[Magánjáték] Füstbe ment táborozás

A karaván, amihez hozzá csapódtam nem arra ment tovább, mint én. Egy kis utánajárás után azt mondták, hogy a napokban nem várnak másik karavánt, és más sem nagyon akar nyugatra menni. Akkor egyedül utazok tovább, két napra úgy is van egy nagyobb város, ott majd csak találok útitársat. El is indultam. Az első nap végén sötétedett már odakint, amikor megpillantottam az úttól nem messze egy kis világosságot, biztos egy tábortűz az. Az egyedül utazás alapvetően egy veszélyes dolog, ki tudja mikor kerül az ember bajba. Az útonállóktol mondjuk nem félek, nem sok mindent tudnak ellopni tőlem, és "legrosszabb" esetben pedig megerőszakolnak. Ó, jaj! A vadállatok és szörnyektől már annál inkább, és bár eddig sikeresen elkerültem őket, éjszaka azért jobb szeretnék nem egyedül maradni. Ahogy közelebb megyek, a tűz mellett egy magányos férfit pillantok csak meg. Hát, már kettesben is vagy háromszor inkább biztonságban érzem magam, meg magányos férfi, magányos nő, ki tudja mennyire lesz hideg az éjszaka.
-Üdvözletem, nem zavarok?
Ha nem bánja, akkor lepakolok az egyik fa törzséhez, és én is odaülök a tűzhöz a vacsorára szánt kenyérdarabommal, amire némi húst szelek.
-Nessaris Maera vagyok. Mutatkozok be illedelmesem, azt várva, hogy ő is hasonlóan tegyen.

Ott ült a ropogó tűz mellett. Az út igencsak hosszú volt, hosszabb, mint tervezte. Lándzsáját a vállára támasztva ült lábát keresztbe téve. Sose szeretett kinyújtott lábbal ülni. Túl nehéz volt felállnia tőle, ha pedig netán valami rátörne, időben a fegyveréért kell kapjon.
Gerard éppen a pipáját tömte, amikor egy idegen alak motoszkált a gyér fű és bozótos közt. Ijedten markolt rá a fegyverére, támadótól tartva. Ám helyette az idegen bemutatkozott előtte. Különös gesztus, s annak a jele, nem akar ártalmat. Óvatosan sóhajtott egyet. Az ugyancsak csinos, szemrevaló lányból csekély mágiát vélt érezni, ám nem tudta milyen. Furcsa volt a neve is. Gyanús, ám nem látta akadályát, hogy csak ezért faragatlan legyen vele.
- Kérlek, foglalj helyet. - mondta, ahogy intett egyet a tűz másik oldala felé - Az én nevem Gerard. Gerard D. Lawrenz. Szokatlan ilyen későn még bolyongó embert látni...főleg ezen a vidéken. - jegyezte meg óvatosan, ahogy befejezte a pipája megtömését.

-Hát igen, ilyenkor későn nem túl jó egyedül mászkálni. Az úgy volt, hogy már kezdett sötétedni, és hidegedni, én meg egyedül voltam, mert nem akart erre jönni senki más, én meg nem akartam várni egy hetet, úgyhogy... -mondom az utóbbi mondatomat egyre gyorsabbak, a végére már hadarva, és kissé halkan. Zavarba hozott. Aztán egy nagy levegő után folytatom. Szóval, inkább tovább jöttem még egy kicsit, hátha találkozok valakivel, és micsoda mázlim van! Hát te? Hogy-hogy egyedül?
Már ha egyedül van, és a többiek nem lesben állnak valahol. Ameddig válaszol Gerard, újabb falatokat rágok meg, majd miután befejezte a pipája tömését, amikor rágyújt, a pipa felé biccentek, s megkérdezem, hogy Mi van benne? Csak sima dohány?

