[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

A falubéliek Syele, Hans és Jozef vitatkozására vegyes döbbenettel reagálnak. Többen vállat vontak, majd visszatértek a házukba, mások gyanakvóan nézték, ahogy összekapnak az állítólagos felfedezők egymással. A falubéliek nagy része a két egyházival értett egyet, s már amúgy is iszonyatosan meg volt ijedve, eddig sem ment a barlang közelébe, ezután sem akart.
Jozef gyanúja azonban egyre csak erősödhetett annak látták, minden pontosan úgy állt a faluban, ahogy hagyták. Minden és mindenki, amit kint hagytak, mielőtt bementek volna, ott hevert érintetlenül a faluban, ahogyan hagyták. Azonban senkit sem lehetett a falubéliek közt látni, aki korábban elhagyta volna őket. A nagy zsibongás közepette Suzynak sikerült megragadnia az alkalmat, s eltávolodnia a többiektől, majd elérni a falu határát.
Mina és Damien azonban nem mondhatták magukat ilyen szerencsésnek. Jól emlékezett rájuk a kis falu, mikor elindultak ők is, hogy kereket oldjanak, többen már árgus szemekkel kémlelték őket. Többüknél kés, kasza, furkósbot, vagy bármi egyéb olcsó, improvizált harceszköz lapult. Látszott rajtuk, hogy készek arra, hogy megállítsák őket a tovább haladásban, nem egy ember közülük már meg is tette az első lépéseket feléjük, haragos, kiélezett tekintetével egyre csak őket pásztázva.


Határidő: 2019.11.29.


//Figyelem: Aki elérte a falu határát, s már nem akar másmerre menni, mint haza (ő jelen esetben egyelőre csak Su) annak az utolsó köre következik! Hasonlóan az első körhöz, írja le, hogyan oldotta meg a hazautat a mocsáron át, pontosan úgy, ahogy az első körben az ideutat tervezte meg. Ha ezzel megvan, számára a játék véget ért. A többieknek pedig hajrá, már nincs sok hátra //

//Extra figyelem: Hogy kicsit megpörgessük, mostantól aki nem ír határidőre, és nem szól róla, hogy késni fog, azt nem várjuk meg és úgy veszem, hogy abban a körében passzív volt. Aki szól, az természetesen kap haladékot//

!– mondtam színpadiasan, majd félve hátráltam el a selftől. Lehet egy egész falut felbomlasztok ezzel. Ha elhiszik hogy elkapták, nyert ügyem van, ha pedig békén hagynak és távozhatunk akkor is – az egyedüli veszélyforrás, ha úgy döntenek hogy inkább megölnek vagy visszazárnak, nehogy elterjedjen a dolog.

Jozef vezetőjének reakciója egyértelművé tette, hogy hátsó szándékai vannak. De még is mit nyer azzal, ha az embereket elrémíti a bányáktól?
- Szerintem az egyetlen, aki beverhette a fejét, az te voltál. – köpenyem alól kiemelem az aranylapot és a magasba emelem. – Ez az aranylap a szellem sírjában volt. Ő adta ezt nekünk, valami idióta jóslatról hablatyolva. Neked is kell, hogy legyen egy. – szabad kezemmel Jozefre mutatok. – És neked is. – majd Wilhelmináékra. – És nektek is. Mind láttátok, hogy a szellem szertefoszlott.
Ezután közelebb lépek a férfihoz és halkan, hogy csak ő hallja, szólok hozzá.
- Nem hagyom, hogy elrontsd a dicsőségemet.

Értetlenül meredek az atyára, aki nyilvánvalóan megbolondult, bár eddig sem volt normális, ha engem kérdeznek, de ez………
Syele reakcióján egy cseppet sem csodálkozom, ám az aranykártya kijátszása nem a legjobb egy aranyra éhes faluban.
Mikor hozzám lép és a homlokomra teszi a kezét, azonnal hátrébb ugrom és eltaszítom a karját, miközben a harag elsötétíti az arcom.
- Nincs joga hozzám érni! – sziszegtem rá. – Már nem vagyok a maguk kis noviciusa. – leheltem szinte a levegőbe, mert nem akartam leleplezni még most sem magunkat. – Pont maga intézte el. – fejeztem be, aztán még hátrébb lépve a lány után indultam, nem foglalkozva most már az őrült atyával. – Sajnos a harc közben a szörny elvette az eszét, de majd hazafelé, ha megpihenhet, rendbejön. – vetettem oda, de megálltam, ahogy a felbiztatott emberek a vámpírra és kísérőjére reagáltak. – A ….hölgy és a lovagja kellően kivette a részét a harcból, hogy megvédjék ezt a közösséget, szóval jobb lenne, ha békén hagynák őket. Különben sem hinném, hogy az uraság örülne, ha a maguk öntörvénykedése miatt hellenburg ide küldené a katonaságot, vagy igen? – játszom rá az esetleges félelmükre.
Én most már azért is meg akarom nézni azt az önjelölt uraságot, aki a történtek ellenére még csak ide sem dugta az orrát. Johannes meg keresse meg a lovagokat……aprópó lovagok….
- Tényleg senki nem látott kijönni onnan senkit előttünk? – kaptam el az egyik falusi karját még mielőtt nekiindultam volna.

