[Magánjáték] Der Engel der Kneipe

Kezdett szétesni a története. Az eddigiek alapján büszkén mesélné, ha tudna olvasni, most azonban csak annyit mond, hogy hallotta a dolgot. Ha azonban csakugyan tanult bármennyit is a varázslatokról, úgy szinte lehetetlen az, hogy legalább alapszinten ne sajátította volna el az olvasás művészetét. Nyilvánvalóan titkolt valamit, azt azonban szinte már teljesen elvetettem, hogy kém lenne. Azok egyszerűen…nem így viselkednek – lehet épp most dőlök be neki, de elenyészően kicsi az esélye.
Most azt kellene kiderítenem tehát, hogy micsoda igazából.
Felkeltette az érdeklődésemet az is, amit utána mondott a dologról. A varázslat nem olyan dolog, amit ellehet rontani: vagy sikerül egy formula, vagy nem. Emiatt eléggé gyanús, hogy azt állítja, „túl keveset” tud még róla ahhoz, hogy varázsoljon. Persze az is lehet, hogy a mestere próbálta ezzel kordában tartani, mégis, képtelen voltam egyszerű véletlennek tartani.
- Akkor még sokat kell tanulnod, míg igazi szakállas varázslóvá válsz. – nevettem fel hangosan – És ki a mestered? Ki tanított eddig? – kérdeztem diszkrét hangerőre váltva újra – Talán nekem is taníthatna egy-két trükköt, biztos jól jönne. – mosolyogtam továbbra is. Ezután már csak kíváncsiságból is kedvem támadt volna kettesben kihallgatni és szóra bírni.
Erre azonban nagy valószínűséggel csak később fog sor kerülni. Nem tudom nem észrevenni a pillantást, amit a pultosnő felé indított, és azt sem, ahogyan az bólintott rá. Nem kétséges, hogy épp itt hagyni akar, azonban az, hogy ne csináljak jelenetet, némiképp megkötötte a kezem. A legjobb megoldás az lesz nagy valószínűséggel, ha néhány nap múlva küldök valakit, aki begyűjti, aztán valahol egy pincében kikérdezem. Így persze fennáll annak a lehetősége, hogy addigra elszökik, ezt azonban sehogyan sem tudom elkerülni. Ha csakugyan itt hagy most, úgy a pincérnőnek mondok néhány szép és buzdító szót, hogy marasztalja a lányt.

Feltűnt ahogyan a lány a pult felé néz, és az is, ahogyan az ott álló idősebb pincér bólint. Menekülni akar. Túlságosan ingoványos a talaj amire érkeztünk, így tehát inkább elmenekül. Máskor is akarok még ide jönni, nem csinálhatok cirkuszt mindenki előtt – nem tehetek hát mást, mindössze hogy úgy csinálok, mint akinek fel sem tűnik a dolog.
A lány mindenesetre felkuncog egy pillanatra, nyilván valamiféle szórakoztató dolgot képzelt el a fejében rólam. A név amit mondd, túl egyszerű és túl gyakori ahhoz, hogy bármiféle információt leszűrjek belőle. A mester egy pici plusz, de az hogy ő anank szólítja, még nem jelent semmit. Elraktározom mindenesetre, hátha egyszer később egy Gerard nevű varázslóval összefutva lesz kire hivatkoznom. Bólint arra, hogy engem is megtaníthatna, bár amennyi fogalma lehet a mágiáról, nem hiszem hogy ezzel is bármennyire okosabb lehetek.
Már megfogalmazódik bennem a kérdés, amivel kissé mélyebbre hatolhatok, de fel sem érkezek tenni, a lány hirtelen elhadarja a búcsú mondatát, majd köszönés nélkül, sietős léptekkel távozik az asztaltól. Nagyon nagy a kísértés hogy utánnamenjek, de túl kétes ez az egész, és bár biztos hogy nem egy egyszerű lány, nem éri meg a kockázatot. Ehelyett mindössze felállok az asztaltól, odalépek a pulthoz, leteszek néhány érmét és elbúcsúzom.
- Úgy tűnik elfáradt a nagy beszélgetésben a kislány. Ha újra látja, adja át hogy üdvözlöm. – mosolygok a felszolgálólányra, majd kisétálok a fogadóból.


A gyanú elkerülése érekében nagyjából az éjszaka közepén érek vissza a kocsmához. Minden bizonnyal szökni akar majd az egész elől, hisz nem tudhatja mikor térek vissza. Hiába várok azonban hajnalig, nem jön. Korábban elindulhatott volna, vagy elkerülte a figyelmemet, az apró sikátorok között? Másnap megérdeklődtetem ugyan, hogy ott van e még vagy merre mehetett, ám mindössze annyit tudnak, hogy valamikor tegnap éjjel távozhatott…Ki lehetett?