[Magánküldetés] Queen of the Lost

Magánküldetés Alicia Zharis és Hóhajú Yrsil részére

Néhány napja lehetett, hogy sikerült visszaérnie Kys és Halbert társaságában romos táboruk helyszínére, és bár Mina és Damien igazán vendégszeretőnek bizonyultak, nem maradhatott velük. Persze az ajándékukat elfogadta - illetlenség lett volna annyi bátorítás után másképp tenni -, még nem merte magára ölteni azon a napon kívül, amikor felpróbálta az utolsó simítások érdekében. Most is ott pihen rozoga szekrényében, egyetlen olyan darabként, amit nem rongált meg sem az idő, sem körülményes helyzetük.
Fel meri majd egyáltalán venni? Nem valószínű. Ha vészhelyzet van, nem az átöltözés lesz az első dolga, és legalább ezzel megkíméli a szabó finom munkáját a lukaktól és egyéb sérülésektől, amiket egy harc során szerezhet, ugyanakkor ha a harc el is kerüli, a molylepkék nagy valószínűséggel nem fogják. Akárhogy is, kár lenne ezekért a szép darabokért.
Berögzött szokásához híven újfent a tudásdémonok termében találja magát olyan könyveket bújva, melyeket Kys miatt már kénytelen volt elolvasni. Leginkább azért kapta elő őket megint, hogy részben pár dolgot átnézzen különféle ereklyékkel kapcsolatosan, másrészről ezeket a sorokat elég csak fél szemmel átfutnia, így teljesen képes kikapcsolódni úgy, hogy közben hasznossá is teszi magát. Végre van pár napja, amikor fellélegezhet, amikor nem kell utaznia és csak pihennie kell egészen a következő felszólításig, ami remélhetőleg nem a közeljövőben fog bekövetkezni, hanem mondjuk egy hét múlva. Vagy kettő. A háromban már nem mer reménykedni, a kettő is igencsak valószínűtlen, de...
- ALICIA!
Éééés elszólta magát. Remek.
Ahogy nagy lendülettel csapódik az ajtó, ő hatalmasat sóhajt, míg mindenki más azonnal a hang irányába fordul, aztán értetlenül lesve össze pár pillanatig. Általában nincs errefelé nagy felfordulás, de amikor van, az két dolgot jelenthet: vagy valami fontos került porondra, vagy Kys újra megtréfálta a tábor közkedvelten piszkált nekromantáját. Ezúttal az előbbi érvényes.
- Nem kell ordítani, itt vagyok - lapoz egyet a könyvben, ha már pont az oldal végére időzítette a tudásdémon az érkezését. - Mi az? - vonja fel a szemöldökét, Kys futástól kipirult ábrázatára emelve tekintetét.
- Vannnn valaki aaaa... kapuban - mutat jelzésértékkel a folyosó felé. - Valószínűleg jobb lenne, ha te kezelnéd - vakarja meg a tarkóját, egyértelműen kényelmetlenül érezve magát ettől a kéréstől.
- Hát inkább én, mint te - csapja össze a könyvet, majd feltápászkodva a helyéről lerakja azt a legközelebbi asztalra, másik kezébe véve falnak támasztott botját. - Szóljunk Shinának? - lép közelebb a szőke szénakazalhoz.
- A magam részéről inkább nem zavarnám, amíg nem szükséges. Van épp elég dolga így is - jutattja eszébe a vezetők sanyarú sorsát, mire elenged még egy nehéz, de beletörődő sóhajtást.
- Igaz - dörzsöli meg az orrnyergét, belátva, hogy nyafogásnak nincs sok értelme. - Addig helyezd magad kényelembe, ahogy szoktad - hessegeti el a démont az útból, ha már ilyen elegánsan ismételten átadta valaki másnak a feladatot. Néha komolyan nem érti ezt az alakot - ha már tudásdémon, igazán kihasználhatná intelligenciáját és mohón gyűjtött tudását a diplomáciai beszélgetéseknél, és végre nem neki, a tudatlan nekromantának kéne állandóan megcsinálnia ezeket.
- Óóó, nem kell aggódnod emiatt, ezt hibátlanul képes leszek teljesíteni - vigyorodik el megkönnyebbülten, felkapva azt a kötetet, amit az imént olvasott. - Megjegyezted, hol tartottál? Azon kívül, hogy egyszer, de lehet, talán már kétszer is elolvastad - ül le ugyanoda, kissé hintázva a széken, véletlenszerűen belelapozva a könyv különböző részeibe.
- Hetvenkettedik oldal - csukja be maga mögött a nyikorgó ajtót, mielőtt fecsegésével Kys még tovább feltartaná. Még csak az hiányzik neki, hogy Shina az orrára koppintson egy olyan dolog miatt, amiről nem tehet - épp elég kínja lehet ennyi bolondot maga körül elviselnie, legalább ő teljesítsen elvártnak megfelelően.
Egy darabig a halántékát dörzsölgetve rója a folyosókat, lassan lelépcsőzve a lejjebbi szintek irányába, de már akkor érez a levegőben egyfajta kellemetlenséget, amint hátrahagyja a tanulótermet. Valami tényleg nincs a rendjén, amiről nem is igazán tudná megmondani, micsoda, viszont ahogy az ablakokon kipillant a kapu irányába, könnyebben megfoghatóvá válik az érzés: feszültség. A kinti csendes morajlást sem kell hallania ahhoz, hogy el tudja képzelni, hogy hangozhat a bizalmatlan összesúgás az idegen láttán, akit első pillantásra ilyen távolról még talán sötételfnek mondana, azonban hamar rá kell jönnie, hogy egészen más tónusú a bőre, nem beszélve a hegyes fülek hiányáról.
Mégis ki lehet ez? Embert még nem látott ilyen bőrszínnel.
Megszaporázza a lépteit, ugyanis nem tudja lerázni magáról a kellemetlen, baljós érzést, amit ennek a nőnek a látványa okoz, valamint a kérdés, miszerint honnan tudhatta, hogy itt tartózkodhatnak. Úgy tűnt, egyedül van, ami csak azt jelentheti, hogy békések a szándékai - legyen bármilyen erős, a számbeli fölény egyébként is náluk van, így támadásra is inkább elővigyázatosságból számít. Netalán valamiféle menekült lenne, aki befogadásra számít? Nem valószínű, akkor nem érzékelné ezt a nyugtalanságot.
Sietősen szedi a lépcsőfokokat, és egyenest az épület kijáratához megy, kitárva a kétszárnyas ajtó egyik oldalát annyira, hogy kiférjen az így keletkezett résen. Visszahúzni egyelőre nem húzza - úgyis ugyanerre fog vezetni a visszaútja, és jelenleg egyébként is a gyorsaságon van a hangsúly, nehogy a hangulat az egyszerű feszélyezettséget túllépve kezelhetetlenné váljon. Sietsége ellenére úgy tűnik, mégis későn érkezett: a tömegből azonnal kitűnik neki Yrsil magas alakja, akinek kutató pillantását látva felveszi vele a szemkontaktust, akinek még biccentenie sem kell, hogy a kezébe vegye az események alakítását.
- Segíthetek? - kezdeményez a hóhajú, odalépve az idegen elé. Az egybegyűltek némileg hátrébb lépnek erre, helyet hagyva neki és az idegennek, ő pedig kihasználja a lehetőséget és alaposabban szemügyre veszi a nőt, de nem lát rajta semmi különöset. Öltözködése teljesen normálisnak mondható, bár a táborban tartózkodókhoz képest mindenképp igényesebb és tisztább, így kizárhatja azt, hogy egy egyszerű, otthont kereső vándor lenne. Ékszereket nemigen talál nála, illetve tárgyakhoz köthető mágikus fonalakat sem érzékel az irányából, valami mégis zavarja az elméjét - egy enyhén nyomó érzés. Talán a környezete nyugtalanságának eredménye?
