Azonnali Játék: Váratlan helyzetek

Fejfájásra ébred, és erre enyhén összeráncolja homlokát. Ez a kellemetlen érzés igencsak rossz hangulatot tud teremteni, és Alicia esetében sincs másként: kissé morcosabb az átlag kedélyéhez képest. Mindamellett arról sincs fogalma, jelenleg merre van, valamint hogy mi történt vele az utóbbi pár órában, így csak fokozódik elégedetlensége, még ha ez nem is látszódik meg rajta túlzottan.
Csak egyik szemét nyitja ki, hátha az így megpillantott környék egy kis részlete valamit segít a visszaemlékezésben, de a ketrec nem épp a legvártabb hely, amire gondolt. Emlékezetében közt van egy hatalmas üresség, amit nem ártana kitölteni, de az első felszínes vizsgálódással nem jut semmire - nincs semmi, ami elárulná, hogy került ide, meg hogy egyáltalán hol van. Felettébb zavarja a tudatlanság.
Mivel nem került ezzel előrébb a megoldáshoz, így behunyja szemét, hogy hallgatózzon. Megpróbál csak arra koncentrálni, de ekkor végigfut a hátán a hideg, és csak ennek következtében tudatosul benne, hogy ruhák nélkül fekszik. Azonnal felszalad erre a szemöldöke értetlenségében, és elképzelése sincsen, mégis minek kellett a ruhákat elvenni. Semmi különleges nincs bennük. A fegyvert még megérti. Viszont a kérdés, ami fontosabb: ki vette el tőle mindezeket? Tulandonképpen mi is a jelenlegi felállás?
A hangokból sem nagyon tudja megmondani, merre lehetnek, vagy hogy mi lehet a cél a - feltételezhetően - elrablásával, de van egy rossz sejtése ezzel kapcsolatban. Néhány perc eltelik így, majd mozgolódásra lesz figyelmes, de nem reagál rá. Csendben fekszik tovább, és mivel nem történik semmi, végül úgy dönt, ideje lenne megmozdulni, mivel nem úgy tűnik, mintha egyedül lenne - tekintve a korábbi mocorgást, amire különösebb figyelmet eddig nem szentelt, most viszont érdemesnek tartja megtudni, minek is a forrása volt. Megfordul hát, és figyelmét a vörös tincsek azonnal magára vonják. Mindig is különös hajszínnek gondolta, talán kissé természetellenesnek is, de pont ő gondol ilyesmire?
Gyorsan végignéz rajta, és figyelembe véve, hogy ő is anyaszült meztelen, akárcsak Alicia, arra a következtetésre jut, hogy ő is egy fogoly. A sápadt bőrű nekromanta lassan felkönyököl, majd ülésbe kényszeríti magát, és hiába sajog a feje, nem nyúl hozzá. Szokatlanabb neki, hogy nincs rajta az a hatalmas maskara, amit máskor mindig érez bőrén, aminek máskor mindig érzi számára megnyugtató súlyát. A hideggel semmi különösebb baja nincsen, egy ideig teljesen elviselhető, de nem szívesen mutogatja testét. A bebugyoláltság sokkal jobban tetszik neki.
- Látom magadhoz tértél – szólal meg a lány felé fordulva, meghallva Alicia mozgolódását.
- Egy ideje ébren vagyok - néz most már alaposabban és látványosan körbe, mint előtte, de ez sem mond neki sokkal többet. Az őrt egyelőre nem veszi észre, mivel a lány kitakarja azt a területet.
Pillantása ismét a vörösre terelődik, és egy darabig ott is nyugszik.
- Nem úgy tűnsz, mintha megijedtél volna a helyzettől, bár nem ez a lényeg, hanem hogy valahogyan kijussunk innen. Nem szeretném tudni, hogy mire kellenénk – folytatja a fecsegést. Alicia nem zavartatja magát, teljesen figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, és nagyjából felméri a helyzetüket.
- Neked van valami jó ötleted? – jön is a kérdés, amire a nekromanta nem igazán várt.
- Egyelőre nincs - áll fel, és ahogy lép egyet, vöröske kijjebb kerül látóteréből, és így észreveszi a sötételf őrt. Összeráncolódik szemöldöke, és a helyzet még több kérdést megkíván maga után. Sötételf miért kapná el egy fajtabelijét? Végül is ha ennyire egyértelmű lenne, hogy nekromanta, talán nem csoda, viszont ha valóban tudnák, akkor inkább kivégezték volna, és nem hurcolták volna idáig.
