Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» [Magánküldetés] - A Fekete Valkűr Ébredése
by Wilhelmina von Nachtraben Vas. Okt. 02, 2022 8:16 pm

» Kaland: Nebel der Stadt II. - New Fog
by Wilhelmina von Nachtraben Szomb. Okt. 01, 2022 5:02 pm

» Képességvásárlás
by Alicia Zharis Csüt. Szept. 29, 2022 10:39 pm

» Magánjáték és PvP Zárás
by Nessaris Maera Vas. Szept. 18, 2022 10:22 am

» [Magánjáték - Damien & Nessa] Im Wein ist die Wahrheit
by Nessaris Maera Szomb. Szept. 17, 2022 6:39 pm

» [Azonnali] - Hexenjagd
by Voice of Beltany Hétf. Szept. 12, 2022 9:13 pm

» Városleírás
by Voice of Beltany Csüt. Szept. 08, 2022 7:51 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Voice of Beltany Szomb. Szept. 03, 2022 10:59 pm

» [Magánjáték] Hó és Sár
by Hóhajú Yrsil Csüt. Aug. 25, 2022 10:34 pm

Top posting users this month
Wilhelmina von Nachtraben
[Magánjáték] Sorsok kifürkészhetetlen útjai 1szava10[Magánjáték] Sorsok kifürkészhetetlen útjai Voting_bar2[Magánjáték] Sorsok kifürkészhetetlen útjai 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Sorsok kifürkészhetetlen útjai

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

//Játéktéri időpont: 822 telének vége / tavaszának eleje //

Kezeit kínzó szorossággal kötötték hátra abban a pillanatban, ahogy sikerült őt leteperniük az olvadó, sárral keveredő hóba, még mindig érezve arcán annak maró hidegét. Jobb karjában továbbra is fájdalom lüktet, amit nemes egyszerűséggel kicsavartak, gátolva ezzel a mozgását, kisvártatva pedig kiszakították ujjai közül a botot, valamint oldalán függő könyvét is elkobozták biztonságból. Egyértelműen meg akarták őt fosztani a holtidézés bárminemű lehetőségétől, amivel szökési kísérletét tehetné könnyebbé, más kérdés persze, hogy puszta önvédelemből kezdte maga mellé hívni élőholt szolgáit, oly' agresszívan iramodtak nyomába a katonák a szellem felfedezését követően. Legalább Kys és Halbert sikeresen biztonságba húzódtak, amíg ő ezt az esélytelen küzdelmet folytatta társai meglépésének érdekében, akiken a meglepetés egyértelművé tette, hogy fogalmuk sem volt az itteni birtok létezéséről. Igazán kellemetlen, mint ahogy tudatlanságuk következményei is.
Saját maga feladásán kívül mást nem látott megoldásnak - ha hárman menekülnek, előbb-utóbb beérik őket a helyismereti előnyüknek köszönhetően, és mivel két útitársáról nem tudtak az itt őrzők, elfogadta fogságba esését, minimalizálva a veszteségeket. Ettől függetlenül nem kételkedik abban, hogy azok ketten nem fogják csak úgy hátrahagyni őt annak ellenére sem, hogy elképesztően ostoba döntés lenne behatolni az idő közben itt kialakult uradalom főépületébe. Bízik abban azonban, hogy nem követnek el semmiféle badarságot, noha nem úgy ismerte meg őket, mint akik lehetetlenre vállalkoznának. Bajtársias kötődés ide vagy oda, tudni fogják, mikor kell feladni és elfogadni egy újabb csapattársuk elesését. Jelenleg azonban nem engedheti meg magának, hogy társaival kapcsolatosan gondolkodjon, elvégre van most komolyabb megoldásra váró probléma: valahogy el kell érnie, hogy elengedjék őt, ám figyelembe véve a nekromanták nemlétező közkedveltségét, sok kiutat sem lát.
Kínjában párszor a kísérőire tekint, akik kétoldalt felkarjait szorongatják egyik kezükkel, másikat fegyverük markolatán pihentetik, mintha ezzel is jelezni akarnák, hogy egy rossz mozdulat következtében hezitálás nélkül vetnek véget nyomorult életének. Ez már csak ösztönből is kiváltaná belőle a menekülés megkísérlését, de okosabb ő annál, minthogy érzelmi alapon ilyen elkeseredett lépést tegyen meg. Megtartja végig a közönyös fapofát, szedve össze magában, mégis mit mondhatna a hely birtoklójának, feltéve, ha elvezetik hozzá elbírálásra, és nem azonnal a hűvös alagsor rácsai mögé dobják, ahol fagyoskodva kivárhatja kivégzésének napját.
Kétségtelenül feszült, mert amit indokként fel tudna hozni, az sem lesz túl megnyerő, sőt, egészen biztos benne, hogy nem fognak hinni neki. Egy nekromanta, aki mászkál a hidegben a hóban-sárban, és nem töri semmiben se a fejét? Aki el akar jutni a legközelebbi városig, hogy élelmet és némi meleget kapjon? Még ha emberien is hangzanak ezek az indokok, csak bohócot csinálnának belőle, meglobogtatva előtte nem pusztán a Holtmezei csatát, de a fajtájának kiűzését egyaránt még úgy is, hogy elméletileg megtűrtek ezen a vidéken. Gyakorlatilag? Nem kifejezetten, de lehet, csak neki vannak rossz tapasztalatai.
Az épület közelében, valamint azon belül már jóval több őr strázsál, amitől Kys ígérete, miszerint találnak kivitelezhető módot a kiszabadítására, még nagyobb badarságnak tűnik. Tudásdémonként persze biztos képes lesz teljes mértékben átlátni a helyzetet és szükség esetén időben visszavonulni, fals reményben pedig ő sem hisz, innentől sejti, hogy ezen a vidéken egyedül kell valahogyan helytállnia. Kész szerencse, hogy utálja a diplomáciai vagy ahhoz hasonlatos feladatokat...
Csendesen vesz egy mély levegőt, a beletörődés és küzdeni akarás közt őrlődve, és mivel egyáltalán nem híres arról, hogy szívesen cseverészne, valamint a katonák már ránézésre sem bizonyulnak túl készségesnek ezen a téren, némán fürkészi a folyosókat, amin keresztülvezetik őt. Azon kívül, hogy hagyja magát és engedelmesen halad arra, amerre vonszolják, mást nemigen tehet - a legjobb, mégis legbizonytalanabb esélye az, ha valahogy sikerül megnyernie magának a birtok fejesét. Tagadhatatlanul nevetséges, de más lehetősége sincsen.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Damien épp költségvetési papírokat töltöget ki a szobájában, amikor szobája ablakából mozgolódást pillant meg. Egy csapat őrük vonul, vonszolnak valakit maguk után, a főbejárathoz közelítve. A folyosókon is meggyorsul a mozgás, szolgálók sürögnek fel-alá, nem kifejezetten a dolgukat végezve, minden bizonnyal inkább csak pletykálkodva. Ritkán kapnak itt el bárkit.
Azonnal otthagyja a pergament, tollat az asztalon és fölkapja egyik kinti, meleg köpenyét (egy mélykék színűt), majd csizmáját és éppen, amikor dörömbölni kezdenek az ajtaján, szól ki, hogy
- Azonnal!
Majd kinyitja az ajtót, s szembetalálja magát egy izgatott őrrel, kinek szőke haja rendezetlenül áll összevissza, de legalább liheg, vagyis biztosan sietett fölfelé a lépcsőkön.
- Mi történt, Gilbert, kit hoztak ide?
- Hát látta, gróf úr! Egy... egy halálpapot találtunk. - Damien összeráncolja a szemöldökét. Ez egyre rosszabb.
- Ne aggódjon, hatástalanítottuk.
Megvonja egyik szemöldökét. - Hogy mit csináltak...?
- Elvettük a botját meg a könyvét. Azok nélkül nem működik a tudománya.
- Vagy úgy. Remek. Hol van most?
- A bejáratnál, többen őrzik, csak felküldtek, hogy rohanjak fel... szólni... a grófnőt nem akartam...
- Remek, megyek is.
Megkerüli Gilbertet, aki még mindig liheg, és csodálkozva néz utána.
