Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
" Az emberek ritka unalmas történelmének felszíne alatti érdekfeszítő szálakat sosem az emberek húzgálják. "
Kr. u. 1000-ig nem sokan vetették meg a lábukat az Atlanti-óceánt kettészelő, hatalmas kiterjedésű kontinensen, amit későbbi lakói Veroniának neveztek el. Ugyanígy a figyelem perifériájára került Alfheim és Tartaros is, amelyeknek a neve ugyan ismerősen cseng, de hiába keresnénk őket a térképen. Ez a három igenis valóságos földrész már csak északi regékben, keresztény és pogány legendákban él, mert olyan kegyetlenség forrásai voltak, amely sokak tragédiájához vezetett.
Kr.u. 997-ben érkeztek meg az első viking hajósok egy Grönlandtól nem messze lévő kontinensre, amelynek akkor még sem neve sem tulajdonosa nem volt. A föld azonban kellemes fekvésű és változatos bioszférákban gazdag volt így mind a nord kalózok, mind a velük érkezett ír keresztény hittérítők úgy vélték helyesnek, ha kihasználják és elfoglalják az új földet.
A puszta véletlennek hála az emberekkel egyidőben érkeztek meg a messzi, ismeretlen Éire szigetének és Alfheim birodalmának felderítő hajói fedélzetükön a tündérvérűekkel, a későbbi tündék és sötét tündék őseivel. Nem kellett sok, s rövidesen konfliktusba keveredtek az ember telepesekkel. A csaták gyorsak és kegyetlenek voltak, egyik fél sem volt hajlandó lemondani az újonnan megtalált javakról.
A helyzetet tovább rontotta a magukat Tartarosz hercegeinek nevező rejtélyes, nem homogén megjelenésű emberszerű faj érkezése (akiket később a történelem az első démon hercegek titulus alatt jegyzett meg). Egyrészt haszonból, másrészt bizonyos tagjaik kielégíthetetlen harcvágyától fűtve háromoldalú csatározások alakultak ki, amely hónapok leforgása alatt a történelem valaha ismert legvéresebb háborújává vált.
A keresztények és zsidók által tisztelt Isten itt avatkozott be tényszerűen először a történelemben, a közhagyomány szerint a háborúk borzalmainak következményeképpen és megbüntette a három felet. Az Ítélet néven feljegyzett csapásnak két része volt: a kontinenst és a rajta tartózkodó feleket egy mérhető szint fölötti mágikus jelenség (vagy röviden csoda) folyamán nyomtalanul áthelyezték egy idegen bolygóra, elszakítva mind az embereket, mind a tündéket, mind a démonokat eredeti otthonaiktól. Ezt nevezték később a Szakadásnak. Az Ítélet másik eleme a Fajok Átka nevet kapta és egy ötven évig tomboló, minden Veroniaira kiterjedő átkot jelentett, amely az emberek és tündék számára halálossá tette a nap fényét és gyengévé a szervezetüket, a démonok eredeti állapotát pedig megváltoztatta úgy, hogy ellehetetlenítse a megváltást.
"Sötétben kézen fogva járnak a bölcsek."
Ötven hosszú, nyomorúságos év kellett, hogy valami történjen. Öt évtizednyi kétségbeesés és céltalanság, míg az első vezéralak, egy Karl nevű ember megjelent és beszélni kezdett. Járta a megkínzott földet és lelkesítette népét, emlékeztette őket a lelkükben lakozó értékekre és reményt adott nekik. Egységbe, birodalommá szervezte a darabjaira hullott germán törzseket, megalapította a Veroniai Királyságot és megtette a lehetetlennek véltet: megbékítette a Teremtőt. Magához gyűjtötte az öreg hittérítőket és egyházat alapított, fogadalmi ajándékként pedig megépíttette a fenséges Hellenburgot, az első várost, amit ezen az új földön emeltek. I. Károlyt egy évvel később, a föld ritka ércéből, feketeacélból készített koronával koronázta meg I. Sixtus, valamint ekkortájt merészkedtek be a tündék Veronia sűrű erdeibe, hogy új életet kezdjenek. A j el sz ó harmadik része: a karakter neme (F/N)
A Fajok Átka Veroniai Idő Szerint, azaz a Szakadástól számítva 50-51 között visszahúzódott és egyedül kisebb kolóniákon maradt meg, amelyek képtelenek voltak megváltozni. Az Átkot még viselő embereket vámpíroknak, a tündék ilyen tagjait sötét tündéknek kezdték nevezni és lassan mint külön fajok tekintettek rájuk. Kettejük közül a sötét tündék Átka tovább enyhült az évek során, a napfény megszűnt halálosnak lenni számukra, csupán nem kívánatos és irritáló maradt. Az idő kereke zökkent egyet, és minden reménytelinek látszott.