- Ha valamivel ide tudjuk csalni... Nem tudsz használni valamilyen mágiát? — Alicia ekkor ismét nem figyel túlzottan, helyette valamivel közelebb lép a ketrec azon oldalához, amely a legközelebb van a sötételfhez. A kérdést magát is csak akkor hallja ki a beszédből, amikor a másik a végéhez ért, és mivel fölösleges, érdemtelen szócséplésnek hitte az elején, kell némi idő neki, mire összerakja az egy mondatot abból a pár szóból, amit akaratlanul is megjegyzett. A válaszadás első fele így kicsit sántít, még ha ez nem is tűnik fel elsőre.
- Igen. Idézek, méghozzá csontvázakat - néz a lányra. Újabb rövid idő kellett ahhoz, mire ezt ki tudta mondani, hiszen ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy megoszt másokkal. Minek kéne bárki tudtára adni foglalkozását? Semmi jó nem származik abból.
- El tudja intézni az őrt?
Bolond kérdés, bár ami ennek hatására felmerül a nekromantában, nem épp butaság. Arra nem ártana figyelni, ha megidézi, akkor az őr látókörén kívülre kerüljön, valamint az sem lenne szerencsés, ha elkiáltaná magát, ezzel a közelben lévőket idevonzva. Ha nagyon optimista akar lenni, akkor a vörösnek semmi baja nem lenne a későbbiekben emiatt, viszont Alicia nagyon megsínylené, elvégre ő az idézgető nőszemély, akit jobb távol tartani másoktól. Azonban a másik lehetőség is fennál: ha ezek a sötételfek barbár módon mindenkit kivégeznek, akik rájuk támadnak, akkor viszont aligha élhetik túl.
- Mérgezett fegyverrel? - vonja fel egyik szemöldökét kissé elvárón. Ennyiből nyilván kitalálja a lány, hogy a csontváz nem egy szimpla hulla, hanem használható hulla. Ezzel a visszakérdezéssel nem éppen azt akarja kihangsúlyozni, hogy buta lenne a másik, csupán hogy érti-e az ezzel közölt tényt.
- Ne nézz így rám, íjász vagyok – tárja szét ekkor karjait, és ezzel meg is győzi Aliciát, hogy neki nem szabad apró, könnyed rejtvényekben beszélni, mert azt is másképp értelmezi.
Visszafordul a célszemélyhez. Összeszűkített szemekkel figyeli annak környezetét, és bár bot nélkül nem épp kellemes a varázsolgatás, most azért próbát tesz szabadságuk… szabadsága érdekében. Koncentrálni kezd, és a derengéssel a csontváz is lassan megjelenik, kezében egy kardot tartva, melynek pengéje mérgezett. Nem mintha jelen esetben annyira számítana utóbbi a különlegessége, mivel tervei szerint nem lesz rá szükség.
A csontváz az őr mögött jelenik meg, aki úgy tűnik, meglepően gyanútlan. Szinte már szégyent hoz a saját fajára… Viszont ennek köszönhetően könnyű prédának is bizonyul, így az idézett lény meglendíti a kardját széles ívben, és a penge a férfi teste elé kerül, de ezzel még nem okoz sérülést, majd az ív folytatásaként a penge a torkába mélyed. Itt már nem lesz kiabálás.
- Mennyi idő kell a méregnek? – tesz fel a lány egy már teljesen lényegtelen kérdést.
- Szükségtelen tudnod, halott - közli hidegen a tényt, és ahogy a csontváz elemeli immár véres pengéjét, az őr holtan esik össze. A torkára mért váratlan csapással széthasította a finom bőrt, és az egész ottani terület roncsolódott. Ha valamilyen csoda folytán mégis túlélte valahogy, csak elveszítette eszméletét, akkor sem örülhet sokáig: nagyon gyorsan hagyja el a vér a testét, így ebben az elvérzéses halál garantált, ami még a méreg hatása előtt végez az áldozattal.
Most, hogy az őrproblémát megoldották, ideje a kulcsot keresgélni, amit Alicia a csontvázzal csináltat. Nem kell sokat kutakodni, mert ott van az őr övén a fémkarika, amit az idézett lény ügyetlenkedve vesz le a bőrdarabról. A csörgő fémet odaviszi gazdájához, aki ezt átvéve azonnal próbálgatni kezdi a karikán lévő kulcsokat, azonban az eddigiek, amelyeket berakott a zárba, nem engedték őket szabadon. Azért reméli, nem az utolsó lesz az, ami az ő ketrecükhöz való.
