Két alak beszélgetett, valahol az erdő tövében. Az egyik egy magas, széparcú féltünde nő volt, oldalán karddal.
- Csak haladt a magas fák között ugyanabba az irányba.- És biztos ő a legerősebb?A másik, egy nála majd kétszer akkora óriás volt. Nem sok hozzá hasonlót látni ezen a vidéken. Az óriások ritkán merészkednek elő kis faluikból, mert az emberek megrémülnek tőlük, vagy rájuk támadnak. Ő viszont most útra kelt, mert egy erős embert keresett magának.
- Ó igen. – mosolygott ravaszul Rose von Dolch –
Ő a környéken a legerősebb ember.Így alakult, hogy hatalmas kezek dübörögtek a torony ajtaján, ahol Gerard lakott. Meg is lepődött midneki. Kis hezitálást követően Leo nyitott ajtót.
- Tessék.- Itt lakik az erős harcos? – kérdezte az óriáslány faarccal.
Leo halál nyugodtan becsukta az ajtót.
- Oké, ki unta meg az életét?! – kérdezte körbe a többieket egy erőteljes ordítással.
Szerencsére gyorsan sikerült tisztázni a helyzetet, amint Maria lesietett a fölszintre, s ismét ajtót nyitott. Azaz csak nyitott volna, mert az óriás ismét kopogott, ezúttal olyan erősen, hogy az ajtó kiszakadt a helyéről. Pedig épp most javították meg.
- Te jószagú... – hüledezett.
- Egy erős harcost keresek. – mondta a lány immáron sokkal határozottabban.
Aleena lassú léptekkel sétált oda mellé, ahogy tágra nyílt szemekkel szemlélte a lányt. Életében először látott óriást.
- Azta...csípjetek meg álmodom. – mosolygott rá. Így élőben még érdekesebbnek tűntek, mint ahogy a rendjénél mesélték.
Klaus ért le utoljára a földszintre. Szinte majd hátraesett, amikor megpillantotta a hatalmas teremtményt. Remegett a lába is, úgy megrémült.
- Te jó ég, az meg mi?! – lihegett nagyokat.
- Higgadás van, te úriember. – morogta Maria –
Ez a lány nem azért jött, hogy harcoljon velünk.Klaus tisztánlátását úgy látszott, elhomályosította a babonája, mert a lány helyeslően bólintott.
- Egy erős harcost keresek, aki megküzd nekem trónomért.Gyorsan beinvitálták a lányt, aki miután odahúzódott a földszinti asztalhoz, gyorsan elmagyarázott mindent. Bajnokra volt szüksége, aki megnyeri neki falva koronáját. Egy nagy zsák arany volt nála, ezt akarta jutalom gyanánt odaadni annak, aki elvállalja a feladatot, de nem talált senkit. Rose volt az utolsó, akit megkérdezett, ő ide irányította.
~ Az a lusta inkvizítor...~ Az a lusta inkvizítor...~ Az a lusta inkvizítor...~ Az a lusta inkvizítor... – gondolták szinkronban. A mai napig fogalmuk sem volt róla, milyen erős is lehet Rose von Dolch, mert még egyszer sem látták, hogy egy harcot komolyan vett volna.
- Tehát egy viadal lesz a falvadban rendezve? – szakította meg a pillanatnyi csendet egy sötét, lángoló aura, ahogy Gerard odasétált hozzájuk.
A lány is megérezte a sötét mágiát, ami a fiúból áradt. Szinte lángolt a szeme az izgalomtól, ki lehetett olvasni belőle.
- Te lennél az erős harcos?- Ki tudja... – mosolygott vissza rá a démon.
Vad dobpergés töltötte meg a hegyek közé rejtett völgyet, ahol az óriások falva húzódott. Vagy kétszáz óriás gyűlt itt össze, hogy megnézzék a viadalt. Kőből készült padok sorakoztak midnefelé ülőhely gyanánt. Gerard tapsvihar közepette lépett be a ringbe, majd arcán széles vigyorral intett a tömegnek, miközben az izmait feszítgette.
- Élvezi... – nézett rá Aleena. Ő és a többiek az első sorban kaptak helyet. Leo és Klaus körüket rágva nézték, vajon mi fog történni, Maria nem különösebben figyelt oda az eseményekre, inkább csak iszogatta a bort, ami hozott magával. Aleena csillogó szemekkel pásztázta az óriásokat.
Hamar mégtovább hangosodott a rocsaj, ahogy a jelnelegi király stníre lépett, s elfoglalta trónját az aréna másik végében, a boltív felett, ahol az ő bajnoka be fog majd lépni.
- Te...ez a ruha... – Klaus látott már ilyet. Az ő városában annak idején a nekromanták viseltek hasonló öltözéket.
A király bajnoka is kisvártatva megjelent. Egyenesen a semmiből bukkant elő. Az óriások mindenfelől „holtak hercege” és „szárnyaló halál” neveket kiáltottak. Hamarosan ki is derült, mivel érdemelte ki a bajnok ezeket a címeket. Hatalmas, majd két méter magas „óriás” állt előttük. Ember volt ő, de olyan izmos volt, akár királyának népének egy tagja. Vastag, fekete páncélt viselt, melyeket tüskék ékesítettek. Egyik kezében egykezes baltát, másikban pajzsot fogott, hátán egy nagy pallos díszelgett. Arca félig már le volt rohadva, csak csontok látszódtak ki, szemei helyén pedig csak kék lila fényfolt ékeskedett, de még így is látni lehetett, milyen tisztán az arcának vonalai. Igazi lovag lehetett, amíg élt. Most pedig egy hullabáró szolgája.
- Már most megérte eljönni! – nézett előre Maria. Kezdett érdekes fordulatot venni a közdelem. Ekkor
- Te lennék az új bajnok? – sóhajtott egyet fájdalmasan a ghoul.