Többiekéhez hasonló gyanakvó pillantását felvezeti a nő tekintetére, felvéve annak közönyös, semmitmondó ábrázatát.
- Te vagy ennek a csoportnak a vezetője? - érdeklődik Yrsiltől azonnal, vonásaival egyező érzelemmentességgel a hangjában.
- Nem - válaszol a csábdémon tömören. Feltételezhetően nincs túl jó véleménnyel a nőről, máskülönben közlékenyebb lenne, de nincs ezzel egyedül: ő se találja szimpatikusnak. - Talán beszélni óhajt a Parancsnokkal?
- Pontosan így - bólint, ő pedig máris elképzeli, Shina mennyire boldog lesz ettől. - Őfelsége, Semiramis királynő képviseletében jöttem. Üzenete van a számotokra. Vezessetek hát a Parancsnokhoz. - Mintha leheletnyi mosoly villanna az arcán, ami hab mondandójának tortáján, de már a szövegelése elég ahhoz, hogy kényszert érezzen egy elégedetlen horkanáshoz. Biztos valami önjelölt királynőről van szó, egy új kis uradalomról, aminek hosszúlétűségében már most erősen kételkedik.
A többieknek sem bizonyul tetszetősnek az idegen egyetlen szava sem - az eddiginél hangosabb és jócskán ellenségesebb hangvételű morajlás fut végig a egybegyűlteken. Megjegyzéseiket nehéz azonban értelmeznie, leginkább csak tőmondatokat hall, amik háttértudás nélkül semmit sem jelentenek, és ha sikeresen ki is hall valami mást, beszédfoszlányként ugyanúgy megfejthetetlennek bizonyul a számára. Kérdezhetne, de nem áll szándékában egyetlen démonnak sem a hátterét felhánytorgatni, elvégre ők sem kérdeztek semmit tőle, amikor csatlakozott; csak érezték gyökereik azonosságát, a magányt és számkivetettséget.
Yrsilt a tanácstermen kívül nem sokszor látja úgy viselkedni, mint Shina szárnysegédjét; inkább a hely szakácsának és egyik bolondjának pozícióját tölti be, ám azzal, hogy egy intésével elhallgattatja a kapu körül álldogáló démonokat, bizonyítja, hogy ennek ellenére is tiszteletnek és elismerésnek örvend. Ezt követően még egy pillanatra találkozik tekintetük, ahogy a hóhajú hátrafordul, feltételezhetően csak tudatosítva magában, hogy itt van mögötte támasznak - vagy ha minden kötél szakad, akkor az élőholtak seregével támogatja újfent a csapatot.
- Értem - mozdulnak magasba emelt kezének ujjai, hogy az általuk jól ismert kézjelekkel adjon utasításokat. Hallható elégedetlenséggel ugyan, de mindenki sorfalat képezve félreáll az útból, és nem veszti szem elől az utolsó kézjelet sem, ami neki érkezett: maradjon éber. Nem mintha erre külön kéne bárminemű utasítás vagy figyelmeztetés, elvégre idegenekkel szemben ha arrogáns és gúnyos is, sosem becsüli őket alá, főleg akkor nem, ha a közelségük miatt kellemetlen nyomást érez a fejében. Olyankor valami nincs rendben, de a kvarc gyűrűje most nincs nála, hogy meggyőződhessen bárminemű elmére fókuszáló hatásról.
- Engedje meg hogy bemutatkozzam, a nevem Hóhajú Yrsil, én vagyok a Speerspitze egyik vezetője - biccent. - Engedelmével most elkísérem önt Shinához, Frau... - választja az udvariasságot, elvárva ezzel azt is, hogy viszonozza a bemutatkozást.
- A nevem Sybilla. A démonkirálynő tanácsosa vagyok. Örvendek a találkozásnak. - Figyelembe véve, hogy a közöny az úr ennek az idegennek az arcán, szinte kizárható, hogy tényleg örülne, pozíciója ebben a kitalált uradalomban pedig egy további nyugtalanító tényező. Olyan erős lenne? Végül is egyedül sikerült idáig eljutnia annak ellenére, miféle szörnyetegekkel találja magát szembe az elf az éjszaka során.
Yrsil végül elindul a bejárat felé, őt pedig kényelmes távolságban követi Sybilla. Nem úgy tűnik, mintha kényelmetlenül érezné magát ennyi ellenséges és gyanakvó pillantás kereszttüzében - feltételezhetően vagy hozzászokott már, vagy tökéletesen képes a közöny mögé rejteni érzéseit, feltéve, ha vannak.
A kapuban összegyűltek ha morgolódva és elégedetlenkedve is, de eloszlanak és elindulnak a dolgukra, neki azonban nemigen van más választása a kíséret szerepének betöltésén kívül - ha visszamenne a tudásdémonok kis termébe, perceken belül hívnák, ráadásul Yrsil is számít rá. Marad hát velük, utolsóként a sorban, de az így következő, egyébiránt rövid folyosóút a feszültség miatt feltűnően hosszúnak bizonyul. Talán csak a fokozott óvatosság, a túlzott figyelem okozza ezt, ahogy minden egyes lépésével újra és újra megvizsgálja az idegent, igyekezve még az elképzelhetetlenre is számítani. Nem hinné ugyanakkor, hogy a tábor szíve felé közeledve bármi ostobaságot követne el, hiszen a létszámfölény még mindig érvényes - legrosszabb esetben őt és Yrsilt lesz képes eltenni láb alól, illetve néhány frissen érkezettet, de onnantól a többiek győzelme szinte garantált. Puszta elővigyázatosságból végig is futtatja ujjait varázskönyvének gerincén anélkül, hogy egy pillanatra is levenné tekintetét a másikról - még a végén lemaradna valamiről, amit meg kéne jegyezzen.
A hatalmas, súlyos tölgyfaajtóhoz érve Yrsil kopogtat rajta, majd benyit.
- Shina, látogatód van - szól be.
- Egy pillanatot várjatok - hangzik odabentől Shina fáradt hangja. Tényleg nem fog örülni, hogy még egy fontos ügy a nyakába esik, de jó esetben nem fognak fejek hullani. - Akkor ahogy megbeszéltük, Gorg, te viszed az északi járőrt és beszéltek a Schwarzjägerekkel. Tahya, te váltod Vasyindát keleten, és gondoskodtok a flowerbloomi problémáról. Két nap elég lesz? - osztja sorban a parancsokat, minden bizonnyal egész nap, megállás nélkül.
- Elég - érkezik egy másik démonnak a hangja.
- Rendben, indulás - bocsátja el Tahyát és Gorgot, akik kilépve ugyanúgy megengednek egy gyanakvó pillantást, majd összenézést Sybilla láttán, de Shinát nem féltve indulnak frissen kiszabott feladatuk teljesítésére. Ahogy ők távoznak, Yrsil oldalra lép, hogy előreengedje a tanácsost, aki hezitálás nélkül lép beljebb, közelebb a terem terepasztalához, ami fölött Shina görnyed magas alakjával. Nem lenne meglepve, ha egyik nap a székkel és az asztallal egybeolvadva találnák, amennyi időt eltölt itt a papírmunka és taktikai tervezgetések miatt.
- Igen? - emeli rideg szemeit az idegenre, kimerültségét pedig takarni se tudná - lerí a fáradtság minden egyes vonásáról. Ilyenkor azért tudja sajnálni őt, főleg talán azért, mert sokkal tartozik neki, és ha nem is nevezhető ez az otthon biztonságosnak, legalább otthonnak hívhatja, egy helynek, ahova bármikor visszatérhet, mert kérdés és előítélet nélkül elfogadják. Nem beszélve arról az évről, amikor kiderült, Nebelwald nagyrészt lakott része már nem létezik - azon az időszakon talán képtelen lett volna túllépni, ha nem áll mellette a kevélységdémon. Talán nem lenne már sehol az itteniek nélkül.
