Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» Fun facts...
by Sigrun Hjörnson Today at 11:58 am

» Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)
by Cedrick von Nebelturm Csüt. Jún. 04, 2020 5:04 pm

» Küldetés: Gott mit Uns!
by Lothar von Nebelturm Csüt. Jún. 04, 2020 1:00 pm

» Küldetés: Gott mit Uns!
by Lothar von Nebelturm Csüt. Jún. 04, 2020 12:59 pm

» Magánküldetés: Kicsi világ idegen mindenüve
by Lothar von Nebelturm Csüt. Jún. 04, 2020 10:29 am

» Magánküldetés: Havon át és jégen át...
by Lothar von Nebelturm Csüt. Jún. 04, 2020 9:59 am

» Májusi havi aktivitás
by Hilde von Nebelturm Szer. Jún. 03, 2020 9:26 pm

» Küldetés: Inthronizatio
by Iudex Hétf. Jún. 01, 2020 9:47 pm

» 'We borrow freedom'
by Jozef Strandgut Vas. Május 31, 2020 5:30 pm


You are not connected. Please login or register

Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Go down  Üzenet [10 / 10 oldal]

226Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 01, 2020 12:55 am

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
“RéSzEmRőL rEnDbEn, NyUgOdTaN TaRtS VElÜNk!” visszhangzott Matheus fejében Kormi előző mondata. Hát persze, hogy jöjjön velük, miért is ne, csak legyen nála fejfájáscsillapító a pokolból. Az inkvizítor eltervezte magában a következő nagy műsorszám részleteit. Meggyújtja a sötéttündét egy nagy rakás tömjénen melynek következtében a démon megfullad. Gyönyörű volna, kár, hogy itt délen nem szeretik ezeket a mutatványokat az ízléstelen Südarden-pofájú libák.
Ámde mindeközben a Szentlélek is elhagyta őket, nem bírta már tovább a protestáns eretnekség szagát, és ennek következtében Robin elkezdte magát érdekes pózokban mutogatni a többi előadónak. Sápadtan nézett körbe a szobán. Ez csak a démon miatt történhetett! Biztos megátkozta!
- Te! Nőfajzat! Bármit is tettél, csináld vissza! – Fordult a nőhöz.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Math_f10

227Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 01, 2020 2:18 pm

Nessaris Maera

Nessaris Maera
Kísértő
Kísértő
Örömmel veszem, hogy velük tarthatok. Hamar odaértünk a sátorba, ahol a többi mutatványos is volt. Elég sokan, és elég hangosak, azon vitatkozva, hogy ki mikor léphessen majd fel, amikor az egyikük előállt egy ötlettel, hogy botokat kelljen húzni, és bízzuk a véletlenre. Elég jól bánik a szavakkal, az biztos. De honnan kerített hozzá máris számozott pálcákat? De nem csak számomra volt gyanús az illető, a mellettem álló késdobáló is egyből felszólalt, nemtetszését kifejezvén. Ezt követően a főnöke kért meg, hogy segítsek neki elcsábítani a férfiakat, amire mosolyogva rá is bólintottam, ő pedig egyből elkezdte a szomorú, sokat (ki)éhezett lány szerepét játszani, hogy megessen rajta a többiek szíve, ezzel nehéz feladat elé állítva, ugyanis én nem vagyok a csapatának a része, ha egyszerűen utánoznám, az nem lenne jó. De mielőtt végiggondolhattam volna, hogy mit is csináljak, az eltűnőművészük nézett rám gyilkos tekintettel. Miért?
-D-de... nem csináltam semmit. - felelem neki megilletődötten. -Mindegy. - hagyom rá magamban morogva. Bár tényleg nem tudom, hogy mit akarhat. Vigyem vissza a lovat? Vagy maradjon a sorshúzás? Ha ez, inkább a főnökének segítek. Mögé lépek, hogy tartsak egy kisebb szónoklatot.
-Az a baj a sorshúzással, hogy sokan olyan helyet kapnának, amit nem érdemelnek meg, ki jó, ki rossz értelemben. Például látják szegény Madame Schmetterlinget? Idejön a kis társaságával a messzi dzsungelből egy igen színvonalas előadással, felkészülve arra, hogy bármilyen erkölcstelenséget is elviseljen - Azért, ha valaki nem látná rendesen, hogy miről beszélek, az egyik kezemmel megemelve rásegítek kicsit, mielőtt a másikkal eltakarnám a dekoltázsát. De el tudnám viselni az ilyen "erkölcstelenséget" minden egyes nap! Egy csomó férfi tekintetét magamon.
-És képesek lennénk azt mondani, hogy a szerencse döntsön a sorsáról, és ha nem jön össze neki, akkor lenne szívünk azt mondani neki, hogy ez van, nem jut kenyérre való sem, hiába próbálkozik ennyire keményen? Tegye fel a kezét az a szívtelen alak, aki képes lenne ezt a szemébe mondani! Gyerünk! Gyengéden átölelem a nőt, miközben próbálom továbbra is takarni amit eddig takartam, majd kedvesen hozzá szólok.
-Ne aggódjon Madame, biztos vagyok benne, hogy ennyire azért nem kőszívűek az itteniek sem.
-Ha lehetne egy javaslatom, mi lenne, ha mindenki elmondaná mondjuk nekem, hogy milyen produkcióval készült, és hogy szerinte mennyire jó, én pedig ez alapján megpróbálnék sorba állítani mindenkit, és így mindenki megkaphatná az őt megillető helyet a fellépők között. Természetesen ehhez fontos, hogy mindenki őszinte legyen, különben ki tudja mi történik, amikor kiderül a turpisság, elvégre vannak itt késdobálók is, valaki pedig kint felejtett egy medvét a sátor előtt.


_________________
Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1666-nessaris-maera

228Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 01, 2020 8:44 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
A reggeli hűvös szellőben érezni már a közelgő tél csípősségét és az erdei avar illatát. Jólesik, ahogy végigsimít az arcomon, s életet lehel a tagjaimba frissességével. A kedvelt időtöltés feletti öröm valamelyest kiszorítja a gondolataimból az elmúlt hosszú órák terhét,most még az sem zavar, hogy a vacsoráról ismes urakat is látok magam körül. Bár madarak éneke megtölti a teret körülöttünk, hallani a kutyák csaholását és a jelenlevők halk beszélgetéseinek foszlányait.
Valamennyien könnyebb öltözetet viselünk, mint csatában tennénk, különösen azok, akik íjjal fegyverkeztek fel könnyű zsákmány reményében.
Erős kőrisfa vadászlándzsát vettem magamhoz, melynek hegyes pengéje mögé keresztvasat erősítettek; nem törődöm nyúllal, fácánnal, túzokkal, de még őzzel is kevéssé. Nagyobb vadakkal szeretnék találkozni.
Minthogy van még időm, magam is ellenőrzöm a lovam felszerelését, különös tekintettel is a nyereg szíjaira. Fél füllel hallom, ahogy a közelben Haniel és Hilde beszélgetnek. Nemigen tudom kivenni, pontosan mit, de nem is szeretnék hallgatózni, akár csak véletlenül is elcsípni valami olyasmit, ami nem tartozik énrám.
Úgy tűnik, ettől nem kell tartanom. Gondolataimból fiatalos köszöntés zökkent ki.
- Üdvözlet. Nem tudja véletlen, hogy egy nefilim hogy kerül ide? -
Hangja, úgy sejtem, ha akarná, messzire hangozhatna, mégis visszafogja, hogy ne hallja meg az említett Haniel, aki felé mondandója végén állával bök. Ahogy végigmérem, azonnal kitűnik számomra, hogy tünde áll velem szemben, s egy pillanatra eltűnődöm, láthattam-e vajon korábban.
- Zeliel nefilim bíra kíséretének tagja - felelem -, azonban most egy darabig a mi társaságunkba tartozik. Ki kérdezi és miért?
Nem árulok el titkot ezzel, így lelkiismeret-furdalás nélkül oszthatom meg vele a választ.  Hanem a kíváncsiságomat felkelti az érdeklődésével, ezt nem is próbálom tagadni.
- Lance Kalver, zsoldos, és mert kíváncsi. Nem sűrűn látni nefilimeket, pláne nem ilyen helyen. Azt képzelné az ember, hogy ez nekik.... alantas.
Egy pillanatra elmosolyodom a válaszát hallgatva. Tetszik az őszintesége, nyíltsága finom vonásainak férfiasságot kölcsönöznek.
- Felénk az egyháznál megfordulnak időnként, de valóban, másutt idegennek tűnhetnek. Lehet, hogy csakugyan alantas nekik egy szüreti mulatság.
A magam szintjén tisztában vagyok az illemmel, úgy helyes, hogyha ő bemutatkozott, én is így tegyek. Elvégre ha más nem, úgy sejtem, együtt fogunk vadászni. Eszembe jut a hellenblatti követségem, amelyről úgy gondoltam, csupán egy unalmas fogadást kell végigüljek, de csakhamar kiderült, hogy a tündék népe igen nagy kedvelője a vadászatnak, s ragaszkodtak hozzá, hogy a követek ilyen mulatságon részt vegyenek. Láttam, mint hajtanak a tündeerdőben, s bár azoknak az időknek vége van, gyakorta emlékezem vissza rá. Az első és egyetlen alkalom volt, amikor a tündék országában járhattam.
- Oswald von Bertold - nyújtok kezet - Örvendek, Lance Kalver.
Elfogadja a gesztust, kézszorításából határozott jellemre vélek következtetni.
- Szintúgy. Jól érzik magukat eddig?
Elsőre nem vagyok biztos, nem bujkál-e valami a kérdése mögött, azonban nem biztos, hogy tud a történtekről, így kezdeti gyanakvásomat hamar elfeledem.
- Jól, köszönjük. A lehetőségeinkhez képest mindenképpen. Nem láttam tegnap a vacsorán.
- Nem voltam hivatalos. Én csak egy zsoldos vagyok, akit őrnek fogadtak fel. Délután a falon teljesítettem szolgálatot, este pedig a többi őrtársammal mulattam az időt.
Válaszán egy kissé elcsodálkozom, úgy sejtettem elsőre, hogy később érkezett, ámde hivatalos vendége von Rowan birtokának. Másfajta elismerés ébred így bennem irányába.
- Ó, értem - nyugtázom egy bólintással a hallottakat - Minden tiszteletem azoké, akik szolgálatot teljesítenek, hogy a meghívottak megfeledkezhessenek egy kis időre a gondokról. Remélem, legalább jól megfizetik a fáradozásukat.
- Nem panaszkodhatok - feleli jókedvűen - De ha pénzt nem is kapnék, akkor is megérte volna eljönnöm. Egy kis időre én is megfeledkezhetek a gondjaimról.
- Hogy helyette más gondokat vegyen a nyakába? - vonom fel a szemöldököm, de szám szélén halvány mosoly játszadozik. A tünde alighanem érti a kötözködésem, ajkai szélesebbre húzódnak az arcán jókedve jeléül, mielőtt válaszra nyílnának.
- Régen nekem ez volt az élet. Menni egyik helyről a másikra, elszegődni valakihez zsoldosnak, hogy aztán továbbálljak... és jó volt. Azt hiszem. Sokszor nem volt semmim, akkor nehéz volt. De akkor még az élet könnyebb volt. Most a Hellenburgi Tündelégióban szolgálok, és az elmúlt időszakban sok volt a megpróbáltatás. Ez a helyzet - mutat körbe a kezével - szinte nyaralás.
Szóval a Hellenburgi Tündelégió. Nem találkoztam velük gyakorta, feladataim legtöbbször a templomosok közt tartottak, noha létezésükről mindig is tudtam.
- Valóban, nem egyszerű most a tündéknek szerte Veronián, pláne azoknak, akik szolgálnak is. Örömmel hallom, hogy az ittlét annak is pihentető ily módon, aki feladatot lát el.
Lance Kalver bólint.
- Nos örültem, Herr von Bertold. Van egy sanda gyanúm, hogy nemsokára elindulunk, de ha mégse... nos ettől még jobb felkészülve elindulni, minthogy úgy kell felugranom. Remélem, még találkozunk.
Kézfogásra nyújtja a kezet, amelyet el is fogadok, majd búcsúzóul biccentek felé. Úgy sejtem, az íjászok vagy a hajtók között lesz munkája, így kétlem, hogy a vadászat alatt látnánk egymást, s neki előbb kezdődik bizonyára a feladata, mint nekem.
Lassan aztán ideje elkészülni. Nyeregbe szállok és finoman megpaskolom a lovam nyakát, majd felállok egy pillanatra a kengyelben, hogy meggyőződhessem annak tartásáról.