Gerard egy pillanatig megletten nézett. Aztán ravaszul mosolyogva előre lépett.
- Mire ez a nagy kedvtelenség.- Még több vér... – motyogta magában.
- Tessék? – torpant meg.
- Még több vér fog a kezemhez tapadni. Ó sors, miért...Ekkor engedte szabadjára Gerard az auráját. Ekkor elégelte meg a várakozást. Szinte undorodott a másik hozzáállásától.
- Kezdjük el végre.A ghould még mindig sajnálkozva nézett végig rajta.
- Mester, nem akarok megküzdeni vele. Írmagja sem marad az ifjú mágusnak.- Csendet! – harsogta a kriály –
A kihívás megtörtént. – emelte magasba a karját.
Mindenki feszülten figyelt. Az óriáslány szólalt meg egyedül, hangosan ordibálva a lelátóról.
- Nyerned kell, Bajnok! Nyerj nekem koronát!Gerard elmosolyodott. El is felejtette döbbenetében. Ő itt most nem játszadozni jött. Ő most egy lovag, aki úrnőjét képviseli egy viadalon. Egy igazi bajnok. Nagy hévvel elő is rántotta a könyvét és felkészült az összecsapásra.
- Rajta! – ordította a király.
- Jöjj, dárda! – lépett előre Gerard és rontott neki egyenesen az ellenfelének teljes erejéből.
A ghoul meglepetten nézett rá.
~ Nem tart távolságot? Milyen mágus ez?Sötét dárda jelent meg Gerard kezében, amit előretartott és egyenesen a férfi mellkasának vágott egy jól irányzott döféssel. Ellenfele természetesen azonnal maga elé tartotta a pajzsát. Az emberek reflexszerűen próbálnak egy fegyvert kivédeni, ehhez gondolkodnia sem kellett. Meg is lepődött, amikor a fegyver nemes egyszerűséggel átsuhant a fémen, egyenesen a rothadó húsába.
- Hm... – morgott egyet. Nem érzett fájdalmat, de szem alapján meg tudta mondani, hogy egy ilyen seb még a teljesítményén sem fog rontani –
Ez kevés lesz...Ekkor Gerard magabiztosan rámarkolt a dárdára másik kezével.
- Jégláng.Az eszköz abban a pillanatban kék tűzzé változott át, s elkezdte égetni a ghoul testét. Az rögvest rájött, mit tervelt ki ellen a fiú, oldalra ugrott, hogy kitérjen előle. Pajzsa elsodora a dárdát, ami megannyi darabra tört szét, miután már nem volt képes áthatolni a fémen. Ezzel együtt pedig meglendítette baltáját, hogy egy csapással legyőzze Gerardot. Pont ott volt előtte, s pajzsa sem volt neki, ami védhette volna. A fegyver szép lassan suhant a démon oldala irányába. Aztán elérete. Aztán nemes egyszerűséggel átsuhant rajta.
- Hogyan...?Az egész egy illúzió volt. Gerard alakja elhalványult, majd megjelent közvetlenül a ghoul háta mögött.
- Árny pecsét: Béklyó! – érintette meg a hátát ellenfelének. Ruhája ujjából kötelek kúsztak elő, melyek körbetekerték, kezeit a törzséhet szorítva.
Mivel ellenfele nem érzett semmi fájdalmat, nem vette észre, hogy Gerard elengedte a dárdát, miután tűzzé változtatta. A fiú alakja és az általa tartott fegyver is illúzió volt. Ugyanez az illúzió az időközben háta mögé osonó Gerardot láthatatlanná és hangtalanná tette. A ghoul már fordult is volna meg, hogy támadjon, de a fiú könnyedén kihátrált előle.
- Még nincs vége! Árny pecsét: Szilánk! – intésére négy árnyszilánk jelent meg, melyek a kötelek földre kúszó végeibe álltak bele, leszögezve őket, s velük együtt a ghoult is –
Holdpor! – a fiú következő intésére az élőholt szemét befedte a por, s már azt sem látta, merre kéne lépnie.
- Nevetséges próbálkozás...menekülj inkább. – mondta, ahogy egy mozdulattal kitépte az összes szilánkot a földből, s gond nélkül sétált tovább.
Ekkor valami halványan fénylő, fekete tárgy kezdett el Gerard ökle körül örvényleni. Mire a ghoul észbe kapott már készen is volt a csóva, amivel a kegyelemdöfést készült megadni. Gerard előrelépett, s minden erejét beleadva nekivágta a ghoulnak. Az árnybéklyó, a holdpor, a szilánkok mind-mind arra kellettek, hogy lekössék, amíg ezt a varázslatot előkészíti.
Gigászi robbanás rázta meg az arénát, ahogy a csóba becsapódott. Felkavarta a port igaz, de pár másodperc múlva sikerült látni az eredményt. A tömeg elfojtott hangon figyelt. És alig hittek a szemüknek. A ghoul még ebben a nehéz páncéljában is könnyedén kitért előle.
- El kell ismernem, az elterelésed tökéletes volt. Az ellenfeleid megbénítva állnak, miközben látásukkal fel sem fogják, mit készülsz rájuk szabadítani...- Ó, ez igazán hízelgő.- ...de nekem nincs szemem. – bökött a ghoul a szemei helyén ékeskedő lila fényre. A holdpor nem volt rá egyáltalán hatással. Pontosan tudta, hogy miféle varázslat jön felé és merről, csupán csak rájátszott.
Gerard azonnal megérezte a veszélyt. Varázsolni kezdett, de már késő volt. A ghoul megfeszítette izmait, nehéz páncélját meghazudtoló sebességgel rontott neki és csapott le rá a baltájával. A démon hátraugrott a fegyver elől, de még így is elkapta, hagyva egy hosszú sebet a mellkasán. A bordáig ugyan nem érte el, de így is elordította magát a fájdalmában, ahogy a vére elkezdett folyni.
- Elég...add fel kérlek... – emelte a baltáját újabb csapásra...
