Néhány kérdést ? Egy pillanatra elgondolkozott azon hogy ki a fene ez a nő, és mégis mit akar tőle ? Még életében életében nem látta, de hagyta hogy kérdezzen tovább.
- Elnézést kérek ha furcsán kezdek, de érdekelne, tegnap este látott-e gyanús mozgást a kiadó szobák körül? Esetleg le tudná pontosan írni, hogy mit látott? - folytatta a nő.
- Azt hiszem ennél pontosabban kell leírnia mire gondol, hölgyem. - mosolyodott el a démon. - Elég sok minden történt, és fogalmam sincs hogy hol kezdjek bele...áh ! Azt hiszem kezdeném a bemutatkozással, ahogyan azt az illendőség kívánja. - hajolt meg kissé udvariasan, de csak annyira hogy a teli kupa sörét ki ne döntse. - Nevem Hóhajú Yrsil, vándorbárd. Szolgálatára. Kegyed pedig ?

Hát persze, hogy nem mondtam elég információt... Hogy is tudnék?
Zavartan pillantok oldalra amikor rám mosolyog, ide-oda kapkodva a tekintetem, hogy bárhová nézhessek, csak a szemébe nem. Persze hamar eléri, hogy visszakapjam a fejem, amikor bemutatkozik.
Hogy is felejthettem el ezt a fontos részletet?...
- Oh, igen... Elnézést. - Hirtelen pattanok fel a helyemről, a combommal meglökve egy kicsit az asztalt, de szerencsére semmi sem löttyen ki, esik le, vagy borul fel. Már csak az hiányozna. - A nevem Helsa, örvendek a szerencsének. - A meghajolásra én is finoman biccentek és a jobb kezemet a mellkasomra teszem. Időben állom meg a fintorgást amikor kiejtem az idegen nevet, ami kellemetlen utóízt hagy a számban. Ez mégiscsak jobb választás, mint az igazi nevem - nem kelt akkora gyanút és nem is annyira feltűnő. Felejthető.
Újra helyet foglalok és összekulcsolom az ujjaimat, erősen gondolkozva, hogy hogyan is magyarázhatnám el neki a helyzetet. Érzem, ahogyan a szorongás egyre inkább erőt vesz rajtam és ezen nem enyhít az sem, hogy tudom, választ vár tőlem. Valószínűleg nem érti, hogy mi tarthat ennyi ideig, talán azt hiszi hogy ostoba vagyok, esetleg kezdi elveszíteni a türelmét-
- Esetleg... - Az asztalra pillantok amikor belekezdek, még keresve a hangom. Egy kis ideig mérlegelem a helyzetet, bizonytalanul pillantva fel rá.- Látott valakit egy kötéllel a hálók környékén... közlekedni?...
Lassan elfogyok a mondat végére és mély sóhaj hagyja el a számat, amikor realizálom, hogy mennyire butának tűnik a kérdés. Lehetetlen, hogy jól ki tudjam kerülni a témát. Talán ha nem egyedül érkeztem volna, most rábízhatnám a beszélgetést és akkor senkinek se kellene kivárni a szenvedésem végét. Így viszont nincs más választásom, mint felfedni az igazságot.
- Sajnálom, hogy ezzel terhelem, de kénytelen vagyok elmondani a valódi helyzetet. Nem szeretnék rossz hírnevet szerezni a fogadónak - Legalábbis nem rontani rajta. Ahogy elnézem, eléggé sok gyanús alak fordul meg erre. -, ezért szeretném ha kettőnk között maradna minden.
Türelmesen megvárom, hogy esetleg mérlegelje a helyzetet, kinevessen, vagy bármi hasonlóval reagáljon. Csak akkor szólalok meg, ha jelzi felém, hogy érdekli a mondandóm.
Finoman hajolok rá az asztalra, kicsivel halkabban folytatva. A környezetünk elég zajos ahhoz, hogy elvesszenek a mondatok a többiek között, egy külsős számára.
- Ma azzal a megbízással érkeztem, hogy elszállítsak egy személyt, aki a fogadóban hunyt el, az egyik szobában. Ugyanakkor, tartok tőle, hogy a halála mégsem teljesen mentes az idegenkezűségtől. - Egy gyors pillantást vetek a fogadósra, majd nyugodt szívvel beszélek tovább, amikor látom hogy elfoglalt. - Épp ezért, szükségem lenne minden információra amit tegnap este látott, hallott és úgy érzi köze lehet az esethez. Nem akarom, hogy újra megismétlődhessen.