Yrsil után ő is belép a terembe, de megáll a vaskos ajtó mellett, hátát és botját a falnak támasztva, karba tett kezekkel hallgatva csendben. Nem kíván aktív részese lenni a beszélgetésnek, elvégre neki csak akkor van ebbe beleszólása, ha Shina véleményt kér tőle, addig azonban lakat a száján.
- Sybilla vagyok, Semiramis, a démonok királynőjének tanácsosa. Az ő nevében érkeztem hozzád, Shina, őfelsége és a béke követeként.
Kíváncsian vezeti a nőről Shinára a pillantását, bár ahogyan az várható volt, a tagokkal ellentétben rajta nem látszódik semmiféle érzelem. Biztos benne pedig, hogy a királynő szó benne is ellenérzéseket kelt.
- Örvendek - mondja a boldogság minden jele nélkül. - A démoni uralkodók és a békés szándékok ritkán járnak együtt - fejezi ki rögtön kétségeit az üggyel kapcsolatosan, majd Yrsilre fókuszál, véleményre várva tőle.
- Nem lehet mindenki Ag-Addad - von erre vállat a csábdémon, noha neki ez a név nem jelent semmit. Talán nem is kell.
- Hmph - bámul újra a terepasztalra Shina. - Igaz. Kérem foglaljon helyet, Sybilla kisasszony - inti egy ülőhely felé. - Sil, készíts nekünk egy kis teát. Alicia, csukd be az ajtót és ülj le - osztogat újabb parancsokat, aminek végén ő maga is helyet talál a beszélgetéshez. - Mit szeretne tőlünk őfelsége? - válik némileg nyitottá a tárgyalás kapcsán, ám félő, hogy még így is a legrosszabb irányt fogja venni a téma kényessége miatt.
Amíg Shina magánál tartja a szót, addig kérését teljesítve becsukja az ajtót - noha kell egy kis erőlködés, hogy sikerüljön -, majd a kerek asztalnál elfoglalja megszokott helyét. Botját jobb híján az ölébe fekteti, könyve pedig továbbra is a keze ügyében van, ha esetleg szükség lenne élőholtakra, bár a nő elkényelmesedését látva legszívesebben már most ráugrasztana legalább egy csontvázat.
- Először is, szervezkedéseteket nem tekinti ellene irányulónak, így nincs mitől tartanotok, amennyiben nem tesztek ellene. - Már csak az kéne, hogy az önvédelmet sértésnek vegye... - Semiramis királynő szándéka békés, ugyanis már azelőtt üzenni kívánt, minthogy a baj bekövetkezne. - Minő kegy. - Csendben építette fel hatalmát, ezért sokan nem ismerik őt. Személyesen, álomban kereste fel azokat, akiket királysága felépítésében eszközül választott. - Az eszköz szó említésére kis híján felhorkan, de még éppen időben sikerül visszanyelnie nemtetszésének hangjait. - Kihasználta, hogy az emberek királyságai nem figyeltek - tart szünetet magyarázata közben Sybilla, végignézve rajta és az odébb tevékenykedő Yrsilen. Felmérné őket? Látvány alapján keresne fogódzkodót, amivel meggyőző érveket sorakoztathatna fel?
Kissé összeszűkíti a szemeit, még éberebbé válva, de még mindig nem szól - a nőnek még érezhetően van mit mondania.
- Semiramis azonban nem csupán a démonok királynője óhajt lenni. Szívén viseli mindazok sorsát, akiket kitaszítanak és üldöznek az egyházak képmutató szolgái, akik előtt a jóindulatú emberek becsukják ajtóikat. A királysága felépítésében nem csupán démon segítségét választotta, hiszen az építészt egy kultista munkájának köszönhetjük, az emberek bizalmát pedig nem más szerezte meg, mint egy nekromanta - pillant egyenesen őrá, mintha ezzel akarná közölni vele, tisztában van halálpapi mivoltával, ami határozottan nem tetszik neki. - A királynő menedéket akar biztosítani a kisemmizetteknek. Ezért hivatkozom rá a ti királynőtökként is. - Muszáj rászorítania ölében lévő botjára, nehogy véletlenül az asztalra csapjon, fröcsögve utasítva el az alattvalóvá válást, azt viszont nem tudja megállapítani, az ideges tikkelést is sikerült-e visszafognia. - Nem kerülte el azonban a figyelmét, hogy éppen a szomszédságában van a ti szerveződésetek is, Shina, s úgy hiszem, a célotok is egy. Azonban nem kell részleteznem, hiszen pontosan tudod, hogy milyen könnyen támadhat konfliktus a dologból, ezt szerettem volna megelőzni, s bizonyságul személyesen hozni Semiramis üzenetét és meghívását. Tudom, milyen vezetőnek lenni, ezért azt is sejtem, hogy te magad személyesen nem tudsz ennek eleget tenni, de bizonyára van, akit magad helyett küldhetsz, hogy képviseljen, ha te is jónak látod, hogy elébe menjünk a bajnak és békében élhessünk egymás mellett, vagy éppen együtt, ezen a vidéken.
Nem kevés hozzáfűznivalója lenne ehhez, és több említett tényező is ellenszenvet vált ki belőle, amit muszáj magában tartania. Nem nevezné magát agresszívnak; ha valaki támadást akar kicsikarni belőle, azt csak nehezen lehet kiharcolni belőle, ám azzal, hogy eszközként hivatkozik a segítőkre, valamint ez a Semiramis önkényesen minden másnak is az uralkodója kíván lenni, határozottan két olyan dolog, amiből nem kér többet. Eszköz és sakkbábú már volt nem egyszer, és betelt annyira a pohár, hogy nemet mondjon olyan esetleges felkérésekre, amiben csak ekként tekintenek rá, ugyanis ahol csak eszköz, ott nem kap tiszteletet. A hataloméhség - mert ez ennyiből annak hangzik - egy másik olyan végzetes dolog, amit el akar kerülni, mert csak bajt hoz magával.
Egy darabig csend van - Shina a beszéd közben széktámlájának dőlve hallgatott, és feltételezhetően most is a lehetőségeiket latolgatja. Így is nehéz helyzetben vannak már egy ideje, és éppen ezért nem hiszi, hogy könnyű döntés előtt állna, kavargó gondolatait pedig talán Yrsil teakészítésének beszűrődő hangjai miatt nem hallja.
A parancsnok még mindig nem fűz az elmondottakhoz semmit, és olyannyira húzza a válaszadást, hogy Yrsil is visszatalál hozzájuk egy tálcával a kezében, hozva a frissen lefőtt, forró teákat és egyéb hozzávalókat. Figyeli, ahogy elsőként Sybilla elé csúsztatja a csészét, mellé a mézet és ellenszerrel teli fiolát, ami manapság már minden egyes fogáshoz jár Yrsil kísérletező hajlamainak köszönhetően. Felháborodást nemigen okozott idáig, és bár biztos sokak kényelmetlenségére van, legalább ehető ételt találnak az asztalon.
Yrsil lendületes léptekkel járja körbe az asztalt, hogy következőnek Shinának és neki is adjon egy-egy adagot, és míg táboruk vezetője magához vesz egy ellenmérget, addig ő nem fárad ezzel. A szervezete már régen hozzászokott a különféle mérgező anyagokhoz, elvégre szülőotthona tele van... volt ilyen növényekkel. Másképpen aligha lehetett ott normális életet élni.
- Csak nem megint valami mérgező növényből csináltad? - vonja fel egyik szemöldökét, teljes természetességgel véve át az őrá eső csészét mindenféle kiegészítő nélkül, és bár kísértést érez, hogy az édes íz miatt az igényeltnél kétszer annyi mézet beletegyen, sajnos most nem egyedül vagy Yrsil társaságában fogyasztja, aki tisztában van édesszájúságával.
