Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)

A vámpír élőholt, a sírásó bábja vissza se fordult, csak ásott a lyuk mélyén, a nekromanta védjegye után kutatva.
- Én a helyetekben már rég megkérdeztem volna magamtól, megérdemli-e egy ilyen úr a hűségeteket. Az ilyeneket, akik büntetik aki önzetlen mer eljárni előbb utóbb mind utoléri a vég. Vagy az ellenségeik tépik darabokra...vagy a saját embereik.
Közben előbukkan a szellem a gödörből. Arca, teste, tekintete olyan maradt, mint amikor utoljára láttátok, ám a kifejezése megávltozott. Mosolyogni látszott, ha csak egy pillaantra is.
- Látom visszatértetek. Látom már mást kell szolgálnom. - pislogott üres szemgödrei felett. Zavarodott volt, s sok mindent nem értett - Felteszem sikerrel jártál?


Határidő: 2021.08.20.

A szellem nem kérdezett vissza, nem is érdeklődött, csak rezzenéstelen arccal felelt a kérdésre.
- A neve Robert Swartzkopf. Ez az a név, amivel született. - tette hozzá, hogy minden keresztkérdést megelőzzön.
A sírásó eztán elégedetten fejezte be a pecsétet, majd nyugalomra intette a szellemet.
- Így. Remélhetőleg ez volt az utolsó kérdés, amit élő feltett neked... - nyögött egyet, majd felállt...vagyis felállt az élőholt, akit mozgatott.
A sírásó Friedrichre nézett. A vámpír úr még mindig ideges volt, mondhatni félt, aggódott, talán remegett is egy kicsit, de erősen feszített tagokkal próbálta leplezni. Cedricknél ilyesféle reakciót nem vett észre. Őhozzá szólt hát.
- Tényleg kár, hogy ilyen hálátlan urat szolgáltok. Miért nem jöttök inkább velem. Aki nekem parancsokat ad, nem húzatja karóba azt, aki az életét meri kockáztatni. - bökte ki, egykettőre abbahagyva a forró kása kerülgetését. Ahogy nézett Cedrickre az élőholt, szinte majd kimondta, egész végig ezen járt az esze.

Határidő: 2021.09.03.

Bólint a névre. Sokat nem mond, de legalább lesz mit lejelenteni a táborban. A többi pedig legyen az ottaniak dolga. Így is sokkal többet tettek értük, mint az elvárható lett volna.
Szinte elbambulva figyeli a pecsétet, a halott vámpírt, a nyugovóra térő szellemet. Csak akkor emeli fel a tekintetét a sírról, amikor megszólítják.
Szolgálni..
Mikor szolgált ő bárkit is? Nem kell Friedrichre néznie, hogy tudja, milyen állapotban van a Schwärzjager. Mióta meglátta a sírásót és a halott vámpírt már nem volt ínyére ez a kirándulás, hátmég ezután a kérdés után.
- Attól tartok, el kell utasítsuk az ajánlatot. A látszat csalfa; a barátom és én nem szolgálunk semmilyen urat.
Ez persze kikezdhető állítás, de ő a maga részéről igazat mond. Kiül egy halvány félmosoly az arcára egy gondolatra.
- Talán majd egyszer.
Biccent egyet a sírásó/vámpír felé, sokatmondóan elpillantva a társa felé.
- Ha nem veszi rossz néven, nekünk indulnunk kell. Vissza kell térnünk a táborba.
Bár kinek tűnne fel, hogy eljöttünk egyáltalán?
A kérdés keserű szájízt hagy maga után. Azért visszafele lesz még két kérdése Erickhez.

- Igen. - mondta az élőholt - Nekem is ideje távoznom. - és csak így, minden egyéb szó nélkül búcsút intettek egymásnak.
Cedrick gyanúja beigazolódott. A távobor java észre sem vette, hogy távolvoltak. Pár ember köszönt csak nekik, üdvözölte újra őket, no meg persze a kedves őrparancsnok, aki fényes nappal, hogy kialudta magát sokkal kedvesebb egyénnek bizonyult. És még milyen kedves lett, mikor Cedrick tálalta neki a gazember nevét. Rögvest parancsba is adta, küldjék a postagalambot egyenest Hellenburgba, hogy túrjanak át minden levéltárat a gazember nyoma után. Friedrich nem szólt egy szót sem. Csak állt csendben, s hagyta, hogy Cedrick learathassa a babérokat.
A két ifjú jutalma nem maradt el. Saját sátrat, és dupla adag élelmet kaptak, nagy húzásnyi szesszel megspékelve. Noha Friedrich félretette a maga részének nagyját. Olybá tűnt, nem bírja az erős italokat, mert csak egy keveset ivott belőle, a maradékot egy üres kulacsba tette.
- Esküszöm finom! - tette hozzá, el ne vegye Cedrick kedvét. Sugárzott az örömtől, hogy a meglehetősen nagy poggyászát védve tudta az esőtől. A régi, lyukacsos bőr, amivel viharosidőben lefedte nem segített neki sokat.
Pár nappla később már az üdítő tengeri szellő csapta meg az emberek orrát a bűzölgő mocsár helyett. Nem sokra rá a horizonton megpillantotátk az első sirályokat, kisvártatva pedig ott állhatott a tengerparton a sereg színe java. Nagy volt az öröm, hogy elérték a partot, de még nagyobb a kiáltozás, mert biza ideje volt munkához látni.
- Dologra, marhák! Itt estére sánc kell hogy álljon! - hangoztt messziről.
És már neki is álltak emelni a köveket, hogy lerakják a tengerparti erőd alapjait.


//A küldetés ezennel véget ért. Jutalmas lészen 300 TP, 300 váltó, és az alábbi tárgyat, melyeket a mocsári csaták során sikerült zsákmányolni: Holdezüst, Smaragd, Puskapor, Madragóra, Szellemorchidea. Gratulálok a nagy utazáshoz, s kellemes pihenést a tengerparti tájon...sajnos a partvidék inkább kavicsos, semmint homokos, de várat építeni abból is lehet //


És van itt két teljesítmény, melyet minden résztvevő, aki befejezte a küldetést felírhat magának!

"Nehéz szülés"
Fejezz be egy legalább kilenc hónapon át tartó küldetést.
Jutalom: 20 TP

"The longest journey"
Fejezz be egy legalább egy éven át tartó küldetést.
Jutalom: 50 TP


Mert biza megvolt az egy év. Mondhatni a világ leghosszabb gyalogtúrája át az ingoványon. Gratulálok hozzá mindenkinek!