[Küldetés: Sunset at Nordenmouth]

- Te fiú! - néztem Herbert barátjára. - Mennyire volt mély Herbert és a... lány kapcsolata? - vakartam meg tarkómat gyanakodva. - Illetve... Merre szokott kimenni a "jegyeséhez"?
Gondoltam, hogy jó úton kezdtem el gondolkodni. Nem is értem, hogy miért hallgatott eddig erről a szeretőről a kölyök, tekintve, hogy szinte BIZTOSAN köze volt Herbert hirtelen átalakulásához. 
Justin szerzetes viselkedése is furcsa volt kissé, mintha nem teljesen őszintén beszélt volna. A meglepettsége nem volt olyan hiteles, mint kellett volna, így fél szemmel őt is figyelemmel kísértem.

- Te mennyit tudsz erről a vámpírcsaládról? Azt hittem egészen eddig, hogy Ők csak amolyan futárként működnek...de az Átok ott is jelen van. Áldozatok vagy kitervelők lennének-e? Nem tudom, hogy oda be kéne-e merészkednünk...
- Magunkkal kellett volna hozni Mina-t vagy Dieter-t... vámpíroknak csak több esélyük lenne ezekkel.
Meglepve néztem, ahogy a pajzsom, mint valami folyadék pereg le önmagán, ahogy az átok nekicsapódva mintha kimarná, elcseppfolyósítaná azt. Szerencsére kitartott ameddig kiértünk a városból, ahol ez a hatás lelassult, majd szinte meg is ált. - Úgy néz ki, hogy az átok van ahol erősebb, van ahol gyengébb. - Mondom az útitársamnak a leszűrt tényeket, a pajzsomat érő hatásokból.
Ahogy a séta után a vámpírtorony magaslik előttünk, úgy elgondolkodok az erősség elméletén. Lehet valami biztonságosabb mód kéne, hogy feltérképezzük az előttünk álló várost. Azonnal berohanni, lehet, hogy egyenlő lenne az öngyilkossággal. Én nem, de Crispin képes észlelni ennek az átoknak a sűrűségét, így csak ő tudhatja, hogy milyen koncentrációban található meg a városban.
- Próbálkozzunk meg, a már említett lovaglással. - Mondom a selfnek, de jelen pillanatban, még nem közelítjük meg a várost, inkább csak állva tanácskozást tartunk.
- Lovaglással? Beküldeni Riel-t Dracon hátán? Mennyire is értelmes az a kőkupac? – Von kérdőre a self, bár van igazság abban amit mond. Nem tudhatjuk, hogy képesek leszünk e kivitelezni.
- Nálad értelmesebb vagyok, etnikai elf. - Válaszolja Sariel a kapucnimból, majd felül a vállamra. - És mégis mi lenne a feladat? Nincs az a vadállat, amit én nem tudnék megülni! - Büszkélkedik a kis kőkupac, a nyelve pedig még mindig ugyan olyan éles. mint régen.

- Ha sikerülne felderíteni, hogy mit láttok a levegőből a faluban, akkor már biztosabban tudnánk bemenni.  Ki tudja, hogy nem e halember már mindenki a városban, vagy esetleg valami káosz, esetleg Randlaufer tisztigatás folyik. - Vázolom fel a terveket, amit jó lenne megvalósítani. De az, hogy ez a kis sárkány megtűri e a hátán a parányi gólemet, az még kérdéses. Bár lehet, csak tervezést igényel. - Mégis mit szeret nagyon a kis állatkád? - Kérdezem Crispint, hogy hátha valahogy megtudjuk barátkoztatni a kis gólemmel.
- Etnikai elf? * Horkan fel Crispin, a kis gólem éles szavaira, és látom az arcukon, hogy míg egyik élvezi ami reakciót lát, addig a második nem éppen amit hallott.
* - Na igen, először felderítés, aztán meg spuri innen a fenébe. Nem tudom, hogy ezek mennyire örülnének nekünk...bár megtűrnek egy emberi települést a közelükben, szóval annyira rossz nem lehet a helyzet, ugye? - Néz rám tágra nyílt szemekkel az útitársam, hátha én kicsit kibővíthetem az információs tárházát.
- Szeret velem szórakozni és szivatni ott, ahol tud. Öhm....próbálj meg felülni rá te nagyszájú mitugrász, és ha nem dob le a hátáról, siker. Ha ledob, akkor remélem, hogy azt jó pár száz láb magasságból teszi majd...
Ahogy hallom ezt a részeletes leírást a kis lényről, a személyisége, mintha csak Riel Személyisége lenne. Rá is pillantok mind a kettőre, majd kicsit kibővítem a tudását Crispinnek.
- Hát majdnem minden torony közvetlen közelében van egy falu. Ezeket a falvakat is nagyrészt vámpírok lakják, mivel a főcsalád, az elit és a nemesség él a főtoronyban. Az alacsony rangúak, a környező városban vagy faluban. - Legalábbis a könyvekben így olvastam. A Dornburg toronynál, az egész város kihalt volt, szóval ott nem tudtam ezt az állítást alátámasztani.

- Próbáld meg Riel - Teszem le a kis gólemet a földre, aki szépen lassan és óvatosan kezd lépdelni, a sárkánygyík felé.
- Nyugalom, nyugi nagyfiú... - Mondja halkan, már már hipnotizáló hangon az aprócska gólem, ahogy egyik kezét előre tartva, tenyerét a sárkánygyík arca felé mutatva az állatka felé lépdel.
- Hát...reméljük, hogy békés egy társaságról van szó... – Fűz hozzá a szituációhoz, egy nem éppen bíztató hangnemben kimondott véleményt a self, ahogy húzza a száját. De igaza lehet, a vámpírok egy kétes népség. Csak egyszer láttam és hallottam a Finsterblutokat, a modoruk, egyenesen arányos az eszükkel. Na meg persze, csak úgy eltűnnek a vámpírtornyok sötétjében, ki tudja, mégis mi lehet azzal a Joel nevű fickóval. Eltűnt a repülő torony mélyében, netalántán az is lehet, hogy mostanára már meg is halt.
Míg én elbambulok a nagy elmélkedésem közepette, úgy az ismerkedés kissé félresikerült, mint gondoltam. A parányi jószág, a parányi kőkupacot megszaglászta, majd meg is nyalta. Nagyokat öklendezett a gyík, ahogy próbálta a kő kesernyés ízét levakarni a nyelvéről. Még el is mosolyodtam a jelenet láttán, míg nem eszembe nem jutott Unka.
- Szerintem nem ízlik neki...így legalább megenni nem fogja, az haladás, nem igaz?
- Nyugi fiam...minden rendben lesz. Csak elviszed egy kis repülésre ezt a kedves kőszörnyet, repültök pár kört a torony körül és minden csodálatos lesz. Kérlek, ne köcsögösködj most velem, mert még a végén rád rakom a vasállkapcsot büntetésből – Mély durungos hangján mormolja a self a kis sárkány fülébe, mely ellenkezne, de a self már mintha csak praktikából, meg is fogja a kis sárkánygyíkot közbe, aki legszívesebben összeharapdálná az idegesítő szavakat mormogó ajkakat. - Ha tovább szarakodsz, tényleg megteszem. Na, most meg, engedd meg RIel-nek, hogy felüljön a hátadra, aztán majd kapsz jutalomfalatkákat, amennyit csak akarsz.
- Ha ez beválik, akkor tényleg sok jutalomfalatot kell adnom neki, mielőtt a torkomnak esne.
Ahogy a sárkánygyík megnyalja a gólemet, és a bambulásból, a meglepődésen át, a gondolataim menete a végleges felfogásig eljut, úgy elő is kapom a vizes kulacsot, majd dobom a selfnek. - Most azonnal mosd ki száját, aztán pedig Sarielt mossuk le. - Hogy mehetett ki a fejemből, hogy ez a kis dög, egy mérgesbékával barátkozik már mióta. Így nem tudhatom, hogy mégis mennyit nyelt le belőle a gyík. - A kis gólem egy mérgesbékával barátkozik. A béka mérge nem halálos, de viszketést kiütést, okoz, ami nem lenne jó a gyíkunk szájában. így, azt most minél előbb ki kell mosni onnan. Szerencsére vízzel lejön, és semmi probléma nem lesz. - Megyek a selfhez, hogy segítsek amiben lehet.
- Mi a franc bajod van a normális társasággal? – Majd ugrik neki a kis sárkány szájának a kimosásához. Bő vízzel mosva, csak úgy gargalizál a kis sárkány, ahogy áll a szája a v ízben
- Ennyi megteszi? – Kérdi az elf, mintha egy parányi aggódást is látnék az arcán.
- Elég lesz, elég lesz. - Nyugtatom a selfet, míg én Rielt mosom le, hogy utólag ne kapjon el semmit a sárkánygyík. A gólem egész testét bő vízzel lemosom, de a kardot nem veszem ki, a tokban lévő méreg, nem hat, ameddig nem veszi elő és vágja meg vele a sárkányt.
Ezek után, megpróbálkozunk az első kísérlettel, hogy a sárkány a hátára engedi e a gólemet. A vékony hangján enyhén morogva, de felengedi a hátára a parányi gólemet a sárkány de ez így is marad? Aggódva figyelem a jelenetet, és várom, hogy mikor dobja le, a még betöretlen paripa a lovászfiút.
- Jól van Dracon, most pedig figyelj ide. Felrepülsz és teszel egy kört a torony körül, érted? – Próbálja megértetni a sárkánygyíkkal az útvonalat Crispin, miközben minden lehetséges módszert kipróbál. A kézzel mutogatást, jutalmazást, rajzolást, mindent amit csak el tudunk képzelni.
- Repülj és térj vissza egyben, oké? És ne dobd le azt az izét a hátadról. Pretty please...
Ekkor a kis gyík, a kis kőkupaccal pár méter magasba emelkedik párszor, próba gyanánt, mint aki csak próbálgatja a szárnyait.
- Remélem, hogy nem csináltunk semmi hülyeséget. – Feleli nekem a self, kissé aggódó hangon, ahogy figyeli az ég felé emelkedő, aprócska párost.
Ahogy felreppennek az égbe, úgy már csak a kis gólem mondandójára várhatunk. Addig is leülök a fűbe, majd a táskából előtúrva egy szárított hús csíkot tartok a self felé, egy másikat pedig félig bekapok, és rágcsálni kezdem. Ezzel jelzem, hogy addig ehetnénk is valamit, ameddig rájuk várunk. Közben a távolban figyelhetjük, ahogy a parányi pár, tovaszáll.
Eközben a húst el is veszi Crispin, majd lehuppan a fűbe.
- Ha bármi baja esik, egy egész toronyra való vámpír ide vagy oda, kinyírom őket...

A kis sárkánygyík szájából kimosott méreg ez lenne:

Passzív neve: Toxicus Amicitia (Mérgező Barátság)

Fajtája: Méreg

Közvetítő "Tárgy": Sariel teste maga, és a kardja.

Mivel Sariel napja nagy részét Unkával tölti, ezért a béka mérge nagy dózisban megtalálható a testén, és a kardján. A méreg Sariel testét közvetítőként használva, vágással, vagy érintéssel könnyen fertőz. Ha a méreg valaki bőrfelületére került, ott hatása 5-6 perc után kezd megjelenni égő, viszkető, irritáció formájában. Ez a hatás a 10-15 percben éri el a csúcspontját. Nagyjából egy óráig hat, de vakarás, piszkálás, esetén a méreg hatásának ideje megnő akár 2 órára is. A vakarástól a bőrfelület kisebesedhet, és a vakarás által más bőrfelületre is eljuttatható a méreg a testen, ami csak attól függ, hogy a vakarás pillanata után, a személy hova nyúl. Ha a célszemély az irritált bőrfelületet sebesre, vagy akár véresre vakarja, azzal megnöveli annak esélyét, hogy ezen a ponton valami fertőzést elkapjon. ( A méreg amíg nem kezd hatni, a bőrről bő vízzel lemosható, de a törléssel csak még jobban elkenik.)

- De… - Kezdtem volna vitatkozni a férfival, aki arra intett, hogy itt maradjak, de aztán megereszkedett a vállam: beláttam, hogy igaza van. Nem rajongtam az ötletért, hogy azzal a vámpírnővel maradjak itt, de aztán rövid úton rájöttem, hogy valószínűleg az átok miatt úgyse vele leszek lefoglalva elsődlegesen.
- Az engem is érdekelne… - Morogtam a kérdésre. - Tudtommal a hölgyön - Böktem Maria felé - kívül mindenki sebesülés útján kapta meg az átkot. Nem hiszem, hogy ez segítene, de azért megjegyeztem. - Fejeztem be kissé bátortalanul, majd visszasiettem a pulthoz, hogy igyak.

