Azonnali játék: Steam and moonlight

Megnyitotta kapuit a Crystalfalls közelében lévő, természetes melegvízű forrásokra épült fürdőház. Mivel pont teliholdra esik a nyitás napja, így a különleges alkalomra a fürdő vezetősége ingyenes éjszakai fürdőzést biztosít minden arra tévedt utazónak, amiből az is következik, hogy mindenféle alakok megfordulnak arrafelé, a hivatásos zsoldostól a tünde lovagokon át a misszionárius egyháziakig. A feladat annyi lenne, hogy érezzétek jól magatokat a fürdő kínálta rengeteg relaxációs lehetőség közepette, és természetesen az sem lehetetlen, hogy a változatos vendégsereg miatt egy-egy érdekesebb figurával is sikerül interakcióba lépnetek.

Jutalom: 150 TP

Úgy jött el, hogy minden rendben lesz. Azt hitte, valóban nyugodt körülmények közt fog telni legalább ez az egy napja, erre már jött is az első szerencsétlenség: masszázsnál a kért növényi olajok helyett sarat hoztak… Az addig rendben van, hogy egy mocskos nekromantának hívja őt a köznép, de attól még nem kéne a szó legszorosabb értelmében venni, és megvalósítani ezt a kifejezést. Mondjuk most már mindegy…
Ingerülten irányítja lépteit az ajtó felé, melyet a kelleténél gyorsabban tár fel idegessége miatt, hogy távozzon a helyszínről, majd valahol lemoshassaa magáról a mocskot. Morcos, alig vesz tudomást a külvilágról, csak a belsejét próbálja valahogy csillapítani, és bár ez a kellemetlen eset nem kéne annyira sértse és zavarja, mégis roppant nagy hatást gyakorol rá. Elvégre... Kikapcsolódni jött, így jogos a felháborodása, nem?
A törülközőt csak maga előtt tartja, csupán mellkasához szorítva a felső részét, tekintve, hogy nem szívesen koszolná be.
Teljesen váratlanul éri, hogy valaki kinn várakozik, és az első pillanatban nem is veszi észre átmeneti nemtörődömségének köszönhetően, valamint az ajtó előtt álló személy alacsony termete miatt, így kis híján beleütközik a kint várakozóba. Szerencsére az utolsó pillanatban felfigyel a szőke hajzuhatagra. Megtorpan, majd lepillant, végül hátrál egy kissé, hogy kényelmesebb körülmények között szemlélhesse meg a másik arcát, ami nem is idegen a számára. Micsoda meglepetés!
- Nocsak, a gyógyító - enged meg egy halvány félmosolyt, ami a kellemetlenségek miatt kesernyés egy kissé, de örül annak, hogy egy ismerőssel fut össze. - Az igyen fürdő lehetősége igen csábító, nem igaz?
- Lám, mily kicsi Veronia, szia, Lia - mosolyog rá a vámpír is, ez a becenév azonban nem túl tetszetős a számára. Korábban már használták rá egyszer, de az elég is volt – fogalma sincs, honnan jön az Aliciából a Lia, de ha valaki levezeti neki, és még olyan kapcsolatot is ápolnak, áldása rá. Amíg viszont tisztázatlan, maradjon mindenki az Aliciánál. Annyira nem hosszú név…
- Alicia - javítja ki egy biccentés kíséretében, közbeszúrva a másik mondandójába, mire a szőkeség megismétli a mozdulatot, megértve a célzást.
- Pihenni is kell tudni – felel aztán a kérdésre. - Miért húzod ennyire lefelé ajkaid szélét? – érdeklődik meglepően irodalmiasan. De hát vámpír, furcsa szerzetek, mit is várt? Mondjuk pont ő mondja nekromantaként? Valami itt nincs rendjén.
- Csak azért, mert kicsit elrontották - fordul meg, hogy Ingrid is láthassa szutykos hátát. - Valaki bizonyára sárral akarta bekenetni magát, de helyette nekem hozták ki - fordul vissza vállvonva. Annyira már nem számít, fölösleges mérgelődni miatta. Legalábbis… Próbálja meggyőzni magát, de az indulatok nehezen kezelhetőek, pláne akkor, ha pihenni jön a tünde rengeteg megpróbáltatás után, és még itt is utoléri a baj.
- Szóval most megyek, megpróbálom valahol lemosni - teszi még hozzá befejezésként.
- Mily udvariatlanság. – Szinte látja, ahogy Ingrid fejcsóvál mondandója közben, annyira helyteleníti ezt, és míg tűnődik egy darabig, addig Alicia ragadja magához a szót:
- Emberi és elfi dolog tévedni - jegyzi meg kesernyésen. - De hogy a növényi olajokat sárral cseréljék fel... Ez azért elég komoly eset - forgatja meg a szemeit elégedetlenül, még válla felett hátrapillantva a helyiségre, ahol egy darabig egészen békésen feküdt, aztán, ahogy megérezte az iszapot a hátán, úgy pattant fel, mintha tűt szúrtak volna belé.
- Veled tartok, s segítek lemosni rólad ezt a sarat – ajánlkozik.
- Azt megköszönném - enged meg egy halvány mosolyt ezúttal már a vámpírt nézve, aki közben elindul. A halálpap természetesen követi őt a fürdők felé, elvégre mást nem tehet, és keresi azt a helyet, ahol van lehetőség a mocsok letakarítására. Azért nem akarja, hogy olyan elkerített részben kerüljön erre sor, ahol rengetegen üldögélnek... Van egyáltalán tényleges mosdásra hely? Vagy az egész egy ilyen? Túlságosan eddig még nem gondolt bele, és mivel nem is kifejezetten járatos ehhez hasonlatos helyeken, rábízza magát Ingridre. Vélhetően ő sokkal jobban kiismeri magát ebben a közegben.
- Nos, vannak, akik képesek felcserélni a kettőt, de nem azért jöttünk ide, hogy háborogjunk – szól, teljesen jogosan. Kár, hogy ez tényleg olyan, hogyha valaki nem olyan személyiségű, akkor nem bírja ki dühöngés nélkül…
Nem kifejezetten figyel a vámpírra, aki aztán úgy dönt, hogy mellette halad inkább – folyamatosan keresi az alkalmasnak tűnő helyszínt. Amire felfigyel, az egészen meglepő: hozzáér az arcához, vélhetően szórakozásból. Kérdőn néz az irányába, várva valami magyarázatot erre az egészre, aztán persze elmosolyodik, az előbbinél valamivel szélesebben.
- Fel a fejjel, vagy különben így marad az arcod. – Orvosi tanács? Mindenesetre elfogadja – ezúttal. Legutóbb csak azért nem volt hajlandó, mert feladata volt, most viszont valóban ki kéne kapcsolódnia, és ahhoz el kéne oszlatnia azokat a kellemetlen, szürke, láthatatlan fellegeket a feje fölött.
- Különben jobban vagy azóta? – érdeklődik, témát váltva. Tényleg túlságosan elhivatott a munkájával kapcsolatban, de azért jólesik az érdeklődés. Az eddigi kitaszítottság érzete a kasztja miatt most némileg szűnni látszik, ahogy egyre több és több köteléke lesz bizonyos személyekhez, ami furcsa. Vajon… Ez meg fogja őt változtatni ismét? Mert az akkori események tönkretették, de az állandóan felé irányuló bizalom és kedveltség annyira… Elbizonytalanítja.
- Igaz, nem is azért jöttem, hogy ilyen kis apróságok miatt legyek feszült – ért egyet. - És, mint láthatod, igen, épen és egészségesen, frissen és üdén. Legalábbis valahogy így szokás mondani – válaszol aztán könnyeden. - Amúgy ezek szerint sikerült Griseldától átmenetileg megszabadulnod?
- Az meg kicsoda? - kérdez vissza egy mindentudó mosoly kíséretében, egy ideig még úgy téve, mintha fogalma sem lenne arról, ki felől is érdeklődik a tünde. – Itt, Elathában lakom, nem pedig Hellenburgban. Nehéz volt költözködni, de már vége – válaszol. Ez meglepő fordulat, de talán érthető. Mielőtt azonban folytathatná a kérdezősködést, Ingrid megáll.
- Mutasd a hátad - kéri különös lágysággal a hangjában. Alicia eleget tesz a kérésének: megfordul, kényelmes távolságban guggolva a víztől, könnyebbé téve a sár eltávolítását.
- Nahát... Elathában még sosem jártam, annak ellenére sem, hogy sötét tünde vagyok – jegyzi meg látszólag teljesen jókedvűen, belül viszont iszonyatosan fáj. Nem lehet a fajtársaival, nem lehet ismerős közegben – ha törvényesen nem is száműzték, attól még száműzött. Olyat tett, ami… Ami megbocsáthatatlan, és ez még mindig kísérti őt.
- Milyen a hely? – érdeklődik, és megérzi Ingrid kezét, aztán a hátán végigcsurgó, vízzel hígított piszkot, mire vonásai fanyarrá és undorodóvá válnak. Rendben, vándor, még az is rendben, hogy többnyire koszos, de ilyen szintű mocsokhoz nincs hozzászokva. A mocsárvidéket is lehetőség szerint elkerüli. Elég volt ott egyszer derékig süllyedni...
- Gyönyörű hely, tiszta utcák – felel, ezzel elterelve a sötételf figyelmét a kellemetlenségről. - Szeretek ott lenni, s most az egyszer érzem azt, hogy otthonra leltem - folytatja Aliciához hasonló ábrázattal, amit igazából nem ért. Nem tudja, a vámpíroknál miféle rendszer van, de nem is akar rákérdezni – felesleges, elvégre ha akarja, úgyis elmondja. Mindenesetre…
- Készen vagy – jelzi, hogy vége a kínzásnak.
- Köszönöm, máris jobb – mondja hálásan. - És most merre? - néz körbe, keresve valamilyen elfoglaltságot. - Nézzünk szét vagy keressünk magunknak valahol itt helyet, és csak élvezzük a vizet?
- Ideje megszabadulni a törölköző szorításától – ad egyértelmű választ és utalást, mit is szeretne csinálni, mire a nekromanta csak biccent. Ingrid nem is várakozik sokat: azonnal ledobja magáról a szövetet, majd indul el a meleg vízbe, utána visszafordul:
- Jössz?
- Megyek, persze – teszi le egy szárazabb részre az anyagot, és bár nem szégyellős, na meg meglehetősen érdektelen is olyan szempontból, ki hogyan néz ki, azért a sokféle szerzet sokkalta kerekebb és teltebb formái némileg bizonytalanná teszik őt akarata ellenére is. Vézna, satnya, ráadásul magas teste, kirajzolódó csontozata egyáltalán nem lehet vonzó senki számára, de hát a vándorélet már csak ilyen… Lábain attól az egy-egy hegtől meg most eltekint, de az ellenérzéssel így sem tud mit kezdeni. Mindössze igyekszik a lehető legjobban leküzdeni, aztán elindul a vízbe.
- Fontos az otthon. Csak irigyelni tudlak miatta – szólal meg, miután mellé ért. - Bizonyára örülsz, hogy megszabadulhattál a hárpiától. Elathában is hasonlót csinálsz, mit Hellenburgban? – érdeklődik rögtön, ha már van rá lehetősége, hiszen ki tudja, mikor lesz égető szüksége egy gyógyítóra? Bár Elatha… A sötételfek fővárosa… Aligha merné megközelíteni.
- Nem kell irigyelned, csupán lecsaptam erre a lehetőségre és jól jártam - magyarázza, és folytatná, azonban egy meglehetősen fiatal kölyök lép be a vízbe, feléjük meresztve szemeit. Mintha megbabonázta volna őt a két porhüvely… Vagy inkább csak Ingridé.
- Így néz ki, két nő teste? - teszi fel a kérdést már-már nyálcsorgatva. Így első ránézésre embernek tűnik, és ahogy kissé oldalra hajol, hogy a fülét is megláthassa, egyértelművé válik emberi mivolta. Vámpírhoz túl élénk a bőrszíne, így az a faj is kizárva.
- Lám, egy satnyaság, aki eltévedt. Ez a női részleg! - csattan fel a vámpír, mire a fiú csöppet sem gusztusos módon az orrába túr. Úgy tűnik, az undort sosem lehet elkerülni…
- Na és? Odaát csak férfiak vannak – közli nemes egyszerűséggel.
- Édesanyádat nem láttad még meztelenül? - kérdez rá lesajnáló sóhajtás kíséretében. Egyáltalán nem fűlik a foga ahhoz, hogy most vitába keveredjenek, mivel ő még mindig csak pihenni akar, de a gúnyolódó oldala erősebbnek bizonyul – sajnos a fiú jóvoltából. Ahogy meglátja annak eltorzuló arcát, ösztönösen kap az alkalmon.
- Vagy esetleg őt keresed, taknyos? - enged meg egy, valahonnan mélyről fakadó, gonoszkásabb mosolyt annak ellenére is, hogy tudja, rettenetesen szánalmas egy kölyköt bántani.
- Semmi közöd hozzá, holdseggű – szól vissza durván, mire Alicia szemöldöke meglepetten és rosszallón emelkedik fel. Nocsak, erre a visszaszólásra nem számított. A korához mérten inkább azt hitte, sírva elszalad, de több bátorság és merészség szorult belé, mint azt hitte. Viszont zavarja őt a jelenléte. Csak egy békés beszélgetést akar most a vámpírral, hogy változatosabb legyen legalább ez az egy napja, de valahogy ez sem jön össze neki. Mindig történik valami, bármit is tegyen. Nekromantalét és -sors? Meglehet.
- Te mondod, kicsikém? Nagy a szád, de még nem bírnál el velünk – mondja maró gúnnyal a szőkeség, mellette ügyesen belecsempészve némi bájt is, amitől a fiú elvörösödik. Ekkor a nekromanta kénytelen a szája elé emelni a kezét, hogy széles vigyorát eltakarhassa, azonban szemei vidám csillanása így is elárulja őt.
- Te beteg vagy! A bőrszíned se jó! Ne nyavalyogj ott a vízben – nyávog inkább ő, amint sikerült visszatérnie a lelkének és gondolatainak a testébe, közben odalépdel a törülközőkhöz – az övéikhez.
Ingridre pillant kérdőn, nem értve, mi baja a kölyöknek a bőrszínükkel, de hát ez már csak megszokás… Az embereknek sosem elég semmi, sosem jó semmi, mindig valami olyan kell nekik, ami nem lehet, és ha ez nem elég, mindig az utolsó pillanatban találják meg a megoldást, mikor már elkésnek a végrehajtásával. Persze a bőrszínes baj miatt eszébe jut Astonien… Hát hogyne jutna? Ő találja sokkalta szebbnek, mintha rendes tündeként jelenne meg, ő mondta... És azóta se tudta felfogni.
- Akkor meg eriggy, keress mást, akinek a bőrszíne is tetszetős a számodra, na meg van két jól megtermett dinnyéje - fordul a fiú felé, a lehető leggyorsabban lerendezve őt. Még a végén a kelleténél jobban megrohamozzák őt az emlékek, és olyan borzasztóan eltűnődik, hogy elfelejt reagálni, mert hát… Nem kicsit gondolkodott el másnap és az azt követő napokon a történteken. Ha túlzásba viszi, még az is lehet, megtörténik az, amit a könyvtárban a fokozott zavartság miatt csak kis híján sikerült elkerülnie.
- Biztos vannak a környéken kedvedre való kis- és nagylányok is – teszi még hozzá.
- Beteg? – tér még Ingrid vissza az előző sértésre. - De én legalább nem menekülök azon tény elől – közli, a kölyök pedig ezt homlokráncolva hallgatja, mintha nem értené. Komolyan úgy sérteget, hogy fogalma sincs arról, mit okoz vele? De megint ő akad fenn ezen? Aki szintén úgy osztja a gunyoros megjegyzéseket, hogy csak megérzi, mikor fájdalmat okoz, és folytatja, azonban fogalma sincs arról, milyen mélységeket sért fel?
A szőkeség odalép Aliciához, és magához vonja őt, mire a fiú arca rögtön kipirosodik.
- Mi-mi-mit csi-csinálsz vele? - nyel egyet, mert ez a fordulat teljesen váraltanul éri, a nekromanta pedig ugyanúgy megilletődik egy kissé. Tulajdonképpen mire is jó ez? Még súlyosabb zavarba hozni a kölyköt? Mert akkor, elnézve a megjelenését, igyencsak hatásos ez a lépés. Viszonozza a hecc kedvéért, mellette még szélesen mosolyog is, mivel élvezi, ahogy a zaklatójuk meg sem mer mukkanni néhány hosszú másodpercig.
- Kü-különben a ti dinnyéitek kicsik és idétlenek - találja meg újra a hangját, valahogy kimászva a zavartságból. - Látszik, hogy nem ti vagytok a legszebbek – mondja még, aztán elveszi a két törölközőt és mindkettőt megszagolja. Alicia szemöldöke magasra felszökik ettől, mivel ötlete sincsen, mi a fenének csinálja ezt. Annyira… Gyerekhez méltón gyerekes, de ez már borzalmas. Soha, egyetlen kölyköt sem akar a közelében tudni, mert falra mászik tőlük – legalábbis legjobb esetben, legrosszabban rájuk ijeszt az élőholtakkal. Mondjuk... Michael rendes és okos gyerek, ő kivétel a sok közül.
Minden porcikája tiltakozik, hogy valamit reagáljon rá, viszont a helyzet nem épp előnyös ennek megvalósítására: valamit mondania kell. Valahogy cselekednie kell, mert ha nem is saját maga miatt, de túlságosan belefolyt ebbe.
- De szagosak vagytok! Bűzlőtök, nyanyák, s természetesen én az aranyos lányokat szeretem - húzza ki magát, mintha annyira nagy férfiúi büszkességgel lenne megáldva, a következő pillanatban pedig leesik róla a törölköző, amit még korábban derekára csavart. A vérszívó ezt látva elneveti magát.
- Van egyáltalán valami a lábad között? Egyáltalán fiú vagy? – gúnyolódik a nő, Alicia pedig tenyerébe temeti az arcát, de nem azért, mert kínos lenne neki a látvány. Maga a helyzet kezd egyre... szánalmasabbá válni?
Társa meglehetősen jól kezeli ezeket a helyzeteket, ami azért megnyugtató – látszódik, hogy a halálpap inkább figyelmen kívül hagyja ezeket sekélyes dolgokat ahelyett, hogy még jobban szítsa a tüzet a szavakkal. Természetesen néha meglehetősen élvezetes, ha talál fogást, de azt meghagyná akkorra, mikor komoly a helyzet. És ez egyáltalán nem számít annak.
A fiúnak nem is kell több: azonnal menekülőre fogja, ami nagy megkönnyebbülést jelenthetne, viszont a törülközőket is magával viszi, amelyet a nekromanta furcsállva szemlél.
- Sosem mondtam, hogy szép lennék - rázza meg a fejét karba tett kezekkel, inkább csak magának megjegyezve már. - Szerencsétlen kölyök... - követi pillantásával a kölyköt. - Nem mintha annyira fontosnak találnám, mert nélkülük is megvagyok, de... Később nem fognak kelleni? - mutat a szövetekre, halkan beszélve Ingridhez.
- Nos, a későbbiek folyamán valóban kellhet. A kérdés az, hogy mennyire vagy szégyenlős, Alicia  - somolyog, de felsóhajt, végül elengedi őt, hogy a sértett kölyök után menjen, valamint visszaszerezze a törölközőket.
- Ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok szégyenlős - indul el Ingrid után, nehezen téve meg a lépéseket.
- Öröm látni, hogy mosolyogsz, Alicia - szól vissza, mikor kiért a vízből, hátrapillantva társára.
- Nem mindenki örül egy nekromanta mosolyának - jegyzi meg, felvéve az emlegetett gesztust. Ha egy holtidézőn ez vehető észre, az többnyire rosszat jelent…
Kiérve kicsavarja sötét hajából a vizet, hogy ne csurogjon és csöpögjön állandóan.
- Induljunk akkor. Remélem, hamar megtaláljuk. Még azért szívesen üldögélnék órákat a meleg vízben – sóhajtja fáradtan, mire társa szórakozottan a fenekére csap. Meglepett összerezzenés a válasz a cselekedetre, és bár tekintetéből kiolvasható, hogy nem kifejezetten érti, mire fel csinálta ezt a másik, nem kérdez rá konkrétan. Nem is igazán akarja firtatni.
- Helyes, Alicia... – indul el, hogy megtalálja a kölyköt. A tünde - lassan már szokás szerint - követi őt, hol jobbra, hol balra fordítja fejét, keresve a fiút, elvégre…
- Hamar megtaláljuk, a törölközőkkel a kezében nem engedik ki a fürdő őrök - mondja ki a gondolatait, miközben a női részleget fésülik át.
- Átment a férfiakhoz van olyan sejtésem.
- Igen, nekem is van olyan érzésem - ért egyet. Ha már itt nem találták, máshol nemigen lehet, mint a feltérképezetlen helyeken, ráadásul ott, ahol a legvalószínűtlenebbnek fogja találni a keresését. Ahol védve érzi magát.
- Mintha csak ki akarna hívni minket, vagy inkább tesztelni a bátorságunkat, nem? – Más egyszerűen nem jut eszébe erről.
- Nos, lehetséges, bátorságpróbára akar minket rávenni, de erre ráfaragott – válaszol a tündének, aztán az egyik női személyzettől megérdeklődi, hol kezdődik a férfiak része. Eleinte furcsa pillantást kapnak a kérdés hallatán, de utána készségesen válaszol, megmutatva az irányt is, amerre aztán halad a páros. Mielőtt azonban belépnének arra a területre, Ingrid magához húzza Aliciát.
- Lehet, férfiak között lesz, felvázolva valami csúnya történetet rólunk – közli, mire Alicia halkan nevet. – Noh, de menjünk - tárja ki az ajtót a másik előtt.
- A rólam alkotott csúnya történetek közül ez lenne a legszebb - jegyzi meg, és ha már a másik így előreengedi, elsőként lép be a másik részleg területére. Eleinte meredten néznek rá a bent lévők, de ahogy észreveszik Ingridet, inkább őt kezdik el bámulni, elvégre mégiscsak ő az, aki jobban néz ki, aki formásabb és kellemesebb megjelenésű. Ő meg csak… Csak kinéz valahogy.
- Hát... - néz körbe. - Sokkal bájosabbnak találnak téged, ahogy észrevettem. Kicsit még híznom kell, hogy beérjelek - böki meg finoman könyökével társát cukkolásként.
- Egyél rendesen és formásodsz - ad választ még nézelődve, nem véve fel a viccelődés fonalát.
- Ha majd lesz lehetőségem rá, mindenképp - biccent egyet. - Vándorlással sajnos nincs mindig lehetőségem rá. Na meg az előítéletek... - forgatja a szemeit, majd a közelben nyílik egy ajtó, ahol a keresett személy lép ki. Gyakorlatilag azonnal észreveszik egymást, szóhoz viszont először a kölyök jut:
- Segítség, nők! Nők! – kiabál, reménykedve abban, hogy valahonnan segítséget kap, ám senki sem siet, hogy kirángassa őt a bajból. Helyette inkább nevetgélnek vagy tétlenül várakoznak a helyükön, mit is fog alakítani a társaság. Alicia is csak nevetni tud ezen a komikus helyzeten.
- Ugyan már, nem harapunk, legalábbis... - Ingridre tekint szórakozottan. - Ha nem idegesítesz fel minket - vezeti vissza pillantását a fiúra, aki fájdalmasan vizsgálódik. - Csak a törülközőkért jöttünk - nyújtja kezét, hogy átvehesse a szöveteket.
- Csak akkor adom át, ha megtapizhatlak benneteket! - szól a masszázsszobák felé véve az irányt, azonban morgolódás érkezik a nézőközönségtől, amitől a fiú megtorpan. Alicia csupán lemondóan sóhajt a makacsságot tapasztalva, Ingrid ezúttal azonban a tettek mezejére lép, így hamar ott terem a gyerek előtt, hogy egy hatalmas taslit adjon neki - és ez hangzásban sem marad el. Az áldozat rögtön elejti a kért szöveteket, sírva-zokogva fekszik el a földön, fájlalva megütött arcát. Van ebben a nőben erő! Szinte már sajnálja a kölyköt. Nem szívesen kapna egy ilyet.
- Ne is álmodj róla! - kapja fel a két anyagot, majd nyújtja át Aliciának a sajátját. A vámpír gyorsan maga köré csavarja az anyagot, majd jelez, hogy induljanak vissza.
- Ez bizony fájhatott - jegyzi meg inkább magának, aztán hálás pillantással köszöni meg a törülközőt. Mostanra már szokásos módon követi Ingridet ki a férfiak látószögéből, és lassan, lustálkodva tekeri magára a visszaszerzett szövetet.
- Akkor melegvizes lazítás a továbbiakban? - érdeklődik, amint kiértek a férfirészlegről.
- Menjünk lazulni, mert azért vagyunk itt - szól a vámpír, aztán visszasétálnak a helyükre.
Talán vége van a bajnak mára. Ennyi elég is volt neki.

