Magánjáték: Bizonytalan talajon

Csend borul a szobára egészen addig, míg Alicia olvas. Alexander kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, ugyanakkor mintha érezné a levegőben a feszültséget, ami a levél tartalma miatt alakult ki. A nekromanta számára ez szinte kézzelfogható, azonban megeshet, ez csupán paranoiás képzelete szüleménye.
A pecsét halkan roppanva feltörik, majd papír sercegése hangzik, ahogy a holdcsókolt óvatosan bontja szét csontos, hosszú ujjaival az üzenetet. Csak pár szót fog fel belőle a levél több részéből, melyek nem függnek össze, csak kuszaságot alkotnak összetéve. Maguk a betűk jól olvashatóak, de csak azért, mert a girbegurba vonalak hosszúak és nagyok - kis mérettel aligha lehetne őket elolvasni. Vagy egy kevésbé írástudó alak véste le ezeket a sorokat, vagy valakit találtak, aki képes rá, és megfélemlített állapotában íratták vele ezt, de még az is lehet, hogy egy iszonyatosan csúnya kézírással rendelkező egyén firkantotta le az üzenetet.

"Úgy tűnik, élsz..." - kezdődik, mire halványan, gunyorosan, ugyanakkor kesernyésen elmosolyodik. Számítottak arra, hogy meghal, de arra is, hogy valamilyen csoda folytán mégis túléli az üldözést, és ez nyugtalanító. Tulajdonképpen mit is akarnak tőle annyira, hogy még ilyen óvintézkedéseket is tesznek? Hogy ennyire alaposan átgondolják, mik is a lehetőségeik, mik is a végkifejletek? Még a legvalószínűtlenebbre is gondolnak ezek alapján, elvégre ki hitte volna, hogy abbóla a sarokba szorultságból valahogy kijut? Csupán Alexandernak köszönheti, hogy még az élők közt lehet.
"Őszintén, nem akarom megtudni, hogyan történt. Úgyis értelmetlen efelől érdeklődni, hiszen nemsokára levadászunk." - Nos, igen, ha csak ezt nézik, akkor valóban teljesen lényegtelen bármi más. Teljesen mindegy, hogy van vele valaki más is, elvégre ő is a karmaik közé kerül, nem igaz? Viszont amíg nem tudják, hogy van valaki vele, addig nincs gond. Addig még kiléphet, ha akar, nem kell kockáztatnia az életét egy halálpapért, aki még csak nem is fizeti ki a szolgálataiért. Bár korábban már megmondta, hogy a saját értékrendje szerint teszi azt, amit, szóval... Amúgy sem aggódna, így viszont még kevésbé.
Ezekből ítélve az üzenő igazán magabiztos és őszinte egyénnek tűnik - jó, utóbbi kevésbé, csupán ha nyeregben érzi magát, bizonyára akkor hajlandó ilyen viselkedést mutatni. A fejébe szállhatott a hatalom, de valahogy nem csodálkozik rajta; mégiscsak egy vezető áll emögött, aki alatt rengeteg jól képzett ember és esetleg tünde van, és minden egyes szavára ugranak. Csilingelő váltók lennének a háttérben? Vagy tényleges hatalom ez tényleges erővel? Nem biztos benne, hogy erre fény derül, de ha sikerül olyan mélységekig eljutni ebben, akkor bizonyára megtapasztalhatja. Viszont ha sikerül elsikkadnia az ügynek, és egyéb negatívumok nélkül megúsznia mindent... Ez utóbbi lenne a legjobb. Nem akar belebonyolódni ebbe is, van neki épp elég gondja így is. Kell neki még egy fejvadászcsapat a nyakába? Hát neki nem, és jogosan gondolhatja, hogy másoknak sem.
Magában némán sóhajtva folytatja.
"Annyit viszont elmondhatok, hogyha visszatértél abba a településre - márpedig máshol nem lehetsz, ha ezt olvasod -, ott nem lesz senki, eljöttek onnan a vadászaim, feltételezve, hogy a másik néhány, akik üldöztek napokig, elkaptak." - Vajon hihet ennek? Gyanakszik, méghozzá nem kicsit, és egyre inkább csak belémarkol az a kellemetlen érzés, hogy talán Alexander is nekik dolgozik, így ténylegesen nem szabad megbíznia benne. De van bárki, aki ekkora színjátékot rendezne csak azért, hogy őt elkapja? Van bárki olyan elmebeteg, aki néhány saját emberét feláldozná csak azért, hogy valaki bizalmába férkőzzön annak tudata nélkül? Eszementség, ugyanakkor jól kieszelt terv is lehetne.
Nem pillant fel, nehogy a másik tudomást szerezzen arról, hogy gyanúsnak találja - vagy hogy azt higgye, megemlítették a levélben. Néma marad hát, arca pedig kifejezéstelen. Csupán - a Moonshiftnek köszönhetően - fagykék szemei ugrálnak a sorokon.
"Nos, nem így történt, és bizonyára nekem is el fog tartani egy darabig, mire rájövök: életben vagy, és még mindig fertőt lélegzel vissza a környezetedbe." - Gondolatban megjegyezte már, hogy mennyire kedves, valamint hogy milyen csodálatos bókjai vannak? Ha nem, akkor most megteszi. Azért nem mindenkitől kap ilyen gyönyörű szavakat. Viszont komolyra fordítva a szót: aggasztó az is, hogy az ellenfél beismeri ideiglenes tudatlanságát. Komolyan kell vajon ezt venni? Nem tudja megmondani, de nagy fenyegetést jelent mindez. Tapasztalt lehet, túlságosan is. Képesek lesznek... Képes lesz szembeszállni vele? Talán sikerül úgy lépnie a táblán, hogy ne bukjon el. Egy értékes figura ő, nem akarja csak úgy elveszíteni ezen pozícióját. Túl nagy ár lenne.
"Viszont felajánlok valamit..." - Enyhén felvonja a szemöldökét, és kíváncsian folytatja: "Ha visszaadod azt, ami nekünk kell, akkor békén hagyunk. Hagyjuk, hogy elmenj, méghozzá szabadon, és nem kérünk mást." - Első kérdés: mit is kéne odaadnia? Nem vett el semmit egy ideje, mert nem is talált számára értékes tárgyakat. Amit keresett, az meg vagy nem volt meg, vagy nem jutott el odáig, hogy megtalálja, tehát nem érti mindezt - zavaros ez neki. A második kérdés: ugyan ki hiszi el, hogy hagyni fogják, hogy csak úgy elsétáljon? Nem olyan naiv azért, nehogy azt higgye, hogy ennyi elegendő lesz egy nyugodt távozáshoz. Tud pár dologról, legalábbis ezek alapján feltételezi, hogy így gondolják, és alapszabály, hogy nem szabad hagyni elmenni azt, aki a tevékenységük akár egy töredékét is ismeri.
"Ebből az esetből már jól látjuk, hogy problémás vagy." - Nos, ezt elismerésnek tekinti. - "Mihamarabb térdre kell kényszeríteni téged, és megszerezni tőled azt a fontos iratot, ami nálad van, nem igaz?" - Irat? Tehát... Akkor támadtak rá, mikor az öregembernél volt. Nála talált pár olyan dolgot, amik akár hasznosak is lehettek volna, csak hát... Elégett mind, így egyet sem tudott elhozni. Pedig mekkora értéke volt annak is...!
"Mert ott lenn, a pincében nem találta egyikünk sem. Add oda nekünk azt, amit elvittél annak a vénembernek a házából, és nem esik bántódásod.

