Elindultunk hát, visszafelé a táborba, hogy megszerezzük Tristan kardját, amiről már majdnem elhittük, hogy Azrael kardja. Mindannyian tele voltunk kétségekkel és megválaszolatlan kérdésekkel.
- Mire képes az a kard? - tette fel mindjárt az első ilyet Johannes atya lényegre törően.
- És, hogy akarod visszaszerezni a tábor közepéről? - nézett Jozef a nekromanták tábora felé. - Főleg, ha az őrök, akiket az előbb odaküldtünk már ott vannak? - hívta fel a figyelmet erre az apróságra. De ha már ötvenen voltak egy-kettő extra nem szabadott, hogy számítson…
- Engem jobban érdekelne, hogy ameddig mi követtük a tervet, addig te miért kezdtél el külön utakon menni? - tettem hozzá én is a magamét. Még mindig haragudtam Tristanra, amiért ilyen helyzetbe hozott minket, mikor talán enélkül és a meglévő kardja erejével (már ha volt neki) könnyebbé is tehette volna nekünk Aedan és a Próféta megfékezését.
- Sok mindenre, ami tűzzel kapcsolatos, de ami most fontos nekünk - és nekik is - az az, hogy képes elnyelni bármilyen lángot. És mivel Azrael kardjának másolata, így ezt gyakorlatilag végtelen mennyiségben teheti meg, tehát ha Aedan rájön, hogyan használja megfelelően az egész erdőt elszívhatja vele, hogy aztán ki tudja, mire használja. - feleli Tristan először az atyának, majd felém fordult. - Azért, mert felismertem ezt az alakot. Aedan Ashtree… Ahogy én ismertem, Aedan Ó Ailín, az apám ostoba körébe tartozott. Nem voltak elégedettek a tündék vallásával, így elmentek istent keresni maguknak, csak aztán valamin összevesztek. Az apám a tövislény megszállottja lett, Aedan meg... Hát, úgy néz ki a tűzé. - aztán Jozefre nézett. - Ez... ez egy kifejezetten jó kérdés. Eddig azt reméltem, ha bármi rosszul alakul Lasair ereje majd megment, de így...
Sajnos nem volt kielégítő a válasza. Egy csapat voltunk, szólnia kellett volna nekünk, de most fontosabb volt, hogy tervet kovácsoljunk.
- El kell csalnunk a táborból Aedan-t, máskülönben az összes nekromanta ellenünk fordul. - gondolkodott Johannes atya hangosan. - Nem hinném hogy hajlandó lesz a sátrában otthagyni a kardot, így az nem elég, hogy valaki belopózik, míg a többiek feltartják.
- Vagy a nekrokat kéne elcsalni Aedan-tól, úgy vélem az könnyebb lenne talán. Ezt egy valamelyikünk is megteheti és akkor addig a többiek letámadhatják az elfet. - vetett fel Jozef egy másik javaslatot.
- Egyik könnyebb mint a másik. - sóhajtott Tristan. - Valami kellően erős indok kell, hogy akármelyikük is kimozduljon.
- Egy csapat ember a kúria körül kezdett el legyeskedni, elkerülve az őrjáratokat. Gyűlöli az embereket, ez ki kell, hogy mozdítsa vagy őt, vagy egy nagyobb csapatot a táborból, hogy reagáljanak az esetre.
- De itt csak egy ember van. - mutatott rá a tényre a novícius. - És mi van, ha valami fontos mondanivalóra hivatkozva egyenesen bemasírozunk Aedan-hoz? Aztán amikor már nem látnak minket letámadjuk. Persze Tristan nem jöhet velünk, de elbújhat addig.
- Bevonult a sátrába. Ha ott egyedül van akkor működhet amit Jozef mondott. - tettem hozzá én is a magamét, bár jelenleg nem volt túl sok ötletem, így hagytam a férfiakat kakaskodni.
- Bújjak el? És bízzam rátok a kardom megszerzését? - vonta fel a féltünde a szemöldökét.
- Miért lenne szükség arra, hogy lássák az embereket? Épp lángokat gyűjtöttünk amikor feltűntek, mi pedig azonnal rohantunk szólni Aedannak. Ha ő jön ki, úgy Tristan lesből támadhat rá velünk együtt, ha pedig felfordulást rendezünk úgy senkinek nem fog feltűnni egy csuklyás alak, ahogyan beoson a táborba. Egyébként is szervezetlenek, ha sikerül megbontanunk ezt a törékeny rendjüket, azzal csak megkönnyítjük az esetleges csatát magunk számára. - kardoskodtam a saját állásponton mellett Johannes atya.
- Akkor legyen mindkettő. - ragyogott fel hirtelen Jozef. - A kúria mögött valaki, aki akár te is lehet atyám, magára hívja a figyelmet, mintha talált volna valamit, mi meg ahogy Aedan magára marad megtámadjuk. Szerintem nem számít rá, hogy itt baj érheti. De döntsünk, mert így a nyakunkon üthetnek. - sürgette a döntést és telejsen igaza volt. Nem állhattunk le sokat vitatkozni, és elég volt egy konkrét akciótervvel előállni, nemhogy még Tristan is elkezdett akadékoskodni.
- Johannes atya, ha tud mondani egy biztos tervet ahogyan szétzilálhatnánk a csoportot, akkor támogatom, de egyelőre Jozef megoldása a konkrétabb. Maga pedig Tristan, csak hallgasson mert azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert képtelen csapatban dolgozni.
Tristan felhúzta a szemöldökét.
- Értem, akkor véletlenül sem azért, mert nem vettétek észre, hogy elrángattak tőletek pár méterről egy sátorba. - felelte nekem csípősen, aztán Jozef és Hans felé fordul kérdő tekintettel. - Akkor? Mi legyen?
Már a nyelvem hegyén volt a hasonlóan csípős válasz, mikor Johannes atya megszólalt.