A falusiakat elég nehéz meggyőzni, mert látszik rajtuk, teljesen fel vannak csigázva, ingerültek, idegesek. Ahogy Jozef kérdezett tőlük, csak rázták a fejüket.
- Nem. Ti voltatok az elsők, akik kijöttek. - mondta az egyik nő, ahogy kissé zavarodottan nézett végig a csapaton, mert nem értette, miért kérdezték ezt.
- Segítettek vagy sem, azért vittétek be őket, ott pusztuljanak meg. Északiak, nem bízhatunk bennük! Dobjuk vissza őket! - mondta az egyikük.
A falusiak közül páran már harcra készen indultak meg Mináék felé. De volt jobb helyzetben az időközben összeveszett Jozef, Syele és Hans sem. A falusiak egyre kevésbé értik, miről beszéltek.
- Ezek megtébolyultak! Járvány, arany, kő?! - ordította fel valaki.
- Tűnjetek innen, mielőtt ránk hozzátok az istencsapását! - ordították a trió felé, ahogy a falusiak próbáltak tőlük eltávolodni. Párat még seprűt, vasvillát is ragadtak, hogy odébb tessékelhessék őket, ha túl közel jönnének.


Határidő: 2019.12.06.

Persze, hogy pánikolni kezdenek! Miért ne kezdenének pánikolni? Ez az agyalágyult idióta teljesen összezavarta őket. Ideje hát, hogy egy igazi szónok nyugtassa le a kedélyeket!
Eltettem az aranykártyámat, majd két kezemet kissé előre emelve megpróbáltam kedves mosollyal lenyugtatni a csürhét.
- Mindenki nyugodjon le! Nincsen semmiféle járvány. Egyikünk sem szenvedett súlyos sérüléseket, kivéve őt persze… - mutattam Jozef vezetőjére. - …és a tárnákat megtisztítottuk. Nincs többé veszély. Az átok megszűnt! Engedjék meg, hogy beszélhessünk Duncan gróffal, és már mentünk is utunkra.
Látván, hogy páran rögtönzött fegyverekhez nyúltak, nem igazán akartam megközelíteni őket, de ha a hülye megint keresztbe tesz nekem, esküszöm, lenyeletem vele a saját nyelvét.

Vajon hová tűntek a lovagok, a galambpáros és a démon? Nem bánnám ha meghaltak volna, ám a lovagokat jobban élveztem volna egyesével kivégezni, amiért otthagytak.
Élvezettel szemléltem, ahogy a faluban egyre inkább kitört az aggódás és düh a falusiak között, már-már ott tartottak, hogy elzavarnak minket. Az lenne a legjobb igazából, ha ez így is maradna: néhány hétig még aggódnak rajta, hogy mi történt, utána pedig elterjedne a kiszínezett mendemonda arról, hogy ami lent van, az megőrjíti az embert.
Csak mosolyogva figyeltem, ahogyan Syele a magasba emeli kis lapocskáját. Megpróbálhatnám kikapni a kezéből, ám akkor egyszerű tolvajnak titulálnának. Nem, majd ha egy helyre visz az utunk. Miután kibeszélte magát, én is újra felszólaltam.
- Sajnáljuk. Nem tudjuk mi történhetett lent. Elmegyünk. Elmegyünk ameddig valahogy el nem terjed, vagy meg akarja Isten átkozni miatta az egész falut...ha még nem történt meg. Én fegyverrel se érnék inkább magunkhoz, hisz kitudja abból mi lenne... – kiáltom szomorúan, Mináék felé pillantva is, majd egyszerűen elindultam kifelé a faluból, lassan ballagva.

