[Magánjáték] Suzanne és a nefilimek

Naela immár állandó társával hagyja el a déli várost, hogy útnak induljon észak felé. Tudja, hogy ott más mindenki, így az ő nézeteiket is meg kell tudnia. Nem tudja, hogy mennyire lesz neki ott jobb, de úgy érzi ott erősebb a hit és elfogadóbbak a magafélékkel, nem véletlen alakult meg egy észak melletti nefilim törzs. Persze nem hozzájuk akar csatlakozni, sokkal másabb tervei vannak, de ahhoz erősebbnek kell lennie és persze még több ismeretet kell megszereznie. A várost elhagyva rövid mondatok hangzanak el csak a két félangyal között, nem olyan beszédesek, van közöttük egy szakadék ilyen téren. Régen minden annyival jobb volt, még mielőtt szakadár lett Korachból. Nem érti Naela, hogy mitől lett ilyen vérszomjas és miért ennyire beképzelt. Amikor megsérült egy küldetésben és a jobb szárnyát megcsonkították, utána lett ilyen kiállhatatlan. Valamikor beszélgethetne vele erről, de lehet más előtt könnyebben megnyílna unokabátyja, kit testvéreként szeret.
A falu közelébe érve felsóhajt a férfi és a kezét a hajába túrva végigsimít a fején. Megérkeztek az első pihenőhelyükre, már biztos alig várja, hogy körberajongják. Én még mindig egy köpeny alatt rejtegetem inkább a szárnyaim, ami Korach szerint nagy butaság, lehetnék büszkébb és persze önzőbb. Kérjek bármit, ezek a jó hívők meg fogják adni. Gyűlölöm az ilyen nézetei miatt, így még mielőtt odaérünk úgy érzem figyelmeztetnem kell.
- Szeretném, ha nem élnél vissza senki bizalmával és vegyél vissza kicsit magadból kérlek! Komolyan is gondolja a nefilim lány a kérését, nem fogja hagyni, hogy lejárassa a saját vére, főleg a saját kis küldetése közben. A fiú megadóan emeli fel a kezeit és vonja meg a vállát, annak jeléül, hogy meglátja mit tehet, de nem ígér semmit. Egyszer már okozott bosszúságot Naelának, még egyszer nem fog. A faluba érve páran már nézik furcsa párosukat és odamennek köszönteni őket, viszonozzák azt, de haladnak tovább. A város temploma felé haladnak és ott állnak csak meg annak a közelében. Az épülettel szemben egy kisebb tanya van, ahol tehenek legelésznek kerítéssel elválasztva. Korach ezt választja, hogy helyet foglaljon, felpattan rá és onnan figyel. Lazán ül és a megforduló embereket pásztázza, ha elhalad előtte egy szebb nő, akkor fütyörészik is, amire a legtöbb csak vihog és sietősen távozik. Nem értem őket, csak megrázom a fejem és bemegyek a templomba, hogy elmondjak pár imát, illetve kérjek az itteni paptól szállást magunknak éjjelre.

Sajnos olyan szempontból Naelának igaza lett, hogy bár volt még út dél felé, de igazából nagyon nem mehetett tovább hosszan. Semmiképpen nem akart egyelőre visszakeveredni az északi királyságba, ahol a véletlen könnyen összesodorhatja az egyháziakkal, akik tudnak Armarosról.
De mégis kénytelen észak felé tovább indulni, hogy mégse töltsön túl sok időt ugyan azon a környéken.
Persze Hellenburgot is elkerüli, és kis falukban száll meg, és dolgozik egy-két napot szokása szerint... Ami a hosszú éjszaka óta nehezebb feladatnak tűnik, mint előtte.
Most éppen egy falu széli tanyán adtak neki kisebb-nagyobb feladatokat arra legfeljebb 3 napra, amit itt tervez tölteni.
Közben többször is valami távolabbi fütyörészést hall, de nem igazán törődik vele.
Akkor sem, amikor éppen ahogy kérték egy kanna tejet visz fel a faluba, és a lábuk elé nem figyelve néhány fiatal lány nekimegy, és kishíján kilökik a kezéből a kannát...
Fejcsóválva néz utánuk, mert még mindig viháncolnak, és mintha a jómodorról elfeledkeztek volna, nem kérnek elnézést a figyelmetlenségükért.
Azután sóhajt, és tovább is indul, hogy teljesítse a feladatot, amivel megbízták.

Naela a templomban beszélget a pappal elég hosszasan. Sajnos itt nincs elég hely, hogy megszálljanak, de a közelben vagy egy farm, ahol elkél a segítség és cserébe ott jó helyük lesz a pajtában, csak pár szénabálát kell összerakni, hogy a felső részen kényelmesen alhassanak. Jól hangzik a terv, de mivel imádkozni is jött, így még odabent marad egy ideig, majd összetalálkozik valakivel, aki egy rövidebb eszmecsere erejéig feltartja. Így történt meg az, hogy Korach addig ott kinn élvezi az életet és elégedett vigyorral konstatálja, ahogy a lányok futkosnak. Persze ennek nem örül mindenki, láthatóan egy fiatal lány, akinek a kezében egy kanna valami van és azt majdnem kilökik a kezéből. Feláll, majd kitárva szárnyait leugrik a kerítésről. Nincs szüksége a szárnyaira a landoláshoz, mert nem magasról ugrik le, ez csak megszokás. Persze amúgy sem lenne az igazi úgy az érkezése, mivel a jobb szárnya csak félig van meg.
- Szép napot Szépségem! Állja el az útját félig a barna hajú fiatalnak önelégülten helyes mosolyával. Nem sokkal magasabb, ami ritka nála, utálja, hogy alacsonyabb némely nőnél, szóval még ez is a hiúságát erősíti most. Belenéz, hogy mit cipel a kancsóban, majd elmosolyodik.
- Kérhetek belőle? Rengeteget utaztam és megszomjaztam.