A kis csapat eléggé aggódott. A legoptimistább számításaik alapján is egy nap múlva aki az átkot megkapta, az huldrává fog változni. Abból kiindulva, hogy Herberttel mennyi idő alatt történt mindez, sietniük kellett.
- Igen, tudunk. A többit javaslom beszéljük meg útközben. Minden perc számít. Szeretnék megnézni, miféle holmikat halászott ki a tengerből a fia. Valószínűleg az ő szobájában kell keressük.
A csapat úgy döntött szétválnak. Mariát nem volna szerencsés az átok közelébe vinni, a látottak alapján van rá esély, hogy az átkot sugárzó dolog felgyorsítja a folyamatot. Bár úgy látszott a vámpírban volt még bőven életerő. Amikor Lance megemlítette dacosan próbálta még egy kicsit felhergelni.
- A nagynénédet hölgyezd le... - morogta némileg fáradt hangon, mintha már ehhez is erőt kéne magán vegyen, pedig máskor olyan természetesen tudott másokat sértegetni.
Klaus odafordult felé, majd így szólt.
- Én itt maradok, és figyelek azokra, akik fertőzöttek. - jelentkezett önként. El sem próbálta titkolni, hogy módszeresen rettegett az átok gondolatától. A sérülése miatt az íját sem képes normálisan hátrahúzni, így jobb is, ha most itt marad és segít Mariának, ha netán megint elkapná őt egy roham...vagy valami rohamhoz hasonló dolog.
Aleena bólintott.
- Javaslom induljunk, ha a doktor úr is úgy látja. - majd ha Dieter is beleegyezik és a kovácsmester is áldását adja, megindulhatnak kideríteni, mi dolga is volt Herbertnek a tengerrel.

Túl sok rejtély volt, de csak egyetlen végkifejlet. Akárki is okozta ezt az átkot lényegtelen volt - a kérdés annyi maradt hogyan lehet megállítani. A többi majd sorra kerül akkor, ha a közvetlen fenyegetése emlékké fakult.
Alig egy pillanatnyi időm volt kérdően felvonni a szemöldököm, mikor a varázslat megrohant, a szemeim előtt pedig végigáramoltak azok a történések és ismeretek, amik a fiatal fiú koránt sem hétköznapi elméjében összegyűltek az átokról. Sajnos semmi olyan nem volt közöttük, ami elégséges választ adott volna.
- Önök valami mágusfélék, herr... - kérdeztem tőle, de a választ félbeszakította Hagen mester koránt sem meglepően praktikus ötlete.
- Levegő. - megdörzsöltem az államat az ékszerész szavaira. Voltak betegségek, amiket úgy tartották mérgező füst okoz, vagy szennyezett por ami a levegőben száll. Néhány őrült családtagom azt mondta a levegő tele van apró életekkel, mérgező lényekkel akik a halált terjesztették. Mint valamiféle őrült nekromanta varázslata, vagy egy láthatatlan bögölyhad ami a kórt vitte egyik marháról a másikra.
Csak a marhák most magukról nem tudó, tűhegyes fogakkal csapkodó szörnyetegekké váltak.
- Lehetséges, de talán nem is kell neki semmi, ami szállítsa. A mágikus hatások ugyanúgy eljutnak egyik helyről a másikra bárhol, csak más mágiák állhatnak az útjukba.
Szétnéztem a kis csapaton, akik a segítségemül jelentkeztek. Jobban örültem volna, ha minden fertőzött itt marad, de nem álltam készen harcba szállni velük emiatt.
- Ahogy gondolja, herr Eerdmann. De a kockázat nem csupán annyi, hogy felgyorsítja az átalakulását. A kockázat az, hogy elveszíti az eszét és kénytelenek leszünk... semlegesíteni. - néztem a férfi szemébe, aztán végül kinyitottam a fogadó ajtaját és kiléptem. - Induljunk, talán nincs sok időnk.

Mina, Johnny

A fiú Johnny kérdéseire megrázza a fejét.
- Kérem higgye el, hogy nem tudom. Mindenki őrültnek tartotta Herbertet és… én próbáltam mellette állni de… nem hittem neki. Még akkor sem hogyha tényleg csak én nem nevettem rajta. - hajtotta le a fejét. - Csak annyit tudok, hogy a part mentén volt valami sziklájuk eléggé bent a vízben hogy a huldra is oda tudjon menni, meg Herbert is.
A lelkész Damien kérdésére vállat vont.
- Az általános elmélet az, hogy a goblinokkal vannak egy szinten, mások szerint olyan okosak mint az impek… De akik visszajöttek a Kísértet-szigetek ostromáról azt mondják a huldrák nagyon is intelligensek, és a hajókhoz kötött lelkük képes volt átvezetni a hajókat a ködön. - magyarázta a lelkész majd bólintott.
- Ha úgy gondolják hogy az segít… Itt nincs arany mint az északi templomokban nézzenek körül nyugodtan.
Tulajdonképpen Damiennek nem is kell olyan sokáig kutakodnia, hogy az egyik pad alatt meglásson egy fekete szövetbe bugyolált csomagot. Ha kicsomagolja abban egy korongot talál. Az anyaga elsőre kőnek tűnik, de sokkal könnyebb annál, másodjára már jobban hasonlít csontra. Különös szimbólumokat véstek rá, és jól láthatóan egy korong harmada az.



Theo, Cyne

Sariel és Dracon útra kelnek a vámpírtorony körül. Ha a kis kőgólem meg tudott ülni egy háborúdémont, úgy Draci sem okoz különös nehézséget. Nagyjából fél órán át repkednek, mialatt a következőket figyelhetik meg:
- A vámpírok mindegyike egységes kagylónyakláncot visel.
- A tengernél csónakok állnak egy meredek partszakasz vékony homoksávján. Mivel lépcső nem vezet felfelé gyanítható, hogy van valahol arrafelé egy barlang, ami a torony alá vezet.
- Több ablak is nyitva van.
- Látszólag kevesen vannak, de a torony hatalmas, így fogalmatok sincs valójában hányan lehetnek.
- Szokásos vámpíroktól eltérően nagyon gyorsan lebegnek, de tudhatjátok, hogy ez a család egyik sajátossága.

Lance, Klaus, Maria

Így hát a csapat kétfelé válik. Lance, Maria, Klaus és a kovács a fogadóban maradnak. A kocsmáros igyekszik minél hátrébb húzódni tőlük.
- Fogyasszanak amit akarnak… a - nyelt egy nagyot. - A ház vendégei.
A kovács ekkor megszédül és belerogy az egyik székbe. Fejét a kezébe temeti.
- Az én hibám… jobban kellett volna figyelnem rá. Tudják egyedül nevelem mióta az anyja… De miért átkozna meg mindannyiunkat?
Teljesen magába roskad. És kezd elmenni a hangja, egyre szárazabb egyre rekedtebb mintha lassan nem kapna levegőt.

Ger, Dieter, Hans

Elindultok hát a kovács háza felé. Ha kérdezitek, gyorsan útba igazítanak benneteket, de nem kell sokat gyalogolnotok. menet közben nektek is feltűnhet, hogy az embere - főleg a szomszédok mennyire csúnyák. Bár nem annyira vészes a helyzet, mint a kovácsnál egyértelműen fertőzöttek, és sokan vannak.
A kovács háza olyan… mint akármelyik kovács háza lenne. A műhely nyitott, egybe van építve a házzal, szerszámok vannak mindenfelé, de semmi kirívó. Amikor először bementek a házba, akkor az első, ami megcsap benneteket, az a penetráns, rothadó halszag. Elképesztően büdös van. Találtok egy apró konyhát, a tűzhely felett kagylóleves rotyog, valószínűleg a készülő vacsora mellől szólították el a kovácsot. Kosz van mindenhol, de ez nem különös inkább a takarítás hiánya, látszik, hogy két férfi él itt, akiknek nem a háztartás a legnagyobb gondjuk. Bentebb két apró szoba van. Az első semmiben sem különbözik egy átlagos szobától, ellenben a második…
Minden tele van a tengerből gyűjtött holmikkal. Kagylók, csigák koralldarabok, szinte lépni sem lehet tőlük. Nem kell sokat tanakodni, hogy melyik lehet Herbert szobája.

Átkozottak:

A torkotok száraz, a légzésetek pedig nehéz, de egyelőre kaptok levegőt. A tenyeretek különösen érdesnek látszik, mint amikor órákig áztatjátok magatokat a vízben… (Klaus még mindig jól van.)

//Határidő szokásos 1 hét, szokásos feltételekkel: október 9.//

- Hadd nézzem! - próbáltam kitépni azt az akármit Damien kezéből a fiú szavait szinte elengedve fülem mellett. - Úgy néz ki, mintha eltörték volna. - simítottam végig az ujjammal, hogy meggyőződjek róla, valóban törték-e vagy pedig így lett elkészítve. - Tud valamit róla, lelkész úr? - vetettem egy pillantást felé és visszanyomtam a sötét tünde kezébe a korongdarabot. - Mindegyis... Ha ez itt volt, kell lennie valahol többnek. Kérdéses, hogy a városban, vagy pedig itt, a temploban. Amondó vagyok, hogy nézzünk körbe sokkal szemfülesebben! - pislantottam be egy pad alá, ezzel megkezdve a többi darabocska keresését.
Totálisan össze voltam zavarodva. Valahogy sejteni kezdtem, hogy itt nem puszta átokról volt szó, hanem egy nagyobb terv kicsiny lépéséről, így egyetlen kérdéskör forgott koponyámban: Ki és miért? Le is sápadtam, mikor eszembejutott, amit Armaros említett. Lehetséges volt, hogy Hosekh szórakozott erre, viszont ezt a gondolatot egy feltűnő fejrázással elhesegettem magamtól. Nem, ő nem lehetett. A Mester tisztán közölte, hogy itt valami más van a dolgok hátterében, szóval meg kellett maradnom a "Ki és miért?" kérdéskörnél.
Próbáltam összefüggéseket keresni. Herbert, a kovács fia... Talán az apján akart volna valaki bosszút állni? Ahhoz túl bonyolult ez a mágia, simán le is szúrhatta volna a fiút. A fiú vétett volna valamit? Itt egy pillanatra felcsillant a szemem. A kölyök mondta, hogy együtt loptak almát, viszont ez is hamisnak bizonyult - Mégis ki a búbánat csinálna halat emberfiából azért, mert elcsent pár almát?
Mindent ki kellett zárnom a szerető kivételével, viszont így is túl sok kérdés maradt megválaszolatlanul. Miért tette volna ezt vele? Ismételten megráztam fejemet.
Egyedül nem tudtam a végére járni, így kikértem Armaros véleményét is, úgyis "régen" beszélt már.

Egyre csak ittam, de nem akaródzott múlni a torkom szárazsága, még ha a szomjúságom enyhült is egy-egy pillanatra. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog megfájdulni a gyomrom ennyi folyadéktól, de volt egy olyan érzésem, hogy erre kevesebb az esély. A nagy habzsolásomból a kovács hangja zökkentett ki. Amikor először odanéztem, azt hittem, hogy sír, de aztán rájöttem, hogy erről szó se volt, egyszerűen csak magába volt roskadva. Megtöröltem a számat, és egy nagy korsó vizet teletöltve, hogy kéznél legyen, odalépdeltem a kovácshoz. Ekkor vettem észre, hogy már a légzés is kissé nehezemre esett, de még akkora baj nem volt, lélegezni és beszélni tudtam. Odaléptem hozzá.
- Mi történt a fiú anyjával? - Emeltem fel a kezem, hogy rátegyem, de megállt a levegőben, mikor megláttam, hogy néz ki. Mi történik?

Ahogy haladnak a házak között, egyre biztosabbá válik, hogy amit keresnek, nem csak a képzeletük szüleménye. Az egyre súlyosbodó állapotú emberek is igazolják: minél közelebb van valaki ennek az átoknak a forrásához, annál jobban kihat rá. Már látta maga előtt Gerard a teljes elméletét. Ha jól gondolja, Herbert előhalászott valamit a tengerből, az igézte őt meg. A nagy kérdés inkább csak az, vajon tényleg a véletlen műve volna-e. Rose úgy számolt be, a vámpírcsalád a közelben tudatosan kerülte a kapcsolatot az emberekkel. Eszerint vagy ők tették...vagy tudtak valamit arról, aki ezért felelős. Ennek viszont egyelőre alig látta jelét. Most a forró nyomra kell koncentrálnia.
Mikor a házba érnek, neki is láthatott. Ez volt Gerard szakterülete, így kicsit még örült is neki, hogy végre valami olyat csinálhat, amiben igazán jó: áskálódni. Régóta megtanulta már kiélesíteni az érzékeit, hogy képes legyen maga körül észlelni a mágiát. Látni, hallani, szagolni, vagy csak simán egy bizsergető érzés által tudatosítani a jelenlétét. Azonban ennek az adottságnak is megvoltak a maga korlátai. Nem működött akármilyen messziről. Ám most, hogy szinte egy köpésnyire vannak az átok forrásától, hezitálás nélkül kiélesíti érzékeit, hogy megtalálja azt a tárgyat a nagy széjjelségeben, ami a mágiát sugározza.
Ám ezzel még közel sem fejezte be. A talizmánja, amit még a Köderdőben talált sok-sok évvel ezelőtt bármit képes neki megmutatni. Általában nagyon általános dolgok megmutatására, vagy az elképzelései igazolására használja, mert akármit meg tud mutatni, amit a viselője el tud képzelni. Tudásdémonként ez óriási előny, de néha pont akkor jön a legjobban, amikor csak egy egyszerű dolgot kell megtalálni.
- Mágikus tárgy. - suttogta a talizmánnak.
~ Tudod...kiráz a hideg, amikor ahhoz a hangtalan ékszerhez beszélsz. - morogta Lia.
Gerard fejében felvillantak a lehetőségek. Egy tengeri ékszer. Egy régi kőtábla. Egy faragvány, egy kagyló, vagy egy nagy gyöngy, szinte bármi lehetett a tengerből előhalászott huldra ereklye. Sorra vette, miféle tárgyakon látott eddig átkot felvésve. Papírra, könyvbe, fába, kőbe, szövetbe, csontba.
- Látsz valamit? - kérdezte Aleena.
- Hát, az is lehet, hogy amit keresünk, nem mágikus dolog. - vonta meg a vállát Leo.
- Ebben igazad lehet. Éppen ezért ha nem érzek semmit, alaposan át kell kutatni a házat. - helyeselt Gerard is. Majd nekiláttak felforgatni az amúgy is rendetlen lakást.