A démon tágra nyílt szemekkel nézett a másikra. Ilyet se túl gyakran kérdeznek tőle. A lány kétségkívül ravasz, ha ilyenekre gondol rögtön azután, hogy meglát valakit pipát tömni. Vagy talán csak maga is a holdnak szokott áldozni. Kellemes meglepetés volna, ha kiderül, hogy ismeri a sötét tündék szokásait. Gerard finoman elnevette magát.
- Hát ez a kérdés meg honnan jött? - nézett a lányra kíváncsiskodóan. Az emberek nem szokták azt feltételezni egy pipázó emberről, hogy valami különleges anyaggal, szertartási kellékkel spékelte azt meg. Főleg, hogy az emberek szemében tabu volt a holdima, s annak minden kelléke pogányság. De talán ez a lány sem volt ember. Bár nem látszott rajta. Noha az sem látszott rajta, hogy utazó volna. Csekély a tarisznyája, elegáns a ruhája. Nem olyan viselet ez, amit vándoroknál látni. Noha szemet gyönyörködtető volt, s Gerard szinte el sem tudta a tekintetét fordítani felőle, a vadonban ennél praktikusabb viseletek is léteztek.
- Hasonlóan jártam mint te. Vártam valakire. S lám, szerencsém volt. - felelt közben kis fáziskéséssel a másik kérdésre. Csak nem akarta azt sugallni, hogy titkol valamit.

Hogy honnan jött? Valami rosszat mondtam? Húztam fel az egyik szemöldökömet, azonban gyorsan eszembe is jutott egy frappáns válasz, ami nagyrészt még igaz is ráadásul.
-Hát tudod, a dohányzás olyan, mint a sex: mindenkinek megvannak a maga fétisei. Van aki keményen tolja, van aki lágyabban szereti, van aki gombával vagy vicces fűvel (gondolom érted mire gondolok), de olyat is láttam, aki mentát vagy valami mást tett bele, mert szerinte úgy finomabb. Sok félét próbáltam már én is, kíváncsi voltam te hogy szereted. Az igazság másik fele, hogy szívesen kérnék belőle, csak nem akartam ezzel így egyszerűen letámadni, hogy "Nem adsz nekem is?"
Ami viszont azt illeti, ő is várt valakire, és szerencséje volt... Ezzel nem igazán tudom eldönteni, most csak szórakozik velem? Minden esetre jobbnak látom a témát jobban nem erőltetni.

Tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy a másik magyarázott. Óvatosan szívott közbe egyet a pipájába, ahogy meggyújtotta, s elrázta a kis gyújtósgallyat, de a döbbenettől túl erősen szívta meg, s a hirtelen torkára szaladt füsttől köhögni kezdett, miközben a másik mindenféle fétisekről meg pajzán gondolatokról kezdett el neki olyan könnyedén magyarázni, mintha csak egy kakasviadalról diskurálnának, miközben éppen készülnek tétjeiket megrakni.
~ Na, már értem miért egyedül utazik.
~ Hagyd csak rá. Biztos egy szajha, vagy egy unatkozó falusi gyerek. Nem lennék meglepve, ha elüldözték volna hazulról, amiért így beszél. Az ilyenekre erényövet szoktak akasztani. - mondta a fejében lakó démon kárörvendően végignézve Nessán.
És ahogy jobban belegondolt, még sértő is volt, amit mondott. Ezek a bódító füvek fontos szertartási kellékek, melyeket évszázadok óta használnak a sötét tündék, s mindenki más, aki közelebbről akarja érezni bőrén a hold fényét...szó szerint. Gerard jól emlékezett rá, még mikor az erdő mélyén tanult egyik nálánál majd tíz évvel idősebb holdpap olyan mély transzba esett, hogy csupaszra vetkőzött és a hasát süttette a hold fényében egész este. Azt mondta, addig soha nem látott látomásokkal ajándékozta a hold meg. Gerard is gyakran látott különös, szokatlan gondolatokat. Elhatározta, hogy felvilágosítja a tudatlan lányt.
- Természetesen jól ismerem a különféle pipába tömhető szereket. Rengeteg szertartáson és áldozáson vettem részt, ahol ilyeneket használtak. Magam járatos vagyok a Hold tanaiban, így ismerem a misztikus füvek titkait. Ám ne merészelj puszta élvhajhász ínyencségként gondolni rájuk. Ezek nagy becsben tartott kellékek, melyek a meditációt és az imákat segítik. - noha a lány nem tűnt sötét tündének, az emberek pedig mélységesen megvetik a pogány szertartásokat, így Gerard kíváncsi lett, hogy vajon honnan tudott ezekről a füvekről...nemhogy még ki is próbálta őket.

