[Küldetés]A night to remember

Stefan nevetése kissé megtöri a benne felgyülemlő feszültséget és elmosolyodik. Amikor azonban a férfi eléáll, konkrétan elállja az útját, félelemmel vegyes izgalom fogja satuba szívét ismét, mely intenzíven és gyorsan kezd el dobogni. Igyekszik semleges és készséges arcot vágni, és csak remélni tudja, hogy nem egy csapdába esett őzgidát látnak viszont pillantásában. Szavait meghallva azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a másik az, aki jobban aggódik. Vagy akinek van oka rá. Ettől újfent megkönnyebbül, a szégyenlős magatartáson pedig muszáj elmosolyodnia. Ugyanakkor nem tudja hova tenni a lelkes, pulzáló kicsiny sajgást, melyet a kérés kivált belőle.
- Bárcsak tudnék. Vagyis... nem tudom. Attól tartok, nem tudom megadni a válaszokat, amelyeket keresel, én is... otthagytam őket már egy ideje. - Reméli, az Is szócska nem helytelen. - De szívesen. Mármint... amit tudok, azt igyekszem elmondani. Remélhetőleg az előtt sikerül, mielőtt megint elfelejtenénk mindent. Bár ha megtesszük, akkor meg úgyis megkérdezheted megint, én meg megpróbálhatok válaszolni megint.. - nevet fel kissé zavartan, de egyben megkönnyebbülten is. Valahol komikus, hogy ezer éve nem látott Nachtrabent, nem is hallott felőlük, de aztán ennyi időn belül összefut az unokafivérével, aki nyilván szintén nemigen járt a torony környékén sokat, valamint még egy "szökevénnyel" feltételezhetően. Úgy tűnik, nem sokan bírják elviselni ott a légkört.
Azon hipotézise, miszerint majd az épületen belül megoldják a rejtélyt, sajnos nem bizonyult igaznak - miért is lenne valami ennyire egyszerű?
- Az arany igen puha fém, ám az a rúna inkább úgy nézett ki, hogy... csak megolvasztották a fémet, és beleöntötték. A minta már kész volt. Valamiféle bűvölés lehet talán, amelynek a fémhez van köze, nem tudok elképzelni más okot, amiért valaki ennyi értékes fémet csak így erre... használjon. Viszont inkább a mágia lesz itt a fontos, semmint az elkészítés. De... mehetünk a kovácshoz. Akkor legalább körbenézünk a faluban, ártani nem árthat, az épületen belül más úgysem fog kiderülni magától...
Befejezi végre a csacsogást, majd a csapattal az emlegetett mesterember - vagyis inkább, ránézésre, mesterdémon - műhelye felé veszik az irányt, ahová a hangok és a hő alapján könnyedén odatalálnak. Megtermett egy élőlény fogadja őket ott, Mina nem túlzott alacsonysága ellenére egy apró ibolyának érzi magát mellette, és kissé össze kell szednie magát, hogy leküzdje félelmét.
Hogyne, csak a csinos kis csábdémonoktól nem félsz, hmm? Pedig az igazi gonosz akkor a legveszélyesebb, ha nem süt róla, hogy az - szólal meg benne egy kellemetlenkedő kis hang, de próbálja ignorálni. A hőtől, bár kissé kirázza a hideg - paradox módon - aprót hátrébb lép, de szerencsére nem kell olyan sokáig várniuk, hogy észrevegye őket a monstrum.
- Üdv. Mi... utazók vagyunk, a fogadóból. Azért jöttünk ide, mert - ugye nyilván hallott arról, hogy a fogadóban történnek... érdekes dol... szóval mindent elfelejt, aki ott alszik. Próbáltuk kideríteni, hogy miért, és találtunk két rúnát az egész épületben. És, a lényeg, hogy aranyból vannak. Arannyal vannak kiöntve. Talán tud valamit esetleg a dologról...?
Vesz egy mély levegőt, mire sikerül kinyökögnie, hogy mi járatban is jöttek. Lemondóan tapasztalja, hogy a kiállása még mindig nem képes olyan elsöprőnek tűnni, hogy azt az illúziót keltse: azonnal mindenkinek felelnie kell neki és a rendelkezésére kell állnia, különben valami nagyon nagy baj lesz. Úgy érzi magát, mint egy megszeppent gyermek, és ez a tudat kissé zavarja. Mindegy, a cél érdekében... mit tudnának veszíteni egyébként is? Hiszen az emlékeik jó ideje nincsenek meg úgysem.