Riadtan torpan meg és összeszűkült szemekkel mustrálja az égből pottyant férfit. Hiába keresett, ne talált hirtelen mellette elvezető útvonalat, ráadásul nem akart udvariatlan sem lenni, hiszen nehezen lehetett félreérteni, hogy az üdvözlés neki szólt. 
Bizalmatlanul biccentett, ezzel viszonozva a köszöntést. Nem kellett magára nézzen, hogy tudja, most egész biztosan nem nyújt valami szép látványt, össze sem hasonlítható a nemeskisasszonyokkal, úgyhogy nem igazán érti miért szólítja Szépségnek...
~ A rokonod? ~ kérdezi Armarost az ismerősen finom vonások, és a származását többé-kevésbé egyértelművé tévő szárnyak miatt.
~ Nem. Báár... Ki tudja. Derítsd ki! ~ utasítja pimasz élvezettől csengő hangon Suzit a mélységi, akit közben leköt, hogy a félangyal közelebb lépett, és a kanna körül ólálkodik.
Önérzetesen húzza távolabb a kannát a férfitól, különösen is a kérése után.
- Bocsá-nat. Nem sza-bad. Schmidt asz-szonynak kell elvin-nem az egé-szet - magyarázza viszonylag türelmesen, bizonytalanul, közben gondolkodva, hogyan tudná teljesíteni Armaros kérését...
Jobban megnézve... Ez a fiú annyira nem tűnt félelmetesnek... Bár azt, hogy az egyik szárnya csonka volt, bizalomgerjesztővé sem tette...

Az ártatlansága a kis dolgos fiatal lánynak csak még inkább kedvére van Korachnak, végre valaki, aki nem visít, mint egy gyermek és nem rohan el. Persze ki lehetne kerülni, de az úron kényelmesebb mindenkinek a közlekedés és ő most azt pont elfoglalja. A szárnyainak hála széltében nagyobb teret lefed, mint bárki más. A kis dadogós beszédén elmosolyodik, hiszen mennyire aranyos már.
- Ó, akkor vigyük el annak a Schmidt asszonynak és majd tőle kérek belőle, biztos vagyok benne, hogy megkínál majd, hiszen itt mindenki olyan kedves és segítőkész, ha egy nefilim feltűnik itt, hát ha még kettő is! Elneveti magát, hangja kicsit érdes, mégis kellemes a fülnek, ha már a külseje nem olyan megnyerő, mint a női félangyaloknak, legalább más téren nem kell szégyenkeznie.
- Nagyon sietős az utad? Csak mert nem hagyhatom itt az unokatestvéremet, aki egy ideje a templomban van, biztos vagyok benne... megakad a mondat közben, mert észre is veszi az említett személyt közelíteni.
- Nos, már itt is van! Mutat Naela felé, aki sietősebbre veszi a lépteit, mikor felismeri Suzit. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar találkoznak ismét.
- Suzi! De jó, hogy ismét találkozunk! Remélem nem kellemetlenkedett veled Korach. Néz rokonára, aki önelégülten elvigyorodik és felemeli a kezét ismét, hogy ő ártatlan, most kifejezetten kedves, főleg mert tetszik neki a kis barna, most már a nevét is tudja legalább, na meg azt is, hogy nefilim társa már ismeri. Akkor még egy ideig biztos boldogítalak Suzikám.

Először kicsit felderül az arca. Akkor nem kell halogatnia a kézbesítés feladatát. Aztán meglepődve néz körbe, megfeledkezve magáról közben pár pillanatra hátat is fordítva a nefilim férfinak. De nem látja a másik félangyalt... 
A nevetésre fordul vissza. Mi ilyen vicces? Bár... nem zavarja a nevetés...
A kérdésre pár pillanat hezitálás után rázza a fejét de addigra a másik is megakad a mondandójában.
Fürgén pördül az érkező unokatestvér felé, és elkerekedik a szeme meglepetésében. Nem számított rá, hogy ismerős utazik a félangyal férfival, ha nagyon nem is lepődik meg rajta, hogy Naela nefilim... Néhány dolgot megértett mostmár, és mivel a lány nem idegen, nem ijed meg a ténytől. 
- Szia Nae-la - köszön mosolyogva a lánynak, aztán értetlenül pislogva rázza meg a fejét... Nem, semmi kellemetlent nem csinált Korach... Szóval így hívják... - Én is örü-lök neked - mosolyog a lányra. Az idő viszont közben telik, úgyhogy finoman megpróbálja noszogatni a nefilim rokonokat az indulásra
- Akkor velem jösz-tök mind-ket-ten? - kérdezi reménykedve. Örülne Naela társaságának. Ráadásul itt nyugodtabb a környék, mint Hellenburgban, úgyhogy talán beszélgetni is kényelmesebben tudnak közben, és hátha kiderül az is, hogy rokonai-e Armarosnak.