- Sokáig szerencsétlenkedsz?
Ez az a kérdés, amit nem feltétlen kellett volna feltenni. Megáll, nem folytatja a próbálgatást, és szinte érezhető a jellegzetes vihar előtti csend, azonban amikor a vörösre néz, egyáltalán nem látszódik semmi a nekromanta arcán.
- Akkor csak tessék - nyújtja át a karikát, persze úgy, hogy elválasztja egy véletlenszerű helyen a kulcsokat, ezzel elintézve, hogy ne tudják, mit próbáltak eddig és mit nem. Ahogy a lány átveszi tőle a csomót, Alicia a ketrecnek támaszkodik háttal, és onnan figyeli, mi történik. Szinte érzi, hogy fogolytársa is ugyanolyan szerencsétlenkedős lesz, és legalább ötöt ki kell majd próbálnia, ami viszont most történik, már-már bosszantja: elsőre megtalálta a megfelelő kulcsot. Nem sok híja van annak se, hogy arckifejezése a megszokott hidegségből valami másra váltson. Talán egy ideg rándul meg arcán egyszerű jelként, hogy nem kifejezetten tetszetős a számára ez a fajta fordulat, viszont így egy újabb problémát oldottak meg.
Megvárja, míg a vöröske sétál ki előbb, hiszen ő van most az ajtónál, majd követi ki, a ketrecen kívülre.
- Baj van? - érdeklődik, amikor a másik hirtelen megáll és visszapillant, bár nem mintha annyira foglalkoztatná a válasz.
- Csak néztem, hogy jössz-e. Mondjuk melyik épeszű ne élvezné a szabadságát? — felelt így a fejrázást követően. Alicia nem válaszol a költői kérdésre, helyette inkább témát vált, fontosabb dolgokra felhívva a figyelmet:
- Ideje előkeríteni a holmijainkat - és ezzel már indul is körbe nézelődni, hogy megtalálja ruháját és felszerelését, a csontváz pedig eltűnik, mivel nincs rá szükség. Fölöslegesen nem pazarolja rá az energiáját, arra még bizonyára szükség lesz a nap folyamán.
A ketrec környékén sajnálatos módon nem talál semmit, ami az övék lehet, így kénytelenek a tábortűz felé venni az irányt. Gondolatban kissé húzza a száját, mivel nem egy nagy lopakodó, és nekromantasága sem abból áll, hogy halkan lépdel — akkor inkább elbújik egy olyan helyre, ahonnan figyelheti és kezébe veheti az eseményeket. Ilyen indokkal ő egyelőre hátramarad, egy olyan helyet talál magának, ahol nem veszik észre, és onnan keresi tekintetével a botját. Amint megvan, már indulna is, viszont még kivárja a megfelelő alkalmat. A vörös lány vele ellentétben azonnal cselekszik — biztosan túlbuzog az önbizalomtól, bár a kialakult verekedés előnyére van, és talán ennyit mondhat szerencséjének.
Szinte fáj látni, hogy egy-két fajtársa ilyen mélyre süllyedt. Rendben, a nekromantaságnál mélyebbre aligha lehetne ereszkedni, de attól még úgy tekint rájuk, mint akik fertőzöttek és undorítóak. A tény, hogy valaki még a tűzbe is beleesett, a ruhája pedig lángra kapott, csak bizonyítja alacsony intelligenciájukat. Nem szokása saját fajtájáról ilyeneket gondolni, de ezek rászolgáltak erre, és míg a lángra lobbanttal foglalkoznak, óvatosan, de viszonylag gyorsan elindul a fegyverekért, felkapja a botját, és ha már a másik íjász, akkor egy íjat és egy tegezt is mellé, tele nyilakkal. Fogalma sincs arról, mégis melyik felszerelés lehet az övé, csak felvette azt, aminél úgy érezte, a lányé lehet, és amint megvan a felszerelés, megkeresi pillantásával a másikat, akinek biccentésére egy válaszbólintás érkezik. Ellenőrzi az utat, amit meg kell tennie, és meggyőződve annak biztonságosságáról, megindul a jelzett irányba.
Távolabb volt, így valamivel később is érkezik meg a vörös által kijelölt helyre.
- Megérzés, vagy csak felkaptál egy íjat meg egy tegeznyi nyilat a botod mellé? – fogadja így a nekromantát, aki átveszi a felé nyújtott ruhadarabokat.
