[Küldetés]A night to remember

Látszólag vagy teljesen meglepte őket a sok rájuk zúdított kérdés, illetve kijelentés, vagy nehezen léptek még túl azon a hirtelenségen, ahogy bejöttünk, és még idejük sem volt rendesen elrejteni azt, amivel éppen foglalkoztak. Myra volt az, aki először tette túl magát a kezdeti sokkon, és mielőtt megszólalt volna, tarkón csapta a mellette álló fiút, Alexiust.
- Látod, mondtam én, hogy végérvényesen hülye ötlet! – förmedt rá, majd elvette Herr Wagnertől a karkötőt, és forgatta egy ideig, mintha keresne rajta valamit. - Ez egy nagyon érdekes darab, még sosem láttam ilyet. Azonban a varázsékszereket nem lehet utólag módosítani, szóval ha azt mondod, ez magában nem elég erős gyógyítani, akkor sokra nem megyünk vele.
Alexius viszont látszólag még máshol járt.
- Miféle kárpótlás? És pontosan mit jelent az, hogy hajlandóak vagytok segíteni?
- Hogyha jól gondoljuk, meg akarnak tölteni mágiával egy halom töltőgyűrűt, ezért volt szüksége a Tudásdémonkisasszonynak az emléklopásra. Az itt jelenlévők hajlandók gyűrűket tölteni a saját mágiájukkal önként, ameddig nincs elég a varázslat végrehajtásához – szólalt meg a Rotmantel kisasszony.
- Nekünk ebből pedig az az érdekünk, hogy rend és nyugalom legyen a faluban ismét. Továbbá igen megkedveltük a fogadós kisasszonyt, így örülnénk, ha állapota stabilizálódna ilyesféle dolgok nélkül is – folytatta a másik vámpírnő.
- Igen - bólintottam Rotmantel kisasszony szavaira. - És nem lenne szükség semmilyen egyéb más varázslatra többé, ahhoz, hogy mágiához jussatok. Mi hajlandók lennénk felajánlani a mágiánk egy részét, mindenki annyit, amennyire képességei engedik - fordultam a fiú felé.
- Hát az sajnálatos. – Válaszolta a mágusnak tűnő fiú, miközben visszavette a feléje nyújtott karkötőt.
A többiek némán bólintottak megerősítésképpen, vagy csendben várták, hogy sikerül-e végül megegyeznünk.
-...és nagyon hálásak lennénk, ha cserébe visszakaphatnánk az emlékeinket. – tette még hozzá Mina elnézéskérően mosolyogva.
- Igen, nagyjából ez volt a zseniális ötlet – bólintott Myra a vámpírnő felé. - Cassian... Ismeritek Cassiant? Szóval ő képes szétzizálni a mágiát, ha bírja varázserővel. A Gyötrőlángot Bryna arcában nem bírta, mert hát elég nagy falat, de ezen segíthetünk... kellő erővel. Biztosak vagytok benne, hogy ezt akarjátok? – nézett ránk kérdő tekintettel, majd hirtelen felkapott egy közelben álló zsákot, és felénk nyújtotta. - Vegyetek, amennyit gondoltok.
A zsákban temérdek rézkarikás, zafír gyűrűt láttunk, így nem kellett amiatt aggódni, hogy esetleg nem lesz mindez elég. Hiszen még ha akartuk, sem tudtuk volna az összeset felhasználni, ennyi mágiával biztosan nem rendelkeztünk. De nyilván igyekeztünk mindent megtenni, és csak remélhettük, hogy fáradozásunk nem marad végül eredmény nélkül.
- Ne haragudj, Bryna, nem akartunk rosszat – lépett oda közben Alexius a fogadoslányhoz sajnálkozva. - Tudod először fel se tűnt senkinek, azt hittük, ha néhány hónapig megúsztuk, olyan rossz csak nem lehet.
- Néhány hónapig?? – kerekedett ki Brynelda szeme. Közben Myra szomorúan fordult a fiatal vámpírlány felé.
- Sajnálom, vámpírlányka, de sajnos az lehetetlen. Az emlékeitek már puszta varázserőből állnak, visszaalakítani nem tudom.
Ugyan szép lett volna, de én nem is reméltem, hogy vissza fogjuk kapni az emlékeinket, szóval nem ért túl nagy csalódásként a válasz. Valahogy úgyis meg fogom tudakolni a barakkban, hogy ténylegesen hova is indultam. Persze nem terveztem elmesélni, hogy nem igazán emlékszem semmire sem, hiszen teljesen őrültnek néznének.
Stefan és a Rotmantel kisasszony is három-három gyűrűt ragadott magához.
- Nem tudom pontosan mennyi gyűrűt tudok megtölteni, de ha nem lesz elég így sem, akkor némi vérrel sikerülni fog több is, négyen vagyunk vámpírok jelen.
A Neulander kisasszony már kevésbé határozottan nyúlt a zsákba, és kezében forgatva nézte a gyűrűt, amelybe mágiájának egy részét tervezte tölteni.
- Rendben lesz ez? Biztonságos?
- Én találkoztam vele, ő is mesélt a gyógyítási kísérletről - bólintottam a démonlány felé, majd én is kivettem két gyűrűt. Ha még bírom, úgyis tudok újat venni, gondoltam, de ebben igazából kételkedtem, és üresen semmiképpen sem szerettem volna visszahozni.
- Gondolom, egy időre legyengülünk... Valami más esetleg, amire számíthatunk..?
Erre Herr Wagner is mustrálni kezdte az egyik gyűrűt, összesen öt darabot vett ki.
- Hát, ha az ékszerész kisasszony figyelmes munkával készítette el, akkor igen. Nem vagyok túlságosan tájékozott az ékszerészet bűvös mesterségében, de ha a számokat nézzük, akkor ennyi legyártott gyűrű mellett, és hogy a használó a lány gyógyítására fogja a bennük elraktározott mágikus erőt használni, feltételezhetjük, hogy ellenőrizte, és figyelemmel készítette el őket. Szerintem bátran használhatjuk őket – mondta határozottan, hangja szakértelemtől árulkodott.
- Arra adjatok magyarázatot, hogy miként működik! Csak bizonyos időben történt emlékeket vesz el, vagy esetleg rá lehet bírni, hogy bizonyos emlékek kerüljenek a gyűrűbe? – tette fel a kérdését Gertrud is. Valószínűleg elfelejtette, hogy mindez emlékek nélkül is megoldható, sőt, úgy egyszerűbb, hiszen nincsen szükség a rúnákra sem.
Mina négy gyűrű mellett döntött
-  És mindig fájni fog a fejünk, ha megpróbálunk rájuk emlékezni?
- Úgy vélem eddig is a segítségnyújtás volt a cél, így erre is fogják használni most is. - bólintott a mágusnak és a két démonnak. - És a fejfájást én is szívesen nélkülözném - biccentett Mina-nak.