Damien megforgatja a szemeit. Miért ilyen értetlenek ezek mindig? Mindegy, a dolgukat jól végzik, addig pedig neki nincs panaszkodnivalója.
Léptei sebesen kopognak a kastély lépcsőjén, egy-egy szolgálólány kíváncsian fordítja után a fejét, meg is torpannak, de nem mernek teljesen lejönni bámészkodni.
Végigvonul a vendégszobák mellett, majd a konyha mellett is, ahonnan a készülő vacsora illata megcsapja az orrát, s megkordul a gyomra. Sokáig elrabolták az idejét azok a papírok, már megint nem vette észre, hogy éhes.
Nem nehéz kiszúrni a kastély főbejáratánál csoportosuló tömeget. Közelebb érve látszik, hogy az említett nekromanta egy tünde. Holtsápadt képe alapján fajtársa lehet, csak holdcsókolt. Kialvatlan szemei és csontos arca pedig... túlságosan is...
...ismerősek.
Rendkívül zavarban lesz hirtelen, ugyanazt érzi, mint amikor hirtelen nem jutott eszébe von Bertold neve a bálon. Tudja, hogy ismeri, de ennek egész egyszerűen nincs értelme.
- Gróf úr, elfogtuk a nekromantát - közli az egyik őr, láthatóan büszke rá, hogy ismeri ezt a szót, és nem hullatáncoltatónak nevezte, vagy effélének. Ahogy arra is nagyon büszkének tűnnek mindannyian, hogy sikerült elfogniuk a kissé alultápláltnak tűnő nőt.
Emlékek kúsznak felszínre az elméjében, Mina érdeklődő, kutakodó tekintete, ártatlan gyerekarcok, egy felettébb hátborzongató árvaház, ott egy még hátborzongatóbb férfi, aki végül démonnak bizonyult. És egy könyv. Alicia és Mina, ahogy hosszú perceken keresztül olvassák a démon naplóját...
- Alicia - mondja ki a nevet, ami már nem kérdés. Őszinte meglepetéssel emelkedik meg kissé a szemöldöke, annál magasabbra kúszik az őröké, akik mintha arra számítanának, hogy Damien ördögi vigyorral összedörzsöli a kezét, s azonnal tömlöcbe záratja a foglyot. Jelenleg úgy festenek, mint egy csapat macska, aki fogott egeret cipel a gazdájához, s azt várja, majd meg lesz dicsérve.
Damien azonban nem törődik velük, azon gondolkozik, hogy kerülhetett a nő ide s mit csinálhatott pont az ő kastélyuknál.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Rémisztően nagy ez az épület, olyannyira, hogy talán még tájékozódási készségeinek sem igen veszi itt hasznát. Tény, hogy építményeken belül egyébként is nehezebb meghatároznia a helyes irányt köszönhetően a halandó elme egységesítő és szimmetriára törekvő hajlamának, de talán egy-egy díszelemnek a megjegyzése a segítségére lesz, ha menekülésre állna a helyzet. Ennek az esélyei ugyanakkor igencsak alacsonyak, de még abban is muszáj bíznia, hátha valamiféle csoda folytán mégis mellé pártol a szerencse.
A kint látott, tornyok tetejére tűzött kék zászlók alapján biztos Délhez tartozik a terület, ami földrajzi elhelyezkedése miatt nem meglepő, ám legalább az jó eséllyel kizárható, hogy vámpír fennhatóság alatt áll ez a vidék. Nem tekinthető ez sem az előnyének, mivel Dél talán még kevésbé nézi el a nekromanta jelenlétet, mint az égig szökő tornyok szemfogas lakói, ám újra ki kell vernie elméjéből ezeket a bizalomgerjesztőnek egyáltalán nem nevezhető gondolatokat - még a végén meggyőződne arról, hogy lehetetlen innen a kijutása, és meg sem próbálkozik vele. Ezt a depresszív elfogadást nem engedheti meg magának.
Hamarosan véget ér a folyosókon való keringőzés, és végre megállnak egy hatalmas terem küszöbén. Minden bizonnyal valamiféle előcsarnok lehet, ahol a vendégeket szokás üdvözölni, ilyenfélére nem számítva pedig az itt tartózkodó beosztottak riadt értetlenséggel fordulnak a bejárat irányába, hogy aztán egymást közt összesúgva eltűnjenek egy másik folyosó vagy ajtó rejtekében, mintha itt sem lettek volna. A pletykás mindenükkel biztos egy-két órán belül az itt lakók mindegyike tudatában lesz feltételezhetően szokatlan bevonulásának, melytől muszáj egy mélyet sóhajtania.
Nem lesz ez így jó.
Körbenézve maga körül több katona csatlakozott a kíséretéhez az idefele tartó úton, mintha még mindig attól tartanának, hogy hatalmas veszélyt jelent bárkire is. Minden bizonnyal biztosra akarnak menni, mert távolság és idézésre szánt idő híján aligha lehet fenyegető, nem beszélve hátrakötött kezeiről és vándorokéhoz vagy koldusokéhoz hasonlóan koszos, erőtlen megjelenéséről. Talán értékelnie kéne elővigyázatosságukat, hiszen a nekromanták, míg aktívan jelen voltak Veronián, elég sok borsot törtek a kontinens lakói orra alá, de ő már túlságosan elfáradt ebben a macska-egér játékban. Már csak menni akar.
Némi csendes fecsegés után kíséretének egyik tagja rohanva távozik a helyszíről, kettesével szedve a lépcsőfokokat, és míg eltűnő alakját figyeli, elgondolkodik azon, vajon melyik tisztnek fog szólni. Kinek kell majd a csizmájáról lecsókolnia a sarat, hogy a hely birtokosához közel engedjék legalább egy rövid tárgyalás erejéig? Meglehet, hogy nem kell könyörögnie senkinek, mert még a megalázás sem lenne elég fizetség, hogy egy ilyen szívességet megtegyenek neki - inkább csak jót nevetnek szánalmas életén.
Mély levegő, még egy, s míg néha elkapja egy-egy errefele járkó, kíváncsiskodó szolgáló tekintetét, várakozik. A katonák a környezetében még mindig feszült csendben állnak, mereven bámulva őt és az elnyűtt ruháit, hátha találnak még valami fenyegetőt a lukakon át. Párszor azt is elkapja, ahogy összenézve elégedetten elvigyorodnak - biztos igazi jutalomban fognak részesülni fogvaejtői egy ilyen komoly zsákmánnyal. Ingert érez, hogy leköpje őket, de az összemosolygásuk láttán is csak egy pillanatnyi, undorodó grimaszt enged meg - még a végén indoknak találnák, hogy megüssék, noha nem bizonyultak túlságosan agresszívnak, mióta engedelmeskedik vonszolásuknak.
A lépcső tetejéről visszhangot ver néhány személy ütemes lépte - végre! -, és az onnan érkező sötételf férfi megjelenésével belső kényszerből kihúzza magát és felemeli némileg az állát nem kifejezetten azért, mert büszke lenne a tiltott tanok birtoklására, hanem inkább saját, megmaradt önbecsülése végett. Ha nem is kerül kimutatásra, az azért okoz némi meglepetést, hogy egy fajtársa közeledik feléjük a hírnöknek elszalajtott alakkal a nyomában, ugyanakkor emlékezve, hogy a tündék erdeje már évek óta nemlétezőnek mondható, ez lesz a megszokott norma - több sötételf és elf az emberi posztokon, mint a világégés előtt.
Mikor az egyik katona grófként hivatkozik a jól kiöltözött éjtündére, egyik szemöldökét felvonva fordul a fegyveres felé, majd vissza az állítólagos birtokosra, hitetlenkedésében összevont szemöldökkel. Gróf? Egy sötételf emberi uradalom területén? Mégis mióta lehetséges ez? Mennyit változott az általa ismert Veronia, mióta úgy döntött, ő nem kér többet sem a politikai helyzetből, sem az itt lakók harcából? És ezt még az előnyére se tudná fordítani, elvégre a tündék a természetes körforgásban hisznek, az élet rendjében, amit nekromtaságával jóformán szembeköp, és éppen ezért a vele szemben álló grófnak minden joga meglenne ahhoz, hogy mélységes csalódottságában azonnal kivégeztesse.