- Hárman berohanunk Aedan sátrába - ha valaki érdeklődne, fontos a dolog, sietnünk kell. Előadjuk Aedannak, hogy egy csapat felfegyverkezett embert láttunk a kúria környékén a távolból, ahogyan a lángokat gyűjtögettük. Mindeközben Tristan a tábortól nem messze, a kúria irányában vár. Amennyiben Aeaden azt kéri mutassuk meg merre láttuk az embereket és maga mellé vesz még néhány nekromantát hogy elintézze a csapatot, úgy Tristanhoz vezetjük őket, majd rájuk támadunk négyen. Amennyiben Aedan nem tart a nekromantákkal, akik az embereket mennek elintézni, úgy Tristan beoson a táborba, csatlakozik hozzánk és megtámadjuk Aeadant. Akinél van felesleges fegyver, az adjon egyet Tristannak, valamint változtasson a kinézetén, hogy még kisebb legyen az esélye a lebukásnak. - foglalta össze végül a tervét a férfi. - Ha nincs ellenvetés, részemről indulhatunk.
- Továbbra is kockázatosnak tartom, mert, ha többen tartanak az elffel, akkor bajban leszünk. - rázta meg a fejét Jozef. - Én a saját tervem mellett vagyok, de elfogadom, ha a többség az atya tervét támogatja. - mosolygott rá végülis békülékenyen az atyára. - És Tristan, miből gondoltuk volna, hogy így jársz, ha nem titkolóztál volna előttünk, akkor valószínűleg jobban figyelünk. Különben is azt mondtad valamiféle csendvarázslatba kerültél, így nem is hallhattunk. - vetette odanéhai vezetőnknek a fiú, megvédve ezzel az én álláspontomat, így nekem nem kellett tovább veszekednem. Végtelenül hálás voltam neki ezért.
-Akkor döntsetek és menjünk. - mondta még a sötét tünde fiú. Tristanra néztem, én nem tudtam igazságot tenni. Meg végülis az ő kardja volt.
- Jól van, csináljuk ahogy mondtad. - biccentett Johannes felé. - Megkerülöm a tábort és megvárlak titeket a kúria mellett. - azzal el is indult óvatosan körbekémlelve minden lépésénél.
- Innentől a nővérre bízom a beszédet, én nem hinném hogy emberként túl meggyőző lennék ebben a kérdésben. - húzta el a száját az atya miközben mind megindultunk Aedan sátra és remélhetőleg Tristan kardja felé. - Ne feledkezzenek el kezeskedni értem, még mielőtt Aedan rám fogná az emberek jelenlétét. - nevetett a férfi, bár úgy sejtettem inkább kínjában, semmint jókedvében.
- Hát jó. - válaszolta Jozef komoran, hogy nem az ő ötlete nyert végül. - Menjünk.
Bólintottam, és így, hogy én voltam az egyik, akinek elő kellett adnia a nagy tervet a nekromanták vezetőjének előre indultam Aedan sátra felé. Szerencsére már ismertük a járást, így könnyedén odataláltunk.
- Arra gondoltatok már, hogy mi van, ha azt akarja vezesse oda valamelyikünk az embereit? - kérdezte Jozef halkan, amikor már a sátor előtt jártunk.
- Igen. És ha ezt kéri majd megyek én. Amikor rájönnek a cselre, önök remélhetőleg már végeztek is, és jönnek értem. Távoltartom őket a földszenteléssel és nagyon hangosan fogok sikítani. - válaszoltam a fiúnak, majd tartottam fél perc szünetet, hogy felkészüljek a szerepemre. Az alakítás neve a „Bajba jutott ifjú nekromanta novícia” volt, és meggyőzőnek kellett lennem, hisz nem akármilyen előadásra készültünk. Amikor pedig készenálltam egyenesen befutottam Aedan sátrába.
- Uram! Em... emberek... Fegyvereik voltak...
Aedan most is félmeztelen volt és a kardot nézegette. Meleg volt de nem ennyire, és határozottan zavart, hogy nem bírt felvenni valamit. Mikor beléptünk egyenesen felénk fordult.
- Emberek? - csodálkozott. - Ilyen hamar? Mifélék?
Johannes atya leghajtotta a fejét, mintha már azért is bűntudata lett volna, hogy élt, de őrá sajnos ez a szerep maradt. Majd legközelebb ő lehet a herceg, vagy ilyesmi.
- Nagyon nem nézegettük őket, mifélék, de......sokan voltak. - adta az ijedtet Jozef is.
Bólintottam.
- Nem láttam náluk puskákat, de attól még lehetnek... Főleg könnyű és közepes páncélban, amennyire meg tudtam ítélni. - mondtam én is lehetőleg halálra vált arccal. Nem tudtam mennyire sikerült, de az ördög mindig a részletekben rejlett.
- Azt mondjátok, sokan? - kérdezte Aedan, elgondolkozva vizsgálva a kezében tartott kardot.
- Nekünk úgy tűnt...- bólintott a novícius.
Megdörzsöltem a szemem, mintha nagyon próbálnék visszaemlékezni.
- Talán tíz... Amennyit hirtelen láttunk.
- Jól van. - vigyorodott el Aedan. - Merre voltak?
Készült valamire. Úgy tűnt ki akarta próbálni az új játékát, de a hübrisz mindenkinek a vesztét okozza. Vele sem lesz másképp.
- Hát arra.... - intett Jozef a sátor falán keresztül a kúria mögtti irányba, amerre Tristan elszivárgott.
- A kúria mögül láttuk őket, ott keresgéltünk... - tettem hozzá, hogy egyértelmű legyen.
- Rendben. Ne aggódjatok, foglalkozom ezzel, ti csak folytassátok a munkát.
- Látni szeretném ahogyan… - kezdett bele lassan Johannes, majd itt sóhajtott egyet - …megkapják azt amit megérdemelnek...
Jozef bólintott én pedig lesütöttem a szemem.
- Én is szeretném látni Azrael kardjának erejét... De azt hiszem a világon mindenki. Kérlek engedd meg hogy lássuk!
- Jól van, gyertek. - bólintott szinte vidáman Aedan, aztán elindult a kúria mögé. Tristant nem láttuk, de kivételesen ez jó hír volt, hiszen az volt a dolga, hogy elrejtőzzön. Amikor viszont elértük a sarkot a féltünde előlépett és határozottan nyúlt Aedan kardot tartó csuklója felé. A nekromantavezért azonban hátralépett és a fiúnak szegezte a pengét.