- Természetesen biztonságos! Miféle mesternek néztek ti engem? – háborodott fel a lány, és felemás módon nézett Minára. - Egy idő után elfelejtitek, hogy elfelejtettétek és akkor már nem fog. De addig próbáljatok csak továbblépni.
Nem hittem, hogy én azt egykönnyen elfelejtem, de most a fejfájás volt a legkisebb problémánk. Közben láttam, amint Alexius ismét Myrához lépett.
- Ne haragudj, tényleg. Csak jót akartunk.
A fogadóslány lehunyta a szemét, majd felsóhajtott, aztán nyomott egy gyors puszit a démon arcára.
- Tudom, csak buta vagy.
Alexius erre jól láthatóan zavarba jött, és az ajtó felé indult, úgy, hogy szegény még a kilincset is alig találta meg. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magam.
- Izé... Én... Megyek szólok Cassiannak... Azt hiszem – mondta, azzal már kint is termett.
Myra ekkor mindannyiunkon végignézett, látszott, hogy fontos dolgokat készül mondani.
- Na most jön az érdekes rész. Próbáljatok meg varázsolni, de kicsit máshogy, mint eddig. Próbáljátok a legdrágább vagy a legnehezebb varázslatotokkal megcélozni a gyűrűket, aztán újra és újra, ameddig bírjátok. Ha valaki szédül vagy nem sikerül szóljatok. Mehet? Utána elmagyarázok mindent, ígérem.
- Ugyan már, mit nekünk egy kis fejfájás, netán szédülés! – tért vissza a vámpírférfi régi modora.
Nekem viszont erősebb varázslatok közül nem jutott eszembe olyan, amit ebben a házban végre tudnék hajtani.
- Ha nem gond, én ezt kint intézném el, mert szükségem lenne egy fára.
Miközben a többiek munkához láttak, én már kint voltam, majd a legközelebbi fához indultam, és azt megérintve az Energiaáramlást, használva igyekeztem az energiát ezúttal nem magamba, hanem a gyűrűbe irányítani, úgy, hogy közben az is a fához érjen. Éreztem, hogy sikerrel jártam, ugyanis  hirtelen szédülés lett úrrá rajtam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ugyan botladozva, de annál izgatottabban (vagy inkább idegesebben) térjek vissza. Mikor beléptem, megpillantottam egy új, de számomra már ismerős arcot.
- Csak próbáld meg! Mi a legrosszabb, ami történhet? – hallottam meg Alexius hangját.
- Elájulok - felelte a tünde, de aztán felsóhajtott. - Jól van, de csak egyszer, ha nem működik, akkor elfelejtitek ezt az egész dolgot! - lépett oda a lányhoz, rátéve a kezét az arcára, és lehunyta a szemét. Alexius gyorsan elvette tőlünk a gyűrűket sorban, majd odalépett a sötét tündéhez, aki szinte azonnal meg is roggyant, és nyújtotta az ujját. A fiú fel is húzta az ujjára, amitől Cassian mintha erőre kapott volna pár másodpercre, aztán újra kezdődött az egész procedúra. Azonban ahogy néztem az egyre fogyó gyűrűket, reményeim is úgy kezdtek fogyatkozni... Összesen harminc gyűrű fogyott el, mire végül a holdpap keze lehanyatlott, Brynelda szeméből pedig néhány könnycsepp buggyant ki.
- Működik?
- Hogy érzi magát? Sikerült?
- Elég volt? Remélem igen....
Érezhető volt a feszültség a levegőben, mindenki izgatottan és kíváncsian nézett Brynelda és a sötét tünde felé. Ha már ennyit dolgoztak vele, és mi is eljöttünk segíteni, működnie kellett! Gondoltam már inkább csak szomorúan, de azért én is nyújtogatni kezdtem a nyakam, hogy lássam a végeredményt a saját szememmel is.
Cassian hasonlóan várakozóan nézett Bryneldára, aki erre nagyon lassan, könnyezve bólintott. Myra boldogan dobta a levegőbe a karjait, a démonfiú pedig helyben ugrott egyet örömében.
- Sikerült!
- Hála az... nos, magának, Cassian. Meg nekünk. Remek
- Éljeeen...! – hallottam meg először Stefan felkiáltását, majd ezt követően Laetitia állt elő örömében vagy megelégedettségében (valószínűleg mindkettőben) egy javaslattal.
- Legközelebb... ha nincs erejük egy varázslatra... inkább kérjenek segítséget. Ezt viszont határozottan meg kell ünnepelni!
- Egy szívvel örülünk szerencséjének. Ha pedig minden rendben, mi tovább is állnánk társammal – próbálta a másik vámpírhölgy eltéríteni szándékától, bár én magam sem igazán tudtam volna őt elképzelni mulatozni.
Megcsináltuk! – gondoltam én is örömittasan. Most, immár lenyugodva, éreztem, hogy a korábbi szédülés újult erővel tér vissza, így kissé a fejemet fogva, de együtt örültem a többiekkel. Tudtam, hogy nekem sem kellene túl sokáig a faluban időznöm, de nem akartam itt hagyni őket még ilyen hamar. Viszont Wagner úr gondolatai már előrébb jártak.
- Elnézést kérek, hogy ha távozna és ebben én megakadályozom, de lenne egy kérdésem. Sőt mi több, mindenkitől lenne egy kérdésem. - fordult a tömeghez. - Van aki csak személyesen jött, van aki céllal, és van akit küldtek, és jelentést várnak tőle. És ez nem gond, de mivel többé kevésbé mi mind dél polgárai vagyunk, így akitől jelentést várnak, legyen szíves idefáradni, és beszéljük meg mit jelentünk. Lehet hogy mi most megbocsátottunk, vagy figyelmen kívül hagytuk a történéseket, de a jelentésünktől függően, még pórul járhatnak ezek a szerencsétlenek. Így azt szeretném kérni, egyeztessük hogy mit fogunk jelenteni.
Állt elénk a mágus fiú komolyan, míg Gertrud a korábbi ígéretre próbálta meg emlékeztetni Myrát.
- Most pedig szeretném tudni, hogy miként működik ez az egész, vagyis működött.
- Sajnálatos módon egy balul elsült mágia miatt emlékeinket vesztettük, ám csak pár napnyit, és az ügyet lezártuk? – szólalt meg Mina.
- Jelentés? - kapta fel a fejét a démonfiú. - Mármint...
- Ne aggódj, Alex. Nem lesz semmi gond - mosolygott rá megnyugtatóan Brynelda, aztán Aura felé fordította a fejét. - Biztos, hogy annyira sietnek? Végre teljesen ép az életem és a fogadóm is, a kisasszonynak igaza van, egy ünneplés helyén való.
Myra eközben látványosan hátradobta a haját Trudi kérdésére.