Azaz csak emelte volna, de nem tudta. Gerard megfogta a fegyver nyelét. Szorítása olyan erős volt, mintha egy jól megtermett lovaggal állt volna szembe az élőholt. Ökle körül már ott sorakoztak a pecsétek, melyek felerősítették a karját.
- Félre ne értsd. Csak be akartam fejezni, amit elkezdtem.Ekkor vette észre, hogy Gerard másik keze a korábban köré tekeredő kötél egyik végét fogta. Kereste hol vannak, de nem látta sehol. Aztán rájött, hova tekeregtek be: a páncélja alá.
- Láng!A béklyók abban a pillanatban lángba borították az előholt minden éghető darabját. Ő sem volt viszont rest, pajzsával csapott előre, a földre söpörve a fiatal harcost. Gerard majd két métert repült, majd hármat gurult a földön, mielőtt megállt volna.
A fájdalom kezdett alábbhagyni. A vér sem folyt már olyan erőteljesen, mint az elején. Rendben volt. De az ellenfelén sem látszott úgy, mintha megérezte volna. A tűz addigra kialudt, mert a vaskos páncél alatt ne kapott levegőt. De nem látszott, hogy túlságosan megsínylette volna.
~ Pedig az élőholtak is húsból vannak. Gyengülniük kéne, ha elvesztik a testük egy részét.- Mi a baj? – nézett rá fenyegetően –
Miért vagy így meglepődve?Gerard meg sem tudott szólalni, csak lihegve próbálta meg összeszedni magát. Az ellenfele viselkedése megváltozott. Mintha kevésbé próbálná magát féken tartani. Provokatívabb lett.
- Minket előholtakat a lélekenergia tart mozgásban. Minél több van belőle, annál erősebbek vagyunk. A mágiád annak egy részét pusztította el. De sajnos még van belőle bőséggel.Ekkor világosodott meg. Az egyszerű előholtakban csak nagyon kevés volt, ezért tűnt úgy, mintha az átlagos sebek ejtésével meggyengítette volna őket.
- Ez érdekes. – köpött oldalra egy véreset, miközben befejezte a kántálást –
Ez a csata nagyon kezd érdekes lenni. – vigyorgott vissza eszelős mosollyal a másikra.
~ Lia, elég volt a szórakozásból. Ideje komolyra venni.~ Ahogy érzed. – válaszolt neki higgadtan a démona –
Lássuk csak. A sebességed most kicsivel jobb, mint az övé, viszont aligha fogsz tudni a dárdán kívül más fegyvert beleállítani. Alig van támadható pontja. Sőt, hacsak nem a fejét vágod le, nem lesz hatása neki. Egy ilyennek veszettül sok tartaléka van lélekenergiából.~ A fejét, mi?Gerard kezében két árnyszablya jelent meg.
- Jó ötletnek tartod? Nekem rontani azok után, ami veled történt?- Még mindig ezt az unalmas szöveget ismétled? – sóhajtott Gerard.
Újabb illúzió jelent meg. Gerard módszeresen kettéosztódott, egy másik, tökéletes másolatot hozva létre magáról. A két Gerard egymáson állt, amikor elindultak, a ghoul nem tudta megmondani, melyik az igazi.
- Nocsak... – nézett rá döbbenten.
~ Nem változott láthatatlanná. Az akarja elérni, hogy osszam meg a figyelmem. Csakhogy a két démon közül az egyik nem jelent rám veszélyt. Rá kell jöjjek, melyik.A démonok nem is várták meg, míg támadásra szánja el magát, nekiiramodtak. Két oldalról természetesen, jó előre kiszámolva, hogyan esik egyikük mindenképp kívül a férfi látómezején. A tudásdémonoknak valóban olyan jól bánnak az ismereteikkel, ahogy a legendák tartották.
~ Se a mozgásuk, se a lábnyomuk a porban, se a hangjaik nem árulják el. Szagokat már nem érzek, nem tudom érezni az izzadságát, ami a harc hevében tör elő, az összes érzelmük egyezik. Tökéletes másolatot készített.Aztán egy pillanatra dermedt szemekkel bámulta az egyik Gerardot. Kis ideig gondolkodott. Aztán elmosolyodott.
~ Már értem... – rájött, melyik volt az igazi.
Az első Gerard nekitámadt, bal kezét a magasba emelve készült lecsapni. A ghoul pajzsát felé emelte, bár ahogy várható volt, a démon el tudta kerülni. A másik Gerard eközben nekirontott a másik oldal felől. A néhai harcos már emelte volna magasba a magasba a baltáját, hogy lesújtson. Úgy tett, mintha az elsőt támadná meg. Aztán utolsó pillanatban mégis irányt változtatott és a másodikat célozta meg úgy, hogy oda sem nézett felé. Pontosan tudta, merre fog a démon támadni.
Hangos csattanás zúgott keresztül a levegőn, ahogy a jobb oldalról támadó Gerard kardja és a néhai harcos baltája egymásnak feszültek. A démon még a magasban tartva álíltotta meg a fegyvert, mielőtt lendületet vehetett volna. A ghoul jól gondolta: a másodiknak támadó démon volt az igazi.
- Az az illúzió valójában nem egy egyszerű alakzat, hanem a tér manipulálása egy meghatározott területem. Ezért volt az, hogy a víziódnak még a lába nyoma is látszódott a porban.Gerard idegesen harapott az ajkába, miközben próbált nem alul maradni, ahogy két kézzel tartotta a levegőben a monstrum baltáját.
- De az illúziód nem képes akármekkora területet lefedni. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, a centrumától öt méterre eltűnnek az ábrándképek.Ez igaz volt. Gerard nem tudta használni a perspektivikus ábrázolást, ezért csak azt az öt méteres területet tudta rendesen megformázni,a hol a másolata mozgott. Ahogy mozgott az illúzió, úgy tűntek el a tőle távol kerülő lábnyomok a porban. A volt lovag azonnal kiszúrta, hogy az egyik Gerard lába nyoma folyamatosan halványul el, ahogy közeledik hozzá.