- Lassabban. Te meg hogy szabadultál ki? Az a két idióta még erre sem volt jó?
Több sem kellett, hogy Johannes atya támadásba lendüljön. Felemelte a kezét, hogy az inkvizitorok legáltalánosabb varázslatával egy pillanatra megbénítsa, közben Jozef is felhasználta a maga bűvigéjét és a pillanatnyi zavart és bénultságot kihasználva Johannes egyszerűen hátba döfte Aedant a kardjával. Ebben a halálban nem volt semmi szép, semmi hősies, amiről a lovagok szoktak énekelni. Egyszerű volt, tiszta és hatékony. Tristan azonnal visszaszerezte a kardját és hátraugrott, Aedan pedig összegrnyedt. A hörgéséből ítélve a kard a tüdejét szúrta át, így fájdalmas halál várt rá, de legalább csak néhány percig tartott. Képes lettem volna meggyógyítani de… nem tettem.
- Ti... Te... átkozott... - hörgi bugyborékoló hangon a tünde, aztán térdre esett. - Nem... tudjátok... mit...
- Hogyan győzhetjük le a Prófétát?! - üvöltött rá Johannes atya.
- Mit nem tudunk? - kérdeztem halkan és kicsit talán rémülten is Jozef. Nem volt sok időnk kérdezősködni. Talán csak meg akart minket félemlíteni, talán tovább bizonygatni a maga igazát, de nekünk az már nem számított. Nem voltak közösek az ellenségeink, és éppen ezért nem volt egy a halálunk sem. Bár nem tudtam mit fogunk kezdeni a táborban lévő nekromantákkal, vezér nélkül reméltem velük is könnyebben elbánunk majd, ahogyan a Prófétával is, ameddig nem kapja meg Abaddón tüzét.
Aedan rekedtesen felnevetett, miközben a száján kibuggyant a saját, habos vére.
- Sehogy... Férgek... El... égtek... miiind… - a mondat végén a feje előre bukott, majd oldalvást eldőlt a Cinderwald hamujában.
Johannes atya sóhajtott és vetek egy keresztet.
- Az első lépés a kard visszaszerzése volt. Hogyan tovább? - nézett Tristanra, ha már visszatérhetett vezetői posztjába. - Rejtsük el a hullát, nehogy rátaláljanak. - mondta még gyorsan, de előbb átkutatta a férfi ruháját, hátha talált benne valami hasznosat. Más esetben ezt a tettét rettenetesen elítéltem volna, de most talán tényleg találhattunk valami hasznosat. Jozef elfintorodott a miközben az inkvizitort nézte.
- Lehet, mégis csak be kéne menni a kúriába és ott meglepni ezt a Prófétát. De előtte talán kihasználhatnánk a lehetőséget és körül kéne nézni Aedan sátrában, hátha meglelhetjük ott az összegyűjtött tűzköveket. Azt nem kéne a nekroknál hagyni, mert a végén még valaki átveszi az elf helyét és akkor ott vagyunk, ahol voltunk.
Ebben teljesen igaza volt a novíciusnak, de a nekromantáknak a testén is láttam kristályokat így gyorsan megnéztem hátha Aedanon is találok belőlük. Szerencsére volt is rajta két nagyobb a két könyékhajlatában. Kicsit kellett csak feszegetni, hogy lejöjjenek, majd bólintottam Jozefnek.
- Ez mindenképp jó ötlet. Már a sátor.
Tristan mozgás és örömünnep helyett azonban meredten bámulta az erdőt.
- Azt hiszem nem a hulla a legfőbb gondunk most...
Amikor követtem a tekintetét, láttuk, ahogy a lángok szinte hozzásimultak egy lassan közeledő alakhoz. A teste szénfekete és élőholthoz volt hasonlatos, már ami maradt belőle, legnagyobb részt ugyanis lángok töltötték ki. Az világított a szemgödreiben és a bordái között is. Két jókora, vörösen izzó fejszét húz magával egy-egy kézben, és kérlelhetetlenül felénk - jobban mondva a kúria felé tartott. Talán ez lehetett a ghoulok helyi verziója, bár nem voltam benne biztos, hogy láttam már ghoult korábban. A féltünde viszont már véleményen volt.
- Ha jól sejtem... - nyelt Tristan. - Ő lesz a Próféta.
- Legalább megnézheted nem rozsdásodott e be a kardod... - állt fel a hulla mellől Johannes atya. - Talán hasznos lenne, ha nem tudna bejutni a palotába. - forgatta meg a kezében a kardját jelzésként és ránk nézett.
- Szent Habakukk! Már megint egy ilyen tüzes dög! A változatosság kedvéért lehetett volna valami élő is. De most akár egy jeges varázslatnak is tudnék örülni. - sóhajtott Jozef és előhúzta a buzogányát. A puskák ez ellen aligha értek volna bármit is.
- Az a kard biztos nem tud vizet? - sóhajtottam fel, majd imára kulcsoltam a kezem, hogy megáldjam Tristant. Nem kedveltem de ő volt itt a legerősebb.
- Amennyire én tudom nem. - csikorgatta a fogát Tristan, aztán felkészült a "vendég" fogadására. A Próféta eközben egyre közelebb és közelebb jött.
- Go... away… BEGONE! - kiáltotta a tündék nyelvén az élőholt, de egy szót sem értettem belőle.
- Csak utánad. - intett Johannes Tristannak, hogy követi őt a csatába de nem volt kedve egyedül rohamozni. Jozef beállt a féltünde másik oldalára, hogy parancsszóra szintén nekiinduljon.
- Uraim, én nem várnám meg, ameddig közel ér. - mondtam majd szent fényt idéztem a kezemre, és belelőttem az ellenségünkbe. Az a találattól hátratántorodott, a karja pedig egy tenyérnyi foltban mintha elolvadt volna, de ez nem hátráltatta túl sokáig.
- Be... - a hangja leginkább a lángot ropogására emlékeztetett, mégis tudtam, hogy beszélt. - GOOOOONE! - üvöltött fel hirtelen, aztán futólépésben rohamozni kezdett. Tristan kiugrott elé, kardját a feje felett tartva egy vízszintes vágással támadt meg az élőholtat.