Korach jót nevet magában azon a tényen, hogy már egy nefilim is milyen csoda itt, nem hogy ha kettő. Szórakoztatónak tartja, főleg mivel ilyenkor jól szokott szórakozni a lányokkal. Mikor megfordul Suzanne, akkor kicsit oldalra dől és megnézi magának hátulról is a kis barnát. Nem rossz, olyan felhozatal neki úgy sem lesz, mint a nefilim törzsnél volt, ahová már nem térhet vissza. Megtanulta megérni bárkivel, csak legyen benne valami érdekes és titokzatos. Persze az is elég a malmára hajtja a vizet, ha valaki nem olvad el egyből tőle.
- Akkor jó, néha elég faragatlan tud lenni, de ez teljesen kiszámíthatatlan. Nem fényezi unokatestvérét, aki csak legyint erre és csábosan néz ártatlanul Suzira. Legszívesebben elhallgattatná rokonát, talán ha felpofozná észhez térne, na de akkor magát is fel kellene képelnie, elvégre azért van itt, hogy vigyázza Naelát.
- Persze, hogy elkísérünk mind a ketten. Arrébb is áll az útból és besorol a lány mellé, aki így a két nefilim közé kerül.
- Hová is megyünk? Érdeklődik Naela, mert fogalma sincs miben maradtak és hogy neki ez most jó lesz-e vagy sem. Mondjuk, ha Suzi benne van, akkor nem lehet olyan rossz dolog. A válasszal azonban rokona megelőzi a tejes kancsót tartó fiatalt.
- Elkísérjük Schmidt asszonyhoz, aki biztos megkínál minket valami innivalóval és étellel, közben meg ismerkedhetünk. A félangyal lány kicsit meglepődik és ismerősére néz, hogy neki ez rendben van-e, mert ha nincs, akkor biztos nem hagyja szó nélkül.
- Azt mondták, hogy a közelben van egy nagyobb farm és ott aludhatunk, igaz az a másik irányba van, de sebaj, annyira nem sietünk. Vonja meg a vállát és hagyja jóvá az útirányt.
- Onnan jöttél talán te is Suzi Drága, te is ott alszol? Naela megdöbben a kérdésen kicsit, de csak mert ismeri unokabátyját és sejti mire fel a kérdése, de nem az ő dolga ezt eldönteni, ha mindketten benne vannak, akkor legyen, de ő nem akar fölösleges harmadik lenni az is biztos. Megvárja mi sül ki és ha úgy érzi ideje távoznia, akkor az Atya a tanú rá, hogy megteszi.

Nem igazán tudja mit kellene mobdania... Vele nem volt Korach faragatlan, csak picit ráijesztett, de idegenként ez nem csoda...
Rámosolyog a férfira, de két ember közé szorulva már nem érzi kényelmesen, biztonságban magát, úgyhogy ha hagyják, átlibben Naela másik oldalára.
Akinek a kérdésére már csak bólogatni tud. Ez a terv, amit neki mindenképp meg is kell tennie. Hármasban mégiscsak jobb, mint egyedül, akkor is, ha nincs oka kételkedni, hogy kedves asszonyról lesz szó.
Már Naela szavaira is felcsillant a szeme, hogy akkor lehet éjszaka sem lesz egyedül, a kérdésre pedig mosolyogva bólint rá. Igen, onnan jön, ő is ott talált szállást! Semmiféle hátsó szándékot nem érzett a kérdésből, ahogy utalást sem.
De mostmár igazán elindul! Vagyis... Elindulna, csakhogy az ismerôsök megjelenése miatt elvesztette a fonalat... Merre is kell mennie? Nagyjából egy perc gondolkodás után támad valami halvány sejtése, de eléggé bizonytalanul indul a vélt irányba. Végül az egyik helybeli szomszéd segíti ki, aki éppen a tejeskanna címzettjével társalog.
- Frau Schmidt, nekem elhiheti, hogy ezek a szörnyűségek az isten büntetései, amiért elszakadtunk az egyháztól! -
Ezt halva magabiztosan indul a beszélgetés irányába, bár még jópár lépést kellett addig megtenni.

A lány átlibben Naela mellé, aminek rokona nem annyira örül és persze nem is hagyná szó nélkül, de fogalma sincs mit mondjon, így kicsit gondolkodóba esik és az állát fogja közre a mutatóujjával és hüvelykujjával. A lány nem zavarja, hogy inkább mellette akar ismerőse sétálni, bár azt is tudja, hogy nem kell félteni, elvégre bármennyire is faragatlan az unokatestvére, erőszakkal senkire sem erőlteti rá magát, már csak gonoszkodásból sem.
- Remek! Hallatszik Korach hangja kicsit elnyomva Naeláét, elvégre ő a hangosabb és valamiért ő még jobban is örül a dolognak. A lány csak megforgatja a tekintetét, mert számára ez elég bosszantó, jobb ha nem is foglalkozik vele, mert csak felbátorítaná a férfit.
- Milyennek tartod ez a falut Suzi? Érdeklődik a mindig kíváncsi félangyal, mire a társa a fintorog egyet, kezdi unni ezeket a kérdések, milyen lenne, ha nem ugyanolyan, mint minden másik? Na, de inkább hallgat és felfigyel a beszélgető alakokra. Úgy fest nem is kell sokat menniük, mert ez a Smidt asszony itt is van előttük, éppen valakivel beszélget, az egyházról. Ebbe ő biztos nem fog beleszólni, de van egy olyan érzése, hogy unokahúga érdeklődni fog.
- Üdvözlöm Schmidt asszony! Köszön is Naela és persze átadja a terepet Suzinak, aki ide hozott egy kancsó tejet, már amennyire rálátott. Nem szokása mindent megnézni, csak reméli, hogy ez frissen facsart tej, a tehenektől és ők is fejhetnek vagy fejtethetnek maguknak egy pohárkával maguknak majd.

Meglepve pislant Korachra... Aztán elmosolyodik, végülis mondhatni már ő sem ismeretlen, annak pedig, ha kicsit ismerőssel lehet együtt, ő is kifejezetten örül. úgyhogy meg tudja érteni, miért olyan boldog a férfi, mégha számára kicsit furán fejezi is ki az örömét a hangerőben...
Naela kérdésére picit elgondolkodik, mielőtt megszólalna
- Kedves kis fa-lu. Az ottho-nomra emlékez-tet - valahogy hasonlóan festett az a hely is, ahonnan elindult. Nem mintha ez olyan sokat jelentene neki, valahol mégis kis melegséggel tölti el, és emiatt szívesen van itt.
- Ti is ilyen hely-ről j9tte-tek? - kérdez vissza mindkét félangyal felé. Nem sokat tud róluk, és talán ez lehet az első kérdés, aminek a segítségével közelebb juthat a válaszhoz, amit Armaros kérésére keres.

