Zivriahan és Alicia - Ahogy a fiatal kalandor is kidugja a fejét az ajtó mögül, láthatja, hogy a hajó bizony lapos. Nincsen rajta kabin, se emelvény. Amikor viszont szemével a félóriásokat fürkészte, észrevehette, hogy mindegyikük nyakában ott lógott egy kis ezüstös kulcs, s amikor azt észrevette, heves szívverésén túl mást is érzett lüktetni. Zsebében a ládika, mint egy második szív kezdett el dobogni, gyöngéden, kérlelően. A tünde nő felé csak ismételten megismételte a kérdést az egyik hajós, s kezével még az egész hajóra is gesztikulált vele, miközben fegyvereiket eltették és óvatosan megindultak felé. Mozgásukban volt valami különös ritmikusság, mintha egy szív dobogásának ritmusával dobbantottak volna a hajódeszkákon.
Jozef - A halász egyre fáradtabban kapálózott, de még képes volt fenntartani a fejét a víz tükre felett.
- A tenger szíve te ostoba! Csak én tudtam biztonságban tartani! Ha az nincs, a tengernek vége! De a rossz kezekben... - befejezni viszont nem tudta, ugyanis az egyre sötétedő tenger vízéből kiemelkedett egy kéz, nagyobb mint egy ember, s ujjait a halász köré fonva egy lusta mozdulattal berántotta őt a víz tükre alá.
Csend lett. Egy pillanatra, mintha a szél is elállt volna, csak, hogy erőt gyűjtsön. Az eget örvénylő fekete felhők kezdték ellepni. A horizonton valami mozgolódni kezdett.
Jozef - A halász egyre fáradtabban kapálózott, de még képes volt fenntartani a fejét a víz tükre felett.
- A tenger szíve te ostoba! Csak én tudtam biztonságban tartani! Ha az nincs, a tengernek vége! De a rossz kezekben... - befejezni viszont nem tudta, ugyanis az egyre sötétedő tenger vízéből kiemelkedett egy kéz, nagyobb mint egy ember, s ujjait a halász köré fonva egy lusta mozdulattal berántotta őt a víz tükre alá.
Csend lett. Egy pillanatra, mintha a szél is elállt volna, csak, hogy erőt gyűjtsön. Az eget örvénylő fekete felhők kezdték ellepni. A horizonton valami mozgolódni kezdett.