Muszáj nyelnie egyet kínjában, és már szólna, hogy valamivel esetleg védekezhessen, miszerint nem akart ártani senkinek és bármilyen nevetségesnek hangozzék, csak átutazóban van, viszont a férfi egyetlen szavába kerül, hogy elfelejtsen beszélni: a neve.
Az eddig kemény és némileg elutasító vonások fokozatosan tűnnek el, helyüket pedig átveszi a döbbenet és értetlenség. Mégis honnan tudja a nevét? Nem emlékszik, hogy bármi miatt is híre lenne, úgy tudja, a köztudatban egyáltalán nem él semmilyen információ róla. Tévedett volna? De akkor miért nem értesült még róla? Vagy esetleg máshonnan, netalán személyesen ismernék egymást?
Összevonja a szemöldökét, keresve emlékei közt azt az időpontot és eseményt, ahol egy fajtársával találkozhatott. Semmiképpen sem lehet nehéz, csak régi, mivel amióta rálépett erre az útra, nemigen járt Nebelwald területén, azon kívül pedig igencsak ritkának minősülnek a kormosképűek. Ennek köszönhetően leszűkítheti néhány személyre ismeretségének egyébként is rövid listáját - sőt, kettőre -, az egyikük egy kölyök volt, míg a másikuk, akivel többször keresztezték egymást útjaik a vámpírlánnyal, az nem lehet más, mint...
- ...Damien...? - kutatja a férfi vonásait megerősítés gyanánt, ám ahogy fürkészi ábrázatát, egyre több hasonlóságot vél felfedezni az általa említett személy és az előtte álló között. Emlékei kissé homályosak már, hiszen legalább öt év távlatáról van szó, de más nem jut az eszébe, így egyre bizonyosabb, hogy őhozzá van szerencséje.
Mit mondhatna neki? Ha elkezd szabadkozni és hadarni, csak gyanús lesz, ha nem mond semmit, megint gyanakvást válthat ki ebben a helyzetben. Hiába ismerik egymást olyan régről, mégiscsak több év van már mögöttük és mindketten biztosan sokat változtak. Vagy hát... Talán inkább Damien, szemlátomást egy jobb élet irányába, míg ő maradt a sötétben, folytatva a kihívásokkal teli, gyászos utat, amit annak idején választott.
- Elég... öhm... nagy otthonra találtál - erőlteti meg magát egy kínos mosollyal, hogy valami értelmes kommunikáció mégis kikerekedjen ebből. - Minával osztoztok rajta?


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Akkor nem bolond és nem képzelődik, tényleg ismerik egymást, hisz a nő is emlékezett az ő nevére.
Nem telhetett el annyi idő az incidens óta, amelyet felidézett, de rettenetesen hosszú időnek tűnik, ahogy belegondol az azóta történtekbe. Talán azért, mert olyan sok dolog történt. S ezek nagy része nem volt kellemes.
Bólint, és visszafogja a halvány mosolyt, ami meg akar jelenni az arcán.
Alicia egy fogoly.
- Igen, én volnék. - feleli még mindig kissé meglepetten.
A nő következő mondatára kényszeredett nevetés hagyja el a száját. Meglepően megkönnyebbül.
Nagy otthon. Így is lehet mondani. Mielőtt válaszolni tudna, érkezik egy következő kérdés, melyre az őrök szemöldöke magasba szalad, meghökkent hangok követik egymást, összenéznek és felháborodva pusmognak egymás közt:
- "Mina"?
- Wilhelmina grófnőre gondol?
- Ezek ismerik egymást?
- Hogy beszélsz, figyelj már oda!
- Hallgassatok már...
- Na de igazán szólhatna tisztelettel...
- Mégis hogy képzeli...
Damien lassan a homlokához emel három ujjat. Ez a visszafogott megnyilvánulása a mozdulatna, melyet legszívesebben végrehajtana: egy erős tenyércsattanás az arcán.
Na, ebből nehéz lesz egyszerűen kimásznia. Ráadásul órák óta nem is beszélt senkivel, csak papírokat tologatott és számokat meg betűket firkált rájuk, nincs éppen diplomáciai képességei magasfokán. Hol van Mina, amikor szükség lenne rá?
Hol lenne... valószínűleg a gyermekével az emeleti szobájában. Ahol lennie kell. - gondolja némi rezignációval.
- Ez a mi kastélyunk, igen. Mi vagyunk a gróf és grófnő. Kérem - vált át a tekintete az őrökre - számoljanak be, miért hozták ide ezt a nőt? Mit vétett?
Hangja erőteljesen semlegesen tartott. Muszáj így beszélnie, éppen elég az, hogy egy nekromanta került a kastélyba. Nincs kérdés, hiszen ott a botja és a könyve, ez egyértelművé teszi a foglalkozását. Most pedig az első mondataival le is leplezte, hogy ismerősök.
Talán a nekromanták nem a legjobbak a diplomáciában. De hát miért is lennének? A halottakkal foglalkoznak, nem az élőkkel.
Keserű gondolatainak talán az az oka, hogy jelentősen lefáradt a munkában a mai nap. És abban is, hogy nem hagyják csak úgy elmosolyodni, amikor akar. Meg hogy mindenfélét fognak pletykálni ezek után. Persze pletykálhatnak. Egy dolog mindig van, amivel védheti magát. Ő is átkos, és a grófnő is az, mégis elfogadták őket déli arisztokratának.
Igaz, hogy vámpírnak és sötételfnek születni kell, nekromantává pedig válni. De ez részletkérdés.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Ha az elmúlt percek nem kétségek közti őrlődéssel telt, most biztosan ezt tapasztalja - fogalma sincs, miként kéne vélekedjen a férfi nevetéséről, aki megerősíti feltételezését kiléte kapcsán. Igyekszik azonban döbbenetét lassacskán visszahúzni, legalább annyira óvatosan, ahogyan egy csapdákkal teli épületben tenne meg minden mozdulatot, mindeközben nem engedni arcára szökni egy feszült mosolyt. Szemöldökei ennek ellenére biztos egy pillanatra összeugranak kínjában, érzi, ám nem akar kétségbeesettnek se tűnni, még ha mindeközben egyre mélyebbre süllyed a bizonytalanságban.
Eddig abban reménykedett, hogy ember a birtok tulajdonosa, mert úgy vélte, abban az esetben könnyebben magyarázza ki magát. Azzal, hogy kiderült, sötételfet helyeztek a pozícióba, csak romlottak az esélyei, és most, hogy kiderült, még ismerik is egymást, hát... Vagy a létező legrosszabb és legkínosabb szituációba keveredett önkéntelenül is, vagy végre a kegyetlen Istennek ma éppen nincsen kedve belerúgni még egyet amúgy is nyomorult életébe, ám Damien ábrázatát olvashatatlannak ítélve nem úgy tűnik, hogy fényes kilátások elé nézne.
Némi kényelmetlenséggel néz a katonákra, akik nemtetszésüknek adnak hangot zavartan, viszont hálás is nekik, hogy elkotyogták a grófkisasszony nevét, mert a Holdra esküszve nem tudta volna felidézni a rendes nevét. Bemutatkozott neki annak idején egyáltalán Wilhelminaként? Képtelen felidézni, ugyanakkor ez nem is fontos most - megkapta a nevet, és már tudja, hogy mások társaságában kénytelen lesz ezt használni a címjelző tisztséggel, ha nem akar a jelenleginél is nagyobb ellenszenvet kivívni maga ellen. Egyszerűen nem engedheti ezt most meg magának, hiába vállalná a talpnyalás bármilyen formája helyett a száműzetést.
Mikor Damien magához veszi ismét a szót - szemlátomást elég kimerülten -, felé fordítja vizsgálódó pillantását, de nem szól semmit, tudva, jelenleg neki nem szabad. Követi így inkább a férfi tekintetét arra az őrre, akitől érdeklődik, és ő maga is kíváncsi, mennyire fogja úgy elmagyarázni az eseményeket, ahogyan azok tényleg történtek - eddigi megítélése alapján semennyire.