A tábor szakácsa némán bólint egyet kérdése nyomán, felmutatva a mérgező növénnyel teli szütyőt, tekintetét a férfi azonban végig az idegenen tartja, így ő anélkül jutalmazhatja egy szemforgatással, hogy azt látná.
- Értem - szólal meg végül Shina is, miközben halántékát masszírozza. Érezhetően nincs különösebben tetszésére a szituáció, de minden elismerése, hogy a kimerültsége ellenére is képes ingerlékenység nélkül foglalkozni ezzel a kényes üggyel. - Azonban úgy vélem, Őfelsége nincs tisztában a "szerveződésünk" értelmével, ami problémát okozhat a jövőre nézve - pillant először az ellenmérgére, majd jóízűen belekortyolt a teába, biccentve egyet Yrsil felé, mintegy köszönetként vagy elismerkésként, hogy jó lett. - Ennek ellenére nincs ellenemre hogy baráti viszonyt ápoljunk Őfelségével, amennyiben ő hajlandó eltekinteni attól a ténytől hogy nem válunk senki alattvalóivá - folytatja, amitől idegességében legszívesebben összepréselné ajkait.
Hol Shinát, hol Sybillát fürkészi óvatosan, feszengve, hogy ez a beszélgetés hamarosan nézeteltérések megoldhatatlan halmává válik, amit Shina nagy sóhajtása is alátámasztana, ha nem tenné hozzá ezt:
- Kys, gyere be vagy húzz el, de fejezd be a hallgatózást - morog az ajtó felé, hagyva, hogy a fáradtság egy pillanatra ismét úrrá legyen rajta. - Tanácstag vagy, Shyriala szerelmére, viselkedj is úgy.
Shyriala. Megint ez a név, de nem mert még idáig érdeklődni erről a személyről, érezve, hogy ez leginkább az itteni démonokra vonatkozik, semmint őrá, figyelmét pedig így inkább az ajtóra tereli. Még éppen hallani a kinti neszezést, ami ritmusában és hangban egészen úgy hangzik, mintha Kys szitkozódna - igazán kár, hogy nem hallja kristálytisztán, mert ez a ritka alkalmak egyikének tekinthető.
Végül nagy nehezen nyílik az ajtó, az így keletkezett kis résen pedig bepréseli magát a szőke tudásdémon egy bolondos vigyorral a képén, hozva a szokásos formáját. Ha vallásos lenne, még egy imát is elmormolna az épsége érdekében, ugyanis Shina fáradtságát figyelembe véve biztosan pengeélen táncol most a kevélységdémonnál.
- Bejöttem volna én, miért ne tettem volna? Csak hát ez az ajtóóó... - fordul vissza az állát dörzsölgetve, kissé elgondolkodva. - Tudod, igazán megfontolhatnád már, hogy lecseréled vagy... lecserélteted egy olyanra, amit még én is elbírok, és akkor nem lenne ebből több probléma - indul meg az irányukba széttárt kezekkel és szemtelen mosollyal, amitől kényszert érez, hogy szemeit tenyerébe temesse, de megállja, bármilyen erős is legyen a kísértés. Szemtanúja lehet így annak is, hogy Kys hirtelen megáll és gyorsan sarkon fordul, hogy betolja az ajtót, mielőtt Shina ráförmedne - vagy rosszabbat tenne -, és csak ez után foglal helyet mellette.
- Nekem is van teám? - pislog Yrsilre, mintha a pofátlanságnak nem lenne határa, ám ez már neki is sok: asztal alatt belerúg a mellette ülő Kys vádlijába, ha már a sípcsontját nem éri. Ahhoz képest, hogy tudásdémon, néha borzasztóan méri fel nem csupán a környezetét, de azt is, miként kell viselkedjen, Shina pedig biztosan ezért fogja egyszer belefojtani egy kanál vízbe.
Kys rögtön alsó ajkába harap, mielőtt megnyikkanna fájdalmában, az arcát látva pedig egyértelműen veszi a lapot, és talán tényleg elcsendesedik.
- Az ő nevében nem hozhatok döntést, de természetesen érthetőnek találom törekvéseteket - önti bele Sybilla az ellenmérget teájába, egyáltalán nem zavartatva magát az előbbi színjátékon. - Valószínűleg magam sem tennék másként. Semiramis azonban megfontolt és bölcs uralkodó, ebből kifolyólag pedig hajlandó az egyezségre. Úgy látom, neked is vannak tanácsosaid - állapítja meg, Kys pedig már érzi, mire megy ki a játék, így csendesen és finoman emeli meg a székét, hogy nem túl feltűnően a nekromanta takarásába kerüljön. - Küldj hát közülük valakit, akár többeket, hogy tárgyaljon a nevedben. Nem kétlem, hogy megbízol bennük - veti fel a javaslatot, de ezt részben nyomásként éli meg. Ha nem is akarta belátni, sejthették már előre, hogy előbb-utóbb fel kell vegyék a kapcsolatot a körülöttük lakó erősebb népekkel és csoportosulásokkal, de remélhetőleg tényleg nem teszik őket láncos kutyákká, visszaélve békére való törekvésükkel.
Tekintete lassan a hátráló Kysre csúszik, mire felvonja a szemöldökét, és szinte leolvasható az arcáról a kérdés: mi van?
Kys erre erőteljesebb artikulálsba kezd hang nélkül: Shina. Jó, az nyilvánvaló, hogy Shina elől akar elbújni, mi több, biztos nem akar küldöttet játszani, pedig az előbbi bohóckodása miatt igazán kiérdemelné ezt a tisztes feladatot.
- Úgy vélem ezen téma hosszasabb tárgyalást igényel, mint amennyire nekem az időmből futja - hallja közben Shina egyetértését. - Amennyiben őfelségének is megfelel, elküldöm a követeimet a béke jeléül, hogy a nevemben tárgyaljanak.
- Biztos voltam benne, hogy bölcs döntést hozol - bólint a nő. - Ha időre van szükséged a döntés meghozásában, kit jelölj ki, természetesen tudok várni. Hogy látod? - kortyol a teájába.
Ő maga is szájához emeli csészéjét, és miután kényelmesen ivott valamennyit, ismét Kys felé fordul, újra felvonva a szemöldökét, ám ezúttal csak annyit kérdezve pillantásával: biztos? Majd ahogy Shina felé biccent, Kys őrült tempóban tesz apró mozdulatokat a torka előtt azzal az egyértelmű jelentéssel: megöllek! Ha olyan könnyen megnevettethető lenne, most biztos a teájában fuldokolna, így viszont csak szélesen vigyorog.
- Yrsil legalább olyan jól ismeri a Speerspitze jelenlegi helyzetét, mint én magam. Benne megbízom - folytatja Shina, míg ő még egy buzdító pillantást vet Kysre. - Te pedig ne vigyorogj, Alicia, mert vele mész.
A kelleténél talán hangosabban koccintja össze a csészét a hozzátartozó tányérkájával, ahogy felfogja a szavak értelmét.
Hogy MICSODA?! Dehát most jött vissza, Shina csak nem küldi el megint! Neeem, nem-nem-nem, nem teheti ezt meg, Kysnek kéne mennie, ő volt most is az, aki...
Oh... Igaz... Ő csak összefogna Yrsillel és katasztrófává tenné ezt a fontos diplomáciai feladatot...
- Nem szeretném hogy Yrsil őfelsége ágyában kössön ki - teszi még hozzá Shina, de ez nem szolgál számára különösebb magyarázatként, hiszen ez így is és úgy is azt jelenti, hogy egy csábdémon dadusaként kell viselkedjen. - Amennyiben ez megfelel önnek, ezen két emberemet tudom a rendelkezésére bocsátani - zárja rövidre a válogatást, és míg Kys jóformán lefolyik megkönnyebbülésében a székéről, addig Sybilla halványan megmosolyogja a komikus jelenetet.
