[Magánjáték] Télidőben a mocsárban

( Ez most nagyon közel volt, nem szoktunk megölni senkit játéktéren, de szeretném jelezni, hogy ha aréna lett volna, meghalsz a körben Lance. Szívesen elmagyarázom, lényegében mire is gondolok. Ha érdekel, még adok is tipped neked arra, hogy miként érdemes megközelítened a kérdést egy gyors KOhoz)

Egan, úgy döntesz, hogy odakerülsz a páncélos oldalába, ez nagyszerűen sikerül is neked, s semmi akadályba nem ütközöl. Felkiáltasz hát, s a mozdulatnak meg is van az eredménye: A páncélos ökle hiábavalóan elszáguld Lance mellett, rökönyödve konstatálja a dolgot a vámpír, majd a hang hatására egy fél pillanat múlva összeszedi magát, s súlyos rúgást indít feléd. Lance, neked sikeres a kitérésed, s miután kiegyenesedsz elrugaszkodsz hát a Lándzsás irányába, aki látván, hogy Tyr merre mozdult és te miként viselkedtél, már teljes készenlétben áll a támadásra. Szökkenésed kis híján felszúr a fegyverére, csakis a pokoli szerencsének(És gyorsításodnak) köszönheted, hogy most nem egy éles vashegy áll ki a hátadból. Talán le is pereghetett szemed előtt az életed, de jó hír ami jó hír, a lándzsás hatótávolságán belülre kerültél. A Rotmantel nő tőrjét feléd tartja, ám nem támad, fél tőled. Ha lehet, még az előbbinél is közelebb van a társa hátában. Egyelőre idáig jutottál, a körbe nem fér bele a támadás.

Súlyos rúgást indít felém a nagydarab páncélos, így a testem azon pontját felkészítem a találkozásra. De hiába az előkészület, mert így is elsöprő erővel lep meg az ereje, amit ebbe a rúgásba fektetett be. Végül érzem, hogy hátrafelé mozgat valami, mintha csak egy bábú lennék, akit oda pakolnak, ahová csak kívánják. Hátraesek, sőt megcsúszok és teljesen elveszítve az irányítást a testem felett. Tán a gyors reflexeimnek köszönhetem, hogy komolyabban nem ütöm meg magam. Egyelőre a hideg talajon maradok, mint ha csak ezen kis rúgás elég volt a legyőzésemhez. A vámpírok ezt szerették volna, vagy nem? Bízzák csak el magukat, de utána az én köröm következik. A találata fáj, s tán edzett testemnek hála, hogy tán nem törött el semmim. Meg talán azért is, mert a belém áramló adrenalin kezdi kiszorítani a helyéről ezt az érzést. Pár alkalommal teszek egy pici mozdulatot, hogy ellenőrizhessem ellenfelem helyzetét.

Egan sikeresen elterelte ellenfelünk figyelmét, aki ezért engem elhibázott, ezért lehetőségem nyílt a lándzsásra vetni magamat. Életem egyik legrosszabb taktikai döntése volt, ha nem gyorsítom be magam még előtte, olyan rablóhúst készítettem volna saját magamból, hogy annak minden tolvajcéh csodájára járna. Így viszont mellette kötöttem ki, hatótávon belül. A nő egyelőre nem támadt, nekem pedig eszembe jutott, hogy lándzsás ellenfelek ellen hogy érdemes küzdeni. Több se kellett, rámarkoltam szabad kezemmel erősen a fegyverére - már amennyire sebesülésem engedte - , aztán gyors szúrást indítottam a nyaka felé. Tudtam, hogy ebben a helyzetben védtelen, ő már csak rosszul jöhet ki ebből. A nő miatt nem aggódtam egyelőre, azonban Egan miatt annál inkább, viszont jelenleg nem tudtam vele foglalkozni. Először haljon meg a lándzsás.