- Eldr! - kiáltotta közben a féltünde, amitől kardja lángra kapott és jókora hullámként csapódott ki belőle, egyenesen neki a Prófétának. Johannes ismét a Judica meával támadt, Jozef pedig a buzogányával próbálta meg összezúzni az ellenségünk bordáját.
Egészen körbevették, így nem láttam értelmét tovább lövldözni a Sacra luxot, helyette közelebb óvakodtam és felszenteltem a földet, amin álltak, hiszen ez csak a lényt sebezte... de őt folyamatosan. Gondolkoztam a varázslatokat megtörő áldásomon, de még nem láttam itt az idejét. Körültekintőnek kellett lennem vele.
A Prófétának viszont mintha meg sem kottyantak volna a fiúk támadásai. Se Johannes varázslata, se Jozef buzogánya, de még Tristan kardja sem tett komolyabb kárt benne. A lány a fejszéje lapjával először az inkvizitort taszította hátra, majd ugyanígy a lapjával Jozef bordájára csapott. A lapjával… A sötét tünde fiú három lépést csúszott hátra, ám amikor a Próféta megérezte a megszentelt földet, ő is gyorsan kihátrált belőle. Legalább annyi biztos volt, hogy az Úr szent ereje ugyanúgy hatott rá, mint bármely sötét teremtményre.
- GO! - üvöltötte közben folyamatosan. - Menjeket… Menjetek el innen! - váltott át kicsit tört németre. Már készültünk a második rohamra, amikor Johannes végül úgy döntött válaszolt neki.
- Miért? - kiabált neki vissza, de a védekező állásból nem engedett. Jozef nyögve tápászkodott fel, és egyelőre én sem támadtam, inkább érdeklődve húzódtam közelebb. Ha az inkvizitor tárgyalni akart hirtelen, akkor nem akartam neki ezt elrontani.
- Meg kell... védenem. - felelte a Próféta tűzropogva, de ő is egy helyben állt. Hajlandó volt tárgyalni, és ez azt hiszem jót jelentett.
- A kúriát? Mitől? - kérdezett vissza Johannes.
- Vagy az erdőt? - szállt be a novícius is a kérdezőskdésbe. Valami nem stimmelt. Ez nem rendes ghoul volt. Ha valóban ő volt a próféta akkor neki akarták adni a sok erőt, de miért? Csak akkor oldhattuk meg a helyzetet, ha előbb megértettük a problémát. Nem azt, amit mi gondoltunk problémának, hanem a valódit, és ehhez előbb egy fontos kérdést kellett feltennünk:
- Ki vagy te?
- Nem. - rázta meg a fejét az élőholt Hans és Jozef kérdésére. - A népem... Én... a királynő lovagja... Sean... Amberglade vagyok... És kötelességem van... A népem felé.
Meglepetten néztem rá. Egy tünde lovag? De ha a tündéket akarta védeni, talán azokat a bizonyos Cinderelfeket, akkor nem volt az ellenségünk.
- Mi a kötelességed? Mitől kell megvédened őket?
- Te.....cinderelf vagy? - jutott Jozef is haosnló következtetésre, mint amire én is gondolatban. - Amberglade... Ez a te házad? - intett a kúria felé hirtelen a novícius.
- Nem vagyunk a néped ellenségei. - tettem még hozzá.
- Bármitől... Tőletek... Tőlük... - felete végül Johannesnek, aztán egyik fejszéjével a mögöttünk lassan mozgolódó kultisták tábora felé mutatott. Jozefre csak lassan, szenvedősen bólintott. - Mik... vagytok hát? - kérdezte végül tőlem.
- Reményeink szerint olyan.....megmentőfélék. - engedte lejjebb a buzogányát Jozef. - Meg akarjuk szüntetni a tüzet, ami a vidéket kínozza. - tette hozzá.
- És megakadályozni, amire ők készülnek... - böktem a fejemmel a kultisták felé.
- A tűz... - mondta a volt tünde lovag. - Nem alszik ki... Mert... nem tűz...
- Hanem micsoda?- kérdezte Johannes. Nem tűz… A tűz akkor támadt, amikor Abaddón idezuhant. Jerobeám képes volt eltűnni a tűzben akaratának megfelelően irányítani, és a tűzben lévő szilánkok is belőle keletkeztek. De nem csak a szilánkok. A hatalmas sárkány éteri testét hogy lehetett volna belesűríteni egyetlen fiúba? Nem lehetett. Mindig emlékeztetnem kellett magamat rá, hogy angyal volt, melynek az erejét még elképzelni sem tudtuk. Ő maga volt a tűz.
- Abaddón. - válaszoltam Hansnak, amikor összeállt a kép. Egészen biztos voltam benne hogy igazam volt. Nem lehetett másképp. - Abaddón maga az igaz?
A néhai lovag bólintott.
- Amikor a kard... lesújtott, a sárkány... darabokra hullott... És felénk tartott a láng. Meg kellett... meg kellett védenem őket... de... elbuktam... Azt akartam... hogy csak engem emésszen el... a tűz... de képtelen voltam... Nem volt elég erőm...
- Abaddon? Nem Jerry Abbadon? - kérdezte a novícius bizonytalanul. Ő még nem értette meg.
- Egy része. - válaszoltam neki türelmesen. - De... beleférne az egésze egy nefilim fiúba?
Gondolkoztam. Főleg azon, hogy hogyan lehetne végre pontot tenni ennek az egész ügynek a végére. Szinte már belefájdult a fejem. És mégis, volt megoldásom, ami pontosan ugyan az volt, amit azóta terveztem, hogy megtudtam az igazságot Jerobeámról.
- Elvisszük. Összegyűjtjük a tüzet ahogy a kultisták akarták, de Abaddónnak adjuk, és utána elvisszük őt innen.
A tünde lovag fejet hajtott, majd váratlanul térdre hullott. Nem voltam benne biztos, hogy ez a tisztelete jele volt, vagy elgyengült.
- Kérlek... Tegyétek meg... Mentsétek meg... a népem...