Nem először látjuk azt, hogy a babonás félelem mit művel az egyébként dolgos és csendes parasztokkal és itt sincs másként, főként, hogy Johannes atya is kiveszi a hergelésből a részét. Sosem kételkedtem benne, hogy lételeme az intrika és senki mást nem tart szem előtt saját magán kívül, szóval a viselkedése nem lep meg és az sem, hogy szívesen veszejtene el csak úgy "véletlenül" egy zavargásban.
- Nincs mit. - biccentettem a vámpírlány és kísérője felé, ám láttam, hogy ha most itt szópárbajt fogunk vívni, a végén agyon csapnak minket, mert kitör a pánik, mindegy kinek hisznek vagy kinek nem.
Ebben már van gyakorlatom sajnos.
Viszont az aggasztó, hogy senki nem távozott előttünk, mert a visszafelé utunkon nem láttunk tetemeket......
- Az Úr ítélt, ahogy látjátok, megkímélte az életüket, hogy jöttök ti ahhoz, hogy felülbíráljátok! - förmedtem a nagyhangúakra, aztán Johannes felé biccentettem. - Menjen, ha akar menjen, de én megnézem mit szól ehhez az egészhez a gróf. Mi meg tényleg elmegyünk, ki a faluból, el tőletek, úgy hogy nyugodjatok le.

Ahogy távolodott a falutól, egyre jobban megnyugodott, hogy senki nem akarja megakadályozni, hogy minél messzebb mehessen. Ezzel a felismeréssel, és nyugalommal párhuzamosan lassultak sietős léptei, és rendeződött a légzése, és a pulzusa.
Viszonylag kényelmes, de nem ráérős tempóban igyekezett minél délebbre haladni, és egyúttal olyan úton, ahol elkerülheti Hellenburgot.
A szerencse nem kedvezett neki, mert bár szeretett volna akár több faluva is távolabb éjszakázni a bányáktól és Erictől, de hiába sétált hosszú percekig, félórákig, majd órákig, nem találkozott az úton mással. Aztán már nem is akart, csak a következő faluba elérni sötétedés előtt, és ott kényelmes, nyugod szállást találni, ahonnan reggel tovább indulhat.
Úgy hajtotta álomra a fejét, hogy annyit kért Armarostól: ne háborgassa senki másnap az útja során.

A falusiak zavarodottságán nem segített, hogy módszeresen egymással vitatkoztak a kis kompánia megmaradt tagjai. Hans volt a szerencsésebb a bandából, neki sikerült meghunyászkodásának hála óvatosan elmenekülni és kijutni a falu határára. A többiek nem úszták meg ennyivel. A falusiak, látván a káoszt és zavarodottságot egyet gondolva egy emberként estek neki a kis csapatnak, nem kisebb céllal, mint hogy megpróbálják kitessékelni őket a faluból, amilyen gyorsan csak lehet, s közben csapni, lökni őket, ahol érik, hogy ezzel sürgessék a folyamatot.
- Takarodjatok innen, ti őrültek! - kiabálta valaki az egyre haragosodó tömegből. Jozef különösen nagy pácban volt, mert olybá tűnt, őt is Mina és Damien cinkosának tartották, miután kiállt mellettük. Talán már nem is gondolják azt, hogy északiak. Talán már csak azt gondolják, elvesztették az eszüket.
Suzy ekkor már messze járt, kint az országúton, s ebből mit sem hallott. Csak bandukolt egyenletes tempóban a következő kis faluig, melyet sötétedés után egy bő fél órával sikerült elérnie. Hasonló falu volt ez is, mint az, ahol jártak, csupán csak a bánya hiányzott mellőle.


Határidő: 2019.12.14.

Ezek az emberek teljesen megőrültek és most már megzavarodva ellenünk fordultak. Semmi értelme nem lett volna tovább erőlködni, hogy a grófhoz mehessünk, mert akkor valószínűleg csak harc árán tehettem volna meg, bántani pedig, bármennyire is dühös voltam rájuk, nem akartam. Csak ostoba, babonás népség volt.
- Menjünk innen! – kiáltottam Mináéknak és löktem el a közelembe jövő embereket, igyekezve kitérni az ütések elől.
Hogy ne legyen semmi sérülés bevetettem a titkos fegyveremet, a gyűrűt, már bevált párszor. Aztán, ha meghátráltak még elmormoltam az Operientest, ezzel remélhetőleg elvesztenek minket szem elől.
Így bosszúsan, de elindultam Johannes után.