- Sajnálom, hogy ezzel terhelem, de kénytelen vagyok elmondani a valódi helyzetet. Nem szeretnék rossz hírnevet szerezni a fogadónak, ezért szeretném ha kettőnk között maradna minden. - szólalt meg a lány, láthatólag úgy döntve hogy egy egyszerű vándorbárd talán megbízhatónak bizonyul a titoktartás terén. Borzalmas döntés, gondolta magában a démon. Veronia legpletykásabb vénasszonyai sem rúghattak labdába a bárdok mellett. A pletykálkodás szinte a szakmájuk felét tette ki. Yrsil csendesen biccentett, jelezve számára a hallgatásba való pillantnyilag tartó beleegyezését. Tagadhatatlanul végre valami érdekes történt ebben az említésre sem méltó estében és ő nem akart kimaradni belőle.
- Ma azzal a megbízással érkeztem, hogy elszállítsak egy személyt, aki a fogadóban hunyt el, az egyik szobában. Ugyanakkor, tartok tőle, hogy a halála mégsem teljesen mentes az idegenkezűségtől. - kezdett bele a lány. Talán a helyi temető gondnokának a lánya lett volna ? Nem, az öltözéke túl kifinomult volt ahhoz. Estleg egy szakmabélivel vagy annak tanonccával lett volna dolga ? Nem. A hollódoktorok főzeteinek jellegzetes szaga még csak nyomokban sem volt észrevehető Helsán. Az ilyet kiszagolt volna, mint róka a tyúkólat. Esetleg az elhunyt személy egy fontos ember lett volna ? Egy nemes, esetleg más rangosabb személy ? Az sok minden megmagyarázott volna. A nő dolgozhatott egy nemesi háznak ami magyarázattal szolgált volna a titkolódzásnak és nyomozgatásnak.
- Ez borzasztó, kérem fogadja őszinte részvétem Helsa kisasszony. - rázta meg a fejét együttérző arckifejezéssel. Valójában nem is érezte nagy dolognak azt ha valaki meghalt egy fogadóban. Ahányszor őt megmérgezték, leszúrták, elkergették, felgyújtották egy fogadóban az eltelt évei alatt, valahogy nem érezte a súlyát annak ha valaki egy ilyen veszélyes helyen otthagyja a fogát. Ahogyan a gondolat eszébe jutott, beleivott az italába hogy megállja a nevetést. Viccesnek találta a gondolatot hogy egy picit hiányzott ez a mostani életéből. Az izgalom, az a bizonyos erőteljes, felszabadító érzés amikor az életéért küzdött. A maga módján élvezte a többé-kevéssbé békésnek mondható életét, amelyet nagy igyekezettel próbált megőrizni, de mégis...olyan volt mint egy álom. Egy szép, de hamis valóság.
- Épp ezért, szükségem lenne minden információra amit tegnap este látott, hallott és úgy érzi köze lehet az esethez. Nem akarom, hogy újra megismétlődhessen az eset.
- Ami azt illeti láttam néhány alakot mozogni arrafelé. - próbált  meg összeráncolt homlokkal visszaemlékezni pontosan arra hogy mit látott. Az este zajos volt és asztalon táncoló, hangosan kurjongató alakoktól teli, ebben a környezetben más aligha vette volna észre azt amit Yrsil viszont igen. Annak ellenére hogy viselkedése aligha volt mondható meggondoltnak vagy elővigyázatosnak, az önfeledten muzsikáját élvező zenész csupán egy színjáték volt amit Sil szinte gondolkodás nélkül, ösztönösen játszott el minden egyes fogadóban. Az éber tekintetét vajmi kevés dolog kerülte el, és ez a nagyszerű tulajdonsága már nem egyszer mentette meg az életét amikor elkezdett szorulni a nyaka körül a hurok. - A fogadóson és a feleségén kívül nem láttam másokat arrafelé lődörögni, de hogy őszinte legyek nem igazán emlékszem arra hogy hogyan néztek ki. - vakarta meg a fejét. - Ha tippelnem kellene, csak azok akik megszálltak itt az éjszaka folyamán. De sok minden történt az éjszaka így meglehet az is hogy elkerülte a figyelmem a dolog. Az este tartalmáról pedig... - dőlt hátra és itta ki az itala maradékát - Karl és Brok összeverekedtek egy Ilsén, a molnár lányán. - bökött a sarokban eszméletlenül, egymás vállának dőlő felpuffadt arcú bevert orrú fickókra. Annak ellenére hogy szimpatikusak voltak neki, még a démonnál is elszakadt a cérna amikor a verekedés közben sör löttyent a hajára. Nem tellett bele néhány pillanatba hogy a lassan kocsmai verekedés felé haladó konfliktust lerendezze néhány jól célzott, erőteljes ökölcsapással. Senki sem szórakozhat Hóhajú Yrsil hajával. Senki. - Szerencsére még kiütötték egymást, mielőtt kidobatták volna őket. Aztán Otto - bökött egy itala fölött szomorúan üldögél vadászra. - kapott kosarat Helgától. - intett a fejével a fogadós lányára, aki nem titkon egész este őt bámulta, és még most is egy lopva pillantott feléje. - Vera és Olga végre megbékültek, mert vagy két évig nem beszéltek miután utóbbi unokatestvére Günther összeveszett Vera férjével, Hektorral a napszámból származó gabonán. -biccentett két szép derekas, bortól kipirosodott arcú asszony felé a szomszédos asztalnál. - Brianék voltak a leghangosabbak, tekintve hogy nemrégiben elejtettek egy kissebb csordányi szarvast. - bökött a fogadó legharsányabb csapata felé, ahol néhány elf és ember ült körben egy roskadásig piával megrakott asztalnál. - A friss vadhús ára pedig manapság magasabb mint a Hellenburgi templomtorony. - súrolta össze az ujjait, mintha csak pénzt tartott volna benne. - Aztán ott van még Herman és Hans, az a két halász csak mulatott és táncolt egész este. - intett a háta mögött ülő kopottas ruhát viselő két középkorú férfira. - Remélem tudtam valamit is segíteni, bár... - vont vállat - kötve hiszem hogy bármelyikük is az emelet környékén somfordált volna.