- Azt hiszem... - szólalt meg Tristan, magasba emelve a kardját. - … ebben segíthetek.
- Mire képes az a kard? - tette fel mindjárt az első ilyet Johannes atya lényegre törően.
- És, hogy akarod visszaszerezni a tábor közepéről? - nézett Jozef a nekromanták tábora felé. - Főleg, ha az őrök, akiket az előbb odaküldtünk már ott vannak? - hívta fel a figyelmet erre az apróságra. De ha már ötvenen voltak egy-kettő extra nem szabadott, hogy számítson…
- Engem jobban érdekelne, hogy ameddig mi követtük a tervet, addig te miért kezdtél el külön utakon menni? - tettem hozzá én is a magamét. Még mindig haragudtam Tristanra, amiért ilyen helyzetbe hozott minket, mikor talán enélkül és a meglévő kardja erejével (már ha volt neki) könnyebbé is tehette volna nekünk Aedan és a Próféta megfékezését.
- Sok mindenre, ami tűzzel kapcsolatos, de ami most fontos nekünk - és nekik is - az az, hogy képes elnyelni bármilyen lángot. És mivel Azrael kardjának másolata, így ezt gyakorlatilag végtelen mennyiségben teheti meg, tehát ha Aedan rájön, hogyan használja megfelelően az egész erdőt elszívhatja vele, hogy aztán ki tudja, mire használja. - feleli Tristan először az atyának, majd felém fordult. - Azért, mert felismertem ezt az alakot. Aedan Ashtree… Ahogy én ismertem, Aedan Ó Ailín, az apám ostoba körébe tartozott. Nem voltak elégedettek a tündék vallásával, így elmentek istent keresni maguknak, csak aztán valamin összevesztek. Az apám a tövislény megszállottja lett, Aedan meg... Hát, úgy néz ki a tűzé. - aztán Jozefre nézett. - Ez... ez egy kifejezetten jó kérdés. Eddig azt reméltem, ha bármi rosszul alakul Lasair ereje majd megment, de így...
Sajnos nem volt kielégítő a válasza. Egy csapat voltunk, szólnia kellett volna nekünk, de most fontosabb volt, hogy tervet kovácsoljunk.
- El kell csalnunk a táborból Aedan-t, máskülönben az összes nekromanta ellenünk fordul. - gondolkodott Johannes atya hangosan. - Nem hinném hogy hajlandó lesz a sátrában otthagyni a kardot, így az nem elég, hogy valaki belopózik, míg a többiek feltartják.
- Vagy a nekrokat kéne elcsalni Aedan-tól, úgy vélem az könnyebb lenne talán. Ezt egy valamelyikünk is megteheti és akkor addig a többiek letámadhatják az elfet. - vetett fel Jozef egy másik javaslatot.
- Egyik könnyebb mint a másik. - sóhajtott Tristan. - Valami kellően erős indok kell, hogy akármelyikük is kimozduljon.
- Egy csapat ember a kúria körül kezdett el legyeskedni, elkerülve az őrjáratokat. Gyűlöli az embereket, ez ki kell, hogy mozdítsa vagy őt, vagy egy nagyobb csapatot a táborból, hogy reagáljanak az esetre.
- De itt csak egy ember van. - mutatott rá a tényre a novícius. - És mi van, ha valami fontos mondanivalóra hivatkozva egyenesen bemasírozunk Aedan-hoz? Aztán amikor már nem látnak minket letámadjuk. Persze Tristan nem jöhet velünk, de elbújhat addig.
- Bevonult a sátrába. Ha ott egyedül van akkor működhet amit Jozef mondott. - tettem hozzá én is a magamét, bár jelenleg nem volt túl sok ötletem, így hagytam a férfiakat kakaskodni.
- Bújjak el? És bízzam rátok a kardom megszerzését? - vonta fel a féltünde a szemöldökét.
- Miért lenne szükség arra, hogy lássák az embereket? Épp lángokat gyűjtöttünk amikor feltűntek, mi pedig azonnal rohantunk szólni Aedannak. Ha ő jön ki, úgy Tristan lesből támadhat rá velünk együtt, ha pedig felfordulást rendezünk úgy senkinek nem fog feltűnni egy csuklyás alak, ahogyan beoson a táborba. Egyébként is szervezetlenek, ha sikerül megbontanunk ezt a törékeny rendjüket, azzal csak megkönnyítjük az esetleges csatát magunk számára. - kardoskodtam a saját állásponton mellett Johannes atya.
- Akkor legyen mindkettő. - ragyogott fel hirtelen Jozef. - A kúria mögött valaki, aki akár te is lehet atyám, magára hívja a figyelmet, mintha talált volna valamit, mi meg ahogy Aedan magára marad megtámadjuk. Szerintem nem számít rá, hogy itt baj érheti. De döntsünk, mert így a nyakunkon üthetnek. - sürgette a döntést és telejsen igaza volt. Nem állhattunk le sokat vitatkozni, és elég volt egy konkrét akciótervvel előállni, nemhogy még Tristan is elkezdett akadékoskodni.
- Johannes atya, ha tud mondani egy biztos tervet ahogyan szétzilálhatnánk a csoportot, akkor támogatom, de egyelőre Jozef megoldása a konkrétabb. Maga pedig Tristan, csak hallgasson mert azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert képtelen csapatban dolgozni.
Tristan felhúzta a szemöldökét.
- Értem, akkor véletlenül sem azért, mert nem vettétek észre, hogy elrángattak tőletek pár méterről egy sátorba. - felelte nekem csípősen, aztán Jozef és Hans felé fordul kérdő tekintettel. - Akkor? Mi legyen?
Már a nyelvem hegyén volt a hasonlóan csípős válasz, mikor Johannes atya megszólalt.