Név: Ring of the Pumpkin King
Leírás: Egy furcsa, gumiszerű anyagból készült gyűrű, amelyet réges-rég találtak a Nebelwaldban és egyesek szerint Terráról került át egy ideiglenes kapcson keresztül. A gyűrű ékkő helyett egy gumi tökfejet ábrázol, amely megnyomásra ijesztő kacajt hallatt és veroniai tartózkodásának ideje alatt elég mágiát magába gyűjtött, hogy ez a hang elijjessze a legtöbb állatot és nem harcra edzett embereket/tündéket.

Név: Operientes (Takarás)
Típus: Bűbáj (1/5 kör)
Erősség: II. (Papi ág - Fortis Dei)
Ár: 2500 váltó
Felhasználás: Szövetség alapú
Leírás: Az ellenfél szemére mintha sűrű fátyol borulna, így elveszíti látása nagy részét, inkább csak körvonalakat, árnyékokat lát a körülötte állókból. Nem okoz teljes vakságot, de megnehezíti a barát és ellenség megkülönböztetését valamint a célzást is. Két körig tart.

Harag gyűlt fel bennem, amely hamar el is szállt, hiszen tehetetlen voltam ennyi ember ellen. Lemondóan néztem a vár felé, majd összehúztam magamon a köpenyem, hogy minél kisebbnek látszódjak az emberek között. Nem láttak már szívesen. Pedig megmentettük a seggüket az éhenhalástól. Hálátlan csürhe.
Látva Jozef magabiztosságát, inkább közelebb álltam hozzá, hogy vele és remélhetőleg Wilhelmináékkal együtt juthassak ki erről az ostobák gyülekezetéről. Úgy döntöttem csendben maradok, de legbelül már azon gondolkodtam, miképpen tehetném a földdel egyenlővé ezt a helyet, hogy megfelelő elégtételt kaphassak belőle. Még a különös éteri kacagásra sem figyeltem igazán.

Jozef gyűrűje akkorát ordított, hogy az egész falu beleremegett. Páran rögtön a tárna felé fordították fejüket, hogy nem omlik-e be a bejárata neki. A gyűrűnek hála a falu halálra rémülten menekült, el egyenesen a bandától, amilyen messzire csak tudtak. Még azok is, akik eddig viszonylag nyugodtabbak voltak és halálra rémültek tőle. Többen a falusiak közül a várúr birtoka felé futottak, hogy ott leljenek menedékre, elvégre az volt a legbiztonságosabb hely a vidéken. Ennek hála aztán a kis csapat gond nélkül elérte a falu határát.
Hans mindeközben útnak indult egymaga, át a sűrű mocsáron, egyenesen északnak. Rá talán még hosszabb út várt, mint Suzyra, hiszen át kell nyargaljon a folyón, a frontvonal senkiföldjén, egyenesen vissza a saját otthonába. Napnyugtára el is ért a következő faluba. Lovát eladni nem adja el egyik gazda sem szívesen, ám Hans némi keresgélés után egy dörzsölt képű vén paraszemberbe botlott, aki elegáns mosollyal az arcán jelentette ki, hogy bizony örömmel adná el egyetlen lovát (mint azt ahogy könnyes szemekkel búcsúztatta), a megszokott ár duplájáért. Noha Hansnak fogalma sem volt róla, mennyibe kerülhet egy ló, azonban az elsőre szembetűnt neki, hogy az árajánlat pofátlanul drága volt. De hát a ló mégiscsak ló.


Határidő: 2019.12.22.

Amikor az emberek menekülőre fogták, kaptam csak fel a fejemet, kérdőn nézve körül, s hallottam meg az idegen ordítás visszhangját, ahogy a környező hegyekről hallatszottak vissza fülembe. Végignéztem ahogy egyesével rohannak vissza házaikba és a környező utcákra az emberek, majd értetlenül néztem Jozefra és Wilhelmináékra.
- Még is mi történt? Mi volt ez a nagy visítás? Hátborzongató volt… - lehet, hogy valami természetfeletti, igazságot akart nekem, s ezzel próbált segíteni? Túl szép lenne, hogy igaz legyen.
Így lehetőséget kaptam, hogy legalább tüzet rakhassak egy ház tövében, reménykedve, hogy porig égeti az egész falut, ám nem akartam egyedül maradni. A nemes hölgy távozni akart, az ő mágiája nélkül pedig igen nehéz lett volna lángokat varázsolnom, így hamar le is mondtam eme tervemről. Inkább megkérdeztem, utazhatok e velük egy darabon. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, nem látták akadályát.