- Semmiség volt. Csak egy kis finomra hangolt elmeolvasás egy távközlő rúnán keresztül, aztán egy konverzió. De nem egyedül csináltam, a rúnák Claudiust dicsérik, az elhelyezésük meg Alexiust. De azt hiszem jobb lesz eltávolítani őket innentől - mosolyodott el bocsánatkérően.
- Felőlem jöhetne egy jó kaja, vagy pia!
- Erről van szó. Maradjunk. - nézett Aurára kérlelőn. - Megkóstoljuk a polgármester többi borát is, mi végülis ezért jöttünk, aztán majd hazamegyünk reggel. Hívjuk meg az egész falut! Adnak egy hegedűt, lesz zene is, az alkohollal nem lesz gond, a főzést gondolom estig megoldják, minden adott! – lelkesedett egyre jobban az általa fölvetett ötletért.
- Mit tehet ilyenkor a vámpír... Ám legyen. - Majd a mágus felé fordult. - Tőlem igazán azt jelent a főváros felé, amit szeretne, bár nem tudom, ki emlegetett jelentést itt. Mi bor ügyben jöttünk, bor ügyben is távozunk.
- Gratulálok, szép munka volt! - léptem oda a sötét elfhez, elismerően rámosolyogva, majd Herr Wagner-re néztem. Nekem is azért számot kellett adnom, hogy miért nem jutottam el végül oda, ahova kellett volna (bárhol is volt az). - Én magam úgy terveztem, hogy ezt a szövevényes mágiarendszert inkább kihagyom...
Nem akartam, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítsanak az ügynek, hiszen ez igazából csak a jelenlévők számára volt fontos.
- Nos, már igazából úgyis mindegy, egy nap ide vagy oda, szóval én is benne vagyok! - néztem rájuk mosolyogva, beadva végül a derekamat.
- Akkor hát jó. A legegyszerűbb válasz, hogy valaki a furcsa aranyrúnával fizetett a fogadóban, és az ottléte okozta ezt a gondot – vakarta meg a fejét. - De kérhetek egy darabot a rúnából? Elviszem az akadémiára mint bizonyíték, hogy az ügy megoldódott.
Nem tudtam, hogy ez utóbbit csupán ürügynek szánta-e, vagy valóban másnak vitte, de jelen pillanatban ez nem is volt érdekes, és útjaink is hamarosan különválnak.
- Én nem innék, de enni ennék valamit – mondta a rúnamágus lány is, majd kilépett az ajtón. Vajon már oda készült vagy csak egy kis levegőre volt szüksége? Az utóbbi mondjuk nekem sem ártott volna, elég meleg lett a kis épületben.
- Rendben... valóban jólesne. A reggeli és az ebéd valahogy kimaradt.
- Részemről lakat a számon és egy kis lazításban is benne vagyok. – vonta meg a vállát Jozef is, akiről nem tudtam, hogy végül segített-e, hiszen én nem voltam akkor itt bent, de feltételeztem, hogy belé nem sok mágia szorult.
Azzal a többiek után én is a fogadóba indultam, hogy ha már mindezt nem is végérvényesen, de egy időre elfelejtsem. Kellett egy kis kikapcsolódás, mielőtt folytattam volna utamat.

A démonok alig jutnak szóhoz… Suzi tulajdonképpen nem csodálkozik… sokmindent zúdítottak rájuk egyszerre.
Végül a tudásdémonnő, Myra ébred hamarabb és tarkón csapja Alexiust
- Látod, mondtam én, hogy végérvényesen hülye ötlet! - aztán elveszi Theotól a karkötőt és forgatja egy ideig, mint aki valami nagyon pici írást akar rajta elolvasni. - Ez egy nagyon érdekes darab, még sosem láttam ilyet. Azonban a varázsékszereket nem lehet utólag módosítani, szóval ha azt mondod ez magában nem elég erős gyógyítani, akkor sokra nem megyünk vele.
Alexius eközben durcásan karba fonja a kezeit
- Miféle kárpótlás? És pontosan mit jelent az, hogy hajlandóak vagytok segíteni?
- Hogyha jól gondoljuk, meg akarnak tölteni mágiával egy halom töltőgyűrűt, ezért volt szüksége a Tudásdémonkisasszonynak az emléklopásra. Az itt jelenlévők hajlandók gyűrűket tölteni a saját mágiájukkal önként, ameddig nincs elég a varázslat végrehajtásához. – ajánlja fel az összeverődött társaság nevében Laetitia kisasszony
- Nekünk ebből pedig az az érdekünk, hogy rend és nyugalom legyen a faluban ismét. Továbbá igen megkedveltük a fogadós kisasszonyt, így örülnénk, ha állapota stabilizálódna ilyesféle dolgok nélkül is. – teszi hozzá a másik nemes hölgy, Aura kiegészítve Laetitia szavait. Aztán szép sorban mindenki más is – legalábbis szinte hozzászól a felajánláshoz, amiben Suzi egész biztosan nem jutna szóhoz. Ráadásul úgy tűnik fontosabb kérdések vannak annál, amit ő próbált feltenni, így csak csendben bólint, és igyekszik nem elveszteni az események fonalát.
- Igen – bólint a sötételf lány, Tessa, majd folytatja is. - És nem lenne szükség semmilyen egyéb más varázslatra többé, ahhoz, hogy mágiához jussatok. Mi hajlandók lennénk felajánlani a mágiánk egy részét, mindenki annyit, amennyire képességei engedik - fordultam a fiú felé.
- Hát az sajnálatos. – válaszolja a hellenburgi mágusfiú
-...és nagyon hálásak lennénk, ha cserébe visszakaphatnánk az emlékeinket. - teszi hozzá szendén és elnézéskérően mosolyogva Mina.
- Igen, nagyjából ez volt a zseniális ötlet. - bólint Myra Lettinek. - Cassian... Ismeritek Cassiant? -
- Én találkoztam vele, ő is mesélt a gyógyítási kísérletről – bóla kérdésreint Tessa
- Szóval  - folytatja Myra - ő képes szétzizálni a mágiát, ha bírja varázserővel. A Gyötrőlángot Bryna arcában nem bírta, mert hát elég nagy falat, de ezen segíthetünk... kellő erővel. Biztosak vagytok benne, hogy ezt akarjátok? - kérdezi a lány, miközben felkap egy zsákot valahonnan…és a társaság felé nyújtja. - Vegyetek, amennyit gondoltok. -
- Ne haragudj Bryna, nem akartunk rosszat. - lép oda a lányhoz sajnálkozva Alexius. - Tudod először fel se tűnt senkinek, azt hittük ha néhány hónapig megúsztuk olyan rossz csak nem lehet.
- Néhány hónapig?? - nyílik ki meglepetten Brynelda szája; eközben Myra szomorúan Mina felé néz
- Sajnálom, vámpírlányka, de sajnos az lehetetlen. Az emlékeitek már puszta varázserőből állnak, visszaalakítani nem tudom.