- Hárman berohanunk Aedan sátrába - ha valaki érdeklődne, fontos a dolog, sietnünk kell. Előadjuk Aedannak, hogy egy csapat felfegyverkezett embert láttunk a kúria környékén a távolból, ahogyan a lángokat gyűjtögettük. Mindeközben Tristan a tábortól nem messze, a kúria irányában vár. Amennyiben Aeaden azt kéri mutassuk meg merre láttuk az embereket és maga mellé vesz még néhány nekromantát hogy elintézze a csapatot, úgy Tristanhoz vezetjük őket, majd rájuk támadunk négyen. Amennyiben Aedan nem tart a nekromantákkal, akik az embereket mennek elintézni, úgy Tristan beoson a táborba, csatlakozik hozzánk és megtámadjuk Aeadant. Akinél van felesleges fegyver, az adjon egyet Tristannak, valamint változtasson a kinézetén, hogy még kisebb legyen az esélye a lebukásnak. - foglalta össze végül a tervét a férfi. - Ha nincs ellenvetés, részemről indulhatunk.
- Továbbra is kockázatosnak tartom, mert, ha többen tartanak az elffel, akkor bajban leszünk. - rázta meg a fejét Jozef. - Én a saját tervem mellett vagyok, de elfogadom, ha a többség az atya tervét támogatja. - mosolygott rá végülis békülékenyen az atyára. - És Tristan, miből gondoltuk volna, hogy így jársz, ha nem titkolóztál volna előttünk, akkor valószínűleg jobban figyelünk. Különben is azt mondtad valamiféle csendvarázslatba kerültél, így nem is hallhattunk. - vetette odanéhai vezetőnknek a fiú, megvédve ezzel az én álláspontomat, így nekem nem kellett tovább veszekednem. Végtelenül hálás voltam neki ezért.
-Akkor döntsetek és menjünk. - mondta még a sötét tünde fiú. Tristanra néztem, én nem tudtam igazságot tenni. Meg végülis az ő kardja volt.
- Jól van, csináljuk ahogy mondtad. - biccentett Johannes felé. - Megkerülöm a tábort és megvárlak titeket a kúria mellett. - azzal el is indult óvatosan körbekémlelve minden lépésénél.
- Innentől a nővérre bízom a beszédet, én nem hinném hogy emberként túl meggyőző lennék ebben a kérdésben. - húzta el a száját az atya miközben mind megindultunk Aedan sátra és remélhetőleg Tristan kardja felé. - Ne feledkezzenek el kezeskedni értem, még mielőtt Aedan rám fogná az emberek jelenlétét. - nevetett a férfi, bár úgy sejtettem inkább kínjában, semmint jókedvében.
- Hát jó. - válaszolta Jozef komoran, hogy nem az ő ötlete nyert végül. - Menjünk.
Bólintottam, és így, hogy én voltam az egyik, akinek elő kellett adnia a nagy tervet a nekromanták vezetőjének előre indultam Aedan sátra felé. Szerencsére már ismertük a járást, így könnyedén odataláltunk.
- Arra gondoltatok már, hogy mi van, ha azt akarja vezesse oda valamelyikünk az embereit? - kérdezte Jozef halkan, amikor már a sátor előtt jártunk.
- Igen. És ha ezt kéri majd megyek én. Amikor rájönnek a cselre, önök remélhetőleg már végeztek is, és jönnek értem. Távoltartom őket a földszenteléssel és nagyon hangosan fogok sikítani. - válaszoltam a fiúnak, majd tartottam fél perc szünetet, hogy felkészüljek a szerepemre. Az alakítás neve a „Bajba jutott ifjú nekromanta novícia” volt, és meggyőzőnek kellett lennem, hisz nem akármilyen előadásra készültünk. Amikor pedig készenálltam egyenesen befutottam Aedan sátrába.
- Uram! Em... emberek... Fegyvereik voltak...
Aedan most is félmeztelen volt és a kardot nézegette. Meleg volt de nem ennyire, és határozottan zavart, hogy nem bírt felvenni valamit. Mikor beléptünk egyenesen felénk fordult.
- Emberek? - csodálkozott. - Ilyen hamar? Mifélék?
Johannes atya leghajtotta a fejét, mintha már azért is bűntudata lett volna, hogy élt, de őrá sajnos ez a szerep maradt. Majd legközelebb ő lehet a herceg, vagy ilyesmi.
- Nagyon nem nézegettük őket, mifélék, de......sokan voltak. - adta az ijedtet Jozef is.
Bólintottam.
- Nem láttam náluk puskákat, de attól még lehetnek... Főleg könnyű és közepes páncélban, amennyire meg tudtam ítélni. - mondtam én is lehetőleg halálra vált arccal. Nem tudtam mennyire sikerült, de az ördög mindig a részletekben rejlett.
- Azt mondjátok, sokan? - kérdezte Aedan, elgondolkozva vizsgálva a kezében tartott kardot.
- Nekünk úgy tűnt...- bólintott a novícius.
Megdörzsöltem a szemem, mintha nagyon próbálnék visszaemlékezni.
- Talán tíz... Amennyit hirtelen láttunk.
- Jól van. - vigyorodott el Aedan. - Merre voltak?
Készült valamire. Úgy tűnt ki akarta próbálni az új játékát, de a hübrisz mindenkinek a vesztét okozza. Vele sem lesz másképp.
- Hát arra.... - intett Jozef a sátor falán keresztül a kúria mögtti irányba, amerre Tristan elszivárgott.
- A kúria mögül láttuk őket, ott keresgéltünk... - tettem hozzá, hogy egyértelmű legyen.
- Rendben. Ne aggódjatok, foglalkozom ezzel, ti csak folytassátok a munkát.
- Látni szeretném ahogyan… - kezdett bele lassan Johannes, majd itt sóhajtott egyet - …megkapják azt amit megérdemelnek...
Jozef bólintott én pedig lesütöttem a szemem.
- Én is szeretném látni Azrael kardjának erejét... De azt hiszem a világon mindenki. Kérlek engedd meg hogy lássuk!
- Jól van, gyertek. - bólintott szinte vidáman Aedan, aztán elindult a kúria mögé. Tristant nem láttuk, de kivételesen ez jó hír volt, hiszen az volt a dolga, hogy elrejtőzzön. Amikor viszont elértük a sarkot a féltünde előlépett és határozottan nyúlt Aedan kardot tartó csuklója felé. A nekromantavezért azonban hátralépett és a fiúnak szegezte a pengét.