Az egészen felejthető vonásokkal rendelkező katona haptákba vágja magát talán tiszteletből vagy puszta megszokásból.
- Jelentem alássan, élőholtakat idézett, gróf uram! - engedi vissza a kezét maga mellé, és kisvártatva realizálva, hogy ennyiben hagyná a jelentést, méghozzá az ő csúfos hátrányára, muszáj bosszúsan beleszólnia:
- Felderítés és elővigyázatosság miatt, igen, mert egyedül utazni nem olyan biztonságos manapság - szúrja oda, próbálva ezúttal nem ellenségesen a felháborodott katona szemeibe nézni, ám ennek sikerében erősen kételkedik. Pillantása természetesen elutasító és lenéző, olyannyira beleivódott minden porcikájába ez a két kellemetlen jegy.
- Lehetőséget kerestél, hogy hátba támadj minket! - kötekedik tovább.
- És abból ugyan mi előnyöm származott volna? A páncélodat nem tudom felvenni, a fegyvered nem tudom forgatni, és még csak nem is ismerlek, így indokom sincs támadni - bök állával a vádaskodó felé, csak akkor véve észre, hogy közelebb lépett hozzá kioktatás céljából, amikor a másik oldalán lévő katona egy figyelmeztető morgás kíséretében visszahúzza őt helyére. Persze ez a válasz elhallgattatja a beszámolóért felelős egyént, és valamit még ugyan próbál hebegni, értelmes szó azonban nem hagyja el a torkát. Zavart pillantását végül inkább Damienre emeli, majd kényelmetlenségében köhint néhányat, visszakerülve ezzel a maga egyensúlyába.
- A tényen nem változtat: élőholtakat idézett! - köti az ebet a karóhoz, ezt már inkább Damiennek szánva, de muszáj látványosan megforgatnia a szemeit. Hogy bír gróffá emelt fajtársa ennyi fajankóval maga körül? Ezek rosszabbak, mint Kys és a többi bolond démon, és az már nagy szó!
- Hányótokat sebesítettem meg? - kérdi unottsággal leplezett idegességgel nézve oldalra, frusztráltan attól, hogy még mindig nem hajlandó részletekbe menően magyarázni.
A kérdése nyomán pusmogásba kezdenek a katonák, összenéznek, mintha most jönnének rá valami nagyon fontosra, méghozzá arra, hogy nem állt szándékában senkit sem megölni. Arról természetesen nem kell tudniuk, hogy nem kifejezetten azért hagyta őket sértetlenül, mert nem lett volna lehetősége megtenni az ellenkezőjét, hanem inkább azért, mert értelme nem volt. Elfogni így is és úgy is elfogták volna a létszámfölényük miatt - rosszabb esetben a helyszínen kivégzik -, gyilkossággal vagy agresszív támadással pedig nem akart rontani a sorsán. Csak annyi volt a célja, hogy elterelje a figyelmet két kísérőjéről és azok meneküléséről, amit a jelek szerint hibátlanul kivitelezett.
- Hátő... Khm... - Újabb kínos szemváltás következik Damiennel, de csak összeszedi magát. - Egyikünket sem - préseli ki nehezen a szavakat, lesütve a szemeit, mintha szégyellné ezt a tényt, de ezzel kapcsolatosan nem lehet hazudni bizonyíték híján. - De csak azért, mert erőse... - kapaszkodik egy újabb, kevésbé abszurd indokba, ám nem hagyja befejezni.
- Önvédelemből idéztem, reagálva az agresszív közeledésükre, gróf úr - vág közbe kimérten és keményen, minden igyekezetével véve át az itteni nyelvjárást és illedelmet, mert most már muszáj jobb fényben feltüntetnie magát.
- Agresszív?! - vonja fel a szemöldökét ingerülten a sovány meséért felelős katona. - Egy szelleme ólálkodott a területünkön, gróf uram, aztán, amikor azt elpusztítottuk, és megtaláltuk... - biccent ekkor a nő felé. -, még több élőholtat hívott maga mellé. Még jó, hogy megtámadtuk! - Hallhatóan feladja vagy inkább kerüli, hogy ővele kommunikáljon, bízva abban, hogy felettese jobban hallgat a harmadszorra is elhangzó, bűnösségre feljogosító érvre, miszerint élőholtakat idéz, bár ezúttal más csomagolást kap, több részlettel.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mina mélyen belefeledkezett abba, hogy egy képzeletbeli királylány és a kastélyát körülvevő varázslatos, ám pusztító erdő történetét adja át a kicsi Sebastiannak, így kicsit késve tűnik fel neki, hogy mekkora sürgölődés folyik. Egyre csak kopognak a lábak az ajtón kívül, a folyosón, őt pedig kezdi ez zavarni.
- Várj csak egy picit, kicsim - Fölkel, s kinyitja az ajtót, ekkor épp elkap egy arra járó konyhalányt.
- Adel! Mi történik itt? - kérdi enyhén karikás szemekkel, a lány pedig sebesen válaszol.
- Oh, n-nem tudom pontosan, grófnő. Valakit elfogtak, ott vannak a bejáratnál. Azt mondják, hogy egy nekromanta...
Mina megvonja a szemöldökét és arca hirtelen még sápadtabb lesz. Hívat is egy dajkát gyorsan s megkéri, vigyázzon Sebastianra egy ideig. Laza, lila öltözékét nem veszi át, csak egy cipőt kap fel a puha papucs helyett, amelyet a szobájában viselt. Ujjaival gyorsan megfésüli a haját és már siet is le. Nem tud nyugodtan mesét olvasni, ha közben holmi nekromanta fenyegeti a kastélyt...

Damien feszülten figyel, a homlokán a bemélyedés egyre nagyobb, ahogy próbája maga elé idézni az eseményeket. Sok kellemetlen helyzettel találkozott már, de ez elég magasan van a ranglistán.
Mielőtt újra megszólalhatna, látja, hogy az őrök izgatottan néznek az egyik lépcső irányába, s valóban, most, hogy visszagondol, hallott is onnan kopogást.
Egy, a szokásosnál némileg kócosabb Mina jelenik meg.
- Szép napot. Jól hallottam, hogy...
Mina szeme megakad Alicián, és ekkor neki is feltűnik, hogy valami nincs rendjén.
Damien behunyja a szemét egy pillanatra.
- Ő itt Alicia. Az emberek itt azt állítják, élőholtakat idézett.
- Nem is egyet, nagyságos asszony!
- Azt javaslom, ezt ne a bejáratnál beszéljük meg. - köszörüli meg a torkát a férfi. Sorban végignéz az őrökön. - Köszönöm a munkájukat, örülök, hogy senkit nem ért bántódás. Most mehetnek a dolgukra, innentől átvesszük.
Megdöbbent pillantások, majd elfogadás. Vállvonogatás.
- Ahogy a gróf úr gondolja.
- És mi van, ha még több halottizét idéz? - ráncolja a homlokát az egyik, megtermett szőke hajú férfi.
- Nachtraben mágus vagyok, Gilbert, ne aggódjon - mosolyog rá halványan Mina. Ezek az emberek mindig elfelejtik, hogy attól, hogy hosszú, színes ruhákban jár és az utóbbi időben legtöbbször a gyerekszobában látni, a képességeit még nem vesztette el.
- Nem kételkedtem grófnő képességeiben, csak...
- Ura vagyunk a helyzetnek- szögezi le Damien.
- És úrnője.- teszi hozzá Mina, arca pirosabbra váltva.
Damien megereszt egy félmosolyt.
- Kérem, vezessék Aliciát a tárgyalószobába. - mondja, hisz láthatóan az emberek nem nyugszanak meg, amíg nem látják, hogy tényleg nincs gond. Lehet, hogy még ha bementek a szobába, akkor is ott fognak hallgatózni az ajtónál.
Elképesztően kíváncsi bagázs.
Persze lehetne rendet tenni közöttük. De eddig ezzel bajt még nem okoztak.
A gyerekszobába senki nem megy be, kivéve, ha erre kap utasítást, és a személyes hálószobáikba, ezenkívül hadd érdeklődjenek, hadd aggódjanak. Egyszer talán megtanulják, hogy a nemesi cím csak az egyik dolog, amellyel Mina meg Damien rendelkeznek.