Mindig is jó megfigyelő voltam.
Ösztönösen tanultam bele. Tolvajként hiába osonok kitűnően, hiába vagyok a legügyesebb; ha nem ismerem fel, mikor mivel érdemes próbálkozni, akkor hamarabb elkapnak, mint egyáltalán elindulhatnék.
Ebből következik, hogy ha profi nem is vagyok, azért elég könnyen észreveszem, ha valaki megpróbál elrejtőzni előlem. Reflexből figyelek fel a meglapulóra, aki esetleg veszélyt jelenthet rám.
És most elbuktam. Csúnyán.

Nem vettem észre senkit. Teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy üres a medence, ahogy egy szál, a derekam köré csavart törülközőben kisétáltam a szobából, ahová a holmim pakoltam le. Pihenni jöttem el ide, hisz hallottam a frissen megnyílt fürdő hírét még Carolusburgban is, és nem is állt más a szándékomban: levettem magamról az egyetlen szövetdarabot, ami takart, és anyaszült meztelenül a víz felé sétáltam.
Mikor megéreztem a kellemes meleget, és elmerültem benne, elmosolyodtam. Beljebb húzódtam, lehunytam a szemem, és élveztem a kikapcsolódást... én, ahogy a semmittevést élvezem? Ritka esemény, most mégis ez történt. Semmivel nem foglalkoztam, s talán el is szundítottam itt ülve.
Elbuktam. Ha az életem múlna rajta, nem kellene többé aggódnom az inkvizíció miatt.
Most nem ilyen rossz a helyzet.
Sokkal rosszabb.

Hirtelen riadok fel, és össze is rándulok. Szokatlan puhaságot érzek a karomon, s ahogy rájövök, hogy ez két nagy (NAGYON nagy) női domborulat, szinte azonnal megismerem a tulajdonosát is.
Jézus Szűz Mária, ne hagyj el! Ez az elf nőszemély, akit még Alicia csapott le, mikor azt az idióta plüsst szereztük vissza.
- Te mit keresel itt? - annyira váratlan ez a helyzet, hogy még az ijedtség is látszik az arcomon. Jó, hülye kérdés, hisz valószínűleg ugyanazért van itt, mint én... de...
...de miért pont itt?
Legalább a bosszúvágya miatt nem kell aggódnom. Nem sejt semmit abból, hogy összedolgoztam a nekromantával... hülyébb, mint hittem.
Ennek ellenére - vagy inkább pont ezért - nagy az esélye, hogy igencsak nehéz lesz leráznom.
- Hát hogyhogy mit keresnék itt? - úgy néz, hogy amiatt elég sokan kiábrándulnának a testéből. Tisztán látszik, mennyire értelmes, okos és gyors felfogású. - Ingyen fürdő van! Te nem azért jöttél?
Jó. És mit keres mellettem? Épp magához szorítva a karom?
Viszont nem ez érdekel a legjobban. Hogy került a medencébe? Így elaludtam volna, hogy nem vettem észre az érkezését?
- De... mikor jöttél be? - pislogok kissé álmosan, de ezt elfedi a riadalmam.
Miért érnek hozzám az idomai?
Miért vagyok ruha nélkül?
Hol van ilyenkor a Doppelgänger?
- Még előtted.
Annyira meglepődöm, hogy egy pillanatig nem veszem észre, hogy még jobban átkarol.
Előttem?
Nem láttam, mikor bejöttem ide?
Ilyen figyelmetlen lennék?
Aztán persze tudatosul bennem, hogy mi is történik, és ösztönösen próbálok elhűzódni.
- Igen? És hol voltál? Én nem vettelek észre. - a színészkedésemnek hála egész közönyös hangon szólalok meg, de ez nem igazán kedvetleníti el.
- Nooossss... - végre! Elhúzódik. - Ott voltam - mutat balra. Egy eldugott sarok... rendben, hogy félreeső, de valóban ekkorát hibáztam volna?
Későn jövök rá, hogy itt lett volna lehetőségem ellépni: máris közelebb jön. Önkéntelenül lenézek a formáira, végigsiklik a tekintetem a mellein, majd a csípőjén, melyet épphogycsak nyaldos a víz... nyelek egyet, elszakadok a látványtól, és többé-kevésbé őszinte zavarral elfordulok.
Nem akarok itt lenni.
Akarom ezt, de mással. Nem vele.
Úgy tűnik, észrevette a pillantást, és nem igazán zavarja: még jobban idehúzódik, de annyira, hogy néha már a combomhoz simul a combja.
A meztelen combja.
Halványan eszembe jut egy emlék: tisztás az erdőben, ismeretlen mágikus lüktetés, és valami különös bájital... egy szöke ikerpár...
...de az más volt. Ott nem voltam önmagam, annak ellenére sem, hogy szinte mindenre emlékszem.
Összerezzenek az érintésére, és megpróbálok távolodni.
- Ugyanazért, amiért te. Hallottam erről a fürdőről, és ki akartam próbálni. - ijedten veszem észre, hogy bizony nem enged, sőt: még inkább rám mászik, és hozzám simul.
- A természet akarta, hogy így legyen! - mi ez a csillanás a szemeiben? Érzem, ahogy a tarkóm simogatja, a hajamba túr, és egyre közelebb van... de nem leszek libabőrös, mint egyesek. - És most egyedül vagy, ugye?
Milyen természet? Naná, majd a sors miatt akartuk mindketten kipróbálni a fürdőt. Sőt, mi több: Isten tervének része. Hogyne!
- Miért lenne jó, ha egyedül lennék? - teszem fel a legidiótább időhúzó kérdést, és határozottan eltolom magamtól.
...a melleinél.
Lenéz, és odaszorítja mindkét tenyerem. Puha... mégis kellően feszes...
...de miért is markolászom éppen őket? Gyorsan elrántom a kezeim.
- Mert... Nem akarom, hogy az a bányarém itt legyen - bányarém? - Azt akarom, hogy az enyém legyél. Tudod, még múltkor beszéltünk fizetségről...
Ja, zavartság, persze. A szende szűz, aki mintegy véletlenül említi meg a fizetség ígéretét.
Mindez azonban nem különösebben érdekel.
A bányarém... Alicia... pislogok párat, és összeszedem magam. Szokatlanul könnyen megy, már az is kevésbé zavar, hogy én fedetlen vagyok.
- Éééés biztos, hogy erre ez a legjobb időpont? - hát hogyne, ennek a nőnek valószínűleg mindig a 'legjobb időpont' van az ilyesmire.
Időt kell nyernem valahogy.
- Miért ne? Ha elég halkan csináljuk, nem veszi észre senki... - valószínű, hogy nem figyelnének fel rá, tényleg. Inkább csak nem foglalkozna azzal sem.
Nem tudok elhajolni az arcomra adott puszi elől. Enyhén elvörösödve nézek oldalra...
...akkor is vívódtam, hogy beletúrjak a hajába, hogy megcsókoljam...
Inkább válaszolok. Sokkal könnyebb, mint az emlékeimen tűnődni.
- És ha valaki pont akkor jön be? - vaklárma, és valószínűleg csak rontok vele a helyzeten, de nem tehetek mást.
- Majd gyorsan leszállok rólad. - milyen választ is várhattam volna? Végighúzza a lábfejét a vádlimon, és végigsimítja a mellkasom, amire enyhén összerándulok, és arrébb lépek. Közben alacsonyabbra is ereszkedem; ugyan nem ülök le, de így is magasabban van, mint én.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. - vajon mennyi az esélye annak, hogy el tudok menekülni a partig? Mert ha berohannék a holmimhoz, és felveszem a Doppelgängert, talán kicselezhetem, de ki tudja, át tudom-e verni egy perc láthatatlansággal?
- Naa, ne menekülj - nem, nem tudom lerázni, szorosan a nyomomban van. - Nem kell aggódnod, halk leszek. - az utolsó szavakat már suttogja, ahogy csábítón közel hajol, és megindul a fülem felé.
Na, azt már nem. Egy tolvaj menekülési képességét akarja legyűrni? Félrecsusszanok a gyengéd harapás elől, és úgy nézek rá. Ezúttal az arcára... úgy-ahogy.
- És mi lenne, ha inkább máshol csinálnánk?
- Minek? - suttogja azonnal a választ, és átölel. - Itt sokkal... izgalmasabb...
Izgalmas, az már biztos.
Mi lenne, ha elmondanám neki? Mit szólna, ha mesélnék a színjátékról, amiben szándékosan engedtem olyan közel Aliciát, hogy le tudja ütni? Rendben, hogy nem közeledne többet így, de vajon elég dühös lenne ahhoz, hogy ártani akarjon nekem?
Nem, más miatt nem választom ezt. Akármennyire is kínos, ellenemre való a szituáció, mégis... szívesen van a társaságomban, szívesen beszélget velem, és valószínűleg a kisujjamat se kellene mozdítanom egy mozgalmas éjszakáért.
Ha ügyes vagyok, kihasználhatom... visszaélhetek azzal, hogy vonzom. És nem akarom eldobni ezt a lehetőséget.
De van, amit nem vállalok vele. Korábban talán nem lett volna gond, de most... most nem lennék rá képes.
Hadonászni kezdek, hogy biztonságos távolságba kerüljek tőle, de ismét puhába ütközik a kezem - persze azonnal el is rántom. Mindazonáltal... kár lenne tagadni, hogy szép látvány a telt idomaival. Jobban megnézem magamnak, s ő, észrevéve ezt, még rá is játszik: körbenyalja a száját, és végigsimít a mellein a bal kezével.
Odatapad a tekintetem. Francba.
- Szereted az izgalmakat, ugye? - hogy tudnék megszabadulni tőle, de úgy, hogy ne sértsem meg semmivel? Hiába töröm a fejem, nem jut eszembe egy ötlet sem.
- Én? Mindennél jobban - ismét megnyalja az ajkait, és még inkább belém csimpaszkodik. - Nem kell szégyellősködnöd - ezúttal nem úszom meg, hogy gyengéden belecsókoljon a nyakamba.
- Miért is nem? - vajon van olyan ima, ami segíthet? Legfeljebb a Pax... de mit érek vele, ha legyengül?
- Mert én se teszem? - hozzám simul... az egész testemen érzem a bőre érintését, miközben ismét beletúr a hajamba.
Ez így nem jó, nagyon nem. Most már beleborzongok, nem tehetek róla, és hiába próbálok elhúzódni.
- Az te vagy! - váltok méltatlankodásra, azonban ez nem hatja meg. Sajnos.
- De te is lehetsz az! - az a kéjes hang... keze végigsiklik a combomon, mire a számba harapok, valahogy kiszabadulok az öleléséből, és már szinte menekülök előle a vízben lépkedve. - Nem kell félned.
- És ha én nem akarok az lenni?
- De most miért nem? - háttal vagyok neki, de így is érzem a morcosságot.
Válasz helyett továbbmegyek, mintha nem is hallottam volna...
...és nem jutok sokáig.
Hirtelen teper le: kénytelen vagyok leülni a vízben, s annyira szorosan tart, hogy nem tudok szabadulni. Keze végigsimít a hátamon, lecsúszik, majd... előre.
És megérzi egy férfitest ösztönös reakcióját a helyzetre.
Az égiekre mondom, nem tehetek róla! Mégis olyan kemény, hogy diót lehetne vele törni. Talán az alatta lévő kővel együtt. Hiába, az egy dolog, hogy miként érzek a nekromanta iránt, és mennyire nem vállalnám a 'szórakozást' ezzel a nővel, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy igencsak tetszetős, ráadásul elég határozottan is nyilvánítja ki, mit akar.
Én ártatlan vagyok!
Ő annál kevésbé.
- Most lopok tőled egy csókot! - szemei csillognak, ahogy elém jön. Hozzám simul, mindenével, és be is váltja az ígéretét: a hajamba túr, végigcsikarja a hátam, és az ajkaimra tapad.
El akarok hajolni, de esélyem sincs. Ösztönösen a vállára teszem a kezem, végigsimítok a felkarjain, és...
...mit csinálok?
És hogy tudnék véget vetni ennek az egésznek?
Segítség!
- Lisaaaaa!
Mély, öblös férfihang kiált azért a bizonyos Lisáért - messze van, és egy félreeső sarokban vagyunk, így nem valószínű, hogy lát minket. De kit kereshet?
Egy pillanat múlva rájövök, ahogy a nőn ijedtséget, majd elégedetlenséget látok. Kiles mögöttem, aztán csodával határos módon elenged - persze ad még egy utolsó puszit a számra. Na meg utoljára a hátsómra csúsztatva a kezét.
- Most mennem kell, drága. Elég nehezen hagylak itt, de majd legközelebb szórakozunk!
Válaszolni sincs időm, már ki is mászik a vízből, és elindul a hang felé. Ahogy megfordulok, észreveszem a férfit: nem valami szemet gyönyörködtető látvány a kövér testével... gondolom, az erszénye annál szebb lehet.
Szóval Lisa? Vagy ez csak egy álnév?
Enyhén lesokkolva ülök a medencében, s mi tagadás, tekintetem elréved a nő távolodó, ringó fenekén. Ahogy lassan összeszedem magam, és az öltözők felé indulok, rájövök valamire.
Láttam már meztelenül. Láttam a sovány testét, a kiálló bordáit, amin sokan szörnyülködnének.
És... mégis vágyom rá.
A magamévá akarom tenni.
Meg fogom szerezni. Bármibe kerüljön is.

Eltáv.
Eszemet sem tudom, mikor voltam utoljára szolgálaton kívül az elmúlt három évben - legszívesebben a fiammal töltöttem volna ezt a két hetet, Jozef azonban gyakorlati feladatot kapott, és messze jár a Katedrálistól. Mit csinálhat most?, jut eszembe teljesen váratlanul, ahogy beérek Crystalfalls első épületei közé: alkonyodik, és én óhatatlanul is valami vásárféle után nézelődöm. A szökése óta nem emlegeti, de érzem, hogy nyughatatlanul vágyik rá, hogy eljusson a Nebelwaldba. Legközelebb magammal hozom.
A település élénkülőben van, ahogy a Nap a maga izzasztó, elmét tompító verőfényét elhordja a láthatár mögé: gyöngyöző pára csapódik le a hűvös sarkokban meg az útmenti fákon. Odahaza, Északon még ilyenkor sincs meleg és, hogy az ízületeimből kiűzzem a dermedt hideget, úgy döntöttem, megnézem magamnak a sötét tündék fürdőjét. Az efféle nagy újdonság: egyáltalán nem tudom, mire számítsak. A szokottnál fürgébben búcsúzom el a lovamtól odakinn, mert a hívogatóan meleg, párás vízszag messziről az orromba kúszott már: kíváncsian lépek be, mindenféle elképzelés híján.
Nem gondoltam bele, ki mindenkit vonzhat ide a crystalfalls-i fürdőház első estéje: most, hogy beléptem, máris érzem, hogy egyszerű elfekre és emberekre számítani szokatlanul naiv dolog volt tőlem. Nincsenek még olyan sokan, vagy csak a hely óriási - esetleg mindkettő -, mégis látok mindenféle lelket, ha nem is túl zsúfoltan. Tündék, sötét tündék, emberek, ki tudja, honnét... egy szál amalgám nyakéket viselő vámpír.

És démonok. Nem is egy: a levegőt számomra úgy tölti meg a jelenlétük kényelmetlen kaparászása, akár a forró vízből felszálló gőz. Kényszerítem magam, hogy ne figyeljek. Ez itt semleges terület. Nem azért jöttem, hogy vadásszak. Előrelépek, kissé hunyorogva a helyiség körvonalait elhomályosító párában: pár lábnyira távolodom csak el, amikor előtűnik a nő. Gyönyörű, víztől kipirult bőrű teremtés, a teste fiatal és sima - mindenütt sima, ez egyetlen pillantásból látszik, aminthogy természetesen egészen meztelen.
Halkan szól, mégis tisztán értem minden szavát.
− Ne segítsek a ruhákkal?
Visszakapom a tekintetem az arcára, majdnem öntudatlanul.
- Köszönöm... - jegyzem meg, kevésbé elutasítóan, mint eredetileg terveztem. - Elboldogulok.
Van még hely néhány távolabbi forrásnál. A sötétedő levegő egyre hűl, és akaratlan is megborzongok a gondolatra, milyen lesz a hidegét a vállamon érezni úgy, hogy a frissen feltörő víztömeg mindenhol máshol átmelegít.
A nő nem olyan fajta, aki bármilyen nemleges választ elfogad. Apró ráncok formálódnak az orrnyergén, formás ajka pedig sértetten biggyed le, de csak egy pillanatra. Aztán vonzó - hideglelősen vonzó - mosolyra cserél minden más kifejezést.
− Biztos? Szívesen körbevezetlek. Megmutatom a jobb helyeket – kis szünetet tart, felvonva aranyszín szemöldökét. – Vagy a kevésbé jobbakat… Ahol az unalmas emberek vannak.
Képtelen vagyok nem észrevenni, hogy a szabad levegőt hidegnek érzi a forrás melege után: a bőrét tetőtől talpig lúdbőrös borzongás húzza össze, és ez még úgyis meglátszik, hogy egyébiránt is simának és feszesnek tűnhet az egész teste. A furcsa hideglelés ragályos, és ha nem feszélyezne egy kissé a pillantása, lesimogatnám a hajszálakat a nyakszirtemen.
- Szívesebben találnék olyan forrást, ahol nincs senki.
Már kimondtam, mire észbe kapok, kívülről hogy hangozhatott ez: már nyitom is a szám, hogy tiltakozzam, aztán inkább csak becsukom. Ez csak rontana a dolgon. Most már rá van bízva, hogy érti.
Játékos, kihívó mosoly jelenik meg a szája sarkán, noha az összkép egy pillanatra mintha inkább sértettséget tükrözne. De tágítani nem tágít.
− Akkor a legunalmasabb forrást keresed – szól, csaknem érdektelenül.  – Bár kétlem, hogy találsz olyat. Viszont ha szívesebben töltöd az időd olyanok társaságában, akik ugyanazokat a pajzán vicceket mondják el, amiken már nagyanyám se nevetett, ám legyen.
Félreáll az utamból, mintha ugyan eddig mozdultam volna. Még a vállát is megvonja hozzá.
- Csak ne felejts el majd kacagni… Máskülönben hajlamosak megsértődni.
Különös, neheztelő érzésem támad felőle, akárha megsértettem volna valahogyan; a megjegyzése is ezt támasztja alá, és - ki tudja, miért, hiszen nem is ismerem - hirtelen valahogyan kellemetlenül érzem magam miatta. Kényszerítem magam, hogy figyelmen kívül hagyjam az érzést. És természetesen nem mozdulok.
Lusta félmosolyt engedek a vonásaimra kúszni minden más helyett.
- Sértődjenek. Hátha némasággal büntetnek érte.
Halkan nevet fel, és már mozdul is. Felém.
− Na, ne légy ünneprontó…
Mondani akarok valamit, ami kiment a helyzetből és meggyőzi afelől, egyedül is boldogulok és semmi szükségem gyönyörű, meztelen nőkre ahhoz, hogy eligazodjam a források között, de mielőtt még szavakba önthetném a dolgot, már elért, s karcsú ujjait érzem az enyémek közé férkőzni. Felvont szemöldökkel viszonzom a mosolyát, és úgy ítélem meg, semmi szükség válaszra. A nő már döntött, teljesen egyedül. Követem, óvatosan lépkedve a talpai nyomában az átnedvesedett kövön. Hátha tényleg tudja, hol vagyunk.