- Lassabban. Te meg hogy szabadultál ki? Az a két idióta még erre sem volt jó?
Több sem kellett, hogy Johannes atya támadásba lendüljön. Felemelte a kezét, hogy az inkvizitorok legáltalánosabb varázslatával egy pillanatra megbénítsa, közben Jozef is felhasználta a maga bűvigéjét és a pillanatnyi zavart és bénultságot kihasználva Johannes egyszerűen hátba döfte Aedant a kardjával. Ebben a halálban nem volt semmi szép, semmi hősies, amiről a lovagok szoktak énekelni. Egyszerű volt, tiszta és hatékony. Tristan azonnal visszaszerezte a kardját és hátraugrott, Aedan pedig összegrnyedt. A hörgéséből ítélve a kard a tüdejét szúrta át, így fájdalmas halál várt rá, de legalább csak néhány percig tartott. Képes lettem volna meggyógyítani de… nem tettem.
- Ti... Te... átkozott... - hörgi bugyborékoló hangon a tünde, aztán térdre esett. - Nem... tudjátok... mit...
- Hogyan győzhetjük le a Prófétát?! - üvöltött rá Johannes atya.
- Mit nem tudunk? - kérdeztem halkan és kicsit talán rémülten is Jozef. Nem volt sok időnk kérdezősködni. Talán csak meg akart minket félemlíteni, talán tovább bizonygatni a maga igazát, de nekünk az már nem számított. Nem voltak közösek az ellenségeink, és éppen ezért nem volt egy a halálunk sem. Bár nem tudtam mit fogunk kezdeni a táborban lévő nekromantákkal, vezér nélkül reméltem velük is könnyebben elbánunk majd, ahogyan a Prófétával is, ameddig nem kapja meg Abaddón tüzét.
Aedan rekedtesen felnevetett, miközben a száján kibuggyant a saját, habos vére.
- Sehogy... Férgek... El... égtek... miiind… - a mondat végén a feje előre bukott, majd oldalvást eldőlt a Cinderwald hamujában.
Johannes atya sóhajtott és vetek egy keresztet.
- Az első lépés a kard visszaszerzése volt. Hogyan tovább? - nézett Tristanra, ha már visszatérhetett vezetői posztjába. - Rejtsük el a hullát, nehogy rátaláljanak. - mondta még gyorsan, de előbb átkutatta a férfi ruháját, hátha talált benne valami hasznosat. Más esetben ezt a tettét rettenetesen elítéltem volna, de most talán tényleg találhattunk valami hasznosat. Jozef elfintorodott a miközben az inkvizitort nézte.
- Lehet, mégis csak be kéne menni a kúriába és ott meglepni ezt a Prófétát. De előtte talán kihasználhatnánk a lehetőséget és körül kéne nézni Aedan sátrában, hátha meglelhetjük ott az összegyűjtött tűzköveket. Azt nem kéne a nekroknál hagyni, mert a végén még valaki átveszi az elf helyét és akkor ott vagyunk, ahol voltunk.
Ebben teljesen igaza volt a novíciusnak, de a nekromantáknak a testén is láttam kristályokat így gyorsan megnéztem hátha Aedanon is találok belőlük. Szerencsére volt is rajta két nagyobb a két könyékhajlatában. Kicsit kellett csak feszegetni, hogy lejöjjenek, majd bólintottam Jozefnek.
- Ez mindenképp jó ötlet. Már a sátor.
Tristan mozgás és örömünnep helyett azonban meredten bámulta az erdőt.
- Azt hiszem nem a hulla a legfőbb gondunk most...
Amikor követtem a tekintetét, láttuk, ahogy a lángok szinte hozzásimultak egy lassan közeledő alakhoz. A teste szénfekete és élőholthoz volt hasonlatos, már ami maradt belőle, legnagyobb részt ugyanis lángok töltötték ki. Az világított a szemgödreiben és a bordái között is. Két jókora, vörösen izzó fejszét húz magával egy-egy kézben, és kérlelhetetlenül felénk - jobban mondva a kúria felé tartott. Talán ez lehetett a ghoulok helyi verziója, bár nem voltam benne biztos, hogy láttam már ghoult korábban. A féltünde viszont már véleményen volt.
- Ha jól sejtem... - nyelt Tristan. - Ő lesz a Próféta.
- Legalább megnézheted nem rozsdásodott e be a kardod... - állt fel a hulla mellől Johannes atya. - Talán hasznos lenne, ha nem tudna bejutni a palotába. - forgatta meg a kezében a kardját jelzésként és ránk nézett.
- Szent Habakukk! Már megint egy ilyen tüzes dög! A változatosság kedvéért lehetett volna valami élő is. De most akár egy jeges varázslatnak is tudnék örülni. - sóhajtott Jozef és előhúzta a buzogányát. A puskák ez ellen aligha értek volna bármit is.
- Az a kard biztos nem tud vizet? - sóhajtottam fel, majd imára kulcsoltam a kezem, hogy megáldjam Tristant. Nem kedveltem de ő volt itt a legerősebb.
- Amennyire én tudom nem. - csikorgatta a fogát Tristan, aztán felkészült a "vendég" fogadására. A Próféta eközben egyre közelebb és közelebb jött.
- Go... away… BEGONE! - kiáltotta a tündék nyelvén az élőholt, de egy szót sem értettem belőle.
- Csak utánad. - intett Johannes Tristannak, hogy követi őt a csatába de nem volt kedve egyedül rohamozni. Jozef beállt a féltünde másik oldalára, hogy parancsszóra szintén nekiinduljon.
- Uraim, én nem várnám meg, ameddig közel ér. - mondtam majd szent fényt idéztem a kezemre, és belelőttem az ellenségünkbe. Az a találattól hátratántorodott, a karja pedig egy tenyérnyi foltban mintha elolvadt volna, de ez nem hátráltatta túl sokáig.
- Be... - a hangja leginkább a lángot ropogására emlékeztetett, mégis tudtam, hogy beszélt. - GOOOOONE! - üvöltött fel hirtelen, aztán futólépésben rohamozni kezdett. Tristan kiugrott elé, kardját a feje felett tartva egy vízszintes vágással támadt meg az élőholtat.