* Tyr, így teszel, elrepülsz hát, mint egy kártya, amit kint hagytak szelesebb napon az asztalon. Feltételezésed, hogy a nagydarab Finsterblut hagyni fog téves, azonnal utánad ront, érezve a lehetőséget, hogy élő prédából táplálkozhat... Ruhádnál fogva szed fel a földről, hallod, ahogy az anyag egy kissé szakad, de megtart. Valamilyen csoda módján kezedben maradt a tőröd a támadása után, s nem is veszi észre azt, túlságosan izgalomba jön a vér gondolatára... Lance, mozdulatod eléggé meggyőzőnek tűnik, ahogy rámarkolsz a lándzsára a vámpír reflexesen megpróbál maga felé rántani téged, ami sikerül is neki, ám csakis neked kedvez, s a lendület amivel mozdulsz olyan erővel éri, hogy nemes egyszerűséggel kardod markolatig döföd annak nyakába. Felhördül, kezei elengedik a fegyvert, s utoljára még reflexesen felszántja arcod oldalát vágatlan körmével, ám csak egy pillanat kell neki ahhoz, hogy térdei megadják magukat, s egyszerűen összeroskadjon, holtan. Mire a Rotmantelre tekintesz, az már rohan, talán 15 méter is van köztetek... Nem fog harcolni, túlzottan fél tőled.

A ruhámnál fogva szed fel a vámpír, ezért igen csak meglepődök az erején. A ruhám anyaga egy helyen elenged, azonban ez jelen helyzetben cseppet sem zavar. Az adrenalin tombol bennem, hiszen a következő percekben eldől, hogy én leszek-e a vadász, avagy a préda. Meglepetésemre nem támad, így óvatosan kinyitom a szemem annyira, hogy ne legyen feltűnő a leskelődésem. Látom a kifejezésén, hogy mintha izgalomban lenne attól, hogy végre finom átkozott vért kóstolhat, vagyis az enyémet. Védtelennek ítélem, de egyelőre nem ezt a pillanatot találom a legmegfelelőbbnek. Arra várok, hogy közelebb emeljen, s mikor már a távolság lecsökken a felére kettőnk között, akkor csapok le rá. Úgy ítélem, hogy ilyen távolságból már nem képes esetlegesen a gyors reflexével válaszolni, az én összpontosított gyors támadásomra. Mit melyik testrészét célzom meg? Leginkább a koponyájának oldalsó részét, mert ilyen távolságból már nem lennék képes elölről véghez vinni, amit szeretnék. Elkap engem az erős túlélési ösztön, így többször próbálok lecsapni rá, mint valami őrült.

A tervem bevált, a vámpír ösztönösen magával rántott, azonban ezzel annyit ért el, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként markolatig döftem a nyakába a kardomat. Erre nem nagyon tudott már mit reagálni, csak egy kétségbeesett karlendítést követően ejtett egy karmolást az arcomon, mielőtt összeesett. Kihúztam belőle a kardomat, és felnéztem a nő felé, hogy vele is végezzek, valahogy nem nagyon akart közel lenni hozzám. Egan felé fordultam, és láttam, hogy bajban van, a ruhájánál fogva tartja a levegőben ellenfelünk, ő pedig sorozatosan ostromolja a halántékát. Egy pillanatig nem tudtam, hogy mit csináljak, aztán megéreztem, hogy valami nedves lecsorog az arcomról. Vér. Támadt egy ötletem, ami egy kissé öngyilkos jellegű volt, de jobb ötletem nem akadt. Amennyiben csapásai nem járnak sikerrel, úgy a véremmel, ahogy tudtam, bekentem a kardomat, és elkezdtem feléjük rohanni, hátha a szaga eltereli a vámpír figyelmét.