A várat elhagyva hamar az erdőben találjuk magunkat. Méretével és környezetével egyaránt büszkélkedhet a báró, amit nem is szalaszt el megtenni.
- Nem fognak látni egyetlen orvul kidöntött fát, csupasz tönköt sem. A gyönyörű fák, nemes vadak a vidék kincsei, s bárki, ki szavam nélkül mer sebet ejteni rajta, fejével fizet érte.
Harsányan nevet fel önnön mondandóján, hű lovagjai nem késlekednek csatlakozni hozzá.
Az elsők között lépek be az erdőbe, fáinak vastagsága és a puszta levegője azt az érzetet kelti, hogy előbb itt volt már, mint a vár és lakói, mesebeli rengeteghez hasonló, s ki tudja, mi rejtőzik benne.
A hajtók kiváló munkát végeznek. Az erdő visszhangjába hamar belevegyülnek a szárnycsapások, a növényzet rezdülései, hamarosan pedig hallani fogom az újhúrok pendülését, lovaink patáinak vad dübörgését és a prédák kiáltását. A vadászat izgalma kezd lüktetni az ereimben és az érzékeim kiélesednek, ahogy átadom magam az ismerős érzésnek, és minden porcikám éberen figyel.
Az erdő minden rezdülése jelent most valamit.
Előbb pillantom meg, mint hallanám a hangját a vadkannak. Termetes, alighanem idősebb példány is, az is lehet, hogy nem először veri fel vadászat zaja. Nem tűnik úgy, hogy menekülni próbálna, épp ellenkezőleg. A hajtók is hátrálni kezdenek a közeléből, ahogy az állat egyértelmű jelét adja, támadni készül.
Feszült csendben nézünk szemet, vadász és préda, szorításom a lándzsa nyelén erősödik, ahogy készülök, hogy az alkalmas pillanatban leugorjam a nyeregből. Az odavágtató lovasok megzavarnak minket, a vad éles hangja hasít a levegőbe és a tökéletes lehetőség oda, ahogy az egyik hajtó riadtan futásnak eredt, a felbőszült vaddisznó pedig utána.
Bosszúsan sarkantyúzom meg a lovam és megrántom a kantárt, hogy sietve egy éles fordulattal az állat után vessem magam.
Nem fogom hagyni, hogy kicsússzon a kezeim közül, sem hogy a hajtó váljon prédává. Felébred a bennem az ősi vérszomj, ahogy üldözőbe veszem a zsákmányt.

229Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 02, 2020 6:39 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Mina, Hans: Edmund hezitálás nélkül adta a kezét, jó erősen megszorítva azt.
- Legyen hát. Az én választottam az az úr leszen ott. – mutatott előre az egyik íjász felé, aki éppen akkor lőtte egyik nyilát a céltáblába. A férfi továbbjutott a következő fordulóba, de épp csak hogy. Látszott rajta, hogy nem katonaviselt egyén, s kissé fel is öntött a garatra, miközben nyilazott. Ennek ellenére sikerült megütnie a mércét, am elég dicséretes volt ilyen állapotban.
Akit Hans választott, természetesen továbbjutott a döntőbe. Ő és a többi katona kellő magabiztossággal ragadták meg az íjukat, s bizony sikerrel jártak. A versenyt nézve Edmund egy kis pad felé mutatott, hogy ott foglaljanak helyet, s nem volt rest vadul diskurálni sem.
- Rowan uram csillagásza jó barátosnéja lenne. – válaszolta Minának – Annak idején ezeket a mágikus ékszereket kutatta, s neki is szokása volt minden apró hibát kijavítani a másik beszédében. Erről ő tud többet, hogy baj volt-e velük, hát talán tőle megtudják azt is.– nevette el magát, ahogy lassan összeszedték a nyilakat. A döntőhöz a céltáblákat kétolyan messzire vitték az íjászoktól.
Rövidesen felsorakoztak a lövészek a végső megmérettetésre. Edmund választottja az elsők közt engedte útjára nyilait, s úgy tűnt, egyre és egyre csak jobban lő. Hans választottja még nem került sorra, de a félrészeg parasztnak sikerült az első pár nyilával betalálnia kívülről a második körbe.
- Szorul a nyakad körül a hurok, komám. – jegyezte meg Edmund suttogva.


Jozef, Robin, Math Nessa: A kis sátorban elszabadult a pokol. Ahogy nehezményezni kezdték a sorshúzást, csak annyi kellett hogy még többen felemeljék a hangjukat. sorshúzásra már esély sem volt, már nem állt ki mellette szinte senki. A gond csak az volt, hogy semmi másra sem. Robinra különösen szúrós szemmel néztek a mutatványosok közt felsorakozó nők, akik tekintetük alapján vagy nem próbálkoztak az ő módszerével, vagy csúnyán felsültek vele. Ahogy ő és Nessa előadták elképzelésüket, nem is volt rest több női zsonglőr, táncos, akrobata odasétálni vitatkozni velük.
- Na nem úgy van az, drága húgom! Miért bíznánk meg pont benned, hogy te majd igazságos ítéletet hozol. Úrnak képzeled talán magad? – felelte az egyik erősen szúrós szemű, kissé szeplős arcú zsonglőrlány egyenesen Nessa arcába.
Közben újabb jövevények érkeztek a sátorban, egy pár késdobáló, akik most fejezték be mutatványukat. Elégedett vigyorral az arcukon törölték le magukról az izzadságot, s takargatták el azt a pár horzsolást, mely a mutatvány közben érte őket.
- Az úrihölgyek unatkoznak. Valaki mulattassa őket. – rövid várakozás után az egyik bárd végül beadta a derekát. Arcába csapta a kalapját, majd intett a többieknek, ravasz mosollyal az arcán, mintha csak megkönnyebbült volna, hogy kikeveredett ebből a vitából.
A helyzetet egy másik bárd igyekezett megoldani. Gyorsan felugrott egy hordó tetejére, oda a többiek mellé, majd előrántott egy kis erszényt, benne dobókockákkal.
- Ehhez mit szóltok? Összemérjünk erőinket kockajátékban. Aki győzedelmeskedik, az dönt a sorrendről! – többen azonnal morogni kezdtek az ötletre. A bárd, noha nem tűnt olyan simlis alaknak, mint az előző illuzionista, kétségkívül volt neki esze ahhoz, hogy ne olyan megoldást javasoljon, amiben biztos alulmarad.
Az a pár artista, akik Robint nézték maguknak ki most szúrós szemmel sorakoztak fel mellette, egyre csak azt nézve, meg ne próbálja az előző dörzsölt alaknál lényegesen naivabb képű dalnokot elcsábítani.
- Eszedbe ne jusson. – sziszegte az egyik a fülébe.


Hilde, Ozy Lance:: Oswald vad vágtával a disznó után ered, mely egyre közelebb és közelebb ér az előle menekülő paraszthoz. Szegény pára szeme előtt ott pergett le az élete, de templomos lovagunk elég gyors volt. Az ipse csak annyit hallott, hogy porzik a háta mögött a hold, heves nyerítés, röfögés és patadobogás zaja kavarodott össze a fülében. Már éppen elérte volna az állat, amikor Oswald mellé ért, majd egyetlen csapással megsebesítette. A vaddisznó hatalmasat visított, hogy dülöngélve próbált oldalra kitérni. Nem kellett pár lépés, hogy megszédüljön, majd oldalra dőlt, s vergődött, míg meg nem adták neki a kegyelemdöfést.
- köszönöm! Magát az isten küldte...! – nyögött nagyot a hajtó, ahogy zihálva kapkodta a levegőt, végignézve a hegyomlásnyi Oswaldon. Izzadság pergett az arcáról, a hogy lassan, remegő tagokkal felállt, s visszament a többi hajtóhoz. Lance még egy fertályóra múlva is láthatta, hogy teljesen sokkolta őt a vaddisznóval való versenyfutás.
A vadászat folytatódott még körülbelül egy órán át, mire az urak kiduhajkodták magukat, az állatok nagy része elmenekült, a szekerek pedig megteltek az elejtett vadakkal. Volt ott őz, vadkan, nyúl, madarak, szarvas, róka, de még egy farkas is. Az emberek pedig jóízűen társalogva vonultak vissza az erdei ösvényen a vár felé. Lovasok és hajtók egyaránt ott sétáltak, hol jóízűen társalogva egymással, hogy versengve egymás közt, melyikük ejtett nagyobb vadat, hol csak jóízűen koccintva és megízlelve a bort, melyet magukkal vittek az útra.
Útközben aztán Hanielnek is megeredt a nyelve, miután már kevésbé érezte magát szorult helyzetben, hogy megeredt a nyelve, noha először csak óvatosan, de aztán egyre bátrabban elegyedve beszélgetésbe Hildével, a hogy a vadászokat nézte.
- Nincs más, ami most eszembe jutna. – mentegetőzött, talán még mindig megszédülve kicsit a korábbitól – De kérem, kérdezzen ön is, Hilde kisasszony. Zeliel mester meghagyta, hogy nyugodt szívvel adjam át örökségünket azoknak, akik érdeklődnek utána.
A várba visszaérve aztán fogadták őket a várjobbágyok és szolgálók. Lesegítették az urakat a lovaikból, odasiettek lepakolni a vadakat, a fegyvernökök és kovácslegények vették a fegyvereiket, hogy megtisztítsák őket. Egy férfi, hosszú, szürke mágusköpenyt viselő írnok lépett oda eléjük, ahogy megigazította bő kalapját, összecsukta a könyvét,s  torkát megköszörülte.
- Nagyuram, engedelmével készen állunk a tornára. Hamarosan kezdetét veszi a lovagi torna, a bajvívás. A birtok legjobb íjászai már felsorakoztak, hogy képességükről tegyenek tanúbizonyságot.


Határidő: 2020.05.08.

230Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 08, 2020 9:49 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Mina tekintete ösztönösen követi a férfi kezét, amikor az mutatja, kire óhajt szavazni.
Megkönnyebbülésére könnyen sikerül fölvennie a beszélgetés fonalát, és még furcsán sem néz rá az illető, amiért kijavította. Pedig ezen szokását Damienen kívül kevesen viselik jól, pláne elsőre.
- A csillagásza? - mosolyodik el érdeklődőn, majd kuncog kissé, amikor közös tulajdonságaikat emlegetik, bele is pirul a dologba. - Talán, ha esetleg lehetőségem lesz szót váltani vele. Mit gondolsz, megoldható...? - fordul mosolyogva Leo-hoz, s a mondat kissé megakad a levegőben, tekintve, hogy majdnem kimondta a nevét, de hirtelen nem volt benne biztos, hogy a név, ami a szájára akart jönni, az-e, amelyen ez a másik ember ismeri. Hiszen olyan sok nevét hallotta már...
S hirtelen a gyomra kellemesen összerándul, ahogy újra eszébe jut minden. Hogy neki minden joga megvan őt kérdezni. Hogy együtt döntik el, mit néznek meg, hogy oda mennek itt, ahová akarnak... Leo-nak is milyen furcsa lehet ez, délen. Talán végig feszélyezetten érzi magát, de ha igen, akkor jól leplezi. Talán Mina jelenléte segít neki fölengedni.
Utána feszülten - na nem kényelmetlenül feszülten, inkább csak kellemes izgalommal - figyeli az íjászokat.
- Miben is fogadtatok? - kérdi Leo-tól halkan. - Ja igen... szívesség. Furcsa, miért nem egy konkrét dolog? Ha nem is egy összeg.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

231Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 08, 2020 11:46 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Furcsa volt Edmund választása. Talán ismerte az embert, és tudta, hogy részegen is jól lő? Ránézésre ugyanis annyi alkohol volt benne, amennyi a fele társaságnak elég lenne a berúgáshoz. Kétkedve figyeltem, ahogyan továbbjut a következő fordulóba, újra és újra. Úgy tűnik a déli kutya nem volt rest kihasználni az előnyét, hogy ismeri az ittenieket. Az én bajnokomat sem kellett azonban félteni, magabiztosan, és alkohol nélkül jutott tovább a döntőbe.
Időközben egy kényelmesnek cseppet sem tűnő padra invitált a lovag – elfogadtam, hiszen biztos voltam benne, hogy délen úgy sincs egy kényelmes szék sem. Csöndben hallgatom, ahogyan Minának magyarázza, kivel is kellene barátkoznia. Csillagász és ékszerész? Nem hinném, hogy most fogom bővíteni a tervrajzaim sorát, így nem tűnik túl hasznosnak számomra. Ennek ellenére mosolyogva bólogatok a vámpír kérdésére. Kicsit feltűnően csapta le a mondat végét, de remélem csak bizonytalanságként fogja fel, aki meghallotta, nem úgy, mint aki például elfelejtette a nevemet…
- Természetesen. Talán még valami szép ékszert is találunk nála. – válaszolok, hogy ezzel is elkerüljük a kínos csendet, amit a befejezése okozhatott. – Ismersz. – válaszoltam ugyanolyan hallkan a vámpír kérdésére a nyereményről. Szórakoztatóbb ez így, és hasznosabb is.
Elérkezett a döntő pillanat, felsorakoztak a döntő megmérettetésre. Ezúttal azonban nem bíztam a véletlenre. Amennyiben láttam, hogy túl jól teljesít a részeges, egy óvatos, és nagyon jólelrejtett Judica mea-val próbáltam lebénítani, épp az utolsó lövése pillanatában. Mindkét kezemet magam mellett tartottam, nem feltűnő, ám látható helyen. Még jóval korábban úgy raktam le őket, hogy a férfi irányába mutassanak, nehogy feltűnő legyen a mocorgás. Amennyiben pedig sikerült a művelet, csak várnom kellett, hogy az én versenyzőm ne rontsa el.
- Meglátjuk, barátom. – válaszoltam egy kaján vigyorral.