Nagyon megörül, amikor meghallja az említését a hölgynek, akihez küldték, és bár máskor szívesen a háttérbe húzódna, és hagyná, hogy más beszéljen, most az ő kezében van a tejeskanna, úgyhogy muszáj neki is beszélni.
- Schmidt asz-szony? Jo-chan úr küld-te ezt a kan-na tejet. - adja át a küldeményt, aztán a választól kissé hátra is hőköl.
- Jól van kedveském. Köszönöm. De mond meg Jochannak, hogy szégyelje magát az a kutyaütő pernahajder! - mondja a viszonylag idős asszony, a második mondatot kifejezetten felpaprikázva.

Korach magabiztosan mosolyog és örül, hogy találkozik a tekintetük Suzival, még ki is húzza magát egy kicsit. Alapból erősebb a férfiak hangja a nőinél, azonban Naela néha elég halkan beszél és akkor nem nehéz őt elnyomni ilyen téren.
- Az jó, szeretem a kedves kis falukat. Otthon is egy farmon dolgoztál? Én nem voltam farmer, fogalmam sincs, hogy kell itt bármit is csinálni, de némi váltó nekünk is jól jönne. Szerinted mi is dolgozhatunk ott, ahol te? Érdeklődik egyből, a kérdéssel még nem foglalkozva, mert unokatestvére megköszörülte a torkát, hogy majd ő válaszol, gy átadja neki a lehetőséget.
- Délről jöttünk, ő a nefilim táborból, én meg a délvidékről, ahol a szörnyűségeket irtottam pár cimborámmal. Nálunk minden más, már amennyire emlékszem, biztos élvezted volna, mindenki szeret ott lenni, de csak keveseket engedünk be a közösségbe magunkkal általában. Ami persze jó is meg rossz is, Naela annyira nem örül neki, mert ezért nem találkozott eddig más fajokúakkal és ez egy kicsit zavarja őt. A szakadár nefilim vele ellentétben már sok faj képviselőit látta és már beszélgettek is róluk, szóval az ő nézeteivel is bővült már a tudásom.
- Nahát, mit tett az a pernahajder? Bukik ki Kroachből a kérdés, amolyan kárörvendően, aki alig várja, hogy megtudja és jót nevessen a dolgon. Reméli másnak is csapja a szelet, talált egy szebbet, mint ez a Schmidt asszony. Naela oldalba böki, hogy ez nem volt szép, de nem érzi úgy, hogy folyton neki kellene bocsánatot kérnie.
- Rendben átadjuk neki. Szólal meg, majd Suzira néz, hogy indulhatnak-e visszafelé, mert ő mondjuk nem kíváncsi a részletekre, nem az ő dolguk.

Naela kérdésére kicsit elfancsalodva rázza meg a fejét. Otthon nem tudott volna dolgozni, ha akkor tudta volna is mi az...
A második kérdésre ellenben felvillanyozva, magabiztosan bólint. Úgy tűnt sok segítségre szorul szerencsétlen gazdaember, főleg, hogy állandóan csak kiabálni hallotta és a feleségével veszekedni... 
Korach válaszát kíváncsian hallgatja... Délről? Délebbről mint a hegy? Megrökönyödve, hitetlenül pislog a párosra. Akkor átkeltek a hegyen? De.. az nem veszélyes? És biztos nagyon sokáig tart, és ott nincsenek is falvak, ahol meg lehet pihenni... Egy árnyalattal sötétebb lesz az arckifejezése a szörnyűségek említésére... Azokkal ő is találkozott... Túlságosan is sokkal... Megrázza a fejét, hogy elűzze a gondolatot, amiben segít, hogy van még más is, amit a férfi elmond.
- Mesélj ró-la, kér-lek! - kéri a férfit kicsit szkeptikusan, de érdeklődően. Ugyanis nem tudja elképzelni milyen, ha minden más... Hiszen akkor emberek sem lennének, meg fák, meg virágok, és madarak... És a világ többi csodája sem... 

Schmidt asszony kirohanása után apró mozdulattal bólint Naelának, ő is inkább menne... Még a végén rá is megharagszik valamiért a nő... Aki viszont készséggel, és hatalmas elánnal válaszol Korachnak.
- Csak nézzék meg hogy bánik az én kis drága Emmámmal... Én mindig mondtam, hogy nem való hozzá az a férfi, de az a kis fruska nem hallgatott rám, most pedig éjjel nappal sír a lelkem... - panaszolja végeláthatatlanul. Szép kis családi perpatvar lehet a háttérben...

Naela úgy veszi le, hogy még nagyon fiatalon hagyhatta el a falut, ami az otthona volt, bár tény, hogy most is elég fiatal még. Még szerencse, hogy több kérdést tesz fel, mert a második felvillanyozza, amitől neki is szélesebb mosolyra húzódik a szája.
- Nos, hol is kezdjem? Korach kicsit elgondolkozik és megfogja Naelát a vállánál, hogy maga előtt a másik oldalára noszogassa, Suzi mellé akar kerülni, már ha nem menekül el ismét. A nefilim lány nem nagyon tud ellenkezni, csak a szemeit forgatja, úgy van vele, hogy ismerőse majd átjön mellé megint, ha elege van az unokatestvéréből.
- A déli sivatag, na az volt az otthonunk én tizenkettő éves voltam, mikor átkeltünk a hegyen és ott telepedtünk le a lábánál. A sivatagban sátrakban és kőépületekben laktunk, az egésznek megvolt a hangulata, sok színes kendő és vászon mindenhol a lakhelyünkön, amivel a nap sugarait takartuk el, hogy árnyékos legyen minden. Ott nem kellett ennyire felöltözni, bár vannak, akik még mindig az ottani divatot követik. Maga mellett rám mutat, amire csak sóhajtok egyet. Igen, én szeretem ezeket a tunikákat és nem szeretném lecserélni semmi pénzért, elvégre ezeken a nyári napokon pont tökéletes, majd akkor leszek bajban, ha ennek vége lesz.
- Voltak, akik gazdálkodtak és voltak akik az eszmékkel foglalkoztak, sok kisebb törzsből álltunk, de valójában egy nagy családot alkottunk. Nem volt ennyiféle bútor, mint itt, a lakásokat úgy képzeld el, hogy nem voltak ajtók, csak kendők vagy füzérek. Az ágy egy nagyobb kipárnázott rész volt, a földön is megannyi színes párna volt és azokon ültünk körbe egy alacsony kis asztalt, ahol beszélgettünk, ettünk, na meg aki nem volt táncos kedvében, azok ott zenéltek és énekeltek. Elég gyakran követték egymást az ünnepek és mindig boldogok voltunk. Meséli, ami eszébe jut Korach, kicsit kezd hiányozni az otthonom, a legtöbben hasonlóan építettük fel a hegy lábánál is az otthonunkat. Szerencsére abbamarad a beszélgetés, mert megérkeznek a céljukhoz.
Összenézünk Suzival és mi már mennénk is, engem a válasz nem érdekel túlságosan, de Korach figyelmesen hallgatja és még válaszol is.
- Megnézzük és helyretesszük. Ezzel rövidre is zárja a panaszáradatot és felénk fordul, mert ugye mi már nagyon mennénk, ő meg nem akar lemaradni, szóval akkor indulhatunk is visszafelé.