A város szívében, a kocsmában sem volt sokkal rózsásabb a helyzet. Klaus magára maradt, minden segítésg nélkül, úgy kellett megoldást találnia a problémára, ami egyre csak súlyosbodni látszott. Nem volt harcos, sem varázsló, és épphogy csak kitette a lábát a városfalak mögül. Nem gondolta volna, hogy rá pár hónapra egy ilyen átok fog neki szembeköszönni. Ha egy agresszív állat, vagy egy rivális bajkeverő lenne gond nélkül el tudná intézni. De hogyan üsse meg, amit nem is lát, ezen járt végig az agya.
Aleena nélkül a falusiak sem lesznek már olyan készségesek, mint korábban. Nem hívhatja ide a fél falut, hogy kitaláljanak valamit. Erősen gondolkozott. Abból, amit eddig láttak, az átok eddigi tünetei sorban jöttek egymás után, egyre erősebb és erősebb formában. Ha a tünetet enyhítették, akkor az illető jobban lett, legalábbis egy kis időre. Vett egy nagy levegőt. Valamivel elő kellett állnia. Így aztán odabent és megvizsgálta, mi baja Mariának.
A vámpír most éppen ott feküdt az egyik padon és próbált nagyokat szuszogni, hátha az segít. Klaus jobb ötlet híján egyszerűen megkérdezte, szerinte mi segítene rajta.
- Van bármi ötleted, hogyan lennél jobban?
- Áh, a fene se tudja már ilyenkor. – hangzott a kurta válasz – Ez a mártózós gondolat nem hagy egyedül nyugodni. Meg a víz, meg a só, meg még a fene tudja mi.
Klaus elgondolkodott. Eszébe jutott valami, ami talán segíthet. Odament a kocsmároshoz, majd felvázolta neki a tervét.
- Szükségem van még egy nagy kancsó vízre, hogy megigyák a többiek. És két dézsára, amiket utána telehordunk vízzel. Egy-két vödör pont megfelelő erre. Segítsen benne, különben könnyen eldurvulhatnak a dolgok. – amikor szomjas volt az ember, vizet itattak vele és jobban lett. Amikor sósat akart enni, az ételtől jobban lett. Tehát ha meg akar mártóznia a vízben, egyszerűen csak fürdenie kell egyet, hogy jobban legyen. Úgy látszik, itatni folyamatosan kell őket, különben hörögni sem tudnak rendesen, de ez a legkönnyebben megoldható probléma. Próbál visszaemlékezni, látott-e valahol a faluban kutat, amikor idejöttek. Onnan lenne a legcélszerűbb a vizet kimerni.

Felhasznált cuccok:

Nem is igazán tudtam, hogy mit vártam egy kovács és a fia lakásától. Herbert anyjának hiánya kínosan meglátszott a házon, a szerszámok, köznapi használatú tárgyak és edények bármilyen látható rend nélkül hevertek szerteszét. A halszag, ami folyamatosan ott ült egész Maidstein minden utcakövén a lehetetlennel kacérkodva itt még erősebb volt, és volt egy olyan sejtésem, hogy nem a tűzhelyen készülő kagylóleves okozta. A mágusfiú gyorsabban munkához látott, mint én, így csak igyekeztem nem akadályozni. Helyette laikus szemmel néztem körbe, keresve azokat a kagylókat, partra mosott kincseket, amelyekről Thomas kovács mesélt és nagyon igyekeztem semmihez nem érni. Ha bármelyikünk felsérti a bőrét ilyen közel az átok forrásához, az eredmény katasztrofális lehetett.
Már ha a kis kompánia sejtése igaz volt.
Lassan az ablak felé sétáltam, kitekintve az utcán elhaladó emberekre. Egyik sem volt olyan előrehaladott állapotban, mint Herbert vagy az apja, de mindenki mutatta jeleit a kórnak. Lopva oldalra sandítottam, keresve Johannes mester árulkodó jeleit, készen állva bármire, ami szükséges volt ha a férfi rosszabb állapotba kerülne. Legyen az a megmentése, vagy ha kell, a többiek megmentése az ékszerésztől.
- Talált valamit, herr zauberer? - fordultam a mágus és a társaságában utazó nővér felé. Különös társaság volt, akiknek mintha semmi keresnivalójuk nem volt egymás oldalán, de túl sok, fontosabb rejtély is fojtogatott épp. Előbb az átok, minden más ráért később.
- A kovács azt modnta egy sarló sértette fel. Elképzelhető, hogy semmi köze a dologhoz, de szeretném megvizsgálni. Ha valamelyikük felfedezné, kérem szóljon.