Gerard megindult előre. Megpróbált a másik háta mögé kerülni, elhaladni melette, miközben egyik ekzével továbbra is feszült neki a baltájának. A ghoul nem engedte, erősen tartotta a fegyvert. A démon karja lassan feszült hátra. Előbb utóbb ki fogja a fegyvert ejteni a kezéből, ha nem tesz valamit. Ekkor azonban a pecsétek ismét megváltoztak rajta. Az élőholt harcos ijedten rezzent össze, majd ejtette ki pajzsát a kezéből. De késő volt. A kard lánggá változott, s nemes egyszerűséggel átcsúszott a pengén, egyenesen az élőholt nyaka felé, hogy leégesse róla a húst. A balta a lendülettől előrelendült, de már nem ért el senkit. Gerard már a néhai harcos oldala mellett volt.
A lovag másik kezével a kardjáért nyúlt. Felemelte, majd átbillentette a vállán, és a keresztvasat az álla alá szorítva. Gerard nem törődött vele, nekilendült előre, maga mögött hagyva ellenfelét, miközben a lángoló kard átsuhant a második fegyvere is, majd végigszántotta tüzes nyelveivel a férfi nyakát, mielőtt a tarkójánál kijött volna. Gerard a ghoul háta mögött állt.
- Ez egészen ügyes volt... – morogta az ellenfél, miközben lássa felé fordult.
Gerard nem várt a megdöbbenéssel, mint legutóbb, ezúttal azonnal kihátrált. A Ghoul lusta képpel nézett vissza rá, pallosát a vállán támasztva. A nyakán a hús épphogy csak megfeketedett.
- Az a kard egy érdekes fegyver. Súlya nincs, alig tudsz vele vágást ejteni. De ha tűzzé változtatod, csúnyán meg tud égetni. A fekete formáját használod hárításhoz, majd tűzzé teszed, hogy hirtelen megégesd vele az ellenfeled. Már akkor tudtam, hogy így akarsz támadni, amikor a dárdáddal támadtál rám.Gerard már meg sem lepődött. Ez a ghoul sokkal okosabb volt, mint amilyennek látszódott. Bár azt nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan kiismeri a mozdulatait.
- És mégis elkaptalak...- Milyen kár, hogy későn. – pöckölte meg ujjával a kardja lapját –
Erre is rájöttem ám. Amíg a fegyvereidet alkotják, a pecsétjeid tartják őket a helyükön. Azonban amikor a dárdát összetört, a lángok is oszlásnak indultak. Ahogy elválnak a pecséttől úgy viselkednek, akár az átlagos tűz.Ismét a kardja lapja felé mutatott.
- A nyakamhoz szorítottam ezt a szépséget. Elfojtottam a hideg acéllal a lángokat, mintha csak apró parázs hullott volna a ruhámra.Úgy tűnt, befejezte a pihenést. Két kézre fogta a kardját, majd támadóállást vett fel.
- Azt hiszem, kiérdemelted, hogy ezzel a fegyverrel szálljak ellened harcba. – mondta még mindig komor sóhajokkal a mondatai végén. Nem akart harcolni, de nyernie kellett.
Gerard két kardját előreszegezte. Mindkettő árnyakból volt, egyik sem lángolt egyelőre.
- Azzal a böszme karddal még nehezebb lesz eltalálnod. Eddig is gyorsabb voltam nálad. Előnyben leszek, ha nem a baltádat használod.A ghoul ekkor elmosolyodott. A csata során először látta őt Gerard vigyorogni.
- Ez érdekes. Az utolsó démon, aki kihívott is ezt mondta. Nagyon meg is lepődött utána.- Sok kihívót kapsz.- Ó, rengeteget. A démonok közül is jönnek. Ő például elég erős volt. A mágiája megbéklyózta a lelked, s ha elégszer talált el, nem tudtad őt megtámadni.Gerard jól ismerte azt a varázslatot. A csábdémonok közt azok, akik ilyet voltak képesek használni, már hercegnek számítottak. Erős ghoul volt ő, talán akkor is ilyen volt, mielőtt még előholttá vált volna. Egy igazi harcos, akivel méltómód vívhat meg. A démon társai is meredt tekintettel nézték a küzdelmet.
- Nem értem. Miért nem változik láthatatlanná és szúrja le?Aleena megcsóválta a fejét.
- Az csak akkor működne, ha képes lenne egy csapással megölni az ellenfelét. De még az Archeussal is támadna, nem hiszem hogy egy döféstől padlót fogna ez a monstrum. És ha talpon marad, akkor csúnyán vissza tud támadni.- Nem csak ez aggaszt. Ne elmezúzás, se egy újabb illúzió...- Nem fogja tudni használni. Ezt ő is tudja. Ha még egy olyan varázslatot használ, amit sok idő előkészíteni, a másik lerohanja. Már nem fogja az a harcos megvárni, hogy újabb csapdát állítson neki. Most még a megfelelő pillanatra vár.Gerard és a lovag feszülten figyelték a másikat. Egyikük sem gondolta volna, hogy ez a csata eddig fog tartani. Mindketten kaptak sebeket, amik egyre inkább kezdték éreztetni a hatásukat. Gerard tagjai elkezdtek egymás után sajogni, a lovag sem mozgott már olyan határozottan, mint amikor még minden húsa megvolt neki. De még mindketten álltak. Az előholt lét nagy előny egy elhúzódó csatában. De a démont sem olyan fából faragták, hogy ez gondot okozzon neki. A sok-sok év alatt a teste már megszokta a terhelést. Ha az ereje nem is, az állóképessége növekedett.