Először nem biztos benne, hogy jó lesz ez így... A két nefilim közül mégiscsak Naelát ismeri jobban, de mivel nem érzi magát bezárva így, nincs késztetése sem hogy azonnal változtasson a helyzeten.
Néhány pillanat múlva pedig már figyelmesen, kicsit elbűvölten hallgatja a tudnivalókat a lakhelyükről.
Enyhén megborzong a sivatag említésére. Az alapján amit meséltek róla, az egy pokoli hely, ahol nem lehet megmaradni. Némi csodálattal pillant titkon az onnan érkezőkre, akik ezek szerint mégiscsak megmaradtak ott, és mintha nem is lett volna ellenükre a dolog.
Ráadásnak a hegyen való átkelésről is úgy beszél Korach, mintha az valami semmiség volna... De ezekszerint... ha elindulna, akkor ott is találna települést, ahol talán segítnek neki, és akkor messzire juthat Hellenburgtól, és az északi királyságtól is...
~Ugye nem hagynál csak úgy itt? ~ jegyzi meg sértődöttséget mímelve Armaros. Suzi pedig mentálisan azonnal elnézést kér, és biztosítja, hogy csak akkor menne oda, amikor a megmentője is már szabad.
A történet végére megállapítja, hogy nem volt nagy túlzás Korachtól, hogy ott Minden más... Biztosan nehéz lenne megszoknia... Hosszú hónapokba telt így is, míg magára szedett annyi kultúrát, hogy ne szúrjon szemet mindenhol esetlenségével.
De... Boldogok voltak, ami már magában is vonzóvá teszi az egész létformát, ha a ruhát valószínűleg nem lenne könnyű átvennie.
Néhány pillanatig gondolkodik rajta, hogy kicsit odébb esetleg megvárhatnák Korachot, de szerencsére a férfi rövidrezárja a társalgást.
- Én mondom, nem is férfi az ilyen! - morog, mostmár inkább magának Schmidt asszony, felfogva, hogy ezúttal nem akadt hallgatóságra a sopánkodáshoz.
Suzi egy megkönnyebbült sóhaj után pedig mosolyogva inti mqaga után a párost, hogy visszavezesse őket a farmhoz, és bemutassa őket ideiglenes szállásadójának.

Korach örül, hogy elnyerte a Suzi mellett lévő helyet és így könnyebb is neki mesélni, a kezével is mutogat közben, no meg figyeli a lány reakcióit is.
- Nem olyan rossz hely a sivatag, ha lakott területen vagy, egyébként viszont veszélyes, ha nem tudod hogy keress vizet vagy bármit, egy homokvihar is kegyetlen dolog, de ahol mi éltünk, csak kicsit melegebb volt, amihez mi szokva is voltunk. Amióta átkeltünk, hát azóta már ezt a klímát szoktuk meg inkább. Tényleg más minden, legszívesebben otthon lennék a szobámban és kidőlnék a szép vörös párnámra és ott pihennék és valamelyik új táncos koreográfiát dolgoznék ki fejben.*
- Na meg ugye, mi nagyon szeretjük az aranyat, szóval a legtöbben ékszerészek, mint Naela apja is, a nők általában rendesen felszerelkeznek vele, nem csak ünnepekkor, mint ő. Szerettem nézni azt a csillogást, mikor a nap fénye megtörik rajtuk és a belefoglalt sok szép színes kőben, ad valami varázst, amit itt ritkán látni. Na igen, azok a szép ékszerek, ott hagytam őket, mert nem szeretném elhagyni, a legtöbb családi örökség. Talán majd kitanulom a szakmát és csinálok magamnak egyedieket. Munka közben amúgy is jobban megy a gondolkozás és lenne bevételem is.
- Ejha, micsoda családi tragédia, itt panaszkodik, ahelyett, hogy annak a nem is férfinak mondaná a magáét. Rázza meg a fejét, mikor elindulnak visszafelé és a kezével a hajába túrva simít végig a fején. Megint Suzi mellé lép, hogy ott sétáljon, nem sokkal magasabb tőle, de legalább magasabb. Legutóbb a vámpír, na az jó colos volt, kicsit bántotta az önbizalmát, ami most már helyreállt láthatóan.
- Milyen munkát tud adni nekünk szerinted a farm ura? Érdeklődöm, mert lehet nem árt előtte valami tudást is szerezni, mihez hogy kell nekiállni.