− Mesélj - kér azonnal, ahogy egy-két yardnyival beljebb értünk. - Honnan jöttél?
Érzem a fogását szűkebbre váltani a kezem körül, és érzem, hogy incselkedni akar, de túl vagyok már azon az életkoron, amikor besétáltam ebbe a csapdába: fölényes mosollyal vonom fel a szemöldököm, hanem azért a dolgot ráhagyom. Legyen elégedett, ha úgy tetszik.
- Carolusburgi születésű vagyok - felelem erre, még mielőtt délinek nézne. A Nebelwaldban sosem lehet tudni. - A Katedrálisban élek.
Ez egy pillanatnyi, de nem sok zavarodottságra adhat okot, mert fegyver nincs nálam éppen, s az öltözékem sem árul el rólam semmit, de valamiért úgy képzelem, nem is foglalkoztatja a dolog különösebben. Inkább az az érzésem, a hangomat akarja hallani. De ha így van, hát hallgassa csak. Megtorpan, olyan hirtelen, hogy a nyomában csaknem megcsúszom a vizes kövön: arasznyira van csak tőlem, és újra tudatosul bennem a tény, hogy tetőtől talpig meztelen.
– Még mindig ne segítsek a ruhákkal?
- Menj csak előre - mosolygok azért rá. - Látom, hogy fázol a levegőn.
− Nem bízom benned – vágja rá játékosan, a szeme jégvirágos kékjében szilánkokat felejtve. – Még a végén faképnél hagynál, aztán kikacagnának. Mármint téged. Biztos azt hinnék, bolond vagy.
Izgalmas a mosolya. És merészen állja a tekintetem is. Ehhez nem vagyok szokva egészen.
- Ha nem, hát nem - jegyzem meg könnyedén egy, az övéhez hasonló mosollyal, lecsúsztatva a vállamról a zekémet, hogy aztán áthúzzam az inget a fejemen. A cselekvés segít elvonni a figyelmemet a tényről, hogy egy kicsit megkívántam. - Én viszont bemegyek.
A holmimat a kikövezett ösvény utolsó sarkára, a víztől néhány lábnyi távolságra szórom: tekintélyes gránitkocka áll ott, apró pillér gyanánt, talán pont erre. Ő hangot sem ad, ahogy begázol a felhabzó, gőzölgő tetejű forrásba; látom, hogy szemérmesen félrefordul, amíg óvatosan követem a példáját. Ez még annál is jobb, mint amire számítottam. Jólesőn ellazulva dőlök hátra, elmerülve egészen a nyakamig: egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán alámerítem a fejem, majd hátrasimítom a hajam a homlokomból. A forróság átjár, azonnal feloldva minden feszességet a tagjaimban. Cseppnyi csend, aztán megszólal.
− A Katedrális… milyen? – csendül a hangja, s hogy kinyitom a szemem, az ő pillantásával találkozom. – Még sosem láttam. Biztos szép lehet.
Tűnődve hümmögök, azon a végtelenül elégedett hangon, amelyet általában egy dézsa forró víz szokott belőlem előcsalni. A pára lecsapódó cseppjei végigfutnak a fülem alól, végig az állkapcsom élén, halkan csepegve a nyugtalan, sötét vízbe.
- Gyönyörű hely - jegyzem meg, igyekezve száműzni a hangomból azt a doromboló zöngét, amely elárulja, mennyire kedvemre van a fürdő. - Elmondanám, mihez hasonlít, de nem fogható semmihez. Látni kell. A hangját pedig hallani.
Kis szünetet tartok, amíg a fejemben felidéződik az épületegyüttes képe, aztán rápillantok, mint aki kellemes álomból ébred.
- Te sem vagy nebelwaldi. Igaz?

Valami furcsa kisugárzása van, valami, amit még a félárbocra engedett, víztől összetapadt pilláim alól is érzékelek. Nyugtalan, ingatag állapot, s ehhez remekül illik a cseppenyi szomorúság, amely a kíváncsi, odaadó pillantásába vegyül. Nem visszahúzódó fajta - noha rajtunk kívül egy lélek sincs erre, így is pontosan tudatában vagyok, hogy itt van. Igaz, ami igaz, a démoni jelenlétet is érzem, pedig az utolsó ilyen lény, akire ráismertem, vagy ötvenlábnyira volt, mikor errefelé jöttünk. Megrázza a fejét, egy kissé riadtan, mint aki nem szeretne megszólalni: közelebb húzódik, egy kicsivel barátságosabb távolságba, s a tekintetével az enyémbe fogódzik.
– Mesélj még…
Följebb csúszom a vízben, hogy a karom elnyújthassam a tavacska átmelegedett kövű partján, élvezve a langyos párát a kulcscsontomon: a bőröm gőzölögni kezd azonnal, ahogy szabad levegő éri, s én lustán kiélvezem a tétova légmozgást a felszín felett, hagyva, hogy végigseperjen rajtam néhányszor. Dallamosabbnak érzem a hangomat, mint egyébkor.
- A harangtorony felér az égig - jegyzem meg, cseppet sem bánva, hogy egy kissé gyerekesnek hangzom tőle. - Belül kormosan feketéllnek a kápolnák íves kőboltozatai, a padló viszont tükörsimára járt. Szentképes intarziái rég elkészültek, az ablak a nyugati homlokzaton viszont még mindig csak félig van megfestve.
Elmosolyodom.
- Éppen fordítva van, mint a világi házakban.
− Gyönyörű lehet.
Felpillantok a hang puha halkságára: közelebb araszolt észrevétlen, amíg beszéltem, hüvelykről hüvelykre. Most, hogy befejeztem, alig egylábnyira van már csak, s bár a fekete vízben semmi sem látszik a testéből, én jól emlékszem a látványra korábbról. Csillogó szemű válasza visszaránt a fürdőbe - szívdobbanásnyi ideig nézem az arcát meg a jégvirágszín szemét, aztán a fejemet a saját vállamra döntöm, nekitámaszkodva a tavacska szélének, a tekintetem azonban nem szakad el az övétől. Érzem a szám meg a szemem szegleteiben bujkáló mosolyt.
- Az - felelem, ugyanolyan csendesen. - Gyönyörű.
− Miért jöttél el onnan? – kérdi rögtön, olyan hangon, mint akit megbabonáztak. A nyakában megrebbenni látok egy karcsú, hajlékony izmot, és ez finom húrokat pendít meg a gyomrom alatt. – Olyan helynek tűnik, ahol az ember szívesen maradna, akár örökre is.

A pillantása olyan intenzív, úgy kapaszkodik az enyémbe, hogy egészen elnehezül tőle a lélegzetem: a meleg pára sem ért el ilyen hatást a mellemre nehezedő sűrűségével és hirtelen észreveszem, hogy fehér orcái életteli pírt kaptak a melegtől, szőke tincsei pedig nedvesen tapadnak a bőrére. A mocorgást fokozódni érzem a gyomorszájamnál. Igyekszem úgy nyelni, hogy ne vegye észre.
- A fürdő miatt - villantok rá egy mosolyt rövid nevetéssel. - Eljutott a híre Északra is. Ott pedig ilyenkor is mostoha az idő.
Most kellene elhúzódnom.
Azonnal szöget üt a fejembe a gondolat, ahogy ilyen közelről meglátom a szemében az éhesen hajladozó lángocskákat: fénye felragyogtatja az írisze vakító tisztaságú cirmait, még több kéket és fehéret csempészve bele. A keze moccan, egyből a szívemre fekszik, mintha álmában is rátalálna: megparancsolom magamnak, hogy mozduljak az útjából, ehelyett csak a kezére fogok, kitapintva a tenyere öblében futó sekély árkokat. Hallottam róla, hogy vannak, akik olvasnak az efféléből, én azonban csak követni szeretem őket - végigfuttatni az ujjbegyemet a csuklójában húzódó vastag erektől az ujjai közti apró, áttetsző hártyáig. Mióta nem adta senki így a tenyerét...!
Egy pillanatig csodálom a minta szeszélyes kuszaságát, aztán a fejemben dörömbölő tiltakozás ellenére előrehajlok, hogy megcsókolhassam a markát, pontosan középen: ott, ahol a víz is összegyűlt benne korábban.
Ő engedi, hogy hozzáérjek és bennem nincs elég akaraterő, hogy elvonjam magamtól: a kezébe fogja az állkapcsom gyengéden, és én elfognám a pillantását szívesen, de a szemem önmagától csukódik le, ahogy megérzem forró víztől összegyűrt, puha ujjbegyét az ajkamon.
Egy kicsit azt kívánom, bárcsak hirtelen jeges hidegre változna a víz körülöttünk.
- Küldj el...
A szavainak íze van. Nem tudnám megmondani pontosan, mire hasonlítanak, de érzem. Összeborzongok tőle a nyakszirtemtől a combomig. Aztán az ujjaimat a nyaka oldalára fektetem. Szédítő sebességgel áramlik ki minden erő a karomból; csiklandósan gyengének érzem az izmaim, ahogy a kezem a nyakáról a nyakszirtjére siklik, alulról túrva a  gerincére omló vizes szőkeségbe. Szabadon maradt hüvelykujjam kósza gyengédséggel cirógat végig a füle mögött, ott, ahol a koponyacsont a legfinomabban gömbölyödik.
Talán ha nem ért volna hozzám, most el tudnék húzódni. Így azonban a számmal simítok végig az ajkain.
Kiáltozás, vad zenebona tombol a fejemben, hevesebb és disszonánsabb, mintha mindhárom tucat harangját félreverték volna a Katedrálisnak: apró remegés költözik az idegrendszerembe, gyors, elektromos lábakon futkorász bennem fel s alá. Ahogy visszacsókol, érzem fenyegetőn, lomhán meglódulni a véremet, s a kezem lágyan siklik végig az oldalán, hogy aztán az ujjam megpihentessem a medencéje feletti íves horpadásban. Emlékszem, élénkebben, mint ahogy egy becsületes embernek szabadna, mit tehetnék most vele: magamhoz akarom húzni a derekánál fogva, hozzásimulni, vizesen öszetapadni egészen: elszakadnék az ajkától, hogy megcsókolhassam a szemöldökét meg a szemhéját is, kapkodva, elveszve a vonásaiban, amíg lehunyt szemmel, az ízükről fel nem ismerem őket.
A saját nyögésem ébreszt fel: ezt az állatias, követelőző, irányíthatatlan hangot legalább olyan jól ismerem, amennyire szégyellem. Lesütött szemmel szakadok el tőle, de sietni nem bírok - kell egy szívdobbanásnyi idő, hogy ne szégyelljek felpillantani. Hátha a tekintetével találkozom.
Még nehezen lélegzem, az arcomról pedig tudom, hogy lángol, mégis állom egy kicsit a pillantását. Rövid ideig. Aztán félrefordítom a fejem, és megköszörülöm a torkom, eredmény nélkül.

A szenvedély, amely az ujjaiba költözött az imént, most úgy illan el, mintha tévedésből rossz testet szállt volna meg. Állát felemeli, s akárhogyan is igyekszem, a torkomon végigcirógató ujjaitól megrebben a szemhéjam, az érintés alól felszakadó apró, rekedt hangot pedig nem tudom magamba fojtani: lesütött szemmel várom, hogy a vállam kiugró csontjairól elvegye a kezét és a meleg, párás levegő az ujjaihoz képest egyszerre bántóan hűvösnek tűnik. Nem látom a szemét, ahogy eltaszítja magát tőlem, a hangja elől azonban nem menekülhetek.
− Sose kellett volna eljönnöd a Katedrálisból.
Igazat beszél és hirtelen úgy érzem, régi vétkek értek utol most, hogy egy percig nem futottam előlük. Kellemetlen, mélyre hatoló nyomást érzek a mellkasomban. Tényleg nem kellett volna.
– Vissza kell mennem a barátaimhoz.
Lehunyom a szemem, mintha ez segítene elviselni mindannak a súlyát, ami fölkavarodott bennem - némán várom, hogy magamra hagyjon, mert nem vagyok biztos benne, hogy ha megszólalnék, lenne visszaút.
Menj csak. Menj minél hamarabb.