-Biztos ugyanarról beszélünk? Mármint, én biztos hogy élvezeti cikk gyanánt szereztem be. Bocsánat, ha ezzel megbántottalak. Kérek elnézést, ugyanis a mondandója alapján eléggé a szívére vehette a dolgot.
-Viszont, ha jól értem, te ilyenn Hold hívő valami vagy? Úgy értem, elég tájékozottnak tűnsz ebben a dologban. És a szíveden is viseled, úgyhogy biztos nem egy ezzel foglalkozó északi inkvizítor vagy. Igazság szerint mindig is érdekeltek a sötét tündék, meg a dolgaik, de erről valahogy még sosem sikerült beszélgetnem egyikükkel sem. Te esetleg tudnál mesélni kicsit többet? Nézek rá csillogó szemekkel, reménykedve egy igenlő válaszban. Meg kíváncsi vagyok arra is, hogy kicsoda, micsoda ő, a legtöbb ember nem tud olyan sokat ezekről a dolgokról. Talán... áhh, nem tudom. Elég különös egy férfi, az már egyszer biztos.

- Elismerem, egyszer találkoztam egy szerrel, melyet élvezetből ittak, élvezetből adott nekik víziókat. Ám ez régen volt. Meg mertem volna rá esküdni, hogy csak múló divat. - nevette el magát Gerard, kissé zavarba jőve. Talán említették neki, hogy ezeket a szertartási kellékeket használják puszta élvezetből is, de nem emlékezett rá pontosan. Talán csak nem akart. Talán csak egyik fülén be ment, a másikon ki.
Aztán óvatosan szippantott egyet a pipájából, majd átnyújtotta.
- Akkor mondom így: minek vesztegetnéd puszta bódulatért ezeket a kincseket, amikor helyette megvilágosító gondolatokat is kaphatsz? - nyújtotta át - Nehéz elmagyarázni. Éveket töltöttem a sötét tündék közt, mire megtanultam azonosulni vele. De kezdetnek, ha a kisasszony sem bánja, a gondolkodásukat át tudom adni. - csillant fel a démon szeme. Lehetséges volna? Talán csak nem egy tanítvány?

Elveszem a pipát, és egy mélyet szippantok belőle, miközben hallgatom a férfi mondandóját, majd visszanyújtom neki. Nem a bódulatért, hanem a jó érzésért. Bár ezt nehéz lenne elmagyarázni valakinek, aki nem értékeli az ilyen élvezeteket, másrészt pedig annál jobban érdekel a sötét tündék világa, mint hogy most ezzel foglalkozzak.
-Örömmel vennék egy kis okítást. izgatottan húzódok közelebb a tűzhöz.

Gerard szúrós szemmel, kacérul mosolyogva nézett vissza Nessára. Az arcára volt írva, hogy nem hiszi el, amit mondott neki.
- Igazán? Nem adta még be derekát ember ilyen gyorsan, amióta csak az eszemet tudom. Hol marad a töprengés? Az ezernyi felesleges kérdés? Semmi, csak egy vállvonás, mondván miért ne? - nézett rá meglepetten.
~ Ennek a lánynak a szeme sem áll jól. - mondta a fejében lakó démon szúrós tekintettel. Valami nagyon furcsa volt benne.
Félig örült neki, hogy a lány ilyen könnyen belement. Elvégre ő akarta terjeszteni az igéjét, s most itt a lehetőség rá. De hogy egy ilyen nyitott és naiv teremtéssel találkozzon...ez rendkívül furcsa volt neki. Talán csak azért bólintott rá, hogy élvezeti szerként használhassa a szertartási füveit, s át akarja verni. Vagy csak így űzött gúnyt belőle. Kíváncsian leste hát a lányt, ahogy szívott egyet, majd visszanyújtotta a pipát.

Úgy látom szeretné, ha kéretném magam egy kicsit. Bár már izgatottan várom hogy miket fog mesélni meg mutatni, mégis várok rá inkább egy kicsit tovább, és a kedvére teszek.
-Nem akartalak megsérteni. De akkor jogosan aggódnék, hogy milyen istentelen dolgokba rángatsz bele? Ugye nem kell semmilyen véráldozat? És nem lesz semmilyen perverz dolog? Úgy tudom a tündék, és a sötét tündék is ilyen, hogy is mondjam, szabad szelleműek. Vagy talán... csak el akarsz kábítani valamivel, hogy legyen némi aromám is, és csak meg akarsz enni? Így belegondolva ettől lehet, hogy tényleg félnem kellene. Végigmérem ismételten a férfit, de nem tűnik falánkságdémonnak. -Ugye nem valami ilyesmire készülsz? - dőlök kicsit hátra távolságtartóan.