Egan, közelebb emel téged magához a vámpír, s már készülne lecsapni nyakadra, ám tőröd eltalálja fejét. A koponyát támadni mindig rizikós dolog, jobb ötlet lett volna szemgödrébe döfni a fegyvert, első támadásod nem elég erős, s lecsúszik a kemény csontról, pláne, hogy nem is sikerül pontosan eltalálni a halántékát. A beste felüvölt, majd zavarodottan mélyeszti fogait a fegyvert nem tartó oldalon lévő vállaidba, keményen belemarva az izmaidba, rettenetes fájdalmakat okozva. Lelkierőd viszont nem fogy el, lecsapsz még egyszer, s immáron sikerül eltalálni a kiválasztott területet pontosan. A kevésbé erős halánték betörik, tőröd tövig csúszik a koponyába. A karok elengednek, a szem opálosodik, leesel a földre, s a vámpír kártyavárként dől össze melletted. Győztetek...

Az első próbálkozásom nem jár sikerrel, ahogy én gondolnám, mert lecsúszik a kemény koponyájáról. Magyarán nem jó szögben támadtam, hogy keresztül is hatoljon a penge. Ami ezután történik, az merőben új tapasztalat a részemről, hiszen a vámpír dühösen támad le rá. Belemar a vállamba, ami rettenetesen fáj. Fel sem fogom, hogy üvöltök egy óriásit. Az még meglepőbb, hogy a túlélési ösztönöm életre kel, s csodával határos módon tovább próbálkozok. Zúg a fejem, fáj a vállam és tombol bennem az adrenalin. Végül siker koronázza kitartásomat, amit jobbára fel sem fogok. Akkor térek egy picit magamhoz, mikor leesek a kemény földre és az ellenségem elterül mellettem. Ránézek a feltépett vállamra, ami egy pici mozdulat után is fáj. Fogcsikorgatva, s kellő önfegyelemmel vagyok csupán képes arra, hogy ott azonnal el ne ájuljak. Eszembe ötlik, hogy legalább fertőtleníteni kellene a sebet. Körülnézek, s a cuccomat keresem. Alkohol nincs nálam, de hasonló hatású gyógykenőt igen. Nehezen felállok a helyemről, s elindulok a cuccomhoz. Különösebben most nem izgat a környezetem, mert jobbára el szeretném látni a sebem. Vérzik, s ezt bizony el kell látni, amilyen gyorsan csak lehet. Abban reménykedem, hogy a közelben van Lance és majd fog segíteni a műveletben. Végül csak levonom az esetből a tanulságot, hogy másik esetben jobb ha olyan helyet keresek a koponyán, ahol nem ütközök ilyen akadályba.

Eléggé vegyes érzelmek kavarogtak bennem azt illetően, hogy meginduljak, vagy ne tegyem, főleg akkor, amikor a vámpír láthatóan hatalmas erővel beleharapott Egan fegyvertelen karjába. Szinte embertelenül üvöltött, ekkor már nagyon mozgott bennem, hogy oda kellene menni, de felfogtam ésszel, hogy ha most bezavarok, akkor az egész biztosan Egan életébe fog kerülni, így viszont folytatta a sisak ostromlását, és kisvártatva sikerrel járt: a vámpír, és vele együtt ő is a földre zuhant. Odarohantam hozzá, és fel akartam segíteni, azonban nem törődött igazán velem, látszott rajta, hogy nagy koncentrációt igényel jelenleg az eszméleténél maradás is. Végül a felszereléséhez indult, kérdés nélkül követtem, és mikor odaértünk, megkérdeztem, hogy miben segítsek.