- Azt leszámítva, hogy korábban említetted, hogy íjász vagy, fogjuk rá a megérzésre - felel közönyösen, és átadja a lány fegyvereit. Botját és könyvét lerakja, míg a másiktól kapott ruhát magára ölti, utána felszerelését ismét kezébe veszi, indulásra készen állva.
- Arra láttam kikötve lovakat - mutat el az egyik irányba, Alicia pedig arra fordul, majd meg is indul abba az irányba egy szó nélkül. Megállításánál a lányra pillant közömbösen, aki ezt követően célba veszi az őröket, és a lehető legpontosabban le is lövi őket. Ha nagyon gonoszkodni akarna, ami most kitelne belőle ilyen morcos állapotában, lassú tapsba kezdene, kifejezve “elismerését”, azonban ez most elmarad. Mihamarabb el kéne menni innen, mert még a végén elkapják őket, így fölösleges vitatémának nincs már helye.
Az őrök sikeres leszedése után az egyszerűbb megoldást választja: egy nyergelt lóra ül, mivel aligha bírná rárakni a paripára a tárgyat bénázás nélkül. Egész végig csendben van, csak a szinte egyszerre történő megindultukkal jövő patadobogás töri meg a köztük lévő némaságot. Nem volt túl jó ötlet azonnal vágtába ugratni a jószágot, mivel úgy tűnik, barátaik meghallották, és nem voltak restek ahhoz, hogy elinduljanak az elkapásuk céljával.
Alicia még Nebelwaldban leválik a vöröskétől, egy darabig halad a lóval egy teljesen más irányba, majd lelassít, megállítja a paripát, és hallgatózik. Nem úgy tűnik, mintha őt követnék – az íjásznak ezek szerint az összessel meg kell birkóznia, akik a nyomába eredtek. Nem aggódik érte több okból sem: részben azért, mert egész jól kezelte a bezártságot, túlélte a szökést is, így ez már nem lehet számára buktató. A nekromanta viszont kevésbé bírja a lovaglást, jobbnak látta a gyors leválást.
A lovat megindítja egy kényelmes tempóba, és üldözők nélkül békésen folytathatja egyelőre céltalannak tűnő utazgatását.

* Nem győzöm minden nyitásomban emlegetni, hogy a dalnokokat néha tényleg furcsa helyeken találja meg a reggel, hol ruhában, hol nem. Jelenleg az a helyzet áll fent, amikor éppenséggel igenis nincs rajta semmiféle öltözék. Ez általában örömre ad okot, de jelenleg talán ez nem feltétlenül mondható el, mi több, a hideg arra utalhat, hogy vagy egy hullával hált össze, vagy valamilyen fagyos földön fekhet. Kissé számlálva arra a következtetésre lehet jutni, hogy mindkettő egyenlő elképzelhető, de legalább annyira nevetséges. Akármi is legyen, most roppant hideg van, s még annál is zavaróbb hogy fel kell ébrednie arra, hogy dulakodás van, s doromboló atya valami Jóskát keres. Nem szereti ezt a hangot, utolsó találkozásukon kellőképpen konstatálnia kellett, hogy néha az úr jámbor szolgái annyira nem is jámborak. Mindeközben persze arra is érdemes rájönni, hogy feje pokolian sajog... A tegnap már csak homályos emlék, valahol Nebelwald mentén ihatott egy faluban s ahogy pityókásan elment sétálni, valaki leüthette. Ez persze mind csak elképzelés, de a fején tátongó felszakad bőr, s haját erősen húzó megszáradt vér egészen jól támasztja alá a feltételezést.
- Válaszolj, fiam! Egyben vagy?
- I... iigen
- Jól van.
– Hol vagyunk? Mi történt? Miért akart... bántani, hiszen én... Nincs rajtunk ruha.
- Egek, mi a frász folyik itt.
* Fejét kissé megemeli, képes immáron megvizsgálni a területet, s egészen sajnálatosan kell konstatálnia, hogy roppant kemény este lehetett ez, mert meztelenül megkötözve van két másik férfi és egy hulla mellett. Tapasztalt ember, nem is kérdéses, de EZ még éppen kimaradt a könyvéből, s valahogy nem is nagyon sajnálja, hogy ez a helyzet. Vigasztalást csak az jelent, hogy nem fáj a segge, így talán van más magyarázat, mint mire először jutna a nyárspolgár.