Damien türelmesen hallgatja a démonlány szavait, de egyre inkább úgy érzi, hogy ezzel ilyen módon semmire nem fognak menni. Minden úgy tűnik, mintha teljesen normálisan menne, ennek ellenére még sincs így. Valószínűleg ezzel a megközelítéssel csak az idejüket vesztegetik.
Ezek szerint tudásdémon - bizonyosodik meg róla. Már amennyiben nem hazudik, de mégis mi oka lenne rá?
Éppen nyitná a száját, hogy megpróbálja megvédeni a délieket, vagy legalább a kis csapatukat, azonban ekkor már omlik a hegy lefelé, látszólag megállíthatatlanul.
Hát ez nagyon ügyes volt.
Egy pillanatra belegondol, hogy történetesen az ő képe is kormos, amin fennakadhatna, viszont a cél elérése szempontjából nagyjából annyi értelme és haszna lenne, mint szakadékba ugrani. Így vesz egy nagy levegőt.
- A fiatalúr nem úgy gondolta. Nézze, elég kellemetlen helyzet, ha valaki a saját elméjében nem bízhat, így talán kissé érthetőbb, ha mindenre gyanakszunk. Azonban jelenleg az ön szavai és bárkinek a szavai pusztán az, amelyre támaszkodhatunk, ha nem akarjuk, hogy folytatódjon az átok.

- Nem, nem gondolunk ilyet, mi pusztán... - sóhajt egyet Damien -.... ki szeretnénk jutni innen.
A fiatalabb fajtársához dobott gyűrű láttán azonnal felcsillannak a szemei, és ha a keze ügyébe kerül, érdeklődve meg is vizsgálja, mi az. Valóban nem tűnik ártalmasnak, semmiképpen sem olyasvalami, ami egy ilyesfajta mágiát előidézhetne.
- Ez itt egy Töltőgyűrű, mindössze arra szolgál, hogy időközönként visszatöltse használójának a varázserejét. Egy ilyen egész biztosan nem köthető olyasvalamihez, amitől éjszaka elalszunk és másnapra elfelejtünk mindent. - járatja közben körbe a tekintetét, közben figyelve a démonlány zaklatott szavaira is. Most vallotta be, hogy ékszerész. Talán azért, mert logikátlan lenne titkolni, ami egyértelmű. Viszont ha nem akarja, úgysem fogja előhalászni azt, amit nem akarja, hogy lássanak. Lett volna bármennyi ideje elrejteni, ha sejtette, hogy ma is ugyanúgy meglátogathatják, mint tegnap. Ha van valamije, ami ténylegesen veszélyes lehet, illetve okozhatja ezt a valamit... puszta kérésre nem valószínű, hogy megmutatja.
- Ezek bűvölt eszközök, és van lehetőség még több alkotására is. Bár nem vádoltuk azzal, hogy ön a felelős ezekért, de az ékszerész múlt jelen esetben nem annyira felmentő tényező - jegyzi meg. Bárcsak Mina lenne itt, ő biztosabban meg tudná mondani, pontosan miféle bűvöléseknek lehet közük a dologhoz. Beletúr a tarkójába, és valami elfogadható diplomatikus megoldáson gondolkodik, majd ekkor a fiatal sötételf kijelentése húzza vissza a valóságba.
Oh, a francba. Hát sokra még nem jutottak. Ám legalább eleget tehetnek a kitessékelésnek.
- Valóban. Nos, akkor köszönjük a vendéglátást és elnézést a zavarásért. A viszontlátásra, remélhetőleg talán legközelebb... nem emlékek nélkül. - teszi hozzá, és ha a többieknek sincs ellenkeznivalójuk, akkor kénytelen-kelletlen visszavonulna velük a fogadóba. Végül is van, amivel okosabbak lettek. A falunak mégis van egy ékszerésze.

