[Magánjáték] Forró helyzetből a forróságba

Megmenekültek. Ez az egy szó ismétlődik folyamatosan elméjében, eleinte csak halkan, sejtelmesen suttogva, ám ahogy kiértek a perzselő napsütésre, ki a bizonytalan, csapdákkal teli épületből, már hangosan, szinte üdvrivalgásként harsog a gondolat benne. Maga mögé pillant válla felett, még pár másodpercig figyelve a sötét bejáratot, szinte már várva, hogy kijönnek utánuk az élőholtak, de egyetlen rohadó teremtmény sem szökik ki. Csupán Voile suhan elő hirtelen, a koromfeketével ellenkező színével pedig megijeszti gazdáját, aki összerezzen - és ezt bizonyára Gerard is megérzi, akivel egymásra támaszkodva haladnak lassacskán az alattuk besüppedő homokban. Mindenesetre most már nyugodtan lélegezhet fel, és egy rövid időre eltűnődik azon, mikor volt utoljára ennyire megkönnyebbült, mikor érezte utoljára egyenlőnek a vállain lévő súlyt a semmivel. Biztosan volt már ilyen, csak aztán a következő teher, ami a nyakába zúdúlt pár nappal, jobb esetben héttel később, elfeledtette vele mindezt. Ezúttal igyekszik megjegyezni, milyen felemelő.
Nem érdekli őt, hogy belepusztul a napsugarak okozta hőségbe, az árnyékok nélküli forróságba. Inkább kap hőgutát, minthogy holtak szedjék cafatjaira testét, majd rágódjanak a csontjairől letépett húson, inakon, izmokon és beleken, mint a dögkeselyűk. Egyik sem épp kellemes elhalálozási mód, de azért mégis - az általa is ismert technikáknak nem szívesen esne áldozatául, és ezzel bizonyára mindenki így van. Kicsit megalázónak érzi, főleg úgy, hogy a benti élőholtaknak gyakorlatilag nem volt vezetőjük, aki tudatosan és logikusan irányította volna őket, győzelmet aratva velük, csak afféle nemlétező ösztönből mozdultak arra, amerre.
Fáradt, kegyetlenül, a varázserejét közelnek érzi a nullához a sok idézéstől, amit bár könyvből tett, ugyanolyan kimerítő volt a gyors egymásutániság, mint a hosszabb ideig eltartó koncentráció a pecsétek felidézésével. Valahogy pótolni kéne ezt a hiányosságot, viszont nincs nála semmiféle ital, amivel ezt megtehetné.
Breathstealer... - jut eszébe hirtelen, de valahogy idegenül cseng a szó. Megint az önhibáztatás hangja lenne vajon?
- Nem sok híja volt - szólal meg néhány perc gyaloglás után, ahogy zihálása némileg alábbhagyott, a fiúra sandítva, erős szándékkal, hogy kihasználja a mostani érintkezés hozta előnyöket, viszont... - Tartozom egy köszönettel, bár ez aligha lenne elég az előbbiekért - enged meg egy esetlen mosolyt, azonnal elnyomva a manaszomj okozta késztetést. Nem teheti meg, hogy most elszívja a fiú életerejét, amit aztán varázserővé alakítva feltölti a készleteit olyan mértékig, amiben kényelmesen menetelhet vissza a fogadóig... Ha már megmentette, ennyi tartásnak kell lennie benne, ő még nem olyan elvetemült, mint mások, és ha nincs szükség rá, akkor felesleges megtenni. Különben is, ha mégis rávetemedik, Freya mégis mit szólna hozzá? Mert ha kényszerhelyzet van... Akkor bizonyára ő is megérti, itt viszont csak az a kellemetlen fáradtság az, ami megpróbálja őt rávenni erre a csúfos árulásra, mert ez... Ez az lenne. Árulás. A megmentőt nem szokás gyakorlatilag azonnal felhasználni arra, hogy saját magának maximális jót okozzon, legalábbis az ilyenkor furcsán gyermeki világában nincs ilyen, bár a romlott gondolatok már megjelentek benne... Ez semmiképpen sem jó.
- Majd ha kiértünk erről az istenverte helyről, vagy ha leszállt az éjszaka, visszatérek rá. Nem érzem igazságosnak, hogy nem hálálom meg - magyarázza talán feleslegesen, inkább csak terelve gondolatmenetét valamilyen teljesen más irányba, ami miatt nem vesz tudomást a külvilág izzasztó napsütéséről. - Mennyire érte meg neked eljönni ide? - válnak fanyarrá vonásai, és emiatt könnyedén leolvasható róla, hogy neki bizony nem különösebben. Szenvedett az idejövetellel, aztán kis híján még a fogát is itthagyta egy nyomorult, ráadásként halott nekromanta miatt, akinek még a szolgái úgy döntöttek, utólagosan még azért életre kelnek, hátha elhaláloztathatnak valakit... Sőt, még egy bolond elképzelés erejéig az is eszébe jut, hogy a betévedő vándorok agyát átrakatják a csontvázak a zombikba, hátha megjön az eszük, és nem csak morgásra és nyöszörgésre lesznek képesek.