Az őrök engedelmeskednek is, s elkísérik a nőt Damien és egy kissé kába Mina kíséretében a földszinti folyosón továbbmenve egy Tárgyalóterem feliratú ajtóig, mely a vendégszobákon túl található. A felirathoz a betűket Mina készítette. Valamine el kellett nevezni. Odabent egy hosszú faasztal van, a falon itt nincsenek képek, ami Minának soha nem tetszett, hisz így sivárnak tűnik, de végül is ez egy tárgyalóterem lényege. A színe legalább nyugtató, mélyebb lilásszürke. A falakon viaszos gyertyatartók. Meg is gyújt párat fekete lángjaival.
Az őrök beletessékelik Aliciát egy székbe, bár már kissé bátortalanul.
- Köszönjük, elmehetnek.
Meghajolnak és még bátortalanabbul kisomfordálnak az ajtón.
Amint az bezárul, Damien nagy levegőt vesz.
- Üdv, Alicia. Rég találkoztunk. - jegyzi meg Mina. - Szóval mi is történt itt pontosan?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Úgy tűnik, Damien aligha tudja eldönteni, mit higgyen, nem is olyan meglepő módon, ráadásul földbirtokosként beosztottakkal az irányítása alatt nem hagyhatja, hogy a személyes érzései belefolyjanak döntésébe. Nem irigyli, és bár még elidőzne fajtársa arcvonásain, a mögötte lévő mozgolódásra önkéntelenül is feljebb emeli pillantását a lépcső felé. A katonák izgatottságát egyáltalán nem veszi át, nem képes rá, sőt, ehelyett csak még feszültebbé válik, felismerve az érkezőben Minát.
Talán meg kéne könnyebbüljön, hiszen a lányt kissé naiv, de igazi jótét léleknek ismerte meg, mégis jobbnak ítéli, ha idegenként kezeli - sose tudhatja, mi történt találkozásuk óta és miben változtak. Már ő is más annak ellenére, milyen mélyre beette magát jellemébe a gyász, a keserűség és melankólia, felesleges tagadnia. A naivitás ráadásul könnyebben elpusztítható, főleg egy ilyen tragédiákkal teli világban, bár megilletődött szemeiben a csillanás mégis azt sugallja, a katasztrófák ellenére neki sikerült valahogyan megőriznie ezen gyermeteg tulajdonságát.
Amikor Damien magához veszi a szót, akkor sem emeli el Mináról tekintetét, ehelyett végig a szemeibe néz, neve elhangoztával biccentve egy aprót felé, lassan és alig észrevehetően, mintha mondani akarna valamit neki, de nincs mit. Talán csak megérteni szeretné, hogy volt képes megőrizni ezt az ártatlan kisugárzást, amit ő már régen elveszített.
Végül aztán sikerül a grófra visszavezetni pillantását, csak egyetértve meglátásával, miszerint máshol kényelmesebb lenne megtárgyalni az eseményeket, ha már a jelenlegi felállás szerint ez akár órákig is eltarthat, köszönhetően a vitatkozásra való hajlamnak. A katonák akadékoskodása ugyanakkor úgy tűnik, Damient is kezdi kissé bosszantani, mivel nagy meglepetésükre - és némileg az övére is - visszaküldi őket a dolgukra, és ami el is hangzik, kifogás, azt Mina szinte azonnal hárítja. Biztos sokat erősödhetett - erősödhettek mindketten -; sokkal magabiztosabbnak és tapasztaltabbnak tűnnek, mint amiként emlékszik rájuk. Ettől egy leheletnyi mosolyt megenged magának egy pillanatra - büszke lenne? Aligha, hiszen nem ismerte őket sose olyan jól, inkább csak elégedett vagy nyugodt, hogy élnek olyanok, akiknek jobbra fordult az életük, és nem hozzá hasonlóan nyomorodtak meg, belerokkanva az önsajnáltatásba és sorozatos veszteségekbe.
Maga elé néz merengőn, arra gondolva, hogyha másképp döntött volna annak idején és nem lett volna annyira megvezethető, talán most ő is egy jobb életet élhetne. Szinte észre sem veszi, hogy elindulnak - a lökésre ösztönösen is gyaloglásba kezd, követve Damien és Minát, és míg vezetik őt a tárgyalóterem felé, a keserű beletörődés kéretlenül is kiül az ábrázatára. Mint ég és föld, vagy inkább Menny és Pokol, ha emberi metaforával akar élni, olyanok lettek ők annak ellenére, hogy ugyanolyan vándorokként találkoztak, csak míg nekik birtok és otthon jutott, addig tőle ennek a gondolatát is elvették. Irigynek kéne lennie, de a fáradtságon kívül mást nem tapasztal - már nincs ereje még jobban nyomorítani magán. Így is romokban hever.
Képtelen a környezetére figyelni, amíg végighaladnak az impozáns folyosókon, pedig igazán megérné megszemlélni az igényesen berendezett beltereket egérút híján inkább már csak gyönyörködés céljából. Szemei viszont mást látnak, mint ami előtte van, elkalandozását pedig csak akkor veszi észre, amikor nyílik a tárgyalóterem ajtaja. Arcára rögtön visszakúsznak a kemény komolyság vonásai, gyorsan elfeledve mindazt, ami ezen rövid idő alatt végigfutott gondolatai között. Nem kell őt különösebben taszigálni se a szék irányába - amint egyértelművé válik, hova kell leüljön, kérdés és hezitálás nélkül foglalja azt el. Már így is eleget lökdösték az út során, nem kell még az épületen belül is.
Hallva a katonák távozó lépteit, követi őket pillantásával, hátrafordulva, hogy meggyőződhessen, tényleg mindenki kiment a teremből. Az ajtó kattanásával lassan fordul vissza, egyenesen az érdeklődő Minára nézve, elidőzve egy darabig vonásain.
- Valóban - ért egyet csendesen, komótosan pillantva le, próbálva megtalálni a fókuszát és félretenni az újra és újra felszínre törő keserű gondolatokat. Eltelik egy kis idő, mire sikerül összeszednie magát annyira, hogy tudja, mit mondhat és mit kell titokban tartania, mert bár talán megbízhat a párosban, egyelőre jobb, ha nem tudnak Kysről vagy Halbertről. Meggyőződése, hogy társai egy ilyen helyszínt úgyse fognak ketten megközelíteni, így a helyiek tudomást sem fognak szerezni róluk.
- Utazok. Vándorlok - kezdi kissé hezitálva, erőtlenül vonva meg a vállát. - Sosem volt biztonságos az utakon, de mióta... Hogy is hivatkoznak rá... Csillagtalan éjszaka óta még veszélyesebb a környék, én pedig szellemekkel szoktam felderíteni a környezetemet, ha kockázatosnak ítélek egy útszakaszt vagy vidéket - kezdi a legelején, az alapokkal. - Ugyanezt csináltam, amikor néhány frissnek tűnő lábnyomot találtam az olvadt hótól fellazult sárban, mert nem tudtam, kik lehettek. - Annyi különbséggel, hogy ezt igazából Halbert fedezte fel. - Az első gondolatom a banditák voltak, persze a rendezettség és fegyelem, amivel kisvártatva megközelítettek, rácáfolt - enged el egy csendes, rövid nevetést, saját magát gúnyolva vele. - Nem tudtam arról, hogy idő közben valaki megkapta ezt a területet, mint birtokot, és biztonságosabbnak találtam egy magamfajtának innen megközelíteni Hellenburgot némi élelemért és védelemért. Egy kis megpihenésért. - Egyre kevésbé rejtegeti hangjából a fáradtságot, ami testtartásában is egyre inkább tükröződik; már nem csupán karikás szemei jelölik kialvatlanságát és megtörtségét, de görnyedő háta és előreeső vállai is. Nincs miért tartsa magát, de nem is lenne rá képes, hiszen most nem a démonok csoportosulásának jobbkezeként kell viselkedjen, aki a mindennapos küzdelmeket látszólag meg sem érzi. Ő most csak egy megtört lélek egy megtört élettel, aki már túlságosan erőtlen ahhoz, hogy mást mutasson Mináék előtt. Ha mással nem, legalább őszinte állapotának kimutatásával hálálja meg, hogy vették a bátorságot egy privát beszélgetés megteremtéséhez, és talán nem fogják színészkedésnek vagy a szimpátiájuk tudatos kivívásának tekinteni.