Amit hallott, nagyon meglepte Gerardot.
~ Ez a lány tudná, hogy mekkora hatalmam van? - gondolta magában.
Az a rengeteg minden pedig, amit felsorolt, erről árulkodott. Mind a mai napig Gerard az egyik legnagyobb, legfélelmetesebb képességének a színészi tehetségét tartotta. Kinézete, beszédstílusa miatt csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy netán veszélyes is tud lenni. Még az egyház tagjai is, akik rögvest megérzik a benne lakó démont is rendre gyengébbnek könyvelik el, mint amilyen valójában volt. Viszont ez a bizonyos Nessa rögtön erre gondolt. Talán csak rossz tapasztalat. De az is lehet, hogy a lány is több, mint aminek mutatja magát. Gerard elhatározta, hogy kideríti.
- Miért, olyan fenyegető volnék? - kérdezett rá hóbortosan. Ezzel kiugrasztja a szöget a zsákból.

Nem, nem tűnik olyan fenyegetőnek. De ezt mégsem mondhatom, miután így beszéltem vele, ennyi mindent felvetettem. Mellesleg ő is kérdéssel felelt csak a kérdéseimre, úgyhogy így teszek én is. Hmm, milyen kérdéssel is? Megvakarom a fejem, ahogy elgondolkozok egy pillanatra.
Szóval nem kellene tartanom tőled? Gondolod, hogy meg tudnám magam védeni? Bár igaz is, ha valami rosszat akartál volna velem csinálni, azt már rég megtehetted volna. Jó, azért nem akármit, de kétlem, hogy túl sok esélyem lenne ellene, ha erőszakhoz folyamodik. És áh, végül nem is annyira kérdés lett ez az egész. Mindegy.
-Szóval, akkor mesélsz a sötét tündékről? Húzodok vissza, kicsit közelebb a tűzhöz, és nézek csillogó szemekkel a férfira.

Bizony alaposan elgondolkodott, amikor a másik arra kérte, kezdjen mesélni. Mivel ia kéne indítania, gondolta magában Gerard. Lia bosszúsan hümmogött egyet a fejében,amikor ezen elgondolkozott.
~ Hát nem a vendégszeretetükről. - morogta az amulettben lakó démon. Annak idején egy évet volt sötét tündék közt, s elég ramatyul bántam vele.
~ Ne félj, tudom mit akarok rögtön leszögezni. - válaszolta neki Gerard.
- Nos.. - mondta Nessának - sokan gondolják, lusta népség a sötét tünde. Az igazat megvallva csak fárasztja őket a napfény. Aki meg éjszaka éli az életét, az még fáradtabb, ha nappal kell dolgoznia. Amikor ott laktam, gyakran láttam a nappali utcákat teljesen kihalva. Az ember azt hinné, nappal mulatoznak, mint ahogy az emberek teszik azt éjszaka...de nem. - mondta Gerard - Azt is este teszik. Furcsa szokás...azt hiszem mégiscsak lusta népség, hogy a munkaidőt mulatják el. - tette hozzá a végét nevetve.
~ Jó ég, ezekről a hülye füvektől mindig elkezdek zagyvaságokat beszélni... - gondolta magában.