- Akkor lássuk!A két fél egymásnak rontott. A nagy pallos a magasba lendült, majd egyenesen Gerard felé sújtott. Gerard oldalra lépett volna, de nem volt elég gyors. Hárítania kellett. A három penge nagy csattanással összeütközött a levegőben. A démon azonnal ugrott is félre, hiszen az ő erejével csak ennyi időre tudta megfékezni a súlyos fegyver. A lovag sem volt rest, fegyverét minden előkészület vagy lendületvétel nélkül azonnal oldalra sodorta, hogy minél kevesebb időt adjon Gerardnak kitérni előle. A fiú már várta a csapást, az egyik kardját leszúrta a földbe, úgy támaszkodott rá, s hárította a támadást. Másik kardjával már döfött is előre, egyenesen az élőholt feje irányába. De a ghoul lába gyorsabb volt, már meg is indult a démon gyomra felé. Gerard ijedten húzta vissza a kardját, majd ugrott hátra. A csizma elkapta őt, és majd egy méterre lökte hátra. Nem volt tiszta találat, hála a fiú gyors reagálásának.
- Még nem végeztem!Ismét egymásnak rontottak. Ezúttal Gerard támadott elsőnek, ívesen hasított egyik pengéjével. A nagy pallos éle összetalálkozott a kardjáéval, hangos nyikorgással csúsztak el egymás mellett, ahogy a fiú egyre közelebb ért. A ghoul magasba emelte a fegyverét, úgy vett lendületet. Ha előtte erőt vesz magán, Gerard nem fogja tudni a támadását egy olyan egyszerű trükkel hárítani, mint a kardja földbe szúrása. Felülről átlósan csapott le a vállára.
Gerard állta a sarat, két kardját keresztbe téve hárított. Lába alatt megrepedezett a föld, ahogy előrelendült és nekifeszült a ghoul kardjának. A kardok ismét megálltak. A démon bokáján látni lehetett a pecséteket, melyek erőt adtak neki a helyben maradáshoz. Ekkor Gerardon volt a sor. Egyik kardját kék lángokká változtatta, majd miután már semmi sem tudott az útjába állni, ívesen csapott egyet az élőholt nyaka felé. A néhai lovag viszont nem riadt meg tőle. Még stabilan állt. Előrehajolt és nemes egyszerűséggel átfejelt a lángoló kardon, egyenesen Gerardnak. A két bajnok összefejelt, amiből természetesen a démon jött ki rosszabbul, lévén nekiütközött a félig lángokkal tűzdelt sisakja a ghoulnak. Elvesztette a fölényét, ki kellett hátrálnia. Ellenfele is így tett, hogy újra helyzekedhessen. Gerard homlokáról szép lassan elkezdett csorogni a vér. Ellenfele arca csúnyán megégett. Viszont Gerard kezdett egyre jobban kifáradni. Az élőholtban több szufla maradt.
- Úgy látom, nem vetted észre. Egész végig én voltam fölényben.Gerard meglepetten nézett vissza rá.
- Hiába voltál végig gyorsabb. Az én kétkezes pallosomnak nagyobb a hatótávolsága. Mire közel értél hozzám, már nálam volt a helyzetelőny.A többiek a lelátón feszülten néztek. Leo volt az első, aki helyeslően kezdett bólogatni.
- Sajnos igaza van. – mondta aggódóan –
Bármennyire is ügyesen csavarja a megidézett fegyvereit, nem tudja, hogy kell kardot forgatni. Az ellenfele viszont egy igazi kardforgatómester. - Leo látott már ilyet a tünde erdő mesterei közt. Nagy tudású mesterek, akik a hátrányaikból előnyt kovácsolnak, és ellenfeleiket a saját erősségeikkel győzik le.
- Úgy gondolod?- Tényleg így van. Többször is lehetősége lett volna lefegyverezni Gerardot. Mégse tette...- Hát persze! Mert tudta, hogy csak simán egyesíti a fegyvereit egy csóvává.- Egy fölösleges mozdulatot sem tesz. Átlát minden cselen...és mégis... – morfondírozott Klaus. Valami még mindig nem tetszett nekik.
A ghoul unott szemekkel figyelte a nézőteret. Az őrjöngve szurkoló óriásokat, az elégedett arcú mesterét, no meg persze a démon tanakodó társait. Meglepően jól átlátták a helyzetet. Sokat harcolhattak együtt, gondolta magában a lovag, hogy így átlátják társuk mozdulatait. Ijesztően jó elemzést hallott felőlük a képességeiről.
- A társaid elég beszédesek... – nézett Gerard felé.
- Nos igen, valamivel el kell ütni az időt. – mosolygott rá a démon.
A ghoul elgondolkozott. Vett egy nagy levegőt. Előholtként szokatlan valakit sóhajtani látni, de ő rendszeresen csinálta. Talán valami régi szokás lehetett. Talán egy keserű emlék korábbról. A csata már jó régóta tartott. Mindketten erejük határát feszegették. Gerard érezte, ahogy az izmaiba szép lassan izomláz költözik. Egy ideje már csak lihegve tudott levegőt venni.
- Mondcsak...hallottál már arról a támadásról, ami összezúzza ellenfele elméjét?Gerardnak kellet egy kis idő, mire rájött, mire céloz ellenfele.
- Megtörő csapás a neve.- Ez a démonok legerősebb varázslata?- Nos... – morfondírozott – a
kik rangot szereznek, előbb utóbb szembe kell nézzenek megannyi ellenségükkel. Általában mind megszerzünk valami nagyerejű mágiát.A néhai harcos kis szünetet tartott. oldalra nézett, Gerard társaira, majd vissza a démonra.
- Azon gondolkodom, vajon a te legnagyobb varázslatod összemérhető-e vele?Gerard elgondolkozot.