Stefan lép először a zsákhoz, azután a két nemes hölgy.
- Nem tudom pontosan mennyi gyűrűt tudok megtölteni, de ha nem lesz elég így sem, akkor némi vérrel sikerülni fog több is, négyen vagyunk vámpírok jelen. – jegyzi meg Laetitia
- Rendben lesz ez? Biztonságos? – kérdezi Aura társnőjére és Theora, a mágusfiúra nézve
Utána Tessa lépett a zsákhoz
- Gondolom, egy időre legyengülünk... Valami más esetleg, amire számíthatunk..? – fordult a sötéttünde lány a démonokhoz
- Akkor hát szíves engedelmükkel. – követi a példát Theo is mosolyogva, és válaszol is. - Hát ha az ékszerész kisasszony figyelmes munkával készítette el, akkor igen. Nem vagyok túlságosan tájékozott az ékszerészet bűvös mesterségében, de ha a számokat nézzük, akkor ennyi legyártott gyűrű mellett, és hogy a használó a lány gyógyítására fogja a bennük elraktározott mágikus erőt használni, feltételezhetjük hogy ellenőrizte és figyelemmel készítette el őket. – mosolyodik el a kisasszony szemébe nézve- Szerintem bátran használhatjuk őket. -
Trudi a többiekkel ellentétben nem a zsákhoz, hanem a két démonhoz lép közelebb
- Arra adjatok magyarázatot, hogy miként működik! Csak bizonyos időben történt emlékeket vesz el, vagy esetleg rá lehet bírni, hogy bizonyos emlékek kerüljenek a gyűrűbe? – kérdezi, és csak ez után vesz ki gyűrűt a zsákból.
Suzi eddig még kivár. Aura kérdésére szeretné hallani a választ... Illetve azéra a lányéra is, aki Tessaként mutatkozott be és mostmár Gertrudéra is. Nem engedheti meg magának, hogy túlságosan legyengüljön, vagy valami fontosat elfelejtsen.
-  És mindig fájni fog a fejünk, ha megpróbálunk rájuk emlékezni? kérdez Mina is, miközben szintén a zsákhoz lép.
Izgatottan nyúl bele a zsákba és kivesz négy gyűrűt.
Jozef lép utána a zsákhoz
- Úgy vélem eddig is a segítségnyújtás volt a cél, így erre is fogják használni most is. - bólint a mágusnak és a két démonnak. - És a fejfájást én is szívesen nélkülözném. – biccent végül Minanak választ várva.
- Természetesen biztonságos! Miféle mesternek néztek ti engem? - háborodik fel a lány, aztán felemás mosollyal néz Minára. - Egy idő után elfelejtitek, hogy elfelejtettétek és akkor már nem fog. De addig próbáljatok csak továbblépni. –
Ennyi pedig Suzinak elég, hogy ő is magához vegyen a zsákból egy gyűrűt. Mindenki egyetértett, és Armaros sem utasította másként… Nem lehet baj belőle… talán…
Miközben Myra a gyűrűkkel foglalkozik, Alexius odalép Brynához
- Ne haragudj, tényleg. Csak jót akartunk.
A fogadóslány lehunyja a szemét és felsóhajt, aztán nyom egy gyors puszit a démon arcára
- Tudom, csak buta vagy.
Alexius erre jól láthatóan zavarba jön és az ajtó felé indul, de a kilincset is alig találja meg
- Izé... Én... Megyek szólok Cassiannak... Azt hiszem. – siet el.
- Nagyon oda van önért – jegyezte meg a jelenet láttán Laetitia.
Myra ekkor a csapat elé áll, amennyire tud mindenkinek a szemébe nézve
- Na most jön az érdekes rész. Próbáljatok meg varázsolni, de kicsit máshogy, mint eddig. Próbáljátok a legdrágább vagy a legnehezebb varázslatotokkal megcélozni a gyűrűket, aztán újra és újra, ameddig bírjátok. Ha valaki szédül vagy nem sikerül szóljatok. Mehet? Utána elmagyarázok mindent, ígérem. - néz bocsánatkérően Gertrudra
- Ugyan már, mit nekünk egy kis fejfájás, netán szédülés! - prüszköl Stefan felhúzva a nála lévő gyűrűkiet az ujjaira.
Mindenki más is követi a példáját
- Kész. – sóhajt fel Aura kimerülten, amikor végzett a nála lévő gyűrűkkel
- Ha nem gond, én ezt kint intézném el, mert szükségem lenne egy fára. – kért elnézést Tessa, és ki is sietett az épületből.
Suzi még mindig bizonytalan. Menni fog vajon? Ha sikerült, majd veheti a következő gyűrűt is... Ha sikerül. Kicsit ugyanis elakad az immár ujján lévő gyűrűt nézve. Percekbe telik, mire egy kósza megérzéstől vezérelve  - miközben szinte fohászkodik Armaroshoz, hogy csak meg ne jelenjen tényleg a szolga - megpróbálja a gyűrűbe küldeni a lényt.
használni xD
- Hát, ez egy sokkal boldogabb vég, mint amiket el tudtam volna képzelni, az biztos - mosolyodik el  Mina  közben halványan, majd megrázza magát és koncentrál.
Leírás: Kétszeresére megnöveli a pap/apáca és szövetségese harci hatékonyságát két percre. Tíz percenként használható újra.
Suzy fejében Armaros felkacag, é Suzi biztosan érzi, hogy sikerült. De azt is, hogy nem vállalkozna mégegy gyűrűre, mert meglepően kimerült ettől is.
Közben Alexius is visszaérkezett Cassiannal.
- Szóval Alexius végül talált bolondokat, aki segít neki. - csóválja meg a fejét, de a démonfiú határozottan elé áll
- Csak próbáld meg! Mi a legrosszabb, ami történhet? – utasítja szinte
- Elájulok. - feleli a tünde, de aztán felsóhajt. - Jól van, de csak egyszer, ha nem működik, akkor elfelejtitek ezt az egész dolgot! - lép oda a lányhoz, rátéve a kezét az arcára és lehunyja a szemét; Alexius gyorsan összeszedi a gyűrűket és odalép a sötét tündéhez, aki szinte azonnal meg is roggyan és nyújtja az ujját; a démon felhúzza az ujjára, amitől Cassian mintha erőre kapna pár másodpercre, aztán újra kezdődik az egész; összesen harminc gyűrű "fogy el", mire végül a holdpap keze lehanyatlik, Brynelda szeméből pedig könnyek csorognak
- Ajánlom, hogy működjön ez az egész - motyogja félhangosan Stefan mindenki feszültségének hangot adva.