Türelmetlenül toporogva vártam, hogy a Riel és Draci által alkotott duó visszatérjen a vámpírtorony feltérképezéséből. Nálam az aggodalom, Theo-nál valószínűleg az elmélyült elmélkedés akadályozta meg azt, hogy menet közben egymással beszélgessünk. Tekintetem folyamatosan az eget pásztázta, várva, mikor bukkan fel a fehér pont, jelezve a sárkánygyík visszatértét és idegesen igazgattam orrnyergemen a sötétített lencsés szemüveget. Végül a várva várt alkalom bekövetkezett és egy megkönnyebbült, szinte alig hallható sóhaj hagyta el az ajkamat. Egyikük se tűnt megtépázottnak és nem keveredtek harcba, amiért Hold Anyának és a Természetnek is hálát adtam. A leszállás kissé nehézkesre sikeredett, ahogy Dracon se volt hozzá szokva ahhoz, hogy bármiféle terhet cipeljen a hátán, s amint megszabadult az átkozott kőkupactól, rögtön az oldalamhoz dörgölőzött, szinte kérlelve, hogy többször ilyenre sor ne kerüljön. Csak elmélyedve bólintottam, miközben a tollait simogattam. S ha valaha is volt kétségem afelől, hogy egyszer ellenfelemre akadok a nagy dumássságban és a bő lére eresztett monológokban, most megnyugodhattam: Riel pont ilyen volt; méltó ellenfél lett volna.
- Rakoncátlan egy jószág, meg kell mondjam, de megültem! - pöffeszkedett egy kicsit a gólem fattyú, miközben a kardjával hadonászott, mint ha valami karmester lett volna, vagy egy tábornok, aki utasításokat osztogat. Felvontam a szemöldökömet, de inkább nem kommentáltam az eseményeket. - Azok a fura szemfogasok valamiféle kagylónyakláncokat viselnek, és eléggé tobzódnak a torony környékén és a városban.
Az első információ töredék még nem nagyon kötötte le a figyelmemet - nem azért küldtük be ezt a mocskos kis valamit, hogy divatszakértőt játsszon.
- A tenger felől csónakok hada áll kihúzva a homokos partszakaszra, de felfelé vezető utat egyet se láttunk. Lehet, van valami barlang, ami mélyen a torony alá vezethet vagy miegyéb, ahol ezek a vízi vámpírok laknak.
Ez már egy fokkal érdekesebb volt, az információt későbbi megtárgyalásra elraktároztam magamban.
- Minden asszonyság szellőztet a városban vagy valami hasonló, mert minden ház minden ablaka tárva nyitva van. Hogy csak büdös lenne vagy a kis szemfogas férjeiket várják hogy hazaröppenjenek, azt csak a jó Isten tudja.
Itt már kezdett egy kicsit elegem lenni az életre kelt kőrakás monológjából és megjegyzéseiből, de továbbra is türtőztettem magamat - kezdtem rájönni, hogy egyesek miért kapnak idegbajt, ha én úgy Hold Apa igazából belelendülök a dolgokba.
- Ahhoz képest, hogy mennyi ablak volt nyitva, sokkalta kevesebb vámpír császkál az utcákon. Elnyelte volna őket a föld? Esetleg a tengerbe mentek huldrát hódítani? Na mindegy, a lényeg, hogy a torony hatalmas, és nagyon sokat lehetnek, annak ellenére, hogy ilyen kevesen vannak.
Ez megint valamilyen szinten lényeges információnak hangzott, és már elemeztem is volna a helyzetet, viszont úgy látszott, a kis dögnek még van hozzáfűzni valója, csak a megfelelő szavakat keresgéli, miközben igen csak emberi módon a kobakját vakarászta.
- Ezek nagyon gyorsak...már majdnem hogy repülnek, ezek nem lebegnek. Vámpír legyen a talpán, aki olyan gyorsan lebeg, mint ahogy ezek a vérszívók. Bár tudjuk mi is, hogy futó család ez, vagy mi.
Felsóhajtottam, ahogy a végtelennek tűnő tiráda végül csak véget ért. Egy pillanatig csönd ereszkedett a társaságra, amelyet csak Dracon enyhe fújtatása zavart meg. A gondolatokat összegeztem, majd feltártam meglátásaimat.
- Oké, nézzük csak. Az, hogy kagyló nyakláncot viselnek, még lényegében nem kell, hogy bármit is jelentsen, lehet, hogy ez csak náluk valami tradíció. Találgatni semmi értelme nem lenne, mert azzal nem kerülünk közelebb a dolgokhoz, az is biztos- így ezt a szálat én most hagyom veszni, ha van meglátásod valamire, csak hajrá. A csónakok jelenléte viszont már inkább aggodalomra ad okot. Megértem én azt, hogy a tenger mellett halászatból élnének, de inkább úgy vélem, hogy nem alacsonyodnak le ennyire és a helyiektől veszik meg. Valahova készülnek, vagy valahonnan jöttek. Lehet, hogy nem ártana utána nézni, de behatolni a területükre egyenlő lenne az öngyilkossággal, még akkor is, ha megtalálnánk ezt a barlangot, amelyet Riel sejtet. Az ablakokkal nem tudok mit kezdeni, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. A kevés vámpír jelenléte..pfff...lehet, hogy csak a toronyban maradtak. De Riel...hova lebegnek ezek? Vagy mi? Csak egy helyben repkednek, mint akinek ez a hobbijuk?
Megértem én, hogy menő a lebegés, meg nem fárasztja le a vámpír lábát annyira, és nem is ismertem ezt a képességet ahhoz, hogy tudjam, mennyi energiát emészthet fel akár egy kisebb távolság megtétele is. Ahhoz viszont túlságosan is flancosnak tűnt, hogy ez egy mindennapi közlekedési metódus legyen. A csónakok viszont már tényleg más lapra tartoztak. Kötve hiszem, hogy akár még a legalacsonyabb rangú vámpír is odáig süllyedjen, hogy maga halászgasson, amikor egy egész település van itt a közelükben, ami ebből él meg - ha más nem, ha tényleg halásznának, a konkurenciát nem tűrnék meg a közelükben, ahhoz túlságosan is fellengzősnek és territóriálisnak ismertem meg a fajukat, pár kivételtől eltekintve. Valamit kerestek a tengeren - vagy a huldrák ellen vették fel a harcot - bár ha a tengerre nem mennek ki, nagyon nem érdekelhette őket - vagy más titkokat rejtegetnek. Mindegy, ezen megint csak kár az agyamat járatni, hallgassuk meg azt, hogy Theo-nak mi a véleménye.
- Mi van, ha ezek a kagyló nyakláncok valami védőtalizmánként működnek? - merengett el Theo az általam nem annyira fontosnak vélt információn, idegesen járkálva fel-alá. - Lehet, hogy azért nincs annyi vámpír kint, mert a tornyok képesek védelmet adni a vámpíroknak, és a lebegésből még azt is következtethetjük, hogy nagy eséllyel az átok a földfelszín közelében fejti ki a hatását.
Ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni. Miért csak a földfelszín közelében fejtené ki? Bár van benne némi racionalitás, számomra kissé nyakatekertnek tűnt, de tény, hogy minden eshetőséget figyelembe kellett venni. Menet közben a gólem bekerült Theo csuklyájába és onnan nézelődött tovább.
- Te, Riel? Mégis, tartottak valamerre a vámpírok?
- Nem, csak össze-vissza szálldostak.
- Ki kéne deríteni, hogy mire képes egy olyan nyaklánc, hátha részleges, vagy ideiglenes védelmet nyújt az átok elől - vetődött fel az ötlet, amitől enyhe görcsbe rándult a gyomrom. Egy olyan nyakláncot csak egy féle képpen szerezhetnénk, és ahhoz nekem nagyon nem fűllött a fogam. - Honnan tudsz ennyit az Átokról? Vagy netán rendelkezel mágiaérzékeléssel?
Ez a kérdés már egyenesen nekem szólt és az eddig sétálgató mágus felém fordult. Elfintorodtam a kérdésre. Bár csak ne tudnék semmit sem erről az átkozott dologról.
- Hmm...lehetséges, hogy védőtalizmánok - folytattam inkább egy másik gondolatmenetet, amíg össze szedem a gondolataimat. - A feltételezésem szerint az Átoknak köze van a tengerhez - ha a huldrákhoz nem is feltétlenül, bár erre nagy esélye van. A kagylók a tengerből jönnek, lehet, hogy megtartották volna a kapcsolatukat magával a vízzel? Szimpatikus mágia? Már ha egyáltalán ilyen létezik.
Ezt a kérdést Theo-hoz intéztem, aki sokkal többet tud a mágiáról, mint én valaha is fogok valószínűleg. Hallottam egyszer egy elméletet, miszerint a dolgok összefüggnek egymással. A kihullott vér kapcsolatban állhat még a tulajdonosával. Erre a legjobb példa - az egyetlen példám igazából - a tőr, amellyel követni tudom azt, akit azzal megsebesítettem. Ha a kagyló is ilyen kapcsolatban áll a vízzel, és az Átok a tengerhez köthető valamilyen szinten, van esély rá, hogy valamiféleképpen védelmet nyújthat ellene - a "kutyaharapást szőrével" alapon.
- Ebben az esetben lehetne tényleg egy óvótalizmán is. A lebegés viszont - oké, persze, ez is egy lehetőség...de nem tudom, nekem erőltetettnek hangzik, hogy csak a földfelszín közelében maradna meg, de oké, adjunk rá egy esélyt.
Bólintottam félig öntudatlanul a fiú felé, ahogy a lehetőségeket vettük sorra. Majd belekezdtem a helyzet részletesebb felvázolásába.
- Igen, érzékelem a mágiát, és ne feledd, említettem, hogy találkoztam már egyel, akit hatalmába kerített ez a szar, még a tengerparton. De hogyan szerezzünk magunknak nyakláncot? Csak úgy nem táncolhatunk be hozzájuk, hogy "Hé, jöttünk egy nyakláncért", és belopakodni se lenne szerintem annyira túl jó ötlet. Ha rajta kapnak minket a tilosba, sok sikert ahhoz, hogy kimagyarázzuk magunkat. A vállalható opció a barlang lenne, amit Riel sejt, hogy létezik valahol - most, hogy így lebegnek össze-vissza, nem hinném, hogy nagyon a csónakázásra gondolnak, lehet, hogy kevesen lennének a közelében. Lecsapni őket...még a végén jó móka is lehetne. Vagy más ötlet?
Reméltem, hogy nem fog annyira ragaszkodni a területre való behatolás ötletéhez. Sokszor voltam öngyilkos küldetéseken, jó pár ötlet az én fejemből pattant ki, de egészen eddig - a néhai Dornburg család kivételével - egy családot se haragítottam magamra.
- Ha érzékeled a mágiát, akkor mondj róla valamit róla, mégis, milyennek érzed? Van valami, amit tudsz róla? Minden apróság segíthet.
- Óóóóh, mamám...kettőt és könnyebbet - csüggedtem el, a vállam kissé megrogyott, majd csak belekezdtem. - Oké, oké, nézzük csak, rendszerezzünk. Megérkeztem Maidstein-be, totál részegen, ez most mellékes...ahogy mentem volna a fogadóba, valaki felsikoltott, hogy megtalálták Herbert-et a parton és boszorkányságról ordítozott. Erre odacaplattunk egy Rotmantel dokival - legalábbis csak sejtem, hogy Rottymentál, biztos nem lehetek benne, családnevet nem említett - egy másik sötét elffel és egy kultistával, majd később csatlakozott egy Nachtraben vámpír és még egy sötét elf, meg egy hajótörött is, no mindegy. Szóval a fiú úgy nézett ki, mint ha egy hal vígan megerőszakolt volna egy nőt, és egy huldra bábáskodott volna. Megkapó kép, nekem elhiheted. Szürkés bőr, metsző szemfogak, mint ha kopoltyúja lett volna. Amint a vízbe került - a Rotika javaslatára - kicsit megnyugodott, mint ha enyhítette volna a fájdalmait, aztán végül egy hordónyi vízbe is bele tuszakoltuk nagy nehezen...de határozottan Átok volt, még hozzá szentségtelen. Amikor hozzá ért a felszentelt holdezüst éjgyilokom, megégette, pedig emberrel ezt nem nagyon tenné. Ezek után szétváltunk és én a mágia hullámait igyekeztem elkapni. Egyrészt megéreztelek téged, másrészt az Átok pár irányát is. Kicsit eltér a többiektől, mintha csomópontok lennének, vagy....indák, amelyek tekeregnek. De mást nem nagyon tudnék róla mondani...más, de nem tudom elmondani, hogyan más. Az irányok: az egyik a fogadó, ebben biztos vagyok. A másik a városba visz be, ezt még nem ellenőriztük...és itt van a torony és a szárazföld még, amit nem ellenőriztünk le. Az Átok nem Mélységi műve, ha hihetünk egy másik ilyen dögnek, inkább mint egy vírus terjed. Szerintem vízzel vagy sérülésekkel. Segített bármit is ez a rövid beszámoló?
A végére teljesen kifulladtam, ahogy igyekeztem egy szuszra letudni az egészet. Csak Hold Apa adjon nekem erőt ahhoz, hogy elviseljem, ha további kérdések merülnek fel.
- Hullámok, irányok és csomópontok. Aha, értem. De még is, hogy érted ezt a hullámot?
Magamban elnyomtam egy fintort...persze, fontosak ezek a kérdések, de ideges is voltam, mert túlságosan többet nem tudtam volna elmondani.
- Az Átkot állandó...hmmm...zúgásként élem meg, vagy mint ha az egész területet egyenletesen belepné a víz - képzeld valahogy el. Ezen belül fodrozódásokként tudnám leírni a Te jelenlétedet mondjuk. Azokat a helyeket, ahol az Átok jobban összpontosul, képzeld el mondjuk örvényekként - némelyik erősebb, némelyik gyengébb...és így tudom követni azt, hogy hol van erősebben jelen az Átok. Jobban nem tudom elmagyarázni.
Theo legalább most már elégedettnek tűnik a válasszal, legalábbis az a gyenge kis mosoly az ajkai szélén erről tanúskodnak.
- Ez hasznos...nagyon hasznos. Szerintem ahogy közeledünk, használd ezt a képességet, hogy elkerüljük a sűrű, Átok sújtotta területeket, vagy legalább próbáljunk egy kevésbé rossz útvonalon eljutni a kijelölt desztinációnkhoz.
Jegyezte meg, ahogy a nem is olyan távolban meredező vámpírtornyot vizslatta nagy serényen. Nagyon reméltem, hogy nem arra gondolt, amire én gondolok, hogy gondolt.
- Akkor lehet indulhatnánk is. De ha a pajzsom véd az Átok ellen, akkor lehet, hogy egy másik pajzsom is védeni fog valamelyest.
- Már mint most Te be akarsz merészkedni a vámpírok területére? - kérdeztem félig döbbenten, félig reménykedve, hogy elneveti magát és megcsóválja a fejét.
- Hát szerintem inkább a barlang, mint a torony - ezt "igennek" vettem. Pompás. - A várost magát megpróbálhatjuk elkerülni. A tenger vonulatánál haladva, ha nem olyan erős az Átok, kereshetnénk egy lejárót is, hogy ne közvetlenül kelljen lemásznunk, és esetleg megsérülünk a barlanghoz való lejutáshoz. De mi van akkor, ha ezek a vámpírok segítségül szolgálhatnak? És ha felajánlanánk a szolgálatunkat, lehet, még értékes információkat, esetlen olyan talizmánokat is kaphatnánk.
- Vagy pedig Ők okozták az Átkot. Ha feltételezzük, hogy a kagylónyaklánc védelmet nyújt, akkor még is, hogyan jöttek elő a védelemmel ilyen gyorsan, amikor Herbert alig pár napja tűnt csak el, és egyelőre Ő az egyetlen áldozat, akiről tudunk - kivéve, ha Ők terjesztették el. Legalábbis a pesszimista és üldözésmániás énem ezt mondatja velem. De a barlangot megpróbálhatjuk és csak imádkozzunk, hogy harc nem lesz belőle. Dracon, mindenesetre Te itt maradsz, az is biztos.
Ebben nem akartam vitát nyitni. A kis dög az ismeretségünk elején még nagyon harcias volt, egy tövislénynek is neki ment, de mostanában - egészen pontosan a Hellenburg közelében megesett leláncolása óta - a harci vágya már nem nagyon volt meg, még nyomokban sem, és ezért nem is hibáztathattam. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy ott fog meghalni, velem együtt. Szerencsére most nem is nagyon ellenkezett a fehér tollazatú túlméretezett gyík, és csak elreppent, hogy valahol elbújjon addig, amíg mi vissza nem térünk.
- Akkor próbálkozzunk meg a barlanggal.
- We gonna die...we gonna die...Yup, definitely... "Go to the vampire caves" he said... "It will be fun" he said. Gobsheit...
Morogtam az orrom alatt, ahogy lassan megindultam a tengerpart felé, hogy onnan közelítsük meg a barlangot. Felkészültem rá, hogy ez lesz életem utolsó menetelése. Bár itt vannak nálam a tekercsek, amit a vámpír nagyúr adott - azzal gyorsan el tudnék menekülni, csak Theo-t hagynám hátra, de ez annyira most nem is nagyon aggasztana.
- Akkor hát, irány a barlang. Hold Anya kegyelmezz nekünk...
Biccentettem vissza a mágus felé, talpam az utat taposva, szemem a környezetemet pásztázva, riadtan összerezzenve akár a legkisebb neszre is.
- Megpróbálom kifürkészni a vámpírok jelenlétét és ha lehet, elkerülni őket. A parton közelítünk, amennyiben lesz elegendő fedezék...a többit majd helyszínen meglátjuk.

Egy kemény, de meglepően jól sikerült repülés után, a kis gólem, és a parányi sárkány csak visszatérnek, és mindenki megy a saját „gazdájához”. Óvatosan leszállnak elénk a földre, majd a kis gólem szája, mintha be se akarna állni.
-Rakoncátlan egy jószág, meg kell mondjam, de megültem! - Dagad a parányi gólem melle, ahogy leszáll a sárkánygyík hátáról, majd elénk állva kardját kivonva áll neki meséli a látottakat.
- Azok a fura szemfogasok, valamiféle kagylónyakláncokat viselnek, és eléggé tobzódnak a torony, környékén, és a városban.
- A tengerfelöl csónakok hada áll kihúzva a homokos partszakaszra, de felfele vezető utat, egyet se láttunk. Lehet van valami barlang, ami mélyen a torony alá vezethet vagy miegyéb, ahol ezek a vízivámpírok fészket raktak.
- Minden asszonyság szellőztet a városban, vagy valami hasonló, mert minden ház minden ablaka tárva nyitva van. Hogy csak büdös lenne, vagy a kis szemfogas férjeiket várják hogy hazaröppenjenek azt csak a jó isten tudhatja.
- Ahhoz képest mennyi ablak volt nyitva, sokkalta kevesebb vámpír császkál az utcákon. Elnyelte őket a föld? Esetleg a tengerbe mentek huldrát hódítani? Na mindegy a lényeg, hogy a torony hatalmas, és nagyon sokan lehetnek, annak ellenére, hogy ilyen kevesen vannak... -
Ekkor a parányi gólem vakargatni kezdi a sisakja búbját, majd mint aki megvilágosodott, talál rá arra a mondandóra, ami eddig az apró kőkobakban lakozott.
- Ezek nagyon gyorsak... Már már majdhogynem repülnek, ezek nem lebegnek. Vámpír legyen a talpán, aki olyan gyorsan lebeg, mint ahogy ezek a vérszívók. Bár tudjuk mi is, hogy futó család ez vagy mi.