Nem gondoltam volna, hogy ezek az emberek ennyire megijednek a gyűrű hangjától, bár kétségtelenül most mintha még ijesztőbb lett volna, mint legutóbb. Így aztán a mágiám bevetésére már nem is volt szükség, hiszen az emberek pánikba esve, szanaszét futottak, úgy ott hagyva minket, mintha sosem akartak volna meglincselni minket még az előbb.
- Csak egy apró kis tréfa, ami eddig mindig bevált figyelem elterelésnek, de azért még én is meglepődtem a mostani hatásán. Ezek az emberek aztán tényleg félnek. – válaszoltam a kíváncsi kérdésekre, amit mindhárman nekem szegeztek, még mindig kicsit kábán nézve az iszkolók után.
A vámpírnőnek csak bólintani tudtam, hiszen igaza volt, kár kísérteni a sorsot, ha már így alakult.
Ezek után már nem volt tényleg maradásunk és én elindultam Johannes püspök után, biztosan tudva, hogy nem úszom meg a dühét, hogy szembementem vele, de hát egyedül én maradtam most neki a visszaút biztosítására, hogy a többiek hová lettek….rejtély.
Talán egy darabig együtt megyek a többiekkel, amíg az utunk is el nem válik.

Hosszú út vezetett vissza az ismert világba. A Mocsárvidék elrejtette a kis falut a maga pletykáival együtt. A falubéliek ezek után még évekig nem mertek a bánya közelébe sem menni. A hisztéria pedig szép lassan alábbmaradt. Nem maradt más belőle, csak az a különös üzenet, melyet a túlélők a zsebükben vittek el...

A küldetés jutalma mindenkinek 300 TP, 3000 váltó. Ezen kívül mivel Jozef egy másik lapot is magához vett, 1 Arany jutalmat szerzett vele. Végezetól, a különös mágikus aranylapoknak hála az alábbi varázstárgyat érdemelte ki mindenki. A fegyvert, mely a leghatalmasabb ellenségek ellen is megsegít:

Név: Jóslat (1)
Típus: -
Leírás: Egy fémlemezre vésett díszes tarotkártya, rajta egy egyedi karcolattal. Képe testesíti gazdája eltökéltségét, s földre ejtve vezeti hordozóját útján. Közvetlenül azelőtt kell elejteni, hogy annak gazdája megfogalmaz magában egy kérdést a jövővel kapcsolatban. Ha állított helyzetben éri a földet, változást, lehetőséget hoz, s a kérdésre a válasz igenlő, helyeslő, biztató lesz. Ha fordított helyzetben éri a földet, a változástól való félelem átka éri hordozóját, s a kérdésére a válasz nemleges, tagadó. Miután felhasználták, a rajta lévő kép elhalványul, s erejét veszti. Az erejét vesztett lapocska aranyként is felhasználható.
Kritérium: Csak az a karakter használhatja, aki elsőnek megérintette.


Mindenkinek más és más kártyát mintázott meg az arany:
Syele: Torony
Mina: Nap
Jozef: Püspök
Hans: Igazság
Damien: Mérték
Suzy: Remete


És mivel legalább öten befejeztétek a küldetést, így egy recept is kisorsolásra kerül köztetek. A szerencsés nyertes...dobpergést kérek...Hans! Jutalma az alábbi varázsital receptje, melyet kedve szerint adhat el, vagy akár használhat föl:

Név: Az újjászületés itala
Hozzávalók: kőris, borostyán, borsmenta, gargoylevér
Tanulás: ember mester
Leírás: Híg, barnás, csillogó felszínű folyadék, ízre keserű és enyhén pikáns. Kúrája megtisztítja a testet a mágia és a hosszú csaták okozta apró, láthatatlan sérülésektől, felfrissítve azt. Az italt elfogyasztó karakternek lehetősége van újból kiválasztani, a kasztjához tartozó képességek közül melyiket kívánja megvenni (pénzvisszatérítés a már megvett képességért nincs). Mellékhatása: aluszékonyság, fáradékonyság, mély alvás az elkövetkező napokban, esetleg hőemelkedés, láz.
Kritérium: Démonoknak rendelkeznie kell legalább egy a fajtájukra jellemző képességgel


Gratulálok mindenkinek a küldetés teljesítéséhez!