Figyelmesen hallgatja a további magyarázatot. Meglepődik, hogy kitalálta mi fordult meg a fejében, de végülis történt már ilyesmi, úgyhogy nem akad fenn a dolgon, biztosan megint az arca volt túlságosan árulkodó.
Mindenesetre megerősítést kap, hogy egyedül biztosan nagyon rossz ötlet nekivágni a sivatagnak a homokviharokba, és a vízhiányba. Ő ugyanis nem tudja hogyan keressen vizet.
Mindenesetre bólint Korachnak jelezve, hogy érti amit mond.
Kérdőn pislog a kijelentésre, hogy nagyon szeretik az aranyat. Máskor is megdöbbent már rajta, de most sem érti, mit lehet az aranyban szeretni... Persze, szükséges, anélkül éhen maradna, de hogy szeretni... Aztán nagyjából kap választ. Óó, hogy az ékszerek... Azokat ő is szeretni - bár csak nézegetni, sose volt pénze hogy bármilyet vegyen magának, és vándorlása közben az is csoda, hogy azt a két egyszerű láncot megtalálta, amit félte őriz a csomagjában. Enyhén vágyakozó, csillogó szemekkel mereng el rajta, milyen gyönyörű is tud lenni egy ékszerekkel ízlésesen felékesített nemes kisasszony, és összevetve magával arra jut, hogy valószínűleg úgy sem lenne ő igazán szép...

A feladatot teljesítve, és a morgoódó asszonyt magára hagyva valamivel felszabadultabban sétál visszafelé a farmra. Naela kérdésére rövid gondolkodás után válaszol.
- Én ilyes-miben segí-tek. Ide-oda vin-ni dolgo-kat, ki-csit moso-gatni... - sorolja a feladatokat, amiket tegnap óta kapott. Neki ez mind teljesen természetes dolog, hiszen mindig ilyesmivel keresett némi pénzt, illetve szolgálta meg a szállását.

Korach élvezi Suzi figyelmét, amit sikerül magára vvonnia, ha ezen múlik, akkor mesél ő többet is a nefilimekről, jót is megrosszat is. Ő nem látja a fajtáját olyan szentségesnek, mitn azz emberek többsége meg Naela. Persze a nézetei is lehet kicsit sötétebbek, mint másoknak, főleg ha gyilkolásról van szó. Na arról is élvezettel tudna mesélni, ellvégre élvezi, mikor bűnösök és a sötétség lényeinek az életét olthatja ki. Túlságosan is szereti a vért és a szenvedést látni, ezért lett szakadár, de most unokatestvére mellett ez az oldala kicsiit hanyagolva lett. Nem teheti azt, amit szeretne, csak ha tényleg olyan helyzetbe kerül. Kicsit úgy érzi, ez a kárhoztatása, amiért nem nefilim módjára viselkedett.
Az arany önmagában tényleg nem szép, de megmunkálva gyönyörű tud lenni, látja, ahogy elkalandozik a lány egy kicsit a mesélteken és önelégülten vigyorog, amitől olyan sármosnak tűnik.

- Na a pakolásban én tudok segíteni, egy férfi ereje mindig jól jön mindenhol, na meg a kíséret is jól jöhet, mikor ide-oda kell vinni dolgokat, ki tudja milyen alakok mászkálnak a faluban, akik még nem mutatkoztak meg eddig. Naela Suzira pillant, hogy mit szól rokona nyomulásához, mindig mindenkinek csak udvarol, de senki mellett nem tart ki. Biztos figyelmezteti majd, hogy jobb ha vigyáz, de az is lehet fel sem veszi a nefilim férfi igyekezetét.
- Én mosogatni tudok, de majd a gazda megmondja, hogy mire van igénye. Kár is előre megtervezni mindednt, hiszen nem fog mindenkit ugyanarra a munkára befogni.

Az elkalandozás végére kissé keserű az arckifejezése éppúgy, mint a szájíze. Szeretne ő is csinos lenni, de sem az életmódja, sem az anyagi helyzete nem teszi lehetővé számára, hogy sokat foglalkozzon a külsejével.
Most sem rágja magát sokáig, főleg mert közben meghallja a beszélgetést, és átadja a tejet.

Mire visszaindulnak a helyzetén való elkeseredés teljesen kimegy a fejéből, és vidáman válaszolgat a kérdésekre, ha nem is teljesen biztos benne, hogy mit mondjon, elvégre a farm gazdája nevében nem beszélhet...
Mosolyogva bólogat a tényre, hogy mindkét nefilim máris talált olyan feladatot a felsorolásban, amit szivesen végezne. Persze nem feltételezte hogy lusták lennének, vagy kényesek, de amilyen finom úri-népnek néztek ki... Kicsit tartott tőle, hogy nem találnak majd számukra megfelelő feladatot.
- Ak-kor men-jünk, és kérdez-zük meg! - gyorsítja meg picit a lépéseit, hogy minél hamarabb odaérjenek.
Közben óhatatlanul Korach szárnyaira téved a tekintete... Nem csoda, nem látott még szárnyakat, Naeláét sem, mert a lány ügyesen elrejti őket... De nem tudja megállni, hogy rá ne kérdezzen...
- Mi tör-tént a szárnad-dal? - kérdezi ártatlanul, együttérzéssel és sajnálattal a hangjában

​Naela nem sok állathoz került közel élete során, így a tehenektől, kecskéktől, malacoktól ​jó távol áll, csak fogyasztani fogyasztotta őket. Nem olyan körökbe született, hogy neki kelljen gazdálkodni. Apja ügyes ékszerkészítő, így mondhatni a jólétet megteremtette odahaza a családjának. Azonban ez nem akadályozza meg a fiatal nefilimet, hogy munkát vállaljon. Amíg nem túl fizikai és megerőltető addig nem lehet gond belőle. Persze lehet jobban keresne, ha táncot tanítana és jól megmulattatná az ittenieket, elvégre egy kis szórakozás talán közelebb hoz mindenkit. Szeretne segíteni a farm gazda és felesége közti veszekedésen is, már ha igaz, amit Frau asszony panaszolt. Az emberek néha túlzásba viszik a dolgokat.
- Menjünk. Bólint Naela és elindulnak, de Korach természetesen megint Suzi mellé lép, hogy ha úgy van tovább beszélgessenek. Mikor a szárnyáról érdeklődik elmosolyodik.
- Egy kezdő kultistával küzdöttem, aki jó fegyverforgató volt és miután végeztem vele az utolsó erejével lecsapta a végét. Most már nem olyan ronda, mint akkor, mert a csonkot takarják a tollak. Meséli és kicsit ki is nyújtóztatja, miközben oldalra fordítva a fejét hátrapillant az említett szárny felé.
- Megtanultam, hogy sose becsüljem le az ellent és azóta nem veszem győzelemnek a harcot, amíg az utolsó lehelete nem távozik. Nagy elánnal és büszkeséggel meséli a dolgot, elvégre a nefilimek szinte irtják a kultistákat, velük szövetkezni hatalmas bűn.
- Szóval, amíg velünk vagy nem kell félned, mert lesz, aki megvéd. Vigyorog csábosan Suzira, remélve, hogy mennyire bejön neki ez a dolog.