- Ki tudja. A démonhercegek általában a leleményes fiatalok közül kerülnek ki. Azt mondanám, ha hárman támadnának egyszerre, elég alaposan meg tudnának szorongatni.- Akkor eszerint...te most erősebb vagy náluk? – és akkor Gerard olyat látott, amit a küzdelem alatt még soha. A ghoul őszinte, ragyogó, magabiztos mosollyal nézett vissza rá, miközben fénylő szemeivel mustrálta. Akkor először látta ilyen hosszú ideig mosolyogni.
Hirtelen mintha megállt volna az idő. A nézőtéren, bár mindenki torkaszakadtából ordított, tökéletes csend söpört végig. Klaus, aki eddig unottan ült egyhelyben, most felegyenesedett, úgy hajolt előre, egyenesen a küzdőteret bámulva.
- Maria, adj egy kis bort kérlek....Be se fejezte a mondatát, Gerard lerántotta magáról a vértjét, majd felhajította a magasba. Aleena gyorsan el is kapta. Ezután kihúzta az Archeust, majd leszúrta maga mellé a földre.
- Vigyázzatok erre. A vitéz lovag végre elszánta magát. – mosolygott előre.
- Úgy van. – helyeselt a ghoul –
Most már látni akarom a te legerősebb varázslatodat.Gerard meglátta a lehetőséget. A zsebébe nyúlt, elővette a varázskönyvet, melynek oldalai mindig változtatják alaklyukat. Azt kezdte olvasni, hogy varázserőt szerezzen vissza. A ghoul is készülődött közben. Leszúrta a kardját a földbe és rátehénkedett. Hirtelen azt vették rajta észre, hogy ő is elkezdett lihegni. Előholt létére olyan volt, mintha egy légzésgyakorlatot végezne.
- Ki akarja magát pihenni...? – nézett meredten Aleena. Ilyet még elétében nem látott.
- Ez csak egy apró gyakorlat, hogy felelevenítsem, miképp is működött a testem. – magyarázta a bajnok.
Gerard kíváncsian figyelt, miközben gyűjtötte az erejét.
- Az előholtak legnagyobb hátránya, hogy feltámasztásuk után nem tudnak tovább fejlődni. Egy lélekké vállnak, melyet a hajdanán testüknek nevezett babába zárnak el. De mi ghoulok, mások vagyunk...Felemelte a kardját, majd lépett egyet előre.
- Ha kicsit gondolkodunk, rá lehet jönni, hogyan használható ki egy emberfeletti állóképességű test. Mikor megállunk, összeszedjük a gondolatainkat, majd elfelejtjük azokat a mozulatokat, amiket még élőként tanultunk, úgy kezdünk el harcolni, akár a Sötét Apostol ghoullovagjai. Mentesülve bármilyen korlátozástól.Egy pillanatra úgy tűnt, mintha mágia áramlana az élőholt testéből. Elkezdett koncentrálni. Gerard jól tudta mi ez. Lia már látott ilyet. Az akolitus szekták átkos képessége. A képesség, amivel minden ghoul rendelkezett, amióta csak megidézték őket. És ez a harcos képest volt a testének adottságait maximálisan kihasználni.
Brutális aurát kezdett el árasztani magából a ghoul, ahogy végre elhatározta, teljes erőbedobással fog küzdeni. Örült. Végre egy olyan ellenfél, aki ellen nem kell finomkodnia. Nem kell félnie, hogy megöl egy ártatlan, gyenge és vakmerő harcost. Ez az ellenfél bölcs volt, tapasztalt. Megérdemelte, hogy teljes pompájában küzdjön meg. Évek óta először úgy érezte, élvezi a harcot. Velőtrázó csatakiáltást engedett útjára. Hangjára beleremegtek az aréna falai.
- Pehelykönynedség: egyharmad... – Gerard gyors számításokat végzett. Az összes általa ismert lendületadó mágiát beleszámolva a súlya harmadával meg tudja tartani az előnyét. Amikor a csata elején a ghoul szokatlanul könnyedén gyorsult fel már sejtette, hogy képes valahogy a sebességét tovább növelni. Azért is nem használta eddig a pehelykönnyedséget, mert ki akarta várni, hogy mennyire is kell a súlyát lecsökkentenie.
A többiek nagyot is néztek rajta.
- Nem egy kilóra váltott...? – persze tisztában voltak vele, hogy gondolkodás nélkül egy kilóra csökkenteni a súlyodat nem a legoptimálisabb, sokkal jobb így használni a varázslatot, hogy előnyt kovácsoljanak belőle. De Gerard eddig még sose használta így. Csak átváltott egy kilóra, aztán fel alá röpködött, miközben próbált találatot bevinni.
- Azt hiszem most végre láthatjuk milyen az, amikor Gerard komolyan vesz egy harcot. – dörzsölte meg az állát Klaus. Ez az, amire eddig várt.
A démon kihúzta magát. A két kardját egyszerűen eldobta, majd megint elővette a varázskönyvét. Az Archeust még mindig ott
- Meg is volnék.- Rajta! – néztek egymásra eszelős tekintettel.
A lovag karját a hátára fektette. Keze hátrafeszült, majdhogy nem kicsavarodott. Izmai megfeszültek. Ha azzal lesújt, majd kétszer olyan erős lesz, mint az eddigiek. A két bajnok egyszerre megindult a másik felé. Mindketten sokkal gyorsabbak voltak, mint előtte. Pár óriásnak nehezére is esett a szemével követni az eddig lomha harcosokat. Ismét találkoztak. A lovag kardja előre ledült, majd elcsapott. Gerard ismét kitért előle. Ám ezúttal nagyot ugrott oldalra és jó három méterrel odébb kötött ki.
Árnybéklyó kúszott a férfi karjára. A démon elkezdett körbe-körbe futkorászni, hogy körbetekerje vele. Ellenfele nem hagyta, hogy ez megzavarja, fordult utána, kényelmes, nyugodt tempóban. De aztán egyszercsak megtorpant. Mert rájött, hogy valamit szem elől tévesztett.