Eljut Ingridhez a hír, hogy Crystalfalls közelében egy meleg vizes fürdő nyílik, ráadásul neki teljesen tökéletes időpontban. Ha ez nem lenne jó magában, akkor ott a ráadás, hogy teljesen ingyenes. Nem kell őt arról meggyőzni, hogy kedve legyen kipróbálni a helyet. Azon nyomban összeszedi az utazáshoz a cuccait, majd este elindul Elathából, hogy éjfélre pontosan megérkezzen. A hosszú úttól kissé elcsigázottan érkezik meg céljához. Leadja a lovát egy lovászfiúnak, hogy lássa el az állatot, mert megszolgálta a jószág a jutalmat. Gyalog indul be az épületbe, ahol illedelmesen köszön minden itt dolgozó alaknak. Az egyiket alaposan kikérdezi, hogy itt mi a szokás, ráadásul hol találja meg az egyes dolgokat. Egy tíz perces beszélgetés után érkezik meg az öltözőhöz, ahol megszabadul a ruhájától, de cserébe elvesz egy törölközőt. Körbetekeri magát a szövettel, s ezután elindul a forróvizes medencéhez. Út közben alaposan megvizsgálja a környezetét, végül megáll a masszázs szoba előtt. A lovaglás után kijár neki eme kényeztetés. Bekopog az ajtón, az azonban váratlanul kinyílik. Meglepődik, mert felismeri, hogy ki az a morcos ismerős arc. Szembetűnő látvány az is, hogy nincs körbetekerve a törölköző a testén, hanem maga előtt tartja. A sötét tünde majdnem beleütközik a vámpírba. A hold-csókolt mikor felismeri a vérszívót, akkor a meglepettségtől hátrál egy lépést, majd ajkait nyitja.
- Nocsak, a gyógyító. Az ingyen fürdő lehetősége igen csábító, nem igaz? – enged meg egy halvány félmosolyt, ami a kellemetlenségek miatt kesernyés egy kissé. Ingrid érdeklődve tekint felé, aztán végül válaszol.
- Lám, mily kicsi Veronia, szia Lia. Pihenni is kell tudni. Miért húzod ennyire lefelé ajkaid szélét? – mosolyog rá, így köszöntve a nőt, akivel egy ideje nem találkozott.
- Alicia. Csak azért, mert kicsit elrontották – szól Lia, először kijavítva a vámpírt a nevével kapcsolatosan, aztán adja meg a kérdésére a választ. Ingrid a fejének biccentésével adja tudtára a társának, hogy megértette az előbbit. Szavait azzal szintén alátámasztja, hogy megmutatja a saras hátát a vérszívónak, aki somolyogva fogadja el ezt a tényt.
- Valaki bizonyára sárral akarta bekenetni magát, de helyette nekem hozták ki – magyarázza tovább a hold-csókolt, amire a vérszívó a következőképpen reagál.
- Mily udvariatlanság – hangzik el ennyi a vámpír ajkairól. Nincs mit ezen vitatkozni, sem beszélni. Egyik esetben sem lesz jobb a sötét tündének.
- Szóval most megyek, megpróbálom valahol lemosni. – közli Lia a partnerének a következő tervét, azonban Ingrid elég gyorsan megszólal.
- Veled tartok, s segítek lemosni rólad ezt a sarat. – ejti ki a vérszívó a szép metszésű ajkai között, aztán megindul a fürdő felé. Egyáltalán nincs kedve masszázst venni, ha már így belefutott a sötét tündébe.
- Emberi és elfi dolog tévedni, de hogy a növényi olajokat sárral cseréljék fel... Ez azért elég komoly eset – jegyzi meg kesernyésen a hold-csókolt, miközben forgatja meg a szemeit elégedetlenül, s még válla felett hátrapillantva a helyiségre.
- Azt megköszönném – hangzik el ráadásként Liától, majd enged meg egy halvány mosolyt ezúttal már a vámpírt nézve, és követi őt a fürdők felé.
- Nos vannak akik képesek felcserélni a kettőt, de nem azért jöttünk ide, hogy háborogjunk. – mondja ki a vérszívó a társának, miközben szemmel tartja. Megnézi Ingrid a sötét tünde vonásait, aztán a vicc kedvéért egy ujjával megérinti annak orcáját.
- Fel a fejjel, vagy különben így marad az arcod. Különben jobban vagy azóta? – érdeklődik a vámpír a másik állapota felől. A hold-csókolt furcsán néz rá a partnerére, mikor érzi az érintést az arcán, de végül kiszélesedik az a mosoly.
- Igaz, nem is azért jöttem, hogy ilyen kis apróságok miatt legyek feszült. És, mint láthatod, igen, épen és egészségesen, frissen és üdén. Legalábbis valahogy így szokás mondani – válaszol Lia, majd ki szünet után folytatja a kialakult kellemes beszélgetést.
- Amúgy ezek szerint sikerült Griseldától átmenetileg megszabadulnod? – teszi fel a kérdését a sötét tünde, amire gyors reakció érkezik a másik fél részéről.
- Az meg kicsoda? – szól a vérszívó egy mindentudó mosoly kíséretében, aztán folytatja a gondolatmenetét.
- Itt Elathában lakom, nem pedig Hellenburgban. Nehéz volt költözködni, de már vége. – fejti ki társának Ingrid, aki igazán meglepődik a költözködés hallatán.
- Nahát... Elathában még sosem jártam, annak ellenére sem, hogy sötét tünde vagyok. Milyen a hely? – érdeklődik a hold-csókolt rögtön a fakó bőrűtől. Megérkeznek közben a meleg vizes medencéhez, ahol a vérszívó rögtön magához ragadja a szó lás jogát.
- Gyönyörű hely, tiszta utcák. Szeretek ott lenni, s most az egyszer érzem azt, hogy otthonra leltem. Mutasd a hátad – kéri meg lágyan a vámpír Liát. A sötét tünde eleget tesz a partnere szavainak. Ingrid lemossa a másik hátáról a piszkot, aki fanyar kifejezéssel adja tudtára a világnak, hogy jelen helyzetben mit érez, ahogy a hátán végigfolyik a sár.
- Fontos az otthon. Csak irigyelni tudlak miatta. – fejti ki saját véleményét a fekete hajú nő.
- Nem kell irigyelned, csupán lecsaptam erre a lehetőségre és jól jártam. – javítja ki Ingrid a partnerét, aztán röviden szól.
- Készen vagy – szól a fakó bőrű, amire a hold-csókolt egy megkönnyebbült sóhaj után válaszol.
- Köszönöm, máris jobb. És most merre? Nézzünk szét vagy keressünk magunknak valahol itt helyet, és csak élvezzük a vizet? – teszi fel a kérdést Lia a vámpírnak.
- Ideje megszabadulni a törölköző szorításától – adja ki az egyértelmű választ a hold-csókoltnak , s egy könnyed mozdulattal szabadul meg a saját testét takaró szövettől. Nem takarja el magát vérszívó, mert úgy érzi nincs mit szégyellnie. Belépdel ezután a medencébe, majd visszapillant a sötét tündére.
- Jössz? – hangzik el a kérdés a fakó bőrűtől, amit a fekete hajútól kérdez.
- Megyek, persze. Bizonyára örülsz, hogy megszabadulhattál a hárpiától. Elathában is hasonlót csinálsz, mit Hellenburgban? – ismét kérdez, miközben elindul el ő is a vízbe, és mikor helyet találtak maguknak. Lia alig ér be, mikor mikor megjelenik egy 7-8 éves gyerek, amolyan nemest pukkasztó modorral.
- Így néz ki, két nő teste? – teszi fel a kérdést megbabonázva, ami arról tanúskodik, hogy hatással volt rá. Embernek tűnik a kölyök, ráadásul ajkán mindentudó somolygás. Ingrid odanéz felvonva a szemöldökét. A sötét tünde felfigyel a jövevényre, végül így szól hozzá.
- Édesanyádat nem láttad még meztelenül? Vagy esetleg őt keresed, taknyos? – kérdezi a hold-csókolt lesajnáló sóhajtással egyetemben. A kölyök pofája eltorzul, hiszen ő nem ismerte egyik szülőjét sem. A vérszívó magához ragadja a beszéd lehetőségét.
- Semmi közöd hozzá holdseggű – szól vissza a legdurvább hangszínnel a kölyök, miközben Ingrid jót somolyog magában az egészen. Azon agyal, hogy beszálljon ebbe az értelmetlen beszélgetésbe. Az igennél állapodik meg.
- Lám egy satnyaság, aki eltévedt. Ez a női részleg! – csattan a vámpír szava, akár egy ostor, mire a fiú az orrába túr.
- Na és? Odaát csak férfiak vannak. – vágja rá szemtelenül a kiskorú.
- Te mondod kicsikém? Nagy a szájad, de még nem bírnál el velünk. – hangzik el Ingrid jóvoltából, s a cél pedig a fiatal jövevény. A fakó bőrű egy csipetnyi gúnyt, s némi bájt kever ezen szavaiba, amitől a vendégük rögtön elvörösödik. Valószínűleg a fantáziája indult be a szavak hallatán. Lia a fiú reakciójára rosszallón felvonja a szemöldökét, Ingrid válaszánál pedig kénytelen szája elé emelni a kezét, hogy a széles vigyorát ne láthassa meg senki, de szemei vidám csillanása elárulja őt. Ingridre pillant kérdőn, nem értve, mi baja a kölyöknek a bőrszínükkel. Mikor a gyerek visszanyeri a lélekjelenlétét, akkor odalépdel a törölközőikhez.
- Te beteg vagy! A bőrszíned se jó! Ne nyavalyogj ott a vízben. – ejti ki ezeket a szavakat a fiú, ám a sötét tünde nem hagyja annyiban ezt a kijelentést.
- Akkor meg menj, keress mást, akinek a bőrszíne is tetszetős a számodra, na meg van két jól megtermett dinnyéje. Biztos vannak a környéken kedvedre való kis- és nagylányok is. – szól Lia, mire újfent csatlakozik hozzájuk a fakó bőrű.
- Beteg? De én legalább nem menekülök azon tény elől. – válaszol Ingrid a kiskorúnak, akin viszont látszik, hogy nem érti miről beszélt neki a vérszívó. A vámpír kap az alkalmon, s társához odalép és magához vonja. A kölyök erre rögtön pirossá válik, az egyik pillanatról másikra.
- Mi Mi Mit csi csinálsz vele? – kezd el dadogni, sőt nyel egy nagyot a látottak miatt. Ingrid hagyja társát odafordulni a vendégük felé.
- Kü különben a ti dinnyéitek kicsik és idétlenek. Látszik, hogy nem ti vagytok a legszebbek. – találja meg a saját hangját a fiú, miközben a két nő törölközőjét az orrához emeli egyenként, s szagolgatja őket.
- Sosem mondtam, hogy szép lennék – válaszol a sötét tünde, ám közbeszól a fiatal.
- De szagosak vagytok! Bűzlőtök nyanyák, s természetesen én az aranyos lányokat szeretem. – húzza ki magát a gyerek, mire róla leesik a törölköző az alfeléről. A vérszívó ezt látva elneveti magát, sőt a következőket mondja.
- Van egyáltalán valami a lábad között? Egyáltalán fiú vagy? – sérti meg Ingrid teljesen a kölyköt, aki erre a szégyentől menekülőre fogja, ráadásul a törölközőkkel együtt.
- Szerencsétlen kölyök... – hangzik a hold-csókolt szava, miközben látja, hogy milyen zsákmánnyal távozik tőlük a jövevény.
- Nem mintha annyira fontosnak találnám, mert nélkülük is megvagyok, de... Később nem fognak kelleni? – érdeklődik a szőkénél a fekete hajú. A vérszívó egy darabig elmélkedik az egész helyzeten, aztán beszélni kezd.
- Nos a későbbiek folyamán valóban kellhet. A kérdés az, hogy mennyire vagy szégyenlős Alicia. Öröm látni, hogy mosolyogsz – somolyog rá, de felsóhajt végül. Elengedi a másikat, hogy a sértett kölyök után menjen és visszaszerezze a törölközőket. Mikor kiért a medencéből. Egy darabig várja, hogy a másik miként dönt. Vele tart felkutatni a kis csibészt?
- Ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok szégyellős. Nem mindenki örül egy nekromanta mosolyának. – jegyzi meg a sötét tünde, felvéve az emlegetett gesztust, kiérve pedig kicsavarja sötét hajából a vizet. Elindul társa után.
- Induljunk akkor. Remélem, hamar megtaláljuk. Még azért szívesen üldögélnék órákat a meleg vízben. – mondja ki ezeket a szavakat Lia a fakó bőrűnek. Ha már játékos kedvükben vannak, akkor a vámpír a mellé érő nekromanta hátsóra csap, de csakis finoman. Az említett személy megrezzen ettől, de aztán elneveti magát.
- Helyes, Alicia. – szól röviden a vérszívó, aztán mindketten a kölyköt keresik a női részlegnél. Nem tudják, hogy hová bújhatott szégyenében.
- Hamar megtaláljuk, a törölközőkkel a kezében nem engedik ki a fürdő őrök. Szerintem átment a férfiakhoz, van olyan sejtésem. – ossza meg saját véleményét Ingrid a fekete hajú társával.
- Igen, nekem is van olyan érzésem. Mintha csak ki akarna hívni minket, vagy inkább tesztelni a bátorságunkat, nem? – reagál rá így a sötét tünde a szőke partnere megjegyzésére.
- Nos lehetséges bátorság próbára akar minket rávenni, de erre ráfaragott. – ejti ki a szavakat a vérszívó Liának, aztán az egyik női személyzettől megkérdezi, hogy hol kezdődik a férfi részleg. Az először furán néz, mit sem sejtve, hogy a páros tervéből. Ingrid a férfi részleghez érve egyszerűen magához húzza Liát.
- Lehet férfiak között lesz, felvázolva valami csúnya történetet rólunk. Noh de menjünk – tárja ki a fakó bőrű az ajtót a másik előtt. A nekromanta halkan felnevet.
- A rólam alkotott csúnya történetek közül ez lenne a legszebb – jegyzi meg a hold-csókolt, aztán belép a férfiak területére. Először a sötét tündét nézik, azonban a vámpír felbukkanásával minden szem a másik szépségre vetül.
- Sokkal bájosabbnak találnak téged, ahogy észrevettem. Kicsit még híznom kell, hogy beérjelek – böki oldalba a fekete hajú a szőke társát. Első sorban meglepett férfiak jelentkeznek, akik csupán nézik a női párost. Törölközőikkel takarják magukat, némelyik túlságosan görcsösen. Ingrid mit sem törődik velük, inkább benéz egy-egy terembe. A sötét tünde megszólalására annyit mond.
- Egyél rendesen és formásodsz – adja meg a választ a vérszívó.
- Ha majd lesz lehetőségem rá, mindenképp. Vándorlással sajnos nincs mindig lehetőségem rá. Na meg az előítéletek... – az egyik ajtó előttük nyílik és logó orral jelenik meg a taknyos a törölközőikkel együtt. Mikor észreveszi őket, akkor felkiált.
- Segítség, nők! Nők! – abban reménykedik a gyerek, hogy valahonnan megsegíti őt valaki, ám szemmel láthatóan a férfiak többsége le van cövekelve, vagy jót nevet a jeleneten. A nekromanta a segélykiáltására alig bírja visszafojtani a nevetést.
- Ugyan már, nem harapunk, legalábbis...Ha nem idegesítesz fel minket. Csak a törülközőkért jöttünk – nyújtja kezét a sötét tünde, hogy átvehesse a szöveteket.
Nagyon fájdalmas arcot vág a fiú, főleg mikor Lia odalép hozzá. Alig jut el a kevés kis agyához, hogy a törölköző kell a nőknek. Bemegy a masszázs szobába, ahol nincs senki más.
- Csak akkor adom át, ha megtapizhatlak benneteket! – szól a kölyök, mire jön a férfiak morgása, mire nagyon megszeppen. Ingridben a szavak hallatán nem a kedvesebbik énje tőr elő. Két lépéssel ott terem a gyerek előtt és akkora taslit ad le neki, hogy az rögtön elejti a törölközőket, hogy bőgve a földön fekve adja ki bánatát.
- Ne is álmodj róla! – mondja keményem a vámpír, aztán a két törölközőt magához veszi. Liáét rögtön átnyújtja a jogos tulajdonosának. Gyorsan elfedi a testét a szövettel a férfiak legnagyobb szomorúságára. Jelez Liának, hogy induljanak vissza. A pasik meglepődve néznek a vámpírra, hogy miért kellett ezt. Lemondóan sóhajt a kölyök makacsságára a fekete hajú nő, és leengedi kezét is, a pofon csattanásánál pedig fájdalmasan szemléli a földön kikötő fiút.
- Ez bizony fájhatott – jegyzi meg magának sokkal inkább a nekromanta, miközben a szokásos módon követi a társát a férfiak területéről. Nemsokára megszólal, miközben maga köré csavarja a törölközőt.
- Akkor meleg vizes lazítás a továbbiakban? – teszi fel a kérdését Lia, amire érdemben nem válaszol a szőke hajú nő. Minden valószínűség szerint folytatják a kellemes kikapcsolódást.

„Minden helyen találni egy bizarr, őrült alakot. Ha nem találsz egyet sem, akkor félő, hogy te vagy az a bizonyos alak.” – Theodor Mossbrandy, a fürdő vezető építésze

Nebelwald az a hely, ahol a sűrű lombokat minduntalan pókhálóként hálózzák be a ködfoszlányok. A Tünde királyságban ritkábbak az ilyen jelenségek, mégis talál az ember olyan helyeket, ahol a nedves levegőtől szinte már alig látni. Igaz, esetünkben a betekintést zavaró tényező nem köd, csupán csak sűrű pára, mely szellem módjára lengi körbe a Crystalfallstól alig fél órányira eső fürdőházat. A megnyitó estéjén az ingyenes belépő a világ minden tájáról odavonzotta az utazókat, köztük Gerardot és Leot is. A páros most éppen a bejárat felé ballagott.
- De én nem akarok bemenni! – visította egy éles hang a fiatalabb utazó mellkasa felől.
- Ugyan, jót fog tenni egy kis pihenés.
- Pihensz te majd eleget a sírodban! Össze fogok rozsdásodni!
- Ennél idiótább kifogást még életemben nem hallottam. Aranyozva vagy...
- Az nem jelent semmit, nem bízom a fogasok munkájában.
- Igen, ki is mondta nekem a múltkor, hogy jobban megéri Nebelturm kardot használni a csatapengém helyett?
- Te maradj ki ebből!
A trió hatalmasat kacagott a saját fölösleges agytekergetésien, majd gyorsan abba is hagyták a beszélgetést, mert időközben megérkeztek a fürdő bejáratához. A díszes kapu egy elegáns kőkert végén foglalt helyet, hogy az arrafelé tévedők sorbanállás közben is tudjanak a dekorációban gyönyörködni. Volt is bőven mit bámulni, a kertet megannyi finoman kidolgozott szobor, egy-két szórványosan elhelyezett szökőkút és pontosan nyolc takarosra nyírt fa árnyalta be. Egy kényelmes, igényesen megépített macskaköves út vezetett a bejárat felé.
- Pszt, nem gondoljátok hogy egy kicsit későn érkeztünk.
Leo és Gerard értetlenül néztek vissza az illúziójára (illetve Leo csak a helyre, ahol az illúzió állt).
- Mire célzol ezzel?
- Nézzétek már, hol a sor eleje?
A két jóbarát szóhoz sem jutott, amikor meglátták a jó háromszáz fős tömeget, ami a kapu előtt kígyózott. Az sor elején tisztán kirajzolódott, hogy többen már előző este óra várnak, hogy elsőként jussanak be, mivel nem egy csinos kis sátor díszelgett a kövesút melletti gyepen.
- Srácok, ezt nem gondoltátok át.
- Tévedés! Azok nem gondolták át, akik utánunk érkeznek majd.
A népes társaság soraiban szinte minden egyes faj képviseltette magát. Volt ott óriástól kezdve a sötét tündék át az útszéli csavargóig mindenféle szerzet. Az ebből fakadó nézeteltérések elkerülhetetlenek voltak, várakozás közben több kihegyeződő nézeteltérés is verekedésbe torkollott, legtöbbször egyszerűen azért, mert az egyik fél be akarta a másikat előzni. A három kalandor nagyjából két óra várakozás után került sorra. Illedelmesen köszöntek oda a pénztárosnak.
- Szép estét! Háro...akarom mondani két fő lesz.
A pult mögött ülő tünde nő egy darabig értetlenül pislogott, majd helyeslően bólogatva átnyújtott két törülközött és megmutatta, merre találják az öltözőket. A sorban mögöttük helyet foglaló, erősen alkoholos mámorban úszó fiatal bárd már nagyon várta, hogy sorra kerüljön. Olyannyira, hogy várakozás közben dalba is öntötte, mennyire lassúan tudnak néha lenni az emberek, ha egyszerű ügyek intézéséről van szó. Gerard, Leo és Lia amint tehették erőltetett léptekkel indultak meg az öltöző felé, hogy ne kelljen tovább a részeges dalnok fars hangját hallgatniuk.
A fürdőház belülről is ugyanolyan igényesen lett kialakítva, mint a bejárat előtt. Belépve a macskakövet út egy majd tíz négyzetméteres térré szélesedett ki, onnan vezettek az utak az egyes medencék felé. A bejárattól jobbra két három fából épült, szaunaként funkcionáló épület állt, míg vele szemben a járda sorozatos elágazásai mutattak az egyes gyógyvizű medencék és források felé. Az öltözők bal oldalt lettek kialakítva, egy vastag és öreg fa odvába vájva. Kis ajtót, valamit ponyvával lefedett ablakok takarták el az egyes épületek levegőztetőnyílásait a kíváncsi szemek elől, de maga a létesítmény is jó három méter magas, indákkal telenőtt kőfallal volt körülvéve. Nagy volt a sürgés forgás odabent, szinte egymást lökdösték az emberek, tündék és megannyi más nép képviselői. Hőseink azonnal az öltöző felé vették az irányt, ahol rögtön képen törölte őket az első váratlan fordulat, ugyanis a fülkéknél olyan hosszú sor állt, hogy egészen a térig nyúlt ki.
- Na...akkor most várni fogtok.
- Igazán biztató tudsz néha lenni.
- Hát pedig én nem fogok még egy sort kiállni! Gyerünk a fa mögé!
Mielőtt a duó bármelyik tagja egy szót is szólhatott volna, Leo határozott léptekkel megindult az öreg göcsörtös fát megkerülni, hogy annak takarásában öltözzön át. Gerard vállat vont, majd követte őt. A méretes fa meglepő módon majdnem két méterre terült el a kőfaltól, így bőven volt hely mögötte átöltözni. De sajnos nem ők voltak az elsők, akik elvesztették a türelmüket a bejutás során, mert előttük már egy csapat tünde is idevánszorgott, s most éppen azon voltak, hogy levessék magukról a ruháikat.
- Várjatok a sorotokra! – rivalt rájuk az egyik magas, hosszú szakállú alak éles, cseppet sem kellemes hangon.
Lia vidáman felkacagott, mire a Gerard idegesen kapta a fejéhez a kezét.
- Na jó – kezd bele, miközben a homlokát dörzsölgette – elég volt a hánykolódásból! Egyensúly törő...
A két tenyerét maga előtt összecsapta, ahogy megidézte a helyzet megoldását jelentő mágikus pecséteket. A levegő felizzott körülötte, majd miután egy pillanatig a földet bámulta belekezdett a varázslatba.
- Lángfal!
Az árnypajzs ugyan áttetsző, de a tűzből kovácsolt testvére már képes tökéletesen elfedni a mögötte tartózkodókat. A díszes csapatot így fogta közre három darab hatalmas lángpajzs, melyeket Gerard idézett meg.
- Tessék, legalább öltözködés közben sem fázunk meg. Igyekezz Rainbow, fél perc és eltűnik.
- Pff, a nagy démon csak fél percig bírja? – jegyzi meg Leo humorosan, miközben néhány laza mozdulattal ledobta magáról a ruháit és a dereka köré csavarta a törölközőjét.
A gyors szedelődzködést követően Gerard eltüntette a pajzsokat, majd megindultak a medencék felé. A fa takarását elhagyva Leo még egy utolsó pillantást vetett az azóta is ott álló társaságra. Szegényeknek földbe gyökerezett a lábuk a döbbenettől, amikor három hatalmas lángoszlop zárta el az utat a kövesút felé. A kardforgató csak legyintett egyet, amikor odaszólt nekik.
- Viszlát! Aztán csak óvatosan, meg ne égessétek magatokat.
Majd otthagyta őket remélve, nem vesztegetik az értékes idejüket azzal, hogy leesett állal bámulják a háromszög alakú égésnyomot a fűben.
- Gerard, Lia! Ha nem gond én elmegyek a szaunába edzeni egy keveset. – mondja, miközben egy lazamozdulattal megpaskolja a táskájában lapuló súlyzókat.
- Én keresek egy csendesebb medencét. Keress fel, ha végeztél.
- Én pedig fogom magam és alszok egy jót, amíg ti az agyatokat gőzölitek.
Intettek egymásnak, majd szétváltak, ki-ki a maga útján folytatva ezt a felüdítő estét. Gerardnak sok idejébe tellett, de végül talált egy félreeső medencét alig pár méterre a faltól. A vizet körbelengő vastag páraréteg kellemes illatot árasztott, ami kellemes, meleg érzést keltett az arra járókban, amikor magukba szippantották. Maga a medence egy egyszerű, kövezett padlójú termálvizes fürdő volt, egy picinyke forrással a bal oldalán, ahonnan a víz folyt be az üregébe. A partja mentén fiatal fűzfák tornyosultak, eltakarva az alattuk pihenő vendégeket, és nem utolsó sorban némi védelmet nyújtva a hideg éjszakai széllel szemben.
~ Látok egy kényelmes helyet a sarokban. Neked megfelel ott?
~ Tőlem aztán édes mindegy. De nehogy bele merj tenni a vízbe, eleget úsztam én már életemben. Hagy ott a parton magad mellett.
A fiú némán bólintott egyet, majd óvatosan a medence végéhez bandukolt ügyelve arra, hogy senki nyugalmát ne zavarja meg az itt lévők közül. Időigényesen kényelembe helyezte magát, két karját a perem körüli kövekre támasztotta, miközben testének többi része elmerült a frissítő forrás vizében. Érezte, ahogy a tagjai egyenként ellazulnak és mielőtt észbe kapott volna, elaludt. Nem is csoda, hiszen már lassan harmadnapja nem jött álom a szemére.
Órákkal később tért magához, amikor is egy véletlen folyamán előrebiccent a feje, egyenesen a forró vízbe. Meglepődötten nyitotta ki a szemeit és kapta ki a fejét a vízből. Miután fél csak a homlokát dörzsölgette, fáradt tekintettel fordult oda Liához.
- Felkelthettél volna, tudod e?
Várta a választ a lánytól, de az nem akart megszólalni.
- Lia, hallasz engem?
Így, hogy nem volt a nyakában az amulett, nem volt képes gondolatokon át beszélni a lánnyal, kénytelen volt hagyományos szavakkal szólni hozzá. De hiába szólította meg újra, nem érkezett válasz tőle.
- Alszol még?
Ekkor döbbenten fordította oldalra a fejét. Ahol Lia amulettje állt pár órája, most nem volt egyéb, csak egy vígan ciripelő tücsök. Őrült arccal vicsorogva állt talpra.
~Hova lett?! Hova lett?!
- LIA! – kiabálta torkaszakadtából.
- Ne ordíts már...
A lány hangja Gerardtól alig tíz méterre szólt, egy nagy szikla mögül. Sietve megkerülte a rögöt. Az amulett ott feküdt a kő mellett a medence partján. A lánca végét egy öreg, hosszú fehér szakállas férfi tartotta, aki ott ült mellette a vízben.
- Mondtam, hogy ki fog akadni, ha felébred.
- Ha, ha – kacagott önfeledten az ismeretlen – tényleg úgy ismered őt, mint a tenyeredet.
Gerard idegesen ballagott oda és rántotta ki az amulettet a férfi kezéből.
- Elnézést a zavarásért, de nekünk mostmár mennünk kell. Sürgősen, igaz?!
- Jaj, ne csináld, csak most jöttünk.
- Nem érdekel. Menjünk, keressük meg Leot.
Lia illúziója (amit most a szakállas öreg is láthatott) vidáman integetett.
- Viszlát. Majd még találkozunk.
- Helyes, ifjú hölgy. Szívesen látlak bármikor a fürdőben!
A páros immáron újra egy emberként sétált kifele a medencéből.
~ Hogy-hogy nem lepődött meg rajtad?
~ Ezt hogy érted?
~ Gyakorlatilag egy szellem vagy, ne játszd a tudatlant.
~ Á, tudta, hogy jönnek ide fura alakok, megmondták neki előre.
~ Micsoda? Ki mondta neki?
~ Hát az igazgatóhelyettes...
~ Hogy micsoda? Akkor ő volt....
~ Bizony ám! A fürdőház tulajdonosa.