Figyelmesen, és még nagyobb érdeklődéssel hallgatom a parányi gólem beszámolóját, majd próbálom kibogarászni, hogy ebből a színes történetből, mégis mi volt az infó, és mi volt a szépítés, esetleg valami kis hangulatkeltő plusz információ.
- Oké, nézzük csak. Az, hogy kagyló nyakláncot viselnek, még lényegében nem kell, hogy bármit is jelentsen, lehet, hogy ez csak náluk valami tradíció. Találgatni semmi értelme nem lenne, mert azzal nem kerülünk közelebb a dolgokhoz, az is biztos - így ezt a szálat én most hagyom veszni, ha van meglátásod valamire, csak hajrá. A csónakok jelenléte viszont már inkább aggodalomra ad okot. Megértem én azt, hogy a tenger mellett halászatból élnének, de én inkább úgy vélném, hogy nem alacsonyodnak le ennyire és a helyiektől veszik meg. Valahova készülnek, vagy valahonnan jöttek. Lehet, hogy nem ártana utána nézni, de behatolni a területükre jó eséllyel egyenlő lenne egy öngyilkossággal, még akkor is, ha megtalálnánk azt a barlangot, amelyet Riel sejtet. Az ablakokkal nem tudok mit kezdeni, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget.  A kevés vámpír jelenléte...pfff...lehet, hogy csak a toronyban maradtak. De Riel...hova lebegnek ezek? Vagy mi? Csak egy helyben repkednek, mint akiknek ez a hobbijuk?
- Mi van, ha azok a kagyló nyakláncok valami védő talizmánként működnek? - Gondolkodok el magamban hangosan, miközben fel alá kezdek sétálni. - Lehet hogy azért nincs annyi vámpír kint mert a tornyok képesek védelmet adni a vámpíroknak, és a lebegésből még azt is kikövetkeztethetjük, hogy nagy eséllyel az átok, a földfelszín közelében fejti ki a hatását. - Felkapom a kis gólemet, majd visszarakom a kapucnimba. - Te Riel? Mégis tartottak valamerre a vámpírok? - Kérdeztem a kis gólemet, aki erre csak a vállát vonogatta – Nem, csak össze vissza szálldostak. -
- Ki kéne deríteni, hogy mire képes egy olyan nyaklánc, hátha részleges, vagy ideiglenes védelmet nyújt az átok elől. -
Ekkor a sötét elf felé fordulok, majd egy kérdést intézek felé. - Honnan tudsz ennyit az átokról? Vagy netán rendelkezel mágiaérzékeléssel? -
- Hmmm....lehetséges, hogy védőtalizmánok. A feltételezésem szerint az Átoknak köze van a tengerhez –
- A kagylók a tengerből jönnek, lehet, hogy megtartották volna a kapcsolatukat magával a vízzel? Szimpatikus mágia? Már ha egyáltalán ilyen létezik.
- Ebben az esetben lehetne tényleg egy óvótalizmán is.  A lebegés viszont oké, persze, ez is egy lehetőség, de nem tudom, nekem erőltetettnek hangzik, hogy csak a földfelszín közelében maradna meg, de oké, adjunk annak is egy esélyt.
Vakaródzik, bólogat, minden melléktevékenységet felhasznál Crispin, hogy sikerre vigye a gondolkodás folyamatát az agyában. Nem is gond, gondolkodjon csak, ezzel jutunk előre, így tudunk meg többet, és így fejlődünk. Érdeklődve figyelem továbbá a válaszokat amiket ad, mivel amennyi ember self, elf, vámpír, esetleg démon, annyi féle gondolkozási metódus van a világban. Mindig találhat az ember új ötleteket, még azoktól a személyektől is, akikből sosem nézné ki.
- Igen, érzékelem a mágiát, és ne feledd, említettem, hogy találkoztam már egyel, akit hatalmába kerített ez a szar, még a tengerparton. De hogyan szerezzünk magunknak nyakláncot? Csak úgy nem táncolhatunk be hozzájuk, hogy "Hé, jöttünk nyakláncért", és belopakodni se lenne szerintem annyira túl jó ötlet. Ha rajta kapnak minket tilosban, sok sikert ahhoz, hogy kimagyarázzuk magunkat. A vállalható opció a barlang lenne, amit Riel sejt, hogy létezik valahol most, hogy így lebegnek össze vissza, nem hinném, hogy nagyon a csónakázásra gondolnak, lehet, hogy kevesen lennének a közelében. Lecsapni őket....még a végén jó móka is lehetne. Vagy más ötlet?
- Ha érzékeled a mágiát, akkor mondj valamit róla mégis milyennek érzed? Van valami, amit tudsz róla? Minden apróság segítség lehet. - Kérdem a selfet, hátha elsiklott egy olyan dolog felett, ami az én képzeletemet megfogná. De kíváncsi is vagyok, hogy ez a tehetség, mégis milyen előnyökkel, esetlegesen hátrányokkal járhat.
- Óóóh, mamám....kettőt és könnyebbet. Oké, oké, nézzük csak, rendszerezzünk. Megérkeztem Maidstein-be, totál részegen, ez most mellékes...ahogy mentem volna a fogadóba, valaki felsikoltott, hogy megtalálták Herbert-et a parton és boszorkányságról ordítozott. Erre odacaplattunk egy Rotmantel dokival egy másik sötét elffel és egy kultistával, majd később csatlakozott egy Nachtraben vámpír és még egy sötét elf, meg egy hajótörött is, no mindegy. Szóval a fiú úgy nézett ki, mint ha egy hal vígan megerőszakolt volna egy nőt, és egy huldra bábáskodott volna. Megkapó kép, nekem elhiheted. Szürkés bőr, metsző szemfogak, mint ha kopoltyúja lett volna. Amint vízbe került kicsit megnyugodott, mint ha enyhítette volna a fájdalmait, aztán végül még egy hordónyi vízbe is beletuszakoltuk nagy nehezen...de határozottan Átok volt, még hozzá szentségtelen. Amikor hozzá ért a felszentelt holdezüst éjgyilokom, megégette, pedig emberrel ezt nem nagyon tenné. Ezek után szétváltunk és én a mágia hullámait igyekeztem elkapni. Egyrészt megéreztelek téged, másrészt az Átok pár irányát is. Kicsit eltér a többiektől, mint ha csomópontok lennének, vagy...indák, amelyek tekeregnek. De mást nem nagyon tudnék róla mondani...más, de nem tudom elmondani, hogyan más. Az irányok: az egyik a fogadó, ebben biztos vagyok. A másika városba visz be, azt még nem ellenőriztük..és itt van a torony és a szárazföld még, amit nem ellenőriztünk le. Az Átok nem Mélységi műve, ha hihetünk egy másik ilyen dögnek, inkább mint egy vírus terjed. Szerintem vízzel, vagy sérülésekkel. Segített bármit is ez a rövid beszámoló?
A hosszú szövegből, pár dolog megfogott. - Hullámok, irányok és csomópontok. Aha értem. De mégis hogy érted ezt a hullámot? - Kínzom a selfet a kérdéseimmel, de hát ez van, hamarosan indulóra is kell majd fognunk.
- Az Átkot állandó ...hmm....zúgásként élem meg, vagy mint ha az egész területet egyenletesen belepné a víz képzeld valahogy el. Ezen belül fodrozódásokként tudnám leírni a Te jelenlétedet mondjuk. Azokat a helyeket, ahol az Átok jobban összpontosul, képzeld el mondjuk örvényekként. - némelyik erősebb, némelyik gyengébb...és így tudom követni azt, hogy hol van erősebben jelen az Átok. Jobban nem tudom elmagyarázni.
Szemöldökeim megemelkednek, ahogy egy apró mosoly kanyarodik ki a szám szélén. - Ez hasznos... Nagyon nagyon hasznos. Szerintem ahogy közeledünk, használd ezt a képességet, hogy elkerüljük a sűrű átok sújtotta területeket, vagy legalább próbáljunk egy kevésbé rossz útvonalon eljutni a kijelölt desztinációnkhoz. - Kezdem kémlelni távolról a tornyot, majd intek magam felé a selfnek. - Akkor lehet indulhatnánk is. De ha a pajzsom véd az átok ellen, akkor lehet hogy a másik pajzsom is védeni fog valamelyest. - Vagyis reménykedem benne, hogy a legrosszabb esetben védjen.
- Már mint most Te be akarsz merészkedni a vámpírok területére? – Pislog rám Crispin, ahogy felhozom az indulás ötletét, vagy inkább lassacskán már indulnék is.
- Hát szerintem inkább a barlang mint a torony. – Mondom az útiselfnek, miközben mint apró fekete pontokként próbálom meglesni a repdeső vámpírokat. - A várost magát megpróbálhatjuk elkerülni. A tenger vonulatánál haladva, ha nem olyan erős az átok, kereshetnénk egy lejárót is, hogy ne közvetlenül keljen lemásznunk, és esetleg megsérülnünk a barlanghoz való lejutáshoz. - De ekkor abbahagyom a távol kémlelését, és visszafordulok a selfhez. - De mi van akkor, ha ezek a vámpírok segítségül is szolgálhatnak? És ha felajánlanánk a szolgálatunkat, lehet még értékes információkat, esetleg olyan talizmánokat is kaphatnánk. -
- Vagy pedig Ők okozták az Átkot. Ha feltételezzük, hogy a kagylónyaklánc védelmet nyújt, akkor még is, hogyan jöttek elő a védelemmel ilyen gyorsan, amikor Herbert alig pár napja tűnt csak el, és egyelőre ő az egyetlen áldozat, akiről tudunk kivéve, ha ők terjesztették el. Legalábbis a pesszimista és üldözésmániás énem ezt mondatja velem. De a barlangot megpróbálhatjuk, és csak imádkozzunk, hogy harc nem lesz belőle. Dracon, mindenesetre Te itt maradsz, az is biztos.
- Akkor próbálkozzunk meg a barlanggal. - Válaszolok a Crispinnek, majd ahogy elindul megyek vele én is.
- We gonna die...we gonna die...Yup, definitely..."Go to the campire caves" he haid...."It will be fun" he said. Gobsheit... – Mormog valamit az orra alatt tündéül, majd hátrafordul.
- Akkor hát, irány a barlang. Hold Anya kegyelmezzen nekünk...
- Megpróbálom kifürkészni a vámpírok jelenlétét, és ha lehet, elkerülni őket. A parton közelítünk, amennyiben lesz elegendő fedezék...a többit meg majd helyszínen meglátjuk.

Mina, Johnny

A lelkész undorodva mered a tárgyra.
- Még életemben nem láttam ilyet, de elhihetik, hogy nem engednék behozni ilyesmit a templomba. - jól láthatóan elég morcos. - Ha ez valami pogány varázstárgy még az is lehet hogy újra kell szentelni a templomot…
Ha kutakodtok is, ezen kívül mást már nem találtok, ami ne ide tartozna. Vannak persze még imakönyvek, német nyelvű bibliák, de semmi egyéb. A huldrák szaporodására a lelkész ismét megrázza a fejét, hogy nem tud semmit, és Herbert barátja is csak a vállát vonogatta.
- Senki sem tanulmányozta még őket. - teszi hozzá. - Herbert egyébként a kovács fia, meg tudom mutatni, hol lakik.

Dieter, Ger, Hans

A kovács szobájában nincs semmi különös. Ruhák, kötények, néhány személyes tárgy de ennyi. Női holminak egyébként nyoma sincs, Herbert anyukája biztosan nem él velük, de az is lehet, hogy régen meghalt már.
Herbert szobája viszont már más lapra tartozik. Gerard mágia érzékelése és Johannes alapossága is oda vezet, és felfedeznek egy különös tárgyat szinte egyszerre:



A mágia szinte pulzál belőle olyan erős. A sarló nincs a házban, valószínűleg a műhelyben kéne keresni már ha ezek után még érdemes.

Theo, Cyne

Elindultok hát a barlang felé. A sziklafal elég meredek, de mászható, lépcsőt nem találtok sem semmilyen kialakított felfelé vezető utat. Egyszer-egyszer megcsúsztok mindketten, de végülis mindig sikerül megkapaszkodnotok, így botladozva és egymást segítve leértek a fövenyre.
Cyne mágiaérzékelése egyébként mutatja a vámpírokat is, de a sok egyforma forrás egyetlen masszává olvad össze az agyában, nem tud egy-egy vámpírt elkülöníteni.
A környék lent teljesen kihaltnak látszik, legalábbis egy vámpír sem masírozik a környéken, és ha körbenéztek el sem lehet téveszteni a hatalma barlangszájat, ami befelé visz a torony alá. Az átok forrása is valahol odabent lehet, legalábbis a mágiaérzékelés szintén ezt mondja. Theo pajzsa nagyjából ekkor foszlik szét teljesen így a fiú ki van téve az átok roncsoló hatásának.

Lance, Klaus, Maria

Amikor Klaus odafordulna a kocsmáros már nincs bent, teljesen magatokra hagyott benneteket, így Klausnak sincs kitől vizet ételt és fürdőt kérnie. Ha elkezd garázdálkodni szerencsére azért mindent megtalál, amit kell, így nekiállhat elkészíteni a fürdőt, az italokat és bármit. Egy dolog nem sikerül: kijutni akár elől akár hátul. Úgy tűnik kulccsal rátok zárták az ajtót.
A kovács közben Lancenek válaszol.
- Sok éve meghalt már… - majd felemeli a fejét. De az az arc már nem az ő arca, jobban hasonlít a parton talált fiára. A fogai megnyúltak, a szeme halszerű lett a bőre pedig egyre fényesebb… Majd a szemetek láttára repedések nyílnak a nyakán, és fulladozva esik a földre, miközben karmos kezével felétek csapkod.