Amennyiben valamelyik akcióm nem sikerülne - tehát észreveszik a Judica meat, vagy nem talál be a versenyzőm, úgy használom ezt a kasztfüggetlent:
Szerencse fia
Vannak emberek, akik egyszerűen csak szerencsések lesznek egyik napról a másikra. Legyen az pár extra váltó a földön, talán egy szerencsés találkozás, vagy pusztán csak valami banális mindennapi áldás. Minden kalandban, ha a karakter sorsáról a kocka negatívan döntene, a játékos a mesélő irányába jelezve újradobathatja azt három körönként egyszer.

232Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 3:08 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A vadászat még jó órát vett igénybe, amin keresztül is a duhajkodó urak jól megmutatták, hogy miféle nagy férfiak voltak megvadult, rémült állatokkal szemben. Ugyanezek az urak azok, akik a valódi csata helyett inkább a borral verekednek majd össze a torna során. Tudta nagyon jól, hogy fontos esemény volt ez, de valahogy sosem tudott jó szemmel nézni az ilyesmire, s önkénytelenül is arra gondolt, hogy vajon ugyanígy élveznék–e a Finsterblutok által űzött vadászatot. A szabály egyszerű volt, megsebzik a foglyokat valami jelentéktelen helyen, s mehetnek Isten hírével. Még csak hajtók sincsenek, csak felajzott, éhes vámpírok, akik a mocsáron keresztül űzik a fegyvertelen rabokat. Aki kijut, szabad, akit elkapnak, abból jót lakomázik a sikeres vadász. Ahogy végignézett az urakon, úgy sejlett számára, hogy itt is csak a vámpírokhoz hasonló állatok hencegnek a prédák felett. Ki hát a valódi állat? Dühében köpött is egyet, majd körbepillantott, s reménykedett, hogy sem Haniel, sem más nem vette észre. Ha igen, csak mosolygott, mint akinek valami a fogába akadt, vagy hasonlók. Nagyon szeretett volna részt venni a tornán egyébként, nem volt egyáltalán rossz kopjatörő, mi több, századosokat is lökött már le lóról, de valahogy nem érezte azt, hogy most jött volna el ennek az ideje, arról nem beszélve, hogy leginkább csak a háttérben akart maradni, ha már ez nem sikerült tegnap.

Hála az égnek a csoport szépen lassan szedelőzködni kezdett, a tetemek össze is gyűltek a szekérre (bár, persze voltak olyanok, akik saját lovukon akarták vinni az őzeket-szarvasokat, hogy ezzel dicsekedhessenek). Elégedetten szemlélte a zsákmányt, eltekintve a korábbi undorától, amikor pedig Oswald is visszatért a vadkannal, bólintott neki, s figyelte, ahogy cseveg a többi úrral. A zsákmányok királya volt a bestia, nem volt szégyenkezésre való oka, vélhetőleg attól lesz majd zajos az udvar, hogy valaki disznót ejtett a vadászat folyamán.

Lassan Oswald is csatlakozott hozzá és Hanielhez, illetve a hajtó is, akivel korábban beszélt a férfi. Nem igazán figyelt rájuk, egészen addig, amíg nem érezte, hogy lényegében hozzá szólt a férfi.
– És önben kit tisztelhetek? – szólt kurtán.
– Hilde von Nebelturm, a hölgy mellettem pedig Haniel kisasszony. – mosolyodott el szelíden. – Örvendek a találkozásnak.
– Örvendek. Nem láttam önöket a vadászat alkalmával, pedig egy félangyalt biztos észrevennék. – kacsintott a férfi Hanielre. 
A nefilim szégyenlősen meghajtotta a fejét a tündének, majd el is fordult. Úgy tűnt, hogy nem nagyon tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. Mielőtt bármit is hozzáfűzött volna a dologhoz, figyelte egy kissé a férfit. Kifejezetten jóképűnek találta, bár, nem tudta megindokolni, hogy miért. Gyakran érzett ilyesmit elfek láttán, szépségük nem volt természetellenes, de mégis nehéz volt rátapintani, hogy mi tette őket vonzóvá, úgy általánosságban csak kellemesek voltak a szemnek, talán csak az éles arányosságuk miatt.
– Kissé távolabbról szemlélődtünk, hogy ne legyünk útban. – válaszolt diplomatikusan, közel sem volt szándékában bárkinek is az orrára kötni, hogy egyébként kutya másnapos volt, akkor is, ha szerencsére elég jól tettette. Fajbéli létének előnye volt, hogy az ember nem nagyon tudhatta, hogy egy vámpír mikor érzi jól magát, s mikor is készül okádni. Mindig fehérek voltak, akárcsak a fal. – De nagyon szép fogást sikerült végül szerezniük, Herr...? – folytatta kissé kérdően, az elfre várakozva.
– Kalver. Lance Kalver, örvendek. – biccentett. – Az érdem Oswaldé, mi csak kergettük. Őszintén, azt hittem, ott hagyom a fogam.
– Hála a hajtók munkájának, szép számmal bukkantunk nagyobb vadakra is. – válaszolt Oswald.
Az igazat megvallva nem látott különösebben sokat az egész vadászatból, de biztos volt benne, hogy minden résztvevő fontos pozíciót töltött be, így békésen elmosolyodott, majd válaszolt.
– Szép fogással távoztunk, ez pedig mindenkinek köszönhető... Nem hozott szégyen von Rowanra a vadállománya. – egy pillanatra a számtalan vadra pillantott. – Minden bizonnyal a következő lakoma díszei lesznek a nagyvadak.
– Vagy a következő húszé... – válaszolt a férfi kissé pimaszul.
– Még az is lehet – kontrázott rá Oswald. – Herr Kalver, innen merre vezet az útja? Milyen feladatot bíztak önre?
Kíváncsian figyelte a beszélgetést, valahonnan ismerősnek érezte az elfet, de így jobban belegondolva elfeknél gyakran érezte ezt, elégé hasonlítottak egymásra, már főleg azoknak, akik nem töltöttek olyan sok időt a köreikben. Sosem szívlelte őket különösebben, de igyekezett eltekinteni a róluk alkotott déli képtől, mert ő maga is igen rossz néven vette, ha reá a vámpírokról készült elképzeléseken keresztül tekintettek.
– Eredetileg a torna körül felügyeltem volna a rendre, aztán elhívtak hajtónak. Gondolom, most ugyanoda fogok visszamenni.
– Azt hiszem, akkor ott is látjuk majd egymást. Nem tudunk sokat arról, miként is tervezik a tornát és kik lesznek a résztvevők, de én magam kíváncsian várom, egyébiránt is kedvelem az effajta mulatságot. – válaszolt Oswald, hol ide, hol oda pillantva.
– Érdekes lesz, az kétségtelen. – mosolyodott el halványan. – Úgy vélem, hogy von Bertold, s Herr Sandell csatája lesz a torna fénypontja.
Oswaldra pillantott egy kissé szemtelenül, nem akarta feltétlenül döfködni a sebet, amit a tegnapi este okozott, de valamiért úgy érezte, hogy megérdemelt egy kevés fényezést a férfi. Okvetlen is a disznóra pillantott, majd orra alá kuncogott egy keveset. Azon gondolkodott, hogy vajon Roland, vagy a sertés lehetett a nagyobb kihívás. Valamilyen indokból most a disznóra tette volna a voksát, de fogalma sem volt, hogy Herr Sandell mennyire is volt veszélyes ellenség.
– Ez már előre tudható? Nem fordulók vannak? – kérdezte a férfi kissé meglepve.
Oswald kelletlenül elhúzta a száját, ennél jobban aligha tudta volna kifejezni magát, többnyire ő is ezt érezte, bár a maga módján hálás volt egy kissé, hogy a lovag megmutathatta magát. Időnként kellemetlenül érezte magát, mert úgy sejlett számára, hogy a templomos háttérbe szorul, s bármennyire is mostoha volt az egész helyzet, mégis értékelte, hogy egy csatával megmutathatta magát. A harcmezőn egyébként se volt oka szégyenkezni, keményebb kötésű volt, mint egy só ette görcs. Kissé el is mosolyodott az orra alatt, de igyekezett nem a lovagra pillantani.
– Eredetileg fordulók lennének és s végül a legtöbb pontot szerző vitézek vívhatnának meg a győzelemért. Nem volna gondom az ilyesmivel, ám a Zsinat képviseletében nem tartoznék a résztvevők közé. A tegnapi vacsora azonban nem éppen úgy zajlott, ahogy azt szerettük volna.
– Kissé kellemetlenül alakult a mulatság, ez kétségtelen. Nem fogják egy ideig elfelejteni azt, amikor a hellenburgi követség embere egyszerre sértette meg a határvidék minden jelenlévő nemesét.
– Mi történt? – nézett rájuk kissé zavartan a hajtó. Úgy tűnt, hogy nem nagyon vette ki a részét a lakomából, akkor szemtanúja lehetett volna a dolognak.
– Von Nebelturm kisasszony kíséreteként és egyben a zsinati küldöttség tagjaiként egy másik templomos is velünk tartott von Rowan birtokára. Egy fiatal társamat hoztam magammal, akit nemrég osztottak be a felügyeletem alá. A viselkedése tört már borsot mások orra alá és úgy gondolták, boldogulok vele. A bizalom és a környezetváltozás azonban mégsem érte el esetében a várt eredményt és a tegnapi vacsorán szó nélkül felállt és vérig sértette a bárót valamennyi vendégével egyetemben.
Fáradtan sóhajtott ő maga is, bár nem csak a történet miatt, hanem Oswald okán is. A követség legalább olyan fontos tagja volt ő is, s részben Wilfred is, ámbátor a fiatal templomos leginkább szálkává avanzsálta magát egy bizonyos pont után. Ilyenkor legszívesebben fogta volna, s megrázta volna a azt, hogy szedje össze magát, de ehhez nem volt elég erős, arról nem beszélve, hogy felesleges is lett volna, mert egy legyintéssel konstatálná csak a helyzetet a makacs templomos. Amitől ő maga csak még dühösebb lett volna.
– Ahogy von Bertold mondta. – válaszolt végül, s belekortyolt a kulacsába, mohón fogyasztva a vizet, ami még mindig hihetetlenül jól esett neki.
– És hol van most ez a lovag? – nevetett fel az elf jóízűen.
– Jobb is, hogy nem tudom. – válaszolt végül Oswald keserűen.
– Bárhol is, hálásak lehetünk, hogy nem jelen. Lehet a disznó oldalára állt volna. – törölte a vizet az ingujjába, majd eltette a kulacsot.
Így belegondolva tényleg keveset foglalkozott azzal, hogy mégis hova mehetett Wilfred. Érdekelni érdekelte volna, de legkisebb baja is fontosabb volt most ennél, s vélhetőleg úgy is előkerül a férfi idővel, talán jobb is, ha úgy keresi a bajt, hogy ők maguk nincsenek ott. Ilyen helyzetben még annak az áldásos esélye is megvan, hogy teljes véletlenségből kiesik egy toronyból, s sajnos szemtanúk nélkül.
– Ha ilyen felháborító volt, miért nem halott még? Egy nemest is elég megsérteni a halálos ítélethez, hát még egy teremnyit...
– Mert még von Rowan báró, akinek pallosjoga van, sem ítélkezhet a Protestáns Egyház felszentelt szolgája felett. Ehhez egyedül a Zsinati Tanácsnak van joga. Tegnap ugyan elvettem a fiú palástját, de ha Hellenburgba visszatértünk, az Zsinatnak kell ítéletet hoznia felette és felettem is. Von Nebelturm kisasszony ötlete volt, hogy legalább a Protestáns Egyház becsületét, melyen szintén esett csorba a beosztottam miatt, próbáljuk párbaj során visszaszerezni.
– Szerencsére csak első vérig fog menni a harc, de talán elég lesz ahhoz, hogy a környék urai kissé megbékéljenek. Egy párbaj szent. – mosolyodott el kissé, majd a szépen lassan közeledő várfalat figyelte, amely úgy vált el a horizonttól, mint a hitvesi ágy melegét magára hagyó férfi asszonya mellől.
Roppant hálás volt, hogy von Rowan, s teljes nemessége is hajlott a megoldás felé. Nagyon kellemetlen lett volna, ha halálig megy a csata, arról nem beszélve, hogy komoly fejfájást is okozott volna végül a határ menti nemesek kiengesztelése. Oswaldot viszont egy pillanatra sem féltette, ha valami, úgy sejtette, hogy rosszabb esélye volt az első vérig folytatott csatában, mint az élet–halál harcban.
– Mi ez a párbajmánia?? – szólt az elf dühösen, már–már kiabálva. Kicsit meg is lepődött a hallottakra, valamiért eddig jóval nyugodtabbnak tűnt, de ezek szerint lángja csak alacsonyra volt koppintva.  – Nem nézem Önt valami nagy párbajozónak, ha megengedi: nem tűnik a stílusának. Ha gondolja, kiállok én az Ön nevében. Nem az egyház kötelékébe tartozom, de én is Hellenburgból jöttem. –
– Nagyra értékelem a szándékát, Lance Kalver, dicséretesnek találom a bátorságát, ám attól tartok, az én becsületem nem engedné, hogy helyettem álljon ki párbajozni. Nem a képességeiben, vagy karja erejében kételkedem. Önmagamnak fontos, hogy felelősséget vállaljak a hibámért.
– Nagyon köszönjük az ajánlatát, Herr Kalver. – majd kicsit elgondolkozott a hallottakra. – Hellenburgból érkezett ön is?
Az elf mindenképpen bátor volt, bátrabb, mint amilyennek elsőre tűnt. Így belegondolva kissé csodálta is, hogy a hajtók között mozgott, valamiért úgy érezte, hogy több helye lett volna vadászként, illett is volna hozzá a pozíció, hisz mind sörénye, mind sebes arca miatt olyannak hatott, mint egy havasokban vadászó farkas. Nagyapja sokat mesélt neki ezekről a bestiákról, északra éltek a pusztaföldeken, ahol néha jobb híján egymást is felfalták, nem hogy a vándorokat.
– Miért lenne az Ön hibája? Mások osztották be Ön alá, ha jól értettem, Ön pedig a feljebbvalói utasításának megfelelően beosztottjaként kezelte a férfit. – válaszolt, majd végül a leány felé fordult. – Igen, a Hellenburgi Tündelégióban szolgálok. Most mondhatni eltávon vagyok, kicsit visszatértem a reguláris életem előtti időszakba.
– Herr Kalver – komolyodott el Oswald. – Ön is katona. Akkor tehát tudnia kell, közöttünk mit is jelent a felelősség.
– A Tündelégió. Jókat hallottam róla. – bólintott elégedetten.
Valójában jókat és rosszat is. Hellenburg szívesen látta az elfek légióját, kik jobb híján főleg Dél felé nyitottak, ám a csoportosulást mindig egy kevés fenntartásokkal kezelte a vezetőség, nem tudták lemosni magukról a másfajúság stigmáját. Az ilyesmi pont elég okot adott az embereknek a bizalmatlanságra, s bár nem adtak erre okot a légió katonái, helyenként mégis összesúgtak a hátuk mögött a tisztek, s a kevésbé szerencsés állásokba küldték őket gyakorta.
– Tudom. És azt is tudom, hogy nem mindig a hibás a felelős. – válaszolt a férfi Oswaldnak, de közben a tekintet a vámpír felé fordult, halványan biccentve neki.
– Hozzám tartozik a beosztottam, ez azt jelenti, hogy minden tettéért engem terhel a felelősség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Zsinat nem hozhat igazságos ítéletet az ügyünkről. Az megint egy más kérdés, hogy én úgy érzem, kudarcot vallottam, amiért nem tudtam lovagot nevelni a fiúból, akit a gondjaimra bíztak.
Válasz helyett hallgatott, nem igazán talált megfelelő szavakat, emellett úgy érezte, hogy nem is volt annyira félnivalója a templomosnak. Ő maga jelen volt, hogy valljon érdekében, s az Ördög is tudta, hogy Wilfred miféle volt, rosszindulatú viccnek, esetleg büntetésnek tűnt, hogy Oswald mellé került. Csodát tőle se várhattak, bármennyire akartak. Ami így eltörött, azt csak a Jóisten tudta beforrasztani, de látszólag nem sietett Wilfred esetében, vagy csak várta, hogy a felszentelt lovag ő maga keresse fel.
– Biztos vagyok benne, hogy megvédi az egyháza becsületét. A magam részéről annyit tudok ígérni, hogy ha rajtam múlik, senki se fogja Önöket megzavarni. – válaszolt az elfe mosolyogva, majd végül kacsintott egyet a lovagra.
– Köszönöm. – válaszolt a templomos is egy biccentéssel.
Ő maga csak bólintott Herr Kalvernak, nagyra becsülte annak kedvességét, s azt is, hogy hajlandó lett volna már–már idegenek helyett párbajozni. Sok veszély ugyan nem fenyegette volna, de még így is komoly erőfeszítést igényelne a dolog, nem beszélve arról, hogy maga a gesztus is beszédes volt. Több dicséretet érdemeltek volna a Tünde légió emberei, ha mind ilyenek voltak. 