- Megtámadtak a felderítő szellemem megtalálása és elpusztítása után, mert azt hitték, ártani akarok, én pedig ösztönösen is védekeztem, mert már hozzászoktam ehhez a fogadtatáshoz, és nem akartam olcsón adni a bőröm. A túlerőt és képzettséget látva persze beláttam, hogy nincs esélyem, így meg sem próbáltam komolyabban belebocsátkozni a küzdelembe - húzza fel ismét a vállait, közönyösen engedve aztán vissza őket. - Ennyi történt - emeli Minára a tekintetét. - Tisztában vagyok vele, hogy a... foglalkozásom nem elfogadott tanokra épül, és bizonyíték híján nem is hihető, hogy az elmúlt évek során csak segítettem vele, így megértem, ha példát kell mutassatok.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Ahogy Alicia beszélni kezd, Damien még mindig határozottan áll a helyén. Mina viszont kezdene leülni... de az furán venné ki magát, ha egyikük állna, másikuk ülne. Végül úgy dönt, nem érdekli a kellemetlen érzés, ő úgyis leül. Ezután a férfi is követi példáját egy sóhajt követően. Persze, most gyakorlatilag kihallgatás zajlik. Ennek ellenére mégsem az zajlik, hiszen nincsenek őrök, és nem tervez senki ártani senkinek.
Ha nem ismerték volna korábbról Aliciát, akkor is nagy valószínűséggel sejthetnék, hogy nincs semmifle ártó szándéka. Rendkívül gyengének és fáradtnak tűnik, és nem csak a teste tűnik annak. Minának az jut eszébe, miféle gyógyteák hasznosak, amelyek fellendítik kicsit a kedvet és erőt adnak a gyenge tagoknak. Ugyanakkor az ő idejét jó pár hónapja a gyereknevelés teszi ki nagyrészt, így ezen gondolatok annyira nem meglepők...
Még mindig vándorol tehát. Amikor találkoztak, nekik már akkor volt egy biztos helyük. Igaz, hogy jóval szegényesebb, mint most - egy kis falu. Alicia viszont napról napra új fedelet kell, hogy keressen, de legalábbis valamiféle helyet, ahol álomra hajhatja fejét és valamit, amit ehet. Legutóbb sem volt éppen elhízottnak nevezhető, de most szinte mindenhol átviláglanak a csontjai világos bőrén. Nem is csoda. Minának eszébe jutnak Crispin szavai, s újból visszatér a szégyen. Hogy ők itt lehetnek, a melegben, a nagy csarnokokban, szolgálókkal teli folyosókon, rózsakerttel. Hogy nagy, puha ágyakban alhatnak. Mindig. S nem kell félniük, hogy ez bármikor megváltozhat.
Bólintanak a Csillagtalan éjszaka említésekor. Az az esemény mindenki számára sok változást okozott. Mina pislog egy kissé a szellemekkel való felderítés említésekor. Bátor - vagy talán merész - tevékenység. Bár nem északon vannak, a nekromantákat sehol nem nézik jó szemmel.
Az elmondottakból nyilvánvalónak tűnik, hogy a nő nem ártott senkinek és ez nem is állt szándékában, csak biztosra akart menni. És... nos... felderíteni.
Mina azt mérlegeli, mennyire lehet majd megnyugtatni az embereiket, hogy nincs mitől félni. Most már elterjedt az egész kastélyban, hogy fogtak egy nekromantát. Ez a szó - főleg, hogy még a hangzása is idegen - mumus a nép nagy része számára, olyan, mintha azt mondanák: démon, szörnyeteg - ellenség. Elégtételt fognak követelni, vagy pedig aggódni fognak, s felelőtlennek fogják tartani a kastélytulajdonosokat.
Mina vesz egy mély levegőt. Sokkal szívesebben folytatná Clara hercegnő és a holdmén küzdelmét a mélymocsári sárkánykígyóval. Persze Clara hercegnőnek valószínűleg nem volt olyan jó dolga; valószínűleg ő is fázott az úton, s nagyon félt is... de miközben erről mesél, ő egy meleg, puha szobában van legalább. És nem kell törődnie semmi mással, csak Sebastian csillogó szemeivel.
Vagy a csukott szemhéjával, de az sem rossz... akkor már alszik.
- Nyilván érted, Alicia, hogy az emberek miért tették azt, amit.- jelenti ki Damien. - Én hiszek neked, hogy nem állt szándékodban sennkinek sérülést okozni. De fóbikusan félnek, sőt sokan rettegnek. A Csillagtalan éjszaka óta még inkább. Az élőholtak egyike annak a csoportnak, amelyet... nem nagyon tolerálnak.
Tisztában van vele, hogy nem köteles magyarázkodni, ugyanakkor mégis szeretne.
- Ugyanakkor... az emberek is láthatták, hogy nem akarsz rosszat. Ez... jó jel. Majd beszélnünk kell még velük, valószínűleg hosszabban, tisztázni a dolgot. Ez...- halkan felnevet - ...érdekes lesz. Most már úgyis tudják, hogy ismertük egymás - húzza el a száját némileg kellemetlenül -, bár már megszokhatták a furcsaságokat. Kezdve azzal, hogy, nos... mi vagyunk itt.
Damien is megereszt egy félmosolyt.
- A szellemekkel való felderítés talán kissé veszélyes, nemde? Délen vagyunk, de a népek nagyon babonásak. Aztán ott a törvény is.
Mina is bólint párat lassan. Gondolatai máshol járnak, felidézve a múltnak azon kevés szegletét, amely alapján eldönthetné, rájöhetne, milyen is Alicia. Persze az régen volt. De mégis, ez az egyik, amiből ki tud indulni...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Fáradtan elmosolyodik Damien udvarias magyarázatára, és talán lekezelőnek kéne megélnie mondandóját, tőle inkább hangzik a beszélgetés komoly témájának felvezetéseként - vagy csak a logikájában lévő hibák kihangsúlyozásaként, nem is alaptalanul. Ha egyedül lett volna, lehet, ő maga sem folyamodik a szellemidézéshez, mint felderítő, hiszen amíg az ő szemén keresztül fürkészi a világot, addig a saját környezete teljesen elmosódik körülötte. Csak akkor lenne ennek is haszna, ha lett volna búvóhelye, persze ezen tiltott tudás fortélyairól és hátrányairól nem kell tudniuk. Jobb, ha távol tartják magukat mindentől, ami az élet körforgásának mond ellent.
- Hát... Ahol megjelenek, oda csak bajt hozok - tárja szét tenyereit a kötél szorításában, ezzel is némileg imitálva a karmozdulatot. - Bár már nagyon régóta nem tartozom a nekromanták közösségébe, és... igazából más közösségbe sem - hallgatja el a Speerspitze csapatát, mert bár a vámpírok megtűrik csapatukat területük szélén, nem kíván felesleges konfliktust hozni a csoportosulás egyébként is nehézségekkel teli hétköznapjaiba. - A helyzeten persze ez nem változtat, és bár az emberek az előbbiek után biztos elbizonytalanodtak és összezavarodtak, ám rátok, mint felelős birtokosok, semmiképpen se vetne jó fényt, ha következmények nélkül maradna a holtidézésem - sóhajt, a kötés miatt kissé kényelmetlenül masszírozva meg orrnyergét, így nézve fel aztán Damienre is a törvény emlegetésével. Első gondolata, hogy belekössön valamiként vagy gúnyt űzzön ezekből a szabályokból, amiket sokszor így is képtelenek betartatni a néppel, de az nem fogja sem őt, sem Mináékat előrébb vinni a problémamegoldásban - csak felesleges és indokolatlan feszültséget eredményezne. Ezen felül azt is be kell lássa, hogy nem Damien a hibás, hogy a törvények olyanok, amilyenek, és hogy a rendfenntartás ehhez képest mit csinál - vagy éppenséggel mit nem.