- Eldr! - kiáltotta közben a féltünde, amitől kardja lángra kapott és jókora hullámként csapódott ki belőle, egyenesen neki a Prófétának. Johannes ismét a Judica meával támadt, Jozef pedig a buzogányával próbálta meg összezúzni az ellenségünk bordáját.
Egészen körbevették, így nem láttam értelmét tovább lövldözni a Sacra luxot, helyette közelebb óvakodtam és felszenteltem a földet, amin álltak, hiszen ez csak a lényt sebezte... de őt folyamatosan. Gondolkoztam a varázslatokat megtörő áldásomon, de még nem láttam itt az idejét. Körültekintőnek kellett lennem vele.
A Prófétának viszont mintha meg sem kottyantak volna a fiúk támadásai. Se Johannes varázslata, se Jozef buzogánya, de még Tristan kardja sem tett komolyabb kárt benne. A lány a fejszéje lapjával először az inkvizitort taszította hátra, majd ugyanígy a lapjával Jozef bordájára csapott. A lapjával… A sötét tünde fiú három lépést csúszott hátra, ám amikor a Próféta megérezte a megszentelt földet, ő is gyorsan kihátrált belőle. Legalább annyi biztos volt, hogy az Úr szent ereje ugyanúgy hatott rá, mint bármely sötét teremtményre.
- GO! - üvöltötte közben folyamatosan. - Menjeket… Menjetek el innen! - váltott át kicsit tört németre. Már készültünk a második rohamra, amikor Johannes végül úgy döntött válaszolt neki.
- Miért? - kiabált neki vissza, de a védekező állásból nem engedett. Jozef nyögve tápászkodott fel, és egyelőre én sem támadtam, inkább érdeklődve húzódtam közelebb. Ha az inkvizitor tárgyalni akart hirtelen, akkor nem akartam neki ezt elrontani.
- Meg kell... védenem. - felelte a Próféta tűzropogva, de ő is egy helyben állt. Hajlandó volt tárgyalni, és ez azt hiszem jót jelentett.
- A kúriát? Mitől? - kérdezett vissza Johannes.
- Vagy az erdőt? - szállt be a novícius is a kérdezőskdésbe. Valami nem stimmelt. Ez nem rendes ghoul volt. Ha valóban ő volt a próféta akkor neki akarták adni a sok erőt, de miért? Csak akkor oldhattuk meg a helyzetet, ha előbb megértettük a problémát. Nem azt, amit mi gondoltunk problémának, hanem a valódit, és ehhez előbb egy fontos kérdést kellett feltennünk:
- Ki vagy te?
- Nem. - rázta meg a fejét az élőholt Hans és Jozef kérdésére. - A népem... Én... a királynő lovagja... Sean... Amberglade vagyok... És kötelességem van... A népem felé.
Meglepetten néztem rá. Egy tünde lovag? De ha a tündéket akarta védeni, talán azokat a bizonyos Cinderelfeket, akkor nem volt az ellenségünk.
- Mi a kötelességed? Mitől kell megvédened őket?
- Te.....cinderelf vagy? - jutott Jozef is haosnló következtetésre, mint amire én is gondolatban. - Amberglade... Ez a te házad? - intett a kúria felé hirtelen a novícius.
- Nem vagyunk a néped ellenségei. - tettem még hozzá.
- Bármitől... Tőletek... Tőlük... - felete végül Johannesnek, aztán egyik fejszéjével a mögöttünk lassan mozgolódó kultisták tábora felé mutatott. Jozefre csak lassan, szenvedősen bólintott. - Mik... vagytok hát? - kérdezte végül tőlem.
- Reményeink szerint olyan.....megmentőfélék. - engedte lejjebb a buzogányát Jozef. - Meg akarjuk szüntetni a tüzet, ami a vidéket kínozza. - tette hozzá.
- És megakadályozni, amire ők készülnek... - böktem a fejemmel a kultisták felé.
- A tűz... - mondta a volt tünde lovag. - Nem alszik ki... Mert... nem tűz...
- Hanem micsoda?- kérdezte Johannes. Nem tűz… A tűz akkor támadt, amikor Abaddón idezuhant. Jerobeám képes volt eltűnni a tűzben akaratának megfelelően irányítani, és a tűzben lévő szilánkok is belőle keletkeztek. De nem csak a szilánkok. A hatalmas sárkány éteri testét hogy lehetett volna belesűríteni egyetlen fiúba? Nem lehetett. Mindig emlékeztetnem kellett magamat rá, hogy angyal volt, melynek az erejét még elképzelni sem tudtuk. Ő maga volt a tűz.
- Abaddón. - válaszoltam Hansnak, amikor összeállt a kép. Egészen biztos voltam benne hogy igazam volt. Nem lehetett másképp. - Abaddón maga az igaz?
A néhai lovag bólintott.
- Amikor a kard... lesújtott, a sárkány... darabokra hullott... És felénk tartott a láng. Meg kellett... meg kellett védenem őket... de... elbuktam... Azt akartam... hogy csak engem emésszen el... a tűz... de képtelen voltam... Nem volt elég erőm...
- Abaddon? Nem Jerry Abbadon? - kérdezte a novícius bizonytalanul. Ő még nem értette meg.
- Egy része. - válaszoltam neki türelmesen. - De... beleférne az egésze egy nefilim fiúba?
Gondolkoztam. Főleg azon, hogy hogyan lehetne végre pontot tenni ennek az egész ügynek a végére. Szinte már belefájdult a fejem. És mégis, volt megoldásom, ami pontosan ugyan az volt, amit azóta terveztem, hogy megtudtam az igazságot Jerobeámról.
- Elvisszük. Összegyűjtjük a tüzet ahogy a kultisták akarták, de Abaddónnak adjuk, és utána elvisszük őt innen.
A tünde lovag fejet hajtott, majd váratlanul térdre hullott. Nem voltam benne biztos, hogy ez a tisztelete jele volt, vagy elgyengült.
- Kérlek... Tegyétek meg... Mentsétek meg... a népem...
- Azt hiszem... - szólalt meg Tristan, magasba emelve a kardját. - … ebben segíthetek.