[Magánjáték] Der Ritter, das Mädchen und die Magie

Gerard szeme döbbenten állt meg a pislogásban, ahogy Suzy felé fordult. Nem az lepte meg, amit kérdezett tőle. Az, ahogy kérdezte tőle.
- Is!? - ismételte el azt a részt, mely annyira meglepte - Te egymagad járod a vidéket?!
Csak nem képzelődött, amikor az a szokatlan mágikus hullámot érezte a levegőben szállni. Ez a lány sokkal ravaszabb volt, mint az elsőre látszott rajta. Egész biztos, hogy rendelkezett valamilyen mágikus adottsággal. Máskülönben képtelenség, hogy egymaga utazhasson háborús övezetben. Gerardnak vadul kattogtak a fogaskerekek a fejében, próbálva kitalálni, vajon mi lehet a lány titka. Egy mágiaág, amit egyszerű elsajátítani, könnyű használni és praktikus. Elsőre a rúnák jutottak eszébe. Azok az ócska kövek lustábban voltak Leonál aratás hetében, de rendkívül praktikusak voltak. Elég csak előrántani egyet, és máris készen van a varázslat.

A döbbent hangra értetlenül pislogott vissza. Ez miért ilyen meglepő? Hiszen másokkal is találkozott már, akik egyedül utazva csapódtak a társasághoz, aminek a védelme alatt éppen ő is megtett egy-egy veszélyesebb útszakaszt...
- Igen - válaszolja nagyot bólintva, aztán folytatja is - Azt mond-ta a meste-rem, hogy úgy tanu-lok a legtöb-bet, ha nem uta-zom senki-vel, ha-nem mindig mások-kal ismer-kedem meg - magyarázza meg, hogy mégis hogy lehet egyedül utazni, és látszólag sértetlenül maradni közben.
Mivel ő úgy gondolja, ezzel teljesen kielégítő választ adott, nem áll meg, hanem szépen tovább sétál amerre indultak... Akár merre is...
Sőt, kicsit szaporázni is kezdi a lépteit, amikor ugyan nem közeli, de határozottan kivehető patazaj üti meg a fülét. A legjobb lesz nem látótávolságban lenni, amikor a lovas, vagy rosszabb esetben sok lovas odaér, ahol a katonákba futott...

Meg kellett hagyni, a lány tanárának különös elvei voltak, ami a fiatal elmék pallérozását illeti. Nagyon veszélyes módszer volt ez. Bár Gerard kénytelen volt elismerni, hogy volt neki haszna, nem minden ember, akivel találkozhatott volna olyan kedves az idegenekkel mint ő.
- Értem már. - bólintott egyet. Úgy érezte, nincs joga bírálni a mesterét. Minden bizonnyal ennek a módszernek is megvan a maga előnye - Mit tanulsz egész pontosan? - talán ha kiderül milyen szakmát űz, értelmet nyernek a ködös részletek is.

Örült neki, hogy nem kell magyarázkodnia, sőt, a következő téma azok közé tartozott, amikről nagyon szívesen beszél, mert megteheti ferdítés és ködösítés nélkül.
- Minden-ről a vilá-gon! - kezd bele lelkesen, ragyogó arccal - Az embe-rekről, álla-tokról, a termé-szetről, a mági-ról, a szí-nekről, a han-gok-ról...- sorolja. Nagyon boldog, hogy mindezt megismerheti, és megtanulhatja, de attól is, hogy megoszthatja valakivel. Ritka kincs neki az a társaság, amiben nyugodtan beszélhet.

Gerard pici, gyermeteg gúnnyal nevette el magát. Nem egészen erre gondolt.
- Nem, félreérted. Azt kérdeztem, minek tanulsz? - mondta, mielőtt gyorsan megjegyezte volna maga előtt a tenyerét - Na persze csak kíváncsiságból, én magam is rengeteg tudományban vagyok jártas, és hát ritka öröm egy leendő kollégával találkozni.
Bár az alapján, amit Suzy eddig mondott neki, az lett volna a legbiztosabb tippje, hogy druida...de nem, az nem lehet, a druida életmód az emberektől nagyon távol áll. Pedig hozzájuk még illett is a vándorló, kemény élet. Ekkor gondolt bele, nem ő lett volna a legkülönösebb tünde pap, akivel eddigi útja során találkozott.