Mikor vége van a küzdelemnek, akkor arra összpontosítok, hogy a sérülésemet ellássam. Szerencsére odajön hozzám Lance, így nincs más hátra, mint felvázolni neki, hogy mi a dolga. Előtte azonban kezébe nyomok némi alkoholt.
- Fertőtlenítsd a sebem, aztán kötözd be. De először adj valamit, amire rá haraphatok. – mondom el a lényeget az egésznek. Az egész művelet nem egy leányálom, s a sérülésem sem a legszebb látvány. Ha kapok a számba dolgot, akkor ráharapok, s ezután nincs más hátra, mint az alkohollal fertőtlenítse a sebem. A testem az égető, csípő érzés miatt görcsösen megfeszül, azonban hála a szájamba rakott dolog miatt nem adok ki egy hangot sem. Csak hirtelen olyan fáradtnak érzem magam, kimerültnek. Pihenni szeretnék, azonban ott van a bekötözés művelete. Mikor sikerül újra ellazítanom a görcsbe feszült izmaim, akkor mutatom neki, hogy miként kötözze be a sebem. Ha elkészülünk, csak akkor veszem ki a szájamból a szövetet, s szólalok meg újra.
- Köszönöm – hangzik tőlem, mert más nem igen jut az eszembe.
- Úgy vélem ezen küzdelem után megpihenhetünk itt nyugodtan, aztán mehetünk tovább. Hol is tartottunk? – mondom, miközben feljebb ugrik a szemöldököm. Végignézek rajta, hogy nem-e sérült e meg valahol, vagy próbál meg előlem valamit titkolni.
- Nem semmi küzdelem volt, nem vagyok ehhez hozzászokva. Tőrrel pedig végképp nem könnyű. – mesélem, hogy minként éltem át ezen időszakot, ami nem olyan régen zajlott le. Végül nezen felállok a helyemről, majd a cuccaimhoz sétálok, hogy végre nyugodtan elkezdjek falatozni. Vissza kell nyernem az erőm, hogy tovább mehessünk. Ráadásul ki tudja, hogy milyen vadállatokat vonz ide a vér illata.

Azonnal megkaptam az utasításokat, mit kell tennem a sebbel. Az utasításnak megfelelően kisebb hezitálás után az új ruhám ujjából leszeltem egy kicsit, összegöngyölítettem, amennyire lehetett, és beletettem a szájába. Elvettem az alkoholt, és ugyanannyira magamnak, mint neki, azt mondtam.
- Akkor csináljuk.
Lelocsoltam a sebet. Egy kicsit óvatosan meg is dörzsöltem, hogy biztosan eljusson az alkohol esetleg mélyebb rétegekbe is. Egy kicsit sajnáltam társamat, de ez úgymond szükséges rossz volt, és a szájába rakott rongydarabnak hála egy hang nélkül kibírta a műveletet, habár a teste görcsösen megfeszült, feltehetően az átélt fájdalom miatt. Mikor végeztünk ezzel a kellemetlen résszel, átnyújtott nekem egy adag kötszert, és megmutatta, hogy hogyan kössem be. Csak azután vette ki a szájából a ruhadarabot, hogy ez sikerült, és megköszönte.
- Igazán nincs mit - feleltem - A pihenés jól hangzik. Nem tudom...- Gondolkoztam el, összeráncoltam a szemöldököm, úgy próbáltam emlékezni - Éppen azt vitattuk meg, hogy ki milyen okból járja Veroniát. - Mondtam végül. Abban, hogy nem könnyű egy tőrrel nekivágni az ellenfélnek, egyetértettem.
- Ezek valóban vad és kegyetlen teremtmények, akiktől harc közben is távolságot kell tartani, a tőr pedig erre valóban nem alkalmas annyira. - bólintottam, majd őt követve elindultam a batyum felé, hogy befejezzem az étkezést.

