Nem sokkal a Kísértet-szigeteki csata után járhatunk, valahol Hellenburg belvárosában. Az egész város megtelt élettel, amióta a nekromanták eltakarodtak a tenger közeléből. Mindenki a határtalan lehetőségekről ábrándozott...azaz majdnem mindenki. Gerard ott volt, harcolt, látta a tengert. Látta, mennyire végtelen, elérhetetlen. Legalább egy év kell ég, mire egy valamire való bátor tengerész bármit is fel fog fedezni.
~ Tudod, nem értem, hogy az emberek hogy képesek ennyire lehetetlen dolgoktól is így belelkesülni.~ Igen, mondja ezt az, aki a mesebeli akrdot keresi lassan egy éve.~ Nicsak ki beszél, aki éppenséggel az ötletet adta!A démon ott ült a könyvtár közepén, és még el nem olvasott kötetek lapjai közt futtatta a tekintetét. Így hogy semmi dolga nem volt az újonnan keletkezett őrülettel visszatért ahhoz, amihez mindig is értett, az ismeretek felhalmozásához. Sok bepótolnivalója is volt, hiszen a hellenburgi könyvtárakba azóta rengeteg új példányt hoztak, mert az átmeneti fegyverszünet miatt több idejük volt a fontosabb dolgokra, például a lerombolt, háborús övezetekben fekvő várásokban maradt értétet kimentésére. És mivel a zsoldosok fosztogatáskor a könyveket nem szokták magukkal vinni, főleg ilyeneket találtak.
Már lassan két órája halmozta maga körül a papírtömböket. Nem is érzékelte, hogy múlna az idő, bár ezt már megszokta, mindig ez az érzés keríti a hatalmába, amikor olvas. Talán valami furcsa démoni bélyeg lehet, talán az olvasott anyag varázsa, ki tudja. Egy ismeretlen hang zökkentette ki koncentrációból, nem sokkal azután, hogy egy új kötetet fellapozott.
- Hát itt van. Már mindenütt kerestem, vitéz uram!Gerard értetlenül nézett fel. Egy idősebb, viszonylag jó bőrbe lévő asszony állt előtte hosszú, prűd módon hímzett talárban, kontyba font ősz hajjal. A ruházata alapján azonnal meg lehetett állapítani, hogy akadémikus. Mivel a könyvtár a varázslóiskolához tartozott valószínűleg a nő is itt dolgozott, mint tanár, és az ifjú mágusokat oktatta rúnaírásra, vagy pecsétidézésre...
~ ...az emberi varázslók ezen kívül túl sok mindent nem tudnak.- Elnézést, hozzám beszél.- Hogyne, égen-földön kerestem. Mondták, hogy talán bejött ide lazítani egy kicsit, amit meg is értek. Mindig nehéz az első nap de meg fogja látni, a diákok rendkívül figyelmesek és szorgalmasak.Értetlen szemekkel nézett vissza a nőre.
- Hogy kicsodák?- Hagyjuk a részleteket, a névsort majd később átveheti a dékántól. – át is nyújtott neki egy kisebb dossziét, benne egy kupac ismeretlen ember nevével, meg valamivel, amit „tantervnek” hívtak.
Mint az kiderült a város meghirdetett pár előadást a Nagykönyvtárban, hogy a mestereknek kevesebb bajuk legyen az inasaikkal, akik pedig több lexikális ismerettel kezdjenek neki a szakmájuknak. Ennek keretében több varázslót is meghívtak ide előadást tartani, köztük egy veteránt is, aki végigharcolta a Nyugati-tengerekért vívott háborút.
~ Hát persze, a vértezetem! – Gerard már bánta, amiért annak idején a csatatéren ellopta a köpenyt egy halott hellenburgi mágustól.
Sok lehetősége nem is volt ellenkezni, mert miközben azon agyalt, hogy keveredhetett ilyen helyzetbe, a kedves „kollégája” a karjánál fogva baráncigálta őt az előadóterembe. A leendő varázslóinasok már egytől egyig ott sorakoztak, egyenes tartással tisztelegtek az állítólagos veterán előtt. A nő, amint belökdöste őt a terembe, rácsukta az ajtót és elviharzott.