- Működik? – kérdezi Laetitia közelebb lépve a művelethez
- Hogy érzi magát? Sikerült? – fordul a fogadósné felé Aura
Tessategnap 21:05-kor
Közben én is visszaértem, és utoljára nyújtottam át a gyűrűket, majd helyet adva Cassian-nek, hátrébb húzódtam, és vártam, hogy végül mi fog mindebből kisülni. Azonban ahogy néztem az egyre fogyó gyűrűket, reményeim is úgy kezdtek fogyatkozni... Ha már ennyit dolgoztak vele, és mi is eljöttünk segíteni, műkődnie kell! Gondoltam már inkább csak szomorúan, de azért én is nyújtogatni kezdtem a nyakam, hogy lássam a végeredményt a saját szememmel is.
Suzi csak támasztékot keres a szédülésben, és nagyon reméli, hogy működni fog, Annak ellenére, hogy nem akarna még egy gyűrűt megtölteni, szeretné, ha nem lenne hiábavaló mindenki erőfeszítése
- Tartsanak ki - mondja halkan Mina
- Elég volt? Remélem igen.... – sóhajt fel Jozef
Cassian a többséghez hasonlóan várakozóan néz Bryneldára, aki erre nagyon lassan, könnyezve bólint; Myra boldogan dobja a levegőbe a karjait, Alexius pedig helyben ugrik egyet örömében
- SIkerült!
- Éljeeen...! – emeli levegőbe, majd engedi vissza egyik karját Stefan
- Most pedig szeretném tudni, hogy miként működik ez az egész, vagyis működött. – Jelenti ki határozottan Trudi
Suzinak felragyog az arca, és boldogan fújja ki magát. Boldog, hogy ő is segíthetett, és ezzel úgy tűnik megoldotta a feladatot is, amit Armaros rábízott.  
- Hála az... nos, magának, Cassian. Meg nekünk. Remek. örvendezik Mina is
- Legközelebb... ha nincs erejük egy varázslatra... inkább kérjenek segítséget. Ezt viszont határozottan meg kell ünnepelni! – jelenti ki Laetitia
- Egy szívvel örülünk szerencséjének. Ha pedig minden rendben, mi tovább is állnánk társammal. – igyekszik kijavítqani társnőjét Aura
- Elnézést kérek, hogy ha távozna és ebben én megakadályozom, de lenne egy kérdésem. Sőt mi több, mindenkitől lenne egy kérdésem. - Fordul a tömeghez Theo, és kicsit felemelve a hangját, hogy mindenki halja, kifejti az aggályaimat. - Van aki csak személyesen jött, van aki céllal, és van akit küldtek, és jelentést várnak tőle. És ez nem gond, de mivel többé kevésbé mi mind dél polgárai vagyunk, így akitől jelentést várnak, legyen szives idefáradni, és beszéljük meg mit jelentünk. – Ekkor a démonokra néz. - Lehet hogy mi most megbocsátottunk, vagy figyelmen kívül hagytuk a történéseket, de a jelentésünktől függően, még pórúl járhatnak ezek a szerencsétlenek. Így azt szeretném kérni, egyeztessük hogy mit fogunk jelenteni. –
Suzi a hellenburgi mágus kérését nem tekinti érvényesnek magára, tőle nem várnak jelentést. De még felszívódni sem próbál, csak figyeli a fejleményeket.
Stefan kap tőle egy szúrós pillantást a nyilván ironikus reakcója miatt, de innen sajnos nem tudja oldalba bökni.
- Sajnálatos módon egy balul elsült mágia miatt emlékeinket vesztettük, ám csak pár napnyit, és az ügyet lezártuk? kérdez vissza Mina, próbálva egyszerűen megoldani a helyzetet
- Jelentés? - kapja fel a fejét a démonfiú. - Mármint...
- Ne aggódj, Alex. Nem lesz semmi gond. - mosolyog rá Brynelda, aztán Aura felé néz. - Biztos, hogy annyira sietnek? Végre teljesen ép az életem és a fogadóm is, a kisasszonynak igaza van, egy ünneplés helyén való.
Myra eközben megdobja a haját Trudi kérdésére
- Semmiség volt. Csak egy kis finomra hangolt elmeolvasás egy távközlő rúnán keresztül, aztán egy konverzió. De nem egyedül csináltam, a rúnák Claudiust dícsérik, az elhelyezésük meg Alexiust. De azt hiszem jobb lesz eltávolítani őket innentől. - mosolyodik el bocsánatkérően
- Felőlem jöhetne egy jó kaja, vagy pia -  jelenti ki  Stefan elvárásait, és felegyenesedik
Laetitia vidáman lép a fogadóshoz, és veregeti meg a vámpír férfi vállát
- Erről van szó. Maradjunk. - néz Aurára kérlelőn. - Megkóstoljuk a polgármester többi borát is, mi végülis ezért jöttünk, aztán majd hazamegyünk reggel. Hívjuk meg az egész falut! Adnak egy hegedűt, lesz zene is, az alkohollal nem lesz gond, a főzést gondolom estig megoldják, minden adott! - egészen lelkes lettem, és közbenéz a többieken, még azokon is akik éppen a jelentéssel voltak elfoglalva. Estig megbeszélhettek mindent úgyis..
- Mit tehet ilyenkor a vámpír... Ám legyen. – adja meg magát Aura, majd a mágus felé fordul - Tőlem igazán azt jelent a főváros felé, amit szeretne, bár nem tudom, ki emlegetett jelentést itt. Mi bor ügyben jöttünk, bor ügyben is távozunk.
- Gratulálok, szép munka volt! - léptem oda a sötét elfhez Tessa
Aztán Theora néz
- Én magam úgy terveztem, hogy ezt a szövevényes mágiarendszert inkább kihagyom...
Végül pedig ő is belemegy az ünneplésbe
- Nos, már igazából úgyis mindegy, egy nap ide vagy oda, szóval én is benne vagyok! - néz rájuk mosolyogva.
- Akkor hát jó. - Úgy néz ki nem lesz ebből a jövőben probléma.  A legegyszerűbb válasz, hogy valaki a furcsa aranyrúnával fizetett a fogadóban, és az ottléte okozta ezt a gondot. – Vakarja a fejét kicsit megnyugodva a mágusfiú. - De kérhetek egy darabot a rúnából? Elviszem az akadémiára mint bizonyíték, hogy az ügy megoldódott. -  kéri
- Én nem innék, de enni ennék valamit. – sétál ki végül a szabad levegőre Gertrud, ezzel szintén az ünneplést válsztva.
Mivel nem kapott újabb utasítást Armarostól, Suzi úgy dönt, estére még marad, aztán reggel korán indul majd tovább a faluból. De addig is szép csendesen követi csak a többieket, és igyekszik nem erőltetni a kommunikációt.
- Rendben... valóban jólesne. A reggeli és az ebéd valahogy kimaradt. csatlakozik Mina is, majd Bryneldához lép
- Tényleg jól van? Eltűnt Abbadón nyoma?... Örülök, hogy segíthettünk.
- Részemről lakat a számon és egy kis lazításban is benne vagyok. – egyezik bele utolsóként Jozef is az ünneplésbe.