Meglepődött... O... Szóval minek tanul?... A meglepettség miatt is, hogy félreértette a kérdést, és amiatt is, hogy nem kérdezték meg ezt tőle olyan gyakran, érzékelhető fáziskésésben válaszol. Minek is tanul tulajdonképpen? hiszen konkrét szakma nincs, amit majd űzni fog, vagy legalábbis szeretne...
- Tudós leszek - mondja végül, bár nem lenne muszáj, hiszen Gerard ezt ki is mondta.
Ellenben ámul rajta, hogy ezekszerint nagyon okos férfival találkozott.
- Mi az a sok-féle tudo-mány? - kérdez kíváncsian. Hátha valami olyan is van közte, amit eltanulhat.

- Micsoda véletlen! - derült fel, ahogy daliásan kihúzta magát - Magam is az volnék. Szentül hiszem, hogy a lovag elméjének éppoly élesnek kell lennie, mint a kardjának. Noha a világ számos tudományában jártas vagyok, kedvenceim mind közül a mágikus vésetek, a mechanika, valamint a költészet tana. - sorolta büszkén szívéhez legközelebb álló ismereteit. A mágián persze senki sem lepődik meg, démonként lételeme a varázsigék kutatása. Különös módon vonzódik a szerkezetek, masinák felé. Mindig is úgy érezte, a haladás a válasz azokra a kérdésekre, melyekre a mágia nem tud feleni. S valósággal csodálta a vándor mesemondókat, fogadók énekeseit, akik megőrzik, továbbadják azokat az emlékeket, melyeket a vastag könyvek nem kísérnek figyelemmel. Ez a három az, mely leginkább a szívéhez nőtt az évek során.

Vésetek... Az nem jó, hiszen nem tud olvasni... Mechanika... Az nagyon bonyolultnak hangzik... sose értette a szerkezeteket, még egy egyszerű óráét sem... A költészet... Az viszont valami egészen csodálatos dolog, és bár soha nem tudott olyan jól bánni a szavakkal, mint a krónikások, vagy a piactereken az embereket szórakoztató humoros versmondó, annál szívesebben, és lelkesebben hallgatta a költeményeket.
Néz is csillogó szemekkel Gerardra, hátha hallhat is egyet. Biztosan az is olyan varázslatos lesz, mint a zene, amit a kunyhóban mutatott neki.
Közben valahonnan a távolból számára meghatározhatatlan zaj hallatszuk. Lehetne páncélos léptek zaja, vagy valamilyen állat lábainak dobogása is, de talán csak a fák recsegnek. Mindenesetre kicsit sietősebbre veszi miatta a lépteit. Minél hamarabb ki kellene jutnia az erdőből valami biztonságosabb helyre.

Be kellett ismernie, valóban úg nézett ki, az átlag legény, akit vándorútra küldenek, mielőtt mesterré avatják. Fiatal volt, temérdek tudással a háta mögött, ám lekes, éhezett az újra, s még nem volt a háta mögött annyi tapasztalat, hogy mesternek nevezhesse magát...vagy elgalábbis így tűnt. Gerard mindig is rengeteg mindent tudott a körülötte lévő világról.
- Nem, nekem van egy kényelmes kis helyen, ahol lakhatok. Időről időre el szoktam tűnni hazolról, de van hova visszatérnem. - felelte békés, nyugodt mosollyal az arcán.
Óvatosan előre nézett. Közel s távol nem látott senkit. Azon gondolkozott, vajon egyáltalán hol akar ez a különös lány kilyukadni.
- Messze vagyunk még?