"Az igazság vérbe rejtése a barbárok szokása."
Nyolc évszázad telt. Noha a föld nem nyugodott, háborúk, sötét erők és új viták szökkentek szárba a valaha volt első, kegyetlen konfliktus emléke elhalványult. Az emberek elfelejtették jeges otthonaikat, a tündék zöld erdeiket, és egész Veronia kitörölte emlékezetéből az Ítéletet. Az Átok nem tűnt el, de csillapodott. A sötét tündék visszatértek népükhöz, az emberekből kiszakadt vámpírok pedig új, erős társadalmat építettek ki a fénytől elzárt helyeken. A démonok megbarátkoztak eredeti áldásuk kifordított változatával, és már senki nem tudta, milyen volt azelőtt. De a felejtés veszélyt hordozott magában: amikor senki nem emlékszik a büntetésre, senki nem fél a bűntől. Veroniai Idő Szerint 800-ban egy Esroniel von Himmelreich nevű kereszteslovag meglátott valamit az Egyház működésében, ami összeegyeztethetetlen volt világnézetével, és ez ellen protestálni kezdett. Habár az akkori egyházfő, Ince pápa hallani sem akart semmiféle változtatásról a 800 évig működő rendszerben, a reformátor hatása nagyobb volt, mint amivel számolni tudott. Rövid időn belül egész Hellenburg, annak főhercegével együtt besorakozott az új felekezet mögé. A pápa meghalt, sebtében megválasztott utódja és a konzervatív király, XI. Károly is menekülni kényszerült a fővárosból egy távoli, feltörekvőben lévő északi város védelmébe, ami akkor még nevet sem kapott. A hellenburgi főherceget Rudenz von Hellenburg néven kinevezték a Veroniai Királyság új királyának, ami rövidesen a birodalom szétszakadásához vezetett és egy azóta húzódó, végeláthatatlan háború kezdetét jelentette.
"Szerintem maga Azrael sem tudja, mire képes az a kard. Talán semmire. Talán mindenre"
Észak és dél konfliktusa, a politikába kapaszkodó vallásháború elcsigázottá, de egyszerre csüggedté tette a küzdőfeleket. Ebben a meggyötört helyzetben suttogta el valaki a pletykát, amely napok alatt elfogadott ténnyé, az egyetlen reménysugárrá nőtte ki magát; Azrael kardja felbukkant.
Azrael volt az utolsó az angyalok felsőbbrendű, tökéletes fajából, aki a földön járt. Miután az Úr úgy döntött, hogy teremtményei közül őket választja segítőinek, mind elhagyta ezt a világot, egyedül Azrael késlekedett. A háború angyala úgy döntött még ad egy utolsó ajándékot a halandó fajoknak: itt hagyta a kardját. Habár a fegyver ez eddig nem került hozzáértő kezekbe, az angyal tett róla, hogy műve ne maradjon észrevétlen. Legendát szőtt a kard köré, és finoman továbbadta az embereknek, akik generációkon keresztül megőrizték. Most, ebben a kétségbeesett időben mindkét fél biztosra vette, hogy amelyik oldal hamarabb kezébe kaparintja az angyal nevét viselő csodafegyvert, pontot tehet vele a háború végére.
Ez a pestisként terjedő pletyka volt az, amely elindította az eseményt, amely Veronia Másodkorának nyitányává vált: A vadászatot az angyal Azrael kardja után.