Ahogy a végén felnevet a férfi, én is elmosolyodok, és vele kuncogok egy kicsit.
-Hát igen. Jó is átmulatni az egész éjszakát, csak utána nappal ki kell pihenni, és így nem viszi sokra az ember. Meg tünde. Felelem teljes átérzéssel, hiszen egy időben én is gyakorlatilag ezt csináltam: csupán egyik napról a másikra élve az éjszakáimat.
-Bár azt hittem én is, hogy nappal csak az esti fáradalmaikat pihenik ki, és akkor már azért este csinálnak mindent, mert akkor van fent a Hold, meg minden. Meg minden alatt nem is tudom mit értek. Nem is jut eszembe semmi, csak a Hold.
-Tényleg, ez egyébként jobban érdekelne. A hitviláguk, hogy mi ez a nagy Hold imádatuk, meg hogy hogyan is élik életüket. Sok mindent hallani róluk, hogy milyen erkölcstelenek, de nehéz eldönteni, hogy mégis mit higgyek el. Volt szerencsém többükkel is találkozni, és bár a többségük nem keresztény, meg egyes dolgokhoz kicsit másképp viszonyultak, például a házassághoz, mégsem tűntek annyira erkölcstelennek, aki akár a saját anyját is megölné egy hordó szeszért. Tudnál erről is mesélni nekem? Te biztos többet tudsz ezekről, és nem is vagy annyira elfogult, mintha őket kérdezném magukról. Kérdezem csillogó szemekkel, miközben egy kicsit közelebb húzódok hozzá.

A kérdés a legkevésbé sem lepte meg Gerardot. Nagyon sokan hallanak egymással szembemenő pletykákat a sötét tünde népről, nem csoda hát, hogy összezavarodnak. Ennek pedig egyetlen egy oka volt, amit csak azok tudtak, akik huzamosabb ideig éltek éjjeli tündék közt.
- Nem véletlen. A sötét tündék talán színesebb népség, mint a démonok. Mi másképp értelmezzük a vallást, mint a többi nép. A Hold nem mondja meg, mit csinálj, mint a Biblia. A Hold csak az utat mutatja meg. Az összes utat. Fénye mindenhova elér, megvilágítja az összeset, legyen az kanyargós, egyenes, világos, sötét. Az már csak rajtad áll, melyiken indulsz el. A Hold követőinek maguknak kell eldönteni, mi a helyes.

Kaptam is választ a másiktól, már csak értelmezni kell. De az elég nehéz. Gondolkodás közben csöndben megvakarom a fejemet. Akárhogy is töröm a fejem, nem igazán sikerül rájönnöm a dolog nyitjára. A Hold nem mondja meg, hogy mit tegyenek, vagy hogy mi a helyes. De megvilágítja az összes utat, és ha lehet látni, hogy melyik milyen, sötét vagy világos, egyes vagy kanyargós, göröngyös vagy sima. De ez nem jelent semmit, mert a Hold követőinek maguknak kell eldönteni, hogy szerintük mi a helyes, és azt az utat járni. Ez viszont azt jelenti, hogy mégis csak erkölcstelen egy nép a sötét elfeké, hiszen nincs semmi megkötés, bármit megtehetnek, akármilyen gonosz tett is legyen. De arról biztos nem mesélne ilyen lelkesen egy őszinte tisztelőjük, hogy milyen erkölcstelen népség. De... most akkor... mi van?
-Azt hiszem, nem igazán értem. Kaphatok még egy szippantást, hátha segít? - Kérdezem teljesen komolyan gondolva, hogy ez segíthet. Bár ez csak sima pipa, ettől is lehet egészen másként gondolkozni, mint ahogy az alkoholtól is. Ezek a szerek egy csodálatos, egész új világot képesek megnyitni bárki előtt, olyan gondolatok, érzések, élvezetek kerülhetnek felszínre, amik máskülönben nem, csak az így nyíló új lehetőségekben túl könnyű elveszni, és célt téveszthet az ember egész élete, ezért is mostanában kerülöm az erősebb dolgokat, még szeretném valamire vinni.

A démon szigorúan intett a másik démonnak.
- Nem, csak meghatározott időközönként szabad szívni belőle. A rendszeresség része a szertartásnak, ha a ritmus felbomlik, s a gondolataid folyama összeesik, nem fogsz tudni egyetlen egy látomást sem megtartani. Helyette a Hold elveszi azt, amiért olyan mohón áhítoztál, s nem maradnak emlékeid a meditációról.
Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok sötét tünde pap, amikor elsőnek találkozott ezekkel az eszközökkel nem voltak képesek megbirkózni a bódító hatásukkal. Gerard ismét nagyot szippantott a piöpába, mielőtt átnyújtotta volna.
- Helyette keresd a pontot, a hol elakadtál. először találd meg, hol akarsz lenni az utad végén. Te tudod, hol akarsz lenni az utad végén?
Noha erre nagyon sok sötét tünde bölcs sem tudja a választ. Gerard maga sem biztos benne. Vagyis, inkább abban nehéz biztosnak lenni, tanították a bölcsek, hogy valóban az a megfelelő út, amit kiszemeltél magadnak.
- Egyébként áldozatot is rendszeresen mutatunk be. Nagyon fontos kimutatni a Holdban lakó istennek a hálánkat. - magyarázott tovább - Ezeket nemritkán egy-egy magasztos ünnepséggel kötik össze. - emlékezett vissza az utolsó ilyen szertartásra, még két évvel ezelőtt, amin részt vett.