- ...tudom... - mondja végül csendesen, nem találva meg magában az erőt vagy elhatározást, hogy a régi éllel és szilárdsággal beszéljen. - Elismerem, elég kellemetlen lehet a ti pozíciótokban ez az egész, és már őszintén felkészültem, hogy a csillagos ég helyett egy tömlöc nyirkos plafonját fogom nézegetni esténként - enged el egy keserű nevetésfélét, magában hozzátéve: vagy rosszabbat. - De feltételezem, ezt ti el szeretnétek kerülni... - néz hol Minára, hol Damienre, keresve rajtuk a megerősítést vagy az ellenkezőjét, amivel megelőlegezik ingyenes, rácsfalas szállását. - ..., szóval kitalálhatunk valami meggyőzőt, ami teljesen lenyugtatja a kedélyeket, és esetleg a ti... öhm, hírneveteket is növeli a környéken...?
Nem teljesen biztos, hogy ez okos ötlet lesz, de szemlátomást a katonák bíznak Mina mágikus erejében. Ez ugyan jelentheti kitalációjuk alapját, ám mivel nincs fogása azon, hogy a lány - nő - az elmúlt évek során miket sajátított el és milyen tudás birtokába jutott, elképzelni sem igazán tudja, merre kéne keresniük a megoldást. Egy azonban biztos: a nekromancia jelenlétét valamiképpen el kell tüntetniük, méghozzá látványosan, hogy semmiképpen se férhessen kétség a köznép számára, hogy megbízható és törvényeket tisztelő vezetők uralják ezt a birtokot, akik büntetnek, ha kell.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mindkettejük számára kellemetlen látni Aliciát ilyen helyzetben. Ez egyike azoknak, amelyet kifejezetten nem kedvelnek a titulusukkal kapcsolatban. Példastatuálás. Azért tenni valamit, hogy mások megnyugodjanak. Elvárások.
Kevés olyat láttak, aki ilyen könnyedén viselte volna fogságát és ennyire átlátta volna a helyzetét. Tulajdonképp nem is kell tovább magyarázkodni, úgy tűnik, foglyuk tökéletesen megértette, miről van szó, rezignáltan veszi azt tudomásul. Ez egyfelől megkönnyíti a dolgot, másfelől még abszurdabbá teszi a helyzetet. Hiszen az lenne a feltételezés, hogy egy fogoly legyen felháborodva.
Alicia egyszerűen csak összetörtnek tűnik. Így még inkább bosszantó, hogy a katonák úgy tekintenek rá, mint aki az életüket akarná elvenni. Természetesen, ha megtámadják, visszatámad. És az élőholtak bármely válfajától szinte babonás félelemmel tartja magát távol mindenki. Ami mondjuk érthető. Minának sem a kedvence a látványuk. A létük tudata is meglehetősen zavaró, de belátható, hogy ez a sovány nő itt előttük nem úgy tűnik, mint Dél veszedelme.
- Ez volna a cél, igen. - bólogat Mina, miközben próbál rájönni, pontosan hogyan lehetne ezt megejteni. - A hírnevünk miatt nem hiszem, hogy kellene aggódnod. Hm. Aggódni. Az emberek tudják, hogy vigyázunk rájuk. Az utóbbi időkben igyekszem jelentősen kevesebb összeget költeni, nos... bizonyos hívságokra, hogy ezáltal több jusson a falvaknak, és... khm. Igen.
- A nekromancia mégis olyan dolog, melytől irtóznak, mint a mumustól. És ilyen még nem fordult elő.
- Démont már láttak erre - juttatja Damien eszébe Mina. A férfi némileg irritáltan vesz mély levegőt.
- Ez nem jelenti azt, hogy jó ötlet tetézni a bajt. Hány élőholtat is láttak az emberek, Alicia? - fordul vissza a foglyukhoz. Mina gyanakodva néz az irányába.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Kifejezéstelen ábrázattal fürkészi Minát és Damient rövid szóváltásukkal, és bár a démon önmagában neki nem jelent semmi különlegeset - mégiscsak démonok között tölti a mindennapjait -, a férfi frusztrációjának enyhe kifejeződése némi kíváncsiságot mégis kivált belőle. Szóvá azonban nem teszi, ugyanis a sötételf így is épp elég kifejező volt az elejtett megjegyzés hallatán, hogy ne akarja tovább feszegetni, és különben sem úgy tűnnek, mint akik annyira meg akarnák osztani az esetnek a részleteit előtte.
A kérdésre némi késlekedéssel válaszol, először nem is igazán tudva felfogni, hogy neki szánták, ám végül kikergeti elméjéből a halványan megjelenő teendők listáját, amik őt fogják várni, ha visszaér a táborba. Ha lesz lehetősége visszatérni a táborba.
Tekintetét maga elé vezeti, ahogy megpróbálja felidézni az elkapása előtt történteket. Sajnos túl megszokott már a számára, hogy a kisujja megmozdításával szolgálatába állíthatja a nyugalomra vágyó holtakat, akiket manapság napi szinten szólít maga mellé, hogy a főhadiszállásként funkcionáló épület javításaiban részt vegyenek legalább alapanyagokat hordókként, vagy éppen egy új árkot ásasson velük, ami rejtekhelyként szolgálhat az éjszaka szörnyei ellen. Minduntalan annyit idéz, amennyit kell és amennyit tud, és éppen ezért ködös most is, hányat hívhatott önmaga védelmére - mert már nem számolja egyáltalán.
- Hármat - mondja végül, amint némileg tisztulnak előtte a gyorsan lezajlott események. - Két csontvázat és a szellemet. Többre szerencsére nem volt sem időm, sem lehetőségem - néz Damienre. - És meglehet, hogy ez nem túl érdekes, de talán segíthet, hogy ezek alapvarázslatok a nekromanciában. Esetleg, mint mágiában jártas, neked hihetnek ezen a téren is - tereli tekintetét Mina irányába. Szemöldökei aztán elgondolkodva ereszkednek lejjeb, majd vonja őket össze, ahogy lassacskán megformálódik elméjében egy ötlet. - Talán annyira alapvető, hogy el is vehetnéd tőlem... - mondja csendesebben állához emelt kézzel, csak elejtve a mondatot, hiszen még ő maga is mérlegeli, ez mennyire lehetne hiteles egy egyszerű ember vagy vámpír számára, akik nem konyítanak egyáltalán a mágiához, és pusztán a hétköznapokban élnek egyszerűen.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mina aggodalmasan ráncolja a szemöldökét. Damien tekintete elgondolkodó.
- Elvenni? Olyat nem tudok. Le tudnám másolni, de... - Próbálja leplezni az enyhe iszonyt, melyet érez, mikor arra gondol hogy élőholtakat hozzon a világra. - Erre még sosem gondoltam, hogy ilyet tegyek, őszintén.
Damien szusszan egy párat, mire Mina oldalra fordul és kissé méltatlankodva próbál rájönni, hogy mi olyan vicces. A férfi hamar észreveszi a vádló-kérdő tekintetet és magyarázatot is ad.
- Csak még mindig vicces, mennyire nem veszed észre néha, mire használható, amire képes vagy.
- Szóval élőholtakat kellene idéznem? Az mégis kinek volna jó?
- Nem ezt mondtam, ez csak egy példa volt. De halkabban - mondja ő is egy fokkal csendesebben. - Elise vagy Greta vagy akárki könnyen lehet, hogy az ajtónak lapul és épp hallgatózik - húzza kényszeredett mosolyra a száját. Picit úgy érzi magát, mint sok-sok évvel ezelőtt. Minden bizonnyal azért, mert egy olyan van a jelenlétükben, aki egy sok-sok évvel ezelőtti, valamiképpen előző élet része volt...
Mina elpirul. Ez valóban egy eshetőség, de már nem képes mindig odafigyelni, hogy mikor ki hallgatózhat... Elég kíváncsi népség az itteniek, meg kell hagyni, talán ennek oka az is, hogy sosem kaptak durva büntetést ezért. De máshol mások másoktól úgyis kapnak. Ebben a kastélyban legalább ne legyen ilyen.