Suzi megnyugvására senki nem nyaggatta, kérdezgette. Amikor hozzá szóltak a vacsora közben, reagált, és ameddig bírta, figyelte olykor ezt, máskor amazt a beszélgetést, de viszonylag korán nyugovóra tért, és másnap ügyelve, hogy lehetőleg ne lássák, és ne kövessék tovább indult a faluból – immár teljesen megnyugodva, hiszen az éjszaka után még mindig emlékezett rá, mi is történt az előző napon.

//elnézést a szinezésért, pótolom majd @.@

Várom, hogy miként fognak itt lecsendesülni az események. Jutunk-e valamire, vagy az időnk és fáradozásaink feleslegesek. Arra leszek figyelmes, hogy valaki megcsapja a másikat. Tekintetem rögtön oda fordul.
- Látod, mondtam én, hogy végérvényesen hülye ötlet! – szól a női démon a társához, majd mivel elég sokan vannak még előttem, így fogalmam sincs így hátulról, hogy mi zajlik elől. Csak a beszélgetés hangjai érnek el hozzám.
- Ez egy nagyon érdekes darab, még sosem láttam ilyet. Azonban a varázsékszereket nem lehet utólag módosítani, szóval ha azt mondod ez magában nem elég erős gyógyítani, akkor sokra nem megyünk vele. – nem sokkal utána megszólal egy másik ismeretlen hang, bár érezni benne, hogy nem igazán elégedett.
- Miféle kárpótlás? És pontosan mit jelent az, hogy hajlandóak vagytok segíteni? – teszi fel a kérdését, azonban nem ülepedik ránk a csend.
- Hogyha jól gondoljuk, meg akarnak tölteni mágiával egy halom töltőgyűrűt, ezért volt szüksége a Tudásdémonkisasszonynak az emléklopásra. Az itt jelenlévők hajlandók gyűrűket tölteni a saját mágiájukkal önként, ameddig nincs elég a varázslat végrehajtásához. – ismerem fel a hangot, ami kétségkívül a szép vámpírnőhöz tartozik.
-Nekünk ebből pedig az az érdekünk, hogy rend és nyugalom legyen a faluban ismét. Továbbá igen megkedveltük a fogadós kisasszonyt, így örülnénk, ha állapota stabilizálódna ilyesféle dolgok nélkül is. – hallatja hangját a kedves ismerőse, aki szintén vámpír.
- Igen. És nem lenne szükség semmilyen egyéb más varázslatra többé, ahhoz, hogy mágiához jussatok. Mi hajlandók lennénk felajánlani a mágiánk egy részét, mindenki annyit, amennyire képességei engedik – hallom nem sokkal Tessa hangját, aki sötét tünde.
-Hát az sajnálatos.  – jönnek szavak egy fura férfitől, akit még sosem láttam életemben, vagy hallottam. Azt sem tudom, hogy miként csatlakozott hozzánk a rejtély megfejtéséhez. Mindenesetre tán a későbbiek folyamán lesz több időm megfigyelni, s megjegyezni a vonásait.
-…és nagyon hálásak lennénk, ha cserébe visszakaphatnánk az emlékeinket. – arra felkapom a fejem jobban, mikor az elhangzik, hogy valaki szeretné az emlékeit visszakapni. Vajon lehetséges vagy lehetetlen? Majd újból felcsendül az egyik démon, magyarán az egyik tettes.
- Igen, nagyjából ez volt a zseniális ötlet. – kiváncsi vagyok, hogy mennyire fogják beismerni a tetteiket, amit titkon tettek meg, s senkinek nem szóltak erről. Hagyták, hogy a fogadós igya meg a levét.
- Cassian... Ismeritek Cassiant? Szóval ő képes szét zizálni a mágiát, ha bírja varázserővel. A Gyötrőlángot Bryna arcában nem bírta, mert hát elég nagy falat, de ezen segíthetünk... kellő erővel. Biztosak vagytok benne, hogy ezt akarjátok? – csak kiderül, hogy egy erős mágiát szeretnének egy másikkal eltüntetni. Nem tudom, hogy örüljek-e ennek.
- Vegyetek, amennyit gondoltok. – mivel nem látok oda, hogy honnan kellene vennem, így egyelőre maradok a helyemen. Nem szeretnék tolakodni, mikor ennyien vagyunk egy helyen. Kivárom, hogy a legtöbben letudják a gyűrű vételt.
-Ne haragudj Bryna, nem akartunk rosszat. – Alexius szavaira megszorítom a kezem. Vajon fordított helyzetnél miként történt volna ez a csíny? Nem tudok másra gondolni ezzel kapcsolatban.
- Tudod először fel se tűnt senkinek, azt hittük ha néhány hónapig megúsztuk olyan rossz csak nem lehet. – legszívesebben helyben meg kellene leckéztetni őket a tettükért. Eszembe juttatja az árvaházas napjaim. Ott sem lehetett megúszni egy csínytevést sem, mert a tettest mindig elkapták. Neveltek, s fegyelmeztek minket. Tán ettől lennék túlságosan szigorú az irányukba?
- Néhány hónapig?? – hallom, hogy nem csak nekem meglepően sok idő az a néhány hónap. Ennek a szenvedésnek szeretnénk véget vetni, hogy Brynelda nyugodtan éljen.
- Sajnálom, vámpírlányka, de sajnos az lehetetlen. Az emlékeitek már puszta varázserőből állnak, visszaalakítani nem tudom. – meglep, hogy amit már egyszer elvettek ilyen úton, azt sose többé nem hozható vissza. Szóval a mostani töltés szintén hasonlóképpen fog zajlani.
- Nem tudom pontosan mennyi gyűrűt tudok megtölteni, de ha nem lesz elég így sem, akkor némi vérrel sikerülni fog több is, négyen vagyunk vámpírok jelen. – Laetitia hangját hallom, amit követ a kedves ismerőse, vagy barátnője. Fogalmam sincs, hogy milyen a kapcsolatuk.
- Rendben lesz ez? Biztonságos? – csendben várom, hogy hozzálássunk a gyűrűk töltéséhez, s minél hamarabb tovább jussunk az egészen.
- Én találkoztam vele, ő is mesélt a gyógyítási kísérletről – mozgolódást észlelek elől, így felkészülök arra, hogy sorra kerülök.
- Gondolom, egy időre legyengülünk... Valami más esetleg, amire számíthatunk..? – hallom, hogy vannak itt közöttünk kétkedők a gyűrűtöltéssel kapcsolatban.  Nem lehet tudni, hogy nem-e egy újabb trükk. Akár ki is használhatják a segítőkészségünk.