Már én is megtapasztaltam nem is egyszer a bódító hatású szerektől való emlék és idő kiesést, nem is egyszer. A sötét tündék pedig nagyon sokat tudnak inni. Csupán ennyi lenne a nagy titok, hogy megfelelő ritmusban kell csinálni? Ahogy jobban belegondolok ebbe, úgy érzem, mintha elérne a megvilágosodás. Más élvezeteknek is megvan a maga ritmusa. Sőt, sokkal több mindennek! Tánc, zene, de emlékszek, hogy egyszer láttam két kardvívót is olyan könnyeden küzdeni, olyan simán követték a mozdulataik egymást, mint folyóban a vízcseppek. Ahogy az elmémben elmosódik a két alak, mintha együtt alkotnának egy táncost, aki a fém csörgésének ritmusára lejtene valami egzotikus táncot.
A gondolataimból a másik zökkent ki, ahogy ismét átnyújtja a pipáját, én pedig pedig elfogadom, és egy nagyot szívok bele.
-Az utam végén? - kérdezem magamtól, miközben lassan kifújom a füstöt. Jó kérdés. És nehéz. Ha muszáj valamit mondani, az talán egy hárem lenne. Ahol mindent meg tesznek értem, amit csak kérek, sőt még azt is, amit nem. Megkeresik a kenyérre, és a borra valót, és szórakoztatnak. Megvédenek bármitől, és minden igényemet kielégítik. Mondjuk lehet, hogy nem is háremet akarok igazán, hanem gondtalan boldogságot magamnak? Bár igazából a kettő leginkább együtt jár. Többé-kevésbé. A hárem kell a másikhoz, az több. Minden esetre az utam végének ez? Nem igazán. Ezt talán mondhatjuk legnagyobb célomnak, de az utam végén nem tudom mi van, és azt akarom, hogy ne legyen vége az utamnak! Démon vagyok, és így lehet, hogy nem is lesz vége sok száz, sok ezer évig sem, mekkora szerencse! Nemlegesen megrázom a fejemet.
-Nem tudom hol akarok lenni az utam végén. De azt hiszem azt igen, hogy hogy juthatok el oda. És te, hol akarsz lenni az utad végén? Vissza is kérdezek érdeklődve, mielőtt újabb téma kerülne elő, az áldozatok. Az is érdekel, de arra kicsit félve kérdezek csak rá, hogy Milyen áldozat?

- Természetesen áldozat a Hold oltárán. A a szívednek legkedvesebb személyt oda kell rántanod, négy tagját az oltár négy oldalán lekötni, s kivájni a szívét a telihold alatt. Az bármely álmodat valóra képes váltani.
Gerard komor, szigorú arccal nézett Nessára. Aztán elnevette magát, és szívott egyet a pipájába.
- Ne aggódj, ez csak legenda. A holdpapokról sok furcsa legenda terjeng, de nem áldozunk embert. Általában étket, vagy élőállatot szoktunk. Bármit, ami fogára való Holdapának. - mondta mosolyogva, ahogy bólogatott - Nem, az áldozat, amire én gondoltam a siker áldozata. Mindennek ára van. S hogy megszerezz valamit, ahhoz fel kell áldoznod valamit. S minél becsesebb az a dolog, annál nagyobb az ára neki. Ilyen egyszerű. - fogta rövidre.
Gerard ismét átnyújtotta a pipát, ahogy óvatosan a csillagok felé fordította a fejét.
- De árult el, mi keltette fel ennyire az érdeklődésedet. Az emberek irtóznak a sötét tündék egyházától.- nézett végig rajta csodálkozva. Azt nem tartotta egyáltalán különösnek, hogy ő érdeklődött iránta, de magán kívül talán ha két embert látott, akit bármi vallás megmozgatott volna. Aki kereste az elvesztett köteléket Istennel.