Csak a szokásos rutinköreit futotta le Lightleaf egyre növekvő városkájában. Bár a település már megállt a saját lábán, és nem volt szüksége a lovagnő óvó tekintetére, azért időről időre szerette ellenőrizni, hogy minden a megfelelő kerékvágásban halad-e. Az egyik tünde őrjárattal masírozott, amikor ismerős alak közelítette meg. Meleg mosollyal üdvözölte Celina von Waldot, a hellenburgi emberlányt, akit közös kalandjuk után a tündék nyelvére tanított, és többször is elhozta már magával a tünde erdőbe. Nem gondolta volna, hogy pont itt fog vele találkozni, de végülis hol máshol? Hellenblatt népszerű úti cél lett az emberek között, ha egy kis kikapcsolódásra vágytak… Fogalmazhatott volna úgy is, hogy az emberek a csodájára jártak a mintafalunak.
- Szép jó napot kívánok, Lady Wildwind. - lépett oda hozzá Celina, könnyedén meghajolva.
Lory meg sem próbálta leplezni a meglepettségét, hogy látja, de teret engedett az örömnek is, hogy elterüljön a manóarcán.
- Nocsak, von Wald kisasszony. Mi szél hozta Lightleafbe? - tündéül szólt hozzá, hogy ha már megtanította a lányt, akkor gyakorolja is. Szinte biztos volt benne, hogy mással nem nagyon tudja naprakészen tartani a tudását.
- Gondoltam rám fér egy kis pihenés, még addig, amíg van rá lehetőségem. - válaszolt tündéül a lány is. Loreena figyelmét nem kerülte el, hogy „amíg van rá lehetőségem”, így felvont szemöldökkel nézett a másikra.
- Hogyhogy? Várj, ne, inkább igyunk meg valamit, egy kupa bor felett minden történet jobban hangzik. - intett barátságosan. A közelben volt a Szelíd Óriás ivója, oda invitálta be a lányt. Ezekben a délutáni órákban nem voltak bent sokan, Lightleaf dolgos népe még a mindennapi teendőit intézte. Elég volt intenie a pultosnak, hogy az kihozzon nekik két kupa tünde gyümölcsbort, amit általában a betérő hegyesfülűek kérni szoktak. Nem igazán bírták és nem is szerették az emberek pálinkáit. Kényelmesen letelepedtek, majd az íjászlány bele is fogott a történetébe.
- Esroniel von Himmelreich úr felkért, hogy legyek a Zsinati Gárda tagja.
Lory nem volt benne biztos, hogy ez pontosan milyen tisztséget jelent. Lehetett hasonló, mint náluk a tünde lovagok, de inkább tűnt a zsinatelnök személyi testőrségének. Na nem mintha az ezüsthajú férfinak szüksége lett volna testőrökre, így valahova a kettő közé képzelte el. Bárhogy is legyen, ez alapján Celina már vele volt azonos rangban, odáig pedig nem juthat el akárki.
- Ez nagy szó! Mindenképp meg kell ünnepelnünk! - emelte a lány felé a poharát. - A zsinati gárda hasonlatos, mint a tündék lovagjai, vagy inkább olyan mintha a zsinatelnök testőrsége lenne?
Inkább feltette a kérdést a biztonság kedvéért, úgy gondolta, ha többet tud az emberek szervezeteiről, az csak hasznára válhat a diplomata-munkái során.
- Hivatalosan a zsinatelnök személyi testőrsége, de mivel nem feltétlen szorul rá, ezért főleg a különböző eretnek szekták felszámolása a feladatuk. - emelte koccintásra a poharát Celina is. - Jelenleg a megpróbáltatásokon estem túl és küldtek el, hogy pihenjem ki magam, de ha minden igaz, akkor nemsokára hivatalosan is beléphetek a Gárdába.
- Szívből gratulálok!
Mostmár biztosan tudta, hogy ez tényleg nagyon nagy dolog, így a gratuláció volt a legkevesebb. Ezt meg kellett ünnepelniük rendesen is. Csalódottan nézett a poharába. A csodálatos tünde gyümölcsbor ehhez az alkalomhoz túl hétköznapi volt, de szerencsére eszébe jutott egy mentőötlet, ami igazán különleges ünneplési mód lehetett.
- Azt hiszem ehhez kevés lesz ez a kis tünde gyümölcsbor... Hm... Láttam kintebb egy plakátot. Pont ma este lesz egy új fürdőház megnyitója. Meleg vízű medencék, gőz, holdfény... Nincs is túl messze. Mit gondolsz kellően kikapcsolna a próbák után, van kedved? - vetette fel az ötletet hirtelen. A Crystalfallsban nyíló fürdőház különleges programnak bizonyult, gőz, holdfény medencék, ami csak kell, de egyedül nem lett volna kedve elmenni egy ilyesmire, Celinával viszont már teljesen másképp festett a dolog.
– Mmhm - mosolyodott el az íjászlány is, ahogy elképzelte. - Jól esne, az biztos, szóval miért is ne?

Szinte azonnal fel is kerekedtek, hogy odaérjenek a megnyitóra, amikor is a fürdőház különleges ajánlatokkal várta a vendégit. Szerencséjükre Lightleaftől csupán néhány óra lovaglásnyira feküdt Crystalfalls eszményi völgye tele melegvízű, egyesek szerint gyógyító erőkkel is rendelkező forrásokkal, amiket pont az újonnan nyílt fürdőház igyekezett kiaknázni. A fehér faragott kövekből összerakott, kupolás épületegyüttes előtt már kisebb tömeg alakult ki napnyugtára, a két lány pedig becsületesen be is állt a sorba, miután a lovaikat kikötötték a közeli istállóban. Szerencsére gyorsan ment a beengedés, de egy dologról még dönteniük kellett. Loreena, mint a tündék általában elég szabadon kezelte a meztelenséget és a testiséget is, pártolva a szabad szerelmet, hiszen mindez a természet ajándéka volt számukra, amit nem szabadott se szégyellni, sem pedig elrejteni. Hírből viszont hallott már a szigorú déli erkölcsökről, és hogy az emberek vallása sokkal merevebben áll az ilyesmihez is, és nem akarta Celinát esetleg kellemetlen helyzetbe hozni.
- Keressünk csak nők számára fenntartott részleget? Nem tudom, mennyire veszitek szigorúan az ilyesmit. - harapta be kicsit az alsó ajkát.
- Ha van, akkor örülnék neki. - biccentett az emberlány.
- Bizonyára van. - bólintott ő is. Szerencsére nem kellett csalódniuk, három folyosó közül is választhattak a betérők, volt külön nőknek és férfiaknak szánt része is a fürdőháznak, és volt egy koedukált is, ha valaki nem akart megválni a párjától, vagy vegyes baráti társaság érkezett. A fürdőház tulajdonosa gondolt mindenre. A két íjász a nők számára fenntartott épületeket és medencéket vette célba, de legelőször is az öltözőt, ahol egy szekrénybe eltehették a ruháikat és a fegyvereiket, és vehettek egyet a kikészített, puha fehér törölközők közül.
- Merre menjünk? Keressünk egy meleg vizes medencét és csak pihenjünk? Biztos kell lennie valahol vacsorának is, esetleg zenének...- nézett körbe. - De mesélhetnél a gárdáról és a próbákról is, igazán érdekelnek.
- Felőlem ehetünk is, csak simán fürödhetünk is, amit te szeretnél. - helyezte el ő is a cuccait egy szekrényben. - Bárhogy is döntesz, közben majd mesélek. - mosolygott Celina a tündére.
- Akkor nézzük meg először a medencéket!
Kilépve az épületből medencék egész sora tárult a szemük elé, sötét színű lávakővel kikövezve, és a köztük lévő út is csiszolt kicsit talány csúszós kövekkel volt kirakva. A medencék fölött megült a pára, a holdfény mindent sejtelmes ezüstbe öltöztetett, a személyzet pedig tökéletesen koreografált táncot járva kínálgatta a vendégeket minden földi jóval. Valahonnan messzebbről hárfa és lant hangja hallatszott, hogy fokozza a hangulatot. Csodálatosabb volt, mint a legfennköltebb fogadás, ahol valaha járt.
Az egyik szimpatikus, kicsit félreeső medencét választották, aminek az aljából nagy buborékokban tört fel a levegő, kellemes pezsgést adva a víznek. Loreena a medence szélén nemes egyszerűséggel ledobta a fehér törölközőt, és ahogyan az Úr teremtette, meztelenül ereszkedett bele a vízbe, majd egy jól eső sóhaj kíséretében dőlt hátra. Szerencsére talált is egy víz alatti kőpadot, amire letelepedhetett.
- Hozhatok valamit a kisasszonyoknak? - lépett oda hozzájuk egy fiatal tünde lány. Lory Celinára nézett, aki egy pohár vörösbort rendelt, majd azon kívül még hozzátette, hogy még egy pohár bor mellett kérnének egy gyümölcstálat is, hiszen az elmúlt órákat a nyeregben töltötték. Kijárt nekik, hogy a lehető legteljesebb módon élvezzék ki a fürdő nyújtotta luxust.
- Most pedig mesélj el mindent! - kérte lelkesen. Az emberlánynak szerencsére hamar megeredt a nyelve, és tüzetesen elmesélt mindent a kiválasztásáról, majd próbákról is, belemenve a részletekbe és leírásokba, ahogy egy jó történetnél azt kell.
- Most pedig örülök, hogy pihenhetek végre kicsit. - fejezte be végül.
- Elhiszem... Hasonlóak ezek, mint az én lovagi próbám volt. - boldogan dőlt hátra és nézett fel a teliholdas csillagos égre, miközben belekortyok a borba. - Szeretem a Holdat, hangulatos időpontot választottak a megnyitóra... - jegyezte meg. Körbepillantott az összegyűlt társaságon, amikor a medence túloldalán egy egyenes tartású, aranyhajú sudár tündenőt vett észre. Eleget látta már ahhoz, hogy azonnal felismerje minden tündék királynőjét, aki a legszebb nő ezen a földön, még így a koronája és az ékszerei nélkül is. Ijedten húzta össze magát és úszott közelebb a medence túlsó feléhez, hogy jobban lássa, de a királynő ne vegye őt észre. Őfelsége Amelie Fairbranch királynő egy magányos medencét választott ki a kíséretével, akik az udvarhölgyeinek tűnnek, mintha csak egy egyszerű lány jött volna le a barátnőivel mulatni. Nem gondolta volna, hogy a nő is eljön a megnyitóra, bár tény, hogy nem mindennapi élményben lehet itt részük, és talán neki is jólesett egy kis változatosság Zephyírantes fái után. A tünde főváros és a palota is csodálatosak voltak a maguk nemében, de egy idő után a legszebb helyeket is meg lehetett unni, ha nem láthatott mást.
- Celina nézd! - súgta a lánynak. - Lassan és feltűnésmentesen fordulj meg... Inkognitóban van, de szerintem az a lány ott a királynő. Az aranyhajú, tündöklő fehér bőrrel... Áhh látod azt a társaságot? Keresd a legszebbet.
- Hűha! – csodálkozott a lány, ahogy meglátta. - Gyönyörű királynőtök van, megtisztelve érzem magam, hogy láthattam őt.
- Azt mondják ő a legszebb nő Veronián. - mondta még mindig fojtott hangon, összehúzva magát. Nagyot kortyolt a borába, és bedobott a szájába egy áfonyát is a gyümölcstálból, amit idő közben kihoztak nekik. - Így hogy látom meztelenül, azt kell mondjam, egyetértek velük...
- Eddig nem hittem magam csúnyának, de őt látva már nem is érzem magam szépnek.
Lory felnevetett.
- Mellette szerintem senki sem. De, csak hogy megnyugtassalak... - egészen közel húzódott Celinához, hogy senki se hallhassa meg a lányon kívül, amit mondani akart - Azt mondják merev, mint egy fadarab és hideg, mint egy jégcsap. Már ha érted mire gondolok... Ezért nincs még király mellette. És nem is túl empatikus, ami a szív dolgait illeti. - ő már csak tudta.
- Valahogy meg tudom érteni őt... - tűnődött el a lány, mire Lory meglepetten húzta fel a szemölökét.
- Hogy érted?
- Maradjunk annyiban, hogy van néhány rossz tapasztalatom, ami miatt nem jövök ki jól a férfiakkal - vágott fájdalmas arcot a másik. Bár semmi köze nem volt hozzá, a lovagnő mégis felsóhajtott, és a poharában lévő bort kezdte el fixírozni. Nem tudhatta az emberlány, hogy nála is kényes témára tapintott rá.
- Azt hiszem, sokunk hordoz ilyen tapasztalatokat... De tapasztalatból mondom, létezik gyógyulás, ha jön valaki olyan, aki egy csapásra áttöri ezeket a falakat. - ivott inkább egy újabb kortyot, kezeivel pedig a víz felszínén visszatükröző fényekkel játszott, kicsit zavartan. - Ha el szeretnéd mesélni, megtisztelnél a bizalmaddal, de azt is megértem, ha inkább magadban tartanád.
- Még korábban, amikor hivatalos voltam egy bálba, akkor útközben volt szerencsém egy nekromantához. Szerencséjére akkor az íjamon kívül nem tudtam mást fegyvert használni, szóval sikerült elkapnia és kikötözött egy fához. Nem bántott engem úgy, azon kívül is csak a lábamat törte el, viszont egyedül egy erdőben ráadásul sebesülten... Csak Isten segítségének köszönhetem, hogy nem ettek meg a farkasok - mondta komoran. Loreena más jellegű történetre számított, de ez is érdekes kalandnak tűnt, így érdeklődve hallgatta.
- És mi lett végül a nekromantával? Ezek a hullasétáltatók valahogy nem normálisak... - megborzongott, ahogy visszaemlékezett a holtak seregére, a rothadó lóra, csontvázakra, szellemekre... A halálszag beleette magát az orrába, hetekig érezte, és most megint megcsapta, a puszta emléktől.
- Azóta is keresem, hogy "megköszönjem" neki, hogy ilyen "kedves" volt velem.
- Szomjazol a bosszúra?
- Inkább nem szeretném, hogy egy ilyen őrült szabadon mászkálhasson Veroniában és esetleg ártatlanokat bántson.
Lory bólintott.
- Szeretnék hinni benne, hogy a Természet, vagy a ti Istenetek, ki miben hisz, kiveti egyszer magából ezt a természetellenes mágiaformát. Ami halott, az maradjon is úgy. Remélem, megkapod egyszer a bosszúdat, és az utatok megint keresztezik egymást. Te akarsz végezni vele, vagy mindegy ki az csak ne létezzen tovább?
- Elég a tudat, hogy meghalt. - felelte Celina némi töprengés után.
- Ez esetben, ha elmondod, hogy néz ki, megölöm neked, ha látom.
- Hosszú zöld haja van, furcsa fekete köpenye és... jellegzetesen különleges. De szerintem ennyiből is felismerhető.
- A zöld haj valóban nem mindennapi. - ráncolta össze a homlokát. - Ha találkozom vele, kap egy nyilat a mellkasába.
- Az már majdnem olyan érzés, mintha én lőttem volna rá.
Mosolyogva biccentett.
- Reméljük lesz rá lehetősége valamelyikünknek. Remélem nem fog kifelé jönni épp a férfirészlegből, amikor megyünk hazafelé. - nevetett fel a képzeletbeli abszurd helyzeten. - De biztos, hogy mászkálnak még rendes emberférfiak a világon, akik nem olyanok, mint ez a zöldhajú rém. Bár... - nézett Celire elgondolkodva. - Te már majdnem tünde vagy.
- Mármint? - kérdezte zavartan a másik.
- Úgy értem az emberek közül, akikkel eddig találkoztam te hasonlítasz ránk a legjobban. És mostmár a nyelvünkön is egész jól beszélsz. - vont vállat.
- Köszönöm szépen. - vörösödött el a lány, bár a lovagnő nem volt benne biztos, hogy azért mert a nyelvtudását dicsérte meg, vagy azért, mert önmagukhoz hasonlította.
- Szívesen. De te dolgoztál vele keményen. - jelentette ki könnyedén. Még volt egy kevés a gyümölcstáljukon, amit most a lány felé nyújtott. Végülis egy ilyen szép helyen nincs más dolguk, mint élvezni az estét.
- Korábban azt vettem le, hogy neked is vannak ilyen tapasztalataid. Ha eléggé a bizalmasodnak érzel, akkor van kedved elmesélni? - tette fel a kérdést Celina. Loreena hosszabban hallgatott a szokottnál. Még sose mesélte el senkinek… De talán mert eddig senkit sem érdekelt az ő története, vagy hogy mit érez, mit érzett. Katonák között ez nem volt szokás, de még a saját szülei sem vették észre, amikor baj volt. Egyedül Ann Shadowthorn látta, amikor átkérte magát az osztagához, de ő sem firtatta, pedig talán jobb lett volna, ha akkor kibeszélheti valakinek. Talán nem került volna öt évbe hogy a gyógyulás útjára lépjen, és még most is… Még most sem meri elhinni a lelke mélyén, hogy a férfi, akit szeret viszontszereti őt, és tényleg vele akar lenni, nem pedig csak szórakozik vele, ahogy a hercegek ezt tenni szokták. Lehajtotta a kupájában lévő maradék italt, hogy bátorságot gyűjtsön, és belefogott a meséjébe.
- Miért is ne... Nekem kicsit más fajta tapasztalataim vannak mint neked. A kiképzésem után határőr voltam, a Nordenflusstól északra egy őrposztra helyeztek közvetlenül utána. Lelkes voltam, ez volt az első igazi munkám, ekkor költöztem el a szülői házból a barakkba. A tündéknél a seregben férfiak és nők vegyesen vannak, nem tesznek közöttünk különbséget, de így akarva akaratlan születtek románcok. Szolgált a poszton egy férfi... Két évvel volt idősebb nálam, Willnek hívták, én pedig árnyékként mentem utána, mint egy ostoba bakfis. Rövidre zárva a helyzetet kihasználta a helyzetet, és jó mókának tűnt kihasználni, megalázni és eldobni a kis újoncot, és ezzel együtt tönkretenni a jóhíremet is a társaink körében. Amint tudtam áthelyeztettem magamat egy másik őrposztra, a szigorú, de igazságos Ann Shadowthorn alá, és úgy döntöttem nem foglalkozok többet férfiakkal, mert a szerelem nem nekem való. Az élet persze erre is rácáfolt. - vont végül vállat szórakozottan. - Nem egy zöldhajú nekromanta, nem is olyan szörnyű, mint a te sztorid...
- Nem, de szerintem mégis több indokod van arra, hogy ne kedveld a férfiakat.
- De tudom, hogy nem mind ilyenek. Hiszen bajtársként már sokuk védte a hátamat. Emlékszel Lloydra? A tünde vadász, aki velünk volt akkor a mocsárban. A felderítő. -Celina bólogatott, hogy emlékszik. - Többször is védte a hátamat a csatában, mint bajtársak és barátok megbíztunk egymásban... És most is bármikor bíznék, ha erről van szó, de a szívemet nem bíznám rá.
- Persze, ha úgy alakul, akkor én is jól ki tudok jönni férfiakkal, csak inkább megtartom a biztos távolságot, ki tudja, hogy milyen fajtába fut bele az ember.
- Ezt teljesen megértem, és igazad is van, hogy óvatos vagy. De azt hiszem, ha úgy kell lennie úgyis megállíthatatlanul fog lecsapni a szerelem, vigyázzunk a szívünkre bármennyire is.
- Ha egyszer lecsap, akkor tényleg nem lehet mit tenni ellene. - sóhajtott fel az íjászlány.
- Csak annyit, hogy megőrizzük a büszkeségünk amennyire lehetséges. De ezek szerint neked még nem csapott le.
- Eddig senkinek sem sikerült elrabolnia a szívemet.
- Nem csodálom. Nem lesz könnyű dolga a fickónak. - nevetett fel Loreena.
- Ha lesz. - mosolygott az emberlány is.
Az este ez után már kellemes hangulatban telt. A lovagnő maga is meglepődött, de azzal, hogy Celina volt az első, akinek elmondta a történetét mintha kicsit közelebb is kerültek volna egymáshoz… Persze nem tudta a másik mennyi embernek mesélt már a zöldhajú nekromantájáról, de ha később bárki megkérdezte volna, biztos, hogy fontos mérföldkőként emlékezett volna vissza erre az estére a barátságuk szemszögéből.