- Igaz, jobb, ha valaki olykor visszarángatja a földre - sóhajt egy nagyot, beletörődve, hogy újabb útra kell felkerekedjen ahelyett, hogy még pár napot pihenhetne. Bele is fojtja bánatát a teájába inkább, mielőtt valami kellemetlen megjegyzéssel odabökne, kiváltva vele egy még súlyosabb büntetést.
- Akkor, azt hiszem, ezt megbeszéltük - issza ki a teája maradékát Shina, mellé felhörpintve az ellenmérget, az asztaltól felállva pedig kezet nyújt Sybillának. A nő hasonlóképp tesz, elfogadva és viszonozva a gesztust, egyetértőleg biccentve.
- Így van. További sok sikert kívánok - zárja a beszélgetést jókívánsággal, ami elkél Kys és társai mellé. Még azért egy pillanatra megfordul a fejében, hogy biztos ne maradjon-e segíteni, sajnos zonban más jelölt se lenne igazán alkalmas erre a kiküldetésre, ha nem akarják biztosítani a katasztrófát. Megint nincs más választása, miért is lenne?
- Természetesen nem szorít bennünket annyira az idő, hogy ne várjam meg, míg kényelmesen összekészülődtök - fordul felé és Yrsil felé a nő. - Zufluchtswald nincs messze innét - határozza meg úticéljukat, de nem rémlik ez a név neki. Nem mintha közelébe akart volna kerülni bármelyik erdőnek, ami a néhai Nebelwald területén és környékén volt, szóval ez igazán keresű útnak ígérkezik a számára.
A melankólia azonban nem ragadhatja magával: Kys lelkesen meglapogatja, mintha irigylendő kitüntetést kapott volna, újra felvéve mellé bohócos vigyorát, tekintetében azonban észrevesz egyfajta részvétet. Úgy tűnik, nem felejtette a napot, amikor kiderült, otthona már nem egészen olyan, mint amilyen volt, és azóta szándékosan kért olyan utakat Shinától, amik elkerülik azt a vidéket. Egy jó ideig nem akarta magát emlékeztetni, hogy az általa szívből ismert hely már nem létezik a céljával együtt se, de talán mostanra már van kellő bátorsága és ereje, hogy az elfogadás felé megtehessen egy vagy két lépést.
Következőnek már arra eszmél, hogy viharként tör be egy megbeszélésre siető trió - két démon és egy vámpír. Minden bizonnyal valami sürgősről akarnak tárgyalni Shinával, és bár ő maga is megindulna, hogy mihamarabb távozzon, nehogy zavarjon, Kys a csuklójánál fogva húzza maga után. Kissé értetlenül néz rá, elvégre ez meglehetősen szokatlan tőle, viszont a szorításának erőssége miatt nem akadékoskodik - csak némán követi, mintha ez normális lenne, viszont ha sejtése helyes, valami most kifejezetten nyomasztja őt. A többiek valószínűleg úgyse vesznek észre ebből semmit, amekkora a felfordulás.
Pár folyosón keresztülvágnak, eltéveszthetetlenül az emeleti szobája felé tartva. Felbaktatva a kiluggatott falú csigalépcsőn hamarosan a szegényes berendezésű hálójában találják magukat, aminek ajtaját Kys nyugtalanul nyitja ki és csukja be. Odabenn a fogason üldögélő Voile az érkezők láttán és a hangzavarra felborzolja tollazatát - érzékeli ő is a férfi feszültségét, de azon kívül, hogy csak mereven nézi bagolyszemeivel a démont, mást nem tesz.
Felvonja a szemöldökét, és egyik kezét csípőre téve vár választ Kystől, aki összepréselt ajkakkal mély, ábrázat alapján pánikszerű gondolkodásba kezd.
- Ha gondolkodni jöttél ide, akkor ez most a lehető legrosszabb időpont, Kys. Készülődnöm kell - válik kissé türelmetlenné némi várakozást követően, mert érzi, őrá is ragad a nem kívánt idegeskedés.
- Nem, Alicia, csak... Hogy fogalmazzak. Te nem érezted? - tesz körkörös mozdulatokat kezeivel, ahogy próbálja megtalálni magában a megfelelő szavakat, amiken még nincs teljesen fogása.
- Mire gondolsz? - emeli még magasabbra szemöldökét.
- Nem volt egy fura érzésed ezzel a nővel kapcsolatban? - érdeklődik, de ismerve őt tudja, hogy ez egy olyan kérdés, amivel megpróbálja őt valami másra rávezetni.
Elgondolkodva karba teszi a kezeit.
- Azon kívül, hogy nem szimpatikus?
- Azon kívül, hogy nem szimpatikus, igen - biccent egyet, és mintha homlokán izzadtság kezdene gyöngyöződni, de nem a lépcsőzés miatt. A szemeiben is félelemmel vegyes aggodalmat vesz észre - talán még sose látta ilyennek, így komolyan gyötörheti őt egy ki nem mondott gondolat.
- Erős, mi? - válik komolyabbá és megértőbbé, a férfi megerősítő biccentésével pedig némileg megmagyarázásra kerül, miért tapasztalt nyugtalanságot a nő közelében. - Azért érezhettem egyfajta... nyomást az elmémben? - kérdez rá, ugyanis most furcsamód nem tapasztal ilyet.
- Ha ilyet éreztél, akkor szinte biztos, hogy azért volt, igen - válaszol, tördelve kissé az ujjait idegességében. - Csak még nem tartunk ott, hogy ezt képes legyél megkülönböztetni egy egyszerű kellemetlenségtől vagy fejfájástól, de majd kialakul - hessegeti el. - Majd gyakorlunk, ha visszaértél, csak... - csendesedik el.
- Csak? - emelkedik ismét egyik szemöldöke, ami kivált Kysből egy nagy sóhajtást.
- Figyelj, szánalmasan fog tőlem hangzani, de aggódom - nyögi ki hadarva.
- Csak nem félsz, hogy nem lesz más, akit elverhetsz párbajban? Ugyan már, az én csontos hátsómat csak nem olyan élvezet újra és újra szétrúgni - enged meg egy szórakozott vigyort, csípővel nekidőlve szobája kis asztalkájának, jobbjával megtámaszkodva annak felületén.
- Jahj, Alicia, szándékosan érted félre? - tárja szét a karjait méltatlankodva.
- Mintha te nem ezt csinálnád állandóan - von vállat, amitől a démon halkan felnevet.
- Igaz.
Egy kis csend következik, mintha mindketten azt várnák, hogy a másik szóljon valamit. Ő maga nem kezdeményez; nemigen van mit mondjon, így inkább a mágiával ellátott ékszerei közt kezd el matatni - legalább azok kerüljenek kiválogatásra -, Kys viszont szemlátomást még mindig küzd a szavakkal. Általában elég bohókás és szórakozott, bizonyára kényelmetlen, hogy komolyabban kifejezzen bármit, aminek semmi köze a viccelődéshez vagy tanításhoz, de végül is van valamennyi idő, hogy kitalálja, mit akar.
- Lényeg, hogy vigyázz magadra, jó? - kéri meg. - És Yrsilre is. Nem szeretném, ha bármelyikőtöknek komolyabb baja esne, és ha már a kis baj elkerülésében errefelé nemigen bízhatunk, legalább a nagyobbat kerüljétek el - préseli ki magából nagy nehezen, szemkontaktus felvétele helyett inkább végig a padlót fürkészve. Mint egy gyerek, aki valami butaságot mondott vagy kért.
- Nem tervezem megismételni azt, ami von Nachtraben grófkisasszony birtokán történt, ha erre gondolsz - keresi a démon napsárga szemeit. - Az egy elég szerencsétlen helyzet volt kezdetben, ezt aláírom, de nem úgy tűnik, mintha a Hold mostanában akarna magához hívni. Nem kell aggódni - nyugtatja, de számára minden egyes szó üresen kong, és talán Kys is felfogja ezt.