Kicsit, de tényleg csak egy egészen picikét, irigykedve nézett fel a varázslóra. Vágyott rá, hogy neki is legyen egy hely, ahol nem kell félnie, ahol nyugodtan lehet, biztonságban. Ahol várják, és ahova hazatérhet.
Ugyan akkor nagyon örült annak a rengeteg lehetőségnek, amit a vándorlás biztosított neki a tanulásra.

A hangokat hallva, és a kérdésre elbizonytalanodott... Messze? Tulajdonképpen... mindig messze lesznek ahhoz képest, hogy mennyire nagyon távol szeretne lenni a katonáktól... De a határ utáni első falu viszont annyira nincs messze... De ott meg nem maradhat éjszakára... Ott mindig sok a katona, ki tudja melyik seregből.
- Van egy fa-lu nem mesz-sze, on-nan már nem lesz baj - válaszolja végül. Nem kérheti, hogy sokáig kísérje ez a lenyűgöző varázsló, biztosan sok dolga van neki is. Ha eljut az első faluba, onnan már biztonságosan tovább tud utazni akármikor.

Erősen gondolkozott. Ez az idegen lány nem tűnt olyannak, aki me tudna magáról gondoskodni. Ahogy egyre több időt töltött vele, egyre biztosabb volt benne, hogy bár úgy néz ki akit a szél is elfújja dühében, megállja a helyét a nagyvilágban. Mégis tudta jól, bűntudata lenne csak úgy magára hagyni egy védtelen kislányt. Úgy döntött vár még egy picit. Meg akarta tudni, vajon csak a szája volt nagy a kölyöknek, vagy tényleg egymaga vándorolt.
- Egy ideje már egyfele megyünk. Nem lehet olyan messze. Azonban...nem lesz könnyű munkát találni... - próbált meg puhatolózni.

Felcsillant a szeme, csak Armaros intette azért óvatosságra, mikor a varázsló megjegyezte, hogy egyfelé mennek egy ideje. Hiányzott neki egy utitárs, akivel osztozhat a nehézségekben, és a boldog pillanatokban.
Meglepetten bámult viszont, amikor a férfi azt mondta, nehéz munkát találni.
- Az nem ne-héz. - mondja megrökönyödve - Csak kér-ni kell... - pislog továbbra is értetlenül, miközben a láthatáron lassanként kezdenek egy település kontúrjai kirajzolódni.

- Nos ez valóban igaz. - mosolyodott el Gerard. Ő mindig másra gondolt, ha munkán járt az esze. Szakképzettség, erő, hatalom, tudás, ez az, amit ő ajánlani tudott, amikor dolgozni szegődött el. Egyszerű munka soha meg nem fordult a fejében. Ő mindig többet akart. Sosem elégedett meg vele, legyen neki bármilyen sok. Így volt a feladatokkal is. Nemes kihívásokra vágyott, nem holmi alantas munkákra.
- Most a férfiak jó része hadat visel, ez egy jó neked. Bár nem tudom miféle munkákhoz vagy szokva. - nehezen tudta a lányt elképzelni aratáskor elszegődni béresnek.

Ezt eddig nem vette észre, de így hogy a férfi rámutatott, neki is feltűnt, hogy mióta dúl a háború, azóta többféle munkát adnak neki, és jobban is örülnek, hogy ott van, és segít...
Komoly arccal bólintott... Bár inkább örült volna, ha nincs háború.
- Futár-kodni, a konyhá-ban segí-teni, állato-kat etet-ni, takarí-tani, a földe-ken segí-teni szok-tam... - kezdte sorolni, hogy mihez van szokva, de nem tudott volna teljes listát mondani, hiszen mindig azt csinálta, amivel éppen megbízták, ami nagyon változatos elfoglaltságot jelentett.
- Ne-ked biz-tos komo-lyabb fela-dataid van-nak - jegyezte meg. Aki ilyen varázslatot tud arra biztos nagyon fontos dolgokat bíznak.