Megtalálták. Könnyebben ment, mint gondolta. Egy kör, kőből, vagy csontból faragva. Nem is egy egész ereklye, csak egy kis darab, Könnyedén előhalászhatta bárki. Megvan az átok forrása. Mostmár nincs más dolguk, mint keresni egy biztonságos helyet, ahol megpróbálhat Gerard rájönni, hogyan fordítsa meg az átkot.
- Azt hiszem megtaláltam, amit keresünk.
Aleena ránéz. Leo úgyszint és azonnal rá is vágja.
- Pusztítsuk el.
Gerard ekkor a kő elé emeli a kezét.
- Még csak az kéne! - a mohóságnak nincs határa - Nem amíg rá nem jöttünk hogyan működik. Különben is, talán csak akkor tudjuk az átkot megszüntetni. Keressünk egy helyet, ahol nyugodtan tudunk kutakodni...mondjuk a tengerpart, talán a vízhez van valami köze...
Aleena azon agyalt, vajon a szentség lenne-e rá valami hatással.
- Talán ördögűzést kéne rajta végezni...
- Aha, biztos szívesen megcsinálná nekünk a helyi pap...
Johannessel nem foglalkozott. Ő egy mágus volt, ráadásul egy nagyhatalmú démon, a másik meg egy egyszerű hajós, akiről azt sem tudja, mit keres itt...legalábbis Gerardék ezt gondolták. Talán csak félti az irháját, azért jött segíteni. Megpróbálja hát kezébe venni, majd szemügyre venni a követ, leginkább azt, hogy a belőle áradó mágiának van-e valami karakteressége, tud-e neki eredetet adni, vagy mutat-e valamilyen irányba. A mana gyakran folyóként folyik egyik helyről a másikra.

A kocsmában közben egyre inkább kezdett elharapózni a helyzet. Maria fáradt fejjel néz fel a sörpadról és amit lát, attól majdnem kidobja a taccsot. Baj van, és nem tud csinálni semmit. Klaus is ott van, éppen a fürdőt készíti elő, miután rájuk zárták az ajtót. Maria gondolkodik. A halak, akikkel harcoltak is hasonlóképp viselkedtek a szárazon. Nem voltak képesek rendesen mozogni.
- Hé, hegyes fülű, üsd ki az alakot, aztán tegyük bele az első dézsába!
Ő maga sokat nem tud ez ügyben tenni, Klaus szintén nem képvisel elég erőt, hogy megtegye, így Lance-ra hagyja, hogy mit tesz. Klaus ezt meghallva gyorsan előkészíti az egyik dézsát, majd ha még van ideje nekilát a másodiknak, vagy ha az ürge már el lett kábítva, akkor elindul a kocsmában valamiféle kötelet keresni, mert már így is a frász kerülgeti tőle. Az italok várhatnak. Maria közben neki is látott kiszolgálni magát vízzel. Ennél többet úgysem tud tenni.

- Azt hiszem megtaláltam, amit keresünk.
A fiatal mágus elégedetten húzta ki magát, Herbert valamikori tulajdonai közül egy elsőre törött cserépdarabnak tűnő tárgyat emelve ki. Az egyik oldala kerekded volt, a másik kettő egyenetlen mód futott össze egy csorba csúcsba, mintha csak egy töredéke lett volna egy valamikori ornamentumnak vagy kőkalendáriumnak. A rajta körbefutó cikornyás mintákat nem ismertem fel, de a mágus igen magabiztosan vizsgálgatta, így egyelőre bíztam a megérzésében. Kezdett egyre inkább idegesíteni, hogy nem értek a mágiához.
- Tudja azonosítani, herr Zauberer? - léptem közelebb a fiúhoz.
- Pusztítsuk el. - javasolta hevesen az egyik társa, egy tünde, az oldalán lógó kardból ítélve valamiféle katona. Az ötlet vakmerő volt és elhamarkodott, de szerencsére a mágus védelmezően rántotta férre a kőtáblát.
- Még csak az kéne! Nem, amíg rá nem jöttünk hogyan működik. Különben is, talán csak akkor tudjuk az átkot megszüntetni. Keressünk egy helyet, ahol nyugodtan tudunk kutakodni...mondjuk a tengerpart, talán a vízhez van valami köze...
Az apáca, aki a fogadóba hívatott elgondolkodva futtatta végig a tekintetét a tárgyon.
- Talán ördögűzést kéne rajta végezni...
Nem vehettem félvállról az egyháziak véleményét, sajnos nem természetes kórok kezelésében nálam nagyobb tekintélynek számítottak. A tünde azonban nem volt ilyen előzékeny, vagy csak nem bízott a nővér képességeiben.
- Aha, biztos szívesen megcsinálná nekünk a helyi pap...
Idegesen megrángattam az ingem gallérját, próbálva nem hátralépni. Akármilyen átok volt is, egy vagy két lépés nem számított.
- Nem ismerem ugyan a mágiát annyira, mint szeretném... - köszörültem meg a torkomat. - De amellett vagyok, hogy rossz ötlet lenne meggondolatlanul megsemmisíteni. Talán szükséges a folyamat megállításához, esetleg a visszafordítását is lehetővé teszi. Csupán ki kell derítenünk, hogyan. Felismer bármit a jelek közül, mágusmester?

- Theo, te gondolkoztál már ezen az egész ügyön? Már mint...gondolj csak bele, nem sokkal a Fakó Napkelet után, ami egy egész vámpírcsaládot elintézett lényegében, egy másik vámpírcsalád nekiállna szórakozni? Oké, ez nem olyan horderejű, mint amit a Dornburg-ok tettek, de ha híre menne ennek, akkor az északi sereg helyett a déli állítana be hozzájuk, ennyi lenne az összes különbség. Van egy olyan érzésem, hogy nem ők kezdeményezték az egészet, csak Ők is szenvedő alanyai. Már ha a családfőnek van egy kis esze.
- Ki tudja mégis miféle indíttatásból kezdtek neki ennek a gyanús mozgolódásnak a városban. Az egyetlen dolog ami számít, nem láttuk őket, hogy huldrákká váltak volna. - Csúszok meg ekkor az egyik kövön, de nagy nehezen visszaszerzem az egyensúlyomat. - Huh na szóval. - Köszörülöm a torkom, mielőtt nekikezdenék. - Lehet hogy több van itt a háttérben, mint azt gondolnánk, de a harc legyen a legutolsó cselekedetünk. Ha jól emlékszem meséltél valami sebesülésről, is amit gyanítasz hogy gyorsabban leszünk huldrák. Így ha csak paranoiából is, nem kéne megsebesülve bemenni a barlangba. -
Szépen lassan oda is érünk, néhol kissé csúszkálva, néhol igen könnyedén haladva az utunk során. Ahogy oda is érünk a hatalmas barlangszájhoz, az mintha csak arra várna, hogy az elé merészkedőket egy az egyben elnyelhesse.
- Na, odabent aztán tombol az Átok ezerrel, azt megmondom neked. Nem tudom, hogy a testünk meddig áll ellen az Átoknak, már hogy ha egyáltalán ellenáll. Egyelőre...még normálisnak érzem magam. Veled mi a helyzet?
A self kijelentésére, egy kósza gondolatot ébresztett fel a fejemben, melyen az idevezető út során elmélkedtem. - Nem tudom, de említetted hogy már majdnem az eleje óta, vagy azóta itt vagy. Ne vedd sértésnek kérlek, ez a szelf átok, vagy ha jól olvastam egyszer holdcsókoltank hívjátok, nemtudom hogy ad e valami ellenállást az átokkal szemben. Mivel így gyakorlatilag kettő átok tombol a testetekben, amik lehet hogy egy bizonyos fokig ki is oltják egymást. -
Ekkor vizsgálgatom magam, de semmi különöset nem érzek. - Én teljese... - Ebben a pillanatban, a pajzs szétoszlik a testem körül. - Na jó még jól vagyok. -
- Azt döntsük el, melyikünkre kerüljön az erősebb pajzs? képes vagyok rád is megidézni a védelmet, esetleg kettő üvegpajzsot, és magamra is. A biztonság kedvéért, van egy ötletem, amit kipróbálhatnánk majd. -
- MÉG nem láttuk, hogy huldrákká voltoznak. De a csónakok szerintem inkább úgy tűnt, mint ha behúzták volna a partról, hogy még véletlen se kerüljenek a víz közelébe és nem pedig, hogy tartanának valahová. Ez persze megint csak feltételezés. És nem, egyáltalán nem terveztem harcolni velük. Öngyilkos hajlamaim egyelőre még nincsenek.
Kapom a válaszokat, amik viszonylag kielégítenek a maga felgma módjukon, hogy a harc eshetősége utolsó opcióként lessz felsorolva.
- Természetesen nem megyünk be sérülten. Ha van bármi sebed, most szóljál. Van gyógyitalom, ha jól emlékszem, azzal megúszhatjuk a dolgot már ha egyáltalán jelent valamit.
Az átok elméletemre, csak mogorván néz előre, majd azért csak kikívánkozik belőle a válasz.
- Ez a két átok, még ha hasonlóságot is mutat, nem hinném, hogy túlságosan megegyezik egymással s nem hinném, hogy a fajtámat sújtó Átok ez ellen védettséget nyújtana. Mint ahogy lehetsz hasmenéses és fejfájásos is egyszerre, gondolom lehetsz duplán is Átkozott. A fene se tudja, de jobb lenne nem kideríteni.
- Rád kerül az erősebb pajzs. Te jobban értesz a mágiához, így ha valamelyikünknek van esélye azt megszűntetni, az inkább te lennél, mint én. És mielőtt még bemegyünk...
Nagyon hevesen túrja fel a táskáját, valami után.
- Ezzel elvileg el lehet tűnni nagyon gyorsan egy olyan helyre, ahol már egyszer jártál. Ha netán...valami baj történne. Ha nem használod el, akkor utána kérném vissza.De akármit is akarsz tenni, tedd gyorsan és legyünk túl ezen az egészen. Irány az oroszlán barlangja, vagy valami ilyesmi, nem igaz?
Érdeklődve nézem a tekercset, majd el is rakom a zsebembe. - Köszönöm szépen. De elötte, még a biztonság kedvéért valamit megpróbálok. Hátha valami tengeri ereklye ez, aminek nem is lenne szabad a szárazföldön lennie. - Így ki is megyek a partra, úgy hogy ne a barlang szája elött álljak, hanem messzebb takarásban tőle, és a kulacsomat kiürítve, sós vízzel töltöm meg. Talán képesek lennénk lenyugtatni a sós vízzel. - Amúgy akkor ha a pajzsot nekem szánod, egy felállás is kell, ami ha használ használ, ha pedig nem akkor nem, de biztosításnak kell valami. Én megyek elöl, te mész mögöttem, míg két üvegpajzsot idézek, egyet a jobbodra, egyet a balodra. Nem tartanak túl sokáig, de felerősített varázslatokkal fogunk bemenni, így ha én sikeresen felfogom a nagyját, úgy te előlről, és viszonylag oldalról talán védve leszel valamennyire. -
- Hmmm....hasznos a varázsló a csapatban. Kár, hogy eddig nem jöttem rá. Hát, reménykedjünk benne, hogy ez majd valami védelmet nyújt nekünk. És a tengervíz nem is annyira rossz ötlet, ezt meg kell hagynom. Nekem sajnos semmi mágikus pajzsom nincs Valahogy kételkedek benne, hogy az elemi tűz pajzsom ennek a förmedvénynek az útját állná, így most teljesen rád vagyok utalva. Javasolhatnám, hogy küldd előre Riel-t? A kőkupacra nem hinném, hogy bármi hatással is van ez az izé, és eléggé kicsi ahhoz, hogy ne vegyék őt észre.
- Amennyire lehet, igyekszem megállapítani a mágia forrását, hogy ne tévedjünk el a barlang rendszerben. Ha a feltételezésem helyes, minél közelebb leszünk, annál jobban fogom érezni és annál jobban meg fogok őrülni a mágia érzékelésétől. Majd...ki tudja, hogy ennek lesz-e bármi hatása?
- Ébresztő Riel. - Ébresztgetem az apróságot, a kapucnimban, majd elénk leteszem. - Mi at fiú? Már megint nélkülem nem mész semmire? - Kérdezi tőlem a pofátlan kis kőkupac, de a stílusához már réges rég hozzászoktam. - Segíts nekünk egy kicsit. Derítsd fel elöttünk az utat. - Ekkor egy fénygömböt idézek, majd a ezébe adom. - Tessék ez majd világít neked. - Meg is fogja két kézzel a gömböt, majd megindul szépen komótosan befele. - Maradjunk a gömb árnyékában, így nehezebben vesznek majd észre, ha akárkivel találkoznánk. A kis gólemtől meg nem fél senki, szóval tökéletes figyelem eltereléssé is válhat. - Jönnek elő az enyhén paranoiás védelmi intézkedéseim, de ezen taktikám az Eichenshieldi őrületben is sokat segített. - Akkor hát te jössz Crispin. - Szólok a selfnek, majd megidézem rá a parancsgömböt, ezek után aktiválom a holdapa köpenyét, majd megidézek magamra egy védelmet, és rá pedig egy egy üvegjpajzsot, mindkét oldalához, az alkarja mellé.
Ahogy be is állunk a pozícióba, úgy már indulsára kész állapotba is vagyunk.
- Csodálom, hogy még nem rúgtad seggbe ezt a kis szenvtelen valamit Mormogja kissé sértődötten Crispin, de ilyen ez, Rielnek megvan a maga stílusa, amihez hozzá kell szokni -Valahogy nekünk szerencsénk van a kis segítőkkel. Dracon is egy rossz tinédzserként viselkedik. De a világ összes kincséért nem válnék meg tőle.
- Nincs más hátra, mint előre, nem igaz? Csak maga után, Jó uram! Ha bármi szörnyet lát, vagy rémséget, előbb sikoltson, aztán még egyet sikoltson, igyekezzen ne a gatyájába piszkítani és vágjon hozzá mindenét, amije van. Aztán, amint én kiheverem a röhögőgörcsöt, megyek és segítek. Ez így megfelel?
- Ez ilyen, de jó ha van egy apróság az ember mellett. - Nézem az elöl büszkén haladó parányi gólemet. - De akkor haladjunk befele, és ha bármi gyanús, van szó nélkül csak megtorpanok elötted, ez lesz a jel. Te fogsz irányítani hátulról, én csak a pajzsod leszek az átokkal szemben. - Majd megindulunk befele. Ha túl sötét lenne a számunkra, akkor idézek majd még egy fénygömböt.