Kissé kétes elvárásokkal hallgatom, hogy miféle áldozat. A legjobb barátodat az oltárhoz kötözni, igen, bólogatok is, mintha tudnám mi következik. Hát, rosszul gondoltam. A szív-kivájós résznél elborzadok. Mégis ki az aki a legjobb barátját megöli? És mégis mit gondolhat? Biztos nem nyer többet, mint amit veszít vele. Szerencsére később tisztázza Gerard, hogy ez csak egy vicc volt, nem áldoznak embereket. Szerintem nem volt vicces.
-És honnan tudjátok, hogy mit mennyire szeret Hold apa? Meg hogy egy-egy kéréshez mit kell áldoznotok, hogy segítsen elérni?
-Én meg az ő egyházukat nem kedvelem. - vágom rá a férfi kérdésére talán túlzottan átgondolatlanul, miközben átveszem a pipát. Egy mélyet szívok belőle, miközben átgondolom, hogy hogy is tálaljam neki a mondanivalómat. Kedvelem, és azt hiszem bízhatok benne. Egyik kezemmel rést nyitok a hátamnál a ruháim között, és megmutatom a farkamat, azt rátekerve a pipára, kéz nélkül adom azt vissza, majd kissé hátradőlök a kezemre támaszkodva, és várom, hogy mit szól hozzá.
-Nem is tudom igazából. A sötét tündékkel olyan jót lehet iszogatni, és van bennük valami... szexi. A szemeimet ragadozó módjára a férfin tartom, és egy mosolyt is eleresztek felé, mint aki biztos benne, hogy az éjjel össze fognak bújni. A vallásukról viszont valamiért sohasem sikerült beszélgetnem velük, de örülök hogy összefutottam veled!
Közelebb húzódok hozzá, de adok neki teret, hogy eméssze, mi is történik. Meg egy kis időt is: Arra viszont nem válaszoltál, hogy te hol szeretnél lenni az utad végén. Vagy titok?

A kérdés jobban meglepte Gerardot, mint amennyire kellett volna neki. Nem szokott meditálás közben másokkal beszélgetni, hát még gondolkozni mások mondandóján, vagy csak odafigyelni arra, ami körülötte történik. Ilyenkor megszűnik körülötte a világ, s csak a maga gondolataival foglalkozik. Ám a kérdés közel sem volt olyan nehéz, mint amennyit hezitált megválaszolni. Gerard pontosan tudta, mit akar.
- Nekem? - kezdett bele - Nekem rengeteg úti célom van. Rengeteg ígéret, amit tettem. S nem szándékozom egyiket sem megszegni. Most a legfontosabb... - mondta, kissé előre dőlve - ...ami a leginkább a szemem előtt van, hogy sereget gyűjtsek. Több erőre, több hatalomra van szükségem, hogy véghez vigyem mindazt, amit akarok. És ha egyszer sikerül, elhatároztam, rendet teszek a világban. Nem kisebb eszközzel, mint a legendás fegyverrel. Ugyanis, drága Nessa, Azrael karját kutatom én. - mondta, ahogy büszkén kihúzta magát.