Gerard egy kósza hümmögéssel mosolyodott el. Hát persze, hogy fontos feladatai vannak. Hogy is ne lennének, ilyen hatalommal, ilyen küldetéssel, amit neki adtak, vagy éppen ő adott magának. Nagy dolgokra hivatott, s nem is tervez csalódást okozni azoknak, akik hisznek benne.
- Mi az hogy! - mondta harsányan - De csöppet se félj. Ha eleget tanulsz, egy nap neked is ilyen fontos, megbecsült helyed lesz a mágusok közt, akárcsak nekem.
Noha hazudott egy tisztességeset, amikor ezt mondta. A hadseregben nincs neki semmi fontosabb dolga. Mért is lenne, hiszen az csak egy álca, álnéven végez ott álságos munkákat. A kutatásai az, mely igazán megdobogtatja a szívét, amire igazán büszke. Azokról fogják majd egy nap a históriás énekeket írni.

Nagy, kerek, kíváncsi szemekkel hallgatta, ahogy a mágus beszámolt róla, hogy igaza van. Tényleg fontos feladatokkal bízzák meg!
~ Látod, sokat kell tanulnod, hogy komoly, és fontos feladatokat tudj megoldani. ~ erősített rá Armaros is a férfi szavaira, mire Suzi komolyan bólogatni kezdtet, és egyszerre válaszolt mindkettőjüknek.
- Igyek-szem sok-at tanul-ni! - jelentette ki elszántan. Neki ez volt a legfontosabb: Hogy Ararosnak minél fontosabb megbízásait is tudja teljesíteni, hátha úgy kicsit vissza adhat abból az ajándékból, amit az angyaltól kapott. - Ha te nem tudsz taní-tani, nem tudsz vala-ki mást? - kérdezte a varázslót reménykedve, hogy valahogy mégiscsak szerezhet olyan mestert, aki a varázslás csínnyára-bínnyára is megtanítja.
Közben egyre határozottabbá vált a távolban a falu körvonala. Már nem kellett sokáig sétálniuk, hogy megérkezzenek.

- Lássuk csak... - gondolkodott el Gerard.
Északon voltak, tehát nem ajálnhatja azokat a könyvtárakat, amiket ő látogatott meg annak idején, mielőtt északra költözött volna. A front most sokkalta hevesebb volt, mint korábban, így egyedül átkelni komoly akadályt jelentett. Arról nem is beszélve, hogy kémeket, besúgókat sejtenek mindenütt. Az ember könnyen gyanúba keveredhet.
- ...egy nagyobb várost ajánlanék. Mágusokat gyakrabban keresnek ott. Uradalmak varázslói fogadnak tanítványokat, akik nem szeretnek utazni, hogy tanítványt találjanak. Azt mondanám a közeli Carolusburgban próbálnék szerencsét először. - a Fővárosban szinte mindig szükség van új varázslókra. Egy esélyt mindenképp lehet ott szerezni, ha elég szemfüles valaki. Noha Suzanne nem tűnt a világ legmagabiztosabb emberének. Gerard kissé aggódott, hogy nehézségei lennének érvényesülni.

Egyre elkeseredettebb arccal hallgatta a javaslatot... Nagyobb városban.. Ott nem olyan kedvesek az emberek, de sokan vannak, és könnyű eltévedni, és nagyon ijesztő tud lenni...
Carolusburg említésére pedig kifejezetten vissza is hőköl kicsit. Na oda biztos, hogy nem megy... Ott mindig bajba keveredett, és mi van ha megint belefut Ericbe?
Kicsit meg is rázza a fejét, mert azért valamit válaszolni is kellene.
- Majd talá-lok vala-kit - mondja bíztatóan - első sorban maga számára. Csak lehet valakit találni a nagyvárosokon kívül is, aki tudja őt tanítani, ugye? Hát Gerarddal sem nagyvárosban találkozott.
Közben már majdnem elérve a falut, gondolkodni kezdett, hogy hogyan kerítsen szállást, miután elbúcsúzott a hős varázsló-lovagtól.