Szerencsémre van benne bátorság, hogy segítsen engem ellátni. Minden egyes mozdulatot elmondok részletesen, hogy miként érdemes csinálni. Ennek megfelelően, egy tizenöt perc után nézek a bekötött sebemre. Fájni fáj, így is, de megnyugodhatok vele kapcsolatban, hogy nem fog elfertőződni. Majd le kell cserélni a kötést, de azt majd csak akkor, mikor eljön az ideje. Hallgatom a szavait a tőrrel kapcsolatban, aztán bólintok. Idő közben nehézkesen elkezdek nekilátni falatozni, de azon karomat óvatosan mozdítom. A fájdalom, ami belém nyilall, az cseppet sem kellemes, de túlélhető. Nem mondok semmit egy jó darabig, valahogy a csendet most jobban értékelem bármi másnál.
- Nos én tapasztalat szerzés miatt vándorlok annyit. Szeretnék minél többet megtudni erről a világról, s jobban meg akarom ismerni. – szólalok meg, s pár gyümölcs darabot becsúsztatok a számba, hogy jóízűen elrágcsáljam. Mikor éhségemet elvertem, akkor iszok rá pár korty italt. Elégedetten pakolok vissza batyumba, s nem marad más ezután, hogy picit erőre kapjak.
- Gyűjtöm az érdekességeket, ahol csak tudom. Most ezen mocsárvidék a soros. – folytatom tovább ezen szavakkal. Körülnézek, aztán lassan felkelek.
- Neked van valami célod, amit szeretnél elérni? – teszem fel a kérdést a beszélgetőpartneremnek, aztán lehajolok a cuccaimért, hogy felvegyem. Kissé eltorzul az arcom, mikor felmálházom magam, de aztán próbálok nem a fájdalomra összpontosítani.
- Szerintem indulhatunk – közlöm vele, hogy ettől több időt nem kívánkozok itt eltölteni. Nehéz elindulni, de annál kellemesebb lesz megérkezni. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy még mi mindent fog még nekünk tartogatni a mocsárvidék a vámpírokon kívül...

Hosszú volt az ellátási folyamat, tizenöt perc után végül elkészültem. Némi elégedettséggel néztem remekművemet, és cseppet se engedtem, hogy a munkám által magamban kelt büszkeséget tompítsa az, hogy pontos utasításkövetéssel készítettem el a kötést. Utána egy darabig csendben voltunk, mielőtt válaszolt nekem. Bólintottam, ezt már egyszer elmondta, bár a harc kicsit kizökkentett mindkettőnket, ez belefért. Bár nem tudtam, hogy milyen tapasztalatokat tud szerezni itt azon kívül, hogy van olyan része is Veroniának, ahol nincs más, csak nyálkák, hideg, láp, meg vámpírok, de ezt ráhagytam, nem akartam erről való vitát szítani, ő biztosan tudja, miért van itt, nekem csak kísérnem kell, és megvédeni. Amikor a céljaimról kérdezett, elgondolkoztam. Először valami véletlenszerű kitalált dolgot akartam mondani, aztán rájöttem, hogy nincs sok értelme az őszintétlenségnek, valószínűleg úgyse fogunk többször találkozni.
- Jelenleg csak meg akarom találni a helyem a világban, megállapodni legalább alap szinten valahol. Tudja, az ott az összes tulajdonom - böktem rá a málhámra - ezen kívül nincs semmim, és senkim. Ezen szeretnék a legjobban változtatni.
Mondtam nemes egyszerűséggel, és keserű arckifejezéssel hátradőltem, és nem szóltam többet, nagyon fájt, hogy nekem ez az alapvető dolog se adatott meg, mindezt néhány mohó haramia miatt.... Kis idő múlva Egan megszólalt, hogy elindulhatunk, némán felkeltem, és követtem. Hosszú út állt még előttünk, és nem is az utolsó...

Jó kis harci gyakorlat volt, akkor le is zárom nektek a játékot  Remélem figyeltétek a dolgokat, hogy mire érdemes legközelebb harcnál figyelni. Összességében szerintem jó lett a játék, ügyesek voltatok. 

100 Tp jutalom jár magáért a magánjátékért, továbbá felírhattok magatoknak 1000 Váltót 

És akkor Tyrnek 100 Tp, Lancenak pedig 1000 Váltó a harcért jutalomnak.