Darion Kardenal, a Veroniai Királyság főírnoka
Kr. u. 1000-ig nem sokan vetették meg a lábukat az Atlanti-óceánt kettészelő, hatalmas kiterjedésű kontinensen, amit későbbi lakói Veroniának neveztek el. Ugyanígy a figyelem perifériájára került Alfheim és Tartaros is, amelyeknek a neve ugyan ismerősen cseng, de hiába keresnénk őket a térképen. Ez a három igenis valóságos földrész már csak északi regékben, keresztény és pogány legendákban él, mert olyan kegyetlenség forrásai voltak, amely sokak tragédiájához vezetett.
Kr.u. 997-ben érkeztek meg az első viking hajósok egy Grönlandtól nem messze lévő kontinensre, amelynek akkor még sem neve sem tulajdonosa nem volt. A föld azonban kellemes fekvésű és változatos bioszférákban gazdag volt így mind a nord kalózok, mind a velük érkezett ír keresztény hittérítők úgy vélték helyesnek, ha kihasználják és elfoglalják az új földet.
A puszta véletlennek hála az emberekkel egyidőben érkeztek meg a messzi, ismeretlen Éire szigetének és Alfheim birodalmának felderítő hajói fedélzetükön a tündérvérűekkel, a későbbi tündék és sötét tündék őseivel. Nem kellett sok, s rövidesen konfliktusba keveredtek az ember telepesekkel. A csaták gyorsak és kegyetlenek voltak, egyik fél sem volt hajlandó lemondani az újonnan megtalált javakról.
A helyzetet tovább rontotta a magukat Tartarosz hercegeinek nevező rejtélyes, nem homogén megjelenésű emberszerű faj érkezése (akiket később a történelem az első démon hercegek titulus alatt jegyzett meg). Egyrészt haszonból, másrészt bizonyos tagjaik kielégíthetetlen harcvágyától fűtve háromoldalú csatározások alakultak ki, amely hónapok leforgása alatt a történelem valaha ismert legvéresebb háborújává vált.
A keresztények és zsidók által tisztelt Isten itt avatkozott be tényszerűen először a történelemben, a közhagyomány szerint a háborúk borzalmainak következményeképpen és megbüntette a három felet. Az Ítélet néven feljegyzett csapásnak két része volt: a kontinenst és a rajta tartózkodó feleket egy mérhető szint fölötti mágikus jelenség (vagy röviden csoda) folyamán nyomtalanul áthelyezték egy idegen bolygóra, elszakítva mind az embereket, mind a tündéket, mind a démonokat eredeti otthonaiktól. Ezt nevezték később a Szakadásnak. Az Ítélet másik eleme a Fajok Átka nevet kapta és egy ötven évig tomboló, minden Veroniaira kiterjedő átkot jelentett, amely az emberek és tündék számára halálossá tette a nap fényét és gyengévé a szervezetüket, a démonok eredeti állapotát pedig megváltoztatta úgy, hogy ellehetetlenítse a megváltást.
"Sötétben kézen fogva járnak a bölcsek."
Őfelsége Primus Carolus Rex
Ötven hosszú, nyomorúságos év kellett, hogy valami történjen. Öt évtizednyi kétségbeesés és céltalanság, míg az első vezéralak, egy Karl nevű ember megjelent és beszélni kezdett. Járta a megkínzott földet és lelkesítette népét, emlékeztette őket a lelkükben lakozó értékekre és reményt adott nekik. Egységbe, birodalommá szervezte a darabjaira hullott germán törzseket, megalapította a Veroniai Királyságot és megtette a lehetetlennek véltet: megbékítette a Teremtőt. Magához gyűjtötte az öreg hittérítőket és egyházat alapított, fogadalmi ajándékként pedig megépíttette a fenséges Hellenburgot, az első várost, amit ezen az új földön emeltek. I. Károlyt egy évvel később, a föld ritka ércéből, feketeacélból készített koronával koronázta meg I. Sixtus, valamint ekkortájt merészkedtek be a tündék Veronia sűrű erdeibe, hogy új életet kezdjenek. A j el sz ó harmadik része: a karakter neme (F/N)
A Fajok Átka Veroniai Idő Szerint, azaz a Szakadástól számítva 50-51 között visszahúzódott és egyedül kisebb kolóniákon maradt meg, amelyek képtelenek voltak megváltozni. Az Átkot még viselő embereket vámpíroknak, a tündék ilyen tagjait sötét tündéknek kezdték nevezni és lassan mint külön fajok tekintettek rájuk. Kettejük közül a sötét tündék Átka tovább enyhült az évek során, a napfény megszűnt halálosnak lenni számukra, csupán nem kívánatos és irritáló maradt. Az idő kereke zökkent egyet, és minden reménytelinek látszott.