Valami nagyon zavarhatta az idegen lányt, ahogy a bizonytalanság, a visszakozás sugározott az arcáról, miközben Gerard mesélt neki. A démon összehúzta a szemöldökét. Talán véletlenül érzékeny pontra tapintott? Nem volna szerencsés, ha itt megrígatná szegényt. De végül is, egy mélységi fatty üldözte őt, amikor rátalált. Talán valami nagyhatalmú nemes lánya, aki menekülni kényszerült. Az is lehet, hogy a családját a mélységiek.
- Ha nem tudod, milyen területet akarsz megismerni, egy nagyobb könyvtárat keress fel. Az ottani mesterek minden tudományt figyelemmel kísérnek, ami megfordul falaik közt. Alighanem, a legjobb hely volna neked. - és persze a legbiztonságosabb is. A könyvtárakat még az ostromló katonák sem firtatják. Egy biztos, biztonságosabb hely, mint a vár pincéje, ahol a kincseket szokták őrizni.

Kicsit felderült az újabb hozzáfűzésre. Könyvtárban volt már, és jól is érezte magát, csak...Újra elkeseredett az arca, jobban, mint eddig.
- Nem tu-dok ol-vasni.. - mondta keserűen, aztán eszébe jutott, hogy a könyvtárban talán azt is megtanítják neki, és kicsit felvidult.
~ Minek az neked? Nincs hasznod belőle, ha tudsz olvasni. Inkább olyasmit tanulj meg, amiért aztán pénzt kaphatsz. - kommentált Armaros, de Suzi - nem túl sokszor tett ilyet - durcás, lázadó kisgyerek módjára gondolatban enyhe grimasszal hátat fordított neki, és nem volt hajlandó törődni a megjegyzéssel. A mélységi meg, tudva, hogy ha ráparancsolna, nem mondana ellent, felnevetett. Szórakoztatta, hogy a lány próbálgatja a határait, miközben meg sem fordul a fejben, hogy ne engedelmeskedjen.

Geard egy zavarodott szemöldökfelhúzással reagált rá.
- De hát...akkor hogyan jegyzed fel a kutatásaid. Azt ne mond, hogy mindent amit látsz a fejedben tartod?! - nézett rá erősen kételkedve. Erre talán még ő sem volna képes.
~ Nem tud olvasni? De hát akkorhogyan kutat...hogy jegyzi le, amit megtud?
~ Nem lehetetlen. - mondta a fejében erős bólogatással Lia - Lehet, hogy ő is démon, mint te.
~ Hát akkor elég elfuserált tudásdémon lehetett. - noha ez megmagyarázott volna egy-két dolgot. A kíváncsiságát, a gyengeségét, azt, hogy úgy beszült, mintha azt se tudt volna éppen merre van. És persze azt, mit keresett ilyen fiatalon a város romjai közt. Alighanem egy démon volt, aki most született, hála az itt lezajlott csatának.
~ De mégis, ez nem lehetséges. Azt mondtad minden tudásdémon tud olvasni, nem kell tanulniuk. - vágott vissza neki Gerard.
~ Hm...jogos. Akkor vagy rossz irányba gondolkodunk, vagy ez a lány egy nagyon furcsa kivétel.
~ Derítsük ki! - derült ravasz mosolyra Gerard arca.
Aztán a lán felé fordult majd így szólt.
- Mi sem egyszerűbb. Olvasni akár még én is meg tudlak tanítani. A te korodban én sem tudtam, sokkal idősebb voltam, amikor elsajátítottam a betűvetést. - mondta neki kérkedő, harsány hangon. Ezzel arra is fény derül, vajon démon-e. A démonok nem öregszenek, s ha valóban olyan tudatlan, mint mutatja, nem fogja érteni, mit ért Gerard öregedés alatt.