Szépen lassan meg is érkeztek a várba, ahol sajnos a tünde hamar tudtukra hozta, hogy másfelé is akad dolga.
– Most már viszont vissza kellene mennem az én helyemre, nehogy hiányoljanak. Élvezzék a tornát! – biccentett a férfi, majd távozott is.
Még intett neki, majd Hanielre pillantott, aki szokatlanul csöndesnek bizonyult hirtelenjében. A nő magára is vette a tekintetet, s azonnal meg is szólalt, amire elmosolyodott kissé, gondolkodva.
– Úgy hallottam, hogy a népe sokkal tisztábban hallja az Úr hangját, mint mi emberek... vámpírok. – toldotta meg a végét mosolyogva. – Igaz ez? Mondja, milyen, mikor imádkozik?
Nem volt számára sem idegen az Úr hangja, bár, ha fel kéne idézni, nem menne neki, túlzottan zavart volt, s abban se volt biztos, hogy tényleg ő volt. Csakis azt érezte bizonyítékként, hogy hihetetlen nyugalom uralkodott el halandó porhüvelye felett, s úgy hagyta ott a lángokat, mintha nem is égették volna. Általában nem tisztán hallotta őt, főleg a szélből, az esőcseppekből súgott a fülébe, s a lelkiismeretéből, mely oly nagyon marta, ha olyat cselekedett, mi nem tetszett a Teremtőnek. Vajon tudta a nefilim, hogy mekkora is volt az áldása? Hogy milyen nagyszerű lehetett neki, hogy tálcán hozták elé a válaszokat, míg neki hosszasan kellett elmélkednie? Irigy volt, de kivételesen úgy érezte, hogy talán ezt az Úr is megértette, tagadhatatlan volt, hogy nem a legjobb kártyákat kapta leosztva. Annyira foglalkoztatta ez a kérdés, hogy nem is nagyon figyelt a mágusra, s csak lemászott a lóról, szomjazóként kortyolva Haniel szavait.



A hozzászólást Hilde von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Május 09, 2020 1:15 pm-kor.

233Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 11:49 am

Nessaris Maera

Nessaris Maera
Kísértő
Kísértő
Igazság szerint teljesen várható volt, hogy nem egyeznek bele csak úgy, hogy én döntsem el, hogy ki mikor lép fel. De úgy tűnik, hogy azt is hiszik, hogy én is a Madame társaságának a tagja vagyok, úgyhogy ezt jó lesz tisztázni minél előbb. Már csak azért is, mert azzal sokat javítok az esélyeimen. A zsonglőrlányhoz fordulok, aki beszólt az ötletemre. Bár érthető, hogy annyira nem bízik egy vad idegenben.
-Felőlem más is megmondhatná, hogy ki mikor szerepeljen, ha igazságosan osztja azt be. De kiben bíznátok meg jobban nálam? Itt bárki mást választotok erre a szerepre, biztosan jobb helyet ad magának, mint megérdemel. Kivéve persze, ha eleve a legjobbat érdemli, de tudod mikor lesz megegyezés, hogy az ki. Nekem pedig sok dolgom lesz még minden felé, úgyhogy csak kevés előadást láthatok majd. De akkor már legyen az a néhány a lehető legjobb. Ezek fényében mit gondolsz, mi lenne a legjobb választás? Ha én állítanám sorba, hogy ki mikor kerüljön sorra? Ha valaki más? Ha valaki más? Esetleg ha nem sikerül megegyezni, és verekedésig fajul a dolog? Nem hiszem, hogy ez szerencsés lenne akár a te szempontodból, akár a vendégek részéről, ha az előadók fele különböző sérülések miatt a színpadig sem jut el, de választhatod ezt is. Te mit szeretnél?


_________________
Adatlap
https://questforazrael.hungarianforum.net/t1666-nessaris-maera

234Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 3:22 pm

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
A vaddisznót Oswald gyorsan és hősiesen rendezte le. Elégedetten biccentettem magamban, úgy nézett ki, mint akitől ezt lehet várni. A hajtó, akit megmentett, megkönnyebbült, de láthatóan nem heverte ki a megkergetettség élményét. Nem foglalkoztam vele, jobb dolgom is volt, állatok után kellett rohangálnom. Aztán előlük. Valójában utáltam, de nem lehetett minden tökéletes. Miután az urak kiszórakozták magukat úgy egy óra múltán, visszaindultunk, én pedig úgy gondoltam, hogy szóvá teszem, hogy kielégítő volt látni a küzdelmét a vaddisznóval.
Egy pillanatig kerestem a szememmel Oswaldot, és gyorsan meg is találtam, nem volt nehéz dolgom, mert nem csak vadászatban volt kimagasló. Megszaporáztam a lépteim, és odaléptem mellé.
- Tartalmas vadászat volt. - Jegyeztem meg. Egy pillanatig nem tudta, honnan jött a hang, de aztán észrevett, és elmosolyodott.
- Valóban. Hála az önök munkájának. Bámulatos, mennyi vadat sikerült elejteni, mint egy vadászkertben. - Biccentett, méltatva a mi munkánk. Válaszul halványan elmosolyodtam.
- Szerencsénk volt. - majd észrevettem, hogy ott van mellette ugyanúgy a félangyal és ugyanaz a vámpírnő, akit múltkor láttam a félangyallal beszélgetni.
- És önben kit tisztelhetek? - néztem végül a vámpírra, hiszen nem tudtam, hogy hogy kell egy félangyalt megszólítani, amikor éppenséggel van rajta ruha.
- Hilde von Nebelturm, a hölgy mellettem pedig Haniel kisasszony. Örvendek a találkozásnak. - Eresztett meg egy szelíd mosolyt. Szimpatikus nő volt, eleinte észre sem vettem a csúnya égésnyomokat az arcán, de igyekeztem nem megbámulni őket.
- Örvendek. Nem láttam önöket a vadászat alkalmával, pedig egy félangyalt biztos észrevennék. - kacsintottam Hanielre. Úgy tűnik, túl jók voltak a korábbi tapasztalataim, ami a félangyalokat illette. Zavarba jött, nem is válaszolt igazán, azonban a kérdésemre választ kaptam.
- Kissé távolabbról szemlélődtünk, hogy ne legyünk útban. De nagyon szép fogást sikerült végül szerezniük, Herr...? - Nézett rám kérdően.
- Kalver. Lance Kalver, örvendek. - Biccentettem. - Az érdem Oswaldé, mi csak kergettük. Őszintén, azt hittem, ott hagyom a fogam. - Valójában mindenkié volt, nem csak Oswaldé, de végülis miatta jöttem ide.
- Hála a hajtók munkájának, szép számmal bukkantunk nagyobb vadakra is. - Kontrázott rá, én pedig úgy döntöttem, hogy egymás talpa nyalásának is véget kell vetni valamikor.
- Szép fogással távoztunk, ez pedig mindenkinek köszönhető... Nem hozott szégyen von Rowanra a vadállománya.Minden bizonnyal a következő lakoma díszei lesznek a nagyvadak. - Nézett Hilde a sok elejtett vadra.
- Vagy a következő húszé... - Mosolyogtam a bajszom alatt.
- Még az is lehet. - Bólintott maga elé Oswald. - Herr Kalver, innen merre vezet az útja? Milyen feladatot bíztak önre? - Érdeklődött aztán.
- Eredetileg a torna körül felügyeltem volna a rendre, aztán elhívtak hajtónak. Gondolom, most ugyanoda fogok visszamenni. - Fejtettem ki. A férfi társára nézett – szinte biztos voltam benne, hogy Hilde és ő együtt mozognak – majd vissza rám.
- Azt hiszem, akkor ott is látjuk majd egymást. Nem tudunk sokat arról, miként is tervezik a tornát és kik lesznek a résztvevők, de én magam kíváncsian várom, egyébiránt is kedvelem az effajta mulatságot. - Mondta. Én nem ítéltem el senkit, aki szerette, de egyértelmű volt ebből, hogy szervezésből még sose vette ki a részét. Ritka az olyan, aki ugyanúgy élvezi másnak szolgáltatni a szórakozást, mint szórakozni.
- Érdekes lesz, az kétségtelen. Úgy vélem, hogy von Bertold, s Herr Sandell csatája lesz a torna fénypontja. - Mondta Hilde halvány mosollyal, ahogy Oswaldra pillantott. Ettől függetlenül furcsa volt nekem a helyzet, Oswald nem tűnt olyannak, mint aki szívesen venne részt ilyen tornán.
- Ez már előre tudható? Nem fordulók vannak? - persze lehetséges volt, hogy ez olyan torna, amit én nem ismerek, nagyon keveset tudtam ezekről.

Oswald kelletlenül bólintott, majd összefonta a mellkasa előtt a karjait és rám nézett.
- Eredetileg fordulók lennének és s végül a legtöbb pontot szerző vitézek vívhatnának meg a győzelemért. Nem volna gondom az ilyesmivel, ám a Zsinat képviseletében nem tartoznék a résztvevők közé. A tegnapi vacsora azonban nem éppen úgy zajlott, ahogy azt szerettük volna. - Mondta.
- Kissé kellemetlenül alakult a mulatság, ez kétségtelen. Nem fogják egy ideig elfelejteni azt, amikor a hellenburgi követség embere egyszerre sértette meg a határvidék minden jelenlévő nemesét. - Egészítette ki Hilde, én pedig még kíváncsibb lettem, egyúttal kicsit meg is zavarodtam.
- Mi történt? - Kérdeztem, úgy tűnt, nem csak nekem sült el siralmasan az este. Hogy tud egyszerre egy teremnyi nemest megsérteni valaki? És ha tud, miért teszi? A férfiből előtörő mély, fájdalmas, fáradt sóhaj azt sugallta, hogy ők se értették.
- Von Nebelturm kisasszony kíséreteként és egyben a zsinati küldöttség tagjaiként egy másik templomos is velünk tartott von Rowan birtokára. Egy fiatal társamag hoztam magammal, akit nemrég osztottak be a felügyeletem alá. A viselkedése tört már borsot mások orra alá és úgy gondolták, boldogulok vele. A bizalom és a környezetváltozás azonban mégsem érte el esetében a várt eredményt és a tegnapi vacsorán szó nélkül felállt és vérig sértette a bárót valamennyi vendégével egyetemben. - Na ez nem semmi.
- Ahogy von Bertold mondta. - Sóhajtott a nő is, majd kortyolt egyet a kulacsából.
Nem tudtam ellenállni, felnevettem.
- És hol van most ez a lovag?
- Jobb is, hogy nem tudom. - Mondta a férfi, miközben odanézett a hajtók felé, olyan tekintettel a szemében, mint aki attól fél, hogy esetleg ott megtalálja azt, akit keresett.
[hildre]- Bárhol is, hálásak lehetünk, hogy nem jelen. Lehet a disznó oldalára állt volna. -[/color] Mondta Hilde, mire elmosolyodtam.
- Ha ilyen felháborító volt, miért nem halott még? Egy nemest is elég megsérteni a halálos ítélethez, hát még egy teremnyit... - Gondolkodtam el.
- Mert még von Rowan báró, akinek pallosjoga van, sem ítélkezhet a Protestáns Egyház felszentelt szolgája felett. Ehhez egyedül a Zsinati Tanácsnak van joga. Tegnap ugyan elvettem a fiú palástját, de ha Hellenburgba visszatértünk, az Zsinatnak kell ítéletet hoznia felette és felettem is. Von Nebelturm kisasszony ötlete volt, hogy legalább a Protestáns Egyház becsületét, melyen szintén esett csorba a beosztottam miatt, próbáljuk párbaj során visszaszerezni. - Magyarázta. Elgondolkodtam, hogy ha a palástját elvették, akkor talán már nem is az egyház tagja, de ehhez aztán nem értettem egyáltalán.
- Szerencsére csak első vérig fog menni a harc, de talán elég lesz ahhoz, hogy a környék urai kissé megbékéljenek. Egy párbaj szent. - egészítette ki Hilde mosolyogva, ahogy előre nézett, én viszont majdnem felkiabáltam.
- Mi ez a párbajmánia?? - Mondtam dühösen, visszagondolva a nyári emlékeimre, majd lenyugodtam.
- Nem nézem Önt valami nagy párbajozónak, ha megengedi: nem tűnik a stílusának. Ha gondolja, kiállok én az Ön nevében. Nem az egyház kötelékébe tartozom, de én is Hellenburgból jöttem. - A párbajokat is utáltam újabban, de a tiszteletlenséget még inkább. Oswald mosolyogva megrázta a fejét.
- Nagyra értékelem a szándékát, Lance Kalver, dicséretesnek találom a bátorságát, ám attól tartok, az én becsületem nem engedné, hogy helyettem álljon ki párbajozni. Nem a képességeiben, vagy karja erejében kételkedem. Önmagamnak fontos, hogy felelősséget vállaljak a hibámért. - Mondta, Hilde pedig megerősítette egy bólintással.
- Nagyon köszönjük az ajánlatát, Herr Kalver. Hellenburgból érkezett ön is? - Kérdezett aztán. Először Oswaldnak válaszoltam, majd neki.
- Miért lenne az Ön hibája? Mások osztották be Ön alá, ha jól értettem, Ön pedig a feljebbvalói utasításának megfelelően beosztottjaként kezelte a férfit. - mondtam, majd Hilde felé fordultam.
- Igen, a Hellenburgi Tündelégióban szolgálok. Most mondhatni eltávon vagyok, kicsit visszatértem a reguláris életem előtti időszakba.
- Herr Kalver - komolyodott el a férfi, mintha rosszat mondtam volna. - Ön is katona. Akkor tehát tudnia kell, közöttünk mit is jelent a felelősség. - Mondta.
- A Tündelégió. Jókat hallottam róla. - Bólintott Hilde elégedetten, és miközben a visszajelzését méltányolva biccentettem neki, válaszoltam Oswaldnak.
- Tudom. És azt is tudom, hogy nem mindig a hibás a felelős. - fejtettem ki, ő azonban nem nagyon akarta elengedni.
- Hozzám tartozik a beosztottam, ez azt jelenti, hogy minden tettéért engem terhel a felelősség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Zsinat nem hozhat igazságos ítéletet az ügyünkről. Az megint egy más kérdés, hogy én úgy érzem, kudarcot vallottam, amiért nem tudtam lovagot nevelni a fiúból, akit a gondjaimra bíztak. - mondta ki végül, és mintha kicsit is nehezére esett volna.  Biccentettem. Úgy tűnt, nehezen választja el a hibásságot a felelősségtől, de semmiképp se példa nélküli. Bátorítóan rámosolyogtam.
- Biztos vagyok benne, hogy megvédi az egyháza becsületét. A magam részéről annyit tudok ígérni, hogy ha rajtam múlik, senki se fogja Önöket megzavarni. - kacsintottam rá.
- Köszönöm. - biccentett kicsit felengedve a szőke katona, és ugyanígy tett Hilde is. Ekkorra pont megközelítette őket egy mágus, én pedig észbekaptam, hogy valószínűleg nem itt van a helyem, és elköszöntem.
- Most már viszont vissza kellene mennem az én helyemre, nehogy hiányoljanak. Élvezzék a tornát! - Biccentettem, majd megfordultam, hogy visszainduljak. Igazán kíváncsi voltam, hogy mit tartogat még ez a nap.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life https://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

235Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 4:04 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Robin „mutatványa” még engem is meglepett, na nem mintha nem tetszett volna, de nem számítottam rá. Még azt is el tudtam képzelni, hogy a csábdémon hatott rá valamilyen szinten, de én még drukkoltam is neki, mivel elképzeltem, hogy mi zajlódhat le most az atya fejében. Talán nem is kell bosszút állnom, mert itt helyben megüti a laposguta.
Csak sajnálatos módon ez sem billentette felénk a többi fellépő szimpátiáját, most már felénk is legalább olyan gyanakvóan pislogtak, mint az előbb a sunyi kis mágusra.
Viszont, ahogy a kinti zajokat elhallgatom és már mutatványukkal végzők egyre elégedettebb képét elnézem, lassan nem ártana dűlőre vinni a dolgot.
Egy újabb önjelölt döntőbajnok pattan fel egy hordóra, de én azért kíváncsi vagyok, hogy a lányoknak mi a további terve, bár, ahogy a feléjük áramló női tekinteteket nézem, lehet jobb visszavonulniuk, mielőtt kitör az asszonybunyó.
Persze Nessa szavai talán még fordíthatnak a dolgon, de nem adok neki sok esélyt, ám ha rajtam múlik, akkor megtámogatom…….
- Ő a nagyúr szolgája és nem mutatványos, így bízhatunk benne, hogy a lehető legigazságosabban dönt, de minél tovább vitatkozunk, annyival kevesebb időt tölthetünk azzal, hogy megtöltsük az erszényeinket. – sürgetem őket, hátha így jobban hajlanak erre a megoldásra.


236Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 4:55 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ez a ló csaknem olyan jó természetűnek bizonyul, mint amilyen odahaza Sárkány, a kedvencem a csataménjeink közül.
Szinte le sem veszem a szemem a prédáról, ahogy egyre csak űzöm az erdei ösvényen, majd bozótoson keresztül, fák között, amerre csak menekül előle a hajtó. Mostanra jóformán lemondottam arról, hogy úgy öljem meg, amint kell, elsőrenden azon vagyok minden erőfeszítésemmel, hogy előbb elérjem a vadkant, mint az ama szegény ördögöt.
Süvít a fülembe a szél, csupán a patadobogást, röfögést és időnként lovam nyerítését hallom, ahogy száguldunk árkon-bokron keresztül, míg egyszerre tágasabb térre érünk, s itt elébe vágok a vaddisznónak és lándzsámmal felé döfök, hogy megakasszam vele.
Fülsiketítő visítás tölti meg a levegőt körülöttem, ahogy sebesülten oldalra bukik, s ezalatt én leszállok a nyeregből, hogy bevégezzem a vadkan vadászatát, amint azt kell és ahogyan az méltó.
Nincs hová menekülnie innét, de láthatóan nem is akar, ahogy megveti a lábát, s így van lehetőségem szemügyre venni, mekkora sebet ejtett rajta a lándzsahegy. Innen úgy tűnik, nem ment bele túl mélyen, csupán megállította és elvonta a hajtóról a figyelmet. Most azonban én állok vele szemben s pár pillanatig feszülten figyeljük egymást, ahogy felmérjük, mi is fog következni.
Szándékosan nézek mélyen a szemébe: támadni fog, nincs más lehetősége, nekem viszont pontosan látnom kell, amikor erre rászánja magát, vagy nem valószínű, hogy lesz más esélyem, még akár meg is fordulhat a helyzet, ha nem vigyázok. Óvatos mozdulattal csúsztatom a kezem lassan a lándzsanyél végére, miközben lassítom a lélegzetvételem.
A szeméből előbb látom, minthogy hallanám az avar zörrenését, ahogy maradék erejét összeszedve megiramodik, s ebben a pilllanatban magam elé kapom a lándzsát. A kőrisfa nyél végét a mellvértemnek támasztom, s mindkét kezemmel igyekszem biztosan megtartani. Éles visítás hasít a fülembe. A fogaim összecsikordulnak, ahogy a lándzsahegy talál és egy megérzem a vadkan félelmetes erejét, a jobb lábam hátrébb csúsztatom, hogy stabilabban fogja a talajt, ahogy nekifeszülök, míg nem kezdem érzékelni, hogy lassan elhagyja az ereje.
Vége van.
- Köszönöm! Magát az Isten küldte...! - Hálálkodik a hajtó, még mindig kapkodva a levegőt. Nekem is kell egy kis idő, hogy kifújjam magam, nem is felelek neki, csak nézem a vaddisznó tetemét, mielőtt kihúznám belőle a lándzsát.

Sok vadat sikerült elejtenie a csapatnak, egészen el is csodálkozom rajta, mert nem tűnt telepítettnek az erdő, épp ellenkezőleg: volt valami ősi, valami titokzatos benne.
Miután ittunk egyet a vadászat sikerére, lassan összekészül mindenki a visszaútra, s én sem teszek másként. Csatlakozom Hildéhez és Hanielhez, amint letudom a kötelező köröket a jelenlevő urakkal. Nem szállok vissza a nyeregbe, még ha léptetünk is csupán visszafelé: eléggé megdolgoztattam szegény párát, s nekem is jólesik gyalog haladni visszafelé.
- Tartalmas vadászat volt.
A hang ismerősen cseng a fülembe, s ahogy felé pillantok, Lance Kalvert pillantom meg magam mellett. Barátságos mosollyal biccentek oda neki.
- Valóban. Hála az önök munkájának. Bámulatos, mennyi vadat sikerült elejteni, mint egy vadászkertben.
Halvány mosoly szökik az arcára.
- Szerencsénk volt.
Tekintetéből látom, hogy ekkor figyel fel társaim jelenlétére.
- És önben kit tisztelhetek? - szólítja meg Hildét.
A lány egy pillantásával végigméri a tündét, mielőtt szelíden elmosolyodva válaszolna a kérdésre.
- Hilde von Nebelturm, a hölgy mellettem pedig Haniel kisasszony. Örvendek a találkozásnak.
- Örvendek. Nem láttam önöket a vadászat alkalmával, pedig egy félangyalt biztos észrevennék. - Még elcsípem, ahogy a nefilimre kacsint. Haniel szégyenlősen kapja félre a tekintetét.
- Kissé távolabbról szemlélődtünk, hogy ne legyünk útban  - feleli Hilde - De nagyon szép fogást sikerült végül szerezniük, Herr...?
- Kalver. Lance Kalver, örvendek. - biccent - Az érdem Oswaldé, mi csak kergettük. Őszintén, azt hittem, ott hagyom a fogam.
- Hála a hajtók munkájának, szép számmal bukkantunk nagyobb vadakra is.
- Szép fogással távoztunk, ez pedig mindenkinek köszönhető... Nem hozott szégyen von Rowanra a vadállománya.  - szól Hilde, ahogy az elejtett vadakat vivő szekérre pillant - Minden bizonnyal a következő lakoma díszei lesznek a nagyvadak.
- Vagy a következő húszé... - mosolyog a tünde. Bólintok egyet magam elé.
- Még az is lehet. Herr Kalver, innen merre vezet az útja? - érdeklődöm - Milyen feladatot bíztak önre?
- Eredetileg a torna körül felügyeltem volna a rendre, aztán elhívtak hajtónak. Gondolom, most ugyanoda fogok visszamenni.
Pillantásom a lovon ülő Hildére emelem, majd vissza Kalverre.
- Azt hiszem, akkor ott is látjuk majd egymást. Nem tudunk sokat arról, miként is tervezik a tornát és kik lesznek a résztvevők, de én magam kíváncsian várom, egyébiránt is kedvelem az effajta mulatságot.
- Érdekes lesz, az kétségtelen - mosolyodik el Hilde ismét - Úgy vélem, hogy von Bertold, s Herr Sandell csatája lesz a torna fénypontja.
Ha nem volnék fegyelmezettebb, alighanem, most hangosan felsóhajtanék. Valamiért nem esik nehezemre azt feltételezni, hogy Hilde száján nem pusztán önhibáján kívül csúsznak ki a szavak, de pontosan tudja, hogy én magam szándékosan nem tettem említést a részvételemről.
- Ez már előre tudható? Nem fordulók vannak? - A tünde hangján is érezni a meglepettséget, rá sem kell pillanatnom, hogy biztos legyek felőle.
Kelletlenül elhúzom a számat egy pillanatra, ahogy szinte előre megérzem a további beszélgetés kellemetlen ízét.
- Eredetileg fordulók lennének és s végül a legtöbb pontot szerző vitézek vívhatnának meg a győzelemért. Nem volna gondom az ilyesmivel, ám a Zsinat képviseletében nem tartoznék a résztvevők közé. A tegnapi vacsora azonban nem éppen úgy zajlott, ahogy azt szerettük volna.
A szemem sarkából még megpillantom Hilde huncut mosolyát.
- Kissé kellemetlenül alakult a mulatság, ez kétségtelen. Nem fogják egy ideig elfelejteni azt, amikor a hellenburgi követség embere egyszerre sértette meg a határvidék minden jelenlévő nemesét.
Őszintén remélem, hogy ennyi magyarázat elégnek bizonyult a zsoldos számára. Hatalmasat tévedek.
- Mi történt? - Teszi fel a kérdést, amit talán a legkevésbé akarnék hallani. Ezúttal már nem tudom és nem is próbálom magamba fojtani a belőlem előtörni akaró elnyújtott, fáradt sóhajt.
- Von Nebelturm kisasszony kíséreteként és egyben a zsinati küldöttség tagjaiként egy másik templomos is velünk tartott von Rowan birtokára - kezdek bele a mesélésbe, s újból megelevenedik előttem az emlékezetes vacsora - Egy fiatal társamat hoztam magammal, akit nemrég osztottak be a felügyeletem alá. A viselkedése tört már borsot mások orra alá és úgy gondolták, boldogulok vele. A bizalom és a környezetváltozás azonban mégsem érte el esetében a várt eredményt és a tegnapi vacsorán szó nélkül felállt és vérig sértette a bárót valamennyi vendégével egyetemben.
- Ahogy von Bertold mondta - Sóhajt fel Hilde is szomorkásan, majd belekortyol a kulacsába. Egy másodperc erejéig mosolyra rándul a szám széle, ahogy eszembe jutnak a Wilfred emlékezetes beszéde utáni események és annak mai következményei, melyek - ismerem már annyira, hogy tudjam - szegényt igencsak megterhelhetik most. Megértem, hogy semmi kedve nem volt csatlakozni a vadászathoz.
Gondolataimból a tünde őszinte nevetése szakít ki, s csodálkozva meredek rá. Mi lehetett olyan mulatságos abban, ami tegnap esett meg velünk? Mert hogy én nem szórakoztam jól, az egészen biztos.
- És hol van most ez a lovag? - kérdi.
Wilfred… Előttem van a sötét, fénytelen szempár, amely az én szemeimbe mélyedt, ahogy elküldtem, ne is lássam. Nem volt sehol, amikor mi Hildével éjjel visszatértünk a szállásunkra, s akkor sem került elő, mikor reggel felébredtünk. Valamiért azt is el tudom képzelni, hogy valami rosszban töri a fejét, megbánást ugyanis soha nem láttam rajta, amióta csak beosztották mellém.
Pillantásom félrekapom, az egyik társaság kerül a látóterembe, akikkel vaddisznó felbukkanásakor volt alkalmam találkozni. Alaposan megriasztották, tönkretéve a kedvező alkalmat.
- Jobb is, hogy nem tudom - felelem.
- Bárhol is, hálásak lehetünk, hogy nem jelen - szól Hilde is - Lehet a disznó oldalára állt volna.
- Ha ilyen felháborító volt, miért nem halott még? Egy nemest is elég megsérteni a halálos ítélethez, hát még egy teremnyit...
- Mert még von Rowan báró, akinek pallosjoga van, sem ítélkezhet a Protestáns Egyház felszentelt szolgája felett. Ehhez egyedül a Zsinati Tanácsnak van joga. Tegnap ugyan elvettem a fiú palástját, de ha Hellenburgba visszatértünk, az Zsinatnak kell ítéletet hoznia felette és felettem is. Von Nebelturm kisasszony ötlete volt, hogy legalább a Protestáns Egyház becsületét, melyen szintén esett csorba a beosztottam miatt, próbáljuk párbaj során visszaszerezni.
Nem hibáztatom a tündét, amiért nem ismeri a törvényeinket. Nem is minden esetben tűnik igazságosnak, hogy az Egyház próbálja saját falain belül tartani és rendezni a kényesebb, vitásabb ügyeket is, de szolgáinak időnként előnyére is válik.
- Szerencsére csak első vérig fog menni a harc, de talán elég lesz ahhoz, hogy a környék urai kissé megbékéljenek. Egy párbaj szent - Arcán halvány mosoly suhan át, majd tekintetét az egyre közeledő várfalra emeli.
- Mi ez a párbajmánia?? - Ha nem mellettem gyalogolna, talán nem hinném el, hogy Lance Kalvert hallom; ennyi ismeretség után furcsának tűnik, ahogy szinte kikel magából, s nem is igazán tudom hová tenni a dolgot. Zsoldosként mi baja lehet ezzel a bevett szokással?
- Nem nézem Önt valami nagy párbajozónak, ha megengedi: - folytatja csendesebben -  nem tűnik a stílusának. Ha gondolja, kiállok én az Ön nevében. Nem az egyház kötelékébe tartozom, de én is Hellenburgból jöttem.
Kedvességén némileg meglepődöm ugyan, de elmosolyodva rázom meg a fejem.
- Nagyra értékelem a szándékát, Lance Kalver, dicséretesnek találom a bátorságát, ám attól tartok, az én becsületem nem engedné, hogy helyettem álljon ki párbajozni. Nem a képességeiben, vagy karja erejében kételkedem. Önmagamnak fontos, hogy felelősséget vállaljak a hibámért.
- Nagyon köszönjük az ajánlatát, Herr Kalver - csatlakozik Hilde is - Hellenburgból érkezett ön is?
- Miért lenne az ön hibája? Mások osztották be ön alá, ha jól értettem, ön pedig a feljebbvalói utasításának megfelelően beosztottjaként kezelte a férfit. - s Hildét sem hagyja válasz nélkül- Igen, a Hellenburgi Tündelégióban szolgálok. Most mondhatni eltávon vagyok, kicsit visszatértem a reguláris életem előtti időszakba.
- A Tündelégió. Jókat hallottam róla - Bólint Hilde. Kalver biccent neki.
Pár másodperc kell, hogy átgondoljam, vár-e vajon feleletet a kérdésére, vagy maga is tudja a választ?
- Herr Kalver - nézek rá komolyan - Ön is katona. Akkor tehát tudnia kell, közöttünk mit is jelent a felelősség.
- Tudom. És azt is tudom, hogy nem mindig a hibás a felelős. - feleli őszintén, szinte merészen. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mások-e a szokások a Tündelégióban, avagy a mi tündénk olyannyira kedveli és szomjazza az igazságot, hogy valóban másképp is gondolkodik, mint ahogyan valamennyi milíciában elvárják. Valahogy ez utóbbit nem esik nehezemre elhinni és egy cseppnyi csodálat ébred bennem irányába. Én sosem vontam ki magam a felettem álló hatalom alól, egy parancsot sem tagadtam még meg. Az előírások szerint éltem, amióta csak fegyvert és páncélt viselek.
- Hozzám tartozik a beosztottam, ez azt jelenti, hogy minden tettéért engem terhel a felelősség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Zsinat nem hozhat igazságos ítéletet az ügyünkről. Az megint egy más kérdés, hogy én úgy érzem, kudarcot vallottam, amiért nem tudtam lovagot nevelni a fiúból, akit a gondjaimra bíztak.
Nem szoktam nagyon ilyesmiről beszélni, egy kicsit furcsa érzés megosztanom a lelkem ilyen mély dolgait egy idegennek, azonban mégis úgy érzem, Lance Kalver egyenes, tiszta szívű tünde, s nem követek el hibát azzal, hogy ezt elmondom neki.
Igaz, Wilfredre is azt hittem, ha törődöm vele, kezessé válik majd.
A tünde biccent egyet, majd kedvesen elmosolyodik. Úgy sejtem, megértette, mit akartam elmondani, vagy ha nem is, minden bizonnyal elfogadja.
- Biztos vagyok benne, hogy megvédi az egyháza becsületét. A magam részéről annyit tudok ígérni, hogy ha rajtam múlik, senki se fogja Önöket megzavarni. - kacsint.
- Köszönöm - Biccentek, s egy halvány mosoly is átsuhan az arcomon. Hilde hálásan bólint neki. Derék tünde ez a Kalver, efelől egészen bizonyos vagyok.

Időközben oly közel érnek hozzánk a várfalak, hogy csakhamar köztük találjuk magunkat.
- Most már viszont vissza kellene mennem az én helyemre, nehogy hiányoljanak. Élvezzék a tornát! - Szól Lance, ahogy egy biccentés kíséretében távozóra is fogja. Elgondolkodva pillantok utána.

237Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 09, 2020 7:50 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Gyerünk Adel, most nem nevetheted el magad. Akkor sem, ha Matheus atya majdhogynem halálra vált attól, amit csináltam, na meg a démon értetlen arca is mulatságos volt.
Szerencsésen kibírtam, és még akkor is folytattam a savanyú ábrázatot, amikor a démon nő is becsatlakozott, pontosan megértve, mit akartam.
A szavaira szipogva, elgyötörten bólogattam. Igazságtalan, és nekünk tényleg nagyon fontos lenne, hogy meglegyen a betevő.
Közben szendén (és valóságosan… máskor biztos lenne egy-két keresetlen szavam a démonhoz, hogy csak így… mutogat. Most viszont tökéletesen illett ahhoz, amit akartam) elvörösödtem arra amit csinál. Végül nekidöntöttem a fejem a vállának, ahogy átölelt, és hagytam, hogy a rámtörni akaró nevetés rázza a vállam, mintha a sírással küzdenék.  Nevetséges volt az egész helyzet, ráadásul nem akart eltűnni a fejemből Matheus atya döbbent arca.
A nő javaslatára szemem törölgetve, és elgondolkodva léptem kicsit , nehogy úgy tűnjön, én is ötletgazda vagyok.
Mire válaszolhattam volna valamit frappánsan, egy zsonglőrlány elénk toppant, és rámutatott a démon javaslatának sajnos komoly hibájára.
- Én nem akarnám, hogy a javamra döntsön, mert megsajnált - néztem cinkos csillogással a tekintetemben a hozzánk csapódott démon szemébe. Ez is a mondtat szintén a játék része.
Közben távozott egy csapat, hogy az itt maradt hölgyeket szórakoztassa, a vita pedig folytatódott, mert egy bárd azt javasolta, kockajátékkal döntsünk.
Nem foglalkozva a körülöttem tobzódó alakokkal, odaléptem egyenesen a bárd elé, végrelenül szomorú arccal.
- Ez nem igazságos! Mi nem értünk a kockához, sokuknak viszont éppen z a kenyere, hogy a kockákat megbájolja! - mondtam elcsukló, síráshoz közeli hangon, már-már könyörögve bámulva a bárdot.
A démonlány utoldó mondataira viszont meghökkenten fordultam felé.
- Jaj nem, azt semmiképpen nem akarnám, hogy bárki megsérüljön, hiszen mindenki az ügyességével keresi itt a kenyerét. - mondtam elhűlve.
és ha rögtönzött bemutatók alapján állítanánk fel sorrendet? Mindenki bemutat valamit a műsorából, és ez alapján a többiek értékelik 1-től 10-ig. És a pontok alapján osztjuk be a helyeket. - javasoltam. Bíztam benne, hogy olyan meghökkenést tudunk okozni, amivel kiharcolhatjuk magunknak azt a helyet, ahol a legtöbb figyelmet vonhatjuk magunkra, és ezzel el a kapuktól. Aztán már csak az kell, hogy Tertulius is tegye a dolgát, és kinyissa a kaput, amíg mi a figyelem középpontjában vagyunk.


_________________

238Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Május 13, 2020 11:17 am

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Mina, Hans: Az utolsó íjász nyilát engedte útjára, amikor a kupa bor kiürült. Mina és Hans alapos szemekkel figyelték a lövészeket. A varázslat, melyet Hans útjára engedett észrevétlenül maradt. Senki sem várt mágiát ezektől a közrendbéliektől, nem is volt csoda hát, hogy nem figyelt oda rá senki. A részeges férfit, akinek teli torokból szurkolt a szolganép apraja nagyja, s közben jót nevettek rajta most nyilát egy tüsszentéssel mérföldekre odébb lőtte. Íján ösztönszerűen rántve egyet a nyíl az égnek repült, majd a nézőközönség feje felett elszállva egyenesen besuhan az egyik ablakon.
Mindenki rémülten nézett az é felé, várva, hogy mi fog történni. Halk nevetés hallatszotta a gyakorlótér mellől az egyik sarokból, ahogy négány ember már hétrét görnyedt a röhögéstől. Edmund pedig zavarba jőve vakarta meg a fejét. Hans íjászai remek, tapasztalt katona volt. Nem ő volt a legpontosabb, de ennél egyértelműen jobb eredményt ért el.
- Az ördög vigyen el, Joseph, te meg az a bőrig ázott mindened. – mondta, ahogy kínos mosollyal az arcán sóhajtott egy nagyot – Jobb ha gyorsan kitalálod, mivel kedveskedjek, komám. A birtokon messze a föld szélén áll, s nem leszek már sokáig itt.
Ahogyan az íjászat véget ért, megkezdték az előkészületeket a párviadalra. Edmund óvatosan a gyakorlótér melletti kisebb karán felé mutatott, melyet a vívásra alakítottak át, s szép lassan ekzdtek köré gyülekezni az emberek.
- Amott lehet beszállni a bajvívás versenyébe. Érdemes még most beszállni, mielőtt az unatkozó urak eldöntik, hogy részt vesznek. A vidék a határ mentén van, így mindenkinek kezére áll a háborúskodás. Tapasztalt uraságok élnek errefelé. – magyarázta.


Jozef, Robin, Math Nessa: A bagázs erélyesen viaskodott. előkerültek különféle ötletek, érvek, még egy pár csipkelődés is. Az egyik mutatványos hüledezve ki is nevette Robint.
- Oda nézzenek, nem gondoltam volna, hogy megélem azt a napot, amikor egy vásári mutatványost becsületkódexszel látok! – fogta a hasát, ahogy elnevette magát.
Aztán ahogy lassan lecsitultak az emberek, mert ár mindenki szeretett volna valami megoldást találni. Megkapták az éles nyelvűek a mókájukat.
- Akkor gyerünk, mutasson valamit mindenki a mutatványából. Aki a legjobb, az megy előre. – felelte az egyik zsonglőr, ahogy megemelte hegyes sapkáját.
Jöttek is sorra a mutatványosok. Egyik nem vette elő a t lejes tudományát, mindenki csak egy trükköt, cselt, mutatványt húzott a zsebéből elő. Azonban hamar kiderült, hogy a mutatványosokat lenyűgözni sokkal nehezebb, mint az úri közönséget. Rengeteg szemfényvesztő, bűvész, trükkös utcai előadó gyűlt itt össze. könnyedén átláttak még a mágiával megfűszerezett előadásokon is, s bizony alig adtak 1-2 pontot csak mindenkinek. Voltak néhányan, például egy nagy, robosztus alkatú kardnyelő, akinek tudománya előtt kénytelenek voltak kalapot emelni, de nem sok hozzá hasonló volt. Az igazán egzotikus mutatványok pedig még hátra voltak. Akárkihez is tartozott a medve, még nem húzta elő. Mígnem aztán Madam Schmetterlingre és társaira került a sor, hogy megmutassák, mit tudnak. Az egyik akrobata, aki már előadta bűbájos táncát időközben Nessa mellé állt, s érdeklődve kérdezte.
- Szóval te nem vagy mutatványos? Mi vagy te, üdvarhölgy, hogy ilyen beszédeket adsz elő? – kérdezte tőle lusta, a vállát megvonva, miközben a versenymezőnyt nézte.


Hilde, Ozy Lance:: A várban éppen akkor ért véget az íjászok megmérettetése. Elpakolták a céltáblákat, összeszedték a pályáról a nyilakat, s felkészültek a következő megmérettetésre. A lovagi torna beharangozására hamar végig sörpört az egész várudvaron, s mindenki megkezdte az előkészületeket a tornára. Von Rowan, s családja elfoglalta több úrral és úrnővel együtt a neki kijelölt helyet, majd áldást kért a nagy tornára.
- Isten segítse meg vitézeinket erejük összemérésében!
- Imát! – harsogta a vár népe, ahogy a torna kezdetét vette.
Sorra csaptak össze a vitézek egymással. Lovak vágtattak egymásnak, nyeregből estek ki harcosok, s alkalomadtán gyalogszerrel, karddal mérték össze erejüket, amikor kellett. Oswald és Roland összecsapása pedig egyre csak közeledett.
Mindeközben Lance sikeresen elfoglalta az őrhelyét, s magaslatról, díszpáholyból nézhette, ahogy felrakodják a kellékeket, helyére teszik az utolsó sátrakat, kerítéseket, szétszortírozzák a különféle felszereléseket. A távolból még látni lehetett, ahogy az első bajvívók, egy pár lovag éppen öltötte fel színes szövetekkel, festésekkel díszített páncélját. Kopják, zászlók kerültek elő, s meg lehetett csodálni a címerek színes kavalkádját.
Később véget ért az őrség és megérkezett a váltás a falak tetejére. Akik addig ott voltak sietve próbáltak előre dúródni, helyet találni maguknak a nézők között, vagy éppen odafurakodni egy-egy kisebb kör belsejébe, ahol birkózás, kakasviadal zajlott. Lance-t csakhamar megtalálta egyik régi ismerőse. Benjamin volt az tegnapról, akivel az egyik régi torony tetején beszélgettek tegnap.
- Lance, de jó, hogy megtaláltalak. Bajvívást rendeznek a tornával egyidőben. Mi és a fiúk úgy döntöttünk, próbára tesszük magunkat. Nincs kedved csatlakozni? Megöl a kíváncsiság, hogy hogyan forgatják nálatok a fővárosban a kardot. – kacsintott rá, ahogy megragadta Lance karját, hogy noszogassa egy kicsit.


Határidő: 2020.05.019.

//Figyelem-figyelem: ez a kör még normálisan fog lemenni, és a következő körben az előzőhöz hasonlóan egy egyeztetést szeretnék minden csapattal csinálni, hogy mindenki egyszerre érjen a maga kis ügyes-bajos dolga végére. Akinek ez nem megfelelő, azt kérem, jelezze ebben a körében két darab törtjel közé szorítva. Adjatok neki!//

239Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Május 20, 2020 12:50 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Ahogy a vadászat véget ért, nem kellett sokat várni a torna kezdetére sem. Még látni lehetett az íjászok viadalának maradványait, s éppen hogy csak pattanva kilökte az ideg az utolsó nyilat, amikor már pakolták is össze a bálákat, s más célként szolgáló tárgyakat. Sosem értett ehhez, készíteni ugyan tudott íjat, de használni nem igazán. A legtöbb paraszt, ha más nem, hát titokban megtanította a gyerekét vadászni, hogy időként a mezőn, vagy közös erdőben ejtsenek fácánt, esetleg nyulat. Neki ilyesmiben sosem volt része, a vámpírok egyébként is lenézték a fegyvert: aki vadászott, főleg számszeríjjal tette, az pedig jelentősebb kevesebb gyakorlást igényelt, mint apja, a közönséges íj. Nagy levegőt vett, majd lenyelte a savasnak érződő levegőt. Egy köcsög tejet is savasnak érzett volna most.

Hamarosan helyet is foglaltak Haniellel, s vélhetőleg Oswalddal a követségnek fenntartott helyeken. A látnivaló hamar kezdetét vette, a lovasok pedig szépen sorban csattantak egymásnak fából formázott fegyvereikkel. Ádáz csata folyt a porban, de még ádázabb a gyomrában. Többször is azt érezte, hogy menten a padok alá hány, de valahogy képes volt úrrá lenni morcos porhüvelyén, s minduntalan visszanyelte az ingert, ami azért persze periodikusan eluralkodott teste felett. Kellett egy-egy fertályóra, hogy végül összeszedje magát, de idővel egészen emberien érezte magát, s a végére talán megkockáztatta volna azt is, hogy kér egy pohár bort. Egyelőre persze nem akart áldozni hasának, de frissítő érzés volt a felismerés, hogy végre képes lett volna okádás nélkül meginni egy gyűszűnyi vöröset.

Időnként egyébként Oswaldra pillantott, hogy mégis miként kezelte a helyzetet. Bármikor eljöhetett a pillanat, amikor távoznia kellett, s felölteni a páncélt, hogy csatározzon Herr Sandellel. Nem kételkedett barátja harci képességeiben, de azért ilyenkor az ember kissé mégis aggódott a tömegtől... Na meg azért Oswald is elég mulya volt a maga módján, így aztán csak reménykedhetett, hogy túlzott félelem nélkül kezelte a tömeget, nem tudott belelátni annak vastag fejbe.

Amikor nem a férfit, vagy a lovasokat figyelte, akkor Hanielre sandított, hogy volt-e neki valami kérdése. Mostanság elhalkult egy kissé, de ennek főleg az lehetett az oka, hogy túl sok érdekes, s nem mellesleg hangos dolog történt a torna alatt. A kérdések, vélhetőleg, később kezdenek majd szüntelen áradni, ilyenkor az ember mégsem zavarja meg a szemeinek kíváncsiságát szájának járásával. Vajon készültek már a sültek a vadászatról? Közelebb ölelte magához a lándzsát. Sültet akart.

240Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Május 20, 2020 11:42 am

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Ahogy elköszöntem Oswaldéktól, megkerestem a felelőst, akitől eddig a feladatokat kaptam, hogy megkérdezzem, hol legyek. Meglepetésemre azt mondta, hogy a díszpáholyban van szükség most emberre, pedig eddig teljesen azt hittem, hogy a gyakorlótér körül kell figyelnem a rendre. Ennek ellenére felmentem, és a páholyba való bejárat előtt álltam, figyelmesen, hogy semmi ne kerülje el a figyelmem. A sok harsogásra önkéntelenül is odafordítottam a fejemet, de hamar vállat vontam, mert annyira számomra nem volt érdekes. A csata annál inkább, igyekeztem inkább a saját feladatomra koncentrálni, de azért néha oda-odafordítottam a fejemet önkéntelenül is. Kíváncsi voltam, milyen egy lovagi torna, de hamar meg kellett állapítanom, hogy ez valószínűleg olyan úri játék, amihez túl egyszerű vagyok, hogy megértsem.

Amikor leváltottak, megtalált a korábbi ivócimborám, a felvetésére pedig egy rövid szünet és egy vállrántás után feleltem.
- Tudod mit? Miért ne? - Úgysem vártam, hogy nagy ellenállásba ütköznék.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life https://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

241Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Május 20, 2020 12:09 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Egyszerűen nem lehetett nem elismerni Robin nagyszerű előadását, engem legalábbis simán meggyőzött volna, sőt nem is versengtem volna vele az első helyért, átadtam volna neki az előadás jogát minden további nélkül.
Sajnos a többiek nem voltak ilyen előzékenyek, de legalább az ötletét elfogadták. Ha nem tévedek nagyot, akkor most nem az én késdobáló mutatványom vagy a lovagló tudásom viheti el a pálmát, mert bár talán megütöm az átlagos mércét, olyan tapasztalt előadókkal, akik itt összegyűltek, nem biztos, hogy felvethetném a versenyt és nekünk győznünk kellett most.
Ez be is bizonyosodott, amikor megkezdődtek a rövid kis előadások, volt amitől igen csak leesett az állam.
- Úgy gondolom Matheus atya eltűnési mutatványa húzhatna ki a bajból, ha neked nincs más javaslatod, de erről neked kell meggyőznöd. – súgtam Robin fülébe, mert én biztos nem állok egy darabig szóba vele, na meg úgy sem hallgatna rám az őrült inkvizítor, előbb sütne meg élve és nem én akarok lenni a látványosság.
Nagyon bízom benne, hogy elvisszük a pálmát, mert a kinti nyüzsgésből ítélve, hamarosan porondra kéne lépnünk.

242Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Május 20, 2020 7:23 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Talán. Bár ha találunk is, szíves örömest meghagyom neki. Ékszereim mennyisége így is messze meghaladja a szükségest. - legyint egy aprót, arra gondolva, hány medál, fülbevaló és karkötő üldögél gyakran hónapokon át arra várakozva, hogy fölvegyék. A bálok viszonylag ritkák mostanság, otthon csak akkor viseli őket, ha túl sok szabadideje van és jólesik váltogatni a magán hordott színeket és mintákat, s még ha csak a cselédek meg a rózsák látják, hogy hogy néz ki, mégis... ez is egyfajta játék.
"Ismersz." A szó felháborítóan szembenáll a valósággal, ezért Mina alig tudja megállni, hogy felháborodva, csípőre tett kézzel ne nézzen szorosan Leo szemei közé. Ismeri? Ezt... erős túlzással sem állíthatná.
A tudat pedig szédítőbb, mint amire számított.
Mielőtt azonban hagyhatná, hogy e kellemetlen örvény újból magával rántsa, valami kirántja aggodalmából. Egy hirtelen történés.
Amikor az íjász nyila átsuhan a közönség fölött, ösztönösen összerezzen és egy magasabb hanggal kísérve be is szív egy adag levegőt, ami miatt jelentősen elpirul, de már nincs mit tenni. A szerencse az, hogy senkinek nem esett komolyabb baja.
- Ez... nem volt egy életbiztosítás. - jegyzi meg, megvonva a szemöldökét. És persze jön a bajvívás. Némi aggodalommal és kérdőn pislant Leo-ra. Ebben vajon részt kíván-e venni? Reméli, hogy nem. Villogás csak. Fölösleges veszély. Ha valahol, valamikor, akkor most és itt, Veronián nem szükséges koholt veszélyeket kergetnie senkinek, egyébként is van elég.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

243Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 22, 2020 12:33 am

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Matheust annyira meglepte a csábdémon tiszteletlen reakciója, hogy lefagyott. Olyan fáziskésésbe került bele, hogy úgy érezte, mintha napokat késne. Csak nézte elsápadva az eseményeket. Szerencsére sápadtságát eltakarta a festékkel elmázolta ábrázata. De szerencsére a déliek züllöttsége mégse volt annyira nagyon hatalmas, mert nem dőltek be a megregulázandó inkvizítortanoncnak. Sőt, kezdett kitörni a sátorban a perpatvar. Csak úgy pörögtek az események, és azért így, hogy a csábdémon már nem volt annyira közel Robinhoz hirtelen normálisabban kezdett viselkedni. Szörnyű teremtmények. És így történt, hogy a sátorban mégsem tört ki a verekedés. Előadással döntsenek.
Csodálatos ötlet. Csak azt nem sikerült felfognia, hogy ez nekik miért fontos? Ők a várat jöttek leégetni… Vagy elfoglalni, részletkérdés. Minek nekik a pénz? Hát ő ebben a hacacáréban nem is fog részt venni.
A jövendőbeli főinkvizítor hát így főtt egymagában morcosan. Majd támadt egy kósza gondolata. Ezek a déli mutatványosok egyáltalán honnét tudnak számolni?


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Math_f10

244Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Május 22, 2020 12:44 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Sikerült egy jó pillanatot elkapnom a bűbáj elsütéséhez. Senki nem figyelt az apró kézmozdulatra. Épp ideje volt, ami azt illeti, hiszen ellenfelem íjásza épp az utolsó íját engedte el. Ha avatkozok bele, még az is lehet, hogy veszítek. Szerencsére olyan csutakrészegre itta magát a versenyző, hogy a gyanúnak az árnyéka se vetődött rám – inkább örültek annak, hogy senkit nem talált el a szerencsétlenkedése közepette.
Edmund zavartan vakargatta azt az üres déli fejét, látszólag szégyellte magát, hogy rossz lóra fogadott – no nem mintha délen lenne akár egy jó ló is. Ráadásul ezt is pont Josephnek hívták, csakúgy ahogyan a szerencsétlen novíciust. Kezet nyújtottam neki, majd megráztam ha elfogadta.
- Nem sietem el, bizonyára találkozunk még. Hová sietsz? Hosszú még a mulatság! – érdeklődtem. Remélem nem épp az érkező sereg elől akarják védeni a környéket, vagy felderíteni azt. Úgy talán hasznos lenne itt tartanom. Sőt, még jó színben is tüntetném fel magam vele.
Végignéztem a karán felé, ahol a viadalt rendezik. Hátrányban leszek, hiszen szinte semmilyen bűbájomat vagy trükkömet nem használhatom majd, ám ennek ellenére hasznos szórakozás lehet.
- Az csak nagyobb izgalmat jelenteni. Mivel képviselhetem szívem hölgyét? – fordulok a zavart vámpír felé, akinek úgy tűnik feltűnt a trükköm. Szélesen mosolygok rá, nagy valószínűséggel még a korábbi csipkelődésemet sem heverte ki. Szórakoztató belegondolni, hogy mennyire függ az ő alakításától is a szerepem sikere. Ezúttal azonban neki is érdekében áll fedezni, máskülönben kiderül, hogy egy püspököt kísérgetett egész végig.


245Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Vas. Május 24, 2020 9:35 am

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Kicsit rendhagyó körváltás következik, ugyanis ezúttal nem kap senki semmit, csak egy kis értesítést. Várok minden csapatot egy-egy egyeztetésre. Lassan közeledünk a történet végéhez, így ezzel meg is pörgetjük is egy kicsit. Lesz akinek csak pár sort kell beszélgetnie és lesz akinek egy mutatványt előadni. De így hogy mindenki egyeztet egyet, egyszerre érünk a nap végére. Határidőt nem adok, majd csak azután, hogy mindenki befejezte a köre megbeszélését.

246Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 10 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Május 30, 2020 8:58 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Amennyi izgalmat átéltem már,néha jobban értékelem a biztonságos nyugalmat a fölösleges veszélyeknél - jegyzi meg egy nehézkesen megjelenő,halovány mosollyal.
- Mégis mi bajom eshetne egy ilyen barátságos viadalban? – kérdez vissza Leo könnyedén, mosolyogva. - Egyébként is, épp ezért van szükségem valami szerencsehozóra... – kutatja végig a tekintete Minát, valamiféle apróság után kutatva.
A kérdés sajnos jogos. Délen vannak, békeidőben, ez a program nem arról szól, hogy valakinek nagy baja essen; nem is biztos benne, miért ellenzi a dolgot pontosan. - Oh... hisz az ilyenekben? - kérdi zavartan.
- Csak nem félt engem?
- Nem... azt hiszem, nem. De nem kell azt hinnie, hogy rátermettségét ezekkel a játékokkal szükséges bizonyítania. - süti le szemét egy picit a talajra.
- Ez igazán megtisztelő. Ám a végén még lekésem. – néz Leo a már felsorakozott férfiakra.
Lassacskán felsóhajt. - Nem beszélem le róla, igaz? - Cinkos mosollyal közelebb lép, majd egy csókot nyom Leo arcára. Úgy pirul közben, mintha ez volna az első alkalom, hogy férfihoz ér ily módon. - Sok sikert. - A "legyen óvatos"-nak ezek után nem volna helye.
- A kérdés csak az, mivel tehette volna meg. – mosolyog vissza rá cselesen Leo… Bosszantó. Főleg, hogy ezek után távozik is az aktuális harcmezőre.
Ahol sorra újra meg újra sikereket ér el, végül szembekerül egy tündével, aki nagyon is ismerős… A fehérhajú zsoldos, aki velük ment annak idején a lángoló erdőbe.
Mindketten belépnek a körbe, majd Leo kezet nyújt az elfnek és sok szerencsét kíván neki. Szavait megismétli a fehér hajú is, majd három lépésnyire eltávolodik. Leo várakozik és mindkettejük feszülten figyeli a másikat, csakúgy, ahogy a tömeg őket. Mina sem szólal meg, halkan lélegezve várja, mi fog történni. Nem akarja, hogy ezek a személyek kárt tegyenek egymásban. Lance kardjával hirtelen Leo fegyvere felé csap. Leo is előremozdul, hogy védekezés helyett inkább támadjon, azonban a tünde félreüti a kardját. Valami, feltehetően a mágiája azonban megvédi attól, hogy a hegyesfülű kardja sérülést okozzon neki. Ezek után Leo kísérli meg kilökni őt a körből, de Lance-nek sikerül megállnia még azelőtt, hogy kitántorgott volna a körből, igaz, így háttal áll ellenfelének. Sebesen visszafordul és Leo felé vág vízszintesen. Valahogy egy időben támadnak a fegyverükkel mindketten, így Leo kiejti a kezéből azt. A tünde ezek után felülről érkező átlós vágással támad. Mindketten egymás felé mozdulnak, és Mina igyekszik követni, azonbana mozdulatok olyan gyorsak, hogy csak azt látja, hogy a következő pillanatban Lance a nyakához kap,ami vöröslik.
Megfeszül a teste és rémülten rezzen össze, hatalmas szemekkel igyekezve minél több információt beszívni a történésekről. Nem akarja elhinni, amit látott. Damien is szokta a nyakat támadni, de… nem párbajban. Nem, mint ha valaha párbajozott volna, de akkor is!
Mina még egyszer összerezzen, amikor ebben a pillanatban a tömeg ujjongani kezd körülötte. Oh… igen. Örülnie kellene? Végül is az győzött, akinek szurkolt… De nem gondolta volna, hogy ez valóban valaki halálát jelenti, ráadásul, hogy azt a valakit ismerni fogja.
Egyre fürkészi szemeivel azt a sebet, hogy mennyire lehet súlyos. A bírák intenek, bár Leo máramúgy sem tervezett többet támadni, nem úgy tűnt. Ezek után a tündéhez szalad, s megkérdi:
- Jól van?
A férfinak még sikerül bólintania… Ezek szerint talán még meg lehet menteni. Ahogy elveszi a kezét a nyakától, látszik rajta a vérfolt. Leo kezet nyújt neki, hogy felsegítse a földről. Egy lelkész siet oda hamarosan a páros mellé, hogy a tünde sebeit meggyógyítsa.
Őrá nem figyel egyelőre senki. És ez teljesen jól van így. Nem érti, miért… egész biztos benne, hogy máshogy is lehetett volna kivitelezni azt az utolsó mozdulatot. Végül is, épp megállt időben a penge. De… de csak pár centiméter kellett volna még, és oda egy élet.
Leo pedig még mindig északi. Mina nem tudja kiverni a fejéből a nyugtalanító gondolatot, hogy talán nem bánta volna, ha mégsem sikerül időben megállítania a pengét. És ettől rosszul van… Fogalma sincs, mit mond neki, ha találkoznak, de attól tart, képtelen lesz boldog, büszke párként a karjaiba borulni.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [10 / 10 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.