Meglepett a válasz. Arra nem számítottam, hogy sereget gyűjt ez a fiatalember. Nem tudom mire készül vele, de egy hadsereg mindig veszélyes. Akárkinek is van, és akármiért! Bár, ha egyedül van itt, még hosszú út áll előtte mire komolyabb haderőre tesz szert. A kétségeimet megpróbálom elrejteni, és egyetértőn bólogatok.
-A világot bizony rendbe kellene raknia valakinek. De mindenki mást akarna csinálni. Túl sokan gondolnak rossz dolgot rendnek. Te mit akarsz csinálni, és mire kell az a nagy sereg meg Azrael kardja? Tán király akarsz lenni?
Kis szünet után, a földre nézve, megpiszkálgatva a tábortüzet, kissé szomorkás hangon hozzáteszem:
-Tudod... én is elgondolkoztam már rajta, hogy valamit kezdeni kellene azzal, ahogy a dolgok vannak. Az emberek azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, és túl sokat engednek meg maguknak. Főleg északon. És túl sokan vannak ahhoz, hogy mindegyiküket meg tudd győzni. Ha pedig erővel próbálsz meg valamit elérni, akkor csak annyit fognak látni a szemüktől, hogy egy csúnya gonosz holdpap háborúzik ellenük, és még inkább ellenségesek lesznek csak. Jobbá tenni a világot... szép elképzelés, de nem hiszem, hogy sikerülni fog. Ne haragudj, nem megbántani akarlak! -közelebb húzódok, és megölelem... hogy érezze, hogy kedvelem, és tényleg nem megbántani akarom -Szurkolok, hogy sikerüljön, ne legyen igazam. Nem ez lenne az első, hogy tévedek. De én föladtam ezt a lehetetlen küldetést. megrázom a fejem -Nem is föladtam, igazából el sem kezdtem, mondván, hogy úgysem sikerülhet. Akkor pedig inkább magammal foglalkozok, ha a világot nem is teszem jobbá, de a saját életemet igen. Nekem ez is elég.

Gerard csak a fejét rázta.
- Ó, félre ne érts. Nem vagyok irályi sarj, sem úr, nem tudnék én király lenni. De nem is kell, elég ha kellő hírnévre teszel szert, s képes vagy másokra hatással lenni.
Ami érthető is volt. Amit a démon nem értett, miért fakadt ki az idegen lány oly hirtelen. Nem hallani átlag embertől, hogy így meveti az egész világot. A szomszédját, az urát, a családját, régi barátját, talán egy egész országot vagy népet, de az egész világot?
- Ha tényleg csak egy békés életre vágysz, nem kéne a sötét éjszakában egyedül vándorolnod. Egyszerűbb, ha otthon maradsz. A családoddal, barátokkal, hitvessel. - tette hozzá sóhajtva. Ezt mondta eddig mindenkinek, aki nagyot mert álmodni, ám nem akarta véghezvinni. Bölcs döntés volt ez attól, akinek nincs elég hatalma hozzá. Ezt fogja tenni ő is, miután kiutat talált ebből a végeláthatatlan labirintusból, amibe évekkel ezelőtt belevetette magát. Ebben reménykedik, hogy ezt fogja tenni.

Nem éppen ilyen tanácsra számítottam. Most rám nem figyel, hogy démon vagyok, vagy csak arra, amit mond? A pipát egyszer nem a kezemmel adtam vissza neki, kizárt, hogy ne tűnt volna fel neki a farkam... Ugye? Sötét van, de... őhm... mindegy, felvilágosítom szóban is. Most már mindegy.
-Hát, az azért nem ilyen egyszerű, először is hiányzik egy ház, meg pár környékbeli barát és hitves. Főként a hitvesek. -Meg hát tudod, démonoknak nem olyan egyszerű a családalapítás. Hát igen, eléggé lehetetlen, nem csak nehéz. Bár nem is hiányzik hogy teherbe essek, de ez most mellékes. -Aztán a legnagyobb probléma, hogy még ha szeretném is ezt tenni, kétlem, hogy csak úgy békén hagynának. De bizonyára én is ráunnék pár év után. Szóóóval, igen... nem olyan egyszerű ez, mint az tűnhet. Az egész világot meg kéne változtatni, elfogadjanak engem, téged, a sötételfeket a helyett, hogy a piacon rossz szájízzel adjanak el valamit, kinézzenek maguk közül, csúfoljanak, üldözzenek, vagy esetleg bármi ok nélkül meg akarjanak ölni. Mármint azért, mert mások vagyunk, és mást gondolunk. De én egy ilyen utat látok... Vagy inkább célt, amit jó lenne elérni; ahogy el tudom képzelni, hogy boldogan élem a mindennapjaimat. De utat, ami ide vezet, egyet sem. De ha te igen, szívesen segítek ezt elérni. Hírnevem nincs, de másokra hatással lenni, amit annyira szeretnél, nos... Megcsókolom. Igazából kétszer is, először csak az ajkát ízelítő gyanánt, de utána rendesen is. Másokra leginkább így tudok hatással lenni.
-Azt hiszem tudok másokra hatással lenni. Mit gondolsz? - mosolygok rá kissé elpirulva, ahogy őszinte izgatottsággal várom a válaszát.