- Már késő!Ahogy Gerard futott, sorra idézte meg a levegőbe az árnyszilánkokat. A hegyes, nyílhegy hosszúságú tüskék ott meredeztek a levegőben, csak arra várva, hogy Gerard útjára indítsa őket.
- Én is észrevettem ám valamit. Amikor két irányból támadtam egyszerre, megállapítottam, mekkora szögben látsz ki abból a siakból. – mutatott a lovag páncélozott feje felé –
Elég nehezen látsz el oldalra, nem igaz.Sikerült a ghoul figyelmét magára vonnia azzal, hogy fel-alá rohangált. Ha egy pillanatra is, de sarokba szorította. És most készen áll, hogy megsorozza az éjfekete nyilaival. Intett a kezével, mire a szilánkok minden irányból megindultak ellenfele felé. Ám a ghoul sem esett kétségbe. Megragadta a kötelet, majd Gerardot maga felé rántotta. A fiú nem tudott mit kezdeni vele, magatehetetlenül repült felé. A kötelet nem engedte el érdekes módon. Kezébe sötét dárdát idézett meg. Hátralendítette a kezét, majd elengedte a kötelet, amint elég közel ért. A dárdával egyenesen a férfi fejére célzott. Közben a szilánkok célba értek, és sorra pattantak le a lovag vastag páncéljáról. A dárda viszont célba talált. Átszúrta az egyik szemét. Gerard ekkor újabb dárdát idézett meg, leszúrta a földbe és lefékezte magát vele. Idegesen az arcába harapott. Megint átlátott rajta. A nyakát célozta meg, de a lovag időben felfogta a dárdát az arcával.
És már nyargalt is felé, mielőtt újabb csapást mérhetne rá. Gerard még mindig csak őrülten idézte meg a szilánkokat és lőtte felé, bár egyik sem ejtett említésre méltó sebet. Lőtte, lőtte, ahol csak érte. A nézőtéren már mindenki tombolt most, hogy a két bajnok teljes erőbedobással gyepálta a másikat. A lovag lassan elérte. Ekkor a démon felugrott a levegőbe, majd három méter magasra. Magasba emelte az öklét.
- Ezt védd ki!A korábban megidézett tárgyai, a két kardja, a dárdái, és az a rengeteg szilánk mind-mind egyszerre tört össze, majd kúszott az öklére. Gigászi üstökön formálódott meg, amúgy előrelendült, majd az alatta lévő élőholthoz vágta. Amaz a kardját a levegőbe emelte, s annak élével hárított, módszeresen ketté próbálta a mágiát vágni vele. Torkuk szakadtából ordítottak, ahogy minden erejüket beleadva egymásnak feszült a kard és a varázslat.
Hatalmas robbanás rázta meg az arénát, a felkavart por csapott fel egészen a nézőtérig. Szinte remegett a föld, ahogy azok ketten összecsaptak. A közönség egy része tombolt, másik része szótlanul figyelt várva, hogy mi fog történni. Aztán a por szép lassan leülepedett. A két harcos egymástól messze álltak, az aréna egy-egy végében, ugyanott, ahonnan elindultak. Gerard lábán végig vér csurgott a sebből, amit zuhanás közben szerzett, a ghoul ellenkező oldalán durva roncsolódást lehetett látni. A démon már a utolsókat rúgta. Az élőholt ekkor ismét hátrafeszítette a kezét, felkészülve a következő összecsapésra.
- Még mindig nem fáradtál ki?A ghoul ravaszul elmosolyodott. Érezte a találatot, nem is kcisit. Nem fájdalmat érzett, de tudta jól, meggyengült.
- Az akolitus szekta tagjai csak utánzatok. Mi ghoulok akármeddig képesek vagyunk így, a testünket túlterhelve harcolni.Gerard az Archeusért nyúlt, mely még mindig ott állt a földbe szúrva, ahol hagyta. Könyvét eltette, majd két kézzel megragadta a markolatot. A szent kard úgy égette, akár a tűzbe tartott piszkavas. A manája lecsökkent, így a szent mágiát is nehezebben tudta megfékezni. De neki csak egy csapásig volt rá szüksége. A karját behálózták a pecsétek. Bőven eltelt negyed óra azóta, hogy elsőnek az erő szavához nyúlt volna. Aztán varázslattal a lábát is megerősítette. Tudta jól, még várnia kellett volna vele. De ez lesz a végső csapás. Minden most dől el. Győztesként emelkedik fel, vagy vesztesként hull a porba. Nincs oka visszafogni magát. Érezte, ahogy a fájdalom szép lassan átjárja a lábszárát. Már előre figyelmeztette, ez nem jó ötlet. De nem törődött a holnappal. Ez lesz a végső csapás. A két párbajozó fél, bár a határaikat feszegették, lelkes mosollyal néztek farkasszemet.
- Mi a neved, néhai lovag? – kérdezte Gerard.
- Franz. Franz Matthias Westerstein, Octavus Carolus Rex büszke lovagja. Ezer és ezer démon rémálma. – sóhajtott még egyet utoljára –
Mégis, azt hiszem rád fogok a legtovább emlékezni. Mi a te neved?- Gerard. Gerard D. Lawrenz... – habozott egy kis ideig –
Primus Darrakard hercege. A mágus, ki két személy egyben.Ekkor váratlanul Lia is megszólalt. Igaz, Gerard fél percig nógatta, hogy tegye ezt meg neki. Nagyon nem akart beszélni csak úgy hirtelen felindulásból.
- Az én nevem Lia. Gerard láthatatlan társa.A két bajnok nekikészült a rohamnak.
- Bármi is történjen, úgy fogok rád emlékezni, Gerard és Lia, mint egy igazi, vitéz harcos.- Én sem hagyom majd veszni az örökséged.Nagy levegőt vettek.