- Jó, de itt már nemcsak annyiról lesz szó, hogy létszámfölényben lesznek, hanem arról, hogy még erősek is - tárja szét a karjait frusztráltan. - Az a nő is biztosan erősebb, mint én, talán nálad is, és éppen ezért félek attól, milyen hatalom birtokában lehet ez a királynő vagy mi a szösz - vakarja meg feszült idegességgel a tarkóját.
Mélyet sóhajt - most erre mégis mit kéne mondjon? Mert az aggodalmai jogosak, ő pedig nem arról híres, hogy az ilyet eloszlassa, hamis reményeket adva. Yrsilt jobb lett volna ilyenekkel nyaggatni, ő jobban ért a megnyugtatáshoz és vigasztaláshoz egyaránt, de hát ez az ő sorsa: mindig valami olyan feladat elé állítani, amihez semmi köze és készsége nincsen.
- Hogy szokták ezt csinálni? Ilyenkor jön egy vigasztaló ölelés? - emeli meg a karjait jobb híján, szenvedve nézve oldalra. Maga se hiszi el, hogy piszkálódás céltáblájává teszi magát, de egyszer megéri, ha ez társa némi megnyugvására van. Legrosszabb esetben a visszatérésekor azt fogja visszahallani, milyen érzékeny lélek, bár aligha hinné, hogy ezt bárki is komolyan venné.
- Fúj, Alicia, egymást megölelni? Mégis hova gondolsz, milyen szemérmetlen dolog ez? - grimaszol olyan látványosan, hogy azt még a szeme sarkából is észreveszi.
- Jó, hát ha nincs rá szükséged... - vonja meg a vállait, és már megkönnyebbülne, mikor hirtelen a tudásdémon közelebb lépve hozzá szorosan átöleli. Alaposan megilletődik ettől, mereven fordítva tekintetét a vállába fúrt fej felé, de még így is nehezére esik felfogni, hogy Kys elfogadta az egyébként viccként felkínált gesztust.
- Annyi csapattagot vesztettünk el... Annyian haltak meg, hogy mi éljünk... - mondja némi hezitálást követően csendesen, de ez nem pusztán az ő fájdalma: ez az egész tábor fájdalma is, viszont Kys az első, aki ki is fejezi előtte, mennyire bántják a veszteségek. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, megkeseríti mindenki napját az ostobaságaival, de végeredményben, ha visszagondol rá a sötételf vagy a démon, igazából csak megédesíti az itt töltött nehéz napokat. Talán pontosan ezért tesz mindig így, hiszen senki sem tudhatja, ki tud továbblépni a holnapba és ki marad a múlt homályában.




Végül nem mondott akkor semmit. Nem tudott mit, aminek lett volna súlya vagy értelme, és Kysnek sem kellett folytatnia, hogy tudja, mit akar még mondani. Üres ígéretekkel nem akart dobálózni, illetve bizonygatni a nyilvánvalót is feleslegesnek látta, mindezzel pedig Kys is tisztában volt, aki kisvártatva zavartan távolodott el, majd egy jó utat kívánva szinte menekült a szobájából, hagyva, hogy készülődjön. Bár meg kell vallja, az őszintesége váratlanul érte őt - már évek óta ismerik egymást, de ez volt az első igazán nyersen őszinte pillanatuk. Talán tényleg jobban számítanak rá, mint bárhol máshol, legyen nekromanta vagy sem, viszont még tagadhatatlanul furcsa, hogy nem kihasználandó bábként tekintenek rá, akiből később hasznot lehet húzni, hanem megbízható személyként.
Talán ezért szeret annyira itt lenni, minden nehézség ellenére is.
Már a folyosókat róva siet vissza a tanácsteremhez - feltételezhetően Sybilla ott várakozik, de ha máshova került volna, arról a táborban tartózkodók biztosan gyorsan felvilágosítják őt. Még megigazgatja kényelmetlenül új öltözetét - szokatlan, hogy nem az elnyűtt darabok egyikét vette magára, de valahol jóleső érzéssel tölti el a finomabb anyagok tisztasága. Ha kicsit beleszokik, biztosan kényelmes utazóöltözet válik ebből, a vándorlás pedig hamarosan egyébként is újra életének nagy részét fogja képezni. Biztos jó szolgálatot fog tenni, a halványan elrejtett vámpírmotívumok rajta pedig még arra is emlékeztetik őt, hogy kinek lehet hálás ezekért a darabokért.
Köpenyét a lépcsőn lefelé haladva ölti magára, hogy némileg azért megmaradjon baljós árnyalakja, alatta pedig még egyszer, utoljára ellenőrzi ékszereit. A Breathstealerhez pusztán egy érintés kell, hogy felismerje annak simára csiszolt ékkövét, kicsivel felette meg ott pihen a Death Dominance, ha már emlegetésre került egy nekromanta - legalább ellene lesz így némi előnye egy esetleges küzdelem során. Jobbjának középső ujjára húzta a kvarc gyűrűt elővigyázatosságból, mást pedig igazából nem is kell ellenőrizzen - oldalán érzi varázskönyvének súlyát, mellette a vaskarmok csörrennek, amiknek tulajdonosát még öltözködés közben engedte ki az ablakon, hátán pedig felcsatolt botja pattog finoman minden egyes lépése nyomán. Elvileg mindene megvan, innentől már csak túl kell élnie.



//Felszerelések: varázskönyv és bot.
Kiegészítők: sötét lepel, Breathstealer, kvarc gyűrű, Death Dominance, Szívmeleg, bár ez utóbbi inkább az outfit miatt, illetve Apostol nagylemez, hogy legyen mit hallgatni az úton.
Társaság: Voile, a neki szánt vaskarmok pedig egyelőre nincsenek felszerelve.
A többi marad a "láda szar Cieles tárgyakkal" dobozban //

Tárgyleírások:

Yrsil éppenséggel derékig merült a bozótosban az erdőszéli gombászata közben, miközben a fűvel benőtt földön hasalva araszolt előre, szemeivel alaposan felmérve és kezeivel ügyesen szüretelve a termést. Szinte teljesen belefeledkezett az időbe, ahogyan a fiolái és övtáskái lassan megteltek alapanyagokkal. Körülötte Fluff és Pluff ólálkodott, játékosan egymást hajszolva viháncoltak a szorgos alkimista előtt, mellett, vagy néha éppen rajta. Egy pillanatra felült, hogy megszusszanjon mielőtt még mélyebbre merészkedett volna, és ekkor pillantotta meg. Vagy inkább érezte előbb. Egy különös, furcsa érzést érzett, majd egy alakot pillantott meg az erőd felé haladva. Öszönösen felpillantott az erőd falaira, ahol íjászok álltak készenlétben, gyanúsan méregetve az idegent.
A Hóhajú felpattant, majd a bozótosból kilépve az erőd ajtajában és falain lassan megjelenő arcok felé intett. Jobbnak érezte, ha ezt ő intézi. Az idegen aligha lehetett egy eltévedt vándor, nem sok épeszű alak merészkedne Nebelwald határába, ráadásul egy ennyire eldugott helyre.
Az alak egy nőt ábrázolt, akinek rövidre nyírt alig látható gabonakalász szőke haja, és sötét, rezes barna bőre volt. Ehhez fogható embert még nem látott, már ha ember volt egyátalán. 
Ahogy feltekintett a Schattenchild oldalába vésett ősöreg erődre, remélte hogy az új jövevény nem bajt keresni jött. Bármennyit is tatarozták a helyet, még mindig nem álltak készen arra hogy még több ellenséget keressenek maguknak. Tekintete kutatóan fürkészett végig a tömegen akár Shina, akár Alicia, aki jelenlétét jóesően nyugtázta le.