- Atyám... Jól sejtem, hogy mi már ittunk pertut? * Fejét megvakarva igenlően reagál a gyermeknek, aki látszólag némi sokban van* - Meztelenek biza, kormos testvér.
- Hallgass! *Int az atya sebesen a diák fele * - Lemászott hozzánk, hogy a kedvét töltse veled. Most töltheti a pokolban azzal, amit ott talál! * Feje immáron Lloyd felé fordul, bár nyilván részére nem szidás jár ki * - Meg, meg, elf. Hogy kerülsz ide?
- No, erre csak annyira tudom a választ mint te magad. Pokolian fáj a fejem, szerintem kaptam egy jó kis búraropogtatást valahol útszélen. * Arcára valamilyen mosoly féle szalad fel, nem is kérdőjelezi meg igazán a tényt, hogy rögtön kelte után azonnal megölt már egy sötételfet Norven* - Kemény ébredés, látom máris akadt dolgod.
- Azt hittem, ha találkozom velük megmentenek... Hiszen közéjük való vagyok. * Ezen a ponton szegény Lloydnak fogalma sincs miről van szó, de azért biztos átérzi a fájdalmat. – Látták és mégis bedobtak ide.
- Nem az dönti el, hová tartozol, hogy mi vagy, fiam* Emellett persze az atya meglepően kedves oldala is érdekesen hat* Inkább az, hogy ki vagy. Ne hagyd, hogy ezt elfeledtessék veled! Most pedig táguljunk innen. * A pillantás ismét átszalad reá. * A sötételfek nem közösködnek mással. Ha ez a fajzat közülük való, a többiek is azok lesznek.
- Nem tudom hol vagyunk, de nem jutunk messze így. Ha nem kapnak el minket, akkor simán megfagyunk, s nincs kedvem hozzábújni bárkihez is... Ha már itt tartunk, szeretnék emlékeztetni mindenkit ítélkezés előtt, hogy hideg van. * Szinte érzi a magára érkező sütő rosszallást, de bármilyen mértékben is szándékában lett volna elkerülne az efféle gesztusokat, be kell vallani, hogy az utóbbi passzust már csak poénlovagiasságból sem hagyhatta ki. Mindeközben persze az is kiderül, hogy a kölök talált egy kést, s szerencsére el is vágta a kötelét. * - Kölyök, ha végeztél add ide azt a kést... Atya, ha megbíznak benne annyira, hogy bakot tartsanak, megpróbálhatok kimászni és körbenézni.
- Azt sem hagyják feledtetni velem, hogy ki nem vagyok!
- Elhallgass, Jozef! Ráérsz ostobáskodni, ha a bőrünk elkerült a vásárról! Tetszik vagy sem, nem kellesz nekik!
* A fiú végül maga nyesi el kezére kötött privát ketrecét. Kezébe ismét jóindulatúan áradhat a vér, kimondhatatlanul jó érzés újra érezni a dübögő érverést az ujjakban, s ezt megünnepelvén végigdörzsöli a csuklóját, ami úgy igazából azért is jóleső, mert ugye igen kezdett lefagyni *
- Én is mehetnék. Engem könnyű feltolni és kinézetre ugye, nincs különbség.
- Szó sem lehet róla! * Szerencsésen a jó öreg Norven is megszabadult végre a kötelektől, s csuklóját törölgetve most már csak pucér * - Még csak gyerek vagy! Nem mehetsz sehová egyedül.
- Nem vagyok már gyerek! Elbírnék velük. És surranni is jól tudok, de csak tessék. * Kezébe azonnal egy kés kerül, ez nem rossz dolog, bár kérdéses, hogy fog-e egyáltalán érni valamit, sose volt jó bugylibicskázó * - Szerintem világítasz majd közöttük, mint egy lámpás.
- Valóban, túl veszélyes. Most legrosszabb esetben eladnak valamilyen embertelen földre rabszolgának, de ha megneszeik hogy szökünk, akkor oda kapunk szúrást ahol érnek.
- Öltözz fel a ruháiba... A köpenyét hagyd meg a fiúnak, mielőtt teljesen kihűl. Aztán légy óvatos! Úgy érzem, nem sok időnk van.
- Vedd csak magadra a köntöst Atyám, én nem fázok, te meg már lila vagy.
- Válogasd meg a szavaidat, ha hozzám beszélsz! Felveszed a köpenyt és befogod a szádat, amíg szépen mondom! Gőgös kis taknyos vagy. Ezzel se bírtál itt! Húzd meg magad, és imádkozz, hogy ne találkozz többel!