Megtorpan egy kicsit a döbbenettől, miközben Armaros talán jobbizűen nevet, mint valaha hallotta... 
Elkeseredetten pislog a nefilim fiúra, nem értve, hogy hogy lehet így beszélni ilyesmiről... Hiszen valaki meghalt, és Korach is megsérült...
Aztán bár nem biztos benne, hogy jól érti, de a férfi még azt is mondja, hogy mindenképpen megöli az ellenfelét... Nem érti, és akaratlanul is kicsúszik a száján a fejében folyamatosan kattogó kérdés
- Miért? -
Még ezeknek a gondolatoknak a hatása alatt bólint kissé fásultan a kijelentésre, hogy nem kell félnie ameddig a nefilimekkel van... De hát az alapján, amit a férfi mondott éppen hogy nagyon is van félnivalója... 
Most hogy megállapította, hogy a szokásosnál kicsivel jobban kell ügyelnie a szavaira, még sietősebbre fogta a lépteit. Ha nem beszélnek olyan sokat, akkor kevesebb az esély, hogy valami aprósággal elszólja magát, és magára haragítsa egyrészt Armarost (és ez a fontosabb) másrészt a nefilim párost. Nagyon sajnálta, hogy kiderült milyen óvatosnak kell lennie körülöttük, mert Naelát tényleg megkedvelte rövid Hellenburgi kalandjuk alatt, Korach pedig egész szórakoztató fiúnak tűnt...
- Azért maga-tokra is vigyáz-zatok - próbált meg mosolyogni, és finoman elhárítani a felajánlott védelmet, ami számára talán veszélyesebb volt mint az esetleges támadói. Talán. Azért még remélte, hogy még sem kell ennyire tartania Naelától és Korachtól...

- Azért, mert ezeknek nincs helye a világban. Szerinted az élőholtakat életbe kellene hagynom vagy a sorozatgyilkosokat? Hidd el, akikkel végzek, azok nélkül jobb lesz a világnak. No meg, most vagy én vagy ő, a harc már csak ilyen, nem hiába vívják leginkább férfiak. Csak nem engedhetjük, hogy ilyen ártatlanok küzdjenek meg a világ gonoszai ellen. Kedvesen mosolyog Suzira, akit úgy fest megrémít a kegyetlen igazság, de nincs mitől félnie. Jelenleg Korachnak tetszik a fiatal lány és úgy fest nem így fogja magához édesgetni. Kicsit olyan, mintha amit eddig felépített most lerombolta volna, így csak sóhajt egyet és elnéz oldalra, ki kell találnia, mivel hozza ezt rendbe.
- Vigyázunk magunkra is, meg rád is, ahogy te is megvédtél engem! Mindenki vigyáz mindenkire rendben? Történjék bármi! Próbálja Naela oldani a feszültséget, elvégre mindenki tud magára vigyázni, de Korachhal az oldalukon azért még is csak jobb helyzetben vannak. Maradhatnának így hárman is, egy ember társasága csak jól jönne nekik, így talán nem nézik majd meg őket annyira.
- Ez jó ötlet, fogadjuk meg, hogy hárman mindig vigyázunk egymásra, történjék bármi is! Korach bevág a lányok elé és a kezét nyújtja, hogy tegyék rá a kezüket és legyen ez a fogadalmuk, így legalább társak lehetnének és talán a falu után is együtt maradhatnának, közelebb kerülhetne Suzihoz, hát most nagyon szereti unokatestvérét, hogy ilyen kis okos néha.

Megmerevedett az arckifejezése Korach válaszát hallva. Kedve lett volna kiabálni, hogy de neki igenis van helye a világban…valahol. Armaros mellett biztosan.
~ Ugye, megmondtam ~ jegyzi meg Armaros, még mindig rendkívül élvezve a helyzetet.
Ő senkit nem Akart megölni… Csak kereket oldani… Akkor is, ha nem elég ügyes olykor, hogy ezt megtegye anélkül, hogy életekbe kerülne.
És különben is… annak ellenére, hogy "nem engedhetjük, hogy ilyen ártatlanok küzdjenek" ő mégis évek óta küzd a saját boldogulásáért, és ezalatt nem egyszer volt kénytelen megvédeni magát.  És a csillagtalan éjszakán is magára maradt… És azóta is sokszor kell küzdenie az élőholtakkal… Akik már egyébként is halottak, ráadásul nem lehet máshogy megszabadulni tőlük, csak ha elpusztítja őket…
Nem is vette észre mikor keveredett egy könnycsepp az arcára, de most hogy legördült az állára, letörölte.
Mindezek ellenére örül annak, amit Nael mond. Tulajdonképpen ugyan magát védte akkor elsősorban, de nem lett volna képes magára hagyni a lányt. Egy ilyen közreműködésnek örülne - ha nem lenne így is állandóan túlságosan közel hozzá, hogy elárulja magát valamivel. Akkor Korach őt is meg akarná ölni.
Fürkészőn, reménykedve sandít Naelára. Vajon Ő is?
Eltelik néhány pillanat hezitálással, mikor Korach eléjük vág és a kezét nyújtja.
- Megí-géred? - kérdezi óvatosan. Nem tudja, hogy más hogy van ezzel, ezért magából indul ki: Az ígéret olyan dolog, amit nem szabad megszegni. Ezért nem is merül fel benne soha, hogy Armarost elhagyva a maga útján kezdjen kóborolni,  vagy akár ellentmondjon a mélységi utasításának: Megígérte, hogy követni fogja. - Bármi tör-ténik? - kérdez tovább nem igazán merve bizakodni, hogy ez akkor is érvényes lenne, ha tudomást szereznének Armarosról a tudatéan nefilim rokonok…