- Segíthetek ? - kérdezte, miközben odalépett a nőhöz.
Úgy állt, hogy széles vállaival eltakarja a mögötte gyülekező tömeg bizamatlan pillantásait...de az íjászok útját ne. Nem tudta ki volt az érkező, de valahogy nem volt túl pozitív a nővel kapcsolatban.
– Te vagy ennek a csoportnak a vezetője? – kérdezte a nő, kifejezéstelen és érzelemmentes arccal. Még hogy ő ? Már csak az kellett volna. megkísértette a gondolat hogy eljátsza a vezető szerepét, de úgy érezte hogy az őszinteséggel többet ér el.
- Nem. - válaszolt röviden. A szokásos bőbeszédű kedvessége, ezúttal diplomatikus tárgyilagossággá váltott át. - Talán beszélni óhajt a Parancsnokkal ?
– Pontosan így. – bólintott – Őfelsége, Semiramis királynő képviseletében jöttem. Üzenete van a számotokra. Vezessetek hát a Parancsnokhoz. – folytatta, és Yrsil esküdni mert volna hogy a nő elmosolyodott, de még ha ez is történt, olyan gyorsan lehervad az arcáról hogy a démon maga sem volt biztos benne. A gyomra görcsbe rándult ahogyan a háta mögötti tömegen hangos és ellenséges morajlás futott végig. A Speerspitze számára bármely külső hatalom  felbukkanása többnyire bajt jelentett, a démonkirálynő követe pedig már majd hogy nem felért egy, a szabadságuk ellen indított háborúval. Yrsil tökéletesen megértette őket, hiszen a népük egyedül a dominancia útját ismerte, az erősebb felfalta gyengét, a győztesek uralkodtak a legyőzötteken. Nagyon jól tudta hogy a legtöbben inkább harcoltak volna mindhalálig, mintsem hogy behódoljak valakinek. Ahogyan hátranézett a válla felett és intésével elhallgatatta a zúgolódó többséget, szemével megkereste  Aliciát a tömegben. El sem tudta volna téveszteni a maga kialvatlan, karikás szemeivel és az arcán ülő morcos, a világgal is elégedetlen arckifejezésével.
- Értem. - intett néhány kézjelet a tömegnek, akik bár láthatóan erős ellenszenvvel, de szervezett sort alkottak az erőd belseje felé. Yrsil még intett a selfnek is hogy legyen aktív készültségben. - Engedje meg hogy bemutatkozzam, a nevem Hóhajú Yrsil, én vagyok a Speerspitze egyik vezetője. - biccentett udvariasan - Engedelmével most elkísérem önt Shinához, Frau... - nézett a nő felé nevet várva.

– A nevem Sybilla. – mutatkozott be – A démonkirálynő tanácsosa vagyok. Örvendek a találkozásnak – tette hozzá, azonban a mosolytalan arcáról lerítt hogy csak udvarias  akart lenni. Nem mintha számított volna.
Yrsil végigvezette a nőt az erőd öreg, de tiszta folyosóin egészen mélyre a hegyoldaba vájt tanácsterem ajtajáig. Őket egy  kicsiny,  de árgus szemekkel figyelő tömeg kísérte, akik leginkább Sybillát méregették néhol értetlen, de többnyire ellenszenves tekintettel. A hírek gyorsan terjedtek. Yrsil csak bízni tudott abban, hogy bölcsebbek annál mintsem szavakba öntsék a véleményüket. Tetlegességre senki sem vetemedett volna. Még itt, ennyi törvényen kívüli között is tiszteletben tartották a követek szerepét.
Yrsil megállt a tanácsterem méretes tölgyfaajtaja előtt,  végül bekopogott majd benyitott. 
- Shina, látogatód van.
- Egy pillanatot várjatok. - hallatszott odabentről egy fáradt, elnyűtt hang. - Akkor ahogy megbeszéltük, Gorg te viszed az északi járőrt és beszéltek a Schwarzjagerekkel. Tahya te váltod Vasyindát keleten, és gondoskodtok a Flowerbloom-i problémáról. Két nap elég lesz ?
- Elég.
- Rendben, indulás.
Yrsil megvárta míg a két arató kisétált a teremből majd maga elé engedte Sybillát. A Parancsnokot szokás szerint a kör alakú terepasztal fölött görnyedve találta meg. Shina magas, izmos és jóképű férfi volt térdig érő ezüstszín hajjal és rideg kék szemekkel. A szépséges vonásait eltorzította a látható kimerültség és unalom keveréke, de valahogy Sil még ezt is vonzónak találta benne. Kétségkívül ez a találka a  legkevéssbé sem volt kedvére, azonban tudta hogy a férfi sosem helyezné a saját kényelmét az egysége elé.
- Igen ?
Sybilla vonásai mit sem változnak a rövid és tömör kérdés hallatán, de azért udvariasan biccent egyet.
– Sybilla vagyok, Semiramis, a démonok királynőjének tanácsosa. Az ő nevében érkeztem hozzád, Shina, őfelsége és a béke követeként.
- Örvendek. - mondta Shina, de az arcán vajmi kevéssé látszott a boldogsága. Talán csak a fáradtság tette, de úgy tűnt mintha a fiatalos harmincas  éveiből vagy ötvenre ugrott volna. - A démoni uralkodók és a békés szándékok ritkán járnak együtt. - emelte a tekintetét rá. A Parancsnok  is legalább annyira feszélyezve érezte magát a királnyő követének jelenlétében, mint egy ő maga. Sajnos az uralkodók vajmi keveset törődtek az amolyan "alsóbbrendű" népek javával, mint amilyenek ők voltak. Az uralkodók uralkodtak, puszta óhajuk parancsként szólt a szolgálóiknak, és az ő magasságukból nézve a Speerspitze elpusztítása az engedelmességre való felszólítás példájaként egy eshetőség volt.
- Nem lehet mindenki Ag-Addad. - vont vállat Yrsil. Nem tudta  mire vélje a találkozást, de nem sok jót jósolt a helyzet.
- Hmph. - bámult le újra a terepasztalra. - Igaz. Kérem foglaljon helyet, Sybilla kisasszony. Sil, készíts nekünk egy kis teát. Alicia, csukd be az ajtót és ülj le. - kínálta meg ülőhellyel a követet, majd maga is helyet foglalt. - Mit szeretne tőlünk őfelsége ?
Sybilla helyet foglal, hátát a támlának vetve, egyik lábát keresztbe veti a másikon kényelembe helyezkedett.
– Először is, szervezkedéseteket nem tekinti ellene irányulónak, így nincs mitől tartanotok, amennyiben nem tesztek ellene. Semiramis királynő szándéka békés, ugyanis már azelőtt üzenni kívánt, minthogy a baj bekövetkezne. Csendben építette fel hatalmát, ezért sokan nem ismerik őt. Személyesen, álomban kereste fel azokat, akiket királysága felépítésében eszközül választott. Kihasználta, hogy az emberek királyságai nem figyeltek.
A nő pillanatnyi dramatikus szünete nem nagyon hatotta meg a démont. Semiramis királynő azért üzent, hogy megelőzze a bajt. Démoni nyelven ez kiirtást jelentett. Ahogyan a teák elkészítésével foglalkozott önkéntelenül is megremegett a keze.