* Jó nagyot csattan az atya keze, a fal adja a másikát s le is huppan tőle a gyerek. Na biza ezt ő maga nem igazán kérte, vagy a kérdés kedvéért fogadta volna el, de szerencsére nem is nagyon érdemelte ki, míg a taknyos igenis puffancs egy kissé. Nem irigyli véletlenül se az öreget efféle édes teher miatt, bár azért a történetet meghallgatná, hogyan is került mellé egy fiatal kormos.
- Egyenlőre körbenézek, talán az lesz a legjobb, ha idecsalok valahogy egy őrt, hogy valami baj van. Nem jutunk semmire, ha csak vakon elkezdek keresgélni, hogy mi merre.
- Kapsz egy fertályórát, elf. Azután magam is felmászom.
* Az öltözködést egy meglepően kellemes dolog volt annak ellenére, hogy kissé véres lett a ruhadarab, az ing és a nadrág ugyan kicsit bő volt rá, de mégis jóindulatúan takarta a testét, s bár a csizma meg szorította lábát, arra tökéletes lesz, hogy körbenézhessen benne. Máris jobb egy kissé a világ így, s a menekülés sincs túlzottan messze, ugyanis Norven által etetett s eltartott bak segítségével könnyeden képes kiszökkenni a gödör szélére.
/ A reklám helye, a két sztori közti részt majd mindenképpen egy élménnyel oldom meg, túl mókás az egész, hogy bele erőszakoljam ebbe /
* Szerencsére sikerült valahogy összeszednie egy flótást a gödör széléhez úgy egy fertályóra múlva ( Na meg persze Lilit is előkaparni), s ahogy beérnek, csak egy nagyobb rúgás kell tőle hogy az bezuhanjon a poklok-poklába, onnan pedig az atya már átveszi az egészet. Megszokott elegáns vallatás következik, ahol sikerül egy-két infót kideríteni, s végül szerencsésen le is fejezi, csak némi kocsány tartja helyén az elf kobakját, bár legalább nem szenvedett túlságosan sokat. Immáron a lentieknek se olyan fene nagy a hideg, s egy kis kéztartásos kisegítéssel kint is teremnek a csömörből, a Nebelwald szép, csillagokat nem túlzottan számosan tartalmazó lombos ege alá.
- Arra.
* Libben az atya keze, s nem is teketóriázik sokat, óvatos, halk léptekkel indul meg ő maga is az apa-fia páros után. Egyébként önnön részéről úgy érzi, hogy nem elég halk a járása, de igazából ilyenkor az ember érzék annyira kiélesedik, hogy a maga zümmögését is ordításnak véli, s bármennyire is hangtalan, mindent csörtetést vél majd. Akármis is legyen elérnek hát a sátorhoz, ahol is az atya segítségével szerencsésen bejárat nyílik, belépve azonnal körbekémlel, de szerencsére a tárgyak sokaságának kivételével olyan üres a helység mint az ember tárcája, s úgy egy perc múlva ki is bújik, s jelez, hogy teljességgel tiszta a levegő.
~ No akkor lant, táska, ruhák, s minden értékes ami nem csörömpöl.
* Ő maga nem jár olyan rettenetesen a keresgéléssel, felszerelése jellege egészen megkülönbözik a többiekétől, s így pillanatok alatt megleli azt, amire szüksége is van. Az eddigi ruhákat leveti magáról, halomba dobálva hagyja ott annak akinek kell, saját öltözékét pedig felilleszti, bár kopott bakancsa helyett inkább ellopja valaki más egészen pofás csizmáját... Nem fog már neki kelleni úgy se, s a fene eszi meg, ha most leállni segíteni neki! Akármi is legyen, immáron teljes menetfelszerelésben van, s még az atya vagy a kölyök előtt megindul a kijárat fele, ahonnan egy sanda félmosollyal, s egy hamiskás biccentéssel el nem távozik.
~ Szívesség megfizetve.
* Iránya egyenest a homályba viszi, be a Nebelwald közepébe. Meglepő talán, de barátok mindenhol akadnak, s Lloyd sötételf komái a veszélyes erdőség közepe fele lakoznak, ahova nem nagyon ér be, a fény, s ahol csakis a foszforeszkáló moha világítja be a világot.

Minthogy teljesítettétek a dolgot, az azonnali játékot lezárom és mindenkinek jár a keksz 100 xp. Köszöntem!