Mina zaklatottan fújja ki a levegőt. Az idejüket vesztegetik itt. Kezdetektől fogva tudhatta, de mi más választása volt? Rég érezte úgy, hogy ennyire a sötétben tapogatózik.
- Értjük. Köszönjük. Most viszont.. - tekint a nap állására -... vissza kellene mennünk találkozni a többiekkel. Hátha kitaláltak valamit! - fordul oda a többiekhez, majd még visszafordul és int egyet a kovácsnak, aki nem úgy tűnik, hogy túlságosan odafigyel rájuk.
Ha mindenki egyetért, akkor visszaindul a fogadóba, ahol is ott várja már őket a Rotmantel családfő lánya, s éppen feljegyez néhány információt a falukra.
- Üdv! - A falra esik tekintete. Nevek és mellettük... foglalkozások. Ez érdekes, egyik nevet sem hall... de. Claudiusé ismerős. - Oh, a kovács. Nála voltunk épp az imént, de kétlem, hogy túl sok haszna lett volna. Ellenben az épületben találtunk kettő rúnát, az egyik így nézett ki... felrajzolom. Vagyis megpróbálom. - Azzal kezébe vesz egy darab szenet és emlékezetből találomra felskicceli a két aranyrúna mintázatát. - A rúnák az épület két sarkában vannak, a szobák belsejében, az egyik az enyémben, egy szekrény mögött. Arannyal vannak kiöntve, de nem sugárzik belőlük semmilyen mágia. - magyarázza, miközben a rúnák rajza mellé felírja:

Aranyból öntve, nincs mágia. Épület két sarka, szobák, szekrény mögött

Ekkor (feltehetőleg) Damien és csapata is megérkezik. A sötételf üdvözli a csapatot, végignézi az eddig összeírt dolgokat, majd mérlegel. Mina közben vele is megosztja a kováccsal való találkozásukat, és a rúnákat.
- Elvileg nincsen ékszerész a faluban, ő volt az egyetlen, akinek a fémekhez köze lehetett, de zsákutca.
- Nos, valójában van ékszerész. - Visszapillant a falra. Myra - bűvölő. Az írás mellé helyezi a kezét óvatosan, de rámutatva. - Ő lesz az. A ház gyakorlatilag egy műhelyféle volt, mutatott egy töltőgyűrűt, de lehetett nála bármi más is. Tele volt eszközökkel drágakőcsiszoláshoz és bűvöléshez. Bár állítólag csak régen volt ékszerész - húzza el a száját. - Mégsem bíznék teljes mértékben egy tudásdémonban. - Vagyis inkább olyan állapotban, amikor másnapra elfelejthet mindent, senkiben sem.
A vámpír elgondolkozik. - Lehet olyan ékszere, amelyben egy varázslatot tárol, amivel felerősítheti az erejét, de mi célja lenne vele?
- Hogy miért jó neki, hogy egy csapat amnéziás naponta betéved hozzá, megkínálja őket mézes kenyérrel, ők pedig kérdezősködnek, majd távoznak? Fogalmam sincs.
- Meg... megkínálja őket mézes kenyérrel? - Damien bólint. Mina arcára enyhe rémület költözik. - Ugye nem...
- Nem ettünk belőle, ne aggódj.
Mina megnyugodva fújja ki a levegőt. Ám ez még mindig nem tiszta. Nagyon nem. - Simán lehet, hogy bármelyikük áll a dolog mögött, de nyilván nem fogja az orrunkra kötni. - sóhajt. De mégis mi okuk lenne ilyesmit művelni?
Damien közben a példát követve nekilát a Myra - bűvölő felirat mellé odabiggyeszteni a

töltőgyűrű, tudásdémon, mézes kenyér

szavakat.