Használt Itemek::

A kis csapatunk - sajnos egyelőre Dracon nélkül, de nem kockáztathattam, hogy neki bármi baja is essék - megindult a barlang felé. Végig járattam az eszemet a lehetőségeken, hogy még is, ki válthatta ki az Átkot? Egy pillanatig a tekintetem elidőzött a vámpírtornyon (már amennyire láthattam a terepakadályoktól), de tagadólag ráztam csak meg a fejemet néha, mint ha saját belső monológomra adtam volna választ. Az út ha nem is volt nehezen járható, de eléggé szeszélyes ahhoz, hogy jó párszor megcsússzunk mind a ketten. Ilyenkor halkan szitkozódtam egy sort, de nem mertem hangosan káromkodni, akármennyire is jól esett volna. Az elmémben surrogó Átok jelenléte nem kerített túlságosan jó kedvre, és egyre jobban frusztrálttá váltam, ahogy közelítettünk a toronyhoz. A másik ok, amiért nem szárnyalt túlságosan a kedvem, az a vámpírok közelsége volt. Nem volt bajom velük  - hisz lényegében testvéreink voltak az Átokban - de azért nem is futottam volna szívesen össze velük, főleg úgy nem, hogy épp birtokháborítás tényét merítettük ki annak teljes valójában. Az egész klánra való vérszopó jelenlét egy második masszává olvadt össze, s őszintén kételkedtem benne, hogy sokáig meg tudom őrizni az épelmémet, miközben a mágia csak úgy száguldozik keresztül a környéken, és én minden kis rezdülésére érzékeny lettem. Meg kell tanulnom azt, hogyan zárjam ki a számomra nem releváns dolgokat, mert későbbiekben egy ilyen nagy forrás közelében lenni nem akarok anélkül.
  Végül megérkeztünk a barlang bejáratához. Egyelőre nyugis volt a környék, egy vámpírt se láttunk, ez némileg megnyugtatott. Harcolni nem akartam velük, ebben biztos voltam, de ha meglátnak, lehet, hogy már más választásunk nem marad - csak a menekülés, egy egész klánnal a hátunk mögött. Az esélyeink nem lennének túlságosan jók. Végül a bejáratra néző kiszögelésen megállva Theo-hoz fordultam, hogy megosszam a véleményemet vele.
-Theo, te gondolkoztál már ezen az egész ügyön? Már mint...gondolj csak bele, nem sokkal a Fakó Napkelet után, ami egy egész vámpírcsaládot elintézett lényegében, egy másik vámpírcsalád nekiállna szórakozni? Oké, ez nem olyan horderejű, mint amit a Dornburg-ok tettek, de ha híre menne ennek, akkor az északi sereg helyett a déli állítana be hozzájuk, ennyi lenne az összes különbség. Van egy olyan érzésem, hogy nem ők kezdeményezték az egészet, csak Ők is szenvedő alanyai. Már ha a családfőnek van egy kis esze.
- Ki tudja, még is miféle indíttatásból kezdnek neki ennek a gyanús mozgolódásnak a városban. Az egyetlen dolog, ami számít: nem láttuk őket, hogy huldrákká váltak volna - replikázik Theo, mondata végét egy kövön megcsúszás zárja le. Mint észrevettem: trükkös egy terepről van szó.[/color]
- Huh, na szóval...Lehet, hogy több van itt a háttérben, mint azt gondolnánk, de a harc legyen a legutolsó cselekedetünk. Ha jól emlékszem, meséltél valamit a sebesülésről is, amit gyanítasz, hogy gyorsabban leszünk huldrák. Így ha csak paranoiából is, nem kéne megsebesülve bemenni a barlangba.
  Ezzel teljes mértékben egyet kellett értenem, és semmi esélye sem volt annak, hogy én akár csak egy kis karcolással is közelebb menjek ahhoz az átkozott helyhez.
- MÉG nem láttuk, hogy hulrdákká változnak- nyomtam meg az első szót, mint egy kiemelvén azt, és egyben helyesbítve Theo-t. - De a csónakok - szerintem inkább úgy tűnt, mint ha behúzták volna a partról, hogy még véletlen se kerüljenek a víz közelébe - és nem pedig, hogy tartanának valahová. Ez persze megint csak feltételezés. És nem, egyáltalán nem terveztem harcolni velük. Öngyilkos hajlamaim egyelőre még nincsenek.
  Minél többet gondolkoztam ezen, annál inkább erre a véleményre jutottam. Ők nem nyernének semmit sem ebből az ügyből. Miért átkoznának el egy egész települést a saját közvetlen közelükben, amikor abból előnyük nem, csak hátrányuk származhatna? De ha nem ez volt a helyzet - akkor még is, ki eléggé erős ahhoz, hogy őket is megbetegítse? Már ha vannak egyáltalán veszteségeik, ezt nem tudhatjuk még. Akármi is volt ez, eléggé erős mágiának kellett lennie - főleg, hogy messzebbről érzem, mint szinte bármilyen más varázslat forrást. Az egész ügy úgy ahogy volt, nem tetszett nekem.
- Természetesen nem megyünk be sérülten. Ha van bármi sebed, most szóljál. Van gyógyitalom, ha jól emlékszem, azzal megúszhatjuk a dolgot - már ha egyáltalán jelent valamit.
  Már mint, ha jelent bármit is a sérülés megléte. De valamilyen módon el kell kapnunk - egy nyílt seb eléggé jó tippnek tűnt.
- Na, odabent aztán tombol az Átok ezerrel, azt megmondom neked. Nem tudom, hogy a testünk meddig áll ellen az Átoknak, már hogy ha egyáltalán ellenáll. Egyelőre...még normálisnak érzem magam. Veled mi a helyzet?
- Nem tudom, de említetted, hogy már majdnem az eleje óta, vagy azóta itt vagy. Ne vedd sértésnek kérlek, ez a self átok, vagy ha jól olvastam egyszer, holdcsókoltnak hívjátok, nem tudom, hogy ad-e ellenállást az Átokkal szemben. Mivel így gyakorlatilag kettő átok tombol a testetekben, amik lehet, hogy egy bizonyos fokig kioltják egymást.
  Hangomban némi aggodalom csendült. Nem tudom, hogy pontosan mik is a tünetei ennek az egésznek? Mi jön azelőtt, hogy egy kopoltyús döggé változok? Francba, ezt talán jobb lett volna megérdeklődni előtte. De még...magamnak érzem magamat, de előre is megfájdult a fejem, ahogy belegondoltam, hogy a barlangon belül ott lesz ennek az egésznek a forrása. S túl sok megnyugvást Theo szavai se hoztak - csak elméletet, amivel egyelőre nem tudtam mit kezdeni.
- Ez a két Átok, még ha hasonlóságot is mutat, nem hinném, hogy túlságosan megegyezik egymással- s nem hinném, hogy a fajtámat sújtó Átok ez ellen védettséget nyújtana. Mint ahogy lehetsz hasmenéses és fejfájásos is egyszerre, gondolom lehetsz duplán is Átkozott. A fene se tudja, de jobb lenne nem kideríteni.
  Bár volt valami logika a szavaiban, de az örök pesszimizmusom azt súgta, hogy ez nem lesz olyan egyszerű menet - és hogy az Idegen Isten átka semmit sem jelent ez esetben. Ez nem egy olyan betesgég, amire védettséget fejlesztesz ki, ha túlestél rajta. Ez csak egy...elburjánzott valami. Végül csak választ kapok arra a kérdésre is, hogy miképpen van Theo?
- Én telje... - kezd bele, aztán valamiért abba hagyja, arcán némi meglepettséggel talán. - Na jó, még jól vagyok.
  Zárja le inkább a mondatot. Valami baj történt volna? Nem kérdeztem rá, hogy ha valami baj történt volna, akkor csak megosztja velem. Lehet, hogy csak a mágikus pajzsa vált le, amit még az ide út előtt idézett magára. Ha igen, akkor azt jelenti, hogy ezek se nyújtanak teljes védelmet ezen förmedvény ellen, és hogy itt ténylegesen sokkal erősebb, mint a városban. De ezt eddig is sejthettük. A forráshoz közeledtünk...a kérdés megmaradt:  hogyan fogjuk megsemmisíteni azt? Egyáltalán: mivel fogunk szemben állni? Theo varázsló volt - bele vetettem az összes bizodalmamat, hogy meg tud mérkőzni egy ilyen mágiaforrással, mint szakértő. Ha nem...akkor jön a mélytorkozás, még hozzá nem bőnyállal, az is biztos.
- Azt döntsük el, melyikünkre kerüljön erősebb pajzs? Képes vagyok rád is megidézni védelmet, esetleg kettő üvegpajzsot és magamra is. A biztonság kedvéért, van egy ötletem, amit kipróbálhatnánk majd.
  Nem lepett meg az, hogy Theo ilyen felvetéseket tesz. Már azon fejtörős "vetélkedő" alatt is igen csak előzékenynek bizonyult, és volt, hogy ez mentett meg minket a haláltól - s ez volt az egyik oka annak, hogy elfelejtettem minden képzelt vagy valós ellenérzést, amit ellene tápláltam. Csak remélni tudtam, hogy nem futunk össze véletlenül Láncikával, hisz nekik kettejüknek aztán tényleg meg volt a maga kis története. A kérdésen azért egy pillanatig elgondolkoztam. A szívem azt mondta: pakoljon rám minden védelmet és nem érdekel az Ő sorsa...de ez is csak rövid ideig tartott. Az eszem meggyőzött: jobb, hogy ha Ő jobb eséllyel éli túl, hisz neki van jobb esélye ezt az egészet semmissé is tenni.
- Rád kerül az erősebb pajzs. Te jobban értesz a mágiához, így ha valamelyikünknek van esélye azt megszüntetni, az inkább Te lennél, mint én. És mielőtt még bemegyünk...
  Ha már így osztogatjuk egymásnak a jóságokat, én se akartam kimaradni a sorból. Némi keresgélés után előkaptam egyet a három tekercs közül, amit még a vámpírklán feje adott nekünk a torony megsemmisülése utáni zavaros pillanatokban. Nem tudom, hogy ténylegesen működnek-e vagy sem...de lehet, hogy most ki kell majd próbálnunk.
- Ezzel elvileg el lehet tűnni nagyon gyorsan egy olyan helyre, ahol már egyszer jártál. Ha netán...valami baj történne. Ha nem használod el, akkor utána kérném vissza. De akármit is akarsz tenni, tedd gyorsan és legyünk túl ezen az egészen. Irány az oroszlán barlangja, vagy valami ilyesmi, nem igaz?
  Kérdeztem tétován. Nem volt túl sok kedvem bemenni, de más választásunk már nem volt. Visszafordulni nem lett volna értelme...úgy hogy akár be is sétálhatunk a barlang sötétjébe az életünket kockáztatva.
- Köszönöm szépen - fogadja el Theo az "ajándékot" és el is süllyeszti a zsebébe.- De előtte, még a biztonság kedvéért valamit megpróbálok. Hátha valami tengeri ereklye ez, aminek nem is lenne szabad a szárazföldön lennie.
  Nem értettem pontosan, hogy mire gondol, így csak követtem őt a tekintetemmel, ahogy lesétál a tengerpartra - megpróbálva végig fedezékben maradni - és a kulacsát feltölti sós vízzel. Csak bólintottam az ötletre, hisz eléggé jó kezdeményezésnek tűnt. Már Herbert-et is lenyugtatta a víz közelsége, remélhetőleg a forrást is. Kivéve, ha az maga egy fertőzött barlangi tó vagy ilyesmi.
- Amúgy akkor ha a pajzsot nekem szánod, egy felállás is kell, ami ha használ, használ; ha pedig nem, akkor nem, de biztosításnak kell valami. Én megyek elől, te mész mögöttem, míg két üvegpajzsot odaidézek, egyet a jobbodra, egyet a balodra. Nem tartanak túl sokáig, de felerősített varázslatokkal fogunk bemenni, így ha én sikeresen felfogom a nagyját, úgy TE elölről és viszonylag oldalról talán védve leszel valamennyire.
- Hmmm...hasznos a varázsló a csapatban. Kár, hogy eddig nem jöttem rá. Hát, reménykedjünk benne, hogy ez majd valami védelmet nyújt nekünk. És a tengervíz is annyira nem rossz ötlet, ezt meg kell hagynom. Nekem sajnos semmi mágikus pajzsom nincs - valahogy kételkedek benne, hogy az elemi tűzpajzsom ennek a förmedvénynek az útját állná, így most teljesen rád vagyok utalva- ismerem be kelletlenül.- Javasolhatnám, hogy küldd előre Riel-t? A kőkupacra nem hinném, hogy bármi hatással is van ez az izé, és eléggé kicsi ahhoz, hogy ne vegyék őt észre.
   Vetem fel ötletként...meg főleg azért, hogy járassam a számat. Félek a sötétségtől, ami bent vár ránk...és a csendtől is. A hideg futkározott a hátamon, és enyhén reszkettek a kezeim. Csodálatos....Cynci, a Hős Lovag!
- Amennyire lehet,. igyekszem megállapítani a mágia forrását, hogy ne tévedjünk el a barlangrendszerben. Ha a feltételezésem helyes, minél közelebb leszünk, annál jobban fogom érezni - és annál jobban meg fogok őrülni a mágia érzékelésétől. Majd...ki tudja, hogy ennek lesz-e bármi hatása?
  Tűnődök el, miközben előveszem Clandestine-t. A felszentelt éjgyilok érintésétől, már magától a kisugárzásától, amikor a tokjában volt, is enyhe gyengeség vesz erőt rajtam, de csak reménykedni tudtam benne, hogy a "szent aura" valamilyen mágikus módon legyengíti az Átok örvénylését körülöttünk - bár ez egy eléggé jóhiszemű elképzelés volt, és túl sok esélyét nem láttam annak, hogy működne is.
- Ébresztő, Riel.
  Próbálgatja Theo felkelteni a kis gólemjét, aki szerintem mindennek nem nagyon örül, de végül csak kiköt a földön, velünk szemben.
- Mi az, fiú? Már megint nélkülem nem mész semmire?
  Az arcom elfintorodott a kőkupac stílusától. Túlságosan is hajaz rám, a rosszabbik napjaimon. Szar dolog saját magamat viszont látni lekicsinyített formában.
- Segíts nekünk egy kicsit. Derítsd fel előttünk az utat - ecseteli a gazdája a feladatot neki, majd valami mágikus fénygömböt is megidéz, amit a kis dög a kezében tart. - Tessék, ez majd világít neked.
  A gólem most az egyszer nem akadékoskodik, és mint ha hímes tojást tartana a kezében, úgy viszi magával a gömböt. Egy pillanatig nézem a távolodó alakját - hát,ha bárki is meglátja bent, majd csodálkozik, hogy milyen mágikus gömbök mászkálnak erre felé? Jó eséllyel szívbajt kap és azt hiszi, hogy az Átok öltött így testet.
- Maradjunk a gömb árnyékában, így nehezebben vesznek majd észre, ha akárkivel találkoznánk. A kis gólemtől meg nem fél senki, szóval tökéletes figyelemeltereléssé is válhat.
- Csodálom, hogy még nem rúgtad seggbe ezt a szenvtelen kis valamit... - morgom a nem létező bajszom alatt. Csodálom, hogy még ENGEM nem rúgtak seggbe-  de ezt inkább nem mondtam ki hangosan. - Valahogy nekünk szerencsénk van a kis segítőkkel. Dracon is egy rossz tinédzserként viselkedik. De a világ összes kincséért nem válnék meg tőle.
  Tekintetem egy pillanatig elkalandozik abba az irányba, ahol hagytam a kis sárkánygyíkot. Reméltem, hogy nem esik semmi baja sem - és remélem, hogy ha én nem jövök ki innen, hamar túlteszi magát a veszteségen, és visszatér a fajához, hogy boldog és teljes életet élhessen le.
- Ez ilyen, de jó, ha van egy apróság az ember mellett.
  Theo szavaira csak biccentettem. Igen, határozottan jó. Főleg, hogy Ő maradt az egyetlen barátom és társam, most, hogy Armin és Lory, és a népünk nagy része eltávozott. Az emlékük még mindig fájó és mindig keserű - a seb még nem gyógyult be, még csak bele se kezdett. De hát, maga a veszteség is még nagyon friss volt...
- Akkor hát, te jössz Crispin.
  Először nem értettem, hogy miről van szó, aztán amikor elkezdett körülöttem munkálkodni, és ennek hatására több mágiát is megidézett egyszerre, egy kicsit hátráltam tőle meglepettségemben. Hogy képes ennyi mindent egyszerre kordában tartani? Lenyűgöző volt a tehetsége, és szinte láttam magam előtt, hogy pár éven belül egy igen csak keresett mágus lesz, akiért királyok vagy főnemesek versenghetnek majd. Már ha túléljük ezt az egészet. Mire végzett, a könnyem is majd' kicsordult a többlet mágiától, de lenyeltem a megjegyzésemet és csak bólintottam felé köszönetképpen, ahogy felsorakoztunk, hogy behatoljunk a barlangba.
- Nincs más hátra, mint előre, nem igaz? Csak maga után, Jó uram! Ha bármi szörnyet lát, vagy rémséget, előbb sikoltson, aztán még egyet sikoltson, igyekezzen ne a gatyájába piszkítani és vágja hozzá mindenét, amije csak van. Aztán, amit én kiheverem a röhögőgörcsöt, megyek és segítek. Ez így megfelel?
  Fecsegtem tovább, ahogy egyre közelebb értünk a bejárathoz. Beszélnem kellett, hogy elűzzem az idegességemet. Ez maradt minden eszközöm az épeszem megőrzésére. Remélhetőleg ennyi elég is lesz. Remélem...vagy mind meghalunk.
- De akkor haladjunk befele, és ha bármi gyanús van, szó nélkül csak megtorpanok előtted, ez lesz a jel. TE fogsz irányítani hátulról, én csak a pajzsod leszek az átokkal szemben.
  Csak egy gyenge biccentésre futotta tőlem. Az arcom viszont elkomorodott. Megint. Mint az átkozott Tünde-erdőben, az utolsó órákban. Ott is...minden csak miattam történt. Az a sok vérontás, az elfek, sötét elfek és állatok halála - mindez azért, hogy én át tudjak törni az északiak vonalán és lefejezzem a kígyót. Remélhetőleg most ez a menet áldozatoktól mentes lesz. Elszoruló torokkal léptünk be a barlang bejáratán.
~ Hold Anya adjál nekem kitartást, hogy végig menjek ezen az úton. Hold Apa adjál nekem erőt, hogy győzedelmeskedhessek az ellenfeleim felett. Óh, Halál, fordítsd el ma tőlem az arcodat. A Természet ereje járjon át engem, miközben sötét utakat taposok. Idegen Isten, te pedig takarodjál a jó büdös fenébe, nehogy aztán ide merd tolni a pofádat, mert .... hát, semmit se tudnék ellened tenni, de az utolsó leheletemmel is téged átkoználak el, te mocskos szemét.~
  Fejezem be a furcsára sikeredett imámat...