Amikor kifejezi az együttérzését, egy másodpercig meglepetten nézek a szemeibe, mintha ez egy teljesen szokatlan reakció lenne az emberek között. Valami idegen érzés fog el, amire nem tudok rátapintani. Minthogyha a szemei nem az arcához tartoznának, pedig látszólag semmi ellenszenves nincsen az előttem ülő férfiben; épp ellenkezőleg. Egyértelmű bizonyíték, hogy Istennek igen is vannak kedvencei, csak rá kell nézni.
Tökéletes vonások, gyönyörű bőr, ritka színek.
Hm... Lehet csak nem szoktam meg az ennyire fehér vonásokat és ezért feszengek a látványára?
Figyelemmel követem ahogyan a keze a korsóra csúszik és az ajkaihoz emeli, majd...

 Mintha elmosolyodna?...

Kellemetlen szájízem lesz a látványra és bár nem veszem észre először, ez az arcomra is kiül. Viccesnek találja a helyzetet, vagy csak félreértettem? Egyáltalán biztosan jól láttam? Finomítok a vonásaimon, mielőtt feltűnő lennék és inkább elmerengve pillantok el a vállam fölött, a korsómért nyúlva.
Még mindig nem értem az emberi szokások nagy részét.
Szótlanul bólintok mielőtt a pereméhez érnék és azonnal vissza is csúsztatom az asztalra, amint megüt az ital kellemetlen íze. Jobb is ha most abbahagyom az ivást, mielőtt megint elkezdek idealizálni egy idegent.
Hihetetlenül kínos, hogy ennyi mennyiség elég volt nekem ahhoz, hogy a fejembe szálljon és tévképzeteket kezdjek el gyártani.
Újra visszafordítom a testem Yrsil felé, hogy finoman fektessem a karjaimat az asztalra, figyelve arra is hogy ne foglaljak el túl sok helyet. Még egy gyors pillantást vetek a fogadósra a szemem sarkából, majd nyugodt szívvel beszélek tovább, amikor látom hogy elfoglalt.
- Épp ezért, szükségem lenne minden információra amit tegnap este látott, hallott és úgy érzi köze lehet az esethez. Nem akarom, hogy újra megismétlődhessen.
- Ami azt illeti láttam néhány alakot mozogni arrafelé. - A szemeim felcsillannak a mondatára és enyhe elégedettség tölt el. Végre, talán haladhatok valamit.
- A fogadóson és a feleségén kívül nem láttam másokat arrafelé lődörögni, de hogy őszinte legyek nem igazán emlékszem arra hogy hogyan néztek ki. - vakarta meg a fejét. - Ha tippelnem kellene, csak azok akik megszálltak itt az éjszaka folyamán. De sok minden történt az éjszaka így meglehet az is hogy elkerülte a figyelmem a dolog.
Megerősítően bólintok amikor mesélni kezd, fejben jegyzetelve. A fogadóssal és a feleségével később mindenképpen beszélnem kell, hiszen sok információ lehet a birtokukban. Tudhatják, hogy kik szálltak meg náluk aznap éjjel, hallhattak és láthattak dolgokat amiket mások nem, ráadásul szabad bejárásuk van bármelyik szobába. Ha befejeztem ezt a beszélgetést, valószínűleg ők lesznek a következők.
- Az este tartalmáról pedig...
Váratlanul ér  az éjszaka összegzése, de figyelmesen követem a különböző emberekre mutató ujját. Közben hallgatom a hozzá kapcsolódó pletykákat is, erősen igyekezve, hogy tartsam a lépést az információkkal, de hamar elveszítem a fonalat ahogyan egyre több nevet mutat be - és látszólag semmi haszna. Fél kézzel a korsómhoz nyúlok és a számhoz emelem - de nem iszok belőle -, a pereme felett áttekintve, néha bólintva egyet, hogy megerősítsem. A tekintetem viszont hamar átcsúszik az ő arcára.