* Kohle fáradtan prüszkölt fel alatta, ahogy az utolsó lépéseit megtette a kis városka fogadója elé. Fontos ügyből érkeztek most, bizonyos von Klauster, valamilyen jóféle kamarabeli bürokrata, kérésére küldtek megrendelőlevélként két egyházit, erős katonákat, akik biztos nem keverik el az üzenetet, melyben egy Oakensvilebeli vasfarendelés konkrétumai valának belefogalmazva. Nem értékelte agyba-főbe a lehetőséget, de hát legalább utazhatott, s mivelhogy az elfek vidékét alig ismerte, jól is esett neki a szellős, árnyas erdő, melyben madarak csicseregve kísérték Oswald és az ő útját. Emellett persze a haladás hiánya zavarta, s tájékozódása is sajgott, de végül is csak utat kellett követni, s úgy még senki nem tévedett el... Vagy igen? Lovát egy ifjú elfre bízta, irányába pár váltót dobott, a jattért az hálásan vezette el az állatokat. Talán később majd kissé kikeféli a szőrét, még csutakolja is, de egyelőre csak pihenni kívánt egy keveset, s a hosszú utazástól nyűtten, dongán lépett be a templomos kíséretében az egyszerű kis fogadóba, mely látszólag egy nagyobb épületnek mellettébe állt, talán színház, esetleg fürdő lehetett. Bent persze fizetés, s rövid csevej után kiderült, hogy az utóbbi, s még ráadásul ingyenes is, valamilyen ünnep vagy más elf csalamádé bolondosság miatt. A férfi azt is hozzáfűzte ám, hogy jóféle gyógyvize van, emiatt ösztönösen megsimította a combjához tapadó durva lovaglónadrágot, mely alatt jajdulva szólalt fel a bőr. Szeme Oswaldra szalad, ő szintén a lányhoz fordul.
- Megnézhetnénk ezt a helyet esetleg.
- Talán...
- Biztos jót tesz a bőrnek, selymes lesz tőle és puha
* Sosem érdekelte igazán ez az egész fürdőzés, általában csak a hideg lavór víz, s telente a langyos volt, minek a szép erényeknek hála élt, bár persze fagyos napokon szívest kért magának forróvizet a fogadóba, hogy ott királynak módjára lefürödközhessék. Emellett persze igazán nagy mocsok után is szükségesnek vélte az ilyesmit, dél egy katonája, főleg ha védelmezője, nem lehetett sem csoze, sem büdös. 
- Végül is mi rossz sülhetne ki a dologból?
- Néha apám elvitte anyámat pár napra egy olyan helyre, ahol voltak meleg vizű források. Mindig kivirulva tértek haza * Szólalt meg a férfi kissé visszaemlékezve. Ritkán beszélt az előző életéről, így érdeklődve figyelte a szavakat, bólintva * - Mással aligha üthetnénk most el az időt, ártani pedig nem árt. Én igazából nem akarnám megsérteni a fogadóst, ha már olyan kedvesen ajánlotta. Legfeljebb csak benézünk.
* Szívesen kérdezett volna tovább arra, hogy mégis milyen lehetett a férfi gyerekkora, de mindig is egészen szűkszavú volt ezzel kapcsolatosan, s így természetesen nem is kívánt nagyon sokat erősködni, ez már csak az ember magánügye, s néha a felejtés a legjobb recept... Nem is csak néha, egészen gyakorta.
- Mindjárt sejtem, hogy milyen sokat fürödhettek, ha olyan nagyon kivirultak... Haha
- Hmmm? Akárhogyan is, igazad van. Kár lenne a helyiek jó szándékát sutba vetni, tegyük hát le a felszerelést a szobába, s térjünk át a fürdőbe.
- I-igen, napokra elmentek, nekik is kellett valamikor pihenni
- Óh, fiatalság.
* Nem értette véletlenül sem, hogy mégis mire gondolhatott nagyapja, de látszólag Oswald sem, így nem is kívánt semmit ragozni. Betért hát a szobába, mely egy eléggé egyszerű kis lakhely volt,két ággyal, s a minimális felszereléssel, ami egy utazónak kéne. Ennek utána azonvást magához is vette azt a kicsiny, pokrócszerű vászon textíliát, melyet többnyire mosakodáshoz és izzadtságtörléshez hozott magával a parókiából. Nem volt túl nagy persze, de ahhoz éppen elég, hogy minden részét becsületesen eltakarja, s hát máshogy nem is nagyon tudta elképzelni az egészet, furcsaság lett volna egy ilyen fürdőbe teljesen meztelenül betérni, emellett pedig persze erkölcstelenség is. Még hálásan biccentett egyet a lovagnak, hogy megvárta, majd vállvetve elindult vele, a lándzsát továbbra is cipelve oldalán. Felesleges lett volna egyébként ottan hagyni a helyén, úgy is csak panaszkodott volna, s még csak az hiányozna, hogy este ki kelljen tenni a ganajhoz, hogy aludni tudjon. Még a végén elviszik, s kereshetik, nemde?! Az út egyébként közvetlen átvezetett a szép, márványkövekből mintázott épületbe, melynek a belseje is legalább olyan sziporkázó volt. Kicsit emlékeztette ez a jellemző az angyalromokra, bár enne az építészete messze túlzottan elfes volt ahhoz, s az anyag se fakult még ki annyira.  Álltát végül a kettéágazó út jelentette, ahol egyértelművé vált számára, hogy egyik irányba férfiak, másikba nők mehetnek. Oswaldra pillantott mosolyogva, majd megszólalt.
- Akkor találkozzunk később majd a szobában, jó szórakozást neked.
- Köszönöm, neked is
* Ennek utána egyenest belépett az öltözőrészbe, mely némiképp megcsalta a jelentést, pár kosárka volt csak szekrényeken, aligha lehetett akárcsak tárolónál többnek nevezni. Paravánt keresett, valami hasonló dolgot, de sajnálatára csakis egy efféle szekrénysor oldalába bújva vethette le magáról durva gyolcs ingét, nadrágját, illetve amalgán s madarat formázó nyakláncát, végül csak a hajdan még fehér, de immáron szürkévé fakult megkötős alsóját magán tartva, melytől még így itt, hölgyek között, sem kívánt megválni, elvégre ha éppen saját neme is, de nem lett volna szép erénynek jele a teljes pőreség. Efféle viselkedésmódot csak a pogányok engedhették meg maguknak, na meg persze a csábdémonok, akik sem modort, sem pedig szégyent nem ismertek. Átlépett hát a ködös fürdőbe, gondolkodás nélkül betakarva felsőtestét a törülközővel. Kellett egy kis idő, ahogy hozzászokott a hihetetlen párához, ami azonnal minden irányból ostromolta szervezetét, majd lepillantott a lándzsára.
- Megérte elhoznod, sok szép hölgy van itt, a Hellenburgiakhoz képest tényleg csodásak az elfek, hehe~
- Rettenetes vagy.
* Ezután viszont körbepillantva olyan kép fogadta, melyet aligha lett volna képes elképzelni sem: Elfek, sötételfek, helyenként emberek járkáltak, fürdőztek pont úgyan, ahogy a Jóisten lerakta őket a földre, szemérmetlen pőreségben, mocskos szennyként. Itt ott a víz tetején lebegve lubickoltak, erkölcstelen halakhoz hasonlóan forgolódva, melyeknek még a pokol sem eléggé súlyos büntetés. Szörnyű látvány volt, nem leány arcába való, úgy szaladt képébe a vér, mint ahogy a gyermekét féltő anya porontyához. 
- De, de hiszen... erkölcsök... dél...
- Disz iz elfland
* Toldotta meg a lándzsa a magához illő tárgyilagos hangnemben az üzenetet, amire is a lány úgy tántorodott a falnak, mintha csak vérét veszte terült volna el a jeges földön. Nem tudta igazán, hogy a szemérem, a pára, esetleg a düh tehet róla, de úgy érezte mentem elájul, s csakis a hófehér, erkölcstelenséget magában tartó fal, s a halál fekete, erkölcstelenséget magából ondó lándzsa tartotta meg a nedves padlóra való omlás rettenetes sorsától. Elhaló hangon szólalt meg ismét, zihálva kapkodva az illőolajok, s a párától nedves levegőbe.
- Déli... Erkölcsök... És Lándzsák... Mindenhol...
- Óh nézd, helyenként fekete lándzsák is! Biztos sötételfek!
* Lényegében a szédülésnek hála nem is látott kelleténél többet, s csak ijedve tántorodott egy lépést félre, ahogy végül Oswald megmentett erős, s kardforgatástól görcsös kezével... Pont olyan volt most, mint egy nyugtató bátyó, aki a vihar közepén a húgához bújva vigasztalta azt a hangzavartól. Hálás volt neki nem is kicsit, csak a hangok visszhangoztak most pogány szórakozástól, s a szag, mely ezek istentelen lények bőréből áradt orrát ostromolva.
- Hilde, minden rendben?
- Déli erkölcsök... Minden más hely a világon ilyen erkölcstelen?
* A puszta gondolat, hogy máshol ez módi lenne rettenetesen megrémisztette törékeny lelkét, s reményét veszejtve dőlt ismét a falnak, hagyva, hogy a hűvös kő lágyan nyugtassa forrongó lelkét... Dél létezett csak, semmilyen más hely... Efféle... Disznóság nem lehetett, nem illendő, s biztos, hogy az Úrnak sem tetsző
- Nekem jó mókának tűnik, néha szabad egy kicsit lazítani.
- De ez... Istentelenség...
* Nem érzett semmit, nem akart tudni semmit. A férfi biztos keze úgy simult arcához, mintha csak egy méhben pihent volna magzatként, s ha tehette volna, kezét ölébe kulcsolná, szorosan magához húzva azt, s azokra a szép, emberhez illő erényekre gondolva elmélkedne Esronielről, melyek megelőzik, hogy ő maga szégyellje az itteni emberek viselkedését.
- Várj meg, elkaplak babám! Dalt fogok írni rólad!  
* Nem tudta mi folyt körülötte, csak nedves lépések zaját érezte, párosával ráadásul, s végül egy gyengéd lökődést, mely a létezés egy teljesen másik síkjába lökte át, olyan borzadályos látvánnyal, melyet aligha képzelhetett volna el még a Sátán erősen szorító karmaiban sem.
- Íjjj, meghorzsoltam a furulyáám.


" A szellő lágyan fújt végig a sűrű, fekete erődben, mely a két vaskos hegyorom között bújt meg. Bükk volt, esetleg tölgy, szilaj mozgása, s impozáns kiállása egyre inkább ezt a gondolatot erősítette benne, ám persze színe s lomjának koronája minduntalan megcsalta a feltételezést. Közepébe míves, ablaktalan torony magasodott a rengeteg fölé, hússzín kőből rakott, talán ezer éves is, megmagyarázná, hogy miért is volt ilyen nagyon kopott. Varázslat hatotta át a hagymázas félelemtől csöpögő rettenetes fészket, valamilyen szörnyű sötét mágia, mely egyenest okot is adott arra, hogy a kőhalom oldala miért adott helyet vöröslő díszeknek, melyekre való puszta pillantás is zavaros vakarózást indukált volna bármilyen jóérzésű emberben. Rettenetes vidék volt, rövid utazása kacskaringós ösvényein, s az épület megtekintése szélesedő lyukként tátongott szét lelkén, hihetetlen ürességbe festve azt, s értetlenségként vagdalkozva benne, csípve, rúgva, harapva.  "

* Az idő jelentését veszítette, révedését azt törte meg, ahogy karon ragadták, parancsot kapott hogy öltözzék, majd kirugdalták a fürdőből Oswalddal, mintha csak holmi macskák lettek volna. Percek kellettek, míg zsibbadt agyába eljutott a felismerés a történés milyenségéről, kapkodva hívta a vért magához, értetlenül meredve a semmibe. A méhek és a darazsak, az üllő és a kalapács... Erről senki sem szólt neki. Bágyadtan került vissza végül a fogadóba a lovag segítségével, kétségek és szomorúság között elszenderülve a kényelmes ágyban, mely most pont olyan volt, mintha csak egy szöges kerítésbe hevert volna... Így esett hát az eset, aminek hála a Délieket nem látják szívesen Crystallfalls fürdőjében... S így esett hát az eset, amikor Hilde elveszejtette az ártatlanságát egy olyan sötét vidék láttán, ahol még egy mélységi is csak fintorogva élne meg.

Eddig még nem történt velem olyan, hogy elküldjenek szabadságra, de úgy látszik, hogy a kemény munkám gyümölcse miatt megérdemeltem. S miután visszatérek Hellenburgba, hivatalosan is végre vadászhatok kultistákra, nekromantákra, meg egyéb eretnek szektákra.
Legtöbbször küldetések alkalmával jutottam csak el különböző helyekre, de olyankor sosem nyílt alkalmam arra, hogy körülnézzek. Amikor legutóbb szórakozásból mentem valahova, akkor is egy másik nyelvet tanultam meg és egy régi ismerősöm hívott le hozzájuk, hogy gyakorolhassam a nyelvet. Akkor szerettem bele a Tünde erdőbe, és talán most is ezért döntöttem úgy, hogy ott kéne kikapcsolódnom kicsit.
Hellenblatt egy igazán különleges hely, ami vallásilag semleges, a lakossága vegyes, a békét pedig a tündék tarják fent. Egy igazi gyöngyszem a mai háborús világban. Mivel a Tünde erdő területén épült, ezért gondoltam, hogy egy kis kitérőt teszek, hogy megcsodálhassam a várost.
A lovat, amivel idáig utaztam rábíztam az itteni istállófiúkra, én pedig elindultam, hogy felfedezzem a helyet. Mesébe illő volt, olyan békés és csodaszép volt. Nem is találok több szót, amivel le tudnám írni, egyszerűen csak… varázslatos.
Bűvöletemből az térített magamhoz, hogy az egyik őrjáratban megpillantottam egy ismerős arcot, méghozzá nem is akárkiét, azt a tündét, aki megtanított a nyelvükre. Elmosolyodtam, amikor láttam, hogy ő is hasonlóan vette észre jelenlétemet. Odasétáltam és egy finom meghajlással üdvözöltem őt.
- Szép jó napot kívánok, Lady Wildwind – köszöntem rá anyanyelvemen.
- Nocsak, von Wald kisasszony – adott hangot csodálkozásának, természetesen a saját nyelvén. - Mi szél hozta Lightleafbe?
- Gondoltam rám fér egy kis pihenés, még addig, amíg van rá lehetőségem – válaszoltam kérdésére, átváltva a tünde nyelvre. Egyrészről gyakorlás, másrészről pedig tünde területen vagyok és nem mellesleg egy tünde hölggyel beszélgetek.
Loreena felvonta szemöldökét, gondolom a mondat második fele miatt, ami maga után von némi magyarázatot. Elvégre, ki tudja, hogy ezután mennyi munkát kapok a nyakamba.
- Hogyhogy? Várj, ne, inkább igyunk meg valamit, egy kupa bor felett minden történet jobban hangzik – intett barátságosan, hogy kövessem. Egy kocsma felé vettük az irányt, ami a piactérről nyílt. Nem voltak sokan, mert még nemrég hagytuk el a nap derekát, de esténként biztos tömve van a különböző emberekkel. Egy szabad asztalhoz telepedtünk le és egy-egy kupa gyümölcsborral a kezünkben kezdtünk el beszélgetni.
- Esroniel von Himmelreich úr felkért, hogy legyek a Zsinati Gárda tagja – újságoltam el azt, ami miatt egyáltalán betértünk ide. Mintha bizonytalanságot láttam volna átsuhanni az arcán, de mivel utána inkább elismerő pillantással nézett rám, ezért nem kizárt, hogy csak én képzeltem oda.
- Ez nagy szó! Mindenképp meg kell ünnepelnünk! – emelte felém a poharát. - A zsinati gárda hasonlatos, mint a tündék lovagjai, vagy inkább olyan mintha a zsinatelnök testőrsége lenne? – tette fel a kérdést, amivel meggyőződhettem róla, hogy nem csak képzelődtem az előbb. Ezek szerint még ő sem hallott a Gárdáról, ahogy én sem hallottam azelőtt, hogy meghívtak volna.
- Hivatalosan a zsinatelnök személyi testőrsége, de mivel nem feltétlen szorul rá, ezért főleg a különböző eretnek szekták felszámolása a feladatuk – koccintottam vele, majd belekortyoltam az édes nedűbe. - Jelenleg a megpróbáltatásokon estem túl és küldtek el, hogy pihenjem ki magam, de ha minden igaz, akkor nemsokára hivatalosan is beléphetek a Gárdába – és hivatalosan is vadászhatok a nekromantákra.
- Szívből gratulálok! – mondta, mire én csak szerényen biccentettem.
- Azt hiszem ehhez kevés lesz ez a kis tünde gyümölcsbor... – nézett csalódottan a poharába. - Hm... Láttam kintebb egy plakátot. Pont ma este lesz egy új fürdőház megnyitója. Meleg vizű medencék, gőz, holdfény... Nincs is túl messze. Mit gondolsz kellően kikapcsolna a próbák után, van kedved? – kérdezte, én pedig ahogy sorolta fel a különböző lehetőségeket, úgy képzeltem el sorra, hogy milyen kellemes lehet egy ilyen hely.
- Mmhm… Jól esne, az biztos, szóval miért is ne? – válaszoltam neki mosolyogva.
Fogalmam sem volt róla, hogy pontosan hol is van ez a hely, de pár órányi lovaglással meg is érkeztünk egy szintén gyönyörű völgybe. Mindegy hányszor járok a Tünde erdőben, biztos vagyok benne, hogy húsz év múlva is meg lesz ez a varázsa.
A lovakat kikötöttük az istállóba és beálltunk a sorba, ami csodálatos fehér kupolás épület előtt kanyargott. Szerencsére hamar bejutottunk, viszont nekem fogalmam sem volt róla, hogy hova kéne mennünk, hol rakhatjuk le a cuccainkat, ezért érdeklődve a tündére néztem, aki viszont aggódva figyelt.
- Keressünk csak nők számára fenntartott részleget? Nem tudom, mennyire veszitek szigorúan az ilyesmit – harapott finoman ajkába.
Amíg van rá lehetőség, nem szeretnék férfiakkal együtt fürdeni, és nem csak azért, mert erkölcstelen.
- Ha van, akkor örülnék neki – biccentettem neki, ahogy szemügyre vettem a mellettünk elsétáló furábbnál furcsább alakokat.
- Bizonyára van – bólintott. A vendégeket figyelve három irányba mentek: az egyiknél csak férfiakat láttam, a másiknál csak nőket, míg a harmadiknál vegyesen sétáltak be az emberek. Értelemszerűen a másodikat választottuk. Ott először egy öltözőben találtuk magunkat, ahol lepakolhattuk a ruháinkat és a fegyvereinket, és helyette a fehér és puha törülközők közül egyet magunk köré csavarhattunk.
- Merre menjünk? Keressünk egy meleg vizes medencét és csak pihenjünk? Biztos kell lennie valahol vacsorának is, esetleg zenének... – nézett körül ezek bármelyikét keresve. - De mesélhetnél a gárdáról és a próbákról is, igazán érdekelnek.
- Felőlem ehetünk is, csak simán fürödhetünk is, amit te szeretnél – vontam meg a vállam tanácstalanul. - Bárhogy is döntesz, közben majd mesélek – mosolyogtam rá.
- Akkor nézzük meg először a medencéket! – vezényelt, én pedig követtem őt.
Kilépve az épületből medencék egész sora tárult a szemünk elé, sötét színű lávakővel kikövezve, és a köztük lévő út is csiszolt kicsit talány csúszós kövekkel volt kirakva. A medencék fölött megült a pára, a holdfény mindent sejtelmes ezüstbe öltöztetett, a személyzet pedig tökéletesen koreografált táncot járva kínálgatta a vendégeket minden földi jóval. Valahonnan messzebbről hárfa és lant hangja hallatszott, hogy fokozza a hangulatot. Csodálatosabb volt, mint a legfennköltebb fogadás, ahol valaha jártam.
Egy félreeső medencét választottunk, aminek a tükrét a medence aljából felszálló buborékok törték meg. Loreena odaérve nemes egyszerűséggel ledobta a törülközőt és meztelenül ereszkedett bele a vízbe. Nem tudtam, hogy mit illik és mit nem egy ilyen helyen, de jobb híján követtem a példáját és ugyan feszélyezve éreztem magam, de amint én is bemásztam a medencébe, a kellemes meleg, ami körülölelt, el is feledtette velem, hogy ruhák nélkül parádézok.
- Hozhatok valamit a kisasszonyoknak? – lépett oda hozzánk egy fiatal tündelány.
Lory rámnézett, hogy én kérek-e valamit, mire rendeltem egy pohár vörösbort. A másik íjász is ugyanaz mellett döntött és ezen kívül hozzátette, hogy elfogyasztanánk egy gyümölcstálat is.
- Most pedig mesélj el mindent! – kérte csillogó szemekkel.
Hogy kielégítsem éhségét, részletesen mindent elmeséltem, kezdve attól, hogy hogyan hívtak be és, hogy milyen próbákat kellett kiállnom.
- Most pedig örülök, hogy pihenhetek végre kicsit – nyújtózkodtam ki elégedetten. Szerintem meg is érdemeltem.
- Elhiszem... Hasonlóak ezek, mint az én lovagi próbám volt – dőlt hátra boldogan a tünde. Az eget kémlelte és úgy kortyolgatta borát. - Szeretem a Holdat, hangulatos időpontot választottak a megnyitóra...
- Celina nézd! – súgta oda nekem, ahogy valamit nagyon nézett. - Lassan és feltűnésmentesen fordulj meg... Inkognitóban van, de szerintem az a lány ott a királynő. Az aranyhajú, tündöklő fehér bőrrel... Áhh látod azt a társaságot? Keresd a legszebbet.
Óvatosan fordultam hátra, remélem nem volt feltűnő, de amikor megláttam a meseszép tündét, akkor talán kicsit jobban bámultam, mint kellett volna.
- Hűha! - csodálkoztam, ahogy megláttam. - Gyönyörű királynőtök van, megtisztelve érzem magam, hogy láthattam őt.
- Azt mondják ő a legszebb nő Veronián - mondta még mindig fojtott hangon, összehúzva magát. Nagyot kortyolt a borából, és a gyümölcsök közül is elkezdett enni, ezért gondoltam én is követem a példáját. - Így hogy látom meztelenül, azt kell mondjam, egyetértek velük...
- Eddig nem hittem magam csúnyának, de őt látva már nem is érzem magam szépnek – néztem szomorúan a boros poharamba, mire a tünde csak felnevetett.
- Mellette szerintem senki sem. De, csak hogy megnyugtassalak... – húzódott közelebb hozzám, hogy más ne hallhassa, amit mond. - Azt mondják merev mint egy fadarab és hideg mint egy jégcsap. Már ha érted mire gondolok... Ezért nincs még király mellette. És nem is túl empatikus, ami a szív dolgait illeti.
- Valahogy meg tudom érteni őt... – tűnődtem el. Igen, ha az emberek hasonló cipőben járnak, akkor könnyű dolguk van.
- Hogy érted? – kérdezte Loreena felvont szemöldökökkel.
- Maradjunk annyiban, hogy van néhány rossz tapasztalatom, ami miatt nem jövök ki jól a férfiakkal – torzult arcom fájdalmas grimaszba, ahogy belegondoltam, hogy mennyire kegyetlenül tud fájni a tehetetlenség, amit egy nekromantának és a törött lábamnak köszönhettem.
- Azt hiszem sokunk hordoz ilyen tapasztalatokat... – szólalt meg némi hallgatás után. - De tapasztalatból mondom, létezik gyógyulás, ha jön valaki olyan, aki egy csapásra áttöri ezeket a falakat – kortyolt bele újra poharába. - Ha el szeretnéd mesélni, megtisztelnél a bizalmaddal, de azt is megértem, ha inkább magadban tartanád.
Eltűnődtem, hogy mennyire állunk bizalmi kapcsolatban, de végül úgy döntöttem, hogy megbízok benne.
- Még korábban, amikor hivatalos voltam egy bálba, akkor útközben volt szerencsém egy nekromantához. Szerencséjére akkor az íjamon kívül nem tudtam más fegyvert használni, szóval sikerült elkapnia és kikötözött egy fához. Nem bántott engem úgy, azon kívül is csak a lábamat törte el, viszont egyedül egy erdőben ráadásul sebesülten... Csak Isten segítségének köszönhetem, hogy nem ettek meg a farkasok – mondtam komoran.
- És mi lett végül a nekromantával? Ezek a hullasétáltatók valahogy nem normálisak... – borzadt el a nő.
- Azóta is keresem, hogy "megköszönjem" neki, hogy ilyen "kedves" volt velem.
- Szomjazol a bosszúra?
- Inkább nem szeretném, hogy egy ilyen őrült szabadon mászkálhasson Veroniában és esetleg ártatlanokat bántson.
- Szeretnék hinni benne, hogy a Természet, vagy a ti Istenetek, ki miben hisz, kiveti egyszer magából ezt a természetellenes mágiaformát. Ami halott, az maradjon is úgy. Remélem megkapod egyszer a bosszúdat, és az utatok megint keresztezik egymást. Te akarsz végezni vele, vagy mindegy ki az csak ne létezzen tovább?
- Elég a tudat, hogy meghalt – feleltem némi töprengés után.
- Ez esetben, ha elmondod hogy néz ki, megölöm neked, ha látom.
- Hosszú zöld haja van, furcsa fekete köpenye és... jellegzetesen különleges. De szerintem ennyiből is felismerhető.
- A zöld haj valóban nem mindennapi - ráncolja össze a homlokát. - Ha találkozom vele, kap egy nyilat a mellkasába.
- Az már majdnem olyan érzés, mintha én lőttem volna rá – mosolyogtam rá, mire hasonló gesztussal válaszolt.
- Reméljük lesz rá lehetősége valamelyikünknek. Remélem nem fog kifelé jönni épp a férfirészlegből, amikor megyünk hazafelé – nevetett fel a tünde a helyzet abszurditásán. - De biztos, hogy mászkálnak még rendes emberférfiak a világon, akik nem olyanok, mint ez a zöldhajú rém. Bár... - nézett rám elgondolkodva. - Te már majdnem tünde vagy.
- Mármint? – kérdeztem vissza zavartan.
- Úgy értem az emberek közül, akikkel eddig találkoztam te hasonlítasz ránk a legjobban. És most már a nyelvünkön is egész jól beszélsz – vonta meg a vállait.
- Köszönöm szépen – vörösödtem el.
- Szívesen. De te dolgoztál vele keményen – jelentette ki könnyedén. Felém nyújtotta a gyümölcstálat, hogy ha szeretnék még venni, akkor vegyek, mert lassan elfogy.
- Korábban azt vettem le, hogy neked is vannak ilyen tapasztalataid. Ha eléggé a bizalmasodnak érzel, akkor van kedved elmesélni?
Ismét hosszan hallgatott Loreena, de végül nagy nehezen mégis belefogott a történetbe.
- Miért is ne... Nekem kicsit más fajta tapasztalataim vannak mint neked. A kiképzésem után határőr voltam, a Nordenflusstól északra egy őrposztra helyeztek közvetlenül utána. Lelkes voltam, ez volt az első igazi munkám, ekkor költöztem el a szülői házból a barakkba. A tündéknél a seregben férfiak és nők vegyesen vannak, nem tesznek közöttünk különbséget, de így akarva akaratlan születtek románcok. Szolgált a poszton egy férfi... Két évvel volt idősebb nálam, Willnek hívták, én pedig árnyékként mentem utána, mint egy ostoba bakfis. Rövidre zárva a helyzetet kihasználta a helyzetet, és jó mókának tűnt kihasználni, megalázni és eldobni a kis újoncot, és ezzel együtt tönkretenni a jóhíremet is a társaink körében. Amint tudtam áthelyeztettem magamat egy másik őrposztra, a szigorú, de igazságos Ann Shadowthorn alá, és úgy döntöttem nem foglalkozok többet férfiakkal, mert a szerelem nem nekem való. Az élet persze erre is rácáfolt – vont vállat szórakozottan. - Nem egy zöldhajú nekromanta, nem is olyan szörnyű, mint a te sztorid...
- Nem, de szerintem mégis több indokod van arra, hogy ne kedveld a férfiakat.
- De tudom, hogy nem mind ilyenek. Hiszen bajtársként már sokuk védte a hátamat. Emlékszel Lloydra? – kérdezte, mire bólogattam. - A tünde vadász aki velünk volt akkor a mocsárban. A felderítő. Többször is védte a hátamat a csatában, mint bajtársak és barátok megbíztunk egymásban... És most is bármikor bíznék, ha erről van szó, de a szívemet nem bíznám rá.
- Persze, ha úgy alakul, akkor én is jól ki tudok jönni férfiakkal, csak inkább megtartom a biztos távolságot, ki tudja, hogy milyen fajtába fut bele az ember.
- Ezt teljesen megértem, és igazad is van, hogy óvatos vagy. De azt hiszem, ha úgy kell lennie úgyis megállíthatatlanul fog lecsapni a szerelem, vigyázzunk a szívünkre bármennyire is.
- Ha egyszer lecsap, akkor tényleg nem lehet mit tenni ellene – sóhajtottam fel.
- Csak annyit, hogy megőrizzük a büszkeségünk amennyire lehetséges. De ezek szerint neked még nem csapott le.
- Eddig senkinek sem sikerült elrabolnia a szívemet – vontam meg a vállamat.
- Nem csodálom. Nem lesz könnyű dolga a fickónak – nevetett fel a tünde.
- Ha lesz – de nem hinném. De ha valaki szeretne próbálkozni, akkor sok sikert, hajrá, meg minden, de ne várjon túl sokat.