- Nem, több rúna nem volt sehol, csak ez a kettő. Erősen úgy tűnik, hogy ezek okozzák az elalvásunkat. Mondjuk, hogy azt mi okozza, hogy éjjelre visszatérjünk ide, azt nem tudom... - feleli Tessának.
Visszatérnek a vámpírhölgyek és egyikük elég érdekes ötlettel áll elő.
Pontosabban maga az ötlet voltaképp logikus, az érdekes inkább az új információ. Abbadon tüze?
Amit látott és hallott már róla, elképzelhetőnek tartja, hogy ilyesmire legyen képes.
- Igen, mostanra beszéltük meg, hogy újra összegyűlünk és megosztjuk, mire jöttünk rá. Az étel ráér, nagyon köszönjük - mosolyog kedvesen Bryneldára, aki foglalkozásából kifolyólag rögtön arra gondolt, hogy mivel tudná őket ellátni. A legfontosabb táplálék az szellemi lenne.
Mina most jön rá, hogy a sötételf fiút már látta valahol. Bár az emlékezés még mindig egy veszélyes metódus, picikét megkockáztatva egy sötét erdő jut eszébe kéken világító pókhálókkal és hatalmas óriáspókokkal.
De kapott tőle csokit, amitől nem fázott a nyirkos hidegben a vízzel teli verem mélyén.
Azonban a sötételf uraság úgy tűnik, igencsak nehezen tud féket tenni a nyelvére, majdhogynem leporfészekezvén a falut, ahol éppen fogva vannak tartva.
- Fiatalúr, ha kérhetem, egy kissé legyen tekintettel arra, hogy mégis miféle helyzetben vagyunk mi itt - kéri Damien finoman, mire Mina arcán enyhe vörösség mutatkozik meg. - És nem, a mézes kenyeret csak... viszonyítás végett írtam fel. Ki tudja, talán, ha holnap felébredünk, és megint nem emlékszünk semmire, segíthet valamit.
- Éhesek leszünk. - jegyzi meg Mina halkan. - Egyébként, mint kiderült, mégis van valaki itt a faluban, aki ért az ékszerekhez. Ő lenne az, egy démonlány - magyarázza Bryneldának, Myra nevére mutatván a falon.
- Úgy tűnik, mindenki segíteni akar. De legalábbis senki nem tud semmit. És természetesen a kérdéseket vádolásnak veszik... azonnal. - Amihez mondjuk hozzájárul, ha néhány kotnyeles sötételf a helyzethez illő mód fölött beléjük köt. - teszi hozzá magában.
Mina vesz egy mély levegőt és a szövegeket nézegeti. Szavak. Annyi lehetőség van. Ezek mögött a nevek mögött annyi történet bújhat meg. De nyilván senki nem tálalta csak úgy ki a megoldást.
- Annak semmi értelme, hogy valaki egy csapat összevissza válogatott népséget csak úgy bezárjon egy fogadóba. Sokkal nagyobb az esélye, hogy csak véletlenül kerültünk ide, és aztán valahogy... csapdába estünk.
- Véletlen lenne? Bár jogos, nem nagyon látszik semmi cél, ami miatt itt lennénk. Akkor viszont az okot kell keresni. Mondjuk az a két rúna elég valószínűtlen, hogy véletlenül kerültek ide. - Damien ekkor Gertrudhoz fordul. - Ön ért a rúnákhoz, igaz? Felismerte esetleg valamelyik jelet, vagy van ötlete, hogy mit jelentenek?
Talán valami ősi jelentésük van, vagy egy szó, egy... bármiféle interpretáció, ami közelebb viszi őket ahhoz, mit is keresnek azok ott.