– Semiramis azonban nem csupán a démonok királynője óhajt lenni. Szívén viseli mindazok sorsát, akiket kitaszítanak és üldöznek az egyházak képmutató szolgái, akik előtt a jóindulatú emberek becsukják ajtóikat. A királysága felépítésében nem csupán démon segítségét választotta, hiszen az építészt egy kultista munkájának köszönhetjük, az emberek bizalmát pedig nem más szerezte meg, mint egy nekromanta. A kiálynő menedéket akar biztosítani a kisemmizetteknek. Ezért hivatkozom rá a ti királynőtökként is. Nem kerülte el azonban a figyelmét, hogy éppen a szomszédságában van a ti szerveződésetek is, Shina, s úgy hiszem, a célotok is egy. Azonban nem kell részleteznem, hiszen pontosan tudod, hogy milyen könnyen támadhat konfliktus a dologból, ezt szerettem volna megelőzni, s bizonyságul személyesen hozni Semiramis üzenetét és meghívását. Tudom, milyen vezetőnek lenni, ezért azt is sejtem, hogy te magad személyesen nem tudsz ennek eleget tenni, de bizonyára van, akit magad helyett küldhetsz, hogy képviseljen, ha te is jónak látod, hogy elébe menjünk a bajnak és békében élhessünk egymás mellett, vagy éppen együtt, ezen a vidéken.
A nő szavaiban elhintett finom fenyegetőzések felborzolták Yrsil idegeit, olyannyira hogy csak egy korty tea segített lenyugodnia. Még egy háború ?  Inkább népirtás, tekintve hogy  ezúttal nem pusztán Veronia szörnyetegeiről, vagy a területért folyamatos harcot vívó bandákról, hanem egy királynőről volt szó.
Shina hátradőlt a székében ahogyan hallgatta a  követ beszédét. Néhány percig csendben gondolkodott rajta, ami elég időt adott arra hogy Yrsilnek hogy egy tálcán teát szolgáljon fel. Először Sybille elé tett le egy csészével amely mellé járt egy kis csupor méz és természetesen egy fiolányi ellenszer is, majd körbejárva az asztalt Shina és Lia is megkapta az adagját.
- Csak nem megint valami mérgező növényből csináltad? - bökte oda neki Lia, amire ő csak halovány mosollyal a szájában csendesen biccentett, felmutatva egy tasakot amelyben egy jókora adag szárított félholdas lila petrugyümölcs lógott.
Helyet keresve magának némán a két társa között foglalt helyet, és éberen fürkészte barátja arcát válaszul.
- Értem. - szólalt meg némi hallgatás után Shina, ahogyan megmasszírozta a halántékát. - Azonban úgy vélem Őfelsége nincs tisztában a "szerveződésünk" értelmével, ami problémát okozhat a jövőre nézve. - nézett rá a saját ellenmérgére, majd jóízűen belekortyolt a teába és jólesően biccentett Sil felé. - Ennek ellenére nincs ellenemre hogy baráti viszonyt ápoljunk Őfelségével, amennyiben ő hajlandó eltekinteni attól a ténytől hogy nem válunk senki alattvalóivá. - folytatta, majd nagyot sóhajtott. - Kys, gyere be vagy húzz el, de fejezd be a hallgatózást. - morgott az ajtó felé fáradtan. - Tanácstag vagy a Shyriala szerelmére, viselkedj is úgy.
A parancsnok felszólítására az ajtó nehezen kinyílt, majd  a keletkezett résen egy szőke tudásdémon préselte be magát. Hát természetesen csak Kys kíváncsi, szőke tökfeje lehetett az egyetlen akinek jelenlétét a Hóhajú más alkalommal egy röhögéssel nyugtázott volna, azonban most csak egy alig látható biccentéssel jelzett neki. 
- Bejöttem volna én, miért ne tettem volna? Csak hát ez az ajtóóó... - fordult vissza az állát dörzsölgetve. - Tudod, igazán megfontolhatnád már, hogy lecseréled vagy... lecserélteted egy olyanra, amit még én is elbírok, és akkor nem lenne ebből több probléma - ballagott feléjük széttárt kezekkel vigyorogva.
- Nekem is van teám? - pislog rá, de ő igyekezett nem figyelmet szentelni neki. Shina érdekében. Sybille meglehetősen türelmesen ülte végig a színjátékot, amely alatt mindössze az ellenszert öntötte bele a teájába amellyel természetesen teljesen tönkretette a tea egyedi aromáját. Yrsil sikoltott volna a fájdalomtól, látva a barbarizmust amelyet az aprólékos figyelemmel elkészített művével tett.
– Az ő nevében nem hozhatok döntést, de természetesen érthetőnek találom törekvéseteket. Valószínűleg magam sem tennék másként. Semiramis azonban megfontolt és bölcs uralkodó, ebből kifolyólag pedig hajlandó az egyezségre. Úgy látom, neked is vannak tanácsosaid. Küldj hát közülük valakit, akár többeket, hogy tárgyaljon a nevedben. Nem kétlem, hogy megbízol bennük.
A teája lemészárlását követően a tekintete nagyon kicsit kalandozik el a követ arcától. Ha valaki, hát ő tökéletes átérzi a döntés súlyát amit Shinának kell meghoznia. A Speerspitze nem fog meghajolni, s így ha nincs más lehetőség elpusztul. Vagy elköltözik. Amely a világ jelenlegi állapotot tekintve egy és ugyan azon eredményre jut.
- Úgy vélem ezen téma hosszasabb tárgyalást igényel, mint amennyire nekem az időmből futja.  - bólint egyetértően Shina, miközben fájdalmasan még többet öregszik Kys színjátékát látván. Egészen biztos benne hogy egy nap a két kezével fogja kiszorítani az életet abból a bohócból. Vagy Thordakból. De az is lehet hogy Kaanan lesz a soron következő. - Amennyiben őfelségének is megfelel, elküldöm a követeimet a béke jeléül hogy a nevemben tárgyaljanak.
Sybilla bólintott.
– Biztos voltam benne, hogy bölcs döntést hozol. Ha időre van szükséged a döntés meghozásában, kit jelölj, ki, természetesen tudok várni. Hogy látod? - kortyolt a teájába.
- Yrsil legalább olyan jól ismeri a Speerspitze jelenlegi helyzetét, mint én magam. Benne  megbízom. - nézett a Hóhajúra. Hát persze. Ez csak természetes. Szinte tökéletes. Neki amúgy sem volt jobb dolga  mint az a medve szájába tenni a kezét. A parancsnok fáradt tekintete Alicia szélesen vigyorgó arcára vándorolt, aki láthatóan jól szórakozott a szituáció komolyságától betojt Kys viselkedésén.
- Te pedig ne vigyorogj, Alicia mert vele mész. Nem szeretném hogy Yrsil őfelsége ágyában kössön ki. - sóhajtott álszentül, de Sil szinte hallotta a fickó harsány röhögését legbelül. - Amennyiben ez megfelel önnek, ezen két emberemet tudom a rendelkezésére bocsátani.
- Igaz, jobb, ha valaki olykor visszarángatja a földre - fojtja bánatát teájába Lia, míg a közelében lévő Kys megkönnyebbülésében jóformán lecsúszik a székről.
- Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük. - issza ki a teája maradékát, majd felhörpinti az ellenmérget. Felállt az asztaltól majd kezet rázott Sybillával.
– Így van. További sok sikert kívánok – Biccentett a parancsnok felé, majd tekintete kettejükre vándorolt – Természetesen nem szorít bennünket annyira az idő, hogy ne várjam meg, míg kényelmesen összekészülődtök. Zufluchtswald nincs messze innét.

Yrsil a megbeszélés után gyorsan szedte a sátorfáját. Első lépésként eloszlatta az odakint feszülten várakozó tömeget, majd irányt váltott a  szobája felé. Nem kellett sok hogy összekészülődjön. Tiszta ruhát váltott, és magához vette az utazásai során megszokott méretes oldaltáskáját, majd a  nyakába akasztva szétnézett a felszerelése között.
Társak: 
- Fluff (róka)
- Pluff (róka)
A hozott kiegészítők:
- Ymir függője
- A Figyelmes Róka Maszkja  
- Falster-pibe
- Jörmungandr pipa
- Ring of the Night Plox
Nem kiegészítő tárgyak: 
- Zsiványlepel (köpeny)
- Soul Orb (tárgy)