Korach nem tudja mi rosszat mondhatott, de elnézve a kis ártatlan lánykát, lehet az őszinte brutalitása, hogy képes bárkit megölni, az akasztotta ki szegényt. Nem szereti, ha valaki pityereg vagy rossz kedvű, mert nincs otthon a vigasztalásba. Ellenben Naelával, aki egyből Suzi vállára teszi a kezét és a másikkal meg a felkarját simogatja.
- Kérlek ne vedd ennyire magadra, tudom, hogy sok rosszon mentél át te is, de már nem kell egyedül küzdened ezzel. Próbálja vigasztalni, ő sem tudja mi lehet a baj, hasonlóra gondol, mint unokabátyja. Javasolja, hogy társuljanak és küzdjenek együtt ezentúl minden rossz ellen, elvégre mindannyiuknak szüksége van a másikra. Korachnak kell valaki, aki visszavesz az arcából, úgy érzi erre Suzi képes lenne, már ha érdekli őt a nefilim férfi annyira. Naela csak örül, hogy lesz kivel beszélgetnie, mert Korachhal nem mindig lehet cseverészni, ő is csak akkor beszél, mikor teszi a szépet valakinek.
- Megígérem, történjék bármi, mindig vigyázunk egymásra. Nem érti miért ilyen bizonytalan, de még ha kiderülne, hogy egy démon vagy bármi más, akkor is megvédi, úgy is szakadár, lentebb már hová is mehetne? Nem egy mélységivel paktál le, csak egy aranyos lánnyal.
- Én is megígérem. Naela Korach keze felé emeli a kezét és Suzira néz, hogy csatlakozik-e. Persze ő biztos nem sértődik meg, ha nem szeretne két félangyal mellett mutatkozni, elvégre elég feltűnőek lennének, talán nincs ehhez szokva.
- Na, benne vagy drága Suzi? Kérdez rá Korach és várja azt a kezet vagy az elutasítást, hogy tovább menjenek a farmra, ahol még dolgozniuk is kell majd.

Nem is tudja milyen jó, hogy a nefilimeknek nem jut eszébe rákérdezni, hogy mi lelte. Nehezen tudna úgy válaszolni hogy ne legyen azonnal gyanús...
Hálásan mosolyog Naelára amiérr próbálja megnyugtatni, de ettől függetlenül félénken ellép az érintés elől. Sajnos nagyon is tisztában van vele, hogy a lány nem érti, miért keseredett el, ahogy azt is, hogy de bizony, Naela és Korach jelenléte nem változtat azon, hogy egyedül van az igazsággal.
A felajánlott társulásra pedig legalább annyira vágyna, mint a két nefilim, de ameddig az igazságot nem mondhatja el, addig nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy hosszabb távon valaki mellé szegődjön.
Ezt teljesen az sem tudja feloldani, hogy a férfi, és Naela is kimondja: Megígérem.
Ezért telik még hosszú pillanatokba, míg végül ő is a "kupac" tetejére teszi a kezét, elfogadva, hogy ők hárman mostantól vigyázni fognak egymásra. Armaros nem tiltotta meg, ő pedig egyébként is boldogan bmóvja, ha tudja a barátait.
Miután ez megtörtént nyugodtabb hangulatban indul tovább a farm felé félangyal társaival. Megígérték. Akkor neki nincs oka félni tőlük... Ugye?
Amikor a farm közelébe érnek, az épületből már messziről csörömpölés, és veszekedés hallatszik. Ahigy pedig az ajtót nyitnák ki, az kinyílik előttük, és kiviharzik az angyali csapatt mellett a gazdasszony a házból.
- Fuss csak anyádhoz, hadd hordjon el megint mindennek a faluban, ahogy szokott - kiabál utána a férje, majd észreveszi Suzit.
- Áh, megjöttél... Odaadtad annak a szipirtyónak a tejet? Megköszönte nekem egy szóval is? - bombázza kérdéseivel a lányt, aki előbb bólint, majd egy pillanatig ha ozva megrázza a fejét - Gondolhattam volna. Fáj neki kimondani... - zsörtölődik a sikertelenség ballatán.

Naelának nem jut eszébe rákérdezni arra, hogy miért érzi úgy ennyire, hogy biztosak-e benne. Nem úgy, mint Korach, aki rákérdezne, de inkább nem akarja tudni a választ. Az ő ígérete az legalább ér valamimt, ritkán is tesz ilyesmit. Igaz ebbe a nefilim társa rángatta bele, de nem haragszik lrte, egy ilyen kedves kis ártatlan lánynak szüksége van rá, legalább annyira, mint a félangyal rokonának, aki túl naiv még.
- Na remek! Helyesel a férfi és kedvesem mosolyog a lányokra, majd félráll, hogy haladhassanak tovább a birtokra. A közelben kiabálást hallanak, majd elfut mellettük egy asszony, aki után néz a kis csapat nefilim párosa. Naela meglepetten, Korach meg a szemeit forgatja, utálja a női hisztit. Suzihoz fordul a gazda és melléllépnek a többiek, nem kétoldalról fogva közre, mert azt már tudják, hogy annyira nem kedveli. Jobbján állnak meg és köszöntik a bosszús urat.
- Üdvözöllek uram, Suzi ismerősei vagyunk és munkát vállalnánk szállásért és ételért cserébe. Mosolyog kedvesen Naela és beszél mindkettejük nevében, momst már Korach sem olyan beszédes mint eddig, inkább hagyja, hogy mindent unokatestvére intézzen.