- Sok szerencsét! Aztán nehogy izgulni kezdjen! – azzal se szó se beszéd otthagyta.
A diákok bamba fejjel néztek vissza rá, ami érthető volt, ugyanis olyasvalaki állt előttük a pódiumon, akit nemhogy viztének, mágusnak sem tudtak volna elképzelni. Többen össze is súgtak a háta mögött, találhattak arról, ki is lehet az.
- Ennyire fiatal, az nem lehet...
- Azt mondták, hogy egy háborús veterán. Úgy néz ki, mint valami udvari bolond.
- De harci öltözéket visel. Akkor mégis csak megjárta a háborút.
- Ennyi idősen? Szerintem még egy rúnát sem tudna papírra vetni.Gerard a sértő megjegyzések hallatán ökölbe szorította a kezét. A sértések újabban eléggé mély sebet ejtettek az egóján, talán csak a hatalom, talán a nemrég megszerzett rang miatt, de elég érzékeny lett az ilyenekre.
~ Na várjatok csak kis rohadékok. Mutatok én nektek mindjárt olyan varázslatot...!- Csendet kérek! – köszörülte meg a torkát –
A nevem Gerard D. Lawrenz és azért jöttem, hogy egy rövid kis felvilágosítást adjak a varázslásról.- Ezt eddig is tudtuk. Elkezdhetnénk végre, így is késett. – ordította be valaki a tömegből, aminek halaltán a démon vérnyomás ismét a duplájára ugrott.
Gerard ezután gyorsan felrajzolt egy egyszerű jégrúnát maga mögé a táblára.
- Ilyet láttatok már?A teremben a diákok értetlnül pislogtak. Ez volt a legelső oktatott rúna, amit már-már szinte ösztönösen tudtak használni.
- Ne szórakozz már, ezt egy újszülött is fel tudja rajzolni. A mestereink rég megtanították nekünk.~ Esküszöm, egyesével tekerem ki a nyakukat. – de szerencsére Gerard pontosan arra számított, hogy visszabeszélnek majd neki.
- Akkor megkérdezem: ti itt most helyben fel tudnátok nekem egy ilyet vésni?Mindenki egyetértően bólogatott.
- Azt is tudjátok, mire kell ezt használni?Kis ideig senki sem felet. Aztán az egyik növendék jelentkezett a válasszal.
- „Nagyjából tíz szégszilángot idézhetünk vele, amikkel legfeljebb egy hüvelyk mély sebet lehet ejteni”.~ Bingó!- Fenomenális, aztán a kedves ember szépen agyonver minket, miközben az egy hüvelyk méy sebét nyalogatja. Most erre válaszoljatok: mi történik akkor, ha a szokottnál kétakkora rúnát rajzolunk?Ezt a kérdést senki sem értette. Végül ugyanaz a diák válaszolt.
- A szilánkok nagyobb területre hatnak. De annak semmi értelme, mert így még kevesebbet sebeznek majd.- Pontosan! De nem a sebzés a céljuk, hanem a figyelemelterelés!Mindenki síri csendben hallgatva figyelte az állítólagos veteránt. Ez olyan dolog volt, amiről eddig még egyszer sem hallottak.
- Ha nem vagytok tisztában egy varázslat alapjaival és azzal, hogy mire is lehet felhasználni, elvesztetek! Ezer és ezer módja van annak, hogy a képességeidet kihasználd, nem szabad pusztán a támadásra és a sebekre gondolni... – harsogta úgy, mint egy igazi, szigorú varázslómester.
Az előadás pompásra sikeredett. A diákok elégedetten, rengeteg hasznos tanáccsal gyarapodva távoztak. Sajnos a célját nem érte el az előadás, mivel egy gerezdnyi plusz információt nem tudtak a diákok magukba szívni. De Gerard mégis büszke volt magára, mert sikerült magának bebizonyítani (újfent), hogy a saját álláspontja a különféle varázslatokról helyálló, és sokkalta fontosabb a meglévő képességeid kiaknázás, mint új ismeretek elsajátítása. Aztán Liának hála gyorsan el is hessegette ezt a nevetséges gondolatot, és visszament a könyvtár egyik polca mellé olvasni.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