- Hát ha az ékszerész kisasszony figyelmes munkával készítette el, akkor igen. Nem vagyok túlságosan tájékozott az ékszerészet bűvös mesterségében, de ha a számokat nézzük, akkor ennyi legyártott gyűrű mellett, és hogy a használó a lány gyógyítására fogja a bennük elraktározott mágikus erőt használni, feltételezhetjük, hogy ellenőrizte és figyelemmel készítette el őket. – az északinak tűnő férfi szintén elveszi a maga gyűrű adagját, így kezdem átgondolni, hogy vajon biztonságos.
- Szerintem bátran használhatjuk őket. – szavai nyomán minden kételyem elszáll belőlem, azonban egy kérdésre nem adtak magyarázatot. A tudás szomjam meg van annyira éhes, hogy szeretném megtudni ennek a mágiának a létrejöttét és működését.
- Arra adjatok magyarázatot, hogy miként működik! Csak bizonyos időben történt emlékeket vesz el, vagy esetleg rá lehet bírni, hogy bizonyos emlékek kerüljenek a gyűrűbe? - nézek rájuk, majd a zsákhoz lépek, s két gyűrűt elveszek. Az egyiket a karom elvesztésére tartogatok, másikat pedig Suzival való rémisztő találkozásra.
- És mindig fájni fog a fejünk, ha megpróbálunk rájuk emlékezni? – a grófnő igen érdekes kérdést tesz fel, amire én szintén kíváncsi vagyok. Azonban ha úgy gondolkozunk, hogy valamit, valamiért, akkor egy kicsi fejfájás nem árthat nekem, sem másnak.
- Úgy vélem eddig is a segítségnyújtás volt a cél, így erre is fogják használni most is. És a fejfájást én is szívesen nélkülözném. – megszólal végre a sötét tünde férfi, aki szintén kerülné a fejfájást. Vajon tényleg lehetséges más módszerrel feltölteni ezek?
- Természetesen biztonságos! Miféle mesternek néztek ti engem? – felháborodik a démonnő, az egyik cinkos ebben az egészben. Inkább örüljön annak, hogy nincs közöttünk igazán sértett személy, aki most próbálná az életét kiontani.
- Ne haragudj, tényleg. Csak jót akartunk. – Alexius újabb bocsánatkérését feleslegesnek találom. Minek kér most is bocsánatot, ha már egyszer megtette. Bolond lenne, vagy csak túlságosan elfelejt bizonyos eseményeket?
- Tudom, csak buta vagy. – örülök annak, hogy nem látom az ott zajló románc kialakulását. Ha nem vesztettem volna el az egyik karom, akkor most nekem udvarolnának a nemes ifjuk.
- Izé... Én... Megyek szólok Cassiannak... Azt hiszem. – sóhajtok egyet, majd Myra beszél hozzánk.
- Na most jön az érdekes rész. Próbáljatok meg varázsolni, de kicsit máshogy, mint eddig. Próbáljátok a legdrágább vagy a legnehezebb varázslatotokkal megcélozni a gyűrűket, aztán újra és újra, ameddig bírjátok. Ha valaki szédül vagy nem sikerül szóljatok. Mehet? Utána elmagyarázok mindent, ígérem.  – szavai nyomán kétkedően nézek felé, mert engem a tanárom csak egy módszerrel tanított varázsolni. Írás útján, s fogalmam sincs, hogy a felajánlott módszer nálam működni fog-e egyáltalán? Van fogalma arról, hogy milyen típusú mágus vagyok?
- Ugyan már, mit nekünk egy kis fejfájás, netán szédülés!  - Stefan érdekesen áll neki a feladatnak.
- Nagyon odavan Önért. – hallani Laetitia szavait, amit Bryneldához intéz.
- Kész. – hallani Aura szavát a gyűrűtöltéssel kapcsolatban.
- Ha nem gond, én ezt kint intézném el, mert szükségem lenne egy fára. – a sötét tünde nő érdekesen fog neki a töltésnek, ha van szüksége fára. Fogom a kezemben a gyűrűt, aztán ráveszem magam, hogy a gyűrűbe irányítsam az érzésem. A jég érzete( Isaz rúna), s annak hűvössége jut eszembe, s addig teszem ezt, míg a két gyűrűt meg nem töltöm. Titkon a kezemmel rajzolgattam közben a rúna jelét, mert amit egyszer belém vert az öreg, azt nem tudom elfelejteni. Szenvedés és tanulás egyben.
- Hát, ez egy sokkal boldogabb vég, mint amiket el tudtam volna képzelni, az biztos – Mina szavára különösen nem figyelek, sem másokéra. Ez a töltés fárasztó.
- Szóval Alexius végül talált bolondokat, aki segít neki. – megérkezik egy sötét tünde, aki Alexius társaságában érkezik hozzánk. Nem háborodok fel a szava nyomán, de megjegyzem.
- Csak próbáld meg! Mi a legrosszabb, ami történhet? – hallgatom a heves szóváltást a helyemről.
- Elájulok.  Jól van, de csak egyszer, ha nem működik, akkor elfelejtitek ezt az egész dolgot! – most akkor biztosak a dolgukban, vagy inkább próbálkozunk csupán? Mi van akkor, ha nem elég ennyi varázserő? Miért szórakoznak ennyire a mágiával. Az oktatóm szavai csendül fel bennem: „ Jányom a mágia nem játék, ezért sem szabad mások ölésére használnod. Meg kell találnod a saját, biztonságos utad.” Megzavar engem a gyűrű összeszedő személye, így befejezem a visszaemlékezést.
- Működik? – kérdezi Laetitia, s nem figyelek fel arra, hogy Brynelda sír.
- Hogy érzi magát? Sikerült? – Aura szintén kíváncsi a mágia sikerére. Úgy vélem, hogy valaki elmondja majd, hogy mennyire sikerült a tervünk.
- SIkerült! – erre a válaszra tényleg nem kellett perceket várni, így magamban fellélegzek. Brynelda ettől a naptól fogva nyugodtan élhet, s nekem ez egy nagyon fontos eredmény.
- Éljeeen...!  - hallom más inkább figyelemfelkeltő módon örül a sikernek, ahelyett, hogy túllépnénk végre. Szerintem mindenki elfáradt ebben a gyűrű töltésben.
- Legközelebb... ha nincs erejük egy varázslatra... inkább kérjenek segítséget. Ezt viszont határozottan meg kell ünnepelni! – Laetitia szavaira aggódóan nézek, mert ezek után nekem semmi kedvem inni, s hangosan ünnepelni.
- Egy szívvel örülünk szerencséjének. Ha pedig minden rendben, mi tovább is állnánk társammal. – Aura úgy tűnik nagyon ragaszkodik a társához.
- Elnézést kérek, hogy ha távozna és ebben én megakadályozom, de lenne egy kérdésem. Sőt mi több, mindenkitől lenne egy kérdésem. – Theo szavaira felszalad a szemöldököm, hogy mégis mit szeretne ő ezek után?