Idiótának néz, vagy csak szándékosan feszíti a húrt?

- Köszönöm szépen a segítségét. Nagyra értékelem, hogy időt szánt rám és a kérdéseimre. -  Halványan rámosolygok, kihúzva a székemet és kiegyenesítve a gerincemet. - Ha esetleg meg tudom hálálni, akár itallal is, nyugodtan szóljon.
Türelmesen várok a válaszára és ha van bármilyen kérése, szívesen teljesítem azt a pultnál.

Miután elköszöntem tőle, a néhai társam szobájához megyek. Ha nincs a környékemen senki, kinyitom az ajtót a kapott kulccsal és be is zárom vele miután én is beléptem.
Sóhajtva pillantok fel a velem egy szobába zárt letakart testre, amikor eszembe jut, hogy később ellenőriznem kell majd a ruha alatti részeket is; hátha esetleg olyan nyomokat találok amik idáig rejtve voltak előttem.
Mielőtt viszont belekezdenék, a táskámba nyúlva kipakolom az íráshoz szükséges eszközöket; asztal hiányában az éjjeliszekrényre teszem őket. A ruhámba rejtett tenyérnyi méretű jegyzetfüzetem a bal kezembe veszem, a tollat pedig lassan, merengve mártom a tintába. Felírom a dátumot és a címet, majd egy rövidke elgondolás után latinul folytatom tovább. Ha idegenekhez is kerülne, kevesen tudják majd elolvasni és egy jó álcát is biztosít nekem.
Leírok minden információt amit hasznosnak találtam a rövid beszélgetésünk alatt. Emellett helyet adok a személyes gondolataimnak, kérdéseimnek is.
Miután visszacsúsztatom a noteszem az eredeti helyére, a holttest mellé térdelek. Jobb hamarabb letudnom ezt a feladatot, hiszen innentől kezdve csak egyre rosszabb állapotban lesz. Óvatosan gombolom ki az inget, minden apróságra figyelve miközben próbálom leküzdeni a kellemetlen érzést ami körülöleli a helyzetet. Nem aggaszt a halál gondolata, csak az, hogy az ékszerei nélkül semmi sem különbözteti meg őt egy átlagos paraszttól. Nagy rangra tett szert amíg élt, csak azért hogy a halála után semmilyen nyoma ne maradjon Medkokshnak. Még ha is fájdalmas volt, az ilyen helyzetek miatt örülök annak, hogy én a jeleit az arcomon is hordom.
Enyhe szomorúsággal és nyugtalansággal tölt el, amikor a kötél helyét leszámítva nem találok más friss sérülést a testen. Fogalmam sincsen, hogy milyen vonalon indulhatnék el hogy megtaláljam az elkövetőt. Túl sokat vártam magamtól, miközben nem vagyok képes megfelelően ellátni a feladatomat - most már bizonyos, hogy egyedül nem fogom megoldani a helyzetet és külső segítségre lesz szükségem, vagy csak átadni valaki másnak.
Az tűnik a legjobb döntésnek, ha a ma hajnalban elszállítom őt. Ha szerzek egy szekeret és lovat, biztonságosan át tudom adni mind a testet, mint az információkat a testvéreimnek.