- Tudsz még valamit - kezdi Damien ismét Minára nézve, aki újból érezni kezdi a szorítást, az ismeretlentől, és a sejtett ismerttől való félelmet a gyomrában... Nem is kérdez, csak megemeli a szemöldökét kétkedően. Damien folytatja. - El tudod felejttetni velük Aliciát.
Mina szemei kikerekednek, arca pedig egy pár pillanatra kifejezéstelenségbe fagy. Meglepi, hogy Damien sokkal kevesebb aggodalommal említette ezt meg, mint tehette volna. Tudhatná, hogy Mina gyűlöli azt a varázslatot. Egyetlenegyszer használta csupán, akkor is az illető saját kérésére. Egy olyan ok miatt, melyet be tudott látni, mely a jó felé vezetett nagyjából minden résztvevő számára...
- Azt beszéltük... kijelentettük többször, hogy nem tévesztjük meg az embereket, nem hazudunk nekik, mi nem... mi nem vagyunk olyanok... - Picit szédülni kezd, pislog párat, hogy kitisztuljon előtte ismét a világ, mely hirtelen tele kezdett lenni sötét pettyekkel. Légzése gyorsabb lesz és picit nehézkes.
- Senkinek nem fog ártani. Alicia nem ölt meg senkit az élőholtjaival, az emberek nem fognak bolondnak tartani minket, és nem fognak félni attól, hogy egy nekromanta garázdálkodik a környéken. - sorolja a férfi az érveket, Mina pedig csak becsukná a szemét és igazából kicsukná az egész világot. Mindig ilyesmire kényszerül. És a legrosszabb az egészben, hogy Damiennek tulajdonképpen igaza van. Hiába rühelli a gondolatot minden porcikája, ezt el kell ismernie.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Nem fogalmazott elég tisztán, pedig nagyon kellett volna, hogy a páros számára is teljesen nyilvánvalóvá tegye, miben gondolkodott ténylegesen: egy hamis előadásban. Igaz, hogy nem a színészi tehetségéről híres, és éppen ezért alig tudna bármit is hitelesen eljátszani, de másban nem látja a kiutat, ami ne lenne ennél is mesterkéltebb vagy bonyolultabb. Közreműködés esetén bevonhatná Kyst is, Voile biztos valahol a környéken tartózkodik, és rajta keresztül tudna üzenetet küldetni ahhoz a szénakazal démonhoz, ám nem hinné, hogy ez lenne a helyes megoldás - még többeket bevonni, amivel csak még átláthatatlanabbá válhatnak dolgok.
- Nem... Nem éppen arra gondoltam, hogy le kéne másolni - ráncolja homlokát kissé tehetetlenül, azt meg már csak magában teszi hozzá, hogy fogalma se volt arról, Mina is képes a varázslatok koppintására démontársához hasonlóan. Kisvártatva viszont az is kiderül, hogy egészen más igék is elérhetőek a vámpírlány számára, az ezt fejtegető beszélgetést pedig visszafogott figyelemmel kíséri. Tekintetét hol Minán, hol Damienen tartja attól függően, melyikük beszél, noha a hallgatózás lehetőségének felemlegetésével hátranéz a válla felett. Tényleg tennének ilyet? Ugyanakkor... Mináék nem feltétlenül a szigorukról híresek, ez hamar egyértelművé vált.
Damien suttogására néz csak vissza pillanatnyi merengéséből, szavai nyomán azonban legalább annyira elkerekednek karikás szemei, mint Mináé. Elfeledtetni? Őt? Annyi személlyel? Ez nemhogy kimerítő procedúrának ígérkezik, de még morálisan is megkérdőjelezhető - legalábbis az átlagos vagy normális értékrenddel bírók számára, és lévén, hogy ő már régen nem ebbe a kategóriába tartozik, szemrebbenés nélkül képes lenne megtenni. De a helyszín birtokosai? Ők szemlátomást nem tévelyedtek egy olyan útra, amelybe hosszútávon beletörik a lélek, és bár Damien hozta fel az emléktörlés ötletét, továbbra is érződik rajta, hogy a puszta jószándék vezérli - és az, hogy talán nem érzi igazáán az ilyen varázslatok súlyát. Végeredményben azonban talán tényleg ez a legjobb megoldás, hiszen még csak az a veszély sem áll fenn, hogy ámokfutásba és vad élőholtidézésbe kezdene. Ráadásul nem lesz belső feszültség és nyugtalanság az itt élők számára, nem lesz az emberek tudatának mélyebb szegleteiben sem az, hogy valaha egy nekromanta járt ezeken a biztonságosnak állított földeken. A jelenlegi életviszonyok mellé egyáltalán nem hiányoznak az ehhez hasonlatos külsős problémák, ugyanakkor Mina lelkiismeretét sem akarja terhelni, akinek feltételezhetően épp elég kellemetlen döntést kell meghoznia napi szinten.
- Nem hiszem, hogy lenne jogom ilyet kérni tőletek - mondja csendesen, emlékezve az esetleges hallgatózók jelenlétére. - És még ha egyet is értek Damien felvetéseivel és meglátásaival, ez... Ez egy nagyon nagy felelősség, és azt hiszem, a lelkiismeret tisztasága többet ér ennél - fürkészi a vámpírlányt, akinek ha elkapja a pillantását, igyekszik megtartani azt. - Szóval ne érezd kényszerítve magad. Ha nem tudod megtenni, maradhatunk a tradicionális megoldásoknál, és bár a börtönkoszt hallomásból nem szokott sok lenni, valószínűleg még így is több, mint amit mostanában ettem - enged el egy kesernyés mosolyt. Meglehet, hogy most maga és az eredeti célja ellen beszél, már nem tud rávetemedni a manipulációra olyan egyénekkel szemben, akikben még látja a jóakaratot. Kevés is van belőlük, és igazság szerint már nincs meg benne a régi ambíció, amivel bárkit képes lett volna maga alá taposni, hogy ő feljebb kerülhessen.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Damien elgondolkozva nézi Aliciát, nehezen tud jelenleg elvonatkoztatni attól, hogy mi okból is ül itt velük egy tulajdonképpen tárgyalóteremben. Nem gondolta volna, hogy tiltakozni fog a vámpírmágia ellen, ráadásul lelkiismeretre hivatkozni. Nekromantához képest igen figyelmes, jut eszébe, de aztán az is, hogy egészen ezelőttig nem ez volt az, ami alapján gondolt rá...
De az emberek ez alapján fognak, akármi is történjék.
Szorult helyzetek. Az, amiből a nemeseknek kijut bőven. Másféle nehézség ez, mint az út porában kutyagolni és éjről éjre küzdeni a szállásért és ételért, de nehézség.
Mina érezhetően aggódik és kellemetlenségében inkább a földet nézi, mint a körülöttük levők arcát.
- Nincs nagyon tapasztalatom ebben a börtön-dologban - jegyzi meg, mire Damien nem tud visszafogni egy halk nevetést.
- Nem volt még foglyunk. Általában kisebb ügyekkel jönnek ide, vagy ha nagyobb, akkor helyszínre kell küldeni embereket, vagy mi megyünk ki, és ott intézzük el. - magyarázza a férfi. Talán vissza kellene fognia a széleskörű hozzászólásait? Hisz Aliciát mit érdekelné, hogy vezetik az ügyeiket? Épp arról tanácskoznak, milyen büntetést fognak kiszabni rá.
Mina megszólal ismét.
- Talán, ha be lehetne bizonyítani, hogy nem volt ártó szándékod az élőholtakkal.
Damien oldalra fordítja a fejét s ránéz. - Amilyen szépen hangzik, hogy teszed meg? Az elméjét nem tudják olvasni az emberek. Ilyet nem lehet bizonyítani. A törvény pedig megint más.
- De talán... hm. Nem tudódhatna ki széleskörűen. Abból pánik lenne. Meg kellene értetni azokkal, akik látták, hogy nem jelent ez másokra fenyegetést. Talán, ha elmondanád nekik, hogy mi is az az ok, amiért kitanultad az élőholtak idézését...?
Mina csak sorolta jobbára az agyába ötlő gondolatokat, a végére azonban elhalkul, mert rájön, hogy a legutoljára feltett kérdésre ő maga sem tudja a választ...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.