- Próbá-lom... - válaszolta kicsit zavartan... Nem tanul olyan gyorsan, mint szeretne, és fele annyit sem tud, mint kellene... De nincs jobb módszere a tanulásra, minthogy figyel, és próbálja észben tartani a dolgokat, amennyire csak tudja.
A varázsló megjegyzésére felcsillan a szeme. Akkor mégiscsak tud neki valamit ő is tanítani!
~ Na erre kíváncsi leszek ~ kuncog Armaros.
Annám inkább nevet, amikor Suzi meglepődve pislog a megjegyzésre, hogy a férfi sokkal idősebb volt, mint ő... Nem érti... Hát egyáltalán nem idősebb most sem sokkal... Akkor hogy lehetett volna akkor sokkal idősebb, mikor megtanult olvasni?
Egy darabig kérdőn pislog, de nem sikerül feloldania a rejtélyt.
~ Ez is va-rázslat? - bukik ki belőle a kérdés a férfi külsejét nézve nagy szemekkel. Nem hallott még róla, hogy varázslattal ilyet is lehet... Armaros meg egyre hangosabban kezd nevetni, szórakozva a kislány tudatlanságán.

Gerard csendes arccal nézett vissza a lányra. Nem felelt, csak csendben bámulta. Arcán nem lehetett látni semmilyen reakciót. Aztán azt mondta:
- Nem. Csak jól tartom magam. - felelte egy halvány mosollyal elnevetve magát, ahogy elfordult, ezzel lezárva a témát.
Erről inkább nem is akart a lánynak mesélni. Nem kell tudnia, hogy egy mélységi fatty után egy démonba rohant bele. Noha az, hogy ő maga is démon volt, még mindig lógott a levegőben. Talán Suzy tényleg egy démon. De Gerard egyre kisebb esélyt látott rá. Akkor nem lepődött volna ennyire meg a korán. Vagy csak jól színleli. De ha így is van, azt már ki nem szedi belőle sehogy. Kicsit idegesítette is a gondolat, hogy talán sohasem tudja meg. De azért töretlen lelkesedéssel sétált tovább.
- Sok sikert hozzá. - mondta a végére. Olvasni megtanulni nem egyszerű. Izzadságos procedúra, de kétségkívül kifizetődik.

Meglepetten pislog. Nem látott még olyat, aki Ennyivel fiatalabbnak tűnt volna a koránál... De miért hazudna?
Gyanakodva méregette a varázslót... nehezére esett elhinni, hogy tényleg nem varázslat...
De nem kattogott a dolgon sokáig. Attól úgy se, tudja meg, és ha Gerard nem akar róla mesélni, amúgy se.
- Köszö-nöm - mosolyodott el hálásan, mikor a mágus szerencsét kívánt neki... mihez is? Bizonyára mindenhez... A vándorláshoz, a tanuláshoz... A tanárkereséshez... Ez pedig nagyon sokat jelentett Suzinak, hogy valaki szeretné, hogy sikerüljön amit szeretne.
Közben már elérték a falu határát, Suzi pedig olyan ablakokat keresett, ahonnan kiszűrődik a gyertyafény, azok közül is, ha lehet, a legfényesebb ablakot. Ott lesz a legbiztosabb, hogy talál szállást, ahogy az is, hogy biztonságban lesz. Nem vette még észre, de erősen vonzotta ezek felé az épületek felé, hogy ott nem kell félhomálytól, vagy sötéttől tartania, hanem világosban lehet.

Alaposan szemügyre vette a kis falut. Nem gondolta volna, hogy a néhai város romjaihoz ilyen körel még lapott települést lehetett látni. Valószínűleg katonai tábor volt, vagy ellátmányos központ. Hirtelen arra gondolt, talán még egy térképet is tud itt keresni, ami alapján valami hasznosat vihet a századához.
- Szóval most itt akarsz lakni...meddig tervezel itt maradni? Ez a vidék nem arról híres, hogy túl békés lenne. - mondta kissé aggodalmasan. Még mindig nem bízott benne, hogy a lány, hazudjon bármit is képes egymaga meglenni a pusztában.