- Ó, a franc vigye el. Fejezzük be végre!Nekiiramodtak. Halk suhanás futott végig az arénán, s mire a nézők észbe kaptak, ismét egymás előtt álltak, kivont karddal. Gerard ekkor elsütötte a pecsétjeit. Fájdalmas reccsenés, fájdalmat elfojtó csatakiáltás hangzott fel, ahogy elrugaszkodott. Érezte, ahogy a lába eltörik. Mindenki feszülten figyelt. Kardjait ismét nekifeszültek egymásnak,a hogy elsuhantak egymás oldala mellett, mindketten a másik oldalsó felét célozták meg. A kérdés csak az volt, kinek a kardja kerekedik felül a másikon.
Hangos csattanással léptek előre, majd suhintottak, miközben átkerültek ellenfelük másik oldalára. Egymásnak háttal állva, előreszegezett fegyverrel álltak. Egy pillanatnyi némaság következett. Majd hirtelen Gerard mellkasából patakként kezdett ömleni a vér és összeesett. A társai ijedten rémültek fel. Leo és Aleena már fel is álltak, hogy lesiessenek a ringbe segíteni neki.
~ Nem hiszem el. Nem tudtam eléggé emggyengíteni. Még a legnagyobb varázslatom sem hatott ellene. Tehát ilyen egy igazi legenda ereje?Franz kardját leeresztve fordult meg, hogy kikiáltsa a győzelmét. Akkor döbbent meg igazán, amikor Gerard egyenesen kihúzva magát, minden megmaradt erejét beleadva odaállt elé.
- Mit művelsz?- Egy lovag ne kezdjen bele olyan csatába, amit nem képes lezárni! – mondta a fájdalomtól könnyezve, ám még mindig eltökélt és kitartó mosollyal az arcán.
Franz egy pillanatig sem habozott.
- Pontosan. – majd ismét lecsapott rá. Gerard vérző tagokkal a földre hullott. Ezúttal nem is tudott felkelni.
A lovag felemelte a kardját. Majd súlytott vele....azaz csak súlytott volna, de egy különös mágia megbénított a karjait.
- Elég! A harcnak vége.Aleena ért oda elsőnek a ringbe mellé. A tömeg őrjöngve ünnepelte a bajnokot, aki ismét győzedelmeskedett. Az inkvizítor próbálta ignorálni a hangjukat, azonnal Gerard mellkasához hajolt, hogy meghallgassa a szívét. Még dobogott. Még lélegzett is. Gyorsan megpróbált a fiú levetett kabátjából kötést készíteni. Leo ért oda másodiknak. Ő már látott egy-két csúnya esetet, így inkább a távozást szorgalmazta.
- Gyorsan a faluba kell érnünk. Orvost kell találni.Leo, Aleena és Klaus gyilkos szemekkel pásztázták az élőholtat. Elhatározták bármi történjen, nem fogják hagyni, hogy megadja a kegyelemdöfést. Franzot ez nem érdekelte, a magasba lendítette a kardját, majd elhajította, egyenesen Gerard feje felé. Mindenki ijedten fordul a penge irányába. Egy darabig csak fagyosan nézték, de a végén megkönnyebülten sóhajtottak. A kard ugyanis a démon feje mellett állt bele a földbe.
- Kegyelmet szavazok meg neked. – mondta a győztes bajnok –
A párbaj amúgy is véget ért.Gerard idegesen nézett fel. Haragudott a társaira, amiért közbeavatkoztak. De aztán rájött, nem okolhatja őket. Ők nem ismerték a párbaj etikettet úgy, ahogy ő. Leszámítva Mariát, aki persze teljesen nyugodtan ült a helyén. Tudta, hogy ez fog történni.
Gerard idegesen nézett fel. Haragudott a társaira, amiért közbeavatkoztak. De aztán rájött, nem okolhatja őket. Ők nem ismerték a párbaj etikettet úgy, ahogy ő. Leszámítva Mariát, aki persze teljesen nyugodtan ült a helyén. Tudta, hogy ez fog történni. A többiek gyorsan átkarolták és féllábon döcögve kikísérték az arénából.
Gerard napokig csak feküdt utána. El sem hitte, hogy így helyben hagyták. Mindene tiszta zúzódás volt, a jobb lába eltörött, az oldalán és az arcán egy méretes seb díszelgett, mely még egy jó dieig fog hegesedni. Fájt a feje, beszélni is alig tudott a fáradtságtól. Jó ideig felállni sem volt ereje, úgy túlhajtotta magát. Edzés ide vagy oda ezt angyon durván megérezte. A harmadik napaztán váratlan látogatója érkezett. Nem más, mint az óriáslány, aki felfogadta. Kezében egy nagy zsákot hozott.
- Itt a fizetség, ahogy ígértem. – csapta le az asztalra.
Gerard értetlenül nézett vissza rá.
- De hát vesztettem.- Vesztés nem számít. Bajnok helyt áll és ez a fontos. – mosolygott rá. A démon nem tudta eldönteni, vajon komolyan gondolja, vagy csak simán emgszánta őt.
- Folytatod a keresést?- Bizony. Nem alszom, míg nem találom meg a bajnokom.- Nos...ha netán később még mindig nem találnád, majd megkeresleg.- Miért?~ Ej, ej, de sok baj van veled. Még jó, hogy közben némi hasznos tapasztalat is összegyűlt.~ Mikor lettél te ilyen aggodalmas?~ Amióta te felelőtlen.Gerard visszaemlékezett rá, mit mondott neki Franz, amikor a társai kicipelték az arénából.
- Ne feledd, Gerard és Lia. Légy erős...éld túl a világot. És ha úgy hozza a sors, küzdjünk meg újra. – felelte neki a néhai lovag, mielőtt emelt fővel, akkor először büszkeséggel elvonult volna.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
![[Azonnali] Missed Opportunity Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
![[Azonnali] Missed Opportunity Left_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/left_bar_bleue.jpg){kind=small}
![[Azonnali] Missed Opportunity Empty_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/empty_bar_bleue.jpg){kind=small}