Von Klauster minket talált meg a kérésével: egy üzenetet kellett eljuttatnunk Oakensvile-be, valami vasfarendeléssel kapcsolatosan. Legalább csak át kell adni és kész. Igaz, az út nem volt éppenséggel valami rövid, de legalább Hilde volt a társam, aminek örültem. Szívesen dolgozom vele és kedvelem a társaságát, így nem tűnt annyira nagy megpróbáltatásnak a feladat. A tündék erdőinek puszta látványa is megnyugtatón hatott az ember fáradt idegeire. Már több mint egy hete utaztunk, amikor egy este Crystalfallsba értünk. Kedves kis környéknek tűnt, de érkezésünkkor nem igazán néztem körül. Azzal voltam elfoglalva, hogy szállást kapjunk valahol éjszakára, ahonnét másnap újult erővel indulhatunk tovább. Szerencsére nem kellett sokat kutatnunk, rövidesen egy fogadóhoz értünk. Hely is volt számunkra, így azonnal fizettünk is, mintha csak attól kellett volna tartanunk, hogy kitúrnak más vendégek. Rövid beszélgetésbe elegyedtünk a fogadóssal, akitől megtudtuk, hogy az épülethez gyógyfürdő is tartozik, ahol ezen az éjjelen pont ingyenesen igénybe vehető. Nekünk, fáradt utazóknak különösen ajánlotta. Nem hangzott rosszul a dolog, ráadásul, ha már ilyen kedvesen ajánlotta, miért ne próbáljuk ki? Kiroppantom a derekam.
- Megnézhetnénk ezt a helyet esetleg – Fordultam  Hildéhez, miután ellenőriztem, megvan-e minden holmink. Igazán kijárt volna nekünk egy kis lazítás, mielőtt tovább indulunk.
- Talán... – felelte a lány elgondolkodva
- Biztos jót tesz a bőrnek, selymes lesz tőle és puha.
Hilde gondolkodott egy rövid ideig még, majd bólintott.
- Végül is mi rossz sülhetne ki a dologból?
- Néha apám elvitte anyámat pár napra egy olyan helyre, ahol voltak melegvizű források. Mindig kivirulva tértek haza - emlékeztem vissza - Mással aligha üthetnénk most el az időt, ártani pedig nem árt. Én igazából nem akarnám megsérteni a fogadóst, ha már olyan kedvesen ajánlotta. Legfeljebb csak benézünk - vontam vállat. Úgy döntöttem, azért nyitva tartom majd a szemem, nem jártam még ezen a helyen és ki tudja, milyen meglepetésekben lehet részünk, ha nem vigyázunk…
- Mindjárt sejtem, hogy milyen sokat fürödhettek, ha olyan nagyon kivirultak... Haha – nevetett fel a lándzsa, én pedig értetlenül vontam fel a szemöldököm. Mégis mi vicces van ebben? Valami nem tetszett nekem ebben. Hilde arcán is hasonló értetlenséget vettem észre. Nem értem, mire akart célozni, de nem is érzem szükségét, hogy faggassam.
- Hmmm? Akárhogyan is, igazad van. Kár lenne a helyiek jószándékát sutba vetni, tegyük hát le a felszerelést a szobába, s térjünk át a fürdőbe  - Azzal Hilde neki is állt készülődni.
- I-igen, napokra elmentek, nekik is kellett valamikor pihenni – dünnyögtem még, majd összeszedtem törölközőt, meg ami kellhetett és indulhattunk is.
- Óh, fiatalság.
Nem igazán voltam még hasonló helyen, de így is meg tudtam állapítani, hogy viszonylag új lehetett, talán nemrég alakították ki itt, vagy régóta itt volt, de felújították. Nekem annyira nagyon nem tetszett a kinézete, nem volt az én világom, de el kellett ismernem, hogy attól még szép. Elérünk az öltözőkig. Bizonyára a helyhiány miatt ilyen kicsi a távolság a két részleg között,-  gondoltam, aztán Hilde biccentett.
- Akkor találkozzunk később majd a szobában, jó szórakozást neked.
- Köszönöm, neked is - biccentetem felé még búcsúzóul, aztán elvonultam a saját felemre. A levegő már az öltözőben is meleg és párás volt. Egyébként bizonyára hiányzott volna a frissesség, de most kivételesen nem zavart. Nem hallottam nagy zajt, bizonyára odafigyeltek arra, hogy mindenki békésen pihenhessen. Legalábbis ezt hittem. Ez már a vihar előtti csend volt.
Ahogy kiléptem az öltözőből a törölközőmmel a derekamon, valami összetört bennem. A látvány, ami a szemem elé tárutl olyan volt, amit el sem tudtam volna képzelni. Enyhén szólva sem erre számítottam. Itt valami nem volt rendjén. Sőt, semmi nem volt rendjén... Különböző nemű emberek és tündék egy helyiségben, egymásnak mutogatták magukat, kacarásztak és enyelegtek. Nem akartam hinni a szememnek. Aztán megpillantottam Hildét, az arckifejezése pontos mása lehetett az enyémnek. A falnak támaszkodva, lándzsájába kapaszkodva, rémülten meredt az őt körülvevő fertőre és valahogy még kisebbnek tűnt előttem, mint amekkora valóban is volt. Odaléptem hozzá és a kezemmel eltakartam a szemét.
- Hilde, minden rendben?
Ezt én sem gondolhattam komolyan. Hogy lett volna bármi is rendben? Borzasztó helyre kerültünk. Teljesen fel voltam háborodva. Sodoma és Gomora. Igen, ahhoz lehetett volna hasonlítani azt az állapotot. Azonban arra számítanom kellett, hogy az Úr nem küld rá egyhamar tüzes esőt.
- Déli erkölcsök... – rebegte Hilde reményvesztetten - Minden más hely a világon ilyen erkölcstelen?
- Nekem jó mókának tűnik, néha szabad egy kicsit lazítani.
De így? Megütközve néztem a lándzsára.
- De ez... Istentelenség...
Egy sötételf nő rohant el mellettünk, épp olyan mezítelenül, mint ahogyan a világra jot, nyomában egy tünde férfi barna hajjal, borostával, szintén ugyanolyan ruhátlanul.
- Várj meg, elkaplak babám! Dalt fogok írni rólad!  
Szemei állásából és bizonytalan lépteiből sejtettem, hogy nem éppen józan már. A nő elfutott mellettünk, de a férfi megbotlott nekem esve, így nem tudtam tovább takarni Hilde szemét, aztán hasra esik és fájdalmasan jajdul fel.
- Íjjj, meghorzsoltam a furulyáám.
Szégyentelen…
Mögüle egy tünde nő lépett elő, valamit magyarázott, amit nem értettem, nem is fordítottam rá különösebb figyelmet. Hildéről egészen meg is feledkezve, dühösen rángattam fel a karjánál fogva a férfit.
- Mégis mi a fenét művel? És... mi ütött itt mindenkibe? Hogy képzelik, hogy ilyen fékevesztetten, mindenféle erkölcsi alappillért felrúgva itt... bujálkodnak és istentelenkednek?
Még mindig nem tudtam elhinni, hogy a valóságban voltunk egyáltalán és nem valami lidércnyomásos álomban. Annyira felmérgesített nem csupán maga az egész nyomorúságos helyzetünk, de az is, hogy ennyi alaknak mit sem ér az, ami emberré teszi az embert. Belül kimondhatatlanul elkeserített.
- Magyarázatot követelek.
Rám sem hederített eleinte. Fájlalva simogatta szemérmét és jajgatott.
- Nagyon csíp Lili, vajon ad rá valaki puszit?!
Mintha elgondolkodott volna a szavaimon, de sokat nem értett belőle. Rántott egyet magán értetlenül. Csodáltam, hogy tudott egyáltalán állni a lábán. Aztán csúszós bőrét kirántotta a fogásomból és arrébb ment.
- Csak a nők érdekelnek, keress mást.
Tanácstalanul ráncoltam a homlokom, nem egészen biztosan abban, mire is akart utalni, de rosszat sejtve lekevertem neki egyet. Az elf úgy röppent a vízbe, mint egy balta, s utána kezdtem csak el gondolkodni, hogy talán ezt nem kellett volna. Beletörlöm a kezem a törölközőmbe és fintorogva nézek az alak után. A vizet lassanként vér festette meg. Azonnal kihalászták, de indultak is felénk páran és kizavartak minket.
Nyugtalanul aludtam, de legalább az ágy kényelmes volt, aztán másnap reggel indultunk is tovább. Úgy hallottam, ki is tiltották a délieket. Nem is baj. Ilyen helyre egy igaz Hellenburgi sem teszi be a lábát.

Nem a városba vezetett az utam, de nem tudtam kihagyni, amikor meghallottam egy vándor kereskedőtől, hogy a sötét tündék új fürdőt avatnak és ennek örömére mindenki ingyen kipróbálhatja.
Már régen nem volt olyan időszakom, amikor lazíthattam volna és munkám is akadt bőven, ezért úgy döntöttem ez a kis pihenő belefér.
Kíváncsian lépek be a bejáraton, ahol egy fiatal lány mutatja az utat befelé, majd ahogy szemlélődök hirtelen egy magas, ezüstös szemű férfi tűnik fel előttem és mosolyogva fogja meg a kezem, játékosan húzva maga után.
Egyrészt meglepődök, másrészt kíváncsi leszek és hagyom magam vezetni egyre beljebb, ahol a pára már ködbe borítja a folyosót, aztán kibukkanunk egy kisebb helyen.
Körülnézve látom, hogy itt csak én és az eddig hallgatag vezetőm az egyetlen vendég, de nem hátrálok meg.
- Ez egy igen kis.....hmm.....hely, gondolom nem ez az egész fürdő? - nézek a magas és szép férfira, aki ide vezetett. - Elég ....privátnak látszik, biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezem, de eszem ágában sincs ellenkezni. - A fürdőhöz jár még más is? - nézek körül kíváncsian.
Az biztos, hogy itt elég meleg van és máris folyik rólam a víz.
- Áhhh, nyugalom kisasszony. - nevet fel maga után invitálva beljebb és végig simít a hajamon, ami meglep, de nem lépek el előle.
A gőztől alig látni, de a mozdulatait nem nehéz nem észrevenni még így sem.
- Ez az én privát helyem, kisasszony, fáradjon csak beljebb !
A halk csobbanás már azt jelzi, hogy el is merült a vízben, ahol aztán kibukkan a túloldalon és szinte érzem, ahogy várakozóan pillant rám.
Izgatott az vagyok, de ideges semmiképpen, hiszen azért jöttem, hogy egy jót szórakozzam és kikapcsolódjak, ha már ez a lehetőség a tündék által, így az ölembe pottyant. Egy kis kerülő nem nagy ár érte. És azt sem mondhatom, hogy ellenemre lenne a férfi. Ezüst szemei biztatása és megnyerő arca is azt mondja nekem, nem rossz választás.
- Amy vagyok, nem kisasszony. - legyintek egyet, nem vagyok híve a merev megszólításoknak, meg tényleg nem vagyok az. - Gondolom ezek után, hogy kellő ismeretséggel rendelkezik itt.
A pára sejtelmesen kavarog, de azért nem annyira, hogy ne lássam, ahogy ruháit ledobva, természet adta valójában csobbant a vízbe.
- Ha jól sejtem a fürdőruha hiánya nem zavarja? - kuncogok fel, amire felőle is nevetés hallatszik.
Nem vagyok szégyenlős és mivel én is benn vagyok a játékban a továbbiakban nem aggaszt engem sem a dolog. Megszabadulok a ruháimtól és máris beleereszkedem a meleg vízbe, a férfival szemben.
- Igazán kellemes. - hajtom hátra sóhajtva a fejem.
Nem vagyok naiv, hogy ne tudjam, miért is hívott meg a privát fürdőjébe egy ilyen jóképű és finom úr, de nem vagyok semmi jónak az elrontója, amíg az nekem is megfelel.
És egyelőre megfelel.
Talán később a fürdő más részét is megnézem, azonban sokkal kényelmesebbnek tűnik egyelőre, hogy nem valami túlzsúfolt medencében kell kiverekedni magamnak egy helyet, hanem csak kettesben lubickolhatok. A víz meg itt is olyan jólesően meleg és ellazító, mint máshol, a társaság meg igazán szemrevalónak és kellően magabiztosnak látszik.
Na és nem árulgat zsákbamacskát sem.
Csak fél szemmel pislogok a fölém hajló arcra, egy rakoncátlan hajfürtöt elfújva, mikor egészen közel hallom meg a hangját, bár a csobogás is árulkodó volt.
- Lehet még ennél is kellemesebb...- suttog a fülembe.
- Azt mondod? – kap egy mosolyt a sejtelmes kijelentésre. – Csupa szépet és jót meséltek erről a fürdőről, ezért kíváncsian várom, mivel lehet ezt még fokozni?
Nem húzódom el a közelségétől, inkább csak feljebb emelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
- Elárulod legalább a neved, hogy kinek köszönhetem meg majd e kellemes kényeztetést?
Azt hiszem ez csak a mihez tartásért kérdeztem, igazán nem is számít. Két felnőtt ember, akik semmi más nem akarnak egymástól, csak jól érezni magukat, de ne szaladjunk ennyire előre…….
Valahogy nem csodálkozom azon, hogy végül még sem mondja meg a nevét, viszont elég pajkosságot hallok ki a hangjából, hogy kíváncsian nézzek rá résnyire nyitott szemmel és megemelt szemöldökkel és bár elbágyasztott a meleg víz és nem is érzem veszélyben magam, mégis kissé összerándulok, ahogy finoman megérinti a derekam.
- Hát, mit szólnál egy kis... – kezd bele mosolyogva, majd inkább tettekkel folytatja.
Nem húzódom el. Ellazítom magam és rámosolyodom, ahogy meglátom miben mesterkedik.
- Jó ……..kezdés! Látom, tudod, hogy mivel …….vegyél le egy nőt a lábáról. Nem látszol…ebben elveszettnek. – veszem el lágyan a fogaimmal a gyümölcsöt.
Nem gondolom, hogy én vagyok az első, aki megfordul itt és sejtésem szerint nem is az utolsó, de miért ne lennék benne egy kis játékban.
- Látom ebbe n a fürdőben adnak a vendégek kényelmére. Kaphatok egy kis bort is?
- El vagyok veszve most is pedig... - sóhajt fel, mint aki tényleg így érez. - ...elvesztem a szépségedben, Amy. – húz maga után és kínál meg az előrelátóan odakészített borból.
A sok kemény megpróbáltatás és munka után, bevallom jól esik a kényeztetés és, hogy egy ilyen igazán csábos fickó teszi ezt. Hiába vagyok az életem nagy részében kemény zsoldos, mégis csak nő vagyok, akinek időnként nagyon is jól esik, ha valaki észreveszi ezt.
Persze azért nem gondolom, hogy kivételes vagyok, mert megakadt rajtam a szeme, hiszen minden bizonnyal csak egy futó, forró éjszakára vágyik, de mégis én vagyok itt és nem más.
És eddig minden jól alakul nekem is, semmi nincs akaratom ellenére. Kellemes fürdő, étel, ital és finom társaság.
- Ez jól esik, még ha talán nem is fedi teljesen a valóságot. – hagyom magam maga után vonni és most, míg ő a hátát a kis medence szélének veti, én most szemben vagyok vele.
Miközben kezét megfogva feljebb emelem a kupát, hogy inni tudjak vele, hagyom, hogy tekintetünk egymásba fonódjon és érzem, hogy ha szíve nem is, de teste tényleg kíván.
Az én szívverésem is felgyorsul és egyre forróbbnak érzem a vizet.
- Nagyon igézők a szemeid, mondták már? – toltam az ő szájához is a kelyhet, aztán most én kezdeményeztem és ha ivott csókkal forrasztottam le az ajkait.
- Mondták már, de ilyen szépségtől még sosem hallottam. - nevet fel kellemesen zengőn.
Ha tudom is, hogy sokszor, sokaknak mondta már e szavakat, akkor is jól esik hallani. Általában a munkám során is elmondanak mindennek: gyilkosnak, lélekrablónak, lelketlen féregnek, boszorkánynak, de jó hallani, hogy valaki most nőként tekint rám és szépnek nevez.
A bor legalább olyan tüzes, mint a csók, aminek utóíze még pár pillanat múlva is izzik közöttünk.
Nem ezért jöttem ide, vagyis nem csak ezért, de a körülmények összjátéka magával sodor és én hagyom magam hulláma hátán utazni.
- Ennek örülök. – kuncogtam fel, ahogy finom ajkai csiklandozva haladtak végig a testemen.
Ujjaim hószín hajába kócoltak, aztán a tarkójára csúszott a kezem, majd sóhajommal együtt szorítottam meg a vállát.
- Azt hiszem most szégyelleni kéne magam, de nem teszem, túl szép és kedves vagy hozzá. Én meg nem tartozom elszámolni tetteimmel senkinek. – húzom meg a vállam és ölelésembe vonva, hajtom a vállára a fejem, átadva magam a kábító történéseknek.
- Sose szégyelld amid van, mert az a tiéd. – leheli a fülembe dorombolóan, melytől jólesően megborzongok. - Mint most mi egymáséi.
Biztosan tudom, hogy az lepne meg igazán, ha az ellenkezőjét mondaná, mint amit megnyugtatásként a fülembe súg, hiszen nyilvánvalóan egy futó kaland volt az, ami miatt a privát fürdőjébe „csábított”.
~ Nem, mintha nagyon ellenálltál volna Amy! ~ mosolyodtam el magamban.
Talán halvány rezdülését érzem, ahogy reagál arra, amikor a hajával játszadozom, de mivel tovább kényeztet nyakamra lehelt csókjaival, testemen kalandozó finom érintésével, ez csak futó gondolatfoszlány marad.
- Ezért aztán tegyük, ami jól esik kedves. – csókolók bele a nyakába mielőtt még szelíd erőszakkal hátra nem hajlítja testem, hogy aztán átadjuk magunkat a szeretkezés mámorító és felszabadító bódulatának.