Felhasznált tárgyak:

Felhúztam szemöldökömet Damienre pislogva.
- Ugyan mégis mire mész azzal, ha megtudod, hogy hol lakik? Az apja biztosan csak siratja. Milyen kár! - legyintettem. - Éppen nem megy neki az üzlet. Bár tény, hogy egy napló hasznos volna... Persze ha egyáltalán tudsz olvasni... Ő pedig írni. - böktem a hordóban fekvő Herbertre.
Megigazgadtam köpenyemet és Justinhoz fordultam.
- Tiszteletes úr! Nem indítottam túl szépen, viszont megkérném, hogy most jöjjön velem. Az, hogy fel van szentelve sokat fog segíteni nekem... - mosolyodtam el. - A végén talán még meg is térít!
Már indultam volna ki az ajtón, mikor eszembe jutott, hogy egyetlen apró részletet kifelejtettem: A tervemet.
- Nos, szóval. - köszörültem meg torkomat. - Azt terveztem, hogy körbenézek a part mentén, hátha megtaláljuk Herbert szívének választottját. - csóváltam meg fejemet. - Szörnyű ízlése van a fiúnak...

Összehúzott szemekkel figyeltem a férfit, aki megpróbált válaszolni, de ami történt, arra nem számítottam: rám nézett, és azt láttam, hogy már félelmetesen hasonlított a huldrákra, akikkel a hajón küzdöttünk, alig láttam már az emberi vonásait. A lánynak nem kellett kétszer elismételnie a szavait, azonnal fejbevágtam az alakot a gyorsan kivont kardom markolatgombjával*, majd ha a csapkodást abbahagyja egy kis időre, egy erősebb ütéssel próbáltam meg átlendíteni az öntudatlanságra. Ránéztem a többiekre.
- Srácok, egyre gyorsabban hat rajta az átok. Valamit muszáj csinálnunk vele. - Mondtam. Miközben a férfi munkálkodott, nehezen véve a levegőt beszélni kezdtem. - Azt már tudjuk, hogy ennek a férfinek a feleségével is kapcsolatban áll a dolog. Erről szólni kellene a többieknek, de hogyan? - Merengtem, de a logikus gondolatmenetemet félbeszakította az iszonyú szomjúság, amit most, hogy az izgalmas rész elmúlt, újból észrevettem, és odaszaladtam, hogy csapoljak magamnak még egy kis vizet. Szólnunk kellene a többieknek...

Lance, Klaus, Maria

Sikeresen fejbe csapod a kovácsot, de keményebb fából faragták, minthogy ennyi leterítse. Így már a földön, kicsivel lassabban de tovább hadonászik karmos kezével és markolássza a torkát. Klausnak végülis van ideje elkészíteni még egy fürdőt, már ha se ő se Maria nem akarnak szegény tünde segítségére sietni. Akinek pedig nincs szerencséje. A karmos kéz bizony felsérti Lance nadrágját és három vérző csíkot hagy a térdénél, nem mintha nem lenne elég rossz állapotban már így is.

Johannes, Gerard, Dieter

A tárgyról mindannyian mást tudtok meg. Gerard először is annyit, hogy kísértetiesen emlékeztet a formája egy mágikus pecsétre aminek viszont meg kéne törnie ha valaki összetöri, itt mégsem ez történik. Abban is biztos vagy te is (és Johannes is), hogy egyetlen általatok ismert mágia pecsétjeire sem hasonlít, viszont annyit a tudásdémon szem észrevehet, hogy nem kifinomult, hanem inkább valami ősi és primitív mágia lehet ez. Maga az érzet egyszerűen idegen, irányt nem tudsz mondani.
Johannes, ha vizsgálod az anyagát elsőre kőnek tűnik, viszont, ha jobban megnézed az anyagot, meg azt is hogy sokkal könnyebb mint egy kő, hamar rájössz hogy ez valamiféle csont. Ellenben egyetlen állatot sem tudsz, ami akkora lenne, hogy ilyen csontkorongot csináljanak belőle. Az biztos, hogy eredetileg ez egy darab csontkorongra van ráfaragva.
Hogy ebből mennyi mondtok el Dieternek, az rajtatok áll.
Miközben fogod Hans még annyit veszel észre, hogy sajognak az ízületeid. A kezed, a körömágyad, és az állkapcsod is egyszerűen fáj, mint amikor gyerekként egy nyár alatt tíz centit nőttél. Csak jobban. Látható jele nincs.

Mina, Johnny

Herbert barátja bólint.
- Szívesen odavezetlek benneteket a házukhoz. - és int is, hogy kövessétek.
A pap összehúzott szemekkel néz Johnnyra.
- Menjen a tengerhez, ha annyira akar, de nekem aztán semmi dolgom pogány szörnyetegekkel. Elég erre az egyre vigyáznom, mert gondolom itt hagyják. - nézett Herbert hordójára, mire a fiú szomorkásan bólintott.
- Egyelőre nem tudjuk hová vinni, Tiszteletes úr. De ha annyira meg akarja találni Herbert menyasszonyát uram - fordul itt Johnnyhoz. - Akkor sétáljon a tengerparton a holdfénynél. Legalábbis Herbert mindig valami holdfényről és hullámokról hebegett. Viszont talán oka van, hogy még senki se látta azt a huldrát, lehet, hogy nem jön elő mindenkinek. - csóválta meg a fejét, majd határozottan elindult a falu felé Mináékat vezetve. Johnny pedig eldöntheti, hogy velük megy, vagy a parton ücsörögve várja meg a holdfényt és hogy vagy előjön a huldarlány vagy nem.

Theo, Cyne

Riel előre szalad, de hozzátok képest az apró lábaival meglehetősen lassú. Amennyit előre halad még ltájátok a kis fénygömbjét. Olyan harminc métert haladhattok előre, amikor is a járat kiszélesedik, és látjátok, hogy két lépcsősor vezet felfelé. Kb ugyan oda vihet egyébként csak úgy lett kialakítva, hogy szép legyen. A vámpírok adnak az ilyesmire. Amit viszont egyértelműen hallotok, azok léptek és beszélgetés hangjai. Valaki fent van, de nem tudjátok közeledik-e távolodik, őrt áll, vagy mi van.
Ha Riel ennek ellenére megy tovább, akkor hamarosan beér egy nagyobb szobába (a végállomás, onnan előre már nem visz út), ahol gyertyák vannak, egy kis asztal, meg minden féle kagyló, meg hínár meg ilyen cucc és iszonyatosan büdös halszag.