Nem esik bántódása... Ez igencsak vigasztaló, bárcsak valós lenne! Sajnálatos módon tudja, mi fog rá várni, tegyen bármit is: ugyanúgy üldözni fogják. Megvárják, míg leengedi a védelmét, és csak aztán szúrják hátba, amikor a legkevésbé veszélyes. Egy vadat is akkor a legkönnyebb leteríteni, mikor az nem figyel, nem igaz? Márpedig itt Alicia most egy veszélyes fenevad, akit üldöznek a gyenge vadászok. Gyakorlatilag erről szól ez.

Mély levegőt vesz, csuklyája alatt pedig beletúr sötétbarna hajába.
- Azon kívül, hogy engem ócsárol, nem tudom, mennyit értenél meg belőle - nyújtja át Alexandernak a levelet, elvégre neki is joga van elolvasni. Ha már megmentette, ennyivel tartozik neki, na meg annyival, hogy az üggyel kapcsolatos kérdéseire készséggel válaszol. Ha színjáték lenne az egész, akkor ő folytatja ezt az előadást, ezen ne múljék.
- Előre jelzem, hogy csak halvány sejtésem van, miről beszél, de nem tudom, mire mennének vele - vonja meg a vállát. - Ha elolvastad, nyugodtan tegyél fel kérdéseket, igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni rájuk. Utána megbeszéljük, mihez kezdjünk.
Míg a férfi a levéllel foglalkozik, addig az egyik széket elhúzza a helyéről, és társával szembeállítja. Kényelmesen elhelyezkedik rajta, combnál keresztezi lábait, jobbjával pedig rákönyököl a szék karfájára, aztán behajlított ujjaira illeszti arcát, úgy szemléli a másikat. Kíváncsi annak arcvonásaira, a reakciókra, ahogy felfogja a szavakat, a tartalmat.