Azt hiszem elmondhatom, hogy bűn lett volna kihagyni a fürdő felkeresését és a férfi „meghívását”. Talán még sosem éreztem magam ennyire gyengének, kimerültnek, de egyben teljesen elégedettnek.
- Ha minden vendég ilyen ellátást kap, akkor biztos mindig telt ház lesz. – rebegem halkan, megkapaszkodva a medence szélében. - Azt hiszem nem maradt semmi erőm kimászni. – nevetek fel vidáman és örülök, hogy velem nevet, mert azt jelenti hasonlóan érez.
- A szolgáltatásaimat nem lehet megtalálni a kínálatban. – hallom a válaszát és biztos is vagyok benne, hogy így van.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy talán másnak sosem jut ez a különleges elbánás, de egyszer az életben én is lehetek kivételezett. Nem tudom, hogy ez a férfi mivel érdemelte ki ezt a kellemes kis kuckót, de az is lehet, hogy pont az egyik tulajba futottam bele. Mindenkinek lehet egy szerencse napja.
Szokatlanul jó kedvem van és ezt csak fokozza, hogy láthatóan a partnerem is elégedett-
Lustán nézem, ahogy elmerül a vízben és egy kis ideig vissza sem tér a felszínre és még ahhoz is lusta vagyok, hogy megszokásból megfeszüljek, ahogy hirtelen felbukkan előttem.
Valószínűleg könnyű dolga lenne, ha az a cél vezetné, hogy végezzen velem, de hát most még ez sem hoz lázba.
- Viszont neked... – nyújtózik a rubin vörös ital felé, - ...bármikor a rendelkezésedre állok. Sigfrid Schneehaar a nevem, bár írói nevemen talán ismertebb vagyok. Yrsil.
- Ez igen csak azt feltételezi, hogy valami különlegesben volt részem? – nézek rá laposan, fürkésző tekintettel, miközben elveszem a kelyhet. – Hmm…..Yrsil…..érdekes…..hallottam már a neved valóban, bár nem mondhatnám, hogy nagy könyvmoly lennék.
Tényleg rémlik, de mintha nem könyvekkel kapcsolatban jutott volna a neve a fülembe. De most ez nem is lényeges.
- Mindenesetre köszönöm, hogy meghívtál és ha erre járok, biztos nem hagyom ki a….felajánlásodat. – emeltem rá az italt, majd félig ki is ittam.
Jól esett a történtek után.
- Azt hiszem tényleg nem ártana kimászni, mielőtt itt nyom el az álom.
- Milyen érdekes ….nyakláncod van. – hajtom oldalra a fejem kíváncsian a csilingelő hangra. – Talán valami emlék?
- Kimászni... – visszhangozza, aztán……. - Ha most megengeded... -
Tényleg egészen elálmosodtam, amiben szerepet játszott a meleg, a víz és elsősorban az a lovagias úriember, aki most a karjába kap és vidám kuncogásomtól kísérve cipel ki két karjában a vízből és fektet le a szoba sarkában lévő kanapéra.
- Neked bármit megengedek ezek után. Nem fekszel ide mellém? Ha összehúzzuk magunkat elférünk. – mosolyogtam rá bágyadtan és csúsztam be a falig, hogy meginvitáljam.
- Emlék ? – kérdezi elmerengve közben. - Két évszázad emléke...........
Bár nem ittam sokat a bor is a fejembe szállt, biztos nem valami gyenge lőre lehetett.
Még időben udvariasan a szám elé tettem a kezem, ahogy nagyot ásítottam.
- Fáradt vagy ? - csókol homlokon lágyan.
- Az jó hosszú idő. - motyogom bele a kulcscsontjába kissé megkésve, ahogy lefekszik mellém és jóleső melegséggel magához ölel. - Ezek szerint nem ember vagy. - állapítom meg éles logikával, de csak a tények kedvért, egyébként nem érdekel.
- És van rá okom. - biccentettem aprót a kérdésére. - Te nem? Pedig igyekeztem. - kúszott kaján mosoly az ajkamra, aztán elfészkeltem magam ölelésében és lehunytam a szemem.
Régen nem volt részem ilyen megnyugtató pihenésben.
- Nem...nem ember...de sok más egyéb sem... – hallom még a hangját az álom és az ébrenlét határán, elmosolyodva az újabb csókra, aztán elnyel a jóleső fáradtság.
Másnap, mielőtt elmegyek a kis kalandom után, azért még körbejárom a fürdőt, hogy a „nyilvános” részéből is lássak valamit, de így nappal már nem adja vissza azt a varázst, amit az ezüstszeművel kettesben töltöttem.
Mindig jólesően fogok visszagondolni a tünde erdőben, a fürdőházban tett látogatásomra.

- Ez egy igen kis.....hmm.....hely, gondolom nem ez az egész fürdő? - néz rám a nő. - Elég ....privátnak látszik, biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezi kíváncsian. Privát, persze. Az én privát fürdőm. Senki másé. Valaki kipenget pár extra váltót érte. Én csak vízszintesbe döntöm a tulajt.  - A fürdőhöz jár még más is? - veszi szemügyre a szobát.
- Áhhh, nyugalom kisasszony. - nevetek fel a riadt tiltakozása láttán, és balommal megsimogatom a fejét. Épp hogy felér a mellkasomig. Aranyos. Szép kis fürdőház, főleg a nyitott tetejű része. - Ez az én privát helyem, kisasszony, fáradjon csak beljebb ! - szólalok meg hívogatón. Az invitálást nagy csobbanás követ, már ahogy elmerülök a fürdővízben, majd felbukok a kis medence túloldalán. Átmérőben nem nagyobb mink három méter, mélységében se több másfélnél. Kényelmesen dőlök hátra mosolyogva szemlélve a lányt.
- Amy vagyok, nem kisasszony. - legyint egyet, úgy tűnik nem rajong a formális bemutatkozásokért. Amy. Tehát ez a neve a kisasszonynak. Érdekes név. Szép név. Talán megjegyzem. Talán nem. Egy bizonyos...a következő évszázad végére valószínűleg elfelejtem. Addig is, lesz alkalmam megcsodálni őt. Név nélkül is. - Gondolom ezek után, hogy kellő ismeretséggel rendelkezik itt. - folytaja a nő, miközben a gőzben leoldja a ruháit.
- Ha jól sejtem a fürdőruha hiánya nem zavarja? - kuncog fel. Felkacagok amikor a fürdőruháról említi. Hallottam már róla...valamikor...régen. Említették hogy a fürdőzéshez szokták viselni. De hogy minek, azt sosem bírták elmagyarázni. Nem pirul, vagy fordul el, ebből talán következtethető hgy nem túl szégyenlős. Helyes. Nem is olyannak látszott amikor elcsíptem úton idefele. Könnyedén ledobja a ruháit, felfedve a sokkal természetesebb viseletét. Mindig is jobban szerettem az ádámkosztümöt, mint a göncök tömkelegét. Leszámítva azokat a ruhákat, amelyek azért vannak hogy nem sokkal később levessék őket. Lassan ereszkedik a vízbe, finoman megrezegtetve a vízfelszínt. Az orromig merülök a vízbe, próbálva kényelmesen elhelyezkedni, de már most tudom hogy nem fogok így ülni egymagámban. Inkább kettedmagunkban.
- Igazán kellemes. - sóhajt fel, miközben hátrahajtja a fejét. Vajon benne lenne egy kis játékban, vagy megtréfáljam előbb ? Mindkét ötletem mókás, pont ez tesz döntésképtelenné. Majd elválik, ha megpróbálom. Óvatosan megmozdulok, lábaimmal odarúgom magam hozzá. Egy pillanat az egész,  kezem a válla mellé támaszkodik, miközben egy icipicit felegyenesedem, hogy föléhajolhassak.
- Lehet még ennél is kellemesebb... - súgom oda neki. Most már egyértelműen látom mennyire jó volt összefeküdni a tulajjal. Belül talán egy mazochista állat, de ki vagyok én hogy elítéljem mások szexuális beálítottságát ? Azt hiszem nekem is van pár ''érdekes'' történet a múltamban, pont elég ami engem illet. Egy privát fürdő. Nem mintha alább adtam volna.
- Azt mondod ? - kérdez vissza a nő. Hát, a kellemes fürdőzés élményét sokféleképpen lehet fokozni. Mondjuk egy kis hancúrral. Masszázsal. Borral. Szőlővel. A lehetőségeink elég népesek. Magam felől talán csak sorrendet változtatnák. Mondjuk egy kis...arcpakolás is rámférne. Sosem voltam ráncos, de ez nem bizonyítja azt hogy nem is lehetek az. Felesleges aggódás, az igaz. Ettől függetlenül még rámfér.
– Csupa szépet és jót meséltek erről a fürdőről, ezért kíváncsian várom, mivel lehet ezt még fokozni? - emeli rám a tekintetét. - Elárulod legalább a neved, hogy kinek köszönhetem meg majd e kellemes kényeztetést ?
- Hát, mit szólnál egy kis... - szólalok meg játékosan, miközben egy kacér kacsintás keretében pajkosan elmosolyodok. A jobbommal finoman megérintem a derekánál, balommal elnyúlok a fürdő szélén elhelyezett gyümölcsöstál felé, vakon kitapintva egy szőlőfürtöt. Lecsípem, és a nő ajkai elé helyezem. - ...szőlőhöz ?
- Jó ……..kezdés! Látom, tudod, hogy mivel …….vegyél le egy nőt a lábáról. Nem látszol…ebben elveszettnek. – veszi el lágyan a fogaival a gyümölcsöt. - Látom ebben a fürdőben adnak a vendégek kényelmére. Kaphatok egy kis bort is ? - kérdezi. Láthatóan élvezi a helyzetet. Ez némi megelégedéssel tölt el, nem tagadhatom. Jobban szeretem kényeztetni a másikat. A kellemes meleg vízben már eléggé kiáztak a merev tagjaim ahhoz hogy a szokásos rugalmas kecsességemet vegyem fel. Eddig olyan darabosnak és esetlennek tűnhettem. Az is lehet hogy csupán nekem tűnt fel. Nem hiszem hogy ebből bármit is észrevett, de mindenesetre jó lazának lenni.
- El vagyok veszve most is pedig... - sóhajtok fel. Óvatosan átkarolom a balommal, majd a jobb oldalam felé húzódom magammal húzva őt. - ...elvesztem a szépségedben, Amy.
Hátamat a falnak vetem, finoman odahúzom magamhoz, egy pillanatra se véve le a tekintetem róla. Felkönyökölök a bor mellé, és próbálok öszpontosítani arra hogy egyetlen cseppet se töltsek mellé. Mármint a borból. Ami elég nehéz, tekintve hogy egyenesen reá nézek. Könnyedén odahúzom kettőnk közé a kelyhet, és csábosan mosolyogva felkínálom neki.  
- Ez jól esik, még ha talán nem is fedi teljesen a valóságot. – mondja, majd hagyja magát odahúzni hozzám, s míg én a hátammal a medence finom szélének simulok, ő szemben áll velem. Megfogja a kezem, s azzal együtt emeli a kupát, hogy megkóstolja a bort. Érett vörösbor, öreg, pont ahogy szeretem. Egy gyönyörű nő, egy gyönyörű helyen, egy gyönyörű éjszakán. Minden tökéletes. Már rég nem élek a vágyaimnak, ez meglehetősen furcsa dolog a fajtámtól. Sok nővel voltam ahhoz, hogy megérezzem a különlegeseket. Más a bőrük illata, a szenvedély tüzében is másképp izzanak. Ők azok akikért érdemes még pajzánkodni.
- Nagyon igézők a szemeid, mondták már ? - kérdezte Amy. Mintha csak a lelkemet simogatnák a szavai. Akár a méz, úgy iszom a dícséretet. Ujjaival finoman tolja át a serlege hozzám. Sosem vetem meg a jó bort. Főleg ha egy ilyen szépség kínál vele. Egy jót kortyolok a borból, majd egy fél pillanatig lehunyt szemekkel ízlelgetem. Ekkor érzem a nő forró csókját az ajkaimon, a szenvedélyét a szívében, a testét pedig a két kezem között. Ahá, szóval már így játszunk. A kehely még sikeresen landol a borosüveg mellett, de már aligha törődök a vele.
- Mondták már, de ilyen szépségtől még sosem hallottam. - kacagok fel,, majd egyik kezemmel a combját, a másikkal a hátát támasztom meg, kissé megemelve, lassan haladva a csókokkal  lefelé. Azt hiszem igazán forró lett a hangulat, még egy forró fürdőhöz is.  
- Ennek örülök. – kuncog fel, ahogyan végicsókolom a testét. Vezérel a vágy, ezúttal újra, és mégis oly régóta. Ujjai a hajamba túrnak, aminek a hatására kis híján a hátába vájom a karmaim. Nem szeretem ha a hajamhoz érnek. De azt hiszem, ezúttal minden rendben van. Ellazultan felsóhajt, én pedig tudom hogy ez mit jelent. Szabad az út.
- Azt hiszem most szégyelleni kéne magam, de nem teszem, túl szép és kedves vagy hozzá. Én meg nem tartozom elszámolni tetteimmel senkinek. - von vállat, majd átölelve a vállamra hajtja a fejét. Hosszú barna haja oldalra csúszik, s a teste hozzámsimul.
- Sose szégyeld amid van, mert az a tiéd. - suttogom csábosan a fülébe. - Mint most mi egymáséi. A nyakát kezdem csókolgatni, haladva feljebb, lágyan megharapva a fülcimpáját. Ujjaim finom érintésekkel menetelnek a derekától felfelé, majd felnyúlok, megsimogatva az arcát, balommal pedig alányúlva némi játék után magamhoz igazítom. Elégedetten elmosolyodok, és rákacsintok.Kissé hanyatt döntöm, újabb csókokkal áraszva el őt, fejemben pedig előkeresem régi idők csintalan trükkjeit...
- Ezért aztán tegyük, ami jól esik kedves. – csókol bele még a nyakamba, pontosan mielőtt ezt a történetet is elnyelné az éjszakában csendesen merengő hold.


Elégedetten pihentem a medence oldalának dőlve. Egy pillanatra lehunytam a szemem, ahogy erőt vett rajtam némi fáradtság. Szokatlan, de most mégis jóleső fáradtság ez. Könnyedén lazítok kellemes meleg vízben amely már szinte túl forró nekem. Hát, befűtöttünk elég rendesen. Egy szavam sem lehet, tökéletes volt. Volt némi időm gyakorolni az utóbbi évszázadokban.
- Ha minden vendég ilyen ellátást kap, akkor biztos mindig telt ház lesz. – rebegi halkan, megkapaszkodva a medence szélében.  - Azt hiszem nem maradt semmi erőm kimászni. – kacag fel, s vele együtt nevetek én is. Történetesen nekem se. Mégis, az esetek kilencven százalékában én mozdulok először. Ha én nem mozdulok, senki nem fog, bár egészen kényelmesen el vagyok helyezkedve.
- A szolgáltatásaimat nem lehet megtalálni a kínálatban. - válaszolom lehunyt szemekkel. Egy pillanatra elmerülök a vízben, elbújva a világ és magam elől. A hajam szétterül a felszínen, s néhány pillanatig odalent maradok. Olyan kellemes csend van idelent. Közvetlenül Amy előtt bukkanok fel, fölémagasodva és szélesen mosolyogva.
- Viszont neked... - nyúlok a bor felé - ...bármikor a rendelkezésedre állok. Sigfrid Schneehaar a nevem, bár írói nevemen talán ismertebb vagyok. Yrsil. - folytatom, miközben kitöltök egy pohár bort, majd oldalra húzódom. A medence falának támasztom a hátam, s közben egy pohár bort nyújtok felé.  
- Ez igen csak azt feltételezi, hogy valami különlegesben volt részem? – néz rám fürkésző tekintettel, miközben elveszem a kelyhet. – Hmm…..Yrsil…..érdekes…..hallottam már a neved valóban, bár nem mondhatnám, hogy nagy könyvmoly lennék. Mindenesetre köszönöm, hogy meghívtál és ha erre járok, biztos nem hagyom ki a….felajánlásodat. – emeli rám az italt, majd félig ki is üríti a kupát. - Azt hiszem tényleg nem ártana kimászni, mielőtt itt nyom el az álom.
Valami megcsillan a szemem sarkában. A csengőm. Igen, fura érzés hogy nincs a nyakamban. Nem, nem szoktam levenni soha. Bár tény, hogy sokaknak bejön. Elcsípem, majd odahúzom magamhoz, könnyedén a nyakamba akasztom. Könnyedén, az igaz. Bár nem hiszem hogy van élő ember aki meg bírná emelni. A csengő megcsendül, pajkosan és energikusan. Hátravetem a hajam, majd Amy felé fordulok.
- Milyen érdekes ….nyakláncod van. – hajtja oldalra a fejét kíváncsian a csilingelő hangra. – Talán valami emlék ?
- Kimászni... - mondom egykedvűen, magam elé meredve. Hirtelen ötlettől vezérelve odahúzódtam hozzá, majd átkaroltam a víz alatt. Felemeltem, majd a kis medence egyetlen lépcsője felé fordultam. Elmosolyodtam, majd belegondoltam hogy most milyen furcsa összképet festhetne rólunk valaki.
- Ha most megengeded... - szólalok meg pajkosan, ám meglehetősen fáradtan. Vannak pillanatok amelyekért érdemes élni. Meg van az élet. Nekiindulok a lépcsőnek, hogy a szoba egyetlen heverőjét átengedjem neki.  
- Neked bármit megengedek ezek után. Nem fekszel ide mellém? Ha összehúzzuk magunkat elférünk. - mondja, miközben beljebb helyezkedik a fal mellé, helyet szorítva maga mellett. Jól esik a törődés most, valóban. Fáradt vagyok. Meg álmos is. Talán ez így nem túl jó, tekintve hogy álmomban akárki leszúrhat. De azt hiszem, ez az egész sosem érdekelt annyira hogy bármiben is meggátoljon.
- Emlék  ? - kérdezem, inkább magamtól mint tőle. Valójában nem emlékszem mióta van meg. A kezdetek óta. Merő rejtély az egész, de sosem vettem a fáradtságot hogy kiderítsem. Talán mi ketten már egyek vagyunk. - Két évszázad emléke...- válaszolom merengve. Ledőlök mellé, teljesen csupaszon és teljesen felelőtlenül. Átkarolom Amy-t és magamhoz húzom, már már félig álomban, félig ébren csak csendesen merengek.
- Az jó hosszú idő. - motyogja bele a kulcscsontomba - Ezek szerint nem ember vagy. - hangzik a megállapítás.
- Fáradt vagy ? - kérdezem, majd egy csókot lehelek a homlokára.
- Van rá okom. - biccent egy aprót. - Te nem? Pedig igyekeztem. - kúszott kaján mosoly az ajkaira, aztán elfészkelte magát az ölelésemben és lehunyta a szemét. De, eléggé elfáradtam. Az ''igyekezetétől''.
- Nem...nem ember...de sok más egyéb sem... - felelem már félálomban. Magamhoz húzom, majd még egyszer megcsókolom, de már csak a szép álmok kedvéért. Lehunyom a szemem és fáradtan sóhajtok. Minden okom megvan rá hogy egy kiadós alvásban részesítsem magam...

Igazán szép kalandok születtek, remélem mindenki egészségére vált a pancsolás (még ha egyeseket ki is dobtak)

Mindenkinek jár a 150 TP.