- Van aki csak személyesen jött, van aki céllal, és van akit küldtek, és jelentést várnak tőle. És ez nem gond, de mivel többé kevésbé mi mind dél polgárai vagyunk, így akitől jelentést várnak, legyen szives idefáradni, és beszéljük meg mit jelentünk.  – szerencsére, mikor megtudom, hogy mi a szándéka, akkor tudom magamról, hogy nincs semmilyen kötelezettségem. Erre jártam, s itt kötöttem ki. Ott segítek, ahol tudok.
- Lehet hogy mi most megbocsátottunk, vagy figyelmen kívül hagytuk a történéseket, de a jelentésünktől függően, még pórúl járhatnak ezek a szerencsétlenek. Így azt szeretném kérni, egyeztessük, hogy mit fogunk jelenteni. – nyugodtan dölök neki a legközelebbi biztos pontnak, hogy mindenki elmondja a saját szavait. Legszívesebben itt hagynám a csínytevőket, hogy legyen átgondolniuk tettük súlyát. Végül csak nem tudom ennyiben hagyni az eseményeket, s hirtelen ötlettől vezérelve szólalok meg.
- Most pedig szeretném tudni, hogy miként működik ez az egész, vagyis működött. -  tanulni szeretnék tőlük, hogy későbbiek folyamán hasznomra váljon
- Hála az... nos, magának, Cassian. Meg nekünk. Remek. – én azért nem köszöntem meg, mert inkább Alexiausnak, Myrának és Cassiannak kellene lennie hálásnak, hogy kisegítettük őket.
- Sajnálatos módon egy balul elsült mágia miatt emlékeinket vesztettük, ám csak pár napnyit, és az ügyet lezártuk? -  hallom, hogy sokan lezárnák az ügyet csak úgy, s betudnák rosszul kivitelezett mágiának. Nevetségesnek találom. Szívesen küldeném őket Rúnamágus tanáromhoz, s megtapasztalnák a szigor alapjait.
- Jelentés? - kapja fel a fejét a démonfiú. - Mármint...  – nem tudom, hogy meddig fogunk még itt lenni. Én szívesen lennék más helyen, ezen nagy események után.
- Ne aggódj, Alex. Nem lesz semmi gond. – csendben hallgatom a többieket, abban a reményben, hogy egyszer elhagyjuk ezt a helyet.
- Biztos, hogy annyira sietnek? Végre teljesen ép az életem és a fogadóm is, a kisasszonynak igaza van, egy ünneplés helyén való. – ünnepelni nem szeretnék, de a nap folyamán úgy érzem, hogy keveset ettem. szívesen tölteném meg a hasam.
- Semmiség volt. Csak egy kis finomra hangolt elmeolvasás egy távközlő rúnán keresztül, aztán egy konverzió. De nem egyedül csináltam, a rúnák Claudiust dícsérik, az elhelyezésük meg Alexiust. De azt hiszem jobb lesz eltávolítani őket innentől. – a rúna szóra felkapom a fejem, mert eszembe ötlik, hogy az egyiket magamhoz vegyem. De mit csinálnék vele? Csak eladni tudnám jó pénzért.
- Felőlem jöhetne egy jó kaja, vagy pia jelenti ki egyenes elvárásait, és felegyenesedik – hangzik el a kezdetben nagyon nem szimpatikus vámpír szavai.
- Erről van szó. Maradjunk. Megkóstoljuk a polgármester többi borát is, mi végülis ezért jöttünk, aztán majd hazamegyünk reggel. Hívjuk meg az egész falut! Adnak egy hegedűt, lesz zene is, az alkohollal nem lesz gond, a főzést gondolom estig megoldják, minden adott! – Laetitia elég könnyedén beszél, hogy hívjuk meg az egész falut címszóval. Fogalmam sincs, hogy mennyire gazdag lehet, ha ilyen könnyedén beszél az ilyesmiről. Én vonakodva hívnék meg egy személyt inni és enni. Ég és föld.
- Mit tehet ilyenkor a vámpír... Ám legyen. Tőlem igazán azt jelent a főváros felé, amit szeretne, bár nem tudom, ki emlegetett jelentést itt. Mi bor ügyben jöttünk, bor ügyben is távozunk. – Aura nem tudja lecsendesíteni társnője lelkesedését.
- Gratulálok, szép munka volt! Én magam úgy terveztem, hogy ezt a szövevényes mágiarendszert inkább kihagyom... – hallani a sötét tünde nő szavait.
- Nos, már igazából úgyis mindegy, egy nap ide vagy oda, szóval én is benne vagyok! – s látom ő sem tud ellenállni a kisértésnek, mint az előtte levők
- Akkor hát jó. A legegyszerűbb válasz, hogy valaki a furcsa aranyrúnával fizetett a fogadóban, és az ottléte okozta ezt a gondot. – nem érdekel a megbeszélés, mert sokkal inkább friss levegőre vágyom és nyugalomra.
- De kérhetek egy darabot a rúnából? Elviszem az akadémiára mint bizonyíték, hogy az ügy megoldódott. – szóval marad egy arany rúna, amit el lehet vinni. Megfordul a fejemben, hogy magamhoz vegyem, de jobbnak találom, ha más csap le rá. Végül jelzek, hogy nekem mi a szándékom.
- Én nem innék, de enni ennék valamit. - kisétálok a szabad levegőre, hogy ott megvárjam a többieket.
- Rendben... valóban jólesne. A reggeli és az ebéd valahogy kimaradt. Tényleg jól van? Eltűnt Abbadón nyoma?... Örülök, hogy segíthettünk. – távolodás közben a szavak egyre nehezebben értelmezhetőek.
- Részemről lakat a számon és egy kis lazításban is benne vagyok. – odakint megállok a nagy égbolt alatt, majd ott megvárom a többieket, hogy együtt mehessünk vissza Brynelda fogadójába.

Az ünnepség a fogadóban hajnalig tart, Brynelda nagyon örül a gyógyulásának, a falusiak pedig örülnek a rejtély megoldódásának. Myra és Claudius hálából minden segítő kalandornak adnak egyet-egyet az alaábbi tárgyból:

Név: Távközlő rúna
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ötször öt centis fémlapocska, amibe a Friedrichsein-i fogadóban használt rúnát öntötték arannyal a helyi démonok. A rúna képes csatornaként funckionálni bármilyen mágia számára, a tulajdonosa képes úgy varázsolni, mintha a rúna helyén állna.A mágiát nem lemásolja, csupán átveszi, így nem használható varázslat egyszerre a rúnán keresztül és a használóból is.
Kritérium: -

Ezen kívül minden kalandor jutalma 250 TP, 2500 váltó és egy lekötelezett fogadós és három démon.
(Gertud volt azt hiszem aki sok kört nem írt meg, ő csak 200 TP-t és 2000 váltót kap, Aura, Stefan és Theo pedig fejenként 220 TP-t és 2200 váltót kap a néhány kihagyott kör miatt.)