"Az igazság vérbe rejtése a barbárok szokása."
Esroniel von Himmelreich
Nyolc évszázad telt. Noha a föld nem nyugodott, háborúk, sötét erők és új viták szökkentek szárba a valaha volt első, kegyetlen konfliktus emléke elhalványult. Az emberek elfelejtették jeges otthonaikat, a tündék zöld erdeiket, és egész Veronia kitörölte emlékezetéből az Ítéletet. Az Átok nem tűnt el, de csillapodott. A sötét tündék visszatértek népükhöz, az emberekből kiszakadt vámpírok pedig új, erős társadalmat építettek ki a fénytől elzárt helyeken. A démonok megbarátkoztak eredeti áldásuk kifordított változatával, és már senki nem tudta, milyen volt azelőtt. De a felejtés veszélyt hordozott magában: amikor senki nem emlékszik a büntetésre, senki nem fél a bűntől. Veroniai Idő Szerint 800-ban egy Esroniel von Himmelreich nevű kereszteslovag meglátott valamit az Egyház működésében, ami összeegyeztethetetlen volt világnézetével, és ez ellen protestálni kezdett. Habár az akkori egyházfő, Ince pápa hallani sem akart semmiféle változtatásról a 800 évig működő rendszerben, a reformátor hatása nagyobb volt, mint amivel számolni tudott. Rövid időn belül egész Hellenburg, annak főhercegével együtt besorakozott az új felekezet mögé. A pápa meghalt, sebtében megválasztott utódja és a konzervatív király, XI. Károly is menekülni kényszerült a fővárosból egy távoli, feltörekvőben lévő északi város védelmébe, ami akkor még nevet sem kapott. A hellenburgi főherceget Rudenz von Hellenburg néven kinevezték a Veroniai Királyság új királyának, ami rövidesen a birodalom szétszakadásához vezetett és egy azóta húzódó, végeláthatatlan háború kezdetét jelentette.
"Szerintem maga Azrael sem tudja, mire képes az a kard. Talán semmire. Talán mindenre"
Darion Kardenal, a Veroniai Királyság főírnoka
Észak és dél konfliktusa, a politikába kapaszkodó vallásháború elcsigázottá, de egyszerre csüggedté tette a küzdőfeleket. Ebben a meggyötört helyzetben suttogta el valaki a pletykát, amely napok alatt elfogadott ténnyé, az egyetlen reménysugárrá nőtte ki magát; Azrael kardja felbukkant.
Azrael volt az utolsó az angyalok felsőbbrendű, tökéletes fajából, aki a földön járt. Miután az Úr úgy döntött, hogy teremtményei közül őket választja segítőinek, mind elhagyta ezt a világot, egyedül Azrael késlekedett. A háború angyala úgy döntött még ad egy utolsó ajándékot a halandó fajoknak: itt hagyta a kardját. Habár a fegyver ez eddig nem került hozzáértő kezekbe, az angyal tett róla, hogy műve ne maradjon észrevétlen. Legendát szőtt a kard köré, és finoman továbbadta az embereknek, akik generációkon keresztül megőrizték. Most, ebben a kétségbeesett időben mindkét fél biztosra vette, hogy amelyik oldal hamarabb kezébe kaparintja az angyal nevét viselő csodafegyvert, pontot tehet vele a háború végére.
Ez a pestisként terjedő pletyka volt az, amely elindította az eseményt, amely Veronia Másodkorának nyitányává vált: A vadászatot az angyal Azrael kardja után.
A hozzászólást Jerobeam összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 